Archive for 2011, augusztus
Karsai Zita Dubai szakértő kitálal a dubajozásról. Úgy nyilatkozik valamiről, hogy igazán nem is akar róla beszélni. Akkor meg minek vállal riportot? Ja, a hírnévért.
Hiába a szende külső, az egyik legszexéhesebb és leggátlástalanabb hírességnek máig a 37 éves Kate Moss számít.
Kábítószertől túlfűtött éjszakáin mindenkit ágyába cipel, tekintet nélkül arra, férfi vagy nő az illető. Nem sokat kellett győzködnie a hollywoodi színésznőt, Sadie Frostot sem, hogy legyen a leszbikus partnere, ő hozta össze aztán a másik színésznővel, Davina Taylorral is. Mindhárman rendszeresen részt vettek a Kate szervezte orgiákon, még akkor is, amikor Frost már Jude Low felesége volt.
Amikor a Sherlock Holmes sztárja rájött kapcsolatukra, szakítani akart nejével, és csak úgy maradtak együtt még egy ideig, hogy őt is bevonták a hancúrozásba. Házasságuk a rengeteg partnercsere miatt nem működött, ahogy Davináé sem, aki tavaly vált el David Beckham ügynökétől, Dave Gardnertől.
– Mindenki be volt lőve a hotelben, s Kate szájon csókolta Davinát – állította az egyik szemtanú a News of the World újságírójának. – Davina nem akart többet, de ha Kate kiszemelt valakit magának, elég volt csak ránéznie, az úgysem tudott neki ellenállni. Jude Law csak azért lehetett ott, mert nem bírta, ha a neje mással szexel. Sadie-vel folyton egymás mellét izgatták, mindig ettől gerjedtek be.
Kate el akarta csábítani személyi asszisztensét is, de ez nem sikerült neki.
– Egy New York-i show után cipelt föl a szállodai szobájába – állította Rebecca White. – Kate-nek minden gondolata a szex körül forog, de ha bekokainozik, akkor még inkább. A szobában lerángatta a fekete miniruháját, és nekem esett, de valahogy sikerült megúsznom a dolgot. Folyton arról beszélt, hogy társcserés klubot akar az ismerőseivel, ahol mindenki szexelhet mindenkivel.
Egy ecuadori focimeccs után egy rámenős riporterlány hozta zavarba az egyik játékost: a sajtó feltűnően csinos munkatársa az interjú után a fenekére kért autogramot. A kerek idomok láttán a focista elpirult és visszautasította a merész kérést, cserébe inkább egy puszit nyomott a lány arcára. A teltházas stadion nézőterén viszont kifejezetten örültek a váratlan popsimustrának: ujjongtak és fütyültek a bevállalós hölgynek!
Tűzijáték helyett vagy után lazíts a budapesti Széchenyi Fürdőben! Augusztus 20-ától ugyanis minden szombat este zenés éjszakai fürdőzés vár a Városligetben.
Augusztus 20-ától indul a Szecska, vagyis a zenés éjszakai fürdőzés a budapesti Széchenyi fürdő szabadtéri medencéiben. A patinás fürdő becenevét kapta a rendezvénysorozat, ami már csak azért is megéri, mert egy fürdőjegy áráért bulizhatsz hajnalig. Az élő zenéért a fővárosi partiélet ismert DJ-i felelnek, lesz funk, soul, R’n'B, house, drum and bass, triphop és breakbeat rogyásig.
Jegyek kaphatók online és a fürdő pénztárában. A vízálló dressz elengedhetetlen!
Helyszín: Széchenyi Fürdő, Budapest, XIV. kerület Állatkerti körút
Időpont: Augusztus 20-ától minden szombat este 22.30-03.00 között.
Mert a Szecska is magyar termék.
Hisszük, hogy a Te életében van, legalább 1 olyan Magyarországhoz kötődő emléked vagy használati tárgyad, amit szeretsz és büszke is vagy rá! Az MTRO rajongói és támogatói segítségével ezeken keresztül kívánjuk felhívni a figyelmed a megannyi más értékre, ami mellett eddig esetleg Te is elsétáltál!

Szexuális igényeink teljesen eltérőek lehetnek az életkortól, a szervezet fejlettségétől, és a körülményektől függően. Stabilan tartós kapcsolatban nem ugyanúgy lüktet a szenvedély, ahogyan tegyük fel egy egyéjszakás kaland esetében, vagy az ismerkedés első pillanataiban.
A serdülőkorban a legnagyobb a szexuális szükséglet a nők esetében is. Az élet későbbi szakaszában ezek a vágyak csüggedni látszanak. A túlzott nemi izgatottság és az átlagosnál fokozottabb szenvedélyesség között mégis húzódik egy bizonyos határ, mert már nem a mennyiség a mérvadó.
A szakemberek szerint a napi többszöri szex iránti fokozott vágy nem mondható túlzásnak, vagy kóros jelenségnek, akár természetes, akár mesterséges a kielégülés. Csak abban az esetben számít a túlzott vágy már – már betegesnek, ha beépül a tudatba, és átveszi a nő minden más gondolatát. A nimfománia állandó késztetést jelent.
Két évszázaddal korábban a nimfománia azoknak a nőknek volt gúnyneve, akik félreléptek, vagy önkielégítést végzetek. A XX. század pedig elmebetegnek ítélte őket, és hisztérikusaknak. Még nyugtatószereket is javasoltak az ilyen nők szexuális kitöréseire, pontosabban aktivitására.
Igazából csak 40 éve vált elfogadottá, hogy a nők is szexelnek, pontosabban, az, hogy nekik is van aktivitásuk.
A pszichiátria szakemberei szerint a nimfomániás nők sosem elégülnek ki, mert akkora bennük a vágy, hogy még a közösülés sem juttatja el őket arra a bizonyos csúcsra.
A nimfománia pszichiátriai zavarnak számít, és korántsem arról szól, hogy a nő azért érez állandó késztetést a szexre, mert nem éri el az orgazmust, hanem a hisztériás tünetcsoport egyik kórtünetéről ad számot.
A közhiedelem szerint a nimfománia szexfüggőség, ami a szexuális viselkedést formálja kényszerré. A szexfüggők sosem elégedettek, mert csak a hajsza, a vadászat, és nem a megkönnyebbülés a tapasztalatuk a szexben. Az igazi kötődést képtelenek megélni sérült személyiségük miatt.
Ha egy nő sokszor igényli, és szereti a szexet, akkor szexuálisan aktív, egészséges nő. Azt jelenti, hogy képes önmaga lenni, és mélyebben megismerni a partnerét.
Hazánk pornós büszkesége bevállalta: ő már 39 évvel ezelőtt űzte a mostanában számos bulvárcikknek témát adó dubajozást. Az időközben politikussá lett színésznő egy nagyon fontos államfő fiával kényszerült lefeküdni, ám a kölcsönös szimpátia miatt munkából szimpla szex helyett szerelmeskedés lett. Cicciolina azt is elárulta: lányok helyett inkább a testüket áruló férfiak háza táján kellene körülnézni, ők ugyanis sokkal népszerűbbek a sejkek körében – további pikáns részletek a videóban!
Még mielőtt belekezdenénk: nem az a célunk, hogy bármilyen szinten is felmentsük azokat, akik gyerekeket bántanak, akár szexuálisan, akár másképp. De ami a pedofília fogalmát illeti, nem árt tisztázni egy-két kérdést – vagy, ha nem is tisztázni, legalább feltenni őket. A pedofília, mint tett: bűn, mint állapot: nézőpont kérdése, beszélni róla azonban biztosan nem az.
Ha fel kellene sorolni az emberi gonoszság két megtestesülését, a többség rávágná: sorozatgyilkosok és pedofilok. Ezt a két tevékenységet – gyilkosság és gyerekekkel való közösülés – övezi a legtöbb rejtély és ez váltja ki a legnagyobb indulatot. Furcsa módon a közbeszéd az előbbit, az emberélet kioltását mintha könnyebben is feldolgozná, mint a pedofíliát. Egyszerűen abból látszik ez, hogy erről szoktak beszélni, az utóbbiról pedig inkább nem. Most azonban újra előkerült a téma, méghozzá több fronton is: az amerikai pszichiáterek hivatalos egyesülete módosítani (árnyalni és szigorítani) szeretné a betegség – mert betegségről van szó – kritériumait, miközben több kutató és pedofil érdekvédő (!) a jelenség újragondolását sürgeti és azt szeretné, hogy maga a szó is megtisztuljon a sok mocsoktól, ami az évtizedek alatt rárakódott.

Jól olvastátok: léteznek pedofil érdekvédők. Bostonban nemrég szerveztek egy konferenciát az ügyben, melynek célja az volt, hogy a pedofíliát „szexuális identitásként”, azaz nagyjából preferenciaként határozzák meg. Az „érintettek” eleve nem is pedofiloknak, hanem „kiskorúakhoz vonzódó személyeknek” nevezték magukat – szerintük így tárgyilagosabb, kevesebb előítéletet indukál. Ez persze sokakat teljesen kiakasztott: nehogy már ezek a perverz őrültek találják ki, hogy semmi bajuk, a tudósok meg bólogassanak is hozzá! Nem csoda, hogy a helyi lapokban megjelent szalagcímek szerint „normálissá akarják nyilvánítani a pedofíliát”. Pedig szerencsére erről szó sincs.
A cél nem az, hogy felmentsék, hanem, hogy menedzseljék őket. Ami ugyanis a pedofíliát illeti, itt is a legjobb a megelőzés: nem akkor kell elkapni őket, amikor már megtörtént a baj, hanem rávenni (rákényszeríteni?) őket, hogy ne is történhessen meg. Ehhez azonban először is az kell, hogy emberként tekintsünk rájuk. Másodszor pedig az, hogy tisztázzuk: a pedofília mint tett súlyosan büntetendő, ám mint elmekórtani állapot, sokkal inkább kezelendő. Mivel járunk jobban? Bebörtönzünk vagy koncentrációs táborokba zárunk minden diagnosztizált esetet, hogy aztán a kint maradtak közül mindenki jól eltitkolja ezen hajlamát, vagy inkább bátorítjuk őket, hogy szakemberek előtt nyíljanak meg, és még időben tanulják meg, hogy kell gátat szabni a vonzódásnak?
Az új – tervezett – hivatalos meghatározás szerint beteg az, aki legalább hat hónapig intenzíven felizgul a gyerekek látványára, gondolatára, de legalábbis intenzívebben, mint a felnőttekére. Az érintett legalább 18 éves kell, hogy legyen, a fantázia kiskorú tárgya pedig legalább öt évvel kell, hogy fiatalabb legyen nála. Legalább két 11 évesnél fiatalabb gyerek fel kell, hogy izgassa, vagy legalább három, amelyből minimum az egyik 11, vagy idősebb. Megkülönböztetnék a klasszikus pedofíliát (szexuális vonzódás a 11 évesnél fiatalabbak felé), a hebefíliát (ugyanaz, csak legalább 11 évesekkel) és a vegyes állapotot (pedohebefília).
Zavaros? Az. Nem is tetszik a bostoniaknak, akik szerint a pedofilokról szinte mindent azoktól tudunk, akiket bűnelkövetőként már elkaptak. A filmekből tudjuk jól: rájuk külön bugyor vár a börtön poklában, hiszen odabent ez a legsúlyosabb stigma. A helyzet azonban az, hogy a pedofil populáció többször akkora, mint azok, akik tesznek is „az ügy érdekében”, és aztán elfogják őket. A többség szörnyű kínok között éli az életét, miközben próbálja visszafogni magát, ha pedig nem bírják tovább, cselekszenek. Általában nem klasszikus erőszakról van szó, inkább mutogatják magukat, csak nézegetik a gyerekeket (lehetőleg minél meztelenebbül), maszturbálnak előttük, hozzájuk érnek. A kutatások mindenesetre elég rossz képet festenek a társadalom ezen megvetett csoportjáról: a pedofília klasszikus értelemben nem gyógyítható, ahogy a homoszexualitás sem (amelyhez a közhiedelemmel ellentétben semmi köze sincs, azaz nincs több meleg pedofil, mint heteró). Úgy tűnik ráadásul, hogy a pedofil hajlamúak többsége valamilyen formában utat enged vágyainak élete során, annak ellenére, hogy tudják: nem szabadna.
A fentiek után természetes, hogy a többség gyanakvással tekint minden felnőttre, aki élvezi nem-családtag gyerekek társaságát. A legismertebb példa Michael Jackson, számtalan gyerekmolesztálós vicc tárgya. Az interneten egyébként léteznek olyan fórumok, ahol idősebb férfiak kereshetnek teljesen legálisan „fiatal barátot”. Ezeken az oldalakon egyébként tilosak a pedofil (vagy akár pedofíliára célzó) megnyilvánulások és maguk a tagok is bőszen tagadják, hogy ilyesmi vezérelné őket – az a jelenség pedig ismert, hogy egy felnőtt képes szoros, szexualitástól mentes kapcsolatot kialakítani egy kisgyerekkel. Azaz úgy tűnik, a pedofília elleni harcot nem ezen fórumok felszámolásával kellene kezdeni.
A gyógyítás nem járható út, de a mesterséges elfojtás igen – mondja Fred Berlin, egy neves szexológus-pszichiáter. Ő a pedofíliát egy meg nem változtatható, de visszaszorítható orientációként írja le, nagyjából, mint a drog- és alkoholfüggőséget. Pszichoterápiával és gyógyszerekkel kordában tartható mindez, azaz szinte felszámolható a beteges vonzódás, saját tapasztalatai legalábbis ezt mutatják. A többségi társadalom érdeke is, hogy ne démonizálják a jelenséget, így ugyanis esély van rá, hogy a betegek maguktól is szakemberhez fordulnak. „Senki sem ül le, miközben felnőtté válik, és dönti el, hogy kikhez vonzódik. A pedofilok esetében viszont rendkívüli jelentősége van, hogy már kamasz- és fiatalfelnőtt-korban rájöjjenek, hogy a jóval kisebb gyerekekhez vonzódnak, és legyenek tisztában vele, hogy ez nem helyes, de van segítség.”
Ez azonban már a pedofíliakérdésen is túlmutat: kulturális szokásokról is szól. Sokak szerint éppen azért fals az új besorolás tervezete (pedo- és hebefília, 11 éves korhatárral), mert nincs tekintettel az egyes kultúrák szexuális és párkeresési szokásaira. A nyugati világban nagyjából egyeznek a korhatárok, egzotikusabb tájakon azonban nem ritka, hogy egy tizenhárom éves lányt szemrebbenés nélkül hozzáadnak egy ötvenes férfihoz. Védhetjük persze a 16 (14, 18) évnél fiatalabb gyerekek jogait világszerte; Richard Green szexológus szerint azonban ezzel az a baj, hogy az aktusba beleegyező kiskorút egészségesnek, mint az ugyanabban az aktusban részt vevő felnőttet betegnek bélyegezzük. Ezzel pedig nem orvosi, hanem morális kritériumokat állítunk fel. Forrás: Cotcot.hu
Rocco Siffredi Orsit seggbe kummantja. Kattints és nézd.
Volt az osztályunkban egy lány Alexának (Alexandrának) hívták. Vele már azelőtt is jó viszonyban voltam. Középmagas vékony lány volt. Göndör szőkésbarna haját lófarokban hordta. Aznap feltűnően bámult. Egyik órán sem tudta levenni rólam a szemét. Ebédszünetben Alexa, mint mindig, a barátnőivel ült. Észrevettem hogy sokszor felém fordulnak, és pajkos mosollyal bámulnak rám. A szünet utolsó pár percében Alexa odaült mellém az asztalhoz és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem suli után átmenni hozzájuk tanulni. Ettől a kérdéstől rögtön felállt a gatyámban a dákóm. Belenéztem tengerkék szemébe, és igent mondtam. Alexa elmosolyodott és egy puszit nyomott az arcomra.
- Akkor suli után találkozunk. – mondta és visszament a barátnőihez.
Tanítás után találkoztunk a suli előtt. Alexa nem lakott messze a sulitól busszal tíz perc lehetett az út. Alexa egész úton le se vette rólam a szemét, ahogy én se róla. Amikor megérkeztünk Alexa kinyitotta az ajtót és előre küldött. Alexa egyedül élt az anyjával egy kis külvárosi házban. A bejáraton belépve a nappaliban találtam magam és szemben láttam a lány szobáját egy hatalmas franciaággyal. Amikor megfordultam, meglepődve láttam, hogy Alexa még mindig az ajtóban áll. Önkéntelenül is végignéztem a testét. Vékony, izmos lány volt. Fehér sportcipőt viselt, melyet szinte teljes egészében eltakart sötétszürke farmernadrágja. Szintén sötétszürke farmerkabátja alól elővillant meztelen hasa és ujjatlan rikítókék toppja. A látványtól elmosolyodtam. Alexa odalépett hozzám és megcsókolt. Teste az enyémhez simult és vékony karjaival átölelt.
Farkam rögtön felállt az élvezettől. Alexa hírtelen elhúzta a fejét és hátralépett. Tudta, hogy ezt nem lett volna szabad, ám csillogó szemében láttam a vágyat, hogy mégegyszer megcsókoljon. Ám most én léptem oda hozzá és a szájába dugtam a nyelvem. Kezeimmel megmarkoltam izmos fenekét. Feneke kicsit nagyobb volt, mint amekkorát átérnék a kezemmel, de boldogan belemarkoltam. A lány ismét hozzám simult, és ekkor észrevette ágaskodó farkam. Megmarkolta a hímvesszőmet a gatyámon keresztül, és sokkal intenzívebben kezdett csókolni. Egy fél fejjel alacsonyabb volt nálam így kicsit le kellett hajtanom a fejem. Alexa ekkor elkezdte kigombolni az ingemet és a mellkasomat, majd a hasamat kezdte csókolgatni. Végül mikor teljesen letérdelt kigombolta a nadrágom és elkezdte szopni a dákómat. Két kezemmel megmarkoltam a haját és nagyokat nyögtem. Ő pedig egyik kezével a farkamat fogta és húzogatta a szájában, a másikkal pedig a hasamat simogatta.
Egy fél perc után kivette a faszom a szájából és ismét felállt. Tudtam, hogy most én jövök. Mögé léptem és a nyakát majd a vállait kezdtem csókolgatni. Levettem a farmerkabátját és a hátához simultam. Meztelen farkam az oldalához simult. Kezeim a derekát simogatták majd egyre lejjebb tévedtek. Kigomboltam a farmerét majd letoltam a bugyiját. A lány a fejét felém fordította. Szemeiben csillogott az ijedtség. Szájon csókoltam. A két kezemmel szétfeszítettem a popsiját és belenyomtam a farkamat a seggébe. Ott álltunk még egy pár percig . Alexa háttal állt nekem. Én hozzá simultam a hátához és basztam a seggét. Közben vadul csókolóztunk. Kezeim egyre feljebb csúsztak, míg végül elérték a toppját, lassan megszabadítottam utolsó ruhadarabjától is, és belemarkoltam kicsi formás melleibe. Alexa lecsúszott a dákómról és megfordult. Most teljesen meztelenül álltunk egymással szemben.
Alexa ismét odalépett hozzám megragadta lüktető farkamat és nedves puncijába dugta. Ahogy áthatoltam a szűzhártyáján, hatalmasat sikított. Szerencsére senki sem hallotta meg. Én ismét megcsókoltam és átöleltem. Mellei a mellkasomhoz simultak. Kezeimmel a hátát simogattam ő pedig az övéjivel a hajamat túrta. Hírtelen kulcscsörgést hallottunk. Fejünket az ajtó felé fordítottuk. A kilincs lenyomódott. Az ajtó kinyílt és Alexa anyja, Andrea lépett be rajta. Andrea nagyon fiatal volt ahhoz képest, hogy ennyi idős lánya van. Legfeljebb 38 éves lehetett, de én nem néztem 34-nél többnek. Magasabb volt, mint a lánya, de nálam egy pár centivel alacsonyabb. Tejfelszőke haja olyan hosszú lehetett, mint az enyém. Futásból jöhetett, mert izmos testén izzadság csillogott. Alig egy arasznyi hosszú szakadt farmergatya és fehér topp volt rajta. Amint meglátott minket így meztelenül összeölelkezve, farkamat Alexa puncijában, tágra nyitotta szemét.
Alexa lecsúszott a fütykösömről, és elpirult arccal húzta magára a gatyáját és kezét gyönyörű mellei elé emelte. – Vége – gondoltam. – Most lebuktunk. Andrea odalépett hozzám és a szemembe nézett, kék szeme hajszálpontosan olyan volt, mint a lányáé. Komor dühös arccal bámúlt a szemembe. Egy gyengébb jellem már elsírta volna magát, és bocsánatért esedezne, de én nem. Ismertem Andreát tudtam, hogy ezzel semmire se mennék inkább csak vártam a megrovást. Arcom alig öt centire volt az övétől. Éreztem szapora légzését. Már felkészültem a legrosszabbra, amikor Andrea elmosolyodott. Egyik kezét a tarkómra tette és megcsókolt. Szabad kezével megmarkolta a csupasz farkamat. Egyik lábát fölemelte és lelógó kezembe rakta. Megmarkoltam izmos lábát és kicsit följebb emeltem a karomat. Másik kezemet remegve fölemeltem és megcirógattam a nő arcát.
A bőre hihetetlenül selymes volt. Vetekedhetett volna a legtöbb húszévesével. Orromat megtöltötte az izzadság és az édes kölni szag. Andrea lábát a vállamra tettem és kezemet feljebb csúsztattam a combján. Lassan becsúsztattam a nadrágja alá és megmarkoltam a fenekét. Gömbölyű feneke pontosan beleillett a tenyerembe. Mintha csak beleteremtették volna. Alexa felbátorodva odalépett hozzánk és ő is megfogta a farkam. Másik kezével áttette Andrea lábát a saját vállára. A nő combja Alexa melléhez simult, és sportcipős lába lógott a háta mögött. Andrea elhúzta a száját az enyémtől. Lehajolt és elkezdte szopni vöröslő farkammat. Lába lecsúszott Alexa válláról, aki hozzám hajolt és megcsókolt. Egyik kezével átölelt másikat pedig anyja hátára fektette és belemarkolt a nő hajába. Andrea felállt és elfordított. Alexa így a hátam mögé került. Lábát ismét a kezembe rakta és letolta a gatyáját.
Farkam, ha lehet mégjobban felállt, amint megláttam formás seggét, és a lucsoktól csillogó punciját. Szájon csókolt és úgy hajolt oda hozzám, hogy a farkam a combja belsejéhez simult. Egy kicsit elhajoltam és a seggébe nyomtam a farkam. Szabad kezemmel pedig lejjebb toltam a nadrágját. Három ujjamat a puncijába toltam és mozgatni kezdtem benne. Éreztem, hogy Alexa mögém lép és a hátamat, majd Andrea lábát kezdte csókolgatni. A nő lábát ismét a vállamra tettem és így felszabadult kezemmel magamhoz öleltem Alexát. Elfordultam Andreától, és szájon csókoltam Alexát. Andrea a nyakamat csókolgatta. Ekkor megingott és a mögötte lévő franciaágyra huppant. Alexa kapva kapott az alkalmon és felszabadult farkamat a puncijába dugta. Éreztem, ahogy a farkam ismét az apró hüvelybe csúszik. Andrea ismét hozzám lépett, megfogta az állam. Fejemet felé fordította és most ő csókolt meg.
Most döbbentem rá hogy mit csinálok. Ott álltam meztelenül. Az anyát csókolom és közben a lányát baszom. Ekkor valami feszítő érzést érezte a fütykösömből, de nem törődtem vele. Lehúztam Andreáról a toppját és megláttam a nő fiatalos apró melleit. Azzal a kezemmel, amelyikkel eddig Andreát öleltem, most belemarkoltam a nő melleibe. Ekkor a feszítő érzés még erősebb lett. Rájöttem hogy mi ez. Kihúztam a faszom a meglepett Alexa puncijából, Andreát az ágyra fektettem. A hasa fölé térdeltem a dákómat a két melle közé raktam, és ekkor akkorát élveztem, hogy a nő egész arca és mellei is csupa gecisek lettek. Andrea megfogta a fütykösömet, a szájába dugta és tisztára nyalta. Ekkor Alexa odalépett hozzánk.
Kihúzta a farkam a szájából és szájon csókolta. Ott az orrom előtt a saját anyját. Hátrébb csúsztam. Felemeltem a nő lábait és a faszomat a puncijába dugtam. Alexa lejjebb csúszott és lenyalta anyja melleiről majd az arcáról a gecimet. Mikor a nő már teljesen tiszta volt átemelte a lábát fölötte, hozzáhajolt és szájon csókolt. Andrea megragadta lánya combjait szétnyomta a lábait és elkezdte nyalni a lucskos punciját. Pár perc múlva Andrea letolta magáról a lányát. Felállt, és engem fektetett alulra. Most alulról basztam a fölöttem térdelő nőt. Alexára közben nem is gondoltam. Magamhoz húztam a nő fejét és szájon csókoltam. Fél perc múlva Andrea elkapta a fejét és riadtan hátra nézett. Az ágy szélén Alexa térdelt. A derekára egy műfasz volt erősítve és az anyját baszta seggbe. Így Andreának be volt dugaszolva mindkét lyuka. Punciját én, a seggét pedig Alexa baszta.
Ekkor Andrea felállt. Lehúzta magát a faszomról és a lányához fordult. A műfaszt bedugta a puncijába és szájon csókolta a lányát. Én Andrea mögé álltam és jól seggbe raktam. Alexa átölelte az anyját, ahogy én is. Két kezem a két nő mellei alatt ért össze. Rajta éreztem a két nő puha bőrét. Alexa kezei az én hasam és Andrea háta között fonódtak össze. Alexa majd Andrea nyakát csókolgattam. Andrea elfordította a fejét a lányától és felém fordult. Kihúzta a faszom a seggéből. Alexa mögé állított és izmos farkam lánya seggébe dugta. Ezt nem gondoltam volna Andreáról, de örültem, hogy megtette. Alexa felnyögött én pedig a válla fölött megcsókoltam Andreát. Kezeimmel Alexa mellét markolásztam Andrea kezei pedig a faszom Alexa seggéből kilógó része köré fonódtak.
Az óra ekkor hét órát ütött. Riadtan kaptam föl a fejem. Az apám fél nyolckor hazaér és nekem addigra haza kell érnem. Andrea megígérte hogy hazavisz ha eszem még egy keveset. Amíg kiment valamit készíteni, én még egyszer megraktam Alexát a puncijába. Evés után még egyszer betoltam a faszom Andrea puncijába, melyet csak egy vékony sortgatya fedett. Andrea elmosolyodott és egy puszit nyomott a számra. Mielőtt elindultunk hazafelé egy csókkal érzékeny búcsút vettem Alexától. Mikor hazaértünk és megláttam, hogy senki sincs a házunk utca felé eső szobáiban, odafordultam Andreához, megmarkoltam a combját benyúlva a sortja alá és megcsókoltam. Azt hittem, hogy ez volt az utolsó csókom ezzel a gyönyörű nővel de tévedtem. Megsimogattam az arcát és bementem a házba. Szerencsére időben hazaértem.
Másnap az iskolában, az ebédszünetben odajött hozzám Alexa két barátnője Zita és Anikó. Megkérdezték hogy nem lenne-e kedvem velük és még egy pár emberrel (főleg lányokkal) köztük Alexával és Andreával tölteni a hétvégét.











