Archive for 2011, október

Beckham rendmániás, Jessca Alba a fertőtlenítő rabja, Katy Perry pedig nem bírja az ujjlenyomatokat! A kényszerbetegek értelmetlen vagy gyötrő gondolatok és cselekvések állandó ismétlésének rabjaivá válnak.
David Becham – Egy televízió műsorban adott interjút 2006-ban kényszeres dolgairól a focista világsztár. Órákat tölt azzal, hogy igazgatja a bútorokat a lakásában. Mindennek pontosan párhuzamosan vagy merőlegesen kell elhelyezkednie, vagy ha több van egy adott dologból, akkor a számnak párosnak kell lennie. Feleségével, Victoria Beckhammel, három hűtőt is tartanak, külön az ételnek, külön a salátáknak és külön egy az innivalóknak. „Ha 3 dobozos kóla van a hűtőben, képes egyet kidobni, csak azért, hogy párban legyenek.” – tette hozzá Victoria.
Megan Fox -Tavaly az Allure magazinnak nyilatkozta, hogy ő is beteg. Megan elárulta, hogy nagyon nehezére esik használni a nyilvános toaletteket. Mindig, mindenhova hord magával ülőke takarót, hogy ne kelljen érintkeznie a felülettel. „Valahányszor valaki használja az illem helységet és lehúzza maga után, a bacik csak úgy repülnek szét a levegőben. Ettől a falra tudok mászni, pont mint attól amikor étteremben azzal a villával kell ennem, amit már millió másik ember tett a szájába. Fúj!” – undorodva mesélte Megan Fox az Allurenak.
Katy Perry – A híres énekesnő is bevallotta, van kapcsolata a betegséggel. „Amikor turnézom, azonnal kijön rajtam az összes tünet. Hogy mik ezek? Például ha törött make-up van a táskámban, azonnal kiborulok! Vagy ha háziállatok vannak a környezetemben és a ruhámra kerül a szőrük, egyből a plafonra tudnék mászni. De a legrosszabb az összes közül, ha egy napszemüvegen ujjlenyomatot látok, nem bírok levegőt se venni, amíg le nem töröli a gazdája!.”
Billy Bob Thorton – Úgy gondolja, a kényszerbetegsége vetett véget kapcsolatának Angelina Jolieval 2004-ben. A Dateline című amerikai műsorban azt nyilatkozta, hogy folyton matek példákat old meg fejben, a kórnak köszönhetően.
Charlize Theron – A Hancock sztárjának attól áll az égnek a haja, ha az embereknek rendetlen a szekrényük. A kényszeres rendrakása annyira zavarja, hogy elaludni sem bír ha látott valamit ami nem volt élére rakva. Vajon ezt hogy bírja a jelenlegi párja?
Jennifer Love Hewitt – Úgy gondolja édesanyjától örökölte kényszeres hajlamait. „Olyan erős vagyok mint ő, ha olyasmiről van szó amiben hiszek, pont olyan makacs is. Hasonló a kényszerbetegségünk is, csak két különböző dolog zökkent ki minket. Anyu a lépcsőket számolja, én pedig nem tudok elaludni, ha nyitva van akár egy szekrényajtó is a lakásban. Elég különös és fura érzés.”
Jessica Alba – A színésznő egyfolytában attól fél, hogy valaki aludt az ágyában. Ez eléggé megnehezíti az életét, mivel elég sokat utazik és gyakran kell hotelekben aludnia. Amikor erre kerül a sor, általában eláztatja az ágyat antibakteriális szerekkel. „Lehet, hogy kényszerbeteg vagyok, de ez csak azt jelenti, ha csinálok valamit, akkor azt a legjobb tudásom szerint teszem. Sok színésznek van hasonló hajlama, de szerintem ez csak része annak, hogy jó legyél abban amit csinálsz.”
Cameron Diaz – Magára sosem mondta, hogy beteg lenne, pedig a dolog nagyon úgy fest. Makulátlan tisztaságban tartja a házát és arról értesültünk, hogy kezet is gyakran mos. Ami még nem is akkora baj, viszont képtelen megfogni a kilincseket és ajtó nyitó gombokat, túlságosan fél a baciktól amik ellepik őket.
Justin Timberlake – Az exe egyszer azt mondta: „Kényszerbeteg és figyelemzavaros, na ezzel próbálj meg élni!” Valóban, ez nagyon nehéz lehet.
Howard Stern – A Miss America című könyvében, beszél a kórról ami különös rituálékra kényszeríti, például: többször megforgatja az autórádiója gombját mielőtt bekapcsolja. „Amikor még egyetemista voltam folyton azon aggódtam, vajon majd hogyan illeszkedek be a média világába és vajon hogy keresek majd pénzt? Elég nagy volt a nyomás. A helyzet könnyítésére az agyam furcsa rituálékból labirintust épített, ami megakadályoz abban, hogy szembe kelljen néznem a félelmeimmel.”

A fiú rátapasztotta ajkát a puncijára, félrehúzva a nedves bugyit. Hajni teste görcsberándult, s egy mély sóhaj szakadt ki belőle, amikor Zoli nyalni kezdte.
A fiú végül mosolyogva felemelte a fejét, ajka csillogott a lány nedveitől.
- Ne így – mondta, és gyengéden leemelte a földre a lány lábait, hogy az kicsit feljebb nyomja a popsiját. Így le tudta róla fejteni az alsóneműt, és immár szabadon játszhatott ajkával, ujjaival Hajni lüktető csiklóján, csatakos vaginájában.
Halkan, begerjedve nyögdécseltek mindketten, nem hallották többé a házból a parti kiszűrődő zaját. Zoli végül eljutatta a lányt a csúcsra, aki élvezésekor fellendítette a csípőjét, hüvelye rászorult a fiú két ujjára, és összeszorított szemekkel nyüszített. Zolinak bal kezével a hintát kellett tartania, hogy ne mozogjon, nehogy a lány a kéj önkívületében leessen róla.
A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Szex a német katonákkal, avagy szabados orgiák az intim megszállás alatt. A teljes cikk és pornóvideó a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Bagosi Alexa az X-Faktor egyik énekeséről megdöbbentő képek kerültek elő? Beküldőnk szerint igen. Döntsétek el ti is. A képeket a Hirbank.com oldalról közöljük.

Bagosi Alexa az X-Faktor 2 lányok csapatának versenyzője. Debrecenben született 1990. május 13-án. Névnap: május 18, csillagjegy: bika, haj és szemszín: szőkésbarna, kék, magasság: 165 cm, családi állapota: jelenleg hajadon (elvált: Veresné Bagosi Alexandra), gyermekei: Anna és Tomi, kedvenc szín: kék, fekete, kedvenc film: 50 első randi, kedvenc előadó: Norah Jones, állat: nincs, hHobbi: „babázik”
Kislány kora óta szeret énekelni. Zenetagozatos általános iskolába járt: Bányai Júlia Általános Iskola. Nyíregyházán járt középiskolában (e téren van kapcsolat közte és Muri Enikő között), de nem tudta befejezni mert 16 évesen szülte meg első gyermekét. Egy évvel később született meg kisfia, Tomi.
Több évig tanult hangszeren (gitáron) játszani a Simonffy Emil Zeneiskolában. Egy évig járt a Zenethatrum Musical Studióba. Eddigi énekesi pályája kimerült éttermekben, bálokon, esküvőkön, szállodákban történő fellépésekben.
Az X-Factor a nagy kiugrási lehetőség számára, szeretne kitörni a vendéglátóipari szórakoztatásból. Családja (szülei és volt férje) mindenben támogatják.

Nővére biztatta, hogy jelentkezzen az X-Faktorba. Bagosi Alexa éppen válófélben van, miközben férje vigyáz két közös gyermekükre, amíg a tehetségkutató műsorban versenyben van. Tizennyolc évesen ment férjhez, miközben második gyermekét várta.
- Hatalmas szerelem volt a miénk. Emlékszem, mennyire megdöbbentek a szüleim, amikor eléjük álltam, és bejelentettem: nagyszülők lesznek. Anyukám gyorsan megtanított főzni, a férjem pedig igyekezett felkészíteni rá, hogy az anyaságért egy időre fel kell adni önmagam, az nem csak egy rózsaszín álomkép – mesélte Bagosi Alexa, aki ma már sajnálja, hogy nem fejezte be a művészeti középiskolát, pedig minden lehetőséget megteremtettek neki, hogy bejárjon az órákra, de félt a diáktársai reakciójától.

Egyre erőteljesebben lökte belém a farkát, úgy járt bennem, mint egy fékeveszett dugattyú. Én sem maradtam tétlen. Elragadott bennünket a vágy s már mindketten csak arra törekedtünk, hogy a lehető legjobban egymásba préseljük a testünk, minden lehetséges módon. Nyögtünk, kezünk mindenhova odatalált, hörögve gyötörtük egymást a beteljesülés felé. Hallottam egyre szaggatottabb légzését, éreztem teste megfeszülését, láttam, amint szeme elhomályosodik s éreztem, ahogy teste görcsbe rándul. Lábaimmal körbeöleltem, hogy még inkább magamba szoríthassam. Azután a sötétség… remegő testtel feküdtem alatta. Éreztem, ahogy megpuhulva kicsúszik belőlem. Valami leírhatatlan tekintettel nézett a szemembe. Lassan a tenyerébe fogta az arcom és finoman megcsókolt…
A teljes erotikus történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Brutális és hosszan tartó erőszak érte a riporternőt. Kézzel dugták meg.

Sem társasági eseményeken, sem a TV2-nél nem teszi tiszteletét mostanában Liptai Claudia. Sőt a Facebookról is törölte magát. Liptai Claudia eltűnt. No, azért nem kerestetik, de sokat elmond állapotáról, hogy törölte magát a Facebookról, nyilván mostantól nem szeretné életét mások elé tárni. A szerelmes színész-műsorvezető a társasági élettől is teljesen visszavonult, sőt munkahelyére, a TV2 épületébe is csupán egyszer ment be, amióta nem ő a Mokka című reggeli magazin műsorvezetője.
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

18 éves tinédzser lányokról képek és videók Tagoknak. Kattints a fotóra.

A szentatya a jelek szerint fittyet hányt a papi nőtlenségre. Nem, nem a mostani, hanem az 1503-ban meghalt VI. Sándor pápa, aki bűnös viszonyt folytatott egy csinos fiatal nővel…
A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Szexpláza pornófilm forgatásán készült rendezői fotók Mészáros Dórával. Ha tetszenek a Szexpláza Good Slut Bad Slut című pornófilm forgatásán készült képek a szereplő leszbikus plázacicák, akik szopnak, basznak a jelenetben, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek privát castingon és többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
További szex, erotika, pornó, bulvár Mészáros Dórával: Állatokkal is dolgoznak Mészáros Dóra és Maria Belucci szexmunkásnők – Mészáros Dóra, Maria Belucci keverik Zimány Linda szarát – Mészáros Dóra tinicsaj pinájára indul be – Szőrmementes péntek Mészáros Dóra – Pornózás közben leharapta partnere fülét Mészáros Dóra Dorothy BlackMészáros Dóra leszbizik a kórházban! Ingyenes szexvideó, kattints és nézd! Mészáros Dóra szex, bulvár és pornó: Mészáros Dóra szigetjegyet tarhál kinyalhatjuk a seggét – Mészáros Dóra magához illő öregedő csajt választott – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás Szexpláza – Mészáros Dóra (Dorothy Black) és Judy Nero leszbi pornó – Mészáros Dóra hardcore pornóvideók, néger fasztól a pinanyalásig – Mészáros Dóra melléről és fenekéről nyalnak az egyetemisták – Mészáros Dóra maszturbál pornózás előtt – Mészáros Dóra a Playboyban – Mészáros Dóra 2002 képek – Mészáros Dórát egy néger fasz kúrja - Mészáros Dóra sztriptíz a Szexpláza pornóforgatása előtt - Magyar pornós lányok videókon