Archive for 12th május

A hírességek nem bírnak a farkukkal. Egyre többen gondolják azt, hogy a törvények fölött állnak, és elvetik a sulykot a szexben is. Híres ügyek a cikkben. Az úgynevezett Carlton-ügyben eddig nyolc személy ellen emeltek vádat, köztük Jean-Christophe Lagarde, Lille rendőrfőkapitánya ellen. A nyomozás során az is kiderült, hogy az ügy fő gyanúsítottjai többször is jártak Strauss-Kahnnál Washingtonban.

Utoljára tavaly május 11-e és 13-a között, egy nappal azelőtt, hogy a volt IMF-vezért New Yorkban őrizetbe vették. Ez azt jelenti, hogy Strauss-Kahn éppen egy ilyen orgia után másnaposan támadt rá az elhíresült ügyben a szobalányra. A nyomozók egy mobiltelefont is vizsgálnak, amelyet egy ideig DSK is használt. Ezt egy, a szexbotrányban érintett üzletember véletlenül ottfelejtette az egyik orgián. Strauss-Kahn magához vette a készüléket, és több hónapig használta sms-küldésre. Csak május 13-án adta vissza azt jogos tulajdonosának, miután találkozott egy újabb prostituálttal az Egyesült Államokban… A teljes cikket hírességek szexbotrányairól itt olvashatod el

 Amióta első melltartóját megkapta, szenvedélyesen imádja a fehérneműket, valószínűleg jóval szebb és nagyobb a gyűjteménye, mint Kiszel Tündéjé. Dolgozott fehérnemű boltban is, karrierje tizenkilenc évesen indult, amikor egy sztriptízbárban kezdett táncolni. Itt vintage stílusban egy méhkas-szerű hajat kreált magának, s hosszú kesztyűket öltött. Később stílust váltott, még a sztriptízbárban glamour lány, majd retro pin-up lány lett, innen egyesen következett a fétis. Címlapokra került, ahol igyekezett felülmúlni Bettie Page-t, a fétis istennőt, igéző pillantásával sikerült is ezt elérnie, mellesleg a többi lány egyáltalán nem tudta felvenni vele a versenyt… A teljes bejegyzés itt olvasható

Egyre több a tanár és tanítvány közötti szexualitásbó, például megrontásból eredő bűncselekmény. Most az ügyészség hét rendbeli szemérem elleni erőszak és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat. Védencem tanár felesége volt a diákok osztályfőnöke, ő pedig másodtanárként kísérte végig az osztályt négy éven keresztül.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy ezalatt semmilyen panasz nem érkezett ellene, illetve a diákok viselkedése sem adott okot gyanúra sem a szülőkben, sem a tantestület tagjaiban. Pedig a vallomások alapján nemcsak egy osztálykiránduláson, hanem a hosszú évek alatt történtek miatt tettek vádemelési javaslatot… A teljes cikk itt olvasható

A számtalan ismertté vált gyermekmolesztálási ügy amerikai szakértők szerint több mint két millió dollárba került a katolikus egyháznak (kb. 1,5 milliárd euró). Szinte mindenkinek fizettek.Az AFP hírügynökség jelentése szerint a római konferencián az amerikai segélyszervezet két munkatársa „feltehetőleg helyesen” becsülte meg az összeget. Michael J. Bemi és Patricia Neal a számításaik során figyelembe vették a kártalanítások, vizsgálatok, eljárások (perek) és az áldozatok kezelésének költségeit is. A lelkek ára… A teljes cikk itt olvasható

További cikkek a témában: Magas rangú pap ellen indult per a pedofília eltussolása miatt - Újabb pedofilbotrány: több tízezer áldozat a holland katolikus egyházban, és további perverz, beteges, pedofil papi megrontásokról linkek itt

Hegedűs Barbara, Rozsnyó Nikolett, Surányi Lilla, Erdélyi Cintia, Nagy Betti, Takács Alexandra, Zagyi Orsolya, Illés Valéria, Bokor Brigitta, Gugolya Annamária, Hódi Krisztina, Márton Orsolya, Grécs Aida, Fejes Gabriella, Molnár Móni, Gonda Emese, Tokai Zsanett, Kócsó Laura, Petrovic Tamara, Veszelovszki Petra, Kothencz Nikolett, Frank Judit, Bujáki Laura, Kulácska Kitti, Kézsmárki Mária, Raffai Bernadett, Mészáros Kitti Anikó, Tanács Lejla, Marjanovic Anett, Sebők Eszter, Pásztor Edina, Szlama Zsófia, Pintér Szilvia, Sebők Zsófia, Kispéter Szandra, Boda Ildikó, Maczkó Szandra, Sós Kitti, Vidács Csilla Melinda, Dancsó Alexandra, Zsingor Tünde, Rutai Zsuzsanna, Kiss Katalin, Németh Nóra, Horváth Mercédesz, Tasnádi Erika, Katona Réka, Barna Éva, Grandjean Gréta, Zsikai Zsanett, Dudás Kata, Kotsis Diána, Mirtik Laura, Szabó Lilla, Bicskei Glória,Juhász Dóri, Kalocsai Leila, Mészáros Tímea, Bot Adrienn, Kovács Dorina, Szabadi Diána, Sági Adrienn, Vámos Theodóra, Kávai Viktória, Czégány Anita, Erdélyi Cintia, Ábrahám Ottília, Hirsch Kitti, Kővágó Anett, Nagy Adrienn, Andrási Ida, Harkai Valentina, Pálinkás Petra, Pálinkás Rita, Manga Evelin, Garai Bianka, Kerekes Renáta, Vedrédi Anna, Kiss Evelin, Kovács Gréta, Kiszner Erika, Bojtos Krisztina, Rovó Eszter, Bakó Diána, Ifkovics Ivett, Miklós Karina, Csüllög Vivien, Benyóczki Fanni, Halász Erna, Rácz Dorottya, Gáspár Nikoletta, Kerekes Szandra Kitti, Mészáros Kitti Anikó, Réz Adrienn, Miklós Dominika, Benkó Boglárka, Domokos Szilvia, Kulman Judit, Zsigó Judit, Seres Alexandra, Krcelic Szilvia, Fajka Kata, Gulyás Dóra Alexandra, Kiss Henrietta, Tóth Csilla, Ölvödi Vivien, Czibolya Nikolett, Kelemen Kinga, Pintér Orsolya, Marton Bianka, Petrovic Tamara, Vida Nikoletta, Surányi Lilla, Pozsgai Emőke, Miklós Lilla, Kali Csilla, Hajdú Csilla, Gyüge Jennifer, Dudás Zita, Csillag Réka, Czibolya Nikolett, Balla Petra, Székely Zsuzsanna, Rózsa Kitti, Vigh Vivien, Halmágyi Petra, Kanizsai Dóra, Jáborka Zsófia, Baka Adrienn, Kovács Adrienn, Lovas Diána, Kákonyi Krisztina, Hebők Ildikó, Flórián Fanni Alíz, Molnár Mónika, Gulyás Éva, Kósa Alexandra, Polyákovics Geogina, Zsigó Judit, Lévai Szabrina, Örkényi Alíz, Oláh Bettina
Nap szépe lányok 1. oldal2. oldal, 3. oldal, 4. oldal, 5. oldal. Bejegyzések abc-ben: a, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .

Sokszor nem akarják a nők a szexet, mert vagy egyszerűen nincs kedvük és kibúvót keresnek, vagy vagy valami zavarja,  már révben érzik magukat, és úgy érzik, hogy nem kell dugniuk, már megfogták a pasit. Ekkor kisegíthet az orálszex. Bár a pornófilmekben gyakran láthatod, hogy egy kis furulyázás orgazmushoz vezet, de mint olyan sok mindenben, ebben sem érdemes a pornóra támaszkodni. Egyáltalán nem fontos, hogy a pasidat az orgazmusig juttasd orális kényeztetéssel; inkább tekints rá úgy, mint étvágygerjesztőre a főfogás előtt… A teljes cikk itt olvasható

Egy japán kislány szüzességét az anyja veszi el. Na nem egészen… Úgy vélem, ez egy kis magyarázatot kíván!
Először is évszázados szokásról van szó, amit a mai, civilizált Japán már nem követ. Régen azonban a tíz év körüli kislánynak az édesanyja szakította fel az éppen kialakuló szűzhártyáját. Egy erre a célra vásárolt dildóval (dildó: pénisz formájú eszköz, szobor).
A japán gondolkodás szerint a nő egyetlen célja, hogy jó feleség legyen. A szex terén tudjon mindent, és már tizenévesen is olyan profi legyen, mint egy koraősz európai prosti.
Tartsa az urát jól, és szolgálja ki mindig!
Ha húsz éves koráig nem ment férjhez (ez egyébként mind a mai napig így van!), akkor már öreglánynak számít, és már “csak” külföldön van esélye magának férjet találni. A japán lányok ezért mennek szívesen külföldre tanulni, hogy közben még egy férjet is lehalásszanak maguknak.
Ugyanez a férfit kiszolgáló szemlélet, a legteljesebb alázatra nevelés jellemzi a thai lányokat is. Számukra az jelenti a totális örömöt, ami… A cikk folytatása és a tinilányról képgaléria itt látható

Az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1999 és 2001 között – az anya néhány órás távollétét kihasználva – napi, majd 2009-ig heti rendszerességgel fajtalankodott 1994-ben született lányával. A gyermek 2000-ben született húgát 2004-től 2009-ig zaklatta szexuálisan.  Tettét a szintén iskolás korú fiának jelenlétében követte el, vagy annak tudatában, hogy a fiú tudja, de legalábbis sejti, hogy a lánytestvéreit zaklatja… A teljes cikk itt olvasható

Kullai Tímea agy nála több, mint húsz évvel idősebb pasival járt, aki anyagilag kihasználta – vallotta be a megasztáros énekes.

Kullaii Timi merész kijelentést tett. Azt, hogy komolyan is gondolja, majd az idő eldönti. Kullai Tímea nem haragszik, csak meg van döbbenve és barátnőjének, Szakos Andreának drukkol.
- A kiesésem maximum úgy érhet fel győzelemmel, hogy a Bereczki négyszemközt azt mondta, hogyha leveszi rólam a Megasztár a “kezét” akkor is megállom a helyem. Szerinte én kinőttem a Megasztárt – vallja a Blikknek.
- Le fogsz vetkőzni valamelyik magazin kedvéért?
- Van az a pénz, de nem hiszem, hogy most ez lesz az első, amivel foglalkozni fogok. A zenei világot szeretném megcélozni…

Ahogy a testemen folyt lefelé a víz, nagyon jó érzés volt, de erős kezeinek simogatása, amint a testem minden négyzetcentiméterét beszappanozta, talán mégjobb. A mellbimbóim megkeményedtek, mintha apró kavicsok költöztek volna beléjük, ahogy a melleimet szappanozta, aztán lecsúsztatta az ujjait és a puncimat keztde mosni. Ziháltam a vágytól, amikor a középső ujjával megtalálta a popsim bejáratát. Őrülten izgatott ezzel, egy kézzel a csiklómon körözgetett, másikkal pedig a popsilyukamon. Mielőtt felfogtam volna, félig bedugta az egyik ujját a fenekembe. Kicsit ugrottam ekkor, de nem el, hanem inkább a keze felé. Ezzel lenyomtam a fenekemet, hogy az ujja teljesen eltűnt a lyukamban. Az érzés módfelett kellemes volt, nem is tudtam abbahagyni a nyögést… A teljes történetet itt olvashatod