Archive for 2011, november

Kozsó által kreált egyik formáció, a Bestiák lányzenekar 2002. január 1-én döntött úgy, hogy külön utakon folytatják pályafutásukat. Bee ekkor új vizekre evezett. Egy évig újságíróként dolgozott, zenész kollégáival készített interjúkat, műsorvezetőként pedig a Fix.Tv- ben debütált. Bee ugyan látszólag egy időre elszakadt a színpadtól, szíve mélyén mégis tudta, hogy neki az énekelés az élete.
Bestiák után – A trió 2001 közepén már érezte, hogy befejezik Bestiás pályafutásukat, amikor pedig szeptemberben kiderült, hogy Bedhy teherbe esett egyértelművé vált a búcsú. A híresztelésekkel ellentétben tehát a lányok nem vesztek össze, sőt azóta is tartják egymással a kapcsolatot. „Bedhy kisfiának, Zalánnak én vagyok a keresztanyja.” – fűzi hozzá a szőkeség. Akkoriban Bee is igent mondott valakinek, akivel másfél évig élt házasságban, a frigy azonban felbomlott. „A férjem mellett nyugalmas időszak következett számomra. Volt rá időm, hogy önmagammal is foglalkozzam. Ma már tudom, hogy az önismeretnél és az önbecsülésnél, nincs fontosabb dolog a világon. Közben sajnos arra is rájöttem, hogy a férjemmel nem illettünk össze- szerencsére sikerült békében elválnunk, és azóta is jóban vagyunk.” – mesélte Bee, aki bevallotta, hogy az új életszemléletével és új kisugárzásával sikerült egy új szerelmet is bevonzania életébe. „Péterrel bő egy éve nagyon jól megvagyunk. Hamarosan összeköltözünk, jelenleg éppen felújítjuk a lakást.” – árulta el az énekesnő.
Küzdelmes évek – Bee sosem adta fel álmait, így rendszeresen énekórákra járt, akkor is, amikor úgy tűnt tervei nem úgy alakultak, mint képzelte. „Több, mint egy évig dolgoztam, mint újságíró, de belefáradtam, hiszen az írás mellett éjszakánként fellépéseket is vállaltam. Mindig hittem benne, hogy jó úton haladok, így az sem vette el a kedvem, hogy átmenetileg egy éjszakai szoláriumban is dolgoztam az éneklés mellett. Na, ott kaptam hideget-meleget. Sokan felismertek és nem állták meg, hogy ne tegyenek megjegyzéseket arra, hogy „ide jutottam annyi színpadon eltöltött év után.” – emlegette a múltat nevetve az énekesnő, aki soha egy percre sem felejtette el, hogy miért is harcol valójában. „Ha valaki reálisan ítéli meg a képességeit, nem pedig csak, sír, hogy ő a meg nem értett szerencsétlen, akkor nincs lehetetlen. Az ember megkapja, ami megilleti.” – magyarázta életfilozófiáját Bee. „Jó pár élőzenekarban megfordultam már 2002 óta. Külön is jártam és járok fellépni cd alappal, de az, hogy megfeleltem a Pannónia Expressz zenekarnak, számomra nagy erőlépés. Most, hogy Baktay Anikó a Megasztárban van, kellett egy új énekesnő a zenekarba. Jó érzés, hogy meg vannak velem elégedve, így az sem áll tőlem távol, hogy évente négyszer egy hónapra elutazzak a csapattal hajóra énekelni.” – jegyezte meg Bee. „Érdekes, hogy én öt évig szerepeltem a médiában most pedig egyáltalán nem, Anikó pedig eddig csak a szakmában volt ismert. Megértem, hogy Anikó meg szeretné mutatni a tehetségét. Kívánom neki, hogy elérje, amit szeretne.” – zárta le Bee.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Miss Bee a Moulin Rouge dívája újra csak a színpadnak él, ám nem volt mindig így. A Bestiák egykori szőke énekesnője a lánybanda feloszlása után, nem tudott teljesen a szórakoztató iparban megmaradni. Először a médiában bontogatta szárnyait, műsort vezetett, és másfél évig újságíróként dolgozott. Miután biztos lett abban, hogy csak az énekléssel akar foglalkozni, hajlandó volt polgári szakmát is űzni céljai eléréséhez. Egy non-stop szolárium szalon pultja mögött tengette mindennapjait, egészen addig, amíg az éneklés nem hozott eleget a konyhára.
- Muszáj volt olyan munkát vállalnom, ahol biztos a fizetésem, és ami mellett van időm az éneklésre is. Nekem is jönnek a számlák. – magyarázta Bee.
Bee egy percig sem adta fel, hogy újra főmegélhetési formája a zenélés legyen.
- A munka mellett egyre több élő zenekarral jártam fellépni. Majd jött a live act lehetőség dance zenei alapra élőben énekeltem klubokban. Gyakorlatilag, hamar elértem a célomat, utána pedig nagy lépésekkel haladtam előre. Ennek köszönhetően jött a Moulin Rouge díva szerep is. Most már teljesen azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Jelenleg, hogy nyári szünet van a Moulin Rouge-ban, elvállaltam egy egyhónapos szerződést, skandináv hajókra megyek énekelni, ahogyan azt már korábban is tettem. – mesélte az énekesnő.
További meztelenkedő, vetkőzó, pinamutogató magyar lányok: Dundika pinája 100 fotó – Playmate lányok egy szál pinában – Pucsítsatok modellpinák, legyetek dögösek! – Gáspár Bea asszony CKM  2005 július – Kiszel Tünde 2005 – Csősz Boglárka meztelen Maxim 2006 most török milliárdos pasi dugja – Debreceni Zita vetkőzött 2006 – Détár Enikő meztelenül pucsít – Bódi Sylvi és Laky Zsuzsi CKM 2007 sztárok meztelenül – Magyar sztárok meztelenül Balázs Mária  VV Marcsi – Dundika pinája most is kilátszik egy kicsikét – Meztelenkednek a VV5 csajai videó – Bódi Sylvi kancsal, egyik melle nagyobb, és öreg – Metzker Viktória vagy Daniludisz Nikolett segge látható? – Gigi, Rácz Ildikó csak megmutatja meztelen seggét és pináját – Ebergényi Réka szőrös pinás modell – Sásdi Vivien Talmácsi után focistának adja a pináját – Dundika pináját a sivatagi nap simogatta - Bagosi Alexa meztelen képek X-faktor – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videó 4 – Bódi Sylvi meztelenül a pináját simogatja – Horváth Éva meztelenül pózol – Görög Zita gruppenszexben beleül a faszba – Kocsis Orsolya leveszi a bugyit és kipucsít – Mihalik Enikő csak bekapta a pipát - Pirner Almát kamera előtt seggbe kúrták – Gregori Dóra a pinájával híresült el, vetkőző videó

Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép Kép

VV Ági retró szexképek.

Szexképregény Szexpláza tagoknak, 11001 ostorcsapás. A pornó képregényért kattints a fotóra.

A Szexpláza pornófilm készítését egy casting előzi meg. Jelentkezik ide a szende gimnazista lány aki alig töltötte be a 18 évet, és még nem élvezett senki a szájába. Jelentkezik olyan 40-es MILF is, akiben a szájában, pinájában és seggében annyi fasz járt, és annyi bránert fogott, hogy a földet körbeérné. Ekkor a pornózásra jelentkező lányokról fotók és videók készülnek, és tisztázásra kerül, hogy nem szűzlányt kell játszani. A cikk folytatása itt

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

A casting videókat itt nézheted meg, és a képekre kattintva a lányok szárnybontogatásait nézheted meg. A pornófilm forgatás közben is készülnek backstage képek, amelyeket itt láthatsz. A filmekből bemutató vetítés itt. Minden lánny szerepel a 25 DVD pornófilmben amit leforgattunk, és egy emeltdíjas SMS-ért letölheted jelenetenként és vágatlanul, ha a kért jelszóval Tagként belépsz.

  • Szexbarlangban lumpolt Éva és Szandika
    Külvárosi „szexcentrumban”, korbácsok, maszkok és valósághősök társaságában ünnepelte szülinapját Alekosz menyasszonya, Veronika. A fülledt hangulatú partin mindenki másképp engedte ki a gőzt. Swingerklubba invitálta barátait Alekosz egykori menyasszonya, Veronika. A lány a napokban töltötte be huszadik születésnapját, és ezt féktelen … Egy kattintás ide a f […]
  • Hitler az árja guminőkre esküdött
    Felfújható szexbabákat rendelt katonáinak a náci vezér, mert féltette egészségüket. A náci aktákat kutató történészek pikáns feljegyzésekre bukkantak a minap, Adolf Hitler ugyanis felfújható szexbabákat biztosított katonáinak a francia megszállás ideje alatt. A kutatási anyagok szerint a Párizsban ténykedő örömlányok … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Szexmúzeum nyílt Moszkvában G-pont néven
    Oroszország az élre tört! Moszkvában, a Novij Arbat-utcában megnyitotta kapuit a földkerekség legnagyobb szexmúzeuma. Az „Erotikus Múzeum G Pont” című kiállításon 3000, az emberek és állatok szexuális életével és szokásaival kapcsolatos tárgyat, könyvet, szobrot és még ki tudja mi más … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Katolikus sziget a szexshopok és melegbárok között
    Míg több imaházra bezárás vagy étteremmé való átalakítás vár, az éjszakai mulatók és bárok között álló londoni Szent Patrik templom megújult. A londoni Szent Patrik templom a Soho-ban áll, a vigalmi negyedben, ahol Alexander Sherbrooke atya szerint nagy lehetőség van … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Szexfilmeket lopott a szerzetes a szexshopban
    A bajorországi Würzburgban egy Benedek rendi szerzetest az eladólány azon kapta hogy megpróbál ellopni 42, szexfilmeket tartalmazó DVD-t. Tekintettel a jelentős mennyiségre, és a 2000 eurós értékre, továbbá, mert a szerzetes zsebében egy bicska is volt, amit a bíróság fegyvernek … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Szexshop – Intim Center áruválaszték 1 perces videó
    Szexshop – Intim Center áruválaszték 1 perces videó az áruválasztékról. Ha erotikus kellék, eszköz, filmek, segédeszköz, szexi ruházat, akkor Intim Center Szexshop 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Rendelés telefonon is: 316-0918. Nyitva minden nap 9-20 óráig! intimcenter.com […]
  • Vibrátort ajándékozott diákjának a tanárnő
    Pokollá tette egy 14 éves diáklány életét egy 40 éves tanárnő, aki nem csinált titkot abból, hogy biszexuális. Cheryl B. Bremble egy pennsylvaniai középiskolában oktatott, és százával küldte a szexuális tartalmú üzeneteket a tinédzsernek. A lány az elején játéknak fogta … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • A zenész pornóba kezd
    A Skid Row egykori dobosa, Phil Varone zenész és médiasztár sajna jó ideje szexfüggőséggel küzd. Most pénzre váltja szenvedélyét: pornókarrierbe kezd. Háromezernél is több nőt juttatott a csúcsra a csóka az elmúlt években, s sajnos orvosi papírja van arról, hogy … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Rezgő távirányítós bugyi a legújabb szexkütyü
    A vibráló szexjátékok között az egyik legizgalmasabb a bugyiba applikálható rezgőség, ami távirányítóval hozható működésbe. A szexkütyü vibráló részét a bugyi alsó részébe kell helyezni, vagy valamelyik testnyílásba felhelyezni, majd a távirányító segítségével lehet működésbe hozni. De hogy a távirányítós … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Robbie potencianövelővel szexel
    Robbie Williams bevallotta, hogy szexuális teljesítménye nem a régi, sőt, szakemberek szerint libidója egy százéves emberének felel meg. A harminchét éves énekes ezért hetente kétszer jár hormoninjekciókra, melytől megnő a szexuális étvágya. – Először növekedési hormont szedtem, mert azt mondták, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Tej, kenyér, vibrátor – séta egy budapesti szexshopban
    Szexjátékszert vásárolni manapság épp olyan egyszerű, mint lemenni a boltba egy kiló kenyérért. Régebben azonban még óvszerhez jutni is nehézkes volt. Fiatal srác tekint körbe zavartan, majd lenyomja a kilincset. Még utoljára visszanéz, hogy meggyőződjön róla, nem látta senki. Nem … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Sztárok titkos szexjátékai – Szexhinta és péniszgyűrű
    Nem meglepő, hogy Hugh Hefner, a Playboy mogul megőrül a szexjátékokért. De azt, hogy Eminem szegecses fütyigyűrűt ajándékozott Elton Johnnak, nem gondoltuk volna. Hugh Hefner – Az amerikai Playboy mogul egyszer majdnem megfulladt egy műpénisztől. Az eset még 1977-ben történt, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Zuhanyfejjel is jó a szex
    Szeretnéd kicsit feldobni a szexuális életeteket, de nem vagy elég bátor, hogy szexshopban keresgélj? Zuhanyfej – Talán nem is hitted, hogy izgalmas szexuális segédeszköz van a fürdőkádad közvetlen közelében. A levehető zuhanyrózsa egy olyan játékszer, amelyet a legfélénkebb párok is … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Annyi szexjáték fogy majd, mint okostelefon
    Egy felmérés szerint, ha a szexjátékok piaca ugyanúgy bővül, ahogy jelenleg, akkor nagyjából tíz év múlva évente annyi szexjátékot fognak majd eladni, mint okostelefont. Mindezt annak köszönhetően, hogy a legtöbb híresség egyre nyíltabban mer beszélni a saját szexuális életéről, ami … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Az elnyűtt vibrátorért hűségpontok járnak
    A szexuális segédeszközök újrahasznosítását hirdették meg Anglia-szerte: aki a megadott címre elküldi megunt, elhasznált vagy tönkrement segédeszközét, az hűségpontokat kap cserébe, amiket aztán vadiúj, vadi-modern eszközökre tud beváltani. Angliában egy új újrahasznosítási rendelkezés alapján minden elektromos berendezést – tehát szexjátékot … Egy kattintás […]
  • A MÁV szabadulna a szexshopos bérlőtől
    A MÁV állomásain nem működhet szexshop, ilyen mégis előfordul. A vasúttársaság szabadulna az ilyen bérlőktől, szándékai szerint a kiürített helyekre például a rendőrség költözhetne be. A MÁV Zrt. tulajdonában, illetve vagyonkezelésében országosan körülbelül 14 ezer épület van, az ezek karbantartására, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Szexshop fogalmak
    A szexshop vagy szexbolt olyan üzlet, ahol szexuális segédeszközöket, pornófilmeket, erotikus fehérneműket, erotikus könyveket, magazinokat, és óvszereket lehet vásárolni. Hazánkban egyre több nagyvárosban természetessé váltak a szexshopok. Kétféle szex bolt létezik Magyarországon. Utcai szex üzletek és Online boltok. Utcai szex … Egy kattintás ide a folytat […]
  • Szexshop autósoknak
    Azt már megszoktuk: a hamburgert úgy vehetjük meg a mekiben, hogy ki sem szállunk az autóból, hanem odahajtunk egy ablakhoz. Az amerikaiak rájöttek, hogy ez egy szexshopban is működhet! Történt mindez ráadásul Alabamában, az egyik legkonzervatívabb államban. A One Pleasures … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]
  • Társasházak aljában nem lehet szexshopot nyitni – Módosult a társasházi törvény
    Módosította a társasházakról szóló törvényt az országgyűlés tavaly év végén. E szerint a társasház a lakóépület rendeltetésének megfelelően megtilthatja a nem lakás céljára szolgáló helyiség használatát és hasznosítását vagy meghatározhatja használatának és hasznosításának szabályait, ha az ilyen helyiségben a szerencsejáték … Egy kattintás ide a folytatásho […]
  • Háztartási szex – erotikus segédeszközök a lakásban
    Szeretnéd kicsit feldobni a szexuális életeteket, de nem vagy elég bátor, hogy szexshopban keresgélj? Olvasd el cikkünket és meglátod, több szexjátékszered van otthon, mint gondolnád! Talán nem is hitted, hogy izgalmas szexuális segédeszköz van a fürdőkádad közvetlen közelében. A levehető … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. → […]

Íme a 10 top Playmate! Bemutatjuk Magyarország tíz legszebb nőjét. Ők a Playmate of the Year döntősei. A velencei-tónál fotóztuk meg őket, fülledt kánikulában. Talán emiatt is szabadultak meg pánikszerűen a ruháiktól. Ne feledd: még mindig van lehetőség szavazni, hogy kiválaszthassd a közönségdíjast! Egy hónap múlva pedig újra lehull a lepel akkor majd a győztesről.

magyar_lanyok_pinat_villantanak

Playmate pinák, hírek, bulvár, szex: Kocsis Orsi a magyar Playboyban nem húzza szét a pináját Lévai Adrienn: Imádok meztelenkedni – Dundika, Hornyák Hajni fénykorában – Lévai Adrienn playmate – Playmate party a Bed Beach-en – Playmate választás lesz – Okosakat mondanak a modell csajok – Szőrös pinájú Playboy modell – Playmate puncik – Ripli Zsuzsi nem színleli az orgazmust CKM fotók – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Bódi Sylvi modelliskolájában hatszázezerért tanulnak a lányok – Playmate of The Year 2010 Hope Dworaczyk – Zgut Éva (Eva Black) playmate a szexből él

Szexi fotózáson vehetett részt a villa két „háziasszonya”. A 21 éves szők Seherezádé és a pornózó gecisarcú 20 éves Veronika a Ki a legháziasabb a villában? versenyen ugyanis kiérdemelte a lehetőséget, hogy pózoljon a CKM magazin hasábjain. A lányok persze nagyon örültek a fotózásnak, a többiek viszont irigykedve nézték őket. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Tovább villaribanc és más érdekes erotikus bulvárhírek: VV5-re viszketett a pinájuk a celeb lányoknak - VV Dya, Kovács Dia kretén, plázacica, vagy kurva? – Kertész Veronika VV5 szereplő pornózott – Az alkohol kihozta a ribancot a VV5 lányokból – Kovács Dia plázacica VV5 – Baszás vagy szopás várható a ValóviValóvilágban - Nyilvánosan vetkőzött faszra Jerzy – Gigi, Rácz Ildikó újra a szexpiacon hetyeg – Kovács Dia, Dya plázacica cicijét tapogatta VV Bandi – Vetkőzik a rendelőben a pszichológus doktornő – Dagad a prostibotrány Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát - Ha fingani szeretnél, fing, tanácsolja Gigi – Kiröhögték Baukó Éva rúdtáncát az Erotika Kiállításon - Gigi leszopta a buziknak is rejszoló Jerzyt

A mesteri nyelvjáték után a melleimet kezdte cirógatni, addig, amíg megint be nem gerjedtem. De most már Sanyi volt a kezdeményező. A még mindig nedves puncimhoz rakta kemény dákóját, jobb kezével apró fel – le mozgásokat végzett bejáratomnál, miközben a bal kezével a melleimet gyúrogatta. Éreztem, hogy csak bosszantgat, még jobban begerjeszt, hogy a kellő pillanatban belém lökhesse dorongját. Amikor már ordítani tudtam volna a vágytól, hogy végre lökje már belém, egyetlen rántással a fenekemnél fogva egyik kezével magára húzott. Meg kell, hogy mondjam, egy picikét fájt, de végre kitöltött az a hatalmas farok. Ettől a perctől fogva rabja vagyok a farkának. Teljesen kitöltött, puncim minden sarkát bebarangolta… A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Nőknek: Ha szeretnéd, hogy elolvadjon tőled a pasid Valentin-nap, csábítsd el dögös, fodros melltartóban és csipkés korszázsban! Hogyha már megtaláltad az ideális, vadító sminket, amellyel elkápráztathatod a pasidat Valentin-napon, sőt választottál magadnak egy érzéki, csábító illatot, nincs más hátra, mint beszerezned egy szexi fehérnemű-szettet, amellyel végképp az ujjaid köré csavarhatod szerelmedet.
Hogyha eddig azon töprengtél, hogy plüssállatot vagy szives bögrét vegyél kedvesednek, azt ajánljuk: felejtsd el! Hidd el, sokkal jobban fogja díjazni, ha feszes, kívánatos domorulataiddal veszed le a lábáról, mintha édes, illatos csecsebecsével köszöntenéd őt.
Férfiaknak: Lepd meg kedvesedet szexi fehérneművel, mindkettőtök örömére. A nő örülni fog, hogy szép ajándékot kat, és szereti viselni a szép dolgokat, minőségi anyagokat. Jó a bőrének, érzékszerveinek az anyag érintése, simogatása. Örömérzés tölti el, ha szép ruhát, fehérneműt visel. Ha még nem szeretkeztél kedveseddel harisnyában és harisnyatartóban, épp itt az ideje, hogy kipróbáld. Te is vásárolhatsz magadnak szexi fehérneműt, finom anyagokból változatos, szexis, akár vicces stílusokból választhatsz.

Csipke: A csipke vérlázítóan szexis viselet. Sokat sejtető szövése miatt a férfiak előnyben részesítik szinte majdnem az összes fehérneművel szemben. Pláne akkor, ha még egy kis push-up hatással is el van látva a melltartó.
Hasinyatartó: A harisnyatartók nem csupán a praktikusságot szolgálják, hanem a férfiak eszét is elveszik. Szexi fehérneműszetted egészítsd egy ilyen darabbal a tüzes este reményében.
Fűző: Már a középkori nők is tudták, hogy egy jó fűző sokat javít az alakon. Ahol kell ott megemel, ahol kell ott leszorít mindezt úgy, hogy lélegzetállítóan festesz benne.
Harmonizáló fehérneműszett: Bizonyára te magad is tapasztaltad már, hogy egy szép fehérnemű szettel a ruha alatt még az önbizalmad is megnő. De ha már felöltöttél egy ilyen kacér összeállítást, ne takargasd magad, mert a férfi libidója sem…
Csipke hálóing: Ha hálóing, akkor csipke. Az áttetsző szövésű modell semmit nem bíz a képzeletre, pontosan emiatt ellenállhatatlan kisugárzással hat az erősebbik nemre.
Derék fűző: Kifejezetten azoknak a hölgyeknek a nagy barátja ez a típusú alsónemű, akiknek van egy kis túlsúlyuk has és derék tájékon. A fűző jótékonyan leszorít és letakar minden nem kívánatos részt.
Harisnya: A lábad formáját követő vékony anyag már önmagában kihangsúlyozza szexi futóműveid, de még erotikusabb kisurázásra vágysz párosítsd egy csodaszép tűsarkúval, amely a vádlidat is kecsesebbé és hosszabbá teszi.
Body: A body vagy baby doll ideális választás rövid törzs esetében, mert megnyújtja és formája az alakot. Ráadásul legtöbbjük olyan kényes helyen záródik, hogy a psik még agondolatától is tűzbe jönnek.
Állatbőr minta: A leopárd és különböző más állatok bundájára hajazó fehérnemű a férfiak a nagy kedvence. Egyszerűen eszüket vesztik a vadmacska kisugárzástól, így ha fergeteges éjszakára vágysz, szerezz be egyet szexi szettet.
Baby doll: A baby doll minden pasi fantáziáját megindítja. Az aprócska modell igazán hosszú lábakat varázsol viselőjének, ugyanakkor mégsem kelt közönséges benyomást.
Szexshop: A sok más szexuális segédeszköz és több tízezer pornó DVD mellett szexi fehérneműket is vásárolhatsz a sexshopban. Akár a vadító dominától, a szende lányig minden stílust megtalálsz az Intim Center Sexsopban 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. alatti üzletben, ahol férfi vagy női eladó segít a vásárlásban. Tel: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com
További cikkek erotikus témában: Pornósztárokra mintázott művaginaSikosítóval élvezetesebb a maszturbálás és a szex – Anális szex tanácsok – Szexshop férfi kényeztetők, péniszgyűrűk és potenciapumpák – Férfi kényeztetők maszturbátorok – Női kényeztetők vibrátorok és dildók – Sikosítók és masszázsolajak – Epernek látszó gésagolyó – Hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy vagy – Análtágító a Szexshopból videóval – Kell egy barátnő gumiból? – Maszturbálógép Japánból – Láttál már ilyen szexterméket hogy Dildóáll – Kerüljenek le a bugyik! – Szexshop mustra videó – Dildó művészet, fasz performasz – Csajok a Szexshpban videó – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Szexshop vásárlási ötletek az Intim Center minden nap nyitva – Fedezzük fel a G-pontot! – Művagina önkielégítéshez, zsebpuncitól a cyber punciig – Tuti szexkütyük az orgazmus biztos! – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Feromon parfümmel tudatalatti izgalmak – Mire jó a vibrátor? – Szexuális vágyat ébreszt a feromonos parfüm – BDSM szex próbáltad már? – A Gésa golyó használatat igazi japán művészet – Blue Dragon potencia növelő – Melltámasz és puncikupak – Felcsatolható dildó – Négy segédeszköz ma éjszakára! – Szex társasjáték szív a szívnek

Galambos Dorina fazonigazított szőrös pinája, Playboy képek. Most már nem így néz ki, mert meghízott mint egy sertés. A teljes sorozatért kattints a fotóra.

Az első Megasztárban feltűnt énekesnő Galambos Dorina jó pár kilót felszedett magára, sokkal nőiesebb lett. A 26 éves celeb az utóbbi hetek durva tanulása következtében eldobta a gebe alakját, és megújult, nőiesebb alakkal mászkát Pest utcáin.
“Nem érdekel, mennyit híztam, nem állok rá a mérlegre. Rengeteget tanultam, a Zeneművészeti Egyetemen szereztem diplomát mint előadóművész, most már otthon taníthatok, de ha még megszerzem a Master fokozatot, akkor a főiskolán is. Végre emberi formám van, nagyon sovány voltam. Az emberek a Megasztáros időkre emlékeznek, amikor csak 20 éves voltam, beteg is, és ezért csak 49 kiló. Akkor voltam túl vékony, most, 26 évesen így érzem jól magam a bőrömben. Szerencsére Barnának így is tetszem, bár neki mindenhogyan. A klubban, ahol a zenekarommal játszunk, kifejezetten tetszett a főnököknek, hogy végre nőies formám lett. Egységesen mindenhol jött rám egy kis többlet, nagyobb lett a cicim is. De nem vagyok terhes! Még nem akarok gyereket egy jó darabig” – mondta. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem még meg kell szokni az új alakját. Cikkajánló: Egy nagy szopás Dorina élete – Balhé a sztárok aktfotóival – Jessica Alba és más világsztárok szex sztorijai – A focisták felesége általában pénzéhes celeb – Hamilton és Dzsudzsák miért nem házas? - Bukta Adrienn faszt remél a vetkőzéstől - Könyvet írt a magyar pornócsászár Kovács István Kovi – Kajtár Bernadettet Rocco Siffredi is megbaszta – Szexshop Budapest, belváros Intim Center - Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát dugáson