Vajna Tímea veszi át az Oscar-díjat ha nyer a Saul fia

Ha vasárnap éjjel Oscar-t nyer a Saul Fia című magyar film, akkor a díjat Vajna Tímea veszi át Hollywoodban.
– Ez nem lehetett kérdés. Timi tanácsolta András bácsinak, hogy támogassa a filmet az Alap. Az ő személye varázsolta el a Golden Globe-on az embereket. És akkor a hangmérnöki munkához nyújtott szakmai segítségéről meg egy szót sem szóltam” – mondta Sarka Kata, barátnő.

Ami Vajna Tímea hangmérnöki munkáját illeti, nem indult könnyen. Az egyik munkatárs állítása szerint, eleinte főleg csengőhangokat szeretett volna a filmben hallani – írja a Hírcsárda itt.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Budai elit iskolában és a TV-ben rontotta meg a gyerekeket

A fiút azzal kereste meg a szünetben, hogy meg akar mutatni egy érdekes verset, érdemes volna beszélgetni róla, menjen fel suli után S. lakására. A vers erotikus költeménynek bizonyult, és Gábor egyszerre volt zavarban, és lett izgatott. S. a csajozásra terelte a szót.

budai-elitiskola-buzi-tanara

„Ki tetszik, meddig jutottatok el?” Tanácsokat adott. „Nem kell szégyellni. Maszturbálsz, ugye? Teljesen természetes! Akármennyit is csinálod, nem lehet bajod belőle. Sőt olyan mint az edzés, csak jobb leszel tőle, amikor odakerülsz. Izgatott lettél? Itt egy zsepi, most is csinálhatod.”
Az egyik délután három fiút hívott fel magához az osztályból, és a pornóról kezdett el beszélni, aztán berakott egy pornófilmet a videóba. „Izgalomba jöttetek? Verjétek ki nyugodtan. Segíthetek? Segítek.” A fiúkat később még többször is meghívta magához pornófilmet nézni, és minden alkalommal közös önkielégítés lett a vége, amit S. kezdeményezett, és amiben részt is vett. A fiúk nem beszéltek erről egymással… A teljes cikket itt olvashtod el.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Kiskorú prostikat dugtak a focisták

Kiskorú prostituáltat baszott több futballista is, bár állítólag nem tudták, hogy nincs még 18 éves. Ribéry, aki korábban elismerte az aktust, nem jelent meg a bíróságon. Hét hónapos szünet után hétfőn folytatódott Franck Ribérynek és Karim Benzemának, a francia labdarúgó-válogatott két játékosának a bírósági pere, amely 2010-ben nyilvánosságra került szexbotrányuk miatt indult.

zahisa_dehar_kurva_focistaval

A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, illetve a Real Madrid légiósa ezúttal sem jelent meg a párizsi ítélőszék előtt, mint ahogy a prostituált Zahia Dehar sem.
A szexbotrány 2010 elején robbant ki, amikor Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2009-ben – amikor még csak 17 éves volt – a nemzeti csapat több labdarúgója is fizetett neki szexuális szolgáltatásért egy müncheni hotelben. A lány később jelezte, hogy a játékosok nem voltak tisztában az életkorával. Az ügyben a rendőrség akkor kihallgatta és ideiglenesen őrizetbe vette Ribéryt és Benzemát; előbbi elismerte az aktust, ugyanakkor közölte, nem tudott a lány koráról, Benzema pedig az együttlétet is tagadta.
Bár a prostitúció 18 év felett legális Franciaországban, a kiskorúval folytatott szexuális viszonyért három év börtön és 45 ezer eurós bírság is járhat, de csak akkor, ha bizonyítható, hogy a tettes tudott partnere életkoráról.
Cikkek a témában: Zahia Dehar faszszopó kurvából ruhatervező lett – Focisták, barátnők, feleségek, kurvák és szexbotrányok itt – Ribéry faszán csinált karriert a kurva Zahia Dehar focistakurva – Focistafaszok után modellkedik Zahia Dehar tinikurva.

A cikk folytatása itt: Kiskorú prostikat dugtak a focisták © 2014 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Takács Zsuzsi szilkonmelleket csináltatott

Új mellekkel gazdagodott Zámbó Krisztián szerelme, Takács Zsuzsa. A beavatkozást nem az énekes erőltette, sőt! Zámbó Jimmy fia kérlelte Takács Zsuzsanna kedvesét, hogy ne feküdjön szike alá, de a lány mindenáron vállalni akarta az operációt. A műtétre sor is került, Takács Zsuzsi viszont eleinte nagy fájdalmakkal küzdött. Krisztián mégsem sajnálta. – Nem hát, én ugyanis […]

A cikk folytatása itt: Takács Zsuzsi szilkonmelleket csináltatott © 2013 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Kovinak nyoma veszett

A neves pornóproducer Kovi lehet a kormány újabb megszorító intézkedéseinek első áldozata. A hamburger- és a pornóadó együttes hatása állhat a háttérben. “Felnéztem a tripla deepthroat közben, és csak egy nagy lyuk tátongott utána a kanapén. Azonnal tudtam, hogy baj van.” – nyilatkozta lapunknak Vivienne Diamond veterán GMILF pornós, miközben lestandolta a szilikont a jobb melléből. […]

A cikk folytatása itt: Kovinak nyoma veszett © 2012 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Emma Watson nagyfaszú fake transzvesztita

Emma Watson meztelenül nagy fasszal, fake pornókép. Emma Watson, a tini milliárdos: Ha most befejezné filmes karrierjét, akkor se lenne anyagi gondja Emma Watsonnak (19), aki az évtized legjobban kereső színésznője. A még most is csak tinédzser sztárt a Harry Potter-filmekben ismerte és szerette meg a közönség, Hermione szerepe meghozta neki a világhírnevet és… A teljes cikk itt.
További faszos lányok: Fasza van a Givenchy szép női modelljének – A transzszexualizmus már a születés előtt kialakul – Farka van baszdmeg a csajnak – Operabál a’la ellentranszvesztita: Szegénység kint csillogás bent – Transzveszita, shemale és egyéb fogalmak – Ki a transzvesztita és a transzszexuális – Transzvesztita szex shemale

A cikk folytatása itt: Emma Watson nagyfaszú fake transzvesztita © 2012 Szexplaza.com. Sex, pornó, nők.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Pornográf felvételeket készített, fajtalankodott a kiskorúval

Szeméren elleni erőszakkal, tiltott pornográf felvételekkel való visszaéléssel, és kiskorú veszélyeztetésének vádjával állítottak bíróság elé egy komlói, középkorú férfit. Az eljárás a Pécsi Városi Bíróságon zajlik.
A férfi a vád szerint évekkel ezelőtt megismerkedett egy akkor még gyermekkorú fiúval, akinek a szülei autóbalesetben meghaltak, és ezért nagymamája nevelte. A vádlott egyre közelebbi kapcsolatba került a gyerekkel, olyannyira, hogy később nyaralni is elvitte, többek között Tunéziába. Kisebb-nagyobb ajándékokat is vásárolt számára, azonban „szeretete” nem merült ki ennyiben: fajtalankodott is vele. Később gyakorlatilag ugyanaz történt egy másik kiskorú fiúval is. A férfi videót is készített az együttléteik egy részéről, ezeket – a nyilvánosság kizárása mellett – levetítették a bíróságon. A pornográf felvételeken az is látszik, hogy nádpálcával, és szíjjal is veri őket.
A vádlott a keddi tárgyaláson végig egy papírlappal igyekezett eltakarni az arcát a kamerák elől, ügyvédje pedig szerette volna elérni, hogy ne lehessenek újságírók jelen a tárgyalóteremben – sikertelenül.
Így a nyilvánosság is értesülhetett arról, hogy a vádlott részben beismerte bűnösségét. Elismerte, fajtalankodott a fiúkkal, és hogy pornográf felvételeket készített róluk, azt ellenben tagadta, hogy mindezt erőszakkal tette volna. Kiderült az is, hogy a férfi élettársi kapcsolatot létesített az egyik gyermek anyjával, akitől gyermeke is született: a kicsit viszont még sohasem láthatta, mert előzetes letartóztatásba helyezését követően jött világra.
– Ügyfelem nem elvetemült, nem kéjenc – érvelt védőbeszédében a vádlott ügyvédje – kérdés, olyan nagy bűnt követett-e el, ami súlyos büntetést érdemel – tette fel a kérdést.
További bűncselekmények amik nemiséggel kapcsolatosak: 12 évesre izgult a kisvárdai férfi – Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott – Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat – Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda – Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski – Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak – Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr – 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő – Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában – Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián – Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben – Szopatás és prostigyilkosság a tizenéves kurvával – Az oltáron dugta a 12 éves kislányt a pap.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Használt prosti hitelből

Új szolgáltatással bővül a válság szaggatta magyar gazdaság, októbertől hivatalosan is lehet prostituáltat részletre venni, vagy akár lízingelni.
„Annyit hallottam, hogy az a kurva hitel! Gondoltam megcsinálom.” – mondja Tibor munkaerő-közvetítő. Flottakurvát is lehet lízingelni, viszont ott fontos a használati utasítások pontos betartása. Többé-kevésbé rendeltetésszerű használat, napi 3 etetés és a szezonális szervizelések évszakonként. Szájcentírozás, téli cici-nyári cici csere, alvázmosás, méhviaszos puncipolír és a negyedéves kipufogó hengerelés.
A hirdetési piac is felkészült az új ágazatra. „Újkori állapotú, alig használt, megyeszékhelyen élő körzeti doktornő-kurva részletre eladó. Kizárólag hétköznap használták – unatkozó önkormányzati dolgozók, pénzes pékek, és ukrán vállalkozók – a templom és az állatorvosi rendelő között. Háromszor járt a Hunagroringen, és egyszer a budapesti FIFA kongresszuson.”
A HírCsárda kérdésére, hogy ebben az esetben pontosan milyen pénzügyi konstrukcióról is van szó, a lízingszakértő válaszolt: „Akárhonnan is nézem, ez biztosan egy nyílt végű lízing.” (Hírcsárda)

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Hargitai Bea és Mike Tyson összejöttek

New York ahol minden lehetséges. Valóra vált a 20 éves exmodell Hargitai Bea gyerekkori álma. Személyesen találkozott ugyanis egyik nagy kedvencével, a bokszoló Mike Tysonnal. Tyson megmutatta milyen az, amikor bevernek valakinek.

– Kislánykorom óta szerelmes voltam belé, az egész családom bokszőrült volt. A húgommal már kislányként sem Barbie babáztunk, hanem bokszon, verekedésen nőttünk fel. Egy hónapja Amerikában nyaralunk a párommal, David Stogellel, aki tudja, hogy mennyire imádom a sportolót. Ő lepett meg a jeggyel Mike Tyson show-jára, ráadásul olyat sikerült vennie, ahol volt lehetőség közös fotó elkészítésére is – mondta a modell. Azt hogy ágyban is megismerték-e egymást, nem tudni. A teljes cikk itt olvasható.
További Hargitai Bea bejegyzések: Hargita Bea és Bódi Sylvi meztelenül pucsítanak – Magyar ribancbázis: modellek, celebek, szépségkirálynők és jelöltek – Hargitai Bea meztelenül pinát mutat.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.

Gombos Edina szájjal csinálja

Gombos Edina törtet a celebség felé, minden apróság hír lesz. Most gondolta kipróbálja, hogyan alkot egy fogyatékossággal élő festőművész, ezért a szájába vette az ecsetet. Kiderült: nem is olyan könnyű dologra vállalkozott. Gombos Edina a Magyar Nemzeti Galériában tartott sajtótájékoztatón próbálta ki, milyen érzés lehet annak alkotni, aki csak szájjal tudja megfogni az ecsetet. A műsorvezetőt Krániczné Tóth Dóra festő segítette, akinek művei szintén helyet kaptak az Újrafestett valóság című kiállításon… A teljes cikket itt olvashatod el.
Gombos Edina ertotika és bulvárhírek: Gombos Edina is erőlködik kubai farok férjével a celebségre – Gombos Edina: Tele lett a sajtó velem.

Lehet egy tippünk? A www.S1EX.com oldalon színvonalas adult tartalom található.