Excuse me mam…. Do you smoke? Ez tipikusan az a videó, amin először felröhögünk, aztán elgondolkozunk. Nem kellett volna inkább partiban megszopatni a csajt?
Archive for 2011, augusztus
Baukó Éva, VV Éva hat kilóval lett könnyebb, mióta kijött a villából. A boglyas hajú szőkeség nem tagadja, hogy karcsúságát intenzív szexuális életének köszönheti.
Ha rendszeres testmozgásról van szó, Éva nem rest, hiszen világéletében szerette az aktív életet. A jelenlegi testalkata is erről árulkodik. Igaz, nem volt ez mindig így. A több hónapos villalét alatt komoly súlyfelesleggel küzdött, és a kilókkal vívott harcát jó barátja, Alekosz sem könnyítette meg, aki nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem, hogy beszóljon az egyre kerekedő lánynak. Éva a kiesése után ismét a régi pörgős tempóját vette fel, fellépésről fellépésre szalad, ügyintéz, megállás nélkül pörög. Hogy formában tartsa magát, nemcsak az egészséges étrend, de a rendszeres sport is segíti. A sportot azonban nem a konditeremben űzi.
– Én tipikusan valóságshow-hízó vagyok – meséli Éva. – A Bárban is és a ValóVilágban is hízni kezdtem, pedig normális esetben nem vagyok hajlamos erre. Talán a bezártság, az unalom, a mozgás hiánya és a gyakori rossz közérzet az, ami a hűtőszekrényhez űzött, nem tudom. Az eredménye azonban meglett, a villában összesen öt kilót szedtem fel, ami a tévéképernyőn legalább tíznek nézett ki. Mert a tévé bizony tényleg kövérít – magyarázza.
– A kijövetelem után egyik napról a másikra rögtön felvettem a régi tempót. A sok fellépés és a sokszor elfelejtett étkezés meghozta a hatását, elkezdtek olvadni rólam a kilók. Mivel fontosnak tartom az egészségemet, ezért tudatosan figyelem a szervezetemet. Átálltam az egészséges, kalóriaszegény étkezésre, és sokat mozgok. Egyrészt a fellépéseken, másrészt otthon, Ádámmal – mondja huncutul. – Van mit behoznunk, fél évet kihagytunk. Az időnk nagy részét ezért kettesben töltjük, ami nemcsak a lelkemre, de a jelek szerint a testsúlyomra is jó hatással van. Forrás: Borsonline.hu, Földvári Zsófi

Puruttya: “Újabb pályázatot hirdetünk, de ezúttal nem photoshopolni kell, és nem képet kell beküldeni, hanem videót! A dolog marha egyszerű, nem kell hozzá semmi extra csak egy webkamera, vagy kemerázs mobiltelefon, vagy bármi amivel lehet videót felvenni, egy újság, amiben vannak celebek, és egy fasz. Nos igen, sajnos itt a hölgy olvasók kapásból kiestek, de ilyen az élet. Majd esetleg kárpótlásul lesz nekik is külön pályázat, ahol mondjuk össze kell menstruálni valakit vagy valamit, és abból majd a fiúk lesznek kizárva, csak hogy fairek legyünk.
A feladat is igen egyszerű: Verd rá a faszodat egy celeb képére, és a videót töltsd fel az indavideó-ra, az erotika csatornára, majd emailben küldd el nekem a linket. Bónusznak mellékelhetsz fotókat is az elkészült műalkotásról, illetve nem árt ha megírod a celeb nevét is, mert mint az alábbi kedvcsináló videón is láthatod, Liptai Klaudia, és az ex pasija Daróczi Dávid – aki mostanában főleg alulról szagolja az ibolyákat – nem igazán látszódnak jól. Ha nem lenne mellékelve kép, én meg nem mondanám, hogy kinek az arcára, és vállára csapódott a lelkes olvasó ondója.
Várjuk tehát a műalkotásokat, és ha elfogadtok egy tippet, ne az ilyen kis képekre startoljatok rá, hanem a címlapra, illetve az csak plusz poén ha minél igénytelenebb az újság, például egy 59Ft-os tévéújság címlapján rárántani Magdianyusra, az szerintem mindent visz. Természetesen nem zárjuk ki a meleg olvasókat sem, férfiakra is lehet csapkodni, illetve a kiskorú gyerekeken kívül mindenkire és mindenre, például Rex orrára. Jó szórakozást! fapfapfap!
Azért ilyen szar a kép, ugyanis alapból nem készült kép a friss műről, hanem miután szóltam, hogy kép esetleg nincs-e, az olvasó kikukázta az újságot a szemetesből, és lefotózta. Ezért van átázva fullra az egész!”
Lebegésterápián a Szépségkirálynő! Szabó Dórának sok dolga van mióta Szépségkirálynőnek választották, ezért egy különleges módszert próbált ki a lazításra. Egy úgynevezett lebegő tartályba merült el, ahol testileg is lelkileg is feltöltődött. Dóra elárulta, nagyon jó érzés volt, a mély relaxáció állapotába került, rendezni tudta gondolatait…
Damu Roland gégegyulladással, Palácsik Tímea luxus Chanel ékszerekben, milliós összeállításban jelent meg a bírósági tárgyaláson. Jót tett neki az amerikai kiruccanás Andy Vajnával.
Írás- és orvos szakértőket is meghallgattak tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében, valamint ismét tanúként idézték meg Damu Roland volt barátnőjét, Reginát. A színész és a fiatal lány hetekkel ezelőtt szakított, Damu azóta már új kapcsolatban él, ám láthatóan békében váltak el egymástól: külön érkeztek ugyan, de a tárgyalás előtt kedélyesen beszélgettek egymással. Mint ismert, Damu Rolandot azzal vádolják, hogy megerőszakolta és bántalmazta volt menyasszonyát, Palácsik Tímeát.
– Komolyan mondom, már bánom, hogy zárt tárgyalást kértünk, mert érdemes lenne meghallgatni, ami bent folyik. Folyamatosan az derül ki, hogy aki bevádolt, az egy hiteltelen ember – magyarázta Damu.
Palácsik Tímea nagyon nehezen viseli az üggyel járó felhajtást, az eddigi tárgyalások során többször elsírta magát, ám most jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnt. Visszafogottan elegáns, sárga ruhában jelent meg, Chanel karkötőt és fülbevalót viselt, órája és ruhája is luxusról árulkodott. Nemrég tért haza Los Angelesből, Hollywoodból, ahová Andy Vajna, a magyar filmpápa vitte.
– Nagyon jól éreztem magam, tervezem, hogy visszamegyek még felejteni. A kapcsolatunkról viszont nem szeretnék beszélni, már így is sokan támadnak. Talán majd akkor nyilatkozom, ha véget ér ez az ügy – mondta lapunknak Timi.
– Tímeának nagyon decens lett a stílusa, látványos a változás, ilyen ízlésesen még sohasem volt felöltözve. Az egyetlen hiba, hogy a fülbevalót és a karkötőt feltette, túl sok a kiegészítő. Ez nem egy délelőtti eseményre való megjelenés, hanem alkalmi dolog. Mind a táskáról, mind a ruháról kiabál, hogy minőségi. Egy márkás táskának 300-500 ezer forint lehet a vége, egy-egy Chanel kiegészítő 100 ezer forintot érhet, a minőségi szandálért akár 80 ezer forintot is elkérhetnek, és akkor még nem beszéltünk a ruháról. Ha tehát a darabok eredetiek, a Timi viselte összeállítás értéke bőven elérheti az egymillió forintot – mondta lapunknak egy stylist.
Damu Roland véletlenül vádlójához öltözött, hiszen szintén sárga inget választott, de az ő holmijai korántsem luxusról árulkodtak, és azt sem mondhatta el magáról, hogy a nyarat külföldön töltötte. Damu Hajdúszoboszlón pihente ki az ügy fáradalmait, tegnap pedig alig volt hangja.
– Gégegyulladásom van, szinkronizálok, a hangomat használom, kiabálnom is kell, a színészeknél jellemző ez a betegség – mondta Damu, aki szeptember elejétől próbál egy darabot, de színészbabonából a részletekről nem akart beszélni. A tárgyalás szeptemberben folytatódik. Forrás: Borsonline.hu
Most important runway show in 2011. Victoria´s Secrets. Amazing Adriana lima is back to bring us with all her bright. Show with Kate Perry and Akon. Angels this year: Adriana Lima, Alessandra Ambrosio, Isabel Gouart, Isabelli Fontana, Behati Prinsloo, Erin Heathton, Karolina Kurkova, Jessica Stam, Lily Aldridge, Adriana Lima, Emanuela de Paula, Chanel Iman, Candice Swanepoel, Selita Banks.
Dundikának most már láthatóan gömbölyödik a pocakja, ám ő ettől még mindig ugyanolyan szexi, mint volt. Sőt, szerinte Majkának így még kicsit jobban is tetszik. Bár magassarkút már nem hord, és igyekszik kényelmesebb ruhákat viselni. Hajni arról is mesélt, rengeteget eszik, nagy étvágya van.
- Abszolút jól érzem magam, de még nem az van, amit a nagy többség mond, hogy elkezdődik az a negyedik-ötödik hónap és kicsattansz az energiától. Na, ez nálam nincs – mondta nevetve Hajni.
Nézd meg a TV2 Aktív című műsorának vágatlan videóját!
A dögös lengyel színésznő, aki a részletben látható, idén volt harminc, de jó pár évet le is tagadhatna korából. Főleg ebben a moziban, amelyben Natalia szerepében csábítja a főszereplőt. A férfinek a románc következtében megváltozik az élete, pedig a 37 éves Piotr Winkler világa látszólag idillikus.
A nagy ráébredések nem jellemzőek erre a filmre, de közepes színvonalon mesél arról, mennyire könnyen vehet fordulatot a mindennapi rutin. Maciej Odoliński írta és rendezte a magyarul 7 percre fordítható filmet. Anna miatt mindenképp érdemes megnézni, mert ugyan testének csak kisebb részét mutatja meg, de felöltözve is vonzó. A videóban pedig hitelesen játssza a rá osztott feladatot, csak kár, hogy a rendező nem mert bátrabb képeket készíteni – írja az Erotika a filmekben blog.
Bankrablás a spermabankban. Férfi pisztollyal, álarcban.
- Bankrablás!
- De Uram ez spermabank!
- Tudom! Hölgyem vegyen ki a hűtőből egy fiolát és igya meg!
- De…
Semmi de! Ha nem issza meg lelövöm.
A nő megijed és megissza.
- Még egyet!
Azt már nem!
- Lövök!
A nő azt is megissza. A férfi leveszi az álarcot a nő elámul mert a férje az. Nevetve mondja a férj:
-Na látod ugye, le tudod nyelni baszdmeg, ha akarod.
- Apu, képzeld, egy bácsi megszólított az iskola mellett, hogy kapok egy pár cipőt, ha a számba veszem a fütyülőjét.
- Micsoda? Milyen cipőt?
- Hát, ezt…
- Kérem, asszonyom, én telefonáltam délután az albérleti hirdetése miatt.
- Jöjjön be, kérem, nézzen körül és válasszon a szobák közül.
- Ó, kedves asszonyom, nekem egy szűk lyuk is megteszi.
- Kislányom, gyere be, az úr téged keres!
A szadista, a mazochista, a gyilkos, a nekrofil, a zoofil és a piromániás üldögélnek a pszichiátria kertjében, és szörnyen unatkoznak.
Egyszer csak megszólal a zoofil:
- Mi lenne, ha megdugnánk egy macskát?
Erre a szadista:
-Igen, dugjuk meg, aztán jól kínozzuk meg.
A gyilkos közbeszól:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg jól, aztán öljük meg!
A nekrofil lelkesen:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, aztán dugjuk meg mégegyszer!
A piromániás is beszól:
-Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, dugjuk meg még egyszer, aztán gyújtsuk fel!
Rövid csend, mindenki a mazochistára mered, majd megkérdik:
- És te nem szólsz semmit?
- Miaúúú…
Szőke nő a nőgyógyásznál:
- Doktor úr, nekem ott alul mindig bélyegek potyognak ki.
Mire az orvos:
- De hát az nem lehet. Vetkőzzön! Alaposabban megnézem. Vizsgálja, egyszer csak elkezd röhögni.
- Na de doktor úr! Mit nevet? – Drága hölgyem, ezek nem bélyegek, ezek a matricák a banánról.
Horny babe wants a dick! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!