Posts tagged ‘ápolónő’

Az Ország Nagy Szextesztjének adataiból kiderült, hogy a homoszexuálisok 11%-ának a 6 éves kora előtti időszakban volt az első szexualitáshoz köthető élménye.

A biszexuálisokra ugyanez jellemző, a heteroszexuális huszonéves férfiaknál ez az arány csak 6%. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a szexuális abúzus fontos tényező lehet a homoszexualitás kialakulásában, másrészt azt, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekek nagyobb arányszámban találkoznak szexuális erőszakkal vagy “csábítással”. Nem tudhatjuk, hogy a tesztet kitöltők gyermekkorukban családban éltek vagy sem, de feltételezhető, hogy a családi körön kívül, intézményi körülmények között nevelkedett gyerekek számára nagy kockázatot jelent az “összezártság” és az érzelmileg hideg légkör… A cikk folyatatásához kattints a fotóra.

A szobájába vezettem a feldúlt fiút, biztos voltam abban, hogy rólam fog álmodni. Én is nagyon izgatott voltam, más sem járt az eszemben, mint a mosolygós cigányfiú, és az ő hosszú nagy farka. Másnap este ugyan úgy zajlottak a dolgok, mint előző nap. Csak most nem vettem bugyit, ahogy az íróasztalhoz ülve szétnyitottam a combjaim láttam a fiú szája tátva marad. Kicsit játszottam vele, majd magamhoz hívtam.
– Látom tetszik amit látsz, gyere nézd meg közelebbről.
Négykézláb mászott az asztalhoz.
– Megsimogathatod és megpuszilhatod – bátorítottam.
Kigomboltam a köpenyem és a fiú elé tártam a buja szőrrel borított ölem. Bemászott az asztal alá, először a combjaim simogatta, majd beletúrt a sűrű bozontba. Csókjait is először a combom belső felém éreztem, beleborzongtam amikor nedves száját a pinámon éreztem… Ha tetszik a történet részlete, a teljes sztorit és a képgalériát a Tagi szexbolg oldalon itt olvashatod

A szobájába vezettem a feldúlt fiút, biztos voltam abban, hogy rólam fog álmodni. Én is nagyon izgatott voltam, más sem járt az eszemben, mint a mosolygós cigányfiú, és az ő hosszú nagy farka. Másnap este ugyan úgy zajlottak a dolgok, mint előző nap. Csak most nem vettem bugyit, ahogy az íróasztalhoz ülve szétnyitottam a combjaim láttam a fiú szája tátva marad. Kicsit játszottam vele, majd magamhoz hívtam.
– Látom tetszik amit látsz, gyere nézd meg közelebbről.
Négykézláb mászott az asztalhoz.
– Megsimogathatod és megpuszilhatod – bátorítottam.
Kigomboltam a köpenyem és a fiú elé tártam a buja szőrrel borított ölem. Bemászott az asztal alá, először a combjaim simogatta, majd beletúrt a sűrű bozontba. Csókjait is először a combom belső felém éreztem, beleborzongtam amikor nedves száját a pinámon éreztem… Ha tetszik a történet részlete, a teljes sztorit és a képgalériát a Tagi szexbolg oldalon itt olvashatod

Ártatlanul ült börtönben tíz hónapig Szita József. A 19 éves fiatalember az interneten ismerkedett meg 36 éves barátnőjével, akit ápolónőnek hitt, de kiderült: a nő prostituált. Kriszta feljelentette a férfit bántalmazásért, majd eltűnt.
Az interneten próbált társat találni Szita József, csakhogy boldogság helyett börtön lett az udvarlás vége. Tavaly áprilisban szúrta ki magának Krisztina, egy pécsi ápolónő – legalábbis ezt állította magáról. De kiderült: ebből semmi nem igaz.
– A kép és a bemutatkozás alapján csinos, ápolt nőnek tűnt. Sokat beszéltünk telefonon, majd egy nap megjelent nálunk. Elmesélte, milyen rossz sorsa volt eddig, elvált, és van egy hároméves lánya – emlékszik Józsi, aki nem érti, hogy hihetett a nőnek.
Kriszta négy-öt alkalommal járt náluk, és napokig maradt. Egyszer kislányát is magával vitte. Józsi anyja, Julianna szerint sokszor zavart volt a nő, egyik pillanatban sírt, a másikban már nevetett. Azt is furcsállotta, hogy 36 évesen mit akar 19 éves fiától, de mert jól megvoltak, nem akart beleszólni. A probléma egy különös esettel kezdődött.
– Egyszer, amikor Kriszta nálunk volt, arra figyeltem fel, hogy valaki betuszkolja őt egy kocsiba. Azt hittem, elrabolják. Utánuk futottam és betörtem a szélvédőt. A férfi megfenyegetett: ha nem tűnök el, felgyújtja a házat – meséli József.
Két nappal később Józsit a rendőrök munkából vitték el, azzal vádolták, hogy fogva tartotta és megerőszakolta a nőt, aki valójában O. Katalin és prostituált.
– Nem értettem semmit, úgy kezeltek, mint egy bűnözőt. Aztán megengedték, hogy beszéljek Krisztával. Ő azt mondta: valljak be mindent, ő meg visszavonja a feljelentést. De nem így lett, eltűnt, én meg tíz hónapig börtönben ültem visszaeső bűnözők között – óhajt József, akit felmentett a bíróság, miután a fővárosban megtalálták feljelentőjét.
Azt gyanítják, a nő a feljelentés után zsarolni akarta a családot, csakhogy lakhelyükön, Kazsokon huszonhatan tanúsították, hogy szó nem volt fogva tartásról, a nő jött-ment. József a napokban szabadult, de egy életre megviselte a börtön. Nem tudja, képes lesz-e valaha bízni a nőkben. Forrás Borsonline.hu

Fishnet nurse saves black dick! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Putyin és Berlusconi együtt élvezte három örömlány, köztük a fiatalkorú, Ruby becenevű marokkói lány szolgáltatásait – ezt állítja a római rendőrség. Az orosz kormányfő egy éjszakát töltött Milánóban.
A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint Putyin ellen is eljárás folyik, az orosz kormányfő szerepe azonban még nem tisztázott. Mindeközben korábbi fogászati asszisztense is Silvio Berlusconi ellen vallott. Nicole Minetti volt az a nő, aki, miután 2009 decemberében Milánóban egy szoborral megdobták Berlusconit, elkészítette a kormányfő fogprotézisét. Berlusconi cserébe felajánlotta neki: háremének tagja lehet és részt vehet az orgiákon. Ezeken eleinte “leszbi-show-val” kellett tűzbe hozni a 74 éves politikust.
Berlusconi kívánsága ezután az volt, hogy vetkőzőszámok következzenek. Ekkor ápolónőnek, illetve rendőrlánynak öltözve kellett vetkezniük, általában három lánynak, köztük csak a Ruby a szívtörőként emlegetett, hastáncosként bemutatott Karima El Mahroug-nak. (A valóságban bártáncosnő és prostituált volt különböző milánói bárokban.) Az 1992 novemberében született Ruby az aktusok idején még fiatalkorúnak számított, hiszen nem töltötte be 18. életévét. Egy-egy Rómában, Milánóban vagy a miniszterelnök szardíniai villájában eltöltött estéért 1000 eurót (272 ezer Ft.) vehettek át a lányok, mindemellett éjszakára megkapták Berlusconit is. Utóbbinak – állítja Minetti – kevésbé örültek.
Minetti állítását felvett telefonbeszélgetések is tanúsítják. Ezeken Berlusconi, hol kicsi csibémnek, hol drágámnak szólítja az asszisztenst, akiről azért megjegyzik az olasz újságok, hogy fogászati pályafutása előtt szintén a vetkőzőipart erősítette.
Berlusconi különösen Karimát kedvelte – áll Minetti a milánói bíróság előtt tett, hat napja a képviselőháznak megküldött és így nyilvánossá vált vallomásában. Karimát tavaly lopás gyanújával vették őrizetbe, a kiutasítási eljárás meg is kezdődött. Berlusconi azonban nyomást próbált gyakorolni a rendőrségre a lány elengedése érdekében. Azt hazudta, Ruby Mubarak egyiptomi elnök lánya, ezért diplomáciai zűrzavart okozna további fogva tartása. A 400 oldalnyi jegyzőkönyvből kiderül, Ruby nem csak tavaly tavasszal, hanem nyáron is három napon át kényeztette Berlusconit.

18 éves ápolónő faszt vizsgál. Képgaléria, kattins és nézd!

pszichiatria-szexJegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket – írta a csütörtöki Magyar Nemzet az ügyben nyomozó ügyészek állításai alapján.
A cikk szerint újra az intézményben dolgozik az a három férfi, akiket az ügyészség a gondjaikra bízott, szellemileg sérült emberek ellen elkövetett különböző bűncselekményekkel vádol. A pszichiátriai intézet eközben azzal vádolja az ügyészséget, hogy a nyomozás során kihallgatott tanúkat csokoládéval és cigarettával bírta rá a terhelő vallomások megtételére.
A Magyar Nemzet felidézte: januárban két olyan ápolónő feljelentése nyomán indult nyomozás a kiskunhalasi pszichiátrián, akik azt állították, hogy több ápoló rendszeresen veri az ott kezelteket, valamint különböző szexuális műsorok előadására veszik rá őket.
Pszichiátria szex: Szexuálisan aberrált ápolók a piszichiátrián - Kirsti Stubo és Ulrich Tomsen ópium, egy elmebeteg nő naplója - Nemcsak kínozták, zsarolták is a betegeket - Szexuális zaklatás a pszichiátrián - Verték és megalázták a betegeket szex is volt - Kocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik ki a faszukat a diliházban

elmegyogyintezetSok hír jelent meg a kiskunhalasi pszichiátriai intézetben történtekről, gyanúsításokról, őrizetbe vételekről. A vád szerint szörnyűségeket követtek el a magatehetetlen betegekkel a feltehetően szexuálisan aberrált ápolók. Két hírt hiányolok. Az egyik, a minisztérium által korábban lefolytatott vizsgálat vezetőjének lemondatása. A másik, a kiskunhalasi intézet vezetőjének, Simon Ilonának azon cselekedete, hogy mélyen előrehajolva kezet nyújt a munkáltatójának, megköszöni a beléhelyezett bizalmat, majd azonnal és visszavonhatatlanul, minden végkielégítés és jutalom nélkül lemond. Teszi ezt azért, mondja, mert belátta, hogy alkalmatlan a rábízott ápoltak védelmére, nem veszi észre, mi történik a vezetése alatt álló intézményben. És, teszi hozzá, amikor jelzéseket kapott, hogy valami nagy baj van, ahelyett hogy a legnagyobb elszántsággal feljelentést tett volna a rendőrségen, egy kis himihumi vizsgálatot indított, ami persze azt hozta ki, amit szeretett volna hallani, hogy az ő intézete a lehető legjobb intézetek egyike. Be kellett volna látnom, mondja még, szinte zokogva, hogy ha csak a tizede igaz, amit az ápolónők jelentettek, az is sokszorosa annak, amit egy intézményvezető egyáltalán elfogadhat. Nem akartam megvárni, hogy kirúgjanak, ha már emelt fővel nem távozhatok.
Ha ez a két hír megjelent volna, akkor megnyugodnék a mintegy nyolcezer pszichiátriai ápolt sorsát illetően. Mert ekkor a többi intézmény vezetője, meg a minisztériumi vizsgálódók belátnák, hogy itt bizony komolyan kell venni a dolgokat, nem szabad bárkiket ráengedni a betegekre ápolóként. Minden jelzésre figyelni kell, semmi mellett sem szabad becsukott szemmel elmenni. Nem lehet megengedni, hogy a magatehetetlen betegeket bárki megalázza, főleg azok nem tehetik ezt meg, akiket azért fizetnek, hogy ápolják őket. – írja a NOL.
[Bulvár] Magyar celebek Kocsis Orsi és képeire rejszolnak a diliházban - Ópium egy elmebeteg nő naplója - Nemcsak kínozták, zsarolták is a betegeket - Szexuális zaklatás a pszichiátrián - Verték és megalázták a betegeket, szex is volt - Sokáig és élvezettel kínozták Franciskát

Még mielőtt bárki komolyabb lelki sérülést szenvedne a fenti jelenet miatt, gyorsan tudjunk meg néhány dolgot a filmről! Mundruczó Kornél operafilmje a szexualitás erejével gyógyító, ex-drogos Johanna nővérkéről és áldásos ténykedéséről szól. Ez az oka annak, hogy áriában kommunikálnak egymással a szereplők, ami valljuk be, nem túl életszerű és meglehetősen elvonja a figyelmet a “lényegről”, de ettől függetlenül üdvözlendő lépés lenne, ha TB támogatást is élvezne ez a fajta alternatív gyógymód.

Tartalom: A drogfüggő Johannát egy baleset után visszahozzák a klinikai halálból. Ő nem emlékszik semmire. Mivel nincs hova mennie, orvosa a kórházban tartja nővérnek, mert megtetszett neki a lány. Johanna azonban szerelmét a betegeknek kínálja gyógyírként: visszaadja az életbe vetett hitüket, csodálatos gyógyulásukért imádják Johannát. Szokatlan gyógymódjával, a kórházi rend megszegésével azonban kivívja a hivatásos gyógyítók haragját…
Kritika: Súlyos baleset a Duna-parton, a kórházba szállított sebesültek közt egy narkós csaj, aki a gyógyszerszekrények láttán ráébred, hogy valóságos drogparadicsomba került. Mindjárt túl is adagolja magát, ám ha ez volt a cél, úgy rosszkor volt rossz helyen: az orvosok újjá-élesztik. A klinikai halál állapotából visszatér, de elveszíti az emlékezetét, nincs többé neve, múltja, “nincsen lakcíme, se egy ruhája, nincsen ismerőse, se rokona, se őse” – ahogy a fiatal orvos érvel, mert beleszeretett, és ott akarja tartani nővérkének. Johanna a betegeknek áldozza második életét; a gyerekosztályon dolgozik, s éjszakánként a férfiakat gyógyítja “kések nélkül”: kézrátétellel, az érintés és szexuális érintkezés különféle módozataival. A betegek csodatévő erőt tulajdonítanak neki, és szentként tisztelik. Működése kétségtelen eredményekkel jár, ennek ellenére (vagy épp ezért) féltékeny munkatársai – élükön a rendpárti főnővérrel és a szerelmében visszautasított orvossal – zavarkeltő szajhának tekintik, elbocsátják, és amikor a betegek fellázadnak, visszaküldik oda, ahonnan jött: egy morfium-injekcióval végeznek vele, bezsákolják és elégetik.
E történetből (amelyet Petrányi Viktóriával és Bíró Yvette-tel írt Mundruczó) akár még erotikus thriller is lehetne, a Johanna viszont operafilm. A modern operáért nem verik szét a házat, semmi okunk feltételezni, hogy mozgóképes formában más volna a helyzet. Ellenpróba nincs: kortárs operafilm gyakorlatilag nem létezik. Hazai előzményként Melis László neve merülhet fel, meg persze Mundruczó korábbi verziója, a Jött egy busz… szkeccsfilmben. Egy efféle vállalkozás nem számíthat tömegsikerre, és ezzel még keveset mondtunk. Sokan még a létjogosultságát is tagadják mindenfajta kísérletezésnek, “művészkedésnek”, kivált a moziban, és a kritikai elismerés meg a nemzetközi díjeső csak olaj a tűzre. Nem kevés igazság van abban, hogy a mozi ne legyen már a súlyos közpénzeken való önmegvalósítás terepe; hogy hervasztó ötödmagunkkal ülni a vetítőteremben; meg inkább egy jól megcsinált zsánerfilm, mint egy gyatra szerzői. De középtávon még a szórakozáspártiak sem járnának jól azzal, ha holnaptól csak iparként lehetne űzni a filmezést. Ha nem készül-nének olyan darabok, mint A biro-dalom, a Táncos a sötétben vagy a Dogville. Azért említem épp Lars von Trier műfajsértéseit, mert több szálon is kötődnek a Johannához: elég, ha a kórházi helyszínre és a zenés film megújítására gondolunk. A képi világ (operatőr Nagy András, Erdély Mátyás) inkább hazai gyökerű, Jancsó és Tarr térszervező művészetét és hosszú beállításait idézi. Mindehhez radikális világítás társul, amely a korai expresszionista film fény-árnyék hatásait próbálja színesben visszaadni. Kíváncsi volnék, mi vezette ide Mundruczót, Dreyer Jeanne D’Arcja vagy az operához illő mozgóképes nyelv keresése. A némafilmes előd nemcsak a téma miatt jön ide, hanem Falconetti miatt is. Dreyer a varietéből választott magának címszereplőt, Mundruczó operaénekeseket, táncművészeket szerepeltet színészek helyett. Ami ismét csak arra utal, hogy a Johanna alaposan átgondolt vállalkozás. Ha hiszünk a rendezőnek, aki szereti ösztönös alkotónak beállítani magát, akkor arra kell jutnunk, hogy meglepően jól működnek az ösztönei. A Falconetti-Tóth párhuzam első látásra nem stimmel ugyan, hiszen Tóth Orsi profi színész. De még nem volt az, amikor Mundruczó felfedezettjeként elször tűnt föl a vásznon (Szép napok). És még mindig képes arra, hogy ne használja a szakma eszköztárát, hibátlanul illeszkedve a többi “amatőrhöz”. Ebben valószínűleg megkönnyíti, másban megnehezíti a dolgát, hogy énekelnie kell – pontosan azt és úgy, mint Fodor Gabriella, akinek a hangját halljuk. (Ugyanez a test-hang kettős egyszer már bevált, amikor Mundruczó színre vitte Lendvai Kamilló Tisztességtudó utcalányát, tapasztalatot gyűjtve saját operája megrendezéséhez.)
Tallér Zsófia, aki zeneszerzőként kezdettől (Nincsen nekem vágyam semmi) ott van Mundruczó csapatában, kiválóan oldotta meg a lehetetlennel határos feladatot. A Johanna nem újítja meg a kortárs operát, de erre nincs is szükség, a célnak jól megteszi ez a kissé konzervatív, múlt századi, a történetet és a látványt szolgáló zene. Az idézeteket bátran alkalmazó, a szakrálist a profánnal vegyítő librettót Térey János és Harcos Bálint szerezte. (Remek, amikor az élénk színű fürdőköpenyekbe öltöztetett betegek kara azt énekli, hogy “meneküljünk az urológiára!”)
Lehet, hogy agyament ötletnek tűnik operafilmet csinálni, de ha ezt egy erős tehetség és már többször bizonyított rendező teszi, akkor a néző részéről is megérdemel egy kísérletet. Ezután lehet csak eldönteni, hogy helytáll-e magáért a mű, van-e mentség a nagyot akarásra. Mindenekelőtt azt kell igazolni, miért vetemedtünk arra, hogy kirántsuk Johannát a szentek legendáriumából és az egyetemes kultúrából. Mindaz, amit eddig a zenéről, szerepválasztásról, fényképezésről-világításról elmondtam, az operát, az opera pedig a kötelező stilizációt, ha úgy tetszik, az elidegenítést adja egy olyan filmben, amelyben elvont fogalmak (szeretet, jóság, áldozat, megváltás) játsszák a főszerepet. De ez csak akkor számít, ha a film gondol valamit Johanna személyéről és történetéről. Csak ez teheti bocsánatossá az olyan hibákat és hátulütőket, mint a drasztikus fény-árny hatások időnkénti túlhajtása, ami a láthatatlanság határáig, sőt azon túl viszi a filmet; a néhol érthetetlen szöveg, ami különösen Tóth Orsi “szinkronhangjánál” zavaró.
A Szent Johanna-legenda mai olvasatának hiteles színhelyet ad a kórház. Történetesen a Lipótmezőn forgattak, de pontosan ilyen szürreális, egyszerre kortalan és ódon minden magyar kórház, ilyen a csempe, a kő, a melléklépcső, a zsúfolt kórtermek, a zegzugos alagsor a folyosók labirintusával, a sercegő neonnal, a zúgó, szortyogó csőrengeteggel… az egész úgy nyomasztó és lepusztult, ahogy van, szinte fel sem tűnik néhány lavór vagy a gyerekosztályon a szokásos razjfilmfigurák helyett a régi német mesekönyveket idéző áb-rázolások. E helyszín természetes populációja a fehér köpenyes hivatásrend (amely minden további nélkül megfeleltethető az eredeti történet papságának) és az elesettek, reményvesztettek, megváltásra várók serege. Már csak a szent hiányzik.
[Videók]