Bódizs Veronika a szépségverseny győztese

A Miss Universe Hungary 2016 verseny győztese, a szépségkirálynő Bódizs Veronika lett. A Miss Universe Hungary 2016 verseny második helyezettje, azaz az első udvarhölgy Kozma Claudia, a harmadik helyezett azaz a második udvarhölgy, pedig Bertók Fruzsina Gina lett. A Miss Universe Hungary-győztes, Bódizs Veronika egyébként a nézői szavazatok alapján a verseny közönségdíját is megnyerte.

bodizs-veronika-bikiniben-pozol

Egyébként szakított a sikerért a Miss Universe győztese, Bódizs Veronika. Bódizs Veronika középkorú barátja nem vette jó néven, hogy a lány jelentkezett Vajna Timea szépségversenyére a Miss Universe Hungary 2016-ra, ezért vége lett a kapcsolatuknak.

bodizs-veronika-szepsegkiralyno

Bódizs Veronika lett a Miss Universe Hungary 2016 győztese. A lánynak nagyon fontos volt a verseny, a párkapcsolatát is feláldozta érte. “Komoly kapcsolat volt a miénk, másfél évig voltunk együtt. Sajnos többször veszekedtünk, szerintem az tette fel az i-re a pontot, hogy közöltem vele, indulok a Miss Universe Hungaryn. Ő ugyanis kijelentette, nem szeretne médiafelhajtást maga körül, viszont mondtam, hogy örülnék, ha megismernék a nevem. Azután nem beszéltünk többet, vége lett” – mondta a Blikknek a szépségkirálynő, aki volt szerelméről nem árult el többet, azt viszont igen, hogy az idősebb férfiak társaságát kedveli. Jobban szeretem, ha egy férfi idősebb nálam, az előző barátom is középkorú volt. Szerintem ez azért van, mert a fiatalok keresik magukat, véleményem szerint 35 körül kezdenek el megkomolyodni – mondta Bódizs Veronika, aki az RTL Klub társkereső műsorában is feltűnt korábban.
Miss Universe Hungary 2016 döntős lányai. A lányok 16-an vannak: Bódizs Veronika, Papp Melinda, Kővágó Dóra, Kozma Klaudia, Hegedűs Zoé, Szabó Kitti, Varró Viktória Vanda, Bertók Fruzsina Gina, Vigmann Bernadett, Antal Édua, Szmutka Cintia, Oczella Krisztina, Balázs Luca, Kiss Juhász Vivien, Lukácsi Bernadett, valamint Kovacsics Karmen. Egyikük fejére fog kerülni a korona, amit Nagy Nikoletta, a tavalyi győztes fog átadni. Az interneten közel ezren jelentkeztek.
Tehát Bódizs Veronika lett Vajna Timea idei szépségkirálynője, azaz a Miss Universe Hungary 2016 verseny győztese. A 24 éves lány fogja Magyarországot képviselni a januári világdöntőn, a Fülöp-szigeteken. Források Nlcafe.hu, Szeretlekmagyarország.hu

Zimány Linda beterpesztett

Zimány Linda most szépen beterpesztett bikiniben! A modell Instagramja újra elérhetővé vált az egyszerű földi halandók számára is – írja a Reset.hu. Zimány Linda Ibizián kezdi az őszt. Az modellből ügyvédbojtárrá felcsapó Zimány Instagramja ugyanis újra publikussá vált, így mostantól az is láthatja a képeit, aki nem kéri erre a modell külön engedélyét. Persze, arról már korábban is írtunk, hogy Zimány egyébként gyakorlatilag mindenkinek elfogadja a követési kérelmét. A mostani képén egy narancssárga bikiniben és a tömegcikké váló aviátor napszemüvegében sütteti magát a spanyol szigeten.

zimany-linda-szetrakta-a-labat

Ha ez nem elégíti ki a napi Zimány Linda igényedet, akkor nézd meg a többi izgalmas posztot, ahol mág teljesen meztelenül, még Zimány Linda vaginája is látható: Dr. Zimány Linda lett Zimány Linda celeb. Ruth Wilson vagy Zimány Linda tetszik. Zimány Lindát fogdosta és csókolta Jude Law.

Magyarország szépe, lányok a döntőben

A Miss World Hungary élő döntőjében tizenhat versenyző mérkőzhet meg a koronáért. Sokszínű és mozgalmas tévés talentshow keretében újabb oldalukról mutatkoztak be a Magyarország szépe versenyzői a miskolctapolcai Avalon Parkban megrendezett felkészítő tábor harmadik napján – közölte szerdán az MTVA Műsormarketing és Kommunikációs Irodája az MTI-vel.

magyarorszag-szepe-dontos-csajok

A még versenyben levő 17 lány produkciója alapján döntötte el a zsűri, hogy ki vehet részt a július 17-i élő döntőn, amelyet a Duna és a Duna World közszolgálati csatornák élőben közvetítenek.
A Miss Talent versenyt Gelencsér Tímea nyerte akrobatikus táncprodukciójával. Ők Magyarország szépei, itt a Miss World Hungary döntős mezőnye. Döntőbe jutott Árki Bianka, Dézsányi Bianka, Dukai Babett, Hajszter Jessica, Késmárki Enikő, Mikó Fanni, Nagy Mirtill Kíra, Oczella Eszter, Parragh Blanka, Ricza Nicoletta, Somossy Barbara, Szakács Fatima, Szalai Evelin, Szigligeti Ivett és Vámos Anna Liza. A döntő győztese képviselheti Magyarországot a Miss World világversenyen.
Szerdán elindult az online szavazás, amelyen Magyarország legszebb mosolyára voksolhatnak a látogatók a oldalon. A szavazás a július 17-i élő adásban zárul és a győztest is a műsorban hirdetik ki – áll a nyilatkozatban.

Szexi lányok bikiniben a Miss Alpok Adria, Megye szépe versenyen

Miss Alpok Adria, Megye szépe lányok bikinben itt! Békéscsaba Szépe 2016 királynő választás előválogatóját Békéscsabán az Arcanum Hotelben rendezték meg. A Szépet a Színpadra egyesület több fordulós versenysorozatának ez a része július 9-én szombaton lesz Békéscsabán a Csaba Napok keretén belül. A vendégfellépő Csordás Ákos lesz.

miss-alpok-adria-szexi-lanyok

A Mis Alpok Adria Szépségverseny elődöntője lesz a kuriózumnak számító Békéscsaba Szépe Verseny. Itt a megye legszebb hölgyei nem csak bájaikat mutatják meg a nagyközönség, a szakértő zsűri előtt, hanem még profi koreográfus is foglalkozik majd velük, hogy minél kényelmesebben és természetesebben mozogjanak a színpadon. Azt is meg lehet tudni majd tőlük ki miért jelentkezett erre a megmérettetésre.

Nagy értékű nyeremények, ruhák, munkalehetőség, portólió és még egy luxus nyaralás is jár annak aki a dobó legfelső fokára áll és a koronát viseli majd. Persze a többi induló lányt is megjutalmazzák ezért a komoly erőfeszítésért. AA kiválasztást követően már meg is kezdődött a munka a 10 döntőssel: Boda Csilla Dalma, Galgóczi Vivien, Grübl Lilli, Huszár Lilla, Jónás Kinga, Kun Zsanett, Lajter Elvira, Nagy Imola, Petőcz Orsolya, Stíber Gabriella, Szakálos Dóra, Vanyóczky Brigitta, Zsíros Zsanett.

Magyarország szépe válogató, bikinis lányok

A Magyarország szépe szépségverseny válogatója Budapesten volt. Sok szép magyar lány közül választottak több körben a versenyre a jelölteket. Nehéz dolga lesz idén is a zsűrinek. Már csak azt sajnáljuk, hogy az MTI csupán pár fotót közölt a válogatóról.

magyarorszag-szepe-selejtezo

Az idei szépségversenyre több mint 900-an jelentkeztek, közülük 230-an kaptak lehetőséget arra, hogy élőben is bemutatkozzanak a zsűrinek a Bálna Budapest rendezvényközpontban, és 20-an lesznek a döntőben.

magyar-szepsegverseny

Rengeteg csodaszép lány, igéző tekintetek, formás popsik! Így láttuk belülről, a Bálna gyomrából a Magyarország Szépe 2016 castingját, ahol a legkompetensebbeket kérdeztük, miből lesz a cserebogár, avagy ki az ideális szépségkirálynő alapanyag. A 2014-es győztes, Kulcsár Edina, a 2015-ös legszebb, Kiss Daniella és az esemény főszervezője, Sarka Kata avatnak be minket a részletekbe. A hátsó részleteket is a képre kattintva nézheted meg.

Magyarorszag-szepe-popsik

Cikkek a témában: Viczián Csilla 50 lányból lett a Miss Balaton szépségkirálynő. Miss Alpok Adria, Vas megyei döntős lányai bikiniben. Miss international Hungary döntős lányok listája. Magyarországi nap szépe lányok egy csokorban. A playmate Lévai Adrienn a Bikini Model Search Hungary versenyen. Szépségversenyen Simon Mária és más szépségek.

920 lány akart Magyarország szépe lenni

Több mint 900 magyar lány akart Magyarország szépe lenni, de csak 20 jutott a felkészítő táborba.
– Egy rendkívül hosszú nap után, boldogan jelenthetjük be, hogy sikeresen lezajlott a Magyarország Szépe castingja. A több mint 900 online jelentkező közül, 230 szépséget hívtunk be, hogy mutassa meg magát személyesen is a szakmai zsűrinek, akiknek koránt sem volt egyszerű dolguk, hiszen egy rendkívül erős mezőnyből kellett kiválasztaniuk azt a 20 lányt, akik bekerülhettek a felkészítő táborba.

szepsegverseny-jelentkezo-lanyok

Ez úton is szeretnénk gratulálni mindenkinek, akinek volt bátorsága jelentkezni, Ti vagytok a legjobbak, és soha ne adjátok fel az álmaitokat – írja a Magyarország szépe Facebook oldal. Kulcsár Edina és Kiss Daniella élő bejelentkezése a castingról. Hamarosan újra szépségkirálynőt választanak a Miss World hazai szépségversenyén, melyet idén is Sarka Kata vezényel majd le. Sarka Katát a tavalyi győztes, Kiss Daniella, a 2014-es világversenyen is sikeres Kulcsár Edina, a fotós Borzi Vivien erősítik, és a képek tanúsága szerint Rogán Cecília is helyet kapott az ítészek között, közös bizniszben vannak Sarka Katával.

Felvidék szépe lányai fürdőruhában

A magyar lányok legendásan szépek. Megismerheti a Felvidék Szépe 2016 döntős lányait. Versenyzők egynapos fotózáson vettek részt Somorján, ahol profi fotósok, sminkesek, fodrászok és stylist segítségével készültek el káprázatos fotók, a döntős láényokról: Pásztor Orsolya, Orvos Evelyn, Farkas Dominika, Zsíros Viktória, Katona Tracy, Kovacsics Karmen, Juhász Denisza, Repka Mercy, Simó Bianka, Czibor Zsófia, Uzsák Viktória, Nagy Viktória, Farkas Mónika, Viderman Zsuzsanna, Pitócky Evelin, Rapács Gréta.

Elérkeztünk a célegyenesbe. Holnaptól ezeknek a lányoknak megváltozik az életük. Kemény felkészülés vár rájuk, hogy a…

Közzétette: Felvidék Szépe – 2016. február 21.

Viczián Csilla 50 lányból lett a Miss Balaton

A Miss Balaton by Cosmopolitan szépségversenyen a 21 éves lány Viczián Csilla nyert, még mindig Horváth Éva, Epres Panni és Iszak Eszter segítenek neki, ahogy a többi lánynak is. A Lisszabon melletti Sintrában egy naptárhoz készültek a képek. Milyen jó, hogy Viczián Csillának ilyen egészséges, nőies alakja van.

Átvette nyereményautóját a Miss Balaton by Cosmopolitan győztese. A békéscsabai szépségkirálynő párjával hamarosan a fővárosba költözik. Az úton és a magánéletben is kerüli a konfliktusokat a Balaton királynője. Viczián Csilla jogosítványának megszerzése óta, két éve vezet balesetmentesen, de volt, hogy ez csak egy hajszálon múlt.
– Amikor megszereztem a jogosítványomat, anyukám rögtön a kezembe adta a kocsikulcsot, hogy kipróbálhassam magam élesben is. Később is mindig megkaptam az autót, ha szükségem volt rá, ezért hamar megszereztem a rutint. Alapvetően nyugodt sofőr vagyok, inkább elengedek másokat, mint hogy én kezdjek őrült manőverekbe, egyszer viszont esélyem sem volt előzékenynek lenni. Egy autós mindenféle jelzés nélkül, a semmiből vágott elém, és hirtelen kellett fékeznem, nehogy összeütközzünk. Szerencsére nem történt baj, de nagyon megijedtem – mesélte a szépség a Velvetnek, aki hamarosan már Budapesten utcáin tökéletesíti vezetési technikáját.
– A párom egy fővárosi csapatban kosárlabdázik, a szépségversennyel kapcsolatos teendők és munkák engem is idekötnek, ezért együtt költözünk Budapestre – árulta el Viczián Csilla.
– Rengeteg barátunk, ismerősünk van Szegeden, ezért az első nagyobb utunk oda vezet majd, hogy megmutassuk az új autót. Utána megyünk vissza Békéscsabára, majd amint lehet, csomagolunk és költözünk. Még soha nem vezettem Budapesten, és kicsit tartok tőle, de mivel imádok a kormány mögött ülni, biztosan hamar megszokom – tette hozzá a királynő, akit Horváth Éva, versenykoordinátor is elkísért az autóátadásra.
A segítők és a top 50 lányok: Antal Édua, Bakos Patrícia, Barta Fruzsina, Bazsika Mónika, Benke Lúcia, Benkő Regina, Bertók Fruzsina, Bertók Marianna, Borongics Anett, Brunner Gina, Czibolya Niki, Czibolya Nikolett, Czirók Szintia, Doremalen Anna, Dukai Regina, Elek Orsolya, Epres Panna, Erdélyi Bettina, Gadóczi Nikolett, Gulyás Barbara, Gyuris Csilla, Hegedűs Zoé, Horváth Alexandra, Horváth Éva, Huszár Zsófia, Iszak Eszter, Kelenik Barbara, Kerek Cintia, Kerepesi Réka, Kilián Cintia, Kintner Anita, Kinyik Flóra, Kopasz Leonóra, Kovács Evelin, Lipcsei Betta, Lovas Dóra, Mészáros Petra, Nagy Eszter Leila, Nagy Réka, Oldi Adrienn, Orbán Zsanna, Pfeffer Adrienn, Ricza Alexandra, Ricza Nicoletta, Serfőző Dorottya Tímea, Somogyi Mercédesz, Stankovics Beáta, Szarvas Afrodité, Székely Beáta, Tóth Anett, Török Alexa, Tillinger Tímea, Vajda Violetta, Végh Petra, Viczián Csilla, Vigmann Bernadett.

Nagyon fiatal az új modell, Sofia Mechetner

Erotikus, szexi fehérneműben a ruhán átlátszó mellbimbókkal látható a kifutón a képen látható 14 éves Sofia Mechetner. Dögös rucikat egyébként te is beszerezhetsz az alábbi fajtákból: cicaruhák, harisnyák, szexi ruha kiegészítők, szexi jelmezek, szexi ruhák, és vonzóbb, kívánatos lehetsz.

Sofia-MechetnerDior-modell-lett

Sokan Hamupipőke-történetként írnak Sofia Mechetner modell sztorijáról. Orosz származású édesanyja egyedül neveli őt és testvéreit Tel Aviv külvárosában. Miközben az anya két műszakban dolgozik, Sofia Mechetner gondoskodik kisebb testvéreiről és időnként segít anyjának irodákat takarítani. Vagyis már nem, mert a Dior divatcég kétéves szerződést kötött vele: 170 ezer fontot, vagyis 72 millió forintot kap majd, amiből egy ideig el tudja tartani a családját… A cikk említi ezeket e hírességeket: Cara Delevingne, Chantelle Winnie, Christian Dior, Cindy Crawford, Johnny Depp, Kate Moss, Lily Rose, Sofia Mechetner, Tess Holiday, Thylane Blondeau, és a  folytatást elolvashatod, a botrányt kavaró divatbemutatón készül erotikus fotót megnézheted itt, vagy a képre kattintva.