Archive for 2011, december

Régi szolgáltatók még emlékeznek azokra az időkre, amikor karácsony környékén alig győzték a munkát, a céges bulikon pénzosztás volt és a közösségi zaba után pedig nagyon jól tudott esni egy masszázs. Ennek 5-6 éve vége. Megmaradt viszont az a hagyomány, hogy a nyári illetve a téli szünet utáni első munkanap a legerősebb. Ez idén szeptemberben is így volt és várhatóan január 3-a is ilyen lesz.

Mi van karácsonykor? Erről szinte sosem esik szó. Egy masszőrhölgy a kedvünkért vallomást tett. Tizenegy éve dolgozom mint masszőz, voltam szállodában, uszodában, sportközpontban, fittnessben, szalonban és magánlakáson is. A szálloda nyitva volt karácsonykor, ott nekünk nem volt ünnep, dolgozni kellett, a bérlakásban pedig ahogy jött, hol nyitva voltunk az ünnepek alatt, hol nem.
Attól függően, hogy mennyire voltunk megszorulva, vagy milyen lemondhatatlan családi program volt karácsonykor. Az ünnep alatt nyitva tartani egy kicsit kockázatos dolog, de az biztos, hogy aki bevállalja, az annyit keres, amennyit nem szégyell. Ilyenkor nagyon nagy a kereslet, mert kevesen dolgoznak és rengeteg a magányos ember, aki egy jó masszázzsal vigasztalja magát.
A masszázs soha nem mechanikus meló, ami csak a testről szól, azzal mindig együtt jár egy kis lélekápolás, akkor is ha a vendég nem szól egy szót sem és csendben végigfekszi a programot. Akik ilyenkor jönnek, azok egészen más emberek, azok mindig igénylik a törődést és néha nagyon leszívják az ember energiáját, a lelkit jobban, mint a fizikait.
A karácsonyi masszázs soha nem egyórás, aki mondjuk szenteste jön, az szinte kapaszkodik belénk és érződik rajta hogy nincs kihez szólnia és nagyon nagy szüksége van az elfogadásra, az odafigyelésre, arra hogy valaki meghallgassa, egyetértsen vele vagy két szóval reagáljon a fájdalmaira. Ilyenkor látni, hogy mennyi kiszolgáltatott és szeretethiányos ember van, akik épp olyanok mint bárki más, de ha megnyílnak, akkor elhagyott kisfiúk és elhanyagolt kislányok lesznek belőlük. Sokszor nem könnyű könnyek nélkül megállni ezeket a masszázsokat, igen, együtt sírunk.
Én érző ember vagyok, nő és anya és nem tudok közömbös maradni, amikor egy ötven körüli, jóvágású, menedzser típusú vendégem elzokogja nekem a bánatát. Persze hogy igyekszem hárítani és kívül maradni, de ez nem mindig lehetséges. Hazudnék, ha azt bizonygatnám, hogy nem visel meg, mert nagyon megvisel. Némelyik vendégem története és könnyei napokig élnek bennem és akkor is eszembe jutnak, ha nem akarom.
Megkapom az árát is, mert ilyenkor megszokott a három-ötszörös borravaló, igen, jól tetszenek érteni, a szokásos ár többszörösét kapom akkor is, ha nem kérem, de ha kérném, akkor is gondolkodás nélkül kifizeti az, akinek karácsonykor nem marad a masszázson kívül semmi emberi az életében.
Ilyenkor is elsősorban férfiak jönnek, de egyre több a nővendég. Velük egy kicsit könnyebb, ők nem pakolnak rám annyi nehézséget meg jobban megértjük egymást és mindig elmondom, hogy nekem is jobb ilyenkor dolgozni, mintha egyedül sírdogálnék a fenyőfa alatt – pedig ez nem igaz, van családom, csak elnézik nekem, ha épp nem vagyok velük. Idén nem fogok dolgozni, nagyon jól jönne az a pénz, de nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy elviseljem, ami az ünnepi munkával jár. Forrás: Masszazs.blog.hu
Kurvák és masszőrnők cikkek: A világ legjobb 5 szexturista paradicsoma, ahol kiélheted a vágyaidat – A japánok szexualitása szexualitása – Női szexturizmus: a fizetett kaland szoft formája – Tahiföldön vigyázz, Lady vagy Ladyboy – Drága kéj után csődbe mennek a dubajozók – Egy prostinak azért fizetek, hogy basszon ne pedig lelkizzen – A hostessek szopnak Japánban – Luxusprostituáltak százezrekért – Luxuskurvák perverz férfiakkal, fülledt orgiákban – Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész – Luxus escortlány ajándékba – Egykori magyar kurvát tüntettek ki Kanadában - Mara Carfagna miniszterasszony, Berlusconival is dugott – Berlusconi a kiskurú Rubyt 13 alkalommal dugta meg – Berlusconi magát védené áprilisi perében – Ruby, Belusconi kurvája Bécsben van – Ronaldo is fizetett Berlusconi kurvájának Rubynak – Ruby: Minden lány meztelen volt Berlusconi buliján – Kadhafi inspirálta Berlusconit az unga-bunga partikra – Nők százezrei tüntettek Berlusconi ellen – Bugyit letolva tüntettek Berlusconi ellen videó – Kilakoltatják Berlusconi kurváit – Berlusconi ellen tüntetés, és kurvája Ruby – Az olasz parlament támogatta Berlusconit a kurvázásban – Undorítónak nevezte a szexbotrányait taglaló műsort Berlusconi – Folytatódik Berlusconi prostibotránya – Putyin is részt vett szexorgiákon – Berlusconi és Putyin együtt kurváztak – A 17 éves kurva ötmillió eurót kért az olasz kormányfőtől – Berlusconi kiskorú prostituáltakkal szexelt – Cicciolina: Ott voltam Berlusconi orgiáján – 17 éves lánnyal kavart a veterán politikus – Pénzért szexeltem Berlusconival állítja egy tini tinikurva – Berlusconi egyik kurvája csoportszexről vallott – Berlusconi szexpartiján négy lány jutott egy férfira – Berlusconi szexpartijának elképesztő fotói – Szexvideón Berlusconi – Elnökök és kormányfők szexbotrányai – Meghökkentő kijelentés az olasz parlamentben – Elnökök sem bírnak a farkukkal, a legnagyobb szexbotrányok – George Clooney mentheti meg Berlusconit a szexperben – Berlusconi képviselői helyet adott a szexért – Berlusconi szexplázája - Dubajozás, miért csak a celebek bugyijában turkál az NNI? – Félhetnek a dubajozók az adóhatóságtól? – Spitz Tünde, Majka exe is pénzért baszott külföldön – 2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák – A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a dubajozó kurvákat – Beszélt a dubaji főszervező: hoszteszeket közvetítettem, nem prostikat – Megbukott a királynő: prosti lett a legszebb magyar anyuka – Országos botrány lett a jól fizető szexmunkákból – Dagad a prostibotrány, Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát – Bánovics Marcsi tud neveket Dubaj ügyben – Elítélendő dolog az arabok faszának szopkodása, a dubajozás? – Iszak Eszter Dubajban, ezer lány is érintett lehet – Megszólal egy magyar dubajozó! – Dubajozó luxuskurvák után kutat Hajdú Péter – Bódi Sylvi többször járt Dubajban – Szexrabszolgának vitték a magyar ányokat – Dubajozás, magyar szexmunkások Dubai-ban – A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat – Videók a Bixip.com oldalon, azokról akik jártak Dubajban

Egyik riporter hat hetet töltött Nyugat-Afrikában, hogy felmérje a munkakörülményeket a fair trade gyapotföldeken. Az újságíró több gyerekkel is interjút készített, köztük a 13 éves Clarisse Kambire-rel, aki beszámolt arról, hogy amennyiben nem az őt foglalkoztató farmer elvárásainak megfelelően teljesít, akkor az egy faággal ütlegeli. A kislány elmesélte, hogy ahelyett, hogy a földet felszántották volna egy eke és egy ökör segítségével, azt neki kellett megcsinálni egy kapával, és ha munkaadója, Victorien Kamboule túl lassúnak találta, bizony többször is odacsapott… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

További cikkek bugyikkal és divatcégekkel: Címlapon pucsít a világ legjobb nője – Fasz van a lába között a 100 legjobb nő egyikének – Rosie Huntington Whiteley, Jason Statham csaja – A Victoria’s Secret bemutatóján a világ legszebb topmodelljei lépnek a kifutóra: Adriana LimaHeidi Klum, Alessandra Ambrosio, Doutzen Kroes, Caroline Trentini, Chanel Iman és Miranda Kerr, és Marisa Miller. Videók Victoria’s secret fashion show 1 2 3 4 5 6 7 – Modell casting a Victoria Secretnél – Heidi Klumnak a nagy fasza miatt kellett a néger Seal – Terry Richardson világhírű fotós szopatta dugta a modelleket – Holly Sampson Tiger Woods másik pornós kurvája – Victoria’s Secret reklámfilmje fehérnemű modellekkelMiranda KerrAdriana LimaGisele BündchenAlessandra AmbrosioLaetitia Casta – Miranda Kerr terhesen, meztelenül pózolt

A nők sokszor mímelik az élvezetet a szexben, sok esetben van ez így. Akikről úgy látszik, nagyon élvezik a szexet, kiderülhet, hogy a hatalmas orgazmus csak színjáték volt. Mi adhat támpontot a férfinak? A téma, amit nem lehet megunni. Annak ellenére, hogy egy pasi ma már számos forrásból értesülhet arról: könnyen lehet, hogy felült egy eljátszott női orgazmusnak, a legtöbb esetben, ha valami gyanús is, nem meri bevallani magának. “Teszi a dolgát” tovább. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Jenny Poussin testépítő modell pózol. A videóért kattints a fotóra.

Stella, a transzvesztita: “Jobbak kell legyünk a nőknél, hogy ne arra figyeljenek a pasik, ami a nőknek van és nekünk nincs. Hidd el, nagyon ritkán fordul meg a hímek fejében az, hogy fogdossák a mellem.”
Te akkor meleg vagy, hetero, nő vagy pasi? Mi, transzvesztiták olyan pasik vagyunk, akik nők szeretnének lenni. De mi sem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mik vagyunk. Én úgy gondolok magamra mint egy nőre, kis gyártási hibával.
Hímeket próbálsz fűzögetni ezek szerint te meleg vagy? Hát ami a fűzögetést illeti, azt nem csak próbálom, hanem meglehetősen sikeres is vagyok, ami meg a melegséget illeti, hát nem vagyok az: én hetero helyen sokkal jobb nő vagyok, mint itt, ezen a meleg partin. Szinte kizárólag heteroszexuális férfiakra, fiúkra, fiúcskákra utazom – és hát eléggé feltűnő kancának számítok ahhoz, hogy ahogy belépek egy diszkóba, azonnal összeszedjen valaki.
De nem jönnek rá, hogy te fiú vagy? Az lényegtelen, hogy rájönnek-e vagy sem: az a fontos, hogy az első tíz perc olyan erős és érdekes legyen, hogy aztán már ne tudjanak – vagy ne akarjanak – nemet mondani. Ha kellőképpen elszédíted a hímet az első tíz percben, akkor már lényegtelen, hogy fiú vagy lány vagy: kellesz neki.
Ha nem vagy meleg, akkor jó neked az, ha egy fiúval vagy? Nem – legalábbis testileg nem. Ezt nem fogják fel soha, hogy nekünk mennyire száz százalékosan elég az, ha minket egy hetero pasi nőként megkíván. Mi csak eszmei síkon elégülünk ki, olyanok vagyunk, mint az őrangyalok: nyújtunk valamit, és nem várunk el cserébe semmit.
Ezek szerint te csak le akarod ellenőrizni, hogy jó nő vagy-e? Nem akarok semmit ellenőrizni, tudom, hogy jó nő vagyok. Manapság azért általában megfordul a pasik többségének fejében, hogy mit tudunk mi, travesztik. Egy kis alkohol, diszkó nagyon sokat segít rajtunk – és minél sötétebb van, annál jobban nézek ki.
Mi történik akkor, ha le kell vetkőznöd? Ha jól ki van tervelve a dolog, akkor általában lekötözöm a pasikat: ezt ők szexuális játékként fogják fel – hú, ő még nem volt olyan nővel, aki már az első két percben lekötözte őt. Ebben az a lényeg, hogy ne tudjon tapogatózni…
És ahogy a pasinak nincsen keze, én olyan domina lehetek rajta, amilyen csak akarok. Sötétségben mit tudja szegény… meg hát van nekünk, travesztiknek egy rossz szokásunk: irtózatosan jól “lovagolunk”…
Tánc közben legtöbbször hozzám lehet nyúlni bizonyos helyeken, de azért elhessegetem a kezeket, ha már nagyon kutakodnak. Szóval egy kicsit becsípett pasit nagyon könnyen át lehet verni. Reggel amikor felébrednek, nagy részük meg van győződve róla, hogy ők egy szuper, belevaló csajjal voltak. Ha meg nem, hát istenkém…
Sokszor úgy fogalmazol, hogy “mi, travesztik”. Van ilyen mozgalom Romániában? – Nincs. Transzvesztiták vannak, de tudomásom szerint én vagyok az egyetlen, aki reggeltől-estig és estétől-reggelig nő vagyok – ez az életem, és ebből is élek: pillanatnyilag egy segesvári hetero night-klubban riszálom a fenekem a rúd mellett –
Nőként? Igen. Általában csak akkor bukom le, ha a többi lány elárulja – merthogy nem veszem le a bugyim és a melltartóm. Más bulikon a bugyim is lekerül és hát mindenki nagyon meglepődik, mert nem azt látják, amire számítottak.
Természetesen night-klubos munkában az is benne van, hogy bizonyos szexuális szolgáltatásokat kell nyújtanom a klienseknek. Azt még nem mondhatom magamról, hogy prostituált vagyok, de nagyon afelé tartok. A vicces ebben az, hogy hetero férfiakkal fekszem le – mint hetero nő. Tudod, mi travesztik sokkal jobban szeretünk pasizni, mint a normális nők: bárhol lehetőség adódik erre, mi nem mondunk nemet.
És hány partnered volt? Rengeteg…
A szexualitás meghatározza az életed. Ez számodra átok vagy áldás?
Rengeteg traveszti számára átok az, hogy az lett, ami lett. Én imádom – ha valahol két percig nem rólam beszélnek az emberek, akkor abba belepusztulok.
Feltűnési mániában szenvedsz? Nem. Ugyan nagy a feltűnési mániám, de nem szenvedek tőle. Nagyon élvezem.
El tudod képzelni magad családanyaként? Figyelj, én vén kurvaként akarok meghalni – bár huszonkét évemmel már most is vén kurvának számítok a szakmában. Családról meg gyerekről szó sem lehet: én nagyon szeretem a gyerekeket, dehát a legutolsó dolog, amit egy gyereknek, mondjuk Zsoltikának kívánnék, az egy traveszti anyuka. Eléggé borzasztó lenne neki…
Azt sem tudom elképzelni, hogy nekem férjem legyen. Akár sikerül, akár nem teljesen nővé válnom, nem tudom elképzelni az életem valakihez kötve. Annyira jól érzem magam egyedül…
Ezek szerint tervezed az operációt? Most már nemcsak tervezem, ha minden igaz, akkor nemsokára elkezdődik egy része a hosszú és kibaszott drága folyamatnak. Vénségemre talán majd igazán nő leszek…
Beszéljünk a ruhákról. Amikor például tangát viselsz, nem veszi észre senki, hogy te fiú vagy? Manapság azért már nagyon fejlettek a traveszti-technikák: én úgy le tudom ragasztani a péniszem, hogy soha senki nem jöhet rá, van-e nekem ott valami vagy nincs.
És mi van, ha merevedésed támad? Mi, travesztik nem igazán nyilatkozunk ilyesmiről – ez maradjon a mi személyes titkunk. Ami az árulkodó jeleket illeti, én mindent megteszek annak érdekében, hogy ezek a dolgok ne kerüljenek felszínre – partnereimmel megpróbálok annyira nő lenni, amennyire csak lehetséges.
Nekünk travesztiknek mindenféle trükköket kell kitalálnunk, hogy eltereljük a férfi figyelmét például a női mellről: jobbak kell legyünk a nőknél bizonyos tekintetben, hogy ne arra figyeljenek a pasik, ami a nőknek van és nekünk nincs. És hidd el, nagyon ritkán fordul meg a hímek fejében az, hogy fogdossák a mellem.
A melltartód mivel tömöd ki? Titok, viszont tapintásra van tervezve, úgyhogy nyugodtan meg lehet fogdosgatni és nem érződik, hogy nem igazi. Ami meg a ruhákat illeti, nagyon sok ruhát én magam varrok – végülis kedvencem nincsen, a lényeg az, hogy minél kurvásabban nézzen ki.
Nem kaptál soha behívót? Engem behívtak, de a sorozáson el is kergettek. Nagyon szerettem volna katona lenni a román hadseregben, de ők nem hagyták. Önszántukból azonnal felmentettek, amikor beállítottam traveszti cuccban.
A női-, vagy pedig a férfi-vécébe jársz? A nőibe természetesen. Bár olyanokat is szoktam csinálni, hogy bemegyek a férfi vécére, beállok a piszoár elé a férfiak közé, felhúzom a miniszoknyám, és úgy pisilek. Dehát ez már feltűnési viszketegség… Az eddigi beszélgetésből úgy tűnik, transzvesztitának lenni maga a hetedik mennyország. Mesélj most arról, hogy mi a rossz. Azt próbálom bebeszélni magamnak, hogy nem az, vagyok, ami – reggel pedig felkelek és női szemmel tükörbe nézek: azt látom, hogy kinőtt a szakállam, vagy leveszem a melltartóm, és ott nincsen semmi. Ez pedig nagyon kiábrándító tud lenni…
Az akaraterő a transzvesztita legfontosabb tulajdonsága: végül is nem arról van szó, hogy nehéz nőnek lenni, csak unalmas nővé válni. Miután reggel kimászom az ágyból, a nővé való átalakulás három-négyórányi aktív munkát jelent, tükör előtt. Így már oda jutottam, hogy inkább nem megyek sehová, csak ne kelljen már megint sminkelni. Viszont az életem utóbbi öt-hét éve olyan aktív és érdekes volt, hogy ha valaki azt mondaná, hogy holnaptól újjászülethetnék nőként, nem cserélném el a mostani életem.
Mi volt az eddigi legkellemetlenebb élményed? Az egyben a legkedvesebb is: valamikor nagyon régen szülinapomon ripityára törték az orrom a traveszti miatt. Ennek viszont nagyon örültem, mert addig nekem vastag, férfias orrom volt. Ezt leszámítva kellemetlen élményem nem volt, én azokat nem tartom számon. Tízszer annyi jó történik velem, mint rossz.
Szerinted milyen nőket szeretnek a férfiak? Rengeteg gyakorlatra van nekem még szükségem ahhoz, hogy erről megállapodott képet tudjak alkotni. Egy dolog van, amire a fejemet teszem: egyszer minden pasi fejében megfordul, milyen lenne egy olyan igazi, belevaló kurva. Transzvesztiták nagy fasszal. A teljes képgalériához kattints a fotóra.

Transzvesztita szex, erotika, pornó: A férfiprosti hímringyó mindent vállalt őszinte vallomás - Webbeteg Transzszexuális vagy homoszexuális – Transzvesztita seggbe kúrva - Thai meglepetés – Nővé válásom SM történet - Amanda Elstak transzvesztita és Alexandra Diamond volt pornószínésznő románca – Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Emma Watson transzvesztitaként meztelenül nagy fasszal – Fasza van a Givenchy szép női modelljének – A transzszexualizmus már a születés előtt kialakul – Farka van baszdmeg a csajnak – Operabál a’la ellentranszvesztita: Szegénység kint csillogás bent – Transzveszita, shemale és egyéb fogalmak – Ki a transzvesztita és a transzszexuális – Transzvesztita szex shemale

Szeretnék még több lányt arra ösztönözni, hogy edzenek keményen, és tegyék túl magukat az izzadságtól való félelmükön. Egy lánynak tartoztam ezzel a cikkel, aki írt egy emailt nekem, amiben azt mondta, hogy olvassa a cikkeimet és kérdezte, hogy mennyi idõbe telne neki a hatkockás has kialakítása. Dana Ambrose fitness lány fotóihoz és videójáért kattints a képre.

Elõre is bocsánatot kell kérnem minden olyan megnyilvánulásért, ami szexistának tûnhet, és ez a cikk leginkább csak az én véleményemet tükrözi, és hogy mit vettem észre az edzõtermi lányokkal kapcsolatban.
Csak nemrégiben sikerült meggyõznöm néhány nõi ismerõsömet, hogy jöjjenek le az edzõterembe az iskola után, és a masszív fickók, valamint a kemény sportolókkal kapcsolatos reakcióikat látva határoztam el, hogy megírom ezt a cikket. Kissé ijedtnek látszódtak, és arra emlékeztetett, hogy a legelsõ alkalommal lementem, ezek a srácok nekem is félelmetesnek tûntek, de kitartottam, és most már én is olyan félelmetesnek nézek ki, mint azok a srácok. A barátaim nem vallanák be, de látszott rajtuk, hogy kissé kényelmetlenül érezték magukat ott. Úgy látszott, mintha nem tudnák, hogy mitévõk legyenek, vagy hogy miért is vannak ott. Vagy a biciklin ültek és egész idõ alatt pedáloztak, vagy engem követgettek, és azt csinálták, amint én, csak nem olyan intenzitással. Végül arra jutottam, hogy az átlagos lány fél attól, hogy megizzad. Mondtam nekik, hogy az izzadás jó dolog, mert gyakorlatilag megmutatja, hogy milyen keményen dolgozol. Ezután õk egy kissé elfáradtak, és kapkodták a levegõt, én pedig úsztam az izzadságban, és alig tudtam megmozdulni.
Ezzel a cikkel szeretnék még több lányt arra ösztönözni, hogy edzenek keményen, és tegyék túl magukat furcsa félelmükön az izzadságtól. Egy lánynak tartoztam ezzel a cikkel, aki írt egy emailt nekem, amiben azt mondta, hogy olvassa a cikkeimet és kérdezte, hogy mennyi idõbe telne neki a hatkockás has kialakítása. Mondtam nekik valamit arról, hogy nem idõre megy a dolog, minden attól függ, hogy milyen keményen edzel, és milyen gyakran. Nem tudok olyan lányról, akinek ne lenne baja valamilyen testrészével, és ez általában a mell, a fenék és a has. De a lányok nem szeretnek izzadni, ezért a furcsa gépeket és a kemény munkát inkább elkerülik, pedig ismerik az elõnyeit a rendszeres edzésnek és az egészséges étrendnek, de egyszerûen nem tetszik nekik az az út, ami oda vezet. Ezért nem mennek le az edzõterembe, és ülnek inkább otthon hülye szappanoperákat nézve és Bon Bonokat eszegetve. Vagy azt hiszik, hogy a kevesebb evés elég ahhoz, hogy olyanná váljanak, ami szerintük szexi. Ezért nem esznek és táplálkozási problémáik lesznek, vagy éhezésbe kezdenek.
Lányok, ha tényleg meg akarjátok változtatni az alakotokat, akkor jól kell bánnotok a testetekkel, hogy az is jól bánjon veletek. Ha tényleg törõdtök a testetekkel, akkor: Egyetek kiegyensúlyozott étrendet, edzetek rendszeresen és legyen benne kardió és súlyzós edzés is, ne felejtsétek el, hogy a tükör lehet a legjobb barátotok, de a legrosszabb ellenségetek is. Forrás: Bodybuilding.hu
További testépítő lányok, és testépítő férfiak:  Schwarzenegger az erőszakos szexista - Jenny Poussin – Larissa Reis, USA IFBB Pro Figure – Sargo Rita testépítő – Egyszerre volt terhes az Schwarzi neje és szeretője - Fitness csajok a bevásárlóközpontban – Toldi Zsuzsanna Devecserről a dobogóra – Meztelenre vetkőztek a sportolónők – Kovács Kitti a testéből akar pénzt csinálni – Szájába vitte a gecit Angela Ermakova a spermabankba – Sarah Meier sportolónő – Bátki Bernadett krétán meztelenkedett – Fitness sztár és testépítő Jennifer Abrams – Csisztu Zsuzsa erotika ma és régen – Rezes Melinda magyar testépítő – Nayaret Nay Paez fitness testépítő – Rubint Réka meztelen képek – Bíró Ica szőrös pinával pózolt – Jesenia Torres fitness lányKarma SchoppChristina VargasPurger HajnalkaOláh Noémi – Külföldi fitness csajokBánkúti GabriellaSaradasPalecián JuditMatassa BernadettGödény RáchelKovács Mónika – Adrienn Csörgő extremefitness ghost wolfNoémi

Csak tizenhét éves, de máris a legnagyobb világmárkák bemutatóinak visszatérő vendége. Palvin Barbara bájos arcával már mindenkit elvarázsolt világszerte, egy külföldi magazin a hét modelljének is választotta korábban, s most végre hazájában is elismerik munkásságát, amelyet bizony idősebb pályatársai is megirigyelhetnének. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Palvin Barbara szex, erotuika, divat: Palvin Barbara parfümreklámban maszturbál – Palvin Barbara szopik – Palvin Barbara videó – Palvin Barbara divatmodell fashion Lolita – Palvin Barbara modell fotók – Palvin Barbara elbűvölte Párizst

Átkarolva magamhoz húztam, hátát, fenekét simogattam, vállát finoman harapdáltam. Ö is elkezdte farkamat és heréimet simogatni. Egyre sűrűbb lett zihálása. Fülembe súgva kérte, hogy menjünk az ágyba. Elindultunk az ágyhoz, közben az asztalról felvette az egyik gumit. Mondtam neki, hogy még nem kell. Kicsit csodálkozva feküdt le az ágyra. Én mellé helyezkedtem és tovább simogattam. Kezeim a fenekén pásztáztak, miközben az egyik mellét szopogattam. Végigsiklottam combjain, majd egyik kezem a nagyajkain kötött ki. Finoman elkezdtem azt is masszírozni. középső ujjammal kezelésbe vetem a csiklóját is. Simogatása közben a hüvelyéhez is elértem. Kéjnedvei már benedvesítették a kisajkakat és környékét. Nem volt akadálya, hogy ujjammal behatoljak a hüvelyébe… A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Terry Richardson perverz fotós módra, Mihalik Enkikő lóval és kutyával a tél királynője. Inkább venne a lába közé egy lovat vagy kutyát, mint magára szőrmét, amiért állatok, szenvedtek. Enikő szenvedne, azt jobban bírnám! Kattints a fotóra a képekért.

Mihalik Enikő szex, erotika, bulvárhírek: Mihalik Enikő a magyar divat nagykövetasszonyának pinája - Mihalik Enikő fazonigazított vaginája – Mihalik Enikő faszt fog a meztelen pinája elé? – Kánikulában kínozták Mihalik Enikőt – A világhírű magyar modell Mihalik Enikő pózol egy magyar fotósnál – Mihalik Enikő bekapta – Mihalik Enikő szereti az aktfotóit – Pornográf fotók a tinisorozat sztárjairól, Terry Richardson módra – Mihalik Enikő meztelenül a nemi szervét simogatja – Terry Richardson perverz fotós és Mihalik Enikő – Mihalik Enikővel videóriport, a modellség árnyoldalai

A Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicáknak privát castingán a lányok vetkőznek maszturbálnak, és szopás, pinán és seggbebaszás és egyéb perverzkedések után arcra, szájba élvezéssel fejeződik be a szex. Fotók és videófelvétel készült. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót. Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett, de a videón látható. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt.

Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és kis híján elhányta magát. Gecis arcú plázacica képek itt. A 18 éves Mónika pornófilm forgatás amatőr casting képek és videó. Ilyen castingon tulajdonképen pénzért szexuálisan alázva vannak a lányok, és eldől, hogy meddig mennek el a szexben. Persze igyekeznek minnél többet mutatni, hogy kapjanak minnél több pornós munkát. Bemutató képekért kattints a fotóra, bemutató videóért ide. Ha tetszik Móni plázacica, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor válogass a teljes tagi tartalomból, vagy töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés