Author Archive

Az őt ért támadások miatt milliókat kaszálhat VV Gigi. Lejáratókampánya a bíróságon folytatódik. Rácz Ildikó, VV Gigi körül az utóbbi hetekben forr a levegő, és nem elsősorban azért, mert néhány hete Dubajban járt. A ValóVilág sztárja váltig állítja, szerelmével pihentek az arab országban, a rossz nyelvek szerint viszont titkos szexmunkát végzett. Bizonyítani azonban soha senki nem tudja a pikáns pletykát. Márpedig a jelek szerint erre rövidesen szükség lehet…

A VV4 után Gigit egy hazai pornóproducer is megkörnyékezte, és munkaajánlatokkal halmozta el. Persze az is lehet, a fiatal lány csak eszköze és áldozata lett a “megrendelő” üzleti vállalkozásainak. Gigiről ugyanis az utóbbi heteken aljas cikkek tucatjai jelentek meg néhány blogon. A bejegyzésekhez csatolt képeken ráadásul a fiatal lány arcát szexjelenetekre montírozták – alkalmasint még állatokkal is összeboronálták. Az írások stílusa még az olvasóknál is kiverte a biztosítékot. A hab a tortán azonban az a két, rejtett kamerás interjú, melyben a producer szexmunkára kapacitálná a csinos valóságshowhőst. A magánbeszélgetések azonban a világhálón, pontosan az úriember saját honlapján landoltak. Gigi perel, és bár a Hír24 hiába szerette volna megszólaltatni őt, vagy ügyvédjét, egyelőre egy független jogi szakértő válaszaival kell beérnünk.
- A személyiségi jogok megsértése is felmerül az említett cikkekkel kapcsolatban. Akár 2-3 millió forintos nem vagyoni kártérítést is megítélhet a bíróság egy-egy ilyen cikkel kapcsolatban – nyilatkozta a Hír24-nek Dr. Mester Csaba, majd a rejtett kamerás felvételekkel kapcsolatban is reagált kérdéseinkre.
- Ha Giginek valóban megszűnt a munkahelye, és kétséget kizáróan bizonyítható, hogy az említett videóknak köze lehet ehhez, akár az elmaradt haszon reményében is pereskedhet. Illetve ha azt is bizonyítja, hogy a róla megjelent cikkeknek, videóknak köszönhetően esett el más lehetőségektől, akkor akár az ennek köszönhetően elmaradt bevételeit is követelheti.
Mivel a jelek szerint a blogok üzemeltetője egy és ugyanazon kör, így feltehetően csak velük kell majd farkasszemet néznie a bíróságon Giginek. És amennyiben a lejáratókampányért elmarasztalják Gigi “rosszakaróit”, az ex-villalakó akár 10-20 millió forinttal is gazdagodhat. Forrás: Hír24.hu, Győrik Ferenc
További Gigi szex, erotika, escort és bulvárhírek: Gigi, nehogy már nekem kelljen magyarázkodnom – Dubajozunk, dubajozunk Gigike? – Megint Dubajba repült titokban Gigi

Több macsóként viselkedő férfiről bizonyosodott már be, hogy mikor komoly udvarlásba szeretett volna kezdeni, azonnal elcsuklott a hangja? S ha mégis kinyögött valamit, az akkora butaság volt, hogy mindenki kinevette. Miért van ez így? A legtöbb férfinak van egy kialakult képe önmagáról. „Jóképű vagyok, nagy a dumám, de nem vagyok túl művelt.” „Észkombájnnak tartanak ugyan, de kopaszodok és szemüveget hordok.” „Átlagos palinak mondanak, de nem értek a nők nyelvén.” Ilyen és hasonló gondolatok járnak a férfiak fejében, és ezek határozzák meg a nőkhöz való viszonyukat… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Horváth Éva szex, erotika, bulvárhírek: Horváth Éva fekete fehérben az új fotóin – Kolbásztól hízik Horváth Éva, az újabb bulvár faszság – Horváth Éva kezében egy nagy fasszal – A magyar celeb modellek 150 ezres órabérért vetkőznek – Sunáznám a fosódat Horváth Éva Éden Hotel – Horváth Éva meztelen képek – Horváth Éva megint meztelen, a pénz az pénz – Horváth Éva saját műsort kapott – Behajtók Horváth Évánál méregdrága sportkocsit vittek el – Horváth Éva pucér képek – Bikucsunáj Horvát Évát dugná meg – Horváth Éva és barátnői – Kiszel Tünde, Horváth Éva paraziták mindent a hírnévért – Horváth Éva inkább bugyit villantott volna mint a rongyos cipőjét – Horváth Éva pinája kivan – Horváth Éva fekete fasszal nyomul Kolumbiában

Habár Ashton Kutcher félrelépése miatt lett vége Demi Moore házasságának, a pletykák szerint Demi sem volt éppen hűséges. Moore állítólag férje esküvőjén melegedett össze a valóság-showban ismertté vált Brandi Glanville-lel… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További leszbikus cikkek: Élő adásban szeretkeznek a világ legszexibb ikrei - Gubík Ági és Kosik Anita smárolnak – Leszbikus lányok felcsatolható fasszal játszanak – Anya! Játszhatunk seggbe öklözőset? - Állami gondozottaknál könnyen kialakul a másság - Két lány közötti partnercsere, avagy mit motivál a műfarok – A nők többsége biszexuális – Oláh Ibolya ha leszbikus, pinát nyal? - Fáradhatatlan műdákó felcsatolható műfasz csajok között - Mészáros Dórával pornóforgatás Szexpláza - Szexpláza.hu plázacicái, amatőr lányok szexelnek - A Szexpláza.hu biszex plázacicái pornóznak

2011 bőven tartogatott számunkra meglepetéseket. Volt döbbenet és fejcsóválás, örömködés és könnyzápor. Pislogtunk nagyokat, szörnyülködtünk és olykor elakadt a lélegzetünk. 2011 elején bilincs kattant Keleti Györgyi kezén. A vád: Az egykori modell anyagi ellenszolgáltatás fejében összekötő szerepet vállalt magyar prostituáltak olaszországi kiutaztatásában, hogy azok prostitúciós tevékenységet folytassanak. Az olasz hatóságok európai elfogatóparancsot, adtak ki ellene. Németországban elfogták, majd Olaszországba vitték, onnan pedig titokzatos körülmények között édesapja saját maga hozta haza… Az összefoglalóért kattints ide

Claudia Schiffer mostanában csak kapkodja a fejét. Alig tisztázta férje magát a félrelépés vádja alól most hirtelen új vád merült fel. Ráadásul ezúttal ő maga a vádlott. A vádló egy orosz üzletember, aki azt állítja, hogy ő az apja Claudia másfél éves kislányának, Cosimának. Alexander Gavrilov ráadásul tovább ment, hiszen már egyenesen DNS-tesztet követel… A teljes cikkért kattints a fotóra!

További modellhírek: Eva Herzigova, Claudia Schiffer és Helena Christensen vetkőztek - Erin Heatherton – Leonardo DiCaprio most ez a libát kúrja – Nánási Pál a Hell 2012-es szexi naptárát fotózta - Zimánynak oda a pénzeszsák, már nem dugja Dzsudzsák – Szépségverseny a focista kurvák között a lelátón

Börtönre számíthat az a transzszexuális, akinek igencsak agyafúrt módon sikerült lenulláznia az angol botrányhősnő bankszámláit. Kerry Marshall (18) a biztonsági személyzet tagjának adta ki magát Katie Price sussexi otthonában, így könnyen megkaparintotta a 32 éves modell legbensőbb titkait… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Annak ellenére, hogy az énekes most már úgy tűnik megkomolyodott, sokáig egy igazi nőfaló hírében állt. Hódításairól rádióműsorában mesélt, ahol legcikibb szextörténetét sem titkolta el.
Robbie Williams különleges műsorában, a Radio Rudebox: Christmas Edition-ben nem csupán karácsonyi dalokat kérhettek a hallgatók, hanem akár pikáns kérdéseket is feltehettek a sztárnak. Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legkínosabb szexesete a következőket válaszolta:
„19 éves lehettem, amikor a Take That-tel a Wembley Stadionban léptünk fel. Mivel nagyon sokat táncoltunk, a fellépések után végtelenül fáradtak voltunk. Az akkori barátnőm a stadion közelében lakott, és rám várt. Elindultam, és teljesen erőtlen voltam. Tehát elmentem hozzá, megcsókoltam, majd a hálószobába indultunk. A lány elkezdett dél felé mozogni, és miközben ő ott foglalatoskodott, én elaludtam.”
Ez még annyira nem is ciki, hiszen ez bárkivel megtörténhet, de a sztori még folytatódik: „Miközben aludtam, azt álmodtam, hogy Peter-rel beszélgetek. Peter az álmomban egy viccet mesélt, és mikor a barátnőm még mindig délen volt, én egy mosollyal az arcomon azt mondtam, hogy: Mhmmmm, Peter…!”
Reméljük, hogy Robbie akkori barátnője is viccesnek tartotta ezt a jelenetet, hiszen ez tényleg az!

Mérgezett élelmiszer, tömegszex egy nyilvános fürdőben, bundabotrány a hazai fociban, a közpénzek herdálása és elcsalása, és volt rendesen, ami borzolja az idegeinket 2011-ben. A vád szerint Gáspár Győző és neje Gáspár Bea és egy társuk 22,2 millió forint adót nem fizettek be… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Szőke bombázóra cserélte feleségét Fernando Alonso (30)? A Forma–1 kétszeres világbajnoka Xenia Tschumitschewa (24) orosz származású svájci modellel bulizott és csókolózott egy madridi szórakozóhelyen.

A Diario Vasco című baszk lap által közölt videófelvétel ráadásul szeptemberben készült, amikor szó sem volt még arról, hogy a Ferrari pilótájának válságban lenne a házassága. A versenyző és a spanyol énekesnő, Raquel del Rosário Macías (29) karácsony előtt közleményben jelentette be: szakít öt év házasság után.
„Szeretnénk elejét venni a különböző spekulációknak. Ötévnyi házasság után úgy döntöttünk, különválnak útjaink – állt a pár közleményé­ben. – Döntésünket jól átgondoltuk és közösen hoztuk meg. Csak a házasságunkat bontjuk fel, a barátságunk megmarad örökké. “A pletykák szerint Alonso kapcsolatának az vetett véget, hogy a Sueno de Morfeo énekesnőjének honvágya volt, Raquel nehezen viselte a vándoréletet – az elmúlt években Svájcban éltek, januárban költöztek vissza Ovideóba, ráadásul a pilóta szinte kéthetente másik országban vagy akár földrészen tartózkodott az F1-es elfoglaltságai miatt. A most nyilvánosságra került videó szerint azonban elképzelhető, hogy a versenyző félrelépése is szerepet játszik a válásban.
A spanyol sztárt a júliusi Magyar Nagydíjra a felesége még elkísérte, ám két hónappal később már Xenia Tschumitschewával szórakozott önfeledten. Alonso a buliban többször magához ölelte a svájci modell-színésznőt, sőt még szájon is csókolta, csak akkor jött zavarba, amikor észrevette, hogy valaki kamerázza őket. A szőkeség ráadásul aligha csak egy egyéjszakás kaland volt a 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet szerző sportoló számára.
A csinos hölgy a twitteren olvasható bejegyzéseiben már sejtette, hogy több köze van a Forma–1-hez, mint egy rajongónak. Xenia a Ferrari boxában ugyanis olyan közelről fotózta le Alonso autóját és a mérnököket, ahova csak bennfentesek jutnak be és ő maga számolt be arról novemberben, hogy Abu-Dzabiban járt. Teljesen véletlenül pont azon a hét végén, amikor F1-es futam volt ott, s még közös kép is készült róluk – írja a Blikk.

Az egyesült államokbeli Houstonban mellrákban meghalt Eva Ekvall korábbi venezuelai szépségkirálynő, aki 2001-ben harmadik lett a világszépe választáson. Huszonnyolc éves volt.

A jamaicai anyától és svéd-magyar származású amerikai apától származó Ekvall 2000-ben, 17 évesen nyerte meg a venezuelai szépségkirálynő-választást, majd a rá következő évben Puerto Ricóban harmadik lett a szépségkirálynők világversenyén, a Miss Universe vetélkedőn.
Ezután modellként, színésznőként és tv-bemondóként dolgozott. 2007-ben férjhez ment egy rádiós producerhez, és két és fél éve kislányuk született.
Az egykori szépségkirálynőnél 2010 februárjában diagnosztizáltak előrehaladott mellrákot. Idén megjelent könyvében a betegség elleni küzdelméről írt.
A család közlése szerint szombaton halt meg egy houstoni kórházban. Hamvait hazaszállítják Venezuelába, és ott helyezik el.