Archive for 2011, október

Tamara Ecclestone bugyiban modellkedik.

Gigi nagyon vágyott végre egy szerelmes együttlétre, de a Jerzyvel töltött lopott óra valószínűleg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A villa hugicája félt odaadni magát Jerzynek, mert nem volt biztos benne, hogy a valóságshow-n kívül is működne a kapcsolatuk. Gigi Kasza Tibivel osztotta meg félelmeit, és azt, hogy már nem sok esélyt lát románcuknak a villa szépfiújával.
Jerzy azonban éppen az ellenkezőjét gondolja a kapcsolatról: “Isten is egymásnak teremtett bennünket! Őszintén bevallom, hogy csajozni jöttem be a villába, úgy gondoltam, hogy minden lehetőséget kihasználok, de végül igaz szerelem lett belőle. Szerintem mindketten meglepődtünk, hogy ez működhet. Annyira odavagyok Gigiért, hogy minden egyes ölelésnél merevedésem van, ezért már dupla alsógatyát hordok” – mondta a szerelmes Don Juan.
A párnak a titokszobában mindössze tíz perce maradt az összebújásra, mert a kapott egy óra nagy részét beszélgetéssel töltötték. Úgy tűnik, hogy e rövid idő nem volt elég arra, hogy Jerzy teljesen kielégítse Gigit, mert a lány egyre jobban távolodik el a szépfiútól – arra azonban elég lehetett, hogy némi testi kapcsolat létesüljön kettőjük között. Gigi ugyanis azóta émelyeg, amióta kijöttek a szobából, és úgy véli, rosszullétének köze lehet a szépfiúhoz…
További VV4 hírek: VV Éva gyógyszerre iszik - Anikó flörtje L. L.  Juniorral - VV Anikó frigiditása szexológus szemmel - Szandika visszamegy a szexiparba - Védekezés nélkül dugtak Gigiék - Rácz Ildikó, Gigi úgy érzi megfogant Jerzy spermájától - VV Gigi, Rácz Ildikó szopna - VV Jerzy kiveri a faszát a buziknak - Jerzy farka nem állt fel - VV Gigi szadómazó fojtogatós pornóvideói - VV4, Gigit megkúrta Jerzy - VV Jerzy-nek faszverő videója is van - Jerzy a villában, ratyi? Nézd meg a segglukát.

Szexorgiák bikája volt Schwarzenegger – Lassan sikerült Arnoldnak a testépítésből a színészet felé evickélni, minden meghallgatásra elment, míg végül, testalkatának köszönhetően kiválasztották a Hercules New Yorkban című film főszerepére. Akcentusa azonban még akkor is olyan erős volt, hogy végül szinkronizálni kellett. A célját mindenesetre elérte: bekerült a filmiparba… A teljes cikkhez kattints a fotóra vagy ide.

Celebek és hírességek: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , kovács katalin, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A család kételkedik Kertész Vera, VV Vera pornós képeiben. Vera középen, a cikkhez kattints a fotóra.

Eddig nagyjából egymillió fontba (302 millió forint) került Ryan Giggsnek, hogy megcsalta feleségét Imogen Thomasszal és öccse exével.
A Manchester United ikonja előbb fivére, Rhodri hallgatását vette meg 250 ezer fontért (nagyjából 75 millió forint), mivel a testvér állítólag a napvilágot látott két ügyön kívül többről is tud. Az újságokkal vívott bírósági harcok 500 ezer fontba (151,2 millió forint) kerültek, és mivel ezek célja az volt, hogy titokban tartsa az ügye(ke)t, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult.
Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere szintén megbüntette Giggset, pedagógiai jelleggel megvonta kétheti fizetését, azaz nagyjából 160 ezer fontot (48 millió forint), nehogy a fiatalabb csapattársak kövessék a példáját.
Komoly tétel volt a 110 ezer fontos (33 millió forint) békítő nyaralás Mallorcán feleségével, ez azonban legalább úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyul, hiszen sikerült kiengesztelnie Stacey-t. “Remekül érzik magukat a tengerparton. Sokat beszélgetnek a történtekről – nyilatkozta a pár egyik közeli ismerőse. – Ryan őszintén bevallotta, megbánta, amit tett, Stacey pedig hajlandó megbocsátani neki a hűtlenségét. Egymásra koncentrálnak, és megpróbálják újra felépíteni a kapcsolatukat.”
Fájó következménye lehet ugyanakkor a botránynak, ha Giggs egyéni szponzora, a Reebok szerződést bont vele, mivel 34 millió fontos (10,3 milliárd forintos) vagyonából 20 milliót (hatmilliárdot) a sportszergyártó cégnek köszönhet.
Hírek a témában: A Giggs fiúk közös kurvája szexi bikiniben napozgat – 8 évig csalta a focistát a saját testvérével – Ryan Giggs sógornőjét is teherbe ejtette – Ryan Giggs, a Manchester United labdarúgója szexelvonóra megy – Giggs ügy: előkerült egy harmadik szerető is – Éveken át szexelt öccse feleségével a válogatott focista – Csöcsös szeretőjének, meg a feleségének is könyörög a focista

Az Intim Center szexshopban vásároljuk a szexkellékeket. Annyi szexjáték fogy majd, mint okostelefon.

Még mindig csak 19 éves voltam, és egyre többször, már nem csak kéthavonta, hanem 2-3 hetente randiztam M.-mel és J.-vel. Nagyon szerettem volna többször is. Én futottam utánuk, ők sose hívtak. Tudom, semmi erőfeszítést nem kellett tenniük, és ez lehet, hogy rossz taktika volt, de még nagyon tapasztalatlan voltam. Ahhoz meg nem volt bátorságom, hogy felszedessem magam egy új pasival. Ezek a talik nagyjából abból álltak, hogy M. elvitt vacsorázni, utána felmentem hozzá, és megdugott. J. még csak vacsorázni se vitt, hanem odamentem, és 5 perc múlva az ágyban voltunk.
Nem változott az sem, ahogy bántak velem. Gátlástalanul használtak, biztonságos szex, semmi érzelem, és véletlenül ez nagyon bejött…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

A közönségdíjas Lévai Adrienn playmate Barsi Adrienn után a németeknél teszi próbára magát. Tejes cikkért kattints a képre.

A buli megszervezésében visszatérően az Ösztrosokk-kal működünk együtt, a játékokat a Csajka (Csaj Kocsmasport Akciócsoport) prezentálja. A helyszínek kiválasztásában pedig fontos az, hogy mind a Művész mozival, mind a Merlin Színházzal évek óta harmonikus a kapcsolatunk.
Nem tudtuk nem észrevenni a program számunkra legizgalmasabb workshopját, mely azt ígéri, hogy használt bringaalkatrészekből készíthetünk szexuális segédeszközöket.
Bikeszexuális: vegán csináld-magad szexuális segédeszközök újrahasznosított bringa alkatrészekből. Max. 25-30 résztvevőnek, tapasztalat nem szükséges! Tanuld meg, hogyan készíthetsz harnesst, nyakörvet, ostort, vagy csak ékszert, karkötőt, mind elhasznált bringa alkatrészekből, egyszerű technikákkal, hogy épp olyan piszkos, olcsó és környezetbarát legyen a szexuális életed, amennyire szeretnéd, és hogy túllépjük a szexboltok korlátolt kínálatát!
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható