Archive for the ‘Teen’ Category

polanskikislanyNem is volt az igazi erőszak mondja a Polanski-ügyről Whoopi Goldberg. Először is álljon itt az esetnek egy, az előbbi cikkben szereplőnél is részletesebb leírása:
Tiltakozása ellenére análisan, vaginálisan és orálisan is közösült 13 éves áldozatával Roman Polanski, aki italt és drogot adott a kislánynak a bűncselekmény elkövetése előtt. Az ABC News megszerezte a 32 évvel ezelőtt megerőszakolt lány vallomásának másolatát, melyből további megdöbbentő részleteket is megtudhatunk az esetről.
A vallomás szerint Samantha először saját otthonában találkozott az akkor 43 éves rendezővel, aki ekkor megkérdezte az édesanyjától, hogy lefotózhatná-e a francia Vogue számára. A nő igent mondott, Polanski pedig egy hét múlva megjelent, és elvitte a lányt egy közeli domb tetejére, ahol megkérte, hogy cserélje át a pólóját, amit a lány meg is tett. Ezután arra kérte, hogy pózoljon félmeztelenül a kamerának. Samantha erre se mondott nemet, annak ellenére, hogy meglehetősen kellemetlenül érezte magát a szituációban.
A lány hazatérte után nem számolt be édesanyjának a meztelenkedésről, ehelyett úgy döntött, hogy ha legközelebb jön a rendező, akkor elutasítja őt. Polanski nem sokkal később ismét megjelent, Samantha pedig fogadalma ellenére vele tartott. A cikk folytatása itt
További cikkek a témában: Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat - Edith Vogelhut seggében is járt Polanski fasza - Roman Polanski: Legalább egy numera összejött - Sharon Tate Polanski felesége akit brutálisan meggyilkoltak - Polanski perverz szex tinivel, nyilvános az akta - Polanski meztelenül fotózta és megerőszakolta a 13 éves lányt

- Vetkőzz ribanc! – mondtam neki. – Látni akarlak! A lány engedelmesen elkezdett megszabadulni a ruháitól. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam hatalmas, de keményen álló melleit. Csodásak voltak. Én már vagy két hete nem voltam nővel, így arra gondoltam nem várok egy percet sem tovább.
Elővettem a látványtól már megkeményedett szerszámomat a nadrágomból, és megszólaltam.
- Tarts felém a segged!
Dorothy megfordult és engedelmesen, kezeivel szétnyitotta a már nedvedző nyílását.
- Basszon meg Uram, bármit megengedek Önnek! – mondta.

vetkozz_ribanc
További vetkőző barátnők és feleségek a Szexpláza.hu oldalon

Tetszett a lány hozzáállása, látszott nem először került ilyen helyzetbe. Megfogtam a méretes szerszámom, a nyílásához igazítottam, majd egy erőteljes mozdulattal felnyársaltam a pináját. Halkan felszisszent a teremtés, éreztem, hogy erősebben markolja az asztalt, amire támaszkodott, de állta a kemény faszom dugását. Nem voltam kíméletes vele, hisz a felfokozott vágy nem tudott gyengédséget produkálni.
Hatalmas baszásba kezdtem. A nő segge hangosan csattogott minden egyes lökésemnél. Megfogtam a derekát, és magamhoz húztam, majd amikor teljes terjedelmével eltűnt benne a faszom , akkor a csípőjét markolva elkezdtem forgatni szerszámom körül a pináját. A lány hangos nyögésekkel élvezte a nyílását teljesen kitöltő faszomat. Tom ez alatt kivette a farkát és elkezdte masszírozni. Ezt meglátva hatalmasat vertem a nő fenekére.
- Csak nem hagyod, hogy a barátom egyedül dolgozzon! Vedd a szádba a faszát és elégítsd ki a vágyait. A lány bevette Tom faszát a szájába és elkezdett játszani vele. — – Segíthetek még valamit? – kérdezte a kocsmárosné.
- Hogyne, vetkőzz és gyere ide, hadd nézzem meg lucskos-e már a te pinád is?
Mikor már mindketten meztelenek voltak felfektettük őket a biliárdasztalra, és ott kezdtük el mindkettőjüket baszni. Gyakran cserélgettünk is, hogy mindkettejük pináját megízleljük. De mivel Dorothy szűkebb volt, vele folytattuk a játékot. Tom hanyatt feküdt, a lány pedig beleült a farkába. Én mögé álltam, majd utasítottam az anyját, hogy nyálazza be a szerszámom. Miután végzett a faszommal, a lánya segglyukához illesztettem, és most lassabban, de határozottan és folyamatosan tövig nyomtam a végbelébe. Dorothy szinte meg sem rezdült. Felbátorodtam ettől és nagyobb sebességre kapcsoltam. Hatalmas töcskölés kezdődött. A nő élvezte ezt az új játékot, és fel-le mozgatta a csípőjét rajtunk. Az anyja is segített nekünk, széthúzta a lánya két dombját, hogy minél mélyebbre hatolhassunk. Én eközben az ujjaimat bedugtam a pinájába, ami szinte akadálytalanul eltüntette mind az öt ujjamat. Már a csuklóig bent jártam a nőben, amikor Dorothy hatalmas sikolyok között elélvezett és szinte aléltan feküdt rá Tomra. Arrébb löktük a lányt, hogy újabb áldozatunkat vehessük kezelésbe. Tom most a pináját kezdte baszni az asszonynak, és én a faszom most nem a nő seggébe tettem, hanem én is a pinájába. Simán benyelte mind a két faszt a hatalmas nyílása, élvezettel basztuk hatalmas lendülettel. Amikor mindketten kivettük a faszunkat belőle, hatalmas sötétség tátongott előttünk.
- Próbáljuk ki a seggét is! – javasoltam a barátomnak – Basszuk meg azt is ketten egyszerre! – Javaslatomat tett követte, előbb Tom rakta be a farkát a nő seggébe, majd én akartam bedugni. Ellenállásba ütközött. Szóltam a lányának, hogy az ujjaival tágítsa ki az anyja hátsó nyílását, aki ezt gondolkodás nélkül megtette. Bedugta Tom fasza fölé két ujját, és elkezdte felfelé húzni a nyílását.
- Gyere nyálazd be a faszom! – mondtam a lánynak, aki miközben az anyját tágította, bekapta a faszom.
- Tövig te kis ringyó! – azzal megfogtam a tarkóját, és teljesen ledugtam faszom a nyelőcsövébe. Bár öklendezett egy keveset, de állta a gyűrődést. Amint kiélveztem a szűk csatornát ismét az anyja felé fordultam. Tom és a lánya ujjai már kellőképp előkészítették számomra a terepet, és így már be tudtam erőltetni a farkam a nő seggébe. Irtózatos kefélés vette kezdetét. Keményen dugtuk egyszerre szűk nyílását, nem kíméltük egy pillanatig sem. Dorothyt közben felparancsoltam az asztalra mellénk és most az ő pináját öklöztem meg közben. Már egy fél órája dugtuk a nőt, amikor láttuk rajta, hogy nem bírja tovább.
Kettéváltunk és én most ismét a fiatalabb teremtést basztam keményen. Egyszer a fenekét, egyszer a pináját dugtam felváltva. Eközben a lány lenyúlt a lábaim közé és a golyóimat morzsolgatta. Ezt már én sem bírtam sokáig. Faszom a lány mellei közé tettem és ott kezdtem befejezni a baszást. Dorothy ügyesen összefogta a melleit, hogy kellőképpen szoros legyen a faszomnak, amikor épp teljesen közéjük dugtam a farkam fele eltűnt a szájában és ügyes nyelvmozgásával igyekezett még nagyobb gyönyörhöz juttatni. Ez sikerült is neki és rövidesen a kitátott szájába lőttem egy hatalmas adag gecit, ami két hete felgyülemlett bennem. Szegény lány majdnem megfulladt az adagtól, de az első meglepetés után lenyelte az egészet, sőt a kicsurgó cseppeket is lenyalta a szája széléről.
Tom is egyszerre élvezett el velem, de ő a nő melleit vette célba. A lánya azonnal ott termett és az anyja melleiről lenyalta a barátom nedveit is.
- Eddig meg voltam veletek elégedve. Most készítsetek vacsorát, megéheztem.
Barátommal jól megvacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk.
Reggel 6-ra kértem az ébresztőt, hogy még világosság előtt el tudjam hagyni a várost.
Dorothy ébresztett meztelenül. Hatalmasat szeretkeztem vele, majd felöltöztem és útnak indultam a messzi távolba.
Tudtam, hogy a közelben van egy nagyobb városka, ahol jelenleg nincs seriff. Ez a hely lesz nekem való, gondoltam. Félnapi járás után be is értem, és mivel újra megszomjaztam és a farkam is újra állt már betértem az ivóba.
- Nőt és whiskyt! – mondtam, miközben tekintélyt parancsolóan letettem a bárpultra a pisztolyom kibiztosítva.
Azonnal megkaptam mindkettőt. Két üveg itallal mentem fel az újabb kurvával az emeleti szobába. Hagytam, hogy a nő azt tegye velem, amit csak akar, elég perverz volt a drága. Én meg csak ittam, mint az állat. Még a pinájába is töltöttem a szeszből, majd amikor megtelt bedugtam a faszom is. Égethette a whisky a csajt is, ahogy a faszom is, de ez a fájdalom csak növelte az agresszivitásom. Megfordítottam a nőt és úgy basztam, hol a seggét, hol a pináját, hogy folyamatosan vertem a tenyeremmel a seggét, markoltam a melleit. Tiltakozni akart, de megfogtam a haját és jobb belátásra bírtam. És ittam, és ittam. Amikor már nem bírtam tovább lementem vissza az ivóba. Rosszalló pillantásokat vetettek rám, mire elkezdtem lövöldözni vaktában…

Alács Veronika plázacica brutális dildóval a Szexplázában pornózik. Ha tetszenek a Plázacicák és Veronika bemutató képei, és kiváncsi vagy a teljes sorozatra, ahol Melinda plázacicával és két hatalmas dildóval kielégítik egymást, akkor legyél Tag és kattints a nagy képre vagy ide

imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com imagebam.com

Az ajánló a Bixip videómegosztó szex és pornóvideóiból, véletlenszerű generálással készült.

Ha tetszik a lány, akkor a tinicsaj topless képgaléria eléréséhez, kattints a fotóra. Csak Tagoknak.

Tinicsaj topless után, további tiniszex bejegyzések: Tinicsajok, tinipinák - Viva Small Ihász Petra  tinipornó - Hajlékony tornászlányok - Tiniribanc kondigépen enyeleg - Szexpláza amatőr plázacicái, privát castingon baszva és szopatva - Szexpláza pornó casting fotók magyar lányokkal

Az HBO nálunk nem nagyon foglalkozik gyártással, de idén egy dokumentumfilmet prezentáltak, amiben Pierre Woodman pornóproducert próbálták emberközelbe hozni, felemás eredménnyel. Woodman az a köpcös francia csávó, aki az úgynevezett casting videókból lehet ismerős azoknak, akik már láttak pornófilmet, vagy van internet hozzáférésük.

Ezek azok a rövidfilmek, melyekben egy általában kelet-európai lány leül a kamera elé, kicsit beszélget a rendezővel, a pornó szó hallatán kellően elborzad és felháborodik, majd varázsütésre lehányja magáról a textilt és hagyja, hogy ez a cseppet sem vonzó faszi iszonyatosan megdugja. A bevállalósabb lányok közöl pl. Mészáros Dórát ketten castingolták, seggbe és pinán baszták egyszerre, Pandórával 3 filmet is csináltak egy füst alatt. Tovább két casting videóra és a teljes cikkre

Születésnapot ünnepelt a legsikeresebb magyar modell, Palvin Barbara. A szépség most már hivatalosan is felnőtt, és a jeles dátumot nemcsak ő, hanem kiéhezett fotósok hada is várta. Szeretnék, ha Barbi többet megmutatna magából, s ehhez már szülői beleegyezés sem szükséges. Barbival, hogy mi lesz, majd kiderül… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Palvin Barbara modell szex, erotika, bulvárhírek: Magyar lányok indiszkrét helyzetben Hírbank.com provokáció - Palvin Barbara letolhatná már a bugyit - Palvin Barbara pedofilok vágyából dögös tini lett – Glamour Gála Budapest – Palvin Barbara parfümreklámban maszturbál – Palvin Barbara szopik – Palvin Barbara videó – Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Palvin Barbara modell fotók – Palvin Barbara elbűvölte Párizst

Tinilány baszva jó! Képek és videók, kattints a fotóra!

Semmilyen megbánást nem mutatott a bíróságon az a német pap, aki éveken keresztül molesztált gyerekeket saját egyházközségében. Az ügyésznő fél órán keresztül sorolta az Andreas L. 46 éves katolikus plébános ellen felhozott vádakat a csütörtöki tárgyaláson. Az elhangzottak alapján mintegy 280 alkalommal molesztálta gyülekezetének három kiskorú tagját. Meztelenre vetkőztette, fogdosta őket, együtt aludt és orálisan közösült a fiúkkal. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További pervverz papok: James Dean féltett titka, hogy gyerekként molesztálta egy pap - Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban - A meleg pap 80 ezret ajánlott a szexért - Templomban szopott a homoszexuális pap - 21 éves csajt kúrogat a 61 éves pap

japan_tinilany

Japán kurva Budapesten Szoft képek: 01 02Csábító hard jelenetek: 01 02 03 - Jinny Yun nyalásra kínálja a pináját - Japán tinipinák nem csak csupaszon - Ázsiai tinipuncik szexi csemegék éhes kanoknak – Japánban a szüzesség elvételért fizetnek, és szex önkéntesek – Japán szexkultúra és pornó - Leveszem a bugyim, megkefélsz hátulról? - Kislányos testek, ferde szemek, bájos mosolyok