Posts tagged ‘arany’

Fényűző pompában élő sarkadi stricire és madámra csapott le a Nemzeti Nyomozó Iroda, akik Bécsben futtattak fiatal lányokat.
A bűnbanda, amelynek feltehetőleg több tagja is van, hamis munka ígéretével csalta el a tapasztalatlan nőket, akiket fogva tartottak, majd miután megfelelően „kiképezték” őket a szexmunkára, Bécsbe szállították dolgozni. Ott aztán naponta 20 férfinak kellett kielégíteni bármilyen szexuális kívánságát. A nők napi ezer eurót kerestek, a pénzt pedig mind leadták a bandának. Eddig a hatóságok 13 ilyen nőről tudnak, az emberkereskedelem pedig évek óta zajlott.
Temérdek arany, kitömött aligátorok, párducok, luxusmotorok, saját sziget a sarkadi birtokon, iszonyú sok készpénz, fegyverek – ez fogadta a kommandósokat, amikor lecsaptak a Békés megyei tanyára. A rendőrök úgy bukkantak L. Tiborra (52) és egy 37 éves nőre, hogy egy fiatal lány megszökött Bécsből, és Magyarországon feljelentést tett. A 19 éves lány elmondta, hogy háztartási munka ígéretével került a tanyára, ahol pár napig valóban a beígért munkát végezte, később azonban „munkaadója” közölte, hogy nagyobb összeggel tartozik neki, amit le kell dolgoznia prostituáltként. Hogy mindezt kikényszerítsék a nőtől, folyamatosan bántalmazták, fenyegették, hogy megölik – mondta Uzsonyi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) osztályvezetője.
A rendőrök értesítették a bécsi hatóságokat, ahol már szintén nyomoztak L. Tibor után, másik két nő feljelentése alapján. Ekkor derült ki, hogy volt olyan lány, akit két évig is fogva tartottak, hogy betöltse a 18. évét, hogy aztán prostituáltként dolgoztathassák.
További adalék, hogy szintén Sarkadról származik az a férfi is, akit azért kapcsoltak le a rendőrök, mert Svájcban futtatott lányokat. Így nem zárható ki, hogy a Bécsben, illetve Svájcban prostituáltakat futtató stricik jól ismerték egymást. Azt egyelőre vizsgálja a rendőrség, hogy az évek alatt hány lány kerülhetett fogságba külföldön, és egyelőre azt is csak megbecsülni lehet, mennyit kerestek a megfélemlített, megkínzott nőkön, de az biztos, hogy az évek alatt több milliárd forint lehetett bűnözők bevétele.
További cikkek strici és kurva témákban: Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban - A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi - A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta - A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás - Kurválkodik a politikus felesége - Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát - Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak - Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat - Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak - Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból - Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon - Magyar lány szüzessége eladó - Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk - TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A prostitúció egy mély gödör - Sztárok és luxusmadámok - Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket - Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák - Utcalányt csinált belőlem - Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész - Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat - Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet - A kurvák a legjobb pszichológusok - Keleti Györyi kurválkodott - Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? - Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét - Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina - TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A legdurvább orgiák a sztárvilágban! - Kurva drága a kurva - Film a prostitúcióról: K1 - Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz - Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. - Dughat egyet a győztes hacker - Ribancok masszázst hazudnak - Több tízezer magyar kurva külföldön - Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye - Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok - A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások - Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca - Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok