Archive for 2011, szeptember

Ő közelebb lépett hozzám, megfogta a kezem és a puncijához nyomta.
- Simogasd kérlek – majd az első mozdulatra hátravetette a fejét, és nagyokat sóhajtozott. Kellemesen nedves volt a puncija, de mikorra belejöttem volna eltolta a kezem. Megint értetlenül nézhettem egy pillanatra, de ő átlépett a lábamon, és ráült a farkamra. Ez ha lehet még finomabb és élvezetesebb volt, mint előzőleg amikor belé hatoltam. Amikor a farkam teljesen eltűnt benne, átkarolta a nyakamat, megcsókolta és ritmikusan elkezdett le-fel mozogni a farkamon. Megfogtam a szép kerek fenekét, és még jobban magamhoz szorítottam. Ennek hatására hangosan felnyögött, és egy heves csók volt a jutalom. Majd még szorosan fogva a fenekét már együtt kezdtünk ritmikus mozgásba. Mindkettőnk teste verítékben úszott, annyira megizzadtunk a kis irodában. A teljes történet a Tagi oldalon oldalon itt olvasható

Pótári Laura, új magyar pina a modellpiacon.

Tudtán kívül lett pornósztár egy jelenleg 18 éves lány, a Floridában élő Angie Verona. 14 éves korában került fel egy felnőtt tartalmakat kínáló internetes oldalra. Ekkor készített magáról néhány kihívóbb képet, hogy lenyűgözze vele barátját, ám a képek néhány hacker kezére kerültek. A teljes cikk a Tagi szexhírek oldalon itt olvasható

Boroka Bolls And Ivette Blanche of Lezbo Honeys. Ingyenvideó, kattints és nézd.

Jason Statham a Szállító kúrja ezt a csajt, Rosie Huntington-Whiteley-t. A világhírű modellek hercegek, színészek, perverz fotósok faszára kerülnek. A közepes modellek inkább Dubajba az arabok kékeresére. Nálunk is sok modell dubajozik.

A Sztár.com oldalon a topicjában Mihócs Alexandra tartotta a lelket a fanokban. Pletykál is rendesen: “A Penthouse magazin arcot keresett, tehát nem kellett volna levetkőzni, persze biztos vagyok benne, hogy a “kiválasztott arc” vetkőzni fog. A jelentkezés feltétele az volt, hogy ne jelenjen meg rólad kompromittáló felvétel. Volt egy lány, akivel korábban együtt indultam a Miss Balatonon ő szedte el a bugyimat a verseny előtti napon-, szóval ő bejutott. Igen ám,de én még régebben (kb. 1 éve) kaptam róla érdekes képeket. A régi képek feletti névre Ivette Blanch rákerestem, mert gyanús volt. Hát pornózik a csaj… innentől kezdve örülök, hogy nem jutottam be.
A verseny során táncolni kellett bikiniben a színpadon. Még a kezdés előtt is azon töprengtem, hogy haza kéne menni, hiszen gáz. De végül megoldottam, nem táncoltam annyit, amennyit kellett volna, persze nem is jutottam be, de ez már nem érdekel.”

A MILF, érett nő kategória keresett a pornóban: Szexpláza plázamamák – A MILF-ek a harmadik legkeresettebb szexuális tartalom - Pohárból isszák a spermát a lányok a Szexpláza pornóforgatásán - Kiszel Tündét temeti a Napiszar - Szexpláza plázacicák amatőr pornósok privát próbán - MILF wants big meat and gets it - Black dick visiting blond MILF - Blond MILF ass banged - Buxom MILF is still damn hot - Nagymellű MILF csaj, ezt baszdmeg - Érett nő, plázamama pornózik a Szexplázánál - MILF plázamama megkefélve pornózás előtt - Milf plázamamának is kell a fasz a pornófilm forgatáson - Cony Ferrara seggbe tolva Szexpláza pornófilmben, bemutató képek - Nagymama pornós a TV2 délutáni műsorában - Milf plázamama megkapja a spermát - Néger MILF kurvával - Mind a két lyukába faszt kap a MILF csaj - Magyar szadista MILF domina - Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson - Lisa Wells MILF modell - MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán - MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza - MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek - Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek - MILF, nők 40 felett a legjobbak az ágyban - Öreg perverz picsák megkapják a faszt - 40 plus In der Blüte ihrer Geilheit DVD pornófilm - Plázamamákkal MILF pornófilm forgatási képek - Baszd az érett nőket is, Maure és MILF - A néger köcsög szébassza a fehér MILF kurvát - MILF picsa megdolgozik rendesen a nagy fasszal - Érett nő MILF - Tiger Woods szétbaszott ribancai - Blonde MILF pornófilm 93 perc - Ökölszex majdnem könyékig, magyar MILF picsával - Öreg picsák, Mature sex MILF - Seduced By A Cougar Hot Milf - Big breasted Milf fucking black cock through gloryhole - Mature sex Öreg picsák videók - Dolly Buster lett németország legjobb pornó királynője - Mészáros Dóra magyar MILF Dorothy Black

Renáta seggében egy farokkal a Szexpláza pornóforgatáson! Az ingyenes bemutató baszás eléréséhez kattints a fotóra.


Veronica Clinton (Cindy) magyar pornós spermával. További Veronica Clinton szex, erotika, pornó: Veronica Clinton seggbe kúrva videó - Sindy munkássága - Veronica Clinton szexképek - Veronica Clinton baszás, szopás videóVeronica Clinton és Nikki Rider magyar lányok leszbiznek – Veronica Clinton magyar pornós – Veronica Clinton magyar adult színésznő – Bambi és Veronica Clinton, magyar lányok leszbiznek - Veronica Clinton (H) maszturbál, backstage képek és a videó - Veronica Clinton (Cindy) magyar pornós spermával - Veronica Clinton és Ginger magyar lányokkal leszbi videó

A pornózó rendőr megdugja Maria Afrodite nevű barátnőjét, a Defloration.com forgatásán. További cikkek a témában: Pornózó Rebiszes rendőr Zsanettba vagy Zsanettra spermázott - A rendőrszopó Zsanettet is védte Laci - A Rebisz bukott parancsnokát is beidézték a Zsanett perben – Zsanett videók itt - Anya lett a rendőröket erőszakkal vádoló Zsanett – Zsanettbe vagy Zsanettra engedte a spermáját a pornózó Rebiszes rendőr