Családban marad – anya és fia

anya_fiaAnyám a születésembe belehalt. Apám egyedül maradt velem. Szerencsénkre a házban élt egy leányanya a négyhónapos kislányával és ő felajánlotta a segítségét. Ő szoptatott, gondozott a saját gyermekével együtt. Apám eleinte csak hálás volt ezért aztán beleszeretett és egy évvel anyám halála után feleségül vette Anikót. Így lett testvérem Sári, akivel együtt nevelkedtünk, együtt jártunk iskolába és együtt érettségiztünk. Sokáig úgy tudtam, és úgy is éreztem, hogy Anikó az én édesanyám. Aztán tizenhatodik születésnapomon megtudtam az igazságot. Ez azonban nem változtatott meg semmit. Anikó továbbra is anyámként szeretett és én is ugyanúgy szerettem, mint anyámat. Csak most már nem lett lelkiismeret furdalásom, ha meglestem vetkőzés vagy fürdés közben vagy rágondoltam maszturbálás közben, mert ahogy kamaszodtam úgy növekedett bennem a vágy, hogy egyszer megdughassam őt. Bár már elmúlt 40 éves, a lánykorábban végzett versenyszerű tornától csodálatosan jó alakja volt. Arca nem volt kimondottan szép de a teste nagyon izgató volt.. Bőre feszes volt, sima és napbarnított. Mellei nem voltak nagyok, de hegyesek és kemények, a melltartót még nyugodtan elhagyhatta. Nem tehetek róla, de akárhányszor meglestem mindig szexuális gondolataim és vágyaim támadtak anyámmal kapcsolatban. Szégyen vagy tilos, de kívántam anyámat, képzeletemben már sokszor szeretkeztem vele.

Családban marad anya és fia, családi szex. Ingyenes videó, kattints és nézd. További családi pornó itt. Az érettségi után a július hónapot a balatoni nyaralónkban töltöttük. Egyik szombaton kettesben maradtunk anyámmal, mert apámnak Pesten volt tárgyalása. Sári, a nővérem is vele ment, hogy a barátnőivel találkozzon. Azt mondták, hogy majd vasárnap reggel jönnek vissza.
Délelőtt anyám főzött, én meg a Balatonban fürödtem. Ebéd után, a nagy forróság enyhülés múltával mindketten kifeküdtünk a napra. Anya keresett a kertben egy olyan helyet, ahová kintről nem lehetett belátni és meztelenre vetkőzve napozott. Előbb azonban megkérdezett engem:
pedofiliaval-vadolt-tanar-es-tanitvanyai- Peti drágám! A kertben fogok napozni fürdőruha nélkül, ne gyere hátra, ugye nem zavar?
Természetesen nem zavart. De tudtam, hol lehet meglesni észrevétlenül. Elrejtőztem és izgatottan néztem anyám gyönyörű testét, a szép fehér gömbölyű melleit, a sötét piros mellbimbókkal és legszívesebben odarohantam volna, kezeimbe venni, megcsókolni. De talán még ennél is jobban izgatott az, ami a combjai közt sötétlő göndör szőrzete alatt rejtőzött. Így telt el a délután. Hat óra felé anyám szólt, hogy készüljek, mert hamarosan vacsorázunk.
- Oké – mondtam, – megyek és felöltözöm.
Megfordultam és beviharoztam a fürdőszobába lemosni magamról a napolajat.. A kádban, a zuhany alatt miközben a szappant kenegettem szét a farkamon, gondolataim anyám izgató mellei körül jártak. Gyorsabban kezdtem magamnak gyúrni, közeledtem a csúcshoz.
Hirtelen kinyílt az ajtó. A zuhanyzó tejüvegén keresztül homályosan láttam anyám körvonalait, ahogy belépett és becsukta maga mögött az ajtót.
- Siess – mondta – ,szeretnék én is zuhanyozni.
- Hát – válaszoltam, miközben igyekeztem lemosni a habot magamról – jöttél volna előbb, most várnod kell.
- Erre azt láttam a homályos üvegen át, hogy Anyám leveszi a kis bikini nadrágot. Izgatottan lestem a homályos üvegen át meztelen testének körvonalait. Aztán anyám váratlanul elhúzta a zuhanyajtót és belépett mellém a fülkébe.
- Szióka, – üdvözölt, majd lepillantva így szólt – Ejha, látom szép kis merevedésed van, és még hozzá mekkora méretben?
- A… Anya! Te mit csinálsz?
- Ugyan, láttalak én már meztelenül, de azért ez most sokkal izgalmasabb látvány.
- De hát, te meztelen vagy!
- Na és, talán még nem láttál engem meztelenen? – kérdezte incselkedve – ugyan már kisfiam, tudom, hogy meglestél és nem először. Észrevettem csak nem szóltam érte. Hozzám simult és megpuszilt.
- Apa, mit szólna, ha most meglátna minket? – kérdeztem.
- Apád és Sári csak holnap jönnek haza, de egyébként sem érdekelné. Már jó ideje nem foglakozik azzal, hogy mit csinálok. Nos? Nincs szükséged egy segítő kézre? – kérdezte, és azzal a kezébe vette a farkamat.
- Hú, ez igazán szép darab – mondta búgó hangon – kár, hogy eddig nem figyeltem fel rá. Tegyünk rá még egy kis szappant. Így ni, most már jobban csúszik. Milyen hosszú és kemény.
Beleszédültem, ahogy bársonyos keze lágyan simogatta a szerszámomat. Már nem akartam tiltakozni, örültem és engedtem, hogy tegyen, amit akar.
- Hé, kisfiam, mire vársz! – szólt rám – Te miért nem használod a kezeidet?
Kissé bizonytalanul az izgalomtól, kezeim elindultak a melleihez, majd a szappant kezdtem szétkenni rajtuk. Élveztem kemény melleinek, mellbimbóinak simogatását, – amit anyám elégedett sóhajokkal nyugtázott.
- Ez az. Ügyesen vagy, Petikém. De az egyik kezeddel egy kicsit lejjebb is szappanozhatnál.
Félénken végig csúsztattam kezemet a hasán lefelé, de amikor elértem a punciszőrzetét, megálltam, nem mertem tovább haladni. Anyám egy kis pajkos mosollyal arcán így szólt:
- Mi van, miért nem folytatod. Mitől félsz nem harapok.
És a csuklómnál fogva bevezette a kezemet a combjai közé. Ujjaim becsúsztak a meleg puha szeméremajkak közé.
- Ez az, csak bátran. Dugd beljebb az ujjaidat, és úgy simogass.
Az izgalomtól remegve ujjammal megkerestem a csiklóját és elkezdtem ujjazni anyám punciját.
Lélegzése jelezte, hogy ő is felizgult, és gyorsabban kezdte verni a farkamat. A térdem megroggyant és éreztem, hamarosan elélvezek. Észrevette.
- Semmi baj, kicsim. Ne fogd vissza magad! Élvezz el nyugodtan – bíztatott anyám.
Engedelmeskedtem, és nagyokat nyögve ürítettem ondómat, anyám tenyerébe és a hasára. De közben nem álltam meg az ujjazással.
- Igen, ez az, ne hagyd abba – lihegett, és erősen magához szorított – Én is mindjárt élvezek! Óh, igen most… most…. ó ez jó… istenem de jó.
Egész teste remegett az orgazmustól. Életemben először láttam egy nő orgazmusát, ráadásul az anyámét és azt is én okoztam. Ahogy lassan alábbhagyott az orgazmusa, lazított a szorításon és így már újra tudtam rendesen levegőt venni. Miután mindketten túljutottunk a csúcson, anyám beült a kádba és zuhanyvízzel nyugtatta felhevült testét. A testén megmaradt ondócseppet ujjára vette és lenyalta.
- Finom – nézett rám huncut mosollyal – legközelebb szeretném jobban megkóstolni.
Ezektől a szavaktól újra merevedésem lett. Szólni akartam, hogy akár most azonnal, de leintett.
- Nagyszerű voltál, kicsim – sóhajtotta és elégedett mosollyal az arcán nézett rám – de most törülközzünk meg és pihenjünk egy kicsit vacsoráig – mondta.
Megszárítgattuk egymást a törülközőkkel és elindultunk a szoba felé. A szobája előtt anyám megállt az ajtóban és hosszasan nézett engem.
- Büszke lehetsz a szerszámodra – mondta -, apádnak sincs ekkora.
Ezzel újra eszembe juttatta apámat. Elképzeltem, hogy apám rájön a dologra, és mérgében kiherél.
- Az előbb azt mondtad, hogy apát nem érdekli, hogy mit teszel? Biztos vagy ebben?
Anyám felkacagott.
- Egészen biztos – válaszolta -, már többször biztatott, hogy foglalkozzam a szexuális felvilágosításoddal. Azt hiszem, hogy neki hasonló tervei vannak Sári nővéreddel kapcsolatban. Az sem lehetetlen, hogy már túl vannak néhány foglalkozáson.
A gondolat, hogy apám megkefélte a nővéremet felizgatott, mert Sárit már én is megkívántam. (Sári igazán egy dögös csaj, hegyes kis melleivel.)
- Menj, pihenj egy kicsit – mondta anyám. – Majd később még beszélgetünk. Később közösen megvacsoráztunk aztán bementem a saját szobámba és meztelenül a könnyű nyári takaróm alá bújtam. Egy ideig olvastam de egyre az anyámra és a fürdőszobában történtekre gondoltam. Olyan váratlanul történt minden, hogy alig tudtam felfogni, hogy valóság volt. Álomba merültem, de olyant nem álmodhattam, ami túl tett volna azon, amit az imént átéltem.
Odakint már sötét volt, amikor arra ébredtem, hogy nyílik a szobám ajtaja. Az utcáról beszűrődő halvány fényben láttam, hogy anyám az. Amikor észrevette, hogy ébren vagyok közelebb jött, az ágyam szélére ült, felkapcsolta az ágyam mellett az olvasólámpát, és azt kérdezte:
- Akarsz beszélgetni velem a ma délután történtekről?
- Ühüm! -volt a válaszom, izgatott remegés fogott el
Kicsit akadozva arról kezdett beszélni, hogy lelkiismeret furdalása van, amiért olyan váratlanul lerohant engem a fürdőszobában. Azt mondta, tudja, hogy egy igazi anya nem tenné a fiával azt, amit ő tett velem, de nem tehet róla, nem tudott uralkodni magán.
A hálóköntöse alól kivillanó combjára tettem a kezem, megsimogattam, és azt válaszoltam:
- Anya, nem kell mentegetni magad. Engem nem érdekel, hogy erkölcsös-e ami történt, nem érdekel mások véleménye. Csodálatos és izgalmas volt és én már olyan sokszor kívántam, hogy ez megtörténjen. Egyébként ehhez rajtunk kívül másnak semmi köze.
Anyám megenyhült arccal nézett egy kicsit, aztán kis idő után azt kérdezte:
- Mondd, amikor maszturbálsz, kire szoktál gondolni, miről fantáziálsz?
- De Anya, én nem… kezdtem tiltakozni, de a szavamba vágott.
- Ugyan kisfiam, minden fiú szokott maszturbálni. A lányok is. Nem kell szégyellned, én is szoktam. Néha még mostanában is. A fiúk olyankor többnyire az anyjukra gondolnak, szóval te kit képzelsz magad elé?
- Téged, Anya – suttogtam, és elképzeltem magunkat szeretkezés közben. És olyankor élvezed, hogy szeretkezel velem? – kérdezte és a hangja olyan különös volt.
Elhallgatott, és mert én sem szólaltam meg, kisvártatva folytatta.
- Kisfiam, szeretsz engem? – kérdezte.
- Anya, hogy kérdezhetsz ilyet, tudhatod, hogy nálad jobban nem szeretek senkit – válaszoltam.
- Megengeded, hogy melléd feküdjek? – kérdezte.
Szótlanul beljebb húzódtam az ágyon, helyet csinálva neki. Anyám felállt, levette a köntösét és meztelen testtel bebújt mellém a takaró alá. Fejét a mellemre hajtotta, karjaival átölelt és magához húzott. Éreztem a mellemen leheletét és szapora lélegzését. Némán, csendben feküdtünk, de ez a csend minden szónál többet jelentett. Éreztem kemény mellbimbóját a mellemen. Lehajtotta rólunk a takarót, puszit lehelt az arcomra, és suttogva beszélni kezdett:
- Kisfiam, lehet, hogy szégyellnem kellene magam, azért amit most mondani fogok – néhány másodpercig hallgatott aztán akadozva folytatta – szeretnéd, hogy a képzelet valósággá váljon, akarsz szeretkezni velem?
Az izgalomtól elszorult a torkom és csak bólintással tudtam jelezni, hogy igen- és erősen hozzá bújtam.
- Szeretkeztél már valakivel?
- Még senkivel – feleltem –, még csak nem is csókolóztam – tettem hozzá.
- Akkor hát rajta. csókolj meg.
Gyengéden a hátára döntöttem és megcsókoltam az arcát.
- Nem puszit kértem, hanem igazi csókot – mondta és magához húzva a fejemet, a számra szorította ajkait.
Aztán nyelvével finoman végigszánkázott előbb felső, majd alsó ajkamon, és bebocsátást is kért a számba. Behunytam a szemem és utat engedtem a finom követelőzésnek, és ő finoman simogatni kezdte az én nyelvemet.. Aztán én is magamra eszméltem és nyelveink vad csatába kezdtek. Számat az övére szorítottam és vadul csókoltuk egymást.
Hosszan és szenvedélyesen csókolóztunk. Aztán a szájáról a nyakára vándoroltam csókjaimmal, nyelvemmel cirógattam, enyhén harapdáltam a fülcimpáját. Éreztem a teste remegését, miközben hangos sóhajok hagyták el ajkait. Elértem a hegyes, kemény melleihez és körbe-körbe csókolgattam, majd a kemény mellbimbóját a fogaim közé fogtam, és szinte csókolóztam vele! Számmal lefelé haladva a köldökénél még elidőztem egy kicsit majd leértem a szőrös dombocskához és a pihék közül kikandikáló csiklójához. Nyelvem hegyével játszadoztam vele, és ettől anyám teste heves mozgásba kezdett, sóhajai erősödő nyögésekké változtak. Sokáig kényeztettem a csiklót, pedig a vágyam az volt, hogy minél előbb belenyalhassak a puncijába, és végre érezzem ízét! Nem akartam rögtön behatolni a nyelvemmel, ezért előbb kívül kényeztettem egyre kisebb körökbe. Aztán nem bírtam tovább és benyaltam a gyönyörök nyílásába! Karjaimmal közben a melleit simogattam, és e kettő hatására kéjes nyögései egyre hangosabbak lettek, az egész teste egyre hevesebben rázkódott, combjaival a fejemet szorítottan szinte magába préselte a szám és fojtott sikolyok közepette elélvezett! Már másodszor volt orgazmusa tőlem. Még elidőztem a puncján, és percekig a combjait, hasát csókolgattam. Az orgazmusa elmúltával anyám két kezével megfogta fejem, megcsókolt és azt suttogta:
- Ez nagyon finom volt drágám, de most én következek!
Egy hosszú, édes csók után a hátamra fordított, lábait átvetette a testemen és a combjaimra ülve, azt mondta:
- Tehát most rám vár az a megtiszteltetés, hogy elvegyem a szüzességedet. Ez nagyon izgató. Még soha nem volt dolgom szűz fiúval. Nos, hát még mindig akarod?
- Most felejtsed el, hogy az anyád vagyok.
- De én nem akarom elfelejteni – válaszoltam önkéntelenül.
Már az addig történtektől is teljes izgalomban voltam. Már maga a gondolattól, hogy pillanatokon belül teljesül az álmom és megdughatom életem első nőjét, aki ráadásul az anyám, teljes önkívületbe estem, és csak suttogni, lehelni tudtam az igent.
- Jó lenne, ha nem mennél el mindjárt az elején – mondta –, de ha mégis csak nyugodtan élvezz belém, nem aggódj, nem fogsz kistestvérkét csinálni.
Előrébb csúszott, kezébe vette a robbanásig feszült farkamat, és a csípőjét felemelve a puncijához irányította. Aztán lassan leengedte a csípőjét, és farkam becsúszott a meleg, bársonyos nedvességbe. Őrületesen kéjes érzés volt. Anyám pináját hihetetlenül szűknek éreztem, Úgy feszült a farkamra, mint egy meleg, nedves kesztyű a kézre. Heves szívdobogással néztem, ahogy a farkam eltűnik anyám pinájában, és újra előtűnik, hogy aztán ismét eltűnjön benne. A farkam időnként nekiütközött a hüvelyének végéhez és még nem is voltam teljesen benne. Anyám mosolyogva nézte arcomat és lassan mozgott, föl-le. A hüvelyizmaival erősen összeszorította, masszírozta a farkamat. Néztem, ahogy a csípőjét megemelve előtűnik a nedvesen csillogó farkam, és ismét elsüllyed anyám belsejében. Talán a negyedik-ötödik ki-be húzás után éreztem, nem bírom tovább, elélvezek. Megfogtam melleit, hüvelyk és mutató ujjaimmal összeszorítottam a bimbóit. Anyám hangosan felnyögött és még gyorsabb mozgásba kezdett. Hiába kérte, hogy ne menjek el hamar, az izgalom, hogy végre anyámban vagyok olyan nagy volt, hogy nem tudtam visszafogni magam. Levegő után kapkodva, hangos hörgéssel megfeszítettem a testemet. Anyám gyorsabb mozgásba lendülve biztatott.
- Semmi baj kicsim, minden rendben, élvezz belém – suttogta a fülemhez hajolva.
- Anyu, drága anyukám nagyon szeretlek – szakadt ki belőlem a sikolynak beillő kiáltás és elindult belőlem az ondó áradat. Beleélveztem anyám pinájába.
Anyám nem állt le, tovább mozgott. A mozgása és lélegzete egyre gyorsabb lett, és végül egy apró kis sikoly kíséretében ő is elélvezett, és a testemre borult, de hüvelyizmainak a mozgása még néhány másodpercig tovább tartott! Amikor farkam kicsúszott belőle lefordult rólam és magához ölelve csókolgatott, simogatott. Néztem az arcát, és egy könnycseppet láttam benne.
- Anya, miért sírsz, valami baj van, megbántad, hogy az enyém lettél? – kérdeztem aggódva.
- Nincs semmi baj, nagyon boldog vagyok kisfiam. Ezek a boldogság könnyei. Oly régen vártam, hogy ez megtörténjen, oly sokat álmodoztam arról, hogy egyszer veled szeretkezhetek. Amikor az utóbbi időben maszturbáltam, mindig téged képzeltelek magam elé, veled szeretkeztem képzeletben. Kisfiam, nagyon boldoggá tettél, Csodálatos érzés volt szeretkezni veled.
Sokáig feküdtünk összebújva egymás testét simogatva, csókolózva. Hosszú idő után keze a farkamra tévedt, amitől azonnal merevedni kezdett. Megsimogatta a farkamat és csak annyit mondott:
- Most te következel, mutasd meg, mit tudsz! – és hanyatt fekve magára húzott kitárt combjai közé.
Combjait felhúzta a melleihez, megfogta farkamat, és a puncijához irányította. Az orgazmusától és az én ondómtól elázott hüvelyébe most már könnyedén bele tudtam hatolni, de a pináját ugyanolyan szűknek éreztem, mint előtte. Anyám a derekam közé kulcsolta lábait, magához szorított velük.
Mozogni kezdtem, lassú tempóban nyomtam be és húztam vissza a farkamat! Még nagyon kezdő voltam, többször kicsúsztam anyámból és ilyenkor ő gyorsan visszatett magába. Aztán rátaláltam a helyes mozgásra és már tudtam figyelni anyám arcát, ahogy élvezi a szeretkezésünket. Légzése egyre gyorsabb, szaggatottabb lett. Gyorsítottam és még keményebben nyomtam be a farkamat. Néhányszor kicsit durvábban találtam el hüvelyének végét, ilyenkor halkan feljajdult de nem szólt érte.
-Ne velem törődj, én mindjárt kész vagyok, és alig várom, hogy belém élvezz! Basszál, ahogy csak bírsz!
Egy pillanatra meghökkentett, amit mondott. Szokatlan volt anyám szájából a „basszál” szót hallani. Vad dugásba kezdtem és ő minden lökésemre nyögött egyet, egyre nagyobbakat, egyre kéjesebbeket. Kezeivel a hátamat karmolta a lábaival átkarolta a derekamat, sarkaival a hátamat kalapálta, csípőjét riszálta. Aztán szinte önkívületben kezdett kiáltozni:
- Óh édes Istenem… kisfiam… ne állj meg… ne hagyd abba!
- …folytassad… oooohhhhhhhhhh… Istenem, aaaaaaahhhhhhhh… ez fantasztikus… kisfiam… aaaaahhhh… még… még… most… most… most élvezz belém.
Gyorsítottam, és néhány kemény lökés után elélveztem. Testem megfeszült, farkam megduzzadt, markoltam anyám melleit és hatalmas nyögésekkel, hat-hét sugárban lőttem bele az ondómat pinája mélyébe! Kimerülten, egymást szorosan átölelve kapkodó lélegzettel feküdtem anyám testén. Pihentem volna még anyámon, de ő letolt magáról, amikor megérezte, hogy kicsúszok belőle. Percekig feküdtünk egymás karjaiban szó nélkül, lihegve. Anyám törte meg végül a csendet:
- Nos kicsim, milyen érzés volt anyáddal szeretkezni. Én elárulom neked, hogy évek óta nem élveztem úgy, mint most. Ilyen orgazmusom amilyet te nyújtottál nekem csak ritkán van, és ez ma már nem az első.
- Anyu, ez csodálatos volt és én nagyon szeretlek. Hihetetlen érzés szeretkezni veled – vallottam be.
Egy ideig csendben feküdtünk egymás mellett. Csak simogattuk egymás testét és közben arra gondoltam, hogy milyen csodálatos érzés anyuval így együtt lenni. Aztán kezdett a vágy éledezni bennem a folytatásra. Anyu fölé hajoltam. Ő, 4rám mosolygott és csak annyit kérdezett:
- Szeretnéd még folytatni? Nem fáradtál még el?
De választ sem várva széttárta lábait és engedte, hogy ráfeküdjek. Óvatosan, lassan toltam anyuba a péniszem, mikor teljesen benne voltam, lassan elindultam kifelé, ezután ismét vissza a mélybe. Néhány apró finom, lassú mozdulat után, egyre gyorsítottam, amit nem csak anyu, de én is nagyon élveztem.
Nagyon élveztük mindketten hangos nyögésekkel, és szapora levegővétellel jeleztünk egymásnak, hogy ez nagyon jó.
Mikor éreztem, hogy közel vagyok a csúcshoz, lassítottam a tempón. Minél lassabban mozogtam annál mélyebbre toltam a farkam. Ezt nagyon élvezte anyu, mert az 5-6. Lökés után fejét hátra hajtva, izmait megfeszítve, fenekét megemelve halk sikollyal jelezte, hogy bekövetkezett az újabb orgazmusa. Ettől az érzéstől nekem sem kellett sok a csúcsig, próbáltam visszafogni magam addig, amíg neki tart az élvezet. Mikor kissé megnyugodott, kivettem a farkam a pinájából.
- Gyere, folytasd és élvezz még belém, az olyan csodálatos érzés–és a hangja kissé elcsuklott, ahogy ezt kimondta.
Magamhoz öleltem, farkamat újra a finom, puha puncijába tettem és ismét elkezdtem benne mozogni, de nem bírtam sokáig így, felgyorsítottam a tempót és mélyebbre löktem. Ötödik mozdulat után nem bírtam tovább és forró nedvem anyu méhébe engedtem. Megfeszült háttal és halk nyögés kíséretében élveztem bele. A gyönyörtől nem bírtam megmozdulni, így anyám vette át az irányítást és apró mozdulatokkal facsarta ki belőle az utolsó cseppeket.
Miután annyira megnyugodtam annyira, hogy tudjak mozogni, még löktem párat, amíg elfáradt férfiasságom le nem lankadt.
Ezután átöltük egymást és apró csókokkal, finom simogatással fejeztük be szeretkezésünket.
- Csodálatos voltál fiam – súgta, lehelte a fülembe.
- Te se panaszkodhatsz anyu – mosolyogtam – tudom, helytelen dolog, hogy te meg én szeretkeztünk, de tudod, nagyon kívánatos nő vagy.
- Nagyon szeretlek kisfiam.
- Én is szeretlek anya.
Nem felelt csak még szorosabban magához ölelt és megcsókolt.
Ezután ismét csendben maradtunk, öleltük-simogattuk egymást. Én, anyu melleivel foglalkoztam, nyalogattam-szopogattam a mellbimbóit, ő, pedig a farkamat masszírozta.
- Megengeded, hogy leszopjalak? – súgta. – Ugye még nem szopott le egy kislány sem?
- Anya! Hogy beszélsz – mondtam meglepődve anyám szavain, de amit mondott attól ismét merevedésem lett.
- Ne légy olyan prűd. Szeretkezés közben szabad, sőt kell is egy kicsit trágár szavakat használni. Az izgalmasabbá teszi a dolgot. Szerinted mit csináltunk az elmúlt percekben – kérdezte.
- Hát, szeretkeztünk – feleltem.
Anyám elmosolyodott és azt mondta:
- Így is mondhatod, de úgy is, hogy egy jót basztunk. Már nem is emlékszem mikor voltam ilyen jól megbaszva, mint ma este. És most leszoplak, ha tetszik a kifejezés, ha nem. Gyere, engedd, hogy a számba vegyem.
Fölém hajolt megfogta a farkam, és egy csókot adott a hegyére. Éreztem, ahogy hosszú szőke haja a combomat cirógatja. Megszűnt minden körülöttem, ahogy a forró lehelete megcsapta a farkamon bőrt. A tövénél fogta a szerszámom. Teljesen felizgatott, pedig még hozzám sem ért igazából. Nyelvével végigsimította, majd körbenyalogatta. Önkéntelen mozdulattal beletúrtam a hajába, és fejét magamhoz húzva mélyen a szájába nyomtam a farkamat. Egy kissé megszívta a makkot majd bólogató mozgásba kezdett a fejével. Érződött rajta, hogy nagyon gyakorlott a dologban. Biztosan sokat csinálta már életében, gondoltam, de vajon csak az apámnak? Kezdtem érezni, hogy elvesztem az önuralmam és a közeledő orgazmus első jeleként, megfeszültek az izmaim. Anyám is érzékelte ezt és mindent beleadott. Növelte a tempót, keze és ajkai szinkronban mozogtak a farkamon. Nyelvével a makkot simogatta. Aztán a kezeivel a combomat markolta, az orra a szőrzetemet érintette, miközben ismét egészen a torkáig engedte a farkam. Ajkai szoros gyűrűként záródtak a makkomon miközben a pumpálás folytatódott. És akkor eljött végre a pillanat. Próbáltam jelezni anyámnak, hogy ideje kiengedni a szájából, hiába. Nem vette ki, és én nem tudtam tovább visszatartani magam. Kéjesen nyögve lövelltem egyik adag ondót a másik után a szájába. Anyám is nyögött, és hangosakat nyelt. Az érzés, és a tudat, hogy most lenyeli az én ondómat, további kitöréseket okozott. Még néhány utolsó szívás és csók után anyám hagyta, hogy farkam elhagyja a száját és megpihenjen.
- Hát ez nagyon jól esett, nagyon jó volt veled – suttogta.
- Anyu – motyogtam -, te lenyelted az én…?
- Hát persze. Miért vagy meglepődve, nem a tied volt az első, amit lenyeltem – válaszolta. – Egyébként már délután a fürdőben megmondtam, hogy meg akarlak kóstolni.
- Nem is tudom, hogyan mondjam el neked, mit érzek – feleltem.
Az ablakomon már a pirkadat fényei szűrődtek be és hallottam a madarak csiripelését és gondolataim az elmúlt éjszakán jártak! Anyám, mint aki a fejembe lát, megszólalt.
- Menjek a szobámba vagy alhatok itt veled?
- Nem, ne menj el, olyan jó, hogy itt vagy, olyan, mint kiskoromban mikor beteg voltam és így vigyáztál rám! Maradj és ölelj magadhoz! –suttogtam a fülébe és szorosan a testéhez bújtam.
Fejem a vállához húzta, simogatta a hajam és álomba merültünk. De álmomban is folytatódott az, amit előbb a valóságban átéltem…