Már egy évvel ezelőtt is megvolt Kicska Lászlónak az a legénylakás, ahová most elköltözött feleségétől, Keresztes Ildikótól. Az X-Faktor mentora tavaly egy ingatlanokkal foglalkozó portálnak nyilatkozott arról, hogy vásároltak egy másik otthont, egy helyet, ahová elvonulhatnak, ha nyugalomra vágynak. Úgy tűnik, ezt a lakást leginkább a férj használta, aki a Hot!magazinnak bevallotta: van valami kialakulóban egy hölggyel, aki nem szakmabeli. Kicskának nyilván ez utóbbi is fontos, mert éppen lapunknak beszélt arról, hogy nem érzi jól magát a felfokozott médiaérdeklődés középpontjában… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Archive for 2011, november
“Viagra eladó, Cialis eladó, Kamagra eladó, Kamagra Zselé eladó, Kamagra Gél eladó, Dapoxetine eladó, Kamagra Gold eladó, Kamagra Rágótabletta eladó, Kamagra Max eladó! Személyes átvétellel Budapestten, vagy Budapestre és vidékre is egy nap alatt postai utánvétellel, diszkréten csomagolva.” – hirdetésekkel országunkban nagy számban elterjedtek az illegálisan működő hamisítványokat forgalmazó webáruházak, melyek a gyógyszertári potencianövelőkkel megegyező termékek, vagy Viagra, Cialis, Kamagra, Levitra replikák (utánzatok más ismeretlen márkanéven).
Valódi gyógyszertári készítményekkel szemben gyakorta nincs bennük aktív hatóanyag, és az egészségre káros hatóanyagot is tartalmazhatnak. Sok esetben az eredeti Viagra, Levitra, Kamagra, Cialis potencianövelő gyógyszerek erősen hígított kínai változatai, azért ennyire olcsók, mert csak a hatóanyag maximum 1-2%-át tartalmazzák, és senki sem tudja milyen káros összetevők vannak még benne. Saját egészséged érdekében ajánljuk, kerüld el ezeket a másolt, olcsó kínai hamisítványokat.
Honnan tudom melyik az eredeti gyógyszer és melyek a hamisítványok?
Ami mindenképpen tény, hogy ne vásároljunk más, ismert gyártó cég elismert márkanevének (pl. Viagra, Cialis, Levitra), vagy hatóanyagának nevét (sildenafil, vardenafil, tadalafil) más néven leutánzott termékeket. Pl.: Viagra helyett ne vegyünk Vigra, miagra, manly, silagra, suhagra hamis gyógyszereket. Cialis helyett pl.: cilis, tadacip, tadalafil ceebis, tadalis nevű hamis gyógyszereket. Levitra helyett meg Lekitra, Vardenatil, Vardenafilrx nevű olcsóbb kínai utánzatokat. Ezek a más nevű gyógyszerek silány lejárt szavatosságú újracsomagolt generikus hamisítványok, amik sajnos veszélyesek is lehetnek. Másik verziója a Viagra, Levitra, Kamagra, Cialis néven hamisított potencianövelő szerek. Ezeket a legnehezebb mára már megkülönböztetni az eredetitől. Általában ezekből a hamisítványokból van a legtöbb. Következő dolgokat kell keresni az eredeti gyógyszereken: hologram, vagy védjegyek, tételszám, vagy sorozatszám, bontatlan csomagolás (aki szemenként vagy össze-vissza vagdalva küldi a blisztereket, vagy tablettákat az nem véletlen. Ezen kívül kell lennie rajta gyártási, vagy lejárati dátumnak, és a tablettáknak az előírt módon gravírozottnak kell lennie. Amiben nincs gravírozás az egyértelműen hamis gyógyszer. Válassz eredeti elismert néven bejegyzett, közismert gyártótól származó ellenőrzött potencianövelő gyógyszereket, melyek minőség-ellenőrzését több nemzetközi egészségügyi szervezet, köztük a Food and Drug Administration is ellátja. Sajnos nagyon sok mára már szépen megcsinált webáruház van Magyarországon, akik mindenféle elérhetőség nélkül, cég nélkül, és székhely nélkül megtalálhatóak az interneten.
Viagra a legismertebb potencianövelő! – A mai napig az urak többsége viagra tablettát ismeri leginkább. Megbízható aránylag gyors felszívódású termék. Viagra kapható többféle kiszerelésben az igények szerint. Stabil merevedést biztosít használójának. Felszívódása kiváló. Viagra népszerűségét 10 éves múltjának is köszönheti mai napig nem tudták kiszorítani a piacról. Próbálkozásokba nincs hiány, de Viagra stabilan tartja helyét köszönhetően kiegyensúlyozott teljesítményének is. Viagra biztosítja továbbra is minden használójának, hogy zavartalanul élje szexuális életét. Viagra, ami a biztonságot kínálja, felhasználójának reméljük még sokáig. Viagra a kék csoda így is szokták emlegetni, méltán mivel a Viagra rászolgált erre a hírnévre.
További cikkek vágyfokozók témában: Valóban hatnak a természetes vágyfokozók? – Hogyan hatnak a szexuális vágyfokozók? – Szexshop, Intim Center Budapest – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Vigyázat hamisított vágyfokozók – Szerelmi serkentő illatok és italok – Szexuális vágyfokozók lapulnak a spájzban – Vigyázzunk a „természetes” impotencia tablettákkal – Nem áll föl? Ne piálj, egyél görögdinnyét! – Vágyfokozók és növényi afrodiziákumok – Állóképesség kell a jó szexuális élethez – Potencianövelőkben gyógyszerek hatóanyagai – Vedd be és élvezz – A pontencianövelők nem csak a szexuális teljesítményt növelik – Potenciafokozó felfedezések – Hugh Hefner Viagrával kúrja a világ legszebb csajait – A viagra halláskárosodást okozhat – Stohl András Viagrával – Stohl a csajokat Viagrával, az állatokat éjjellátóval intézte – Tabletta késlelteti a magömlést – Sikeres a női Viagra! – Vetélytársat kapott a Viagra – Halált is okozhat a hamis potencianövelő
Angelina Jolie rendezői bemutatkozása, a javarészt Magyarországon forgatott In the Land of Blood and Honey az USA-ban december 23-án kerül a mozikba, ami azt jelenti, hogy az amerikai közönség nemcsak egy (David Fincher A tetovált lány-a, amit 21-én mutatnak be kint), hanem két anális erőszakot felvonultató filmet is megnézhet a karácsonyi ünnepek alatt… A videó és teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A jó szex nem csak a bonyolult technikán múlik. Hogy növelni tudja az élvezetet a hálószobai játékokban, frissen kell tartania az agyát és a testét egyaránt! A jó szexuális élet egy újabb ok, amiért érdemes egészségesen élni! Szakértők szerint azoknak az embereknek, akik mentálisan és fizikailag is fitten tartják magukat, jobb a szexuális életük, mint azoknak, akik ezekkel a tulajdonságokkal nem rendelkeznek. Ha elégedett önmagával, jól fogja érezni magát a kapcsolatában, beleértve a nemi életét is. Amikor valaki nem érzi jól magát és kimerült, természetesen rossz hatással lesz a szexuális életére… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
A Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicáknak privát castingán a lányok vetkőznek maszturbálnak, és szopás, pinán és seggbebaszás és egyéb perverzkedések után arcra, szájba élvezéssel fejeződik be a szex. Fotók és videófelvétel készült. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót. Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett, de a videón látható. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt.
Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és kis híján elhányta magát. Gecis arcú plázacica képek itt. A 18 éves Titanilla pornófilm forgatás amatőr casting képek és videó. Ilyen castingon tulajdonképen pénzért szexuálisan alázva vannak a lányok, és eldől, hogy meddig mennek el a szexben. Persze igyekeznek minnél többet mutatni, hogy kapjanak minnél több pornós munkát. Bemutató képekért kattints a fotóra, bemutató videóért ide. Ha tetszik Titanilla plázacica, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor válogass a teljes tagi tartalomból, vagy töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
Amy Winehouse egy hete kapott hivatalos videót posztumusz lemezének, a december 5-én megjelenő Lioness: Hidden Treasures albumnak az Our Day Will Come című feldolgozásdalához, de abban semmi érdekes nem volt (az énekesnő ismert klipjeiből, koncert- és backstage felvételeiből vágták össze), most viszont itt egy nem hivatalos Amy Winehouse-klip, amit feltétlenül be kell mutatnunk: a titokzatos Los Angeles-i videóbrigád, a High5Collective forgatta a Me & Mr. Jones című nyúlfarknyi 2006-os dalhoz (melynek címében a Mr. Jones a New York-i rappert, Nast fedi), egy pornóforgatáson játszódik, egy pornószínésznő – a színésznőként is értékelhető Faye Reagan – főszereplésével.
„Műalkotások készítünk olyan művészeknek, akik inspirálnak minket. Pár hetenként új videók. Élvezzétek a művészetet, ribancok!” – a névtelenségbe burkolózó rendezőkből álló kollektíva ezzel az ars poeticával mutatkozott be fél éve, és azóta számos előadó dalához forgatott kéretlenül briliáns nonkonformista videókat (a Mr. Little Jeans-féle Arcade Fire-feldolgozás klipje után most bemutatunk tíz másikat is), és néhányat közülük azóta hivatalos videóként kanonizáltak. Hát ezt az Amy-klipet – melynek témáját vélhetőleg a „what kind of fuckery is this?” sor ihlette – biztos nem fogják, írja a Recorder.blog.hu. További videóklipek a Tagi oldalon itt láthatók
A tudósok még a mai napig meg tudnak lepni mindenkit, aki azt hiszi, nincs már mit tanulnia a szexualitásról, téved.
A szex nem korfüggő – Az idős emberek több mint háromnegyede rendszeres szexuális életet él, ami rácáfol arra, amit fiatalon gondolunk a nemi életünkre vonatkozó kilátásokról. A New England Journal of Medicine orvosi szakfolyóirat egyik 2007-es anyagában azt lehetett olvasni, hogy ez a rendszeres nemi élet a 75-85 évesek több mint felének körében legalább havi 2 szexuális aktust jelent.
A férfiak többet élnek szexuális életet – A férfiak ugyan átlagosan rövidebb ideig élnek, mint a nők, de amint a szexuális élet várható tartamáról van szó, akkor a gyengébbik nem valóban alul marad. A férfiak 55 éves korukban még átlagosan 15 szexuálisan aktív évre számíthatnak, míg a nők csupán 10 évvel számolhatnak.
A bűntudat nemfüggő – A szexuális hűtlenség után a férfiak erősebb bűntudatot éreznek, mint a nők, utóbbiak viszont az érzelmi megcsalást követően érzik rosszabbul magukat.
Ezért várnak a nők – A nők azért várnak tovább, a szexuális aktus bekövetkeztéig, mert biológiai késztetésük miatt a jobb párt keresik – a férfiak esetében a hasonló kivárás pedig azt jelzi, hogy a férfi készen áll a megmérettetésre, ezért képes várni.
A kéjelgés káros lehet – Azok a férfiak, akik 20-as, 30-as éveikben aktívabbak szexuálisan – különösen, akik többször végeznek önkielégítást – nagyobb kockázattal kell számoljanak a prosztatadaganatok kialakulása terén, mint visszafogottabb társaik.
A szexuálisan elégedett nők boldogabbak, függetlenül attól, milyen korúak. Az persze még nem tisztázott, hogy a szextől lesznek-e a boldogabbak, vagy az eleve kedélyesebb személyiségszerkezetű nők inkább gyakrabban élnek szexuális életet.
A pénisznövelők akár jók is lehetnek – Egy bizonyos pénisznövelő megoldást – amely az izom-összehúzódásra épülve növeli meg a páciens péniszének méretét – a Turini Egyetem kutatói valóban működőképesnek találtak. Ezzel a megoldással közel 1,5 centit lehetett növelni az elernyedt pénisz hosszán.
G-pont: Lehetséges, hogy nem is létezik – A hírhedt G-pont, amit oly sok férfi és nő keresett mindhiába vagy talált meg feltételezhetően nagy örömére, lehetséges, hogy nem is létezik. Az aprócska, babszemnyi méretű terület a vaginában, amely óriási örömökhöz juttathatja tulajdonosát egy új kutatás eredményei szerint csak a képzelet szüleménye, létezése csak szubjektív.
A rendőrök az akcióban további három kiskorú gyereket is találtak, akik szintén pénzt kaptak szexuális szolgáltatásaikért az újpesti lakásban. Egyikük még külföldre is járt, ahol szintén prostituáltként dolgozott.
A házkutatáson a nyomozók CD-ket, fényképezőgépeket, kazettákat foglaltak le, valamint előállították a lakás tulajdonosát és egy külföldi férfit is. A magyar hatóságok felvették a kapcsolatot Németországgal, a nyomozás során várhatóan több másik európai ország is érintett lesz… A teljes cikk videóval a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Egy francia internátus falai mögött az egyik diák brutális kegyetlenséggel végzett társával. A kamasz megerőszakolta, megölte, majd felgyújtotta a nála négy évvel fiatalabb lány holttestét.
A 17 éves Matthieu és a 13 éves Agnes jó barátok lettek a dél-franciaországi bentlakásos magániskolában eltöltött idő alatt. Szerdán, amikor mindkettőjüknek lyukasórája volt, együtt indultak sétálni az erdőbe, ahol a fiú megerőszakolta, majd megölte Agnest. A lány próbált védekezni, de idősebb és erősebb támadója ellen esélye sem volt… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Szeretek női ruhába bújni. Bár akkori értékrendembe ez sehogy sem illeszkedett, arra gondoltam, adok magamnak egy esélyt. Ismerősömmel közösen adtunk fel hirdetést. Rengetegen érdeklődtek telefonon, s a második héten már csorogtak is a vendégek. Volt, aki csak orális szexre vágyott, de a fenekemet nagyon sokan megdugták.
Az anális szexnél pedig nem feltétlenül én vállaltam a női szerepet. Igényes, vékony srácként hirdettem magam. Némelyek megkérdezték, fogadnám-e őket transzvesztitaként… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható




