Author Archive

embercsempészettel gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda a Megasztár 4. üdvöskéjének, Nguyen Thanh Hiennek (16) az édesapját. Az előzetes letartóztatásban lévő Tuan és annak egyik női ismerőse volt – a gyanúsítás szerint – annak a bűnszervezetnek a feje, amely Vietnam legszegényebb tartományaiból 2-3000 dollár (nagyjából 600 ezer forint) fejében toborozták az embereket egy jobb élet reményében. Úgy tudjuk, ők rendelkeztek mindehhez vietnami kapcsolatokkal is. Tovább a teljes cikkre

kovacs-lazar-andreaGyorsfagyasztott kajával vette le a lábáról, s már a második este ágyba vitte szeretőjét Kovács Lázár. A Frizbi Hajdú Péterrel felvételén Andi újabb részleteket árult el a kapcsolatról.
Megismerkedésük napján már csókolóztak, a második alkalommal pedig már szex is volt. Kovács Lázár szeretője Hajdú Péter vendége volt, s a műsorban megmutatta kisfiát, a szakács gyermekét. Andi a Frizbi forgatásán elmesélte első szexuális élményét a családos Lázárral.
– Miután elkérte a számomat, felhívott, s még aznap este találkoztunk, iskola után – emlékezett Andi. – Felmentem hozzá. Azt mondta, ne aggódjak, még nem szeretne velem lefeküdni. Csók már ekkor volt. Éjfél körül indultam haza Kecskemétre. Hajdú az első közös éjszakáról is kifaggatta vendégét.
– A második alkalommal már volt szex – árulta el Andi, aki érdekes részleteket árult el a titkos románc első forró éjszakájáról.
– Mirelit pizzát készített vacsorára. Elment zuhanyozni, nekem meg szólt, hogy gyújtsam be a sütőt. Akkor még nem tudtam főzni, arról sem volt fogalmam, hogyan kell kezelni a sütőt. Azóta minden megváltozott, és büszkén mondom, hogy főzni Lázár tanított meg – mesélte Andrea, aki a TV2 műsorában arról is beszélt, hogy mióta szakított a szakáccsal, csak egy féléves kapcsolata volt egy nagykőrösi fiatalemberrel, akitől teherbe esett, de azt a magzatát elveszítette.
További cikkek: Lázár összekotyvasztott magának egy zabigyereket - A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét - Nős férfiak, akik fizetnek a szexért - 10-ből 8-an csalnák meg párjukat érett korban - A bukott angyalok a pokolra jutnak - Molnár Anikó két férfivel csalta Bochkort - Lothar Matthäus neje félrekúrt

tiszta_pinaval_a_munkahelyenHüvelytisztítással a fizetésemelésért: Egy amerikai női magazin azt tanácsolja olvasóinak, hogy ha fizetésemelést akarnak elérni, tartsák tisztán intim testrészüket.
A Woman’s Day magazin legutóbbi száma egy egész oldalt szentelt a Summer’s Eve nőikozmetika-gyártó cég reklámjának. Ez így önmagában még valóban nem hír. Azonban a szépészeti cég nőknek szánt jó tanácsai között megbújt egy igazán figyelemreméltó ötlet is. E szerint a fizetésemelés eléréséhez a legjobb stratégia – a hüvelytisztítás. Hogyan kérjünk fizetésemelést? Című útmutatójuk nyolc pontjából az egyik így hangzik: „Kezdje a napot a megszokott módon. Zuhanyozzon le, mosakodjon meg – lehetőleg Summer’s Eve Feminine Wash termékkel. Aztán gondoskodjon róla, hogy legyen elegendő Summer’s Eve intim törlőkendő a táskájában. Ez azért fontos, hogy napközben szükség esetén bármikor felfrissíthesse magát a legintimebb helyen.”
További cikkek: Kihívóbbak a nők peteéréskor - Domina úrnők szeretete – Szilikonos mellek veszélyben ócska implantátum miatt - A nők félnek az anális szextől - Az orális szex nem nagy dolog, változott a közvélemény - Nappal jó kislány, éjjel brutális szexőrült - Az Intim Center ajánlásával a vibrátor használata - Legyen boldog a nőd, és mindig kapsz pinát

Az Avatar sikermozi rajongói leginkább a szexjelenet rövidsége miatt panaszkodtak, ezért az alkotók felturbózott együttléttel dobják piacra az alkotást, amelyre már most több százezer előrendelés érkezett. Egy keményebb jelenetet is leforgattak Neytirivel és Jake-kel, azaz Zoe Salandával és Sam Worthingtonnal!
avatar_neytiri_jake_szex

- Úgy tűnik, a kék lények, a Na’vik világában is a szex ragadta meg leginkább az embereket, az Avatar-rajongók ugyanis több együttlétet igényelnének a filmben. Az alkotóknak éppen kapóra is jött ez a követelés, hiszen a rendező James Cameron eredetileg is leforgatott egy hosszabb és szenvedélyesebb szexjelenetet a két főszereplő Neytiri és Jake között, melyet most egy újra kiadott DVD-n piacra is dob.
– Kiadjuk a rendezői változatot, ami rengeteg extrát tartalmaz, többek között egy fél perccel hosszabb szaftos jelenetet, ahol igazán látszik majd, hogyan szexelnek – nyilatkozta Cameron az MTV-nek.
A stúdió ezzel a húzással valószínűleg ismét nagyot kaszál minden idők legnagyobb bevételét produkáló alkotásán. A megszállott rajongók ugyanis már leadták az előrendeléseiket, százezrek szeretnének az új példányból is beszerezni egyet.
További cikkek: Zoe Saldana az Avatar sztárja meghódította Hollywoodot - Elkészült az Avatar pornóváltozata

Sokkos állapotban jelent meg a dél-olaszországi Puglia régió rendőrségén Patrizia D’Addario, aki tavaly kirobbantotta Silvio Berlusconi (74) olasz kormányfő szexbotrányát. A 43 éves prostituált szerint egy Leccéhez közeli villában tartották fogva, és többször megerőszakolták… Tovább a teljes cikkre

kelemen-anna-szexA volt playmate Kelemen Anna átverte Hajdú Pétert (35). Hosszú hallgatás és botránymentes időszak után úgy döntött, megtöri a csendet, és ismét a reflektorfénybe lép. Úgy tűnik, Annácskának „elvonási tünetei” lettek, mert saját maga kereste fel Hajdút azért, hogy szerepelhessen a műsorában, és elmondhassa, mit is csinál mostanság. A botrányhősnő azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát, pedig még szerződést is aláírt, ami kötelezte volna, hogy megjelenjen a felvételen. Tovább a teljes cikkre
További Kelemen Anna szex, hírek, pornó, bulvár:  Prostitúció, gyorshajtás, droggal való visszaélés és  garázdaság - Kelemen Anna jó híre megsérült - Rendőrök keresik Kelemen Annát - Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó - Kelemen Anna seggbe dugva - Kannácska szex

Eddig csak szex volt közöttük, de most harmadszorra is férjhez megy Britney Spears (28), az amerikai énekesnő most menedzserének, Jason Patricknek mondja ki nemsokára a boldogító igent. Már most az év végi esküvőre készül, jövendőbelijével gyermeket is terveznek. Tovább a teljes cikkre

A legidősebb versenyzőként nevezett be a Póker Queen Hungaryre Bozorádi Linda, aki ennek ellenére is könnyedén bekerült a 13 döntős közé. A szőke szépség az életben is mindent egy lapra tesz fel, hiszen hostesskedésből és modellkedésből él. Tovább a teljes cikkre

balint_toncsi_meghizott_vagy_terhesTöbben megállították és áldott állapotáról kérdezték Bálint Antóniát, volt szépségkirálynőt, aki meztelen képekkel is vadította a férfinépet: Furcsállta, hogy néhány pluszkiló miatt máris azt hiszik: gyermeket vár. A súlygyarapodás kellemetlenségeket okoz Bálint Antóniának.
– Világéletemben ötvenvalahány kiló voltam, mostanra hatvan lettem. Amikor a közértben megkérdezték, jön-e Babika kistestvére, akkor kicsit megnyúlt az arcom. Mindenkit biztosítottam róla, nem várok babát – mondta lapunknak Bálint Antónia, aki pár napja ezt írta blogjában: „Le kéne dobni vagy öt kilót. Lassan Liptai Claudia is kisebb nálam.”
– Amikor ezt írtam, a fogyása előtti időszakra gondoltam. Szenzációsan nézett ki, rengeteget fogyott. Én jelenleg nem vagyok elégedett az alakommal, ami összefügg azzal, hogy három hónapja abbahagytam a sportot, mert fájt a derekam. Az orvosok semmilyen kóros elváltozást nem találtak. Valószínűleg azt éreztem meg, hogy sokat emelgetem a gyermekemet. Próbálom a vacsorákat lecsökkenteni, és azt tervezem, hogy szeptembertől újra elkezdek edzeni. Babika akkor megy óvodába, és több időm lesz – mondta Antónia, aki kislánya vasárnapi születésnapjára készül.
További Bálint Antónia cikkek, hírek, szex: Bálint Antónia meztelen pinás képek - Bálint Toncsi nem bír a pinájával, bugyi nélkül fotózták - Bálint Antónia még rejtegeti gyermekét - Bálint Antónia tisztességtelen ajánlat - Bálint Antónia szőrös pinás képek - Bálint Antónia újra vetkőzött - Bálint Antónia, ahogy még nem láttad - Sarka Katával csalta Bálint Antóniát Hajdú Bálint Antónia pornózott
További Liptai Claudia cikkek, hírek, szex: Liptai kubai bikája most Szorcsik Vikinek a másik meztelenkedőnek feszíthet - Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak - Liptai Claudia mellét szikével formázták - Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát - Három millió volt Claudia - Liptai Claudia pinája még egyszer HQ minőségben. Képek és videó! További bejegyzések a témában: Liptai Claudia elküld a kurva nénikédbe - Liptai Claudia 3 millióért vetkőzik - Ki fizetne kétmilliót Liptai Claudiának, hogy mégegyszer levetkőzzön? - Liptai Claudia, Zimány Linda és Horváth Éva közös nevezőn - Kiderült az igazság Claudia fotózásáról - Liptai Claudia meztelenül kubai fasszal - Liptai Claudia már túl van a Playboy fotózáson - Liptai Claudia meztelen molett teste - Mire költi Liptai a vetkőzésért kapott 3 milliót - Ördög Nóra lesz a következő Liptai Claudia - Liptai Claudia felnőttkori meztelen képek - Mekkora ribanc ez a Liptai, melleit fogdostatja adásban - Liptai és Daróczi szerelme - Liptai Claudiát új pasi dugja - Liptai Claudia november - Hiteltelen lehet a pucérkodó Liptai Claudia - Liptai Claudia, Gregor Bernadett, Zalatnay Sarolta mennyiért? - Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek Liptai “letiltott” képei lassan előkerülnek - Liptai Claudia vallomása - Moziszex: Liptai Claudia és Szabó Győző Valami Amerika - Felakasztotta magát Daróczi Dávid, Liptai élettársa - Liptai Claudia mellét szikével formázták - Kozsó régen dugta Lipta Klaudiát - Összeköltözött Liptai és Daróczi - Liptait dugták a Maldív szigeteken, Gesztesi vigyázott Pankára - Liptai Claudia piszkos bugyibotránya - Liptai Claudia mosatlan bugyijára licitálnak - Liptai Claudia büdös bugyija - Megint vetkőzött Liptai Claudia Liptai Claudia

tiger-woods-rachel-uchitelA világhírű sportoló Tiger Woods megint lebőgött, ezúttal a PGA Championship elnevezésű viadalon lett a 28. Egyre többen vélik úgy, az egykori világelső golfozó csak a gyógyszerek hatására volt a sportág királya. Rachel Uchitel az egyik szeretője elárulta, hogy Woods és ő vágyfokozóval és  gyógyszerek segítségével fokozták a gyönyört az ágyban!
A tavaly ősszel szexbotrányba keveredett Tiger Woods nem csak amiatt került újra kellemetlen helyzetbe, hogy nagyon rosszul szerepelt legutóbbi, amerikai versenyén, hanem azért is, mert a héten vád alá helyezték azt a kanadai orvost, aki korábban gyógyította őt. A torontói illetőségű Anthony Galea a vád szerint legalább egy amerikai-futballistát kezelt illegális gyógyszerrel, de valószínűleg nem csak egy kliense volt a növekedési hormonnal, és egyéb tiltott teljesítmény fokozóval visszaélő, és azt csempésző orvosnak. Woods azt állítja, csupán öt alkalommal volt vendége Galeának, és csak egy olyan eljárást hajtott rajta végre, aminek a lényege, hogy a saját vérét lecsapolják, majd centrifugával felturbózzák, és ugyanazt kapja vissza. Mégis kellemetlen számára ez az újabb ügy, ugyanis egyre többen vélekednek úgy, visszaesésének nem csak a szexbotrány, és az azt követő családi válság az oka, hanem az is, hogy most már nem él(het) teljesítményfokozókkal.
A Galea-sztori is azt támasztja alá, hogy Woods nem mindig a tiszta úton járt, és korábbi szexpartnerei is azt vallották, gyógyszerfüggő volt, különböző fájdalomcsillapítók és altatók fokozták szexuális élményeit.
– Nem egyszer győzködött arról, hogy egy nagyon erős altatóval, Ambiennel szexeljünk – idézte Rachel Uchitelt, az egyik szeretőt egy amerikai internetes oldal. A profi golfozók negyede is úgy véli, hogy Woods doppingszerekkel érte el sikereit, a golfozó – érthető módon – tagad, kiábrándító eredményei azonban egyre fokozzák a gyanút: Woods tiltott szerekkel lett a legnagyobb…
Lelki egyensúly nélkül nem megy: Egy sztár golfozót nem lepte meg Tiger Woods visszaesése, ugyanis az amerikai klasszisnál az utóbbi hónapokban éppen az hiányzik, ami a sikerekhez elengedhetetlen: nyugodt háttér és kiegyensúlyozott psziché.
– A világ száz legjobb golfozója majdhogynem ugyanúgy tud mindent, s mindig az nyer közülük, aki a verseny napjaiban a legjobban képes összpontosítani – mondta az élsportoló. – A golfra még inkább igaz, hogy a győzelemhez kiemelkedő pszichés állapotban kell lenni. Az éles koncentráció mellett nagy nyugalomra is szükség van, úgyhogy szinte kizártnak tartom, hogy Woods doppingszerekkel érte el a sikereit.
Tiger Woods csajai, szex, bulvár: Tiger Woods vágyfokozóval kúrta Rachel Uchitelt - Tiger Woodsnak zabigyereke van - Potencianövelővel dugta a csajokat a kanos sztár - A szexuális vágy meghülyíti a férfiakat - Pornófilm készül Tiger Woods szexkalandjairól - Tiger Woods szétbaszott ribancai - Tiger Woods tízmillió dollárt fizetett a szerető hallgatásáért - A szexuális vágy meghülyíti a férfiakat - Pornófilm készül Tiger Woods szexkalandjairól - Tiger Woods szétbaszott ribancai