Author Archive
Igazuk volt azoknak, akik Verát lelkileg féltették az utolsó napokban. Miután Vera Attilával szemben kizúgott a Való Világból, rögtön a Cool tévé műsorába látogatott, ahol szóba jött az elhíresült pornóvideó is – ami már megjelent – ő maga is elismerte: rettegett, hogy összeomlik. A videót a Tagok megnézhetik, a képre kattintva:

- Az utóbbi napokban valóban elszakadt nálam a cérna, de Attila miatt – mondta kiesése után a BeleValó című műsorban Vera, aki elárulta azt is, hogy félt, hogy a végjáték alatt depressziós lesz. – A rólam készült erotikus videó utáni időszakban én nagyon mély depresszióba estem, hetekig kezelni kellett. Ettől az érzéstől féltem odabent, hiszen az én idegrendszerem is véges. Már tudom, hogy így volt jó, hogy most kiestem, mert nagyon féltettem magamat! – nyilatkozta VV Vera aki, aki a műsorban beismerte, hogy ő szerepelt az eltitkolt pornócasting filmen, és jól megfizették érte.
- Álmodtam is róla, hogy gáz van kinn” – mondta VV Vera a két műsorvezető, a két egykori villalakó, Anikó és Olivér kérdésére. – Úgy mentem neki a castingnak, hogy én ezzel akarok foglalkozni. Nem ingyen csináltam, kaptam pénzt utána, hogy mennyit, azt nem mondom meg – tette hozzá. A valóságshow-ba való jelentkezés előtt történt ez, a VV5-castingon eltitkolta a pornófilmet, de ez nem lett volna kizáró ok. – Ennek ellenére hatalmas nagy hiba volt, nem tudok mást mondani: vállalni kell – mondta.
Posted by Szexista on 2012. február 20. under Magyar lányok, Médiahírek. Tags: cikk, interjú, kertész vera, kertész veronika, nyilatkozat, riport, vv vera, vv vera pornó, vv vera szex
2 Comments.
Soviniszta álláspont elvárni egy nőtől, hogy a háztartás összes munkáját ő végezze, hogy ne vállaljon munkát, illetve, hogy kapjon kevesebbet ugyanazért a munkáért, továbbá kizárni őket bizonyos hivatások gyakorlásából, valamint arcuk és alakjuk alapján és nem pedig képességeik szerint ítélni meg őket. sovinizmus az is, ha egy férfi bohó gyerekeknek tekinti a nőket, mintha azok képtelenek lennének például a pénzügyek intézésere vagy fontosabb döntések meghozatalára, mintha csinos kis fejükben nem is volna más gondolatok számára hely, mint amelyek divatra és s férfiak meghódítására irányulnak… Folytatásért kattints a képre.

További szexista cikkek: 75 kegyetlen vesszőcsapás rossz lány seggére - Fájdalom és kéj: kiszolgáltatva a szexben - Előkerült Cameron Diaz fétisvideója - Fetish hajlékony tornászlányokkal - Bondage kötözős szadó-mazó szex
Posted by Szexista on 2012. január 23. under Baszdmeg, Extrém, Szex. Tags: baszás, Baszdmeg, bdsm, nők, ribanc, soviniszta, szexista, szolgák
Comment on this post.
Kimutatták, hogy az anyagilag jól szituált férfiak több és minőségibb orgazmust képesek előidézni partnerüknek. Nagyrészen közrejátszik, hogy nem kell megélhetési problémákkal megküzdeniük, több idejük van a szexualitásra, a nőkre. Legalábbis ezt nyilatkozta Thomas Pollet, a Newcastle Egyetem pszichológia professzora, a kutatás vezetője: „a női orgazmusok gyakorisága egyenes arányban van a partner jövedelmének mennyiségével”. Tovább a teljes cikkre
Posted by Szexista on 2012. január 17. under Erotika, Szex, Szexhírek cikkek. Tags: kutatás, orgazmus, ribanc
Comment on this post.
Ígérem, megteszem előbb vagy utóbb – ezt hallhatjuk az aláfestő kis dalban, nem véletlenül. A kisfilm – minden valószínűség szerint – a kor követelményeinek megfelelő, helyi igényekhez tökéletesen igazodó autókölcsönző cég reklámja lehet. Lényegében maga a testnedvekkel festett rögvalóság, egy újkori mese.
Az aranytojást tojó tyúk a bútorház ügyeletes, hosszúlábú menő csaja, a szegénylegény szerepében pedig (mondjuk) Ivan Ivanov, az üzletház figyelemre sem méltatott mindenese, aki serény kisvakondként ott szerel, fúr és farag, imbuszkulcs-forgatásban már 24-es szintű nagymester, mégis…
Natasa, álmai nője, megdönthetetlen csúcsként magasodik fölötte, mint az elérhetetlen Csomolungma. És a keleti oldal nehézsége semmi nem volt Natasához képest. De Ivan Ivanov tudott járni a világban, a terve kész volt.
Kellett egy menő öltöny, egy bérelt hotelszoba és nem utolsósorban egy pár buznyákért bérelt penge_verda. Fekete Toyoták, Lexusok és Porschék, de Ivan Ivanov tudja az örök Gábor Gábor-féle igazságot: a jó megjelenés a sikeres vállalkozás alapja. M-csomagos X5 a tuti. De amikor a kis ribanc kisasszony rádöbben, hogy egy segédmunkás tépte le amúgy is kérdéses ártatlanságának újabb bimbóját: priceless! Forrás: Belsoseg.blog.hu
További szexista cikkek: A Rákóczi téri kurváktól a netes faszszopó ribancokig – A legjobban sikítozó nők verik át a fejünket – Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón – Tabutémának számítanak a koncentrációs táborok bordélyai – Taperolás, szexuális zaklatás, bántalmazás – Nemi erőszakkal vádolják a volt rendőrfőnököt – Hibáztatjuk a szexuális erőszak áldozatait is! – Szexrabszolgát csinált volt feleségéből a börtönviselt férfi – Berlusconi szexplázája – A gésának tanuló lányok szüzessége már nem eladó – Az erőszakolta meg a gyerekeket, aki csak akarta – Fábry Sándor felmosta a padlót Kiszel Tündével
Posted by Szexista on 2012. január 11. under Erotika, Szex, Videók. Tags: bmw, csábítás, hódítás, mizogin, segédmunkás, szex, szexista, x5
Comment on this post.
A következőkben világos, egyszerű instrukciókat szeretnék közölni arról, hogy miképp tudod a párod péniszét teljes hosszában a szádba, torkodba venni. Ezt a technikát angol nyelvterületen a deepthroat, vagyis mély torok névvel illetik, és az egyszerűség kedvéért én is így fogok rá hivatkozni. A pozíció fontos szerepet játszik. Úgy tanácsos elhelyezkedned, hogy a nyakadat kinyújthasd, fejedet kissé hátrabillentve. Ilymódon a szád egyvonalba kerül a torkoddal, lehetővé téve a hímtag becsúszását… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Mély torok, deeptroat szex és pornóképek és videók: Amatőr szopatás szájba élvezéssel - Sharon Stone lesz a mélytorkozó pornósztár anyja – Fantastic blowjob POV - Anal creampie for rich bitch – Kate Hudson alakítja a mélytorkozó pornólegendát – Mélytorokkal szoptam - Szőke pinát a néger torkon és seggbe kúrja – Hogy lettem egy szopós ribanc – Lindsay Lohan mélytorok lesz - Nilla plázacica amatőr mélytorkos szopása gecinyeléssel - Baszdmeg Max Harcore, Paul F. Little alázta a csajokat rendesen - Deep Throat a mélytorok szopás
Posted by Szexista on 2011. december 28. under Erotika, Szex. Tags: cumi, deepthroat, leszopja, mély torok, mélytorok, orális szex, orálszex, pornóképek, pornóvideók, szexképek, szextanács, szextanácsok, szextippek, szopatja, szopás, torokbaszás
Comment on this post.
A nők sokszor mímelik az élvezetet a szexben, sok esetben van ez így. Akikről úgy látszik, nagyon élvezik a szexet, kiderülhet, hogy a hatalmas orgazmus csak színjáték volt. Mi adhat támpontot a férfinak? A téma, amit nem lehet megunni. Annak ellenére, hogy egy pasi ma már számos forrásból értesülhet arról: könnyen lehet, hogy felült egy eljátszott női orgazmusnak, a legtöbb esetben, ha valami gyanús is, nem meri bevallani magának. “Teszi a dolgát” tovább. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by Szexista on 2011. december 23. under Erotika, Szex Dr. Tags: orgazmus, sikoltozik, szexualitás
Comment on this post.
Uralkodni akar a nőkön a görög csődör. Alekosz már a Való Világ során bebizonyította, hogy van még mit tanulnia a női lélek rejtelmeiről. A nőkhöz való közeledését szinte csak visszautasítás követi. Egy barátja szerint nem csoda, hogy Alekosz már csak akkor tud teljesíteni az ágyban, ha fizet a szolgáltatásért. “Csak akkor élvezi a szexet, ha egy nő maximálisan ki van neki szolgáltatva. Ez meg akkor érvényesül a legjobban, ha az ember profikra bízza magát” – osztotta meg Alekosz titkát az Új Ásszal. Benkő Dániel szerint Alekosz elfecserélte a szexuális életét. “Kétszer annyi szeretetre van szüksége, mint másnak, aki mindig sikeres volt a nőknél” – állítja a lantművész, aki a Rezidencián tett látogatása során jótanácsokkal igyekezett ellátni Alekoszt és a többi vőlegényjelöltet.
Alekosz szex dolgai: Alekosz, a jó nőknek fizettem a szexért – 14 éves kislányt akart megkúrni Alekosz -Alekosz, pedofil vagy csak a zsenge hajtást szereti? – Alekosz fétise a szájgolyó derült ki a pornókasztingon – Veronikát kúrta meg Alekosz, a VV5-ben ki fogja? – Alekosz excsaja Pint Barbara válság miatt lett ribanc – Alekosz kacsacsőrű csaja – Alekosz egy igazi nulla az ágyban – 164 nap után Alekosz vitte el a Való Világ 4 fődíját – Szexuális izgatás a Villában tízmilliók Alekoszra – Mikor döfik már Gigit Dopeman Villa rap – Szemők Hajnalka nőstényként nyomul Alekoszra
Posted by Szexista on 2011. december 17. under Celeb, Erotika. Tags: alekosz, szex
Comment on this post.
A zaklatott nő – akit a határozat Z.Z.-ként említ – 2011. március 4-én fordult a hatósághoz, amiért megsértették az egyenlő bánásmódhoz való jogát. Felettese, a P.P.-ként említett férfi, szexuálisan zaklatta őt: alakjára és ruházatára is megjegyzéseket tett, és többször is felajánlott neki intim együttlétet. P.P. nemcsak a panaszost, hanem a többi kolléganőt is kutyuskának, malackának nevezte. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by Szexista on 2011. december 14. under Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: faszcibáló, feljelentés, zaklatás
Comment on this post.
Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón. Már csak azért is villogni kell, ha valamelyik focista megunja a ribacot, mivel felhívta magára a figyelmet, rögtön ott a másik gazdag fotbalista. Hasonló elképzelései lehetnek Irina Sajknak, a Real-szélső Cristiano Ronaldo faszcibálójának, de legalább tudja, kapcsolatuk a rangadó közeledtével háttérbe szorul.
– Cristianónak sokat jelent ez a meccs – mondta az orosz fehérneműmodell. – Ilyenkor csak a feladatára koncentrál, nekem a nyugodt hátteret kell biztosítanom.
Feltehetőleg ez a feladata otthon a többi csábos partnernek is. A Barca-kapus, Víctor Valdés felesége, a modell Yolanda Cardona biztos elkíséri párját a mérkőzésre, ám az aranylabdás csatár, Lionel Messi csak bízik benne, argentin manöken kedvese, Antonella Roccuzzo a lelátón szurkol majd. Nehéz is lesz eldönteni, ki nyerné a szépségek csatáját, hiszen a túloldalon az Iker Casillas kapus sikeréért szorító televíziós műsorvezető, Sara Carbonero láttán is elakad a szava a férfiembernek. Az igazi sztárok közül talán csak Mesut Özil szomorkodhat magányosan, az egykori venezuelai szépségkirálynő, Aída Yéspica tegnap még a floridai tengerparton pihent… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Focista botrányok, focista kurvák szex erotika, bulvárhírek: Mészáros Dóra, Maria Belucci bekavartak Zimány Lindának - A focisták felesége általában pénzéhes celeb – Giggs több mint háromszázmilliót költött puncikra - A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista - Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar – Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért – Ribéry azt mondja megkúrta a csajt, de nem fizetett – Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak – Kiskorút lány dugott pénzért a futballsztár – Ribéry kislányos botránya ellenére is népszerű – Szexbotrány után megbocsát Ribery neje – A kétgyermekes Ribéry kéjvágyból látogatta, a marokkói származású szőke kebelcsoda Zahia Dehart – A kis lehúzós kurva Zahia Dehar, bajba keveri Ribéryt – Ezt a csajt kúrta Ribéry – A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – Talmácsi után focista alá feküdt Sásdi Vivien – Kiskorúnak mutogatta a faszát a focista sztár – Zimány Linda vaginája a gazdag farkakat szereti – Zimány Linda Dzsudzsák-, Róka Adrienn Bodnár Laci alá feküdt – Zimány Linda Dzsudák pénzét szereti – Zimány Linda a legjobban fizetett focista, Dzsudzsák alá feküdt – Zimány Linda nagyobb mellekkel vadítja Dzsudzsákot
Posted by Szexista on 2011. december 12. under Celeb, Erotika, Szexhírek cikkek. Tags: aida yéspica, antonella roccuzzo, aranylabdás, barcelona, beckham, bombázók, casillas, cristiano ronaldo, csatár, dzsudzsák balázs, fehérneműmodell, feleség, foci, focicsapat, focista, focista feleség, focista kurva, focisták, fociszex, fotbalista, fotball, franck ribéry, gerard piquét, imogen thomas, irina sajk, irina sayk, kapus, karim benzema, kurva, lelátó, lionel messi, luxuskurva, luxusprosti, manchaster, mesut özil, modell, natasha giggs, orosz, real madrid, rhodri giggs, ribéry, ryan giggs, sara carbonero, sásdi vivien, shakira, sidney govou, szurkoló, talmácsi gábor, tóth norbert, totball, v magazin, víctor valdés, yolanda cardona, zahia dehar, zimány linda
Comment on this post.
Tizennégy éves kislánnyal próbált összejönni Alekosz. A szexmániás görög üzenetekkel zaklatta a gyermeket, aminek a rendőrség vetett véget. A tini szülei ugyanis feljelentés tettek. Két évvel ezelőtt Alekosz egy táncelőadáson meglátott egy kislányt, aki azonnal felkeltette a figyelmét. A görög valósághős nem tudta lecsillapítani felébresztett férfiúi vágyát, azonnal felvette a lánnyal a kapcsolatot az egyik legismertebb közösségi oldalon… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Posted by Szexista on 2011. november 16. under Közösségi web, Szexhírek cikkek, Teen. Tags: 14 éves, alekosz, kislány, rendőrség, tinilány
Comment on this post.