Archive for 2011, augusztus

Egyik kezemben fogtam a bugyit és Bettyre gondolva önkielégítést végeztem. Ekkor nyitott be, pedig kopogás nélkül még soha sem jött be. Mondanom sem kell, hogy meglátott. Észre vette, hogy bugyija a kezemben van. Irtó vörös lettem. Elmosolyodott, majd elém állt. Levette a fürdőköpenyét és egy szál melltartóban és bugyiban az ölembe ült.
Nagyon meglepődtem. Szinte mozdulni se tudtam. Megfogta az arcom, közelebb hajolt és megcsókolt. Még ekkor sem tudtam mozdulni. Kikapcsolta a melltartóját, megfogta a fejem és hegyes mellei közé nyomta.
A teljes történetet jelszóval rendelkező Tagok olvashatják itt

Aletta Ocean is so horny and cute! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Egy dubaji kirándulással két-három hónapra elég pénzt kerestek a lányok. Valódi kerítők juttatják a vádlottak padjára a dubajozók ügynökeit – értesült a Bors. Miután bevételi forrásuk elapadt, a korábban Dubajban dolgozó lányok tönkrementek, sorra adják el lakásukat, autójukat. Szándékosan akarták tönkretenni a jól működő dubaji hálózatot a konkurens ügynökök – állítja lapunknak az ügyben előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakhoz közeli informátor. A neve elhallgatását kérő személy tanú az ügyben, és azt állítja, másoknak kellene ülniük.

– Inkorrektnek érzem, hogy olyan személyek szerepelnek a védett tanúk között is, akik valóban üzletszerű kerítésből élnek a mai napig, de efölött mindenki szemet huny. A konkurencia juttatta a legkorrektebb hoszteszközvetítő hálózat működtetőit rács mögé, pedig ők prostitúcióval nem is foglalkoztak. A vallomások igazságtartalma megkérdőjelezhető. Az egyik tanú a több mint tíz évvel fiatalabb párját fenyegetéssel vette rá a vallomásra. Magas rangú rendőri kapcsolataira hivatkozva bírta rá, hogy működjön együtt K. Zoltán és Sz. Vivien kikészítésében – közölte az informátor.
Informátorunk állításaival megkerestük a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) is, hogy többek között a védett tanúkról és azok vallomásáról érdeklődjünk.
– A hatályos jogszabályok értelmében a folyamatban lévő nyomozás során az ügyben érintett tanúkról a hatóság részéről semmilyen információ nyilvánosságra nem hozható – közölte Bartha László rendőr őrnagy, az NNI szóvivője. A korábban Dubajból milliókkal hazatérő hoszteszek anyagilag szinte teljesen tönkrementek.
Míg korábban megszokták, hogy elég volt két-háromhavonta egy-egy hetet kint tölteniük, hogy itthon nélkülözés nélkül élhessenek, amióta munkaközvetítőik előzetesben ülnek, nem tudnak dolgozni.
– Sorra adják vissza a lakásukat, az autójukat, hiszen nem tudják fizetni a részleteket. Az ügynökök közreműködése nélkül pedig senkit nem fogadnak Dubajban, bárki nem mehet ki csak úgy – mondta egy korábban szintén dubajozó lány a Borsonline.hu-nak.
További cikkek a témában: Karsai Zita Dubai szakértő kitálal - Cicciolina dubajozása: fontos államfő fiából faragott férfit - Cicciolina, Staller Ilona is dubajozott - Márki Zsuzsi véleménye a Dubajozásról - VV Gigi – Íme, a meztelen valóság – A kerítők dobták fel a dubajozás vádlottjait – Dubaj botrány: 12 név a listán – Voksán Virág Dubajba utazott dolgozni – Dubajozás: meghosszabbították az előzetes letartóztatást – Menjünk dubajozni, kevés az arab kurva! Dubajozás, miért csak a celebek bugyijában turkál az NNI? – Félhetnek a dubajozók az adóhatóságtól? – Spitz Tünde, Majka exe is pénzért baszott külföldön – 2,7 milliót kaszálnak Dubajban a magyar kurvák – A dubajozók listája, egy hét alatt 40-50 arab bassza meg brutálisan a dubajozó kurvákat – Beszélt a dubaji főszervező: hoszteszeket közvetítettem, nem prostikat – Megbukott a királynő: prosti lett a legszebb magyar anyuka – Országos botrány lett a jól fizető szexmunkákból – Dagad a prostibotrány, Béci szerint Gigi nem vállalt szexmunkát – Bánovics Marcsi tud neveket Dubaj ügyben – Elítélendő dolog az arabok faszának szopkodása, a dubajozás? – Iszak Eszter Dubajban, ezer lány is érintett lehet – Megszólal egy magyar dubajozó! – Dubajozó luxuskurvák után kutat Hajdú Péter – Bódi Sylvi többször járt Dubajban – Szexrabszolgának vitték a magyar ányokat – Dubajozás, magyar szexmunkások Dubai-ban – A magyar politikához köthető férfiak is dugták a luxuskurvákat – Videók a Bixip.com oldalon, azokról akik jártak Dubajban

A celebek olyan személyek, akiket nem az eszükért szeretünk. A celebek a testükből élnek, akárcsak a kurvák. A két csoport között csupán annyi a különbség, hogy a celebek nem a kamionosokkal vannak jóban, illetve hogy a kurváknál előírás az óvszer használata.

A celebeket gazdag emberek szponzorálják, úgy mint, politikusok, igazgatók, vagy dubaji olajmilliárdosok. Ahhoz hogy valakiből celeb legyen, vagy nagyon butának kell lenni, vagy nagyon dögösnek, vagy egyszerűen csak buzinak – véli az Irrumatio.blog.hu
1989 előtt elképzelhetetlen volt, mára kísérteties valósággá lett. A Kádár-rendszer hírnévpolitikája puritán és meritokratikus volt: még az Andy Warhol által emlegetett, mindenkinek kijáró tizenöt percnyi hírességről is csak folyóiratcikkekben értekezhettek az avantgárd kutatói. A szerény nyilvánosságot a politika és nem a piac determinálta. A szocializmus szempontjából értéktelen cselekedetek végrehajtói nem bizonyultak érdemesnek arra, hogy bármiféle népszerűség fényében fürödjenek. A dolgozóknak be kellett érniük a komoly, szocialista emberek látványával. A Kádár-korszak lakói csak ritkán juthattak hozzá a nyugat romlott életet élő hírességeiről szóló, vonzóan szánalmas pletykákhoz: hogyan züllik a nagyvilágban a sok léhűtő.
1989 után azonnal feltűnhettek azok, akiknek érdemei a középosztály és a magaskultúra felől nézvést szerénynek bizonyulhattak, viszont közelebb voltak a politika és média által elnyomott, némán hallgató tömegek vélelmezetten egyszerű ízléséhez. A Dáridó egy német tévéműsor helyi variációja volt csupán, az akadémiát végzett Lagzi Lajcsi (Galambos Lajos) mégis hosszú éveken át alakíthatta a kívülálló bárdolatlan egyszerű szerepét: míg aztán az egyre bonyolultabb médiapiacon el nem vesztette a primitivizmus és bunkóság diszkrét báját, s mindjobban hasonlítani kezdett a középosztály, az úgynevezett jobb népek ízléséhez. A populáris kultúra forradalmi hevülete elveszett. Galambos Lajos jó fiúvá válva már jóval kevesebbeket érdekelt. Zámbó Imre (Jimmy) kulturális emancipációjára csak azért nem került sor, mert az énekes véletlenül főbe lőtte magát, így örök időkig a rossz ízlés metaforája, a kulturális kánonokból kiszorítottak autentikus hőse marad. Tevékenységét 2001, a halála óta eltelt időszak alatt sem dolgozta fel a populáris kultúripar gépezete. Zámbó Jimmy proli, reménytelenül helyi hős maradt, s lassan mintha a nosztalgiaüzletből is kikopna, mindenesetre az elmúlt pár évben kialakult celebiparban neki nem jutott hely.
Amely iparág amúgy elég egyszerű etikai-esztétikai játékszabályok szerint működik, kevés lehetőséget hagyva a kreativitásra, illetve szabadságra. Az infrastrukturális és politikai gazdaságtani alap a kereskedelmi és kábeltelevíziók, a magazinok és az internet által definiált aranyháromszögben folyamatosan gerjesztett forgalom. Valaki megmutatja a testét egy magazin címlapján, erről beszámolnak egy tévéműsorban, majd a forgatáson történtekről egy újabb cikk, az abban írtakról egy újabb tévéműsor születik. Mindez a végtelenségig ismételhető. Példányszámcsökkenés gyanúja esetén a rendszerbe új szereplő lép.
A celebkultúra önkéntes résztvevőjének komolyan vehető dologgal nem szabad foglalkozni – ez a folyamatos fogyasztás egyik fontos feltétele -, az ilyesmi megzavarná a homogén esztétikai közeget. Az egyetlen komoly dolog, amit celeb megtehet, hogy meghal. Ez aztán remek alkalom például a Story vagy Best magazinnak, hogy újfent elmerengjen a halál komorságán és az élet vidámságán.
A celebkultúra hosszú időn át fénylő ideáltípusa, Gáspár Győző egy idő után már ki sem ismerte magát a megjátszott bunkóság és a keserves, mindennapi élet között, így végül tényleg keserű és szomorú ember lett, ami viszont alkalmatlanná tette arra, hogy tovább játssza az önmaga kiárusításáról szóló szerepet. Ez amúgy Győzike idiotizmusáról szólt.
Egy átlagos magyar ember celebbé változtatása szerény kockázattal járó, világszerte ismert, itthon tovább buherált nagyipari folyamat. A korábbi foglalkozásából kikopott, némi ismertséggel bíró, áldozatkész és kiszolgáltatott nő átoperáltatja valamely testrészét. Film, cikkek stb. Végül a velvet.hu celebhatározóján mérhető a hatás. Férfiak és nők celebbé változtatása eltérő stratégiákat követel. Az előbbiek esetében a dolog kicsit bonyolultabbnak tűnik, mert Havas Henrik vagy dr. Csernus Imre esetében az iparágban való folyamatos szerepléshez több is kell, mint egy aktfénykép vagy mellfelvarrás. A ce­leb­kultúra persze az akolmeleg magyar hímsovinizmus otthona, ahol a férfiak éles elméjükkel s hősi tetteikkel, míg a nők a testükről szóló hírek árusításával hívják fel magukra a figyelmet. A hajdani újságíró például ún. könyveket ír azokról az általa is celebbé tett nőkről, akik közös munkájuk (sic!) eredményeként sikerrel árusítják testük történetét a hírnév piacán. Kelemen Anna vagy Molnár Anikó a saját bőrét viszi a vásárra, a saját kárára téved, míg a volt újságíró az ő kizsákmányolásukkal foglalkozik. Az okos celeb férfi teljesítménye tehát abban áll, hogy a nyilvánosság előtt elmagyarázza, hogy az általa (el)árult nőnek milyen a szexuális élete, mert a nők még arra is képtelenek, hogy maguk írják meg, milyen velük az ágyban.
Van például egy magyar celeb férfi, aki a féltékeny férj szerepét játssza, s rendszeresen felháborodik fiatal felesége magazinokban közölt aktképein. Önkéntelenül is úgy viselkedik, mint Karinthynál a gyanakvó férj, ami azért elég szórakoztató. Értem én, hogy házasságuk nem a diszkréció terepe, hisz a magyar celeb magánélete árusításából él, de ettől ez a férfi-nő szereposztás még nem válik bájosabbá. Mások életét sem lehallgatni, sem árusítani nem különösképp vonzó. A celeb nők sorsa tényleg elég kiszolgáltatott. A magyar celebipart ugyanis nem érdekli a női szereplők előélete: ha tettek is egykor bármi értelmeset, az már nem számít. Ebben a kultúrában a nőktől nem sokkal többet várnak el, mint hogy gyorsan levetkőzzenek, s aztán tűrjék, hogy cikkek sorozatával alázzák meg őket folyamatosan.
Liptai Claudia, mielőtt belépett a celebshow villájába, színésznő volt, míg egy tévéstúdióban nem találta magát, ahol egy férfi műsorvezető mellett kellett a hülyét alakítania. Aztán eljutott a Playboy címlapjára, s a valóban gondosan felépített kampány eredményeként nem volt magyar átlagember, akinek a mindennapi élete során ne kellett volna beleütköznie abba a kérdésbe, hogy a volt színésznő ebből az alkalomból felvarratta-e a mellét vagy sem. Ami azt illeti, ha ez megalázó, akkor mindazoknak is az volt, akik ezt végignézték, anélkül, hogy látni akarták volna. Ha valakiből rossz közérzetet vált ki, hogy akarata ellenére társtettes lett Liptai Claudia emberi méltóságának megsemmisítésében, az nem téved. A celebkultúra e tekintetben nyilvánvaló hasznot húz abból, hogy semmiféle társadalmi szerződésnek nyoma sincs a nyilvános képek használatáról.
A celebkultúra rövid távon amúgy unalmas üzeme hirtelen érdekessé válik, ha – tán részben véletlenül – tényleg eldurvul. A Benkő feleséget keres című tévéműsor azért is érdekes, mert a hajdani lantművész – manapság faszharcos (copyright index.hu) – a meztelen testét mutogatja, s ettől ez a produkció az egész celebkultúra akaratlan s gyilkos paródiájává lett. Ehhez fogható esztétikai élménnyel – az emberi méltóságról még annak elárulása során sem tudó műsorok sorát nézve is – csak ritkán van dolga a celebkultúra termékeit fogyasztónak. Szó nincs arról például, hogy dr. Csernus, egyszerűen és őszintén, az orvosi etikát felrúgva botrányos tévéműsorokon át jutott el oda, hogy végre celeb legyen: azaz önmaga hírnevének bővített újratermeléséből élő üres médiaandroid.
A magyar celebkultúra ugyanis mérhetetlenül álságos, s a szereplőinek egy idióta társalgási színmű szerint kell viselkedniük. Mert a magyar celebek ugye mintha mind jók, tündériek lennének, akikben nincs semmi, de semmi rossz. Ők – a magányos faszharcostól eltekintve, aki boldogan számol be arról, hogy erkölcsi világképe zavaros, szexuális élete problémákkal teli – mindig konzervatív, családszerető emberek, akiktől távol áll bármiféle kulturális felforgatás. A celebek szappanoperájában botrányról botrányra haladnak ugyan, de egyben megbocsátástól megbocsátásig élnek, s alkalmanként meg is térnek. Ők a szerencsétlen és kiszolgáltatott celebek. Pár év celebség után nincs visszatérés a való világba: újságot írni, tanítani már nem tudnak, orvosnak rosszak, énekelni elfelejtettek, a színpadon nevetségesek. Csak a magánéletük marad, amit a nyilvánosság elé tárva némi pénzt remélhetnek az iparágtól, amelynek bárói tisztes összegeket keresnek rajtuk. Zalatnay Sarolta – akinek valahogy nem sikerül emberien megöregednie, alámerülni, kibekkelni, majd visszatérni, mint Kovács Katinak – nem tehet mást, mint hogy tűri, hogy állandóan a melleiről legyen szó, s közben szerény összegekért köztörvényes bűnözőkkel vacsorázik egy tévéműsorban. Egy hiábavalóan leélt élet – a hírnév árucikké változtatásának következménye – annyit jelent, hogy a celeb igazi és egyetlen teljesítménye, hogy fennmarad, és újra és újra igazolja, hogy még mindig celeb, aki érdemes a hírnévre. Ezért kell a végtelen kispolgári prüdéria, miközben mindenki meztelenül mászkál át a színen. Hajdu Péter „showmanként” semmiféle képességet nem árult el, de celebként mindez másként ítéltetik meg. Csak a házassága van, tehát annak szerencsétlen történetét árusítja. Fiatal felesége melleivel bíbelődik az a közönség, amelyből ő maga él, s neki még az ál-Othellót is el kell játszania a népszínműben.
Csak ritkán fordul elő, hogy a celebkultúra egy-egy pillanata tényleg élvezetet nyújt. Ilyen alkalom volt, amikor az RTL Klub megpróbálta feldobni műsorait Nagy Kriszta Tereskovával, de aztán, a hagyományt követve, a locsolókat locsolták le. Tereskova olyan nagyszerűen, azaz botrányosan viselkedett, ami szétverte a Heti Hetes gemütlich viccelődését. Az értelmiségit játszó celebek közül mindössze az alternatív kultúrából érkezett Hajós András értette, hogy Nagy Krisztina Tereskova milyen nyilvánosságnak miféle szerepet alakít. Hajós szégyellte is keményen, hogy eszes ember létére celebbé lett ahelyett, hogy kezdene valamit az életével. Fábry Sándor javára kell írnom, hogy a pillája sem rezdült, amikor Tereskova lendületesen szétverte a műsorát. Ám hosszú évek távlatában mintha ez lett volna az egyetlen alkalom, hogy a celebeknek el kellett volna merengeniük azon, hogy mivel töltik az életüket.
Celebügyben a magyar médiakritika kétféle választ adott. Kisebbségben vannak azok a baloldali médiaelemzők, akik mindebben bátran és önfeláldozóan a demokratikus médiareprezentációt, a bahtyini karnevál médiaszínházát látják, akik még a Mónika show-ban is felismerik a tömegek emancipációjának lehetőségét. Formálisan mindez igaz lehet, ezekben a műsorokban pár pillanatra olyanok is celebbé lettek, akiknek nemhogy tizenöt perc hírnév, tán egy csendes nap se jutott.
Ám ha nem is kívánja valaki követni ezt a radikális médiakritikát, akkor is van dolga a celebekkel. Ha kikapcsolja a tévéjét, ha kézbe sem veszi azokat az újságokat, amelyekből a magyar celeb lelki és testi bajáról olvashat, ha unottan félrenéz, amikor újraszabott testüket mutogatják, ha egyszerűen kikéri magának mindezt, lehet, hogy igaza van, ám mégis ugyanakkor, ugyanabban a társadalomban él, mint ők. Kérdés, mit kezdjünk az összezártságunkkal. Ezt tényleg nem tudom.
A mai celebkultúra reménytelenül naiv, a morálisan érvénytelen médiatörvény kulturális térében működő színház, ami nap mint nap etikai, emberi jogi kérdések sorát veti fel. A liberális médiaszabályozás lényege a formális szabályok által teremtett transzparens piac ideája. A szabadidőért, a figyelemért folytatott nemes versenyben olyan termékek készülnek, amelyek a demokratikus kultúra logikáját követik. Távol esnek a magaskultúrától, nem lelkesítik majd azokat, akik késő éjjelig Händel Rinaldójának különböző felvételeit hasonlítják össze, hogy jobban lássák a mai világot – de ettől még kreatívak és igazak. Úgy gondolták sokan, hogy lesznek majd undorító műsorok is, de ennek ellenére a demokratikus média a haladást szolgálja majd. Ebben ma már nem lehetünk biztosak. A kereskedelmi tévék fokról fokra, lassan eljutottak az ember ember általi folyamatos megalázásának rutinszerű gyakorlatáig. Amikor a valóságshow láza Magyarországra is elért, Hack Péter volt az egyetlen, aki világosan érvelt: saját emberi méltóságáról bárki lemondhat ugyan, de ezt elfogadni s abból műsort csinálni súlyos vétek az emberi lény méltósága s tán az emberi jogok ellen.
A magyar celebkultúra emberképe radikálisan antihumánus, és nem felel meg a társadalmi felelősséget feltételező médiapedagógia egyetlen tételének sem. Lassan kialakult bennem az a meggyőződés, hogy akik ezeket a műsorokat készítik, azoknak sejtelmük sincs a televízió morális felelősségéről, kulturális lehetőségeiről: tehát magáról az eszközről, amit a kezükbe kaptak.
Mert az emberi lény nem arra való, hogy mások elhasználják, hogy még csak szégyellniük se kelljen magukat mindezért. A celebkultúra mögött egy ismerős, sötét kontinens húzódik meg: a megalázottak és megnyomorítottak világa, ahol a méltóság, a büszkeség, az ártatlanság és a szelídség bármikor eltiporható, eladható, megsemmisíthető. A mai Magyarország képe ez – írja György Péter az Élet és irodalomban.

Most important runway show in 2011. Victoria´s Secrets. Amazing Adriana lima is back to bring us with all her bright. Show with Kate Perry and Akon. Angels this year: Adriana Lima, Alessandra Ambrosio, Isabel Gouart, Isabelli Fontana, Behati Prinsloo, Erin Heathton, Karolina Kurkova, Jessica Stam, Lily Aldridge, Adriana Lima, Emanuela de Paula, Chanel Iman, Candice Swanepoel, Selita Banks.

Egy újabb mellben erős hölgy következik, aki a jelenetben a rúdon bizonyít. Nem is csoda, hiszen Ed Gass-Donnelly rendező munkája egy jó közepes mozi, ami díjakat zsebelt be. Persze nem kell azért valami korszakalkotó dologra gondolni, de érdemes megnézni, mit alkot kanadai filmgyártás fiatalabb generációja.
Ami pedig Alyssát illeti, a sztriptízműsorát sajnos közelebbről nem látjuk, de testéről így is megállapíthatjuk, szépen megdolgozott érte. Karrierjéről pedig csak annyit, hogy a színészetet a Sheridan Collegen tanulta, majd színházakban és kisebb produkciókban mutatta meg magát. Honlapján nem árul el túl sokat magáról azon kívül, hogy cirka 160 centi, 50 kiló, na meg tényszerűen milyen gyakorlata van, de a producereknek valószínűleg ennyi is elég. Amúgy meg megnézhetik néhány képét, amelyből az is kiderül, hogy ő lehet a tökéletes szereplő az erotikus jelenetekre – írja az Erotika a filmekben blog.

Az ausztráliai Bond Egyetem munkatársa, Gregory J. Boyle és kollégái megerősítették O’Hara és O’Hara felmérésének eredményét: körülmetélt férfiakkal a nők nehezebben érik el az orgazmust
A vagina szárazsága az egyik leggyakoribb női szexuális zavar, és további nehézségek léphetnek fel, ha a nő partnere körül van metélve. O’Hara és O’Hara kutatásában a megkérdezett nők körében, akik szeretkeztek már körülmetélt és nem körülmetélt férfival is, 8,6 az 1-hez részesítette előnyben a nem körülmetélt partnert.
A kutatásban résztvevő nők 85 százaléka mondta, hogy többször ért el orgazmust, ha a férfi pénisze érintetlen volt. A körülmetélt partner esetében a szárazság nőtt az aktus során – írja Gregory J. Boyle az Effects of Male Circumcision on Female Arousal and Orgasm című munkájában.
Az ausztráliai Bond Egyetem munkatársa, Gregory J. Boyle és kollégái egy újabb felmérést készítettek a témában. A vizsgálatban 35 18 és 69 év közti nő vett részt, akiket az előbb már említett tapasztalataik alapján választottak ki. Az előző vizsgálat eredménye beigazolódott, és bővült azzal az adattal, hogy a körülmetélt férfiakat előnyben részesítő nők átlag életkora 27,3, míg a nem körülmetélteket preferálóké 36,4 volt.
Végül tehát arra a következtetésre jutottak, hogy a fityma fontos szerepet tölt be a nő természetes nedvességének előidézésében. Ez egy fontos nőgyógyászati felfedezés, mivel eddig a vaginaszárazság problémájával kapcsolatban nem merült fel, hogy amennyiben a partner körül van metélve, a nő testének reakciója normális

Húsz percig tartott Dundika válópere, és már az első tárgyaláson felbontották a házasságát. A vidéki procedúrára párja, Majka vitte le, de a kocsiban megvárta, így nem találkozott a volt férjjel.

Csütörtöktől Dundika immáron hivatalosan is elszakadt volt férjétől, Lacitól, így elvált nőként most már annak sincs akadálya, hogy rövidesen újra kimondja a boldogító igent. Majkával alig egy éve estek egymásba, két hónap múlva pedig megszületik első közös gyermekük, Máté Péter.
A válóperre Majka vitte le Pécsre kedvesét, de nem találkozott elődjével, hiszen a bíróság épületébe nem ment be.
– Régóta nem láttuk egymást, mégis szeretettel tudtunk egymás szemébe nézni – mondta a Borsnak Laci, aki hét éven át volt boldog Dundika mellett. – Az életemnek egy jelentős fejezete zárult le, de panaszra nincs okom, csak hálás lehetek a sorsnak, hogy megtörtént. Azt kell mondjam, a legjobbkor alakult így mindez, hiszen a kapcsolatunkban talán már nem is volt több. A mi esetünkben ráadásul már most, az első tárgyaláson megtörtént a válás. A bíró megkérdezte ugyan, biztos-e, hogy nem fogunk a jövőben kibékülni, de csak annyit mondhattunk mosolyogva, hogy elég Hajnira nézni, mástól vár gyermeket – mesélte a volt férj.
A volt házastársaknak azonban még lesz alkalmuk találkozni, hiszen egyelőre még mindig aláírásra várnak azok a papírok, amelyekben a volt férjnek arról kell nyilatkoznia, hogy nem ő az apja Dundika születendő gyermekének. Erre még a kisfiú születése előtt sort kell keríteni, hogy a születési anyakönyvébe már az édesapja családneve, a Majoros kerülhessen.
– Egy barátnőm mesélte, lelkileg milyen megkönnyebbülés volt neki, amikor kimondták a válásukat. Nálam ez nem így volt – mondta a Borsnak Dundika. Tavaly szeptember 17-én, amikor Lacival ezt megbeszéltük, az nehéz volt. Azóta eltelt egy év, volt időnk feldolgozni. A legnehezebb pillanat mégis az volt, amikor egymással szemben a bíróságon is kijelentettük, hogy ennek végleg vége. A fellebbezés lehetőségét sem kértük – magyarázta Dundi, aki azt is hozzátette, hogy párja, Majka a válóper alatt egy pécsi barátnője idegenvezetése mellett nézte meg a megyeszékhelyet. Sok idejük nemvolt, hiszen húsz perc múlva már siethetett is vissza kedveséhez, aki immáron hivatalosan is elvált. Forrás: Borsonline.hu

Sophisticated gangbang! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

25 éves voltam, még együtt laktam anyámmal egy kis faluban. Sokszor nyüzsgött a ház, mert sokan jártak hozzánk a szomszédok közül. Azonban egy valaki volt, akitől mindig megdobbant a szívem, nevezzük Margitnak. Margit sokszor átjött beszélgetni hozzánk, bár volt két fia és férje is, de a srácok rendszerint a haverjaikkal lógtak, a férj meg vagy dolgozott, vagy kocsmázott. Nem volt egy kimondott szépség, olyan 35 éves lehetett akkor. Alakja sem volt tökéletes, a mellei is kicsik voltak, olyan almaszerűek, de mégis volt valami, amivel elvarázsolt. Ha átjött, előfordult, hogy a munkámat is félbe szakítottam, amíg ott volt nálunk. Egy nyári napon végeztem a teendőimmel és bevonultam a fürdőbe zuhanyozni. Pár perc elteltével hallottam, hogy a konyhában beszélget anyámmal. Gyorsan befejeztem a fürdést, megtörölköztem és ekkor vettem észre, hogy nem hoztam be ruhát magammal. Sebaj, felkaptam az ott levő szabadidő nadrágom és már mentem is ki. Dobogott a szívem, amikor megláttam, mert egy otthonkában jött aznap.
Leültem vele szemben egy székre és szép fokozatosan végig néztem, tetőtől talpig. Már vagy húsz perce beszélgettek mindenféléről, amikor keresztbe tettem a lábam. Margit rám nézett és mosolygott. Ekkor vettem észre, hogy nem a szemembe néz, hanem sokkal lejjebb. Ahogy lenéztem, akkor vettem észre, hogy nem cseréltem le a szabadidő nadrágom és az ülepén egy tenyérnyi lyuk tátong, így mivel fürdés után alsónadrágot sem vettem, teljesen látszott a farkam. Azt vettem észre, hogy beszél anyámhoz, de végig a farkam bámulja. Kellemes bizsergés futott végig rajtam a tudattól, hogy néz. Aztán arra lettem figyelmes, hogy ő is keresztbe teszi a lábát, de nem úgy, ahogy a nők szokták, zártan, hanem úgy, hogy totálisan láthattam a bugyiját és domborodó pináját. Még jobban elhatalmasodott a bizsergő érzés és már leplezetlenül néztem egyenesen a lába közé. Kicsit segített is, hogy az élmény teljesebb legyen, mert láttam, hogy alig észrevehető mozdulattal a két alsó gombot kigombolta az otthonkáján és széjjelebb húzta. Ekkor ránéztem, de ő ismét csak rám mosolygott és tovább beszélgetett anyámmal. Ekkor anyámnak eszébe jutott valami, hogy szeretné tőle kölcsön kérni és majd én átmegyek érte. Erre ő felállt, hogy mennie kell és majd menjek át azért a valamiért, mondtam, hogy nemsokára megyek, csak átöltözöm.
-Ne fontos, jó leszel így is – mondta – csak gyere át.
És egy újabb mosoly volt a jutalmam.
Amikor átmentem hozzá, egy átlátszó blúzszerű valami volt rajta és egy rövidnadrág. Kicsit szomorú voltam, hogy átöltözött. Beléptem a konyhába és akkor láttam, hogy teljesen átlátszik a melle a ruhán. Nem átsejlik, hanem tökéletesen látom minden részletét, a formáját, méretét és a mellbimbóját, ami egy szeder méretével vetekedett. Leültetett egy fotelba, ő az ágy szélére ült és beszélgettünk. Már nem tudom miről, mert igazán nem is figyeltem, a mellei látványa elvonta a figyelmem minden másról. Közben éreztem, ahogy a melleit néztem, a farkam elkezdett keményedni.
-Érdekes ez a blúz rajtad – mondtam.
-Akárcsak a nadrágod, ez is mindent megmutat, kedvedért vettem fel – mondta – De ez nem blúz, hanem body. Látom hatással van rád.
Egyenesen az álló farkamat nézte.
Ebben az időben eléggé hiányos volt a női fehérnemű ismeretem, ezért meg is kérdeztem.
-Mi ez rajtad? – kérdeztem.
-Body, nem láttál még ilyet? – kérdezte – Olyan, mint az egyberészes fürdőruha, csak ezt bármikor lehet viselni. Megakarod nézni, hogy néz ki?
-Igen, szeretném – válaszoltam elhaló hangon.
Felállt, és lassan kigombolta a rövidnadrágot, majd lehúzta a zipzárat és elkezdte lecsúsztatni magáról. Nem hajolt le, hanem egyszerűen elengedte és a nadrág lehullott. Kilépett belőle és közelebb jött, egészen elém. Én már ekkor nem kaptam levegőt, mert amikor láthatóvá vált a body egészen, akkor vettem észre, hogy nincs rajta bugyi és látszik a fekete háromszög is, amiről annyit ábrándoztam.
-Tetszik? – kérdezte
-Nagyon – feleltem kiszáradt torokkal. – De hogy veszed fel?
-Itt alul a lábam között patentos, szétkapcsolom és belebújok – válaszolt készségesen.
- Megnézed?
Már csak bólogatni tudtam, megszólalni nem.
Erre ő az ágyhoz ment és leült.
- Gyere ide, onnan nem látod! – szólt kicsit utasítva.
Engedelmesen odamentem, erre ő hanyatt dőlt az ágyon és behajlított lábait széttárta.
-Látod? – kérdezte.
-Igen, látom – feleltem.
-Kapcsold ki a patentokat! – utasított ismét.
Remegő kézzel megfogtam és egy mozdulattal szétnyitottam a három patentot. A felső része felugrott és láthatóvá vált a gyönyörű pinája. Megbabonázva néztem a sűrű szőrrel borított dombokat, ekkor odanyúlt és két ujjal széthúzta a szeméremajkait.
-Tetszik? – kérdezte és közben annyira felemelkedett, hogy rám tudjon nézni.
A szemébe néztem és egyszerűn csak ennyit bírtam mondani: – Szeretnélek kinyalni!
- Akkor mire vársz? Csináld! -mondta határozottan
Máris a fejem odadugtam és a nyelvemmel elkezdtem nyalogatni a csiklóját, aztán bedugtam a nedves lukba. Ahogy nyaltam, éreztem, hogy egyre nedvesebb lesz. Teste remegéséből éreztem, hogy jó, amit csinálok. Nem tudom meddig nyaltam, de hirtelen nagyot nyögve összerándult a teste, a combjait összezárta és váratlanul felült az ágyon.
-Vetkőzz le! – hangzott az újabb utasítás. Ledobtam a pólóm és letoltam a nadrágom. Faszom feszesen állt, ő előrehajolt és a nyelvével simogatni kezdte. Egy hirtelen mozdulattal azonban az egészet bevette a szájába és lassan előre- hátra mozogva szopni kezdte.
-Mindjárt elélvezek! – mondtam.
Erre ő hanyatt feküdt és szétnyitotta a lábait.
-Gyere basszál meg! Ha élvezel, akkor bennem élvezz el. – mondta, de már inkább kérve, mint utasítva.
Feltérdeltem az ágyra és bedugtam ágaskodó faszomat. Szűk pinája volt, mégis nagyon könnyen becsúszott. Elkezdtem mozogni, először lassan, majd egyre gyorsabban. A halk sóhajokból egyre hangosabb nyögések lettek.
Hirtelen rám szólt: -Állj meg!
Kihúztam a faszom és vártam mi következik. Ő megfordult, megtámaszkodott a könyökén, majd azt mondta: -Most visszadughatod.
Beillesztettem újra a faszom és ismét elkezdtem mozogni. Most hamarabb kezdett el nyögdécselni és egyre szaporábban.
-Ez az, basszál meg jó alaposan. Nagyot akarok élvezni! – mondta. Erre gyorsabban kezdtem mozogni és gyorsabban és gyorsabban. Már majdnem elélveztem, amikor újra megállított.
-Feküdj hanyatt- mondta.
Hanyatt feküdtem, ő fölém guggolt és már ereszkedett is a faszomra. Elkezdett mozogni, fel-le, előre-hátra, váltogatva az irányt. Már sokkal hangosabb volt a nyögdécselése, mint eddig bármikor. Egyre gyorsított az ütemen, majd hirtelen a teste megfeszült és egy hangos kiáltással remegni kezdett.
-Ez nagyon jó volt. – mondta és mellém feküdt az ágyra.
Egy percnyi pihenés után így szólt.
-Most annyira leszoplak, hogy amíg élsz nem felejted el!
Szétnyitotta a két lábam és a két combom alatti részen megtámaszkodott a kezével és elkezdte szopni a faszom. Hol csak a makkom volt a szájában, hol teljesen bekapta az egész faszomat, közben az egyik ujjával folyamatosan a fenekem masszírozta. Behunytam a szemem és élveztem, amit velem tesz. Egyszer csak azt éreztem, hogy becsúsztatja az ujját a fenekembe és körkörösen mozgatja. Kicsit furcsa volt, mert ilyet még soha nem csináltak nekem. Egy jobban éreztem, hogy egy bizsergető érzés fut át az egész testemen. A feje egyre gyorsabban mozgott a faszmon, az ujja pedig a fenekemben, ugyanabban az ütemben. Nem bírtam tovább!
-Most élvezek! – kiáltottam.
Erre ő amennyire csak tudta a szájába vette a faszom és benyomta az ujját is a fenekembe teljesen. Hatalmasat élveztem és ő csak nyelte a gecit, ami belőlem jött. Minden cseppjét lenyelte, amikor már érezte, hogy nincs több, kihúzta a fenekemből az ujját és mellém feküdt.
-Van kedved máskor is baszni velem? – kérdezte.
-Igen, amikor csak szólsz, máris jövök. – válaszoltam.
Még sokszor mentem át hozzá, ha egyedül volt. A férjének rengeteg pornófilmje volt. Sokszor elkezdtük nézni és végig is csináltuk, amit a filmben a szereplők. Sok érdekes dolgot tanultam meg ezalatt az idő alatt tőle és rengeteget élveztünk együtt.