Kiskorú prostikat dugtak a focisták

Kiskorú prostituáltat baszott több futballista is, bár állítólag nem tudták, hogy nincs még 18 éves. Ribéry, aki korábban elismerte az aktust, nem jelent meg a bíróságon. Hét hónapos szünet után hétfőn folytatódott Franck Ribérynek és Karim Benzemának, a francia labdarúgó-válogatott két játékosának a bírósági pere, amely 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt indult.

zahisa_dehar_kurva_focistaval

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, illetve a Real Madrid légiósa ezúttal sem jelent meg a párizsi ítélőszék előtt, mint ahogy a prostituált Zahia Dehar sem.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2009-ben – amikor még csak 17 éves volt – a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális szolgáltatásért egy müncheni hotelben. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával. Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát; előbbi elismerte az aktust, ugyanakkor közölte, nem tudott a lány koráról, Benzema pedig az együttlétet is tagadta.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat, de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.
Cikkek a témában: Zahia Dehar faszszopó kurvából ruhatervező lett – Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok itt – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar focistakurva – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar tinikurva.

Update: Felmentette a párizsi büntetőbíróság a Franck Ribéryt és Karim Benzemát a kiskorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele címen indított perben. A Zahia-ügy 2010-ben pattant ki, miután kiderült, hogy München-i hotelben igénybe vették egy 16 éves marokkói lány örömteli szolgáltatásait. A francia törvények szerint kiskorú prostituáltal szexelni három évig büntethető. A bíróság szerint Ribéry hétszáz, Benzema 1500 eurót fizetett Zahia-nak az éjszakáért. Az estén még két másik focista is részt vett.

Ezt a tiniribancot kúrták pénzért a focisták

Ribéry, és Sidney Govou (30, Lyon), Karim Benzema (22, Real Madrid), Hatem Ben Arfa (23, Marseille) közelebbi kapcsolatba került a Café Zaman nevű szórakozóhelyen megismert Zahia Deharral (18), aki akkor még csak 16 esztendős volt. A cikkért kattints a fotóra!

További focista botrányok: 50 millióval lehúzta Zimány Dzsudzsákot –  Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának – Imponált a csalfa kurvának, hogy világhírű focistával baszott – Zimánynak oda a pénzeszsák, már nem dugja Dzsudzsák – Szabó Zsófit dugja Berki Krisztián – Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón – Balotelli lekúrta a Berlusconi ribancot – Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar – Sásdi Vivien Talmácsi után focistának adja a pináját – A focisták szeretik a könnyűvérű nőket – Világi Szidóniának két fotbalista összejött de nem egyszerre

Levetkőztek a szexi német focistalányok – fotókkal!

Megmutatták bájaikat a német Playboyban a világbajnokságra készülő német női futballválogatott tagjai. Annika Doppler (Bayern München), Kristina Gessat (FSV Gutersloh), Ivana Rudelic (Bayern), Julia Simic (Bayern) és Selina Wagner (Wolfsburg) közül nem mindenki lesz ott a világbajnokságon: a hölgyek 19 és 22 év közöttiek, néhányuk még csak az U20-as csapatban szerepelt.

Abban azonban egyetértenek, hogy rendkívül bosszantó az a sztereotípia, mely szerint a női futballisták kizárólag előnytelen külsejűek lehetnek – ezt a mítoszt szeretnék eloszlatni azzal, hogy több figyelmet fordítanak külső megjelenésükre. Nos, a német Playboyban megjelent képek alapján nyugodtan mondhatjuk: ezek után egy percig sem hisszük majd, hogy csupa csúnya lány kergetné a labdát a női futballban…