Author Archive

A “Vlagyimir Vlagyimirovics, szeretjük Önt! Boldog születésnapot Mr. Putyin” című naptár minden egyes oldalán a leendő újságírók valamelyike látható szépséges csipkefehérneműben, visszafogottan, de félreérthetetlenül kihívó tekintettel és pózban. A fotók mellett szereplő feliratok már kevésbé visszafogottak. A szeptemberi leányzó azt állítja: “Vlagyimir Vlagyimirovics, Ön az évek múltával egyre jobb lesz!”. Egy másik hallgató képén a “Vlagyimir Vlagyimirovics, Ön eloltotta az erdőtüzeket, de én még mindig lángolok!” felirat olvasható. Egy további modell minden nőnek ilyen férfit kíván.

putyin-naptar
A legnagyobb figyelmet a másodéves Kszusja Szeleznyova telefonszámmal kísért “Vlagyimir Vlagyimirovics, szeretném személyesen felköszönteni!” felkiáltása keltette – a megadott számon azonban senki sem veszi fel a telefont.
Jelena Vartanova, a kar dékánja megdöbbenten reagált. Azt mondat, hogy a hallgatóknak persze joguk van a saját nézeteik kifejtéséhez, valamint ahhoz, hogy úgy gratuláljanak a miniszterelnök születésnapjára, ahogy akarnak, de “a választott forma kevéssé korrekt”. Mindazonáltal közölte: az ügy neveltetés, ízlés és etika kérdése, ezért az egyetem nem szándékozik lépéseket tenni.
A mindössze 1700 forintnak megfelelő összegért megvehető falinaptár kiadói, Vlagyimir Tabakov és Makszim Perlin maguk is ezen a szakon végeztek. Azzal érveltek, hogy nem üresfejű modelleket akartak bemutatni, hanem értelmes, saját véleményt megfogalmazó fiatal nőket. A naptárból 50 ezer darab készült.
Putyin október 7-én töltötte be 58. életévét. Nős, két lánya van. Igaz, egyes – meg nem erősített – hírek szerint a minap született egy házasságon kívüli fia. Az ünnepet gyakran munkával tölti Szentpéterváron, ahol pályafutása kezdődött. Ez a közlések szerint idén is így lesz, este pedig szűk baráti körével találkozik.

A fellelhető legnagyobb pina parádéban ezer vagina fotója premier plánban. Ha érdekel, kattints a nagy fotóra:

További pinák: Szexkellékesek jobban teljesítenek - Bencsik Tamara pinára vetkőzött a Playboynak - Ha boldog a nőd, mindig kapsz pinát - Kocsis Orsi meg egy másik pina - Pápai Gyöngyi itthon csak bugyiban pózol - Metzker Viktória szemérem nyílása - Lévai Adrienn akció lány - Szépségkirálynő volt, most pina és seggmodell Kocsis Orsolya - Két pornós kurva pinájáért 200 ezer dollárt fizetett egy milliomos - Szőrös pinák, natúr bulák retrótól napjainkig - Playmate lányok egy szál pinában - Pina formájú egér G-pont márkanéven - Szexpláza.hu plázacicái, amatőr lányok pornóznak - VV Gigi íme, a meztelen valóság - Sásdi Vivien Playboy címlaplány meztelen képek - Zimány Linda újra szabad préda - Miss Hungary, Gregori Dóra meztelen képeket villantott - Csősz Boglárka pinája

Teen pussy set 6 Teen pussy set 6 Teen pussy set 6 Teen pussy set 6 Teen pussy set 6 Teen pussy set 6

Ha boldog a nőd, kapsz pinát tőle!Ha boldog a nőd, akkor mindent megkapsz tőle: szex, kiszolgálás, tolarencia. A híbank indiszkrét provokáció Mizogin posztolója egyszerűen fogalmaz: Legyél kedves, és kapsz pinát. Mégis, mi teszi boldoggá a nőt? Az örök kérdésre adott választ közel 3,5 milliárd férfi keresi a földön, hisz a boldog, kiegyensúlyozott, kielégült nő az ő boldogságuknak is jót tesz. Az egyetlen, mindent magában foglaló választ persze senki sem lelheti meg, de Edward Hurley amerikai pszichológus most egy lépéssel közelebb visz a megoldáshoz.
A Columbia Egyetem professzora tíz évet áldozott az életéből, hogy tízezer nőt, lányt és asszonyt kikérdezve megtalálja a kulcsot a női boldogsághoz. Tapasztalataiból könyvet is írt, amelyben felsorolja azokat a jelenségeket, amelyektől a nők a falra másznak, és persze azt a húsz apróságot is, amely boldoggá teszi őket. Tovább tippekre és a teljes cikkre

stewardess-pinaja-végbelnyilasa-zaklatvaZaklatják a biztonságiak a pilótákat és a stewardesseket Ferihegyen! Markolásszák a pinájukat, és megujjazzák a feneküket! Szabó Máté ombudsmanhoz fordultak a Ferihegyi repülőtéren dolgozó pilóták és stewardessek, mert szerintük sérti emberi jogaikat egyes biztonsági őrök kulturálatlan, zaklató bánásmódja – írta csütörtökön az Index.hu. A hírportál közlése szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának írt levélben “vérlázító” panaszok olvashatók. “A kézzel végrehajtott vizsgálatok alkalmával a nemi szervek kézmarokkal történő és bántóan durva fogdosása számtalan esetben megtörtént, úgy nők, mint férfiak esetében. A fenékbe nyúlás sem maradt ki, a biztonsági célzatúnak beállított speciális vizsgálatok palettájának kiterjedtségéből” – idézett az Index a Malév-dolgozók leveléből.
A hírportál közlése szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának írt levélben “vérlázító” panaszok olvashatók. “A kézzel végrehajtott vizsgálatok alkalmával a nemi szervek kézmarokkal történő és bántóan durva fogdosása számtalan esetben megtörtént, úgy nők, mint férfiak esetében. A fenékbe nyúlás sem maradt ki, a biztonsági célzatúnak beállított speciális vizsgálatok palettájának kiterjedtségéből” – idézett az Index a Malév-dolgozók leveléből. Mint írták, előfordul az is, hogy az illemhelyre viszik be a dolgozókat, ahol derékig felhúzatják a stewardessek szoknyáját, majd “megalázó módon, egyértelműen kimondottan a nemi szervek jobb megfigyelhetősége érdekében tangájuk mélyebb behúzására szólítanak fel légiutas-kísérőket”. Az Index közlése szerint a pilóták és légiutas-kísérők sérelmezik a vizsgálatokat övező, minősíthetetlen hangnemet is. Többször fenyegették őket azzal, hogy ha nem viselkednek jól, kapnak egy kis tapogatást. Fenyegették már őket azzal is, hogy bevonják a reptéri azonosító kártyájukat. A dolgozók panaszaira a biztonsági szolgálat vezetőjétől az a válasz érkezett, hogy a “nemi szervek kézzel történő, markáns vizsgálata” szabályszerű munkaköri kötelességük. A történtek miatt az egyik érintett honlapot indított és már tizenkilenc írást közölt a megalázás különböző eseteiről – olvasható a cikkben. Ferihegyen júliusban szigorították meg a biztonsági ellenőrzéseket, miután a reptér elbukott az egyik nemzetközi légügyi szervezet, az ICAO (International Civil Aviation Organization) egyik tesztjén. Megérkezett Szabó Máté ombudsmanhoz csütörtökön az a panaszlevél, amelyet a Ferihegyen dolgozó pilóták és stewardessek írtak a reptéren zajló “zaklatások” miatt. Az ombudsmani hivatal sajtóosztályától az MTI úgy értesült: megkapták a levelet, s egyelőre azt vizsgálják, hogy egyáltalán Szabó Máté jogkörébe tartozik-e az eset. Ha igen, akkor az ombudsman hivatalból eljárást fog indítani az esettel kapcsolatban – jelezték.
További szexhírek, erotikahírek: Árverésre kerül Marilyn Monroe szexfilmje - Megnyílt a világ legnagyobb szexmúzeuma - Giggs több mint háromszázmilliót költött pinákra

- Vetkőzz ribanc! – mondtam neki. – Látni akarlak! A lány engedelmesen elkezdett megszabadulni a ruháitól. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam hatalmas, de keményen álló melleit. Csodásak voltak. Én már vagy két hete nem voltam nővel, így arra gondoltam nem várok egy percet sem tovább.
Elővettem a látványtól már megkeményedett szerszámomat a nadrágomból, és megszólaltam.
- Tarts felém a segged!
Dorothy megfordult és engedelmesen, kezeivel szétnyitotta a már nedvedző nyílását.
- Basszon meg Uram, bármit megengedek Önnek! – mondta.

vetkozz_ribanc
További vetkőző barátnők és feleségek a Szexpláza.hu oldalon

Tetszett a lány hozzáállása, látszott nem először került ilyen helyzetbe. Megfogtam a méretes szerszámom, a nyílásához igazítottam, majd egy erőteljes mozdulattal felnyársaltam a pináját. Halkan felszisszent a teremtés, éreztem, hogy erősebben markolja az asztalt, amire támaszkodott, de állta a kemény faszom dugását. Nem voltam kíméletes vele, hisz a felfokozott vágy nem tudott gyengédséget produkálni.
Hatalmas baszásba kezdtem. A nő segge hangosan csattogott minden egyes lökésemnél. Megfogtam a derekát, és magamhoz húztam, majd amikor teljes terjedelmével eltűnt benne a faszom , akkor a csípőjét markolva elkezdtem forgatni szerszámom körül a pináját. A lány hangos nyögésekkel élvezte a nyílását teljesen kitöltő faszomat. Tom ez alatt kivette a farkát és elkezdte masszírozni. Ezt meglátva hatalmasat vertem a nő fenekére.
- Csak nem hagyod, hogy a barátom egyedül dolgozzon! Vedd a szádba a faszát és elégítsd ki a vágyait. A lány bevette Tom faszát a szájába és elkezdett játszani vele. — – Segíthetek még valamit? – kérdezte a kocsmárosné.
- Hogyne, vetkőzz és gyere ide, hadd nézzem meg lucskos-e már a te pinád is?
Mikor már mindketten meztelenek voltak felfektettük őket a biliárdasztalra, és ott kezdtük el mindkettőjüket baszni. Gyakran cserélgettünk is, hogy mindkettejük pináját megízleljük. De mivel Dorothy szűkebb volt, vele folytattuk a játékot. Tom hanyatt feküdt, a lány pedig beleült a farkába. Én mögé álltam, majd utasítottam az anyját, hogy nyálazza be a szerszámom. Miután végzett a faszommal, a lánya segglyukához illesztettem, és most lassabban, de határozottan és folyamatosan tövig nyomtam a végbelébe. Dorothy szinte meg sem rezdült. Felbátorodtam ettől és nagyobb sebességre kapcsoltam. Hatalmas töcskölés kezdődött. A nő élvezte ezt az új játékot, és fel-le mozgatta a csípőjét rajtunk. Az anyja is segített nekünk, széthúzta a lánya két dombját, hogy minél mélyebbre hatolhassunk. Én eközben az ujjaimat bedugtam a pinájába, ami szinte akadálytalanul eltüntette mind az öt ujjamat. Már a csuklóig bent jártam a nőben, amikor Dorothy hatalmas sikolyok között elélvezett és szinte aléltan feküdt rá Tomra. Arrébb löktük a lányt, hogy újabb áldozatunkat vehessük kezelésbe. Tom most a pináját kezdte baszni az asszonynak, és én a faszom most nem a nő seggébe tettem, hanem én is a pinájába. Simán benyelte mind a két faszt a hatalmas nyílása, élvezettel basztuk hatalmas lendülettel. Amikor mindketten kivettük a faszunkat belőle, hatalmas sötétség tátongott előttünk.
- Próbáljuk ki a seggét is! – javasoltam a barátomnak – Basszuk meg azt is ketten egyszerre! – Javaslatomat tett követte, előbb Tom rakta be a farkát a nő seggébe, majd én akartam bedugni. Ellenállásba ütközött. Szóltam a lányának, hogy az ujjaival tágítsa ki az anyja hátsó nyílását, aki ezt gondolkodás nélkül megtette. Bedugta Tom fasza fölé két ujját, és elkezdte felfelé húzni a nyílását.
- Gyere nyálazd be a faszom! – mondtam a lánynak, aki miközben az anyját tágította, bekapta a faszom.
- Tövig te kis ringyó! – azzal megfogtam a tarkóját, és teljesen ledugtam faszom a nyelőcsövébe. Bár öklendezett egy keveset, de állta a gyűrődést. Amint kiélveztem a szűk csatornát ismét az anyja felé fordultam. Tom és a lánya ujjai már kellőképp előkészítették számomra a terepet, és így már be tudtam erőltetni a farkam a nő seggébe. Irtózatos kefélés vette kezdetét. Keményen dugtuk egyszerre szűk nyílását, nem kíméltük egy pillanatig sem. Dorothyt közben felparancsoltam az asztalra mellénk és most az ő pináját öklöztem meg közben. Már egy fél órája dugtuk a nőt, amikor láttuk rajta, hogy nem bírja tovább.
Kettéváltunk és én most ismét a fiatalabb teremtést basztam keményen. Egyszer a fenekét, egyszer a pináját dugtam felváltva. Eközben a lány lenyúlt a lábaim közé és a golyóimat morzsolgatta. Ezt már én sem bírtam sokáig. Faszom a lány mellei közé tettem és ott kezdtem befejezni a baszást. Dorothy ügyesen összefogta a melleit, hogy kellőképpen szoros legyen a faszomnak, amikor épp teljesen közéjük dugtam a farkam fele eltűnt a szájában és ügyes nyelvmozgásával igyekezett még nagyobb gyönyörhöz juttatni. Ez sikerült is neki és rövidesen a kitátott szájába lőttem egy hatalmas adag gecit, ami két hete felgyülemlett bennem. Szegény lány majdnem megfulladt az adagtól, de az első meglepetés után lenyelte az egészet, sőt a kicsurgó cseppeket is lenyalta a szája széléről.
Tom is egyszerre élvezett el velem, de ő a nő melleit vette célba. A lánya azonnal ott termett és az anyja melleiről lenyalta a barátom nedveit is.
- Eddig meg voltam veletek elégedve. Most készítsetek vacsorát, megéheztem.
Barátommal jól megvacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk.
Reggel 6-ra kértem az ébresztőt, hogy még világosság előtt el tudjam hagyni a várost.
Dorothy ébresztett meztelenül. Hatalmasat szeretkeztem vele, majd felöltöztem és útnak indultam a messzi távolba.
Tudtam, hogy a közelben van egy nagyobb városka, ahol jelenleg nincs seriff. Ez a hely lesz nekem való, gondoltam. Félnapi járás után be is értem, és mivel újra megszomjaztam és a farkam is újra állt már betértem az ivóba.
- Nőt és whiskyt! – mondtam, miközben tekintélyt parancsolóan letettem a bárpultra a pisztolyom kibiztosítva.
Azonnal megkaptam mindkettőt. Két üveg itallal mentem fel az újabb kurvával az emeleti szobába. Hagytam, hogy a nő azt tegye velem, amit csak akar, elég perverz volt a drága. Én meg csak ittam, mint az állat. Még a pinájába is töltöttem a szeszből, majd amikor megtelt bedugtam a faszom is. Égethette a whisky a csajt is, ahogy a faszom is, de ez a fájdalom csak növelte az agresszivitásom. Megfordítottam a nőt és úgy basztam, hol a seggét, hol a pináját, hogy folyamatosan vertem a tenyeremmel a seggét, markoltam a melleit. Tiltakozni akart, de megfogtam a haját és jobb belátásra bírtam. És ittam, és ittam. Amikor már nem bírtam tovább lementem vissza az ivóba. Rosszalló pillantásokat vetettek rám, mire elkezdtem lövöldözni vaktában…

Nemcsak a heteró férfiak, de a melegek, sőt a leszbikusok is különös vonzalmat éreznek a Romantic együttes egykori énekesnője, Völgyi Zsuzsi iránt. Az énekesnő annak ellenére, hogy nagyon kedvelt a saját nemükhöz vonzódók körében, továbbra is kizárólag heteró kapcsolatban tudja elképzelni az életét. Pedig bőven lenne jelentkező a saját neméből is! – Valószínűleg azért nincs gondom a mássággal, mert a szüleim már 16 éves koromban elvittek megnézni az akkor újdonságnak számító transzvesztitashow-t. Tovább a teljes cikkre

A Facebookon csalta tőrbe fiatal áldozatát egy kéjgyilkos. A harmincas éveiben járó férfi 16 évesnek adta ki magát, és randevúra hívta a gyanútlan tinilányt, majd megölte. A 17 éves, ápolónőnek tanuló Ashleigh Hall barátai szerint életvidám, kedves lány volt, akit mindenki szeretett. Őt és három testvérét nevelő édesanyjától vasárnap este azzal búcsúzott el, hogy egy ismerősénél alszik, de hétfőn nem jött haza.
A rendőrség azonnal keresni kezdte, de nem akadtak a nyomára. Két nappal később közlekedési rendőrök állítottak meg egy férfit, akinél nem volt kötelező biztosítás, ezért bevitték az őrsre. Ott derült ki, hogy szexuális bűncselekményekért korábban már elítélték, néhány óra elteltével pedig ő kért ügyvédet, majd bevallotta, hogy megölte a tinilányt. A nyomozókat Ashleigh holttestéhez is elvezette, melyet egy árokban rejtett el.  Mint kiderült, a 32 éves férfi a Facebookon ismerte meg a lányt, akinek azt hazudta, hogy 16 éves. Randevút kért tőle, és amikor találkoztak, megfojtotta. Az csak a boncolás után fog kiderülni, hogy megerőszakolta-e áldozatát.
Ashleigh édesanyja a brit sajtóban azt nyilatkozta, hogy megőrül a fájdalomtól, de arra kért mindenkit, hogy tanuljon a hibájukból. „Figyelmeztessék a gyerekeiket az internet veszélyeire. Ne bízzanak senkiben, és ne engedjék meg a gyerekeiknek, hogy közösségi oldalakon regisztráljanak, ha még nem töltötték be a 18-at. Nem akarjuk, hogy más gyermek is áldozatul essen” – mondta az asszony.

Bolondos, szöszke csitriből a nézők szeme előtt feleség, családanya lett, aki azért ma is imádja a kalandokat. Lilunak igazán boldog gyerekkor és családi élet jutott osztályrészül, szüleihez fűződő meghitt, szoros kapcsolata egész életére jótékony hatással volt, és meghatározta az emberekhez, a világhoz való hozzáállását is. Lilu a szopjatok le mind, szopjam a faszát, és egyéb hasonló kijelentéséről híresült el pejoratíve. Lilu beszólásai: Faszom se tudja, szopjatok le mind videó, szopjam a faszát. Láttad már Lilu bugyiját?
– Irigylésre méltó helyzetben voltam, imádtuk egymást a szüleimmel. Megtanítottak arra, hogy az életben soha semmit ne adjak fel, küzdjek meg minden célomért. Rengeteget utaztunk, bejártuk a világot, volt, hogy egy hónapra elmentünk Indiába vagy Tibetbe, és ezek az élmények olyan széles világképet adtak számomra, hogy ezért nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek – mesélte Lilu, akinek a gyerekkorában azért nem volt minden ennyire rózsaszín. Az iskolában ugyanis már nem élt burokban, személyisége jó pár konfliktus forrása volt.
Lilu pózolt a CKM és FHM férfilapoknak is, de az eredeti képekhez még nem sikerült hozzájutni. Lilu, Kovalcsik Ildikó szex, erotika, bulvár: Lilu: Szopjatok le mind… Stohl András jó ember - Lilu pinája – A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - Lilu lassan visszatér - Kovalcsik Ildikó Lilu - Ki a jobb a két csatonán: Demcsák Zsuzsa vagy Lilu - Lilu képek és élete - Újra képernyőn Lilu, a nagy megmondó szopjatok le mind, faszom se tudja - Lilu azaz Kovalcsik Ildikó - Lilu 2 hónapja egy csizmában vezeti a Való Világot - Lilu szőrös fazonigazított pinája