Szabó Erika meztelenkedik az Üvegtigris DVD-re! A Szabó Erika-rajongók falán minden bizonnyal még ma is ott lógnak azok a fotók, amiket egy 2003-as FHM-ből vagdostak ki kedvencükről, amint fürdőruhában domborít 19 évesen. Hasonlóan merész új képekre két évet kellett várni, 2005-ben ismét az FHM vetkőztette le a Barátok közt Tildáját, de sajnos ezúttal is csak fürdőruháig jutottak, ami azért különösen fájó, mert világosan látszik, hogy a művésznőt tökéletes testtel ajándékozta meg a természet.
Érdekes módon a következő villantás nem egy férfimagazinban, hanem a Barátok közt-ben történt, ahol a kis Tilda egy szál bugyiban és melltartóban próbálja rosszalkodásra bírni a szerencsétlen Bruckmann Balázst, akinek az arcára van írva, hogy mennyire nehezére esik kimondania teljesen életidegen és béna szövegét, amely szerint szó sem lehet szexről, hiszen “sok a munka”.
Szabó Erika 2009-ben hagyta ott az RTL Klub szappanoperáját, hogy komolyabb vizekre evezzen, tavaly szeptembertől a Színművészeti Egyetem hallgatója, ám a nagyérdemű számára sokkal fontosabb hír, hogy szerepet kapott az Üvegtigris 3-ban, amelyben ismét egy szál fehérneműben volt látható. Ezt a momentumot természetesen mi is alaposan körbejártuk, ám az Üvegtigris harmadik része szerencsére tartogat még meglepetéseket, ugyanis az április 1-jén megjelenő DVD- és Blu-ray-kiadás extrái között az audiokommentár, a kimaradt jelenetek és bakik mellett egy olyan képsorozat is helyet kapott, amely minden eddiginél többet mutat Szabó Erikából.
Archive for 2011, szeptember
- Szerintem a prostituált az, aki pénzért bárkivel vállalja a szexet. Márpedig a pornósztárok eldöntik, hogy kivel hajlandók ágyba bújni. Természetesen nem tehetem tűzbe a kezem minden egyes szereplőért, de húsz év alatt mindössze pár alkalommal fordult elő, hogy valamelyikükről egyértelműen kiderült: árulja a testét. Ha mégis megtörtént mindez, akkor sem az utcán ácsorogtak, inkább a magasabb kategóriájú szexmunkákra bólintottak rá: escort lányokként vettek részt vacsorákon, külföldre szerződtek, vagy egy-egy üzletember különleges kívánságait teljesítették. Külön szó is született a filmeken kívüli maszek munkákra: ez a privátozás… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
Az ágyban nem ismer tabukat Szandra! Hat éve él boldog kapcsolatban a 21 éves oroszlányi Száraz Szandra, akire a párja rendkívül büszke. A Blikk címlaplány nem is lehetne panasza egy férfinak sem, hiszen főz, mos, takarít, és még a szexuális életét is előszeretettel dobja fel egy-két újdonsággal. 15 éves korában ismerte meg kedvesét a barna szépség, akinek tinédzserkori szerelme kiállta az idő próbáját. Szandra ugyanis 21 éves kora ellenére igazi házi asszonyként gondoskodik párjáról, akivel már a családalapításon is gondolkodnak.
– Barátságból alakult ki köztünk a szerelem, és már együtt is élünk. Mivel cukrász a szakmám, ezért imádok sütni-főzni, amivel könnyen le is tudtam venni a lábáról. Nyolc hónapja a kezemet is megkérte, úgyhogy egyre komolyabb a kapcsolatunk, amit persze szeretnénk majd tovább mélyíteni – kezdte a Blikk szépe, akit pont szerelme biztatott, hogy nevezzen be a lap versenyére, és szálljon harcba az egymillió forintos fődíjért, valamint a nyuszis magazin fotózásáért. – Én kicsit tartottam attól, hogy levetkőzzek a kamerák előtt, de ő biztatott, hogy mindenképpen jelentkezzek. Nagyon büszke rám, és egyáltalán nem féltékeny.
Szandra a párja bizalmát alaposan meg is hálálja, hiszen a hálószobában szinte semmi sem tabu a fiatal lánynak.
– Szinte minden újdonságot ki szoktunk próbálni, amiről csak hallunk. A párommal gyakran szoktunk a neten is böngészni, és amit ott találunk, abba rendszerint mi is belevágunk. Gyakran azonban röhögésbe fulladnak ezek az extrém próbálkozások – árulta el a szexi lány, aki reméli, hogy bejut a decemberi fináléba, és elviszi a fődíjat a többi csinos vetkőző lány elől: Balogh Zsófi, Kovács Barbara, Nagyváradi Nikolett, Szabó Zsuzsanna, Száraz Szandra, szépség verseny, Treuer Erika. Száraz Szandra pucér képei itt.
A kép forrása: Blikk.hu, tartalom forrása: Blikk.hu, Szexplaza.hu
A Szexpláza pornófilm készítését egy casting előzi meg. Jelentkezik ide a szende gimnazista lány aki alig töltötte be a 18 évet, és még nem élvezett senki a szájába. Jelentkezik olyan 40-es MILF is, akiben a szájában, pinájában és seggében annyi fasz járt, és annyi bránert fogott, hogy a földet körbeérné. Aztán jelentkeznek már gyarkolott lányok, és ismert pornósok is. Ekkor a pornófilm forgatásra jelentkező lányokról fotók és videók készülnek. A fotókon pózolnak, vetkőznek, megmutatják az arcukat és a testüket, amivel dolgozni fognak. Egy pár percer sztriptíz és maszturbálós videó is készül. Tisztázásra kerül, hogy nem szűzlányt kell játszani. Itt bizony szopás, baszás, hugyozás, orrba-szájba élvezés, seggbe baszás, perverzkedés és gecinyelés lesz a téma. Van mikor valaki azzal próbál előnyhöz jutni, hogy hivalkodik mélytorok szopási technikájával. Hát bizony erről meg is kell győződni.
Mivel alacsony költségvetésű filmekről van szó, a Plázacicáknak nem sokat tudunk fizetni, bizonyos fokú exhibicionizmus, szeximádat, szereplési vágy is kell, hogy motiválja a faszimádó lányokat. A forgatás előtt vagy után az erre kapható plázacicák privátban, amatőr szinten is meg vannak baszva és szopatva, amiről képsorozatokat, és videókat láthatsz. A casting videókat itt nézheted meg, és a képekre kattintva a lányok szárnybontogatásait nézheted meg. A pornófilm forgatás közben is készülnek backstage képek, amelyeket itt láthatsz. A filmekből bemutató vetítés itt. Minden lánny szerepel a 25 DVD pornófilmben amit leforgattunk, és egy emeltdíjas SMS-ért letölheted jelenetenként és vágatlanul, ha a kért jelszóval Tagként belépsz.
A szex munkásnők nemrégiben kiakadtak Zimány Linda Dzsudzsáktól kapott milliós kutyáján, ezt közleményben is tudatták. Most közel száz kilogramm kutyatápot vitt Mészáros Dóri (Dorothy Black) és Szalontai Mária (Maria Belucci) a Menhely az Állatokért Alapítványhoz. Bár a két bombázótól megszoktuk a ruhátlan pózokat, a lányok ezúttal állig be-gombolkozva, szolidan hátrafogott frizurával érkeztek a helyszínre.
- Dóri és Mária rendszeresen támogatja a menhelyeket eledellel – mesélte Szabó Attila, az Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője. – A lányok igazi állatbarátok, akik úgy igyekeznek segíteni, ahogyan tőlük telik.
A szexdívákat különösen megrázta Lili sorsa. A kutyust gazdái iszonyatos körülmények közt tartották, innen mentették meg őket az állatvédők. Az egykor csontsovány, rettegő jószág ma már gyönyörű, kiegyensúlyozott ebként várja gazdáit.
- Nem tudom, hogy volt képes valaki ezt a kedves jószágot bántani – mondta Dóri. – Remélem, végre olyan gazdája lesz, aki őszintén szeretni fogja őt. A menhelyre már megérkeztek a tavasz első kidobott kölyökkutyái is.
- Ebben az időszakban érezzük csak igazán, mennyire fontos lenne az állatok ivartalanítása- mondta Szabó Attila. – A véletlenül világra jövő kutyakölykök többsége az utcán végzi. Jó esetben menhelyre, majd gazdához kerülnek, de sajnos az oltatlan kicsik már az első hónapokban odavesznek a különböző fertőzésekben. Mindez megelőzhető lenne, ha több kutyát ivartalaníttatnának a gazdák. Ezel ráadásul nem csak a nem kíván szaporulat gondja hárul el, hanem a felnőtt állat is nyugodtabb, békésebb lesz műtét után. Forrás: Blikk.hu
Egy szingli nő kipróbálta a három ponton is masszívan izgató vibrátort.
- Most, hogy egy többéves kapcsolat után egyedül lettem, pont jókor jött a vibrátor tesztelés. Sokszor előfordul, hogy ‘nélkülöznöm’ kell szingliként a szexet. Lapcsolatban romantikus vagyok, ott a szerelem és az érzelmek dominálnak. Egyedülállóként ha efféle szükségleteim kielégítéséről van szó, annyira már nem vagyok romantikus. Így gyertyák és romantikus fények, Julio Iglesias és Berry White helyett pornót nézve próbáltam ki a kapott vibrátort. Bátortalan vagyok ha egy idegen vibrátor motorikus képességeit is vizsgálnom kell, úgyhogy a biztonságos közepes fokozatot választottam. A vibrátor alul, középen és a tetején is folyamatosan rezeg, érzésre csak egy kissé másabb, mint a társai. Úgy emlékszem, hétféle erősségben lehet állítani. Én a közepes erősséggel is elégedett voltam, a magasabb fokozatokat csak az élvezés után próbálgattam, azok is elég kellemesek voltak”.
A vibrátort az Intim Center Szexshopban várárolta. Az Intim Center Szexshop címe: 1052 Budapest, Károly krt. 14. sz. Telefon: 316-0918, internet: www.Intimcenter.com – Nyitva minden nap!
A farka már annyira ágaskodott és úgy kívánta már a pinámat, hogy mondta, dőljek előre meg kell hogy basszon, mert nem bír magával. Készségesen odapucsítottam a seggem és végre berakta a szerszámot a tűzforró puncimba. Azt a kurva de nagyon jó volt. Elkapta a hév és elkezdett tolni jó erősen, fogta is a csípőmet el ne távolodjak. Eltelt pár perc mikor a megkérdeztem, hogy mit szólnának, ha a seggemet is telebasznák, mert ő arra akarok most élvezni, mondták semmi probléma, és már rakta is egyel a feljebb lévő lyukba. Látom ez nagyon tetszik neked mondom, mire ő igen, de mondom a haverod fasza még hiányzik a pinámból. Na ok akkor pozíció csere, egyikük lefeküdt alám , én meg rá ülte, hogy a fasza a seggembe legyen tövig, a haverja meg felülről a pinámat kezdte el baszni… A teljes történet a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
- Szerintem a prostituált az, aki pénzért bárkivel vállalja a szexet. Márpedig a pornósztárok eldöntik, hogy kivel hajlandók ágyba bújni. Természetesen nem tehetem tűzbe a kezem minden egyes szereplőért, de húsz év alatt mindössze pár alkalommal fordult elő, hogy valamelyikükről egyértelműen kiderült: árulja a testét. Ha mégis megtörtént mindez, akkor sem az utcán ácsorogtak, inkább a magasabb kategóriájú szexmunkákra bólintottak rá: escort lányokként vettek részt vacsorákon, külföldre szerződtek, vagy egy-egy üzletember különleges kívánságait teljesítették. Külön szó is született a filmeken kívüli maszek munkákra: ez a privátozás… A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható
További lófasszal enyelgő perverz picsák képek és videó: lószex, animalsex, animalszex, dogsperm, horsesex, horse sex, horse fuck, lószopás, zoosex, zooporn, zoo porn, farmsex, horsecum, petsex, bizarre sex, bizarrsex, animalfuck, horsedick, horse dick, beastsex, beastiality, animal porn, bizar, bizarr, lógeci, lófasz.

Magyar lányok: Koncsek Petronella az Édesnégyeből az egyik lány aki Majka farkára vágyott. Koncsek Petronella és Lévai Adrienn közöségdíjas playmate képek Tagoknak itt. Petronella botránya az Édes négyesben itt. A képek forrása Photoplanet.hu


