Amikor a világ legnagyobb doménregisztrátora bejelentette a felnőtt tartalmak kiszolgálására szánt domén árát tavaly decemberben, sokan elkezdtek panaszkodni, hogy minek vennének meg egy domént, amire semmi szükségük sincs. A szabályozás hiánya miatt a nem pornóval foglalkozó cégeknek is regisztrálniuk kell, ha meg akarják védeni márkáikat.
A .xxx domén ára 99 és 209 dollár között mozgott a Go Daddy-n a regisztráció első évére. A további megújítás egységesen 99 dollárba kerül. A legtöbb céget zavarja, hogy legalább 200 dollárt kell fizetniük azért a konstrukcióért, ami biztosan megvédi őket a rosszakaróktól. Ezalatt nem a pornóbizniszben utazó cégeket kell érteni, hanem azokat az ismert márkákat, akik nem szeretnék, hogy nem kívánatos tartalom jelenjen meg a nevük alatt.
Például Angliában az 5 legnagyobb cégnek, aki előregisztrált a .xxx doménre, semmi köze nincs a pornóiparhoz. Sőt, a domént kezelő ICM azt mondta a Reutersnak, hogy szándéknyilatkozatok szerint 900.000 cég előregisztrálna márkákat, hogy megakadályozza a pornóipart abban, hogy saját hasznára fordítsa azokat.
Azok a márkák, akik lekésnek a lefoglalásról, elég sokat veszíthetnek: ha másoknak sikerül megszerezniük a kívánt domént, az nagyon rossz hatással lehet egy márkára hosszútávon. Arról nem is beszélve, hogy jóval több pénzbe fog kerülni a vásár az új tulajdonostól, mint most lefoglalni a szükséges .xxx-et.
Ezen lépésekre azért van szükség, mert az .xxx domén regisztrációjakor egyelőre nem ismert az a jogi védelem, ami más esetekben megilleti a védjegytulajdonost. Furcsa, hogy mégis akadnak kivételek: a Nemzetközi Vöröskereszt és az Olimpiai Bizottság például nemzetközi státuszára hivatkozva kapott védelmet – írja az Index.hu
Archive for 2011, augusztus
Aletta Alien aka Aletta Ocean végigszop egy pár faszt. Kattints és nézd.
Nimfomániás kebelcsoda, öntelt csődör, hatalmas szerszámjával büszkélkedő kigyúrt fiú, hős szerelmes focista és egyéb izgalmas karakterekkel indul útjára hétfő este a Viasat3 legújabb saját gyártású reality-je, az Aranypart.

A Siófokon játszódó műsorban kilenc partyállat fiatal mindennapjait követik nyomon a kamerák a nap huszonnégy órájában. A gondosan összeválogatott, könnyű élethez szokott szereplők éjszakánként az Aranypart szórakozóhelyein duhajkodtak, míg reggelenként a munkahelyükön kellett helyt állniuk. A pultozással megkeresett pénzből aztán folytatódhatott a dorbézolás, ami számtalan vidám és konfliktusokkal tarkított pillanatot generált.
Önbizalomért egyik szereplőnek sem kellett a szomszédba menni, de nagyképűségben Gábor mindannyiukon túltett.
– Én vagyok Mr. Alfahím, a legnagyobb csődör. Bárkit tudok irányítani, és fogok is, katonás rend lesz! A csajok bírják ezt, mert velem biztonságban érzik magukat. Mondjuk egy-két napig, mert hát ugye, sok helyen számítanak rám. Nagy szívem van, senkit nem utasítok vissza. A nő legyen házias, jó az ágyban, vad és szenvedélyes – összegezte életfilozófiáját Gábor, akihez hasonló elveket vall a hatalmas melleivel és mosolyával hódító szexmániás Meli.
– Két káros szenvedélyem van, a szex és az édesség. Aranyos, kedves és odaadó vagyok, pasik imádják a kebleimet, a csajok viszont féltékenyek rá, de én ezt élvezem, imádom bosszantani őket – árulta el a kebelcsoda.
Viasat3: Augusztus 22-től igazi nyári környezetben játszódó realityvel várja nézőit a VIASAT3! Az Aranypartnak nevéből adódóan a Balaton déli partjának legnyüzsgőbb városa, Siófok ad otthont, ahol kilenc fiatal – köztük az Éden Hotelből ismert Niki, Szandra, István és Levi – bulizós mindennapjait követik nyomon a kamerák a nap 24 órájában. A Kolumbiában összeszokott csapathoz csatlakozik még három lány – Ada, Beki és Meli -, valamint két fiú – Gábor és Ádám – is.
A szórakozáson kívül a szereplőknek a mindennapok nehézségeivel is meg kell majd küzdeniük, hiszen mindamellett, hogy naplemente után elindul az „ereszd-el-a-hajamat”, reggelente időben meg kell jelenniük a munkahelyükön és a keresett pénzt is be kell osztaniuk. Nem mindegy tehát, hogy mennyi pénz megy el duhajkodásra, hiszen másnap valamiből meg kell tölteni a közös hűtőt is. Az Aranyparton ugyan nincs taktikázás és nincs kiszavazás sem, de a házirendnek és a munkakövetelményeknek meg kell felelni. Ezek mellett már csak a szereplőkön múlik, hogy miként találják meg egymással a közös hangot, és hogy élik meg az összezártság által okozott örömteli és konfliktusokkal tarkított pillanatokat.
Hogy mennyire fogják bírni a bulizáshoz és a többségében könnyű élethez szokott fiatalok a munkát és az együttélést, az kiderül hétfőtől csütörtökig minden este 21:25-től a VIASAT3 műsorán!
Szexuális zaklatásért ítéltek el egy nőt Nagy-Britanniában, mert ő maga is elismerte, hogy szexuális kapcsolatra lépett egy 15 éves fiúval. A 38 éves Linda Whatton, aki Burnley-ben él, nem először próbálkozott kiskorúakkal. A sráccal azt követően feküdt le, hogy több 18 éven alulival is randizott.
A bíróság előtt Linda azt vallotta, hogy azt hitte, a fiú 16 éves, nem is sejtette, hogy csupán 15. Nyolc hónap börtönre ítélték azzal együtt, hogy megbánta és szégyelli, amit tett.
“Az emberek nagyon durván ítélnek meg. Azt mondják, pedofil vagyok. Alighogy beköltöztem egy új lakásba, összekoszolták az ablakokat. Nem igazság. Nem fogom ezt többé tenni, amíg élek”, mondta Linda. A nő öt gyermek anyja, két fiúé és három lányé, valamint két gyermek nagymamája.
Az Éden Hotelből megismert Niki is szereplője lesz a Viasat televízió augusztus 22-én induló Aranypart című műsornak.
Az Éden Hotel szőke bombázója azon kevés Aranypart szereplő közé tartozik, akinek már volt munkahelye, Szekszárdon a saját cipőboltjában dolgozott üzletvezetőként, de megunta és egy pörgősebb élet reményében a fővárosba költözött.
Nagyon érzékeny, szeretetre éhes lánynak tartja magát, aki nem zárkózik el az egyéjszakás kalandoktól, de egy komoly kapcsolatban megköveteli a hűséget és az őszinteséget. Fontos számára az anyagi biztonság, szeret sokat költeni magára.
Pénz, telefon és a sminkcuccai nélkül nem indul el sehova. A társaság középpontjának vallja magát, szeret szerepelni, de igazán bizalmas kapcsolatot csak a hozzá közel álló, igaz barátaival ápol. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor képes füllenteni és manipulálni a környezetét, hogy elérje a célját.
Nem bírja a gyerekes viselkedést, a sikítozást, és ha meghazudtolják. Szerinte egy nőnél alap, hogy elvégzi a házimunkát, még ha nem is szereti. Ő például kifejezetten utál vasalni, viszont szeret és tud is főzni.
Az Édenben sem akadt számára lehetetlen, így az Aranyparton sem számít olyan dologra, amit ne tenne meg a kamerák előtt. Kalandot keresni és bulizni megy a Balatonra.
- Igazi nőci vagyok, és bejönnek a domináns hímek. Éretlen és papucs férfiak nem érdekelnek. Ki akarok használni minden lehetőségeket, amiből a szőkéknek köztudottan mindig több jut. Egyáltalán nem vagyok szégyenlős, sok mindent bevállalok, nem a nagy ő miatt megyek a Balcsira, hanem kalandot keresni. Dolce vita! – mondja. Forrás: Teol.hu
Vizsgálatot indított az ügyészség a Dominique Strauss-Kahn volt IMF-igazgatót szexuális erőszakkal vádoló szobalány ügyvédjének feltételezett ajánlatával kapcsolatban.
Az azt javasolta ugyanis hírek szerint, hogy anyagi ellenszolgáltatás esetén biztosítja a büntetőeljárás lezárását.
A The Wall Street Journal szerint Kenneth Thompson, Nafissatou Diallo szobalány ügyvédje megígérte, megvizsgálja, hogy megfékezheti-e a büntetőeljárást, ha a párhuzamosan folyó polgári peres eljárásban megállapodás születik a kártérítésről.
A Daily Beast hírportál úgy értesült, hogy a felek június második felében folytattak egyezkedést az esetleges anyagi “rendezésről”.
A lapértesüléseket sem az ügyészség, sem a két peres fél nem kívánta kommentálni. Amennyiben az állítások igaznak bizonyulnak, akkor Diallo szavahihetősége újabb csorbát szenvedett a keddi tárgyalás előtt, amelyen az ügyészség bejelenti majd, hogy folytatni kívánja-e a bűnvádi eljárást.
Dominique Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe a szobalány vádjai alapján. A botrány nyomán, amely politikai földrengést okozott Franciaországban, ahol a politikust lehetséges elnökjelöltként tartották számon, DSK lemondott a valutaalap éléről. Az ügyészség szerint azonban a vád az elmúlt hetekben megingott a Diallo szavahihetőségével kapcsolatban felmerült kételyek miatt.
A The Wall Street Journal szerint az ügyészség felszólította Thomsont, aki a szobalány nevében polgári peres keresetet nyújtott be, hogy amennyiben kártérítési tárgyalásokba kezdett, azokról adjon tájékoztatást. Az ügyvéd szerint ilyen egyezkedés nem folyik.
Trying her ass before breakfast! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Huszonnyolc éves csinosnak mondott nő vagyok. Formás hosszú lábam jó fenekem és szép nagy feszes melleim vannak. Különösen a melleimre vagyok büszke, és szeretem, ha megbámulják. Egy meleg nyári éjszaka utaztam haza a metrón. Késő volt már nem is volt utas csak hat tizenöt-tizenhat év körüli srác. Zajongtak hangoskodtak és közben engem bámultak. Egy rövid szoknya és egy feszes topp volt rajtam. Észrevettem, hogy a melleimet bámulják, ezért arra gondoltam, játszom velük egy kicsit. Előrehajoltam, hogy jobban belássanak a melleim közzé, és feljebb húztam a szoknyám úgy, hogy egy kicsit kilátszott a bugyim. Láttam, hogy izgatja őket a dolog, ahogy közelebb húzódtak észrevettem, hogy csak úgy dagadozik a nadráglyuk eleje. Ekkor megállt a metró és én leszálltam.
Egy parkon sétálok át, hogy lerövidítsem az utat körülbelül a közepén jártam, amikor összetalálkoztam a fiúkkal. Biztosan leszálltak a következő megállónál, és elém kerültek. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam őket, de aztán rájuk sem nézve próbáltam elmenni közöttük, de nem tudtam, mert elállták az utam. Próbáltam vissza fordulni, de tejesen körülfogtak.
- Mit akartok tőlem? – kérdeztem.
– Tetszett a műsorod a metrón, szeretnénk, ha fojtatnád – szólt az egyikük.
– Az csak egy kis játék volt – válaszoltam.
– Oké, akkor te játszottál velünk, most pedig mi játszunk veled – mondta az egyikük.
Arra gondoltam, hogy végül is én hergeltem fel őket a metrón, és különben is már többször is fantáziáltam arról, hogy egyszerre több férfival is szeretkezem, de eddig még nem jött össze. Most pedig itt van előttem hat fiatal srác, akik éppen most mondták, hogy meg akarnak dugni. Ez minden álmom felülmúlja.
Mire ezt végiggondoltam már nekem is estek. Mind a hatan egyszerre próbáltak a közelembe férkőzni. Kezeket éreztem a testem minden pontján. Pillanatok alatt lerángatták rólam a szoknyát és a toppot. Csupasz mellem látványa felizgatta őket. Egymást lökdösték, hogy hozzá tudjanak érni. Ketten – hárman markolászták egyszerre a mellem. Ez így ment egy pár percig és én kezdtem élvezni a dolgot.
– Hé – szólalt meg az egyik srác -, sokkal jobb melle van mint a csajomnak.
– Szuper jó teste van – válaszolt neki egy másik fiú. Ekkora már a bugyit is lerángatták rólam, és ott álltam közöttük meztelenül. Sorban elkezdték elővenni álló farkukat a nadrágjukból. Jó alaposan megnéztem magamnak. Négyüknek átlagos volt a mérete, de kettőjüknek nagyon vastag és hosszú volt a fasza. Teljesen felizgultam a látványra. Még soha nem volt dolgom ekkora faszokkal. Alig vártam, hogy bedugják a lucskos pinámba.
Nem is kellett sokáig várnom, hiszen ők is legalább annyira be voltak gerjedve, mint én. Letérdeltettek a fűbe, és az egyikőjük hátulról belém nyomta a farkát. Egy másik pedig elém térdelt és a számhoz tette, amit rögtön szopni kezdtem.
Ilyet még eddig soha nem csináltam, de nagyon jó érzés volt. Szépen lassan nyalogattam ízlelgettem a számban levő faszt, nem akartam elsietni a dolgot ki akartam élvezni minden pillanatot, de a fiúk nagyon be voltak gerjedve. Aki hátulról dugott, egyre gyorsabb tempót diktált. Közben a szemem sarkából láttam, hogy a többiek lökdösődnek a z elsőbbségért, és közben a farkukat simogatják. Akit szoptam hirtelen megragadott a hajamnál fogva ráhúzott a farkára, és beleélvezett a számba. Én nem akartam hagyni, próbáltam lehúzni magam a farkáról, de erősen fogott így kénytelen voltam lenyelni az egészet. Még eddig soha nem csináltam ilyet, de tetszett a dolog.
Ekkor megéreztem, hogy a pinámban lévő fiú is elkezd élvezni. Éreztem, ahogy a farka lüktetve pumpálja belém a gecit. Ezután mind a ketten kihúzták belőlem a farkukat. Próbáltam felállni, de nem hagytak a többiek azt mondták, hogy ők is azért vannak itt és most ők következnek. Mondtam nekik, hogy rendben van, bevállalom őket is, de a két nagy farkú fiú maradjon utoljára. Megint le akartak térdeltetni, de nem hagytam.
Az egyik fiút hanyatt fektettem, és beleültem az ágaskodó farkába. Olyan kemény volt, mintha karóba ültem volna. A másik fiút odaintettem magam mellé, és bekaptam a farkát. Elkezdtem szépen lassan szopni, miközben az alattam fekvő srác farkán lovagoltam. Ez így nekem nagyon jó volt, mert így én diktáltam az iramot. A két nagy farkú fiún láttam, hogy nagyon be van gerjedve, ezért intettem nekik, hogy jöjjenek közelebb. Amikor odaléptek mellém, a kezemmel megfogtam a farkukat. Olyan vastag volt, hogy alig értem át. Elkezdtem lassan simogatni, de nagyon figyeltem nehogy elélvezzenek. Ugyanis már alig vártam, hogy a pinámban érezzem őket.
Közben persze folyamatosan lovagoltam az alattam lévő fiú farkán. Próbált alulról lökdösni, de nem hagytam. Így az általam diktált tempóban mozogtam rajta. Mikor éreztem, hogy közeledem az orgazmushoz, kicsit vissza fogtam magam,vés a számban lévő fiúra koncentráltam. Egyre mélyebben kaptam be a farkát, és közben a nyelvemmel kényeztettem. Azt akartam, hogy elélvezzen, és én utána csak magamra figyeljek. Abbahagytam a két nagy farkú fiú simogatását, mert már nagyon kezdtek begerjedni, és nem akartam, hogy elélvezzenek a kezemben, mert mindkettőt a pinámba akartam érezni. A felszabadult kezeimmel elkezdtem masszírozni a számban mozgó fiú fenekét, a zacskóját. Éreztem, hogy egyre keményebb lesz a farka a számban. Mind a két kezemmel megragadtam a fenekét, és tövig bekaptam a farkát. Szinte abban a pillanatban elélvezett. Az előző fiúhoz képest dupla mennyiségű gecit lövellt a számba. Nem is tudtam lenyelni az egészet, sok kifolyt a számból és ráfolyt a farkára. A fiú a megragadott a hajamnál fogva és kényszerített, hogy tisztára szopjam a farkát.
Mikor végeztem vele elengedett, én pedig magamra koncentráltam. Az alattam fekvő fiú nagyon beindult, és hevesen elkezdett mozogni. Mivel én is nagyon közel voltam az orgazmushoz, hagytam neki. Pár pillanat múlva éreztem, ahogy a farka lüktetve a pinámba lövelli a gecit. Én sem bírtam tovább magammal, és sikoltozva elélveztem. Ezután leszálltam róla.
A két nagy faszú fiú odalépett hozzám. Én mondtam nekik, hogy egy kicsit pihenni szeretnék, mielőtt velük kezdenék foglalkozni, de ők azt mondták, hogy már eleget vártak, majd egy padhoz vezettek, és sorsot húztak, hogy ki legyen az első. Majd miután eldöntötték, a szerencsés fiú leült a padra, és beleültetett hatalmas kemény álló farkába. Ennyire még soha sem volt kitöltve a pinám. Szép lassan mozogni kezdtem. A másik srác eközben a melleimet markolászta, és sürgette a z alattam levő fiút, hogy igyekezzen, mert már Ő szeretne következni. Nem is kellett sokáig várnia éreztem, hogy kezd lüktetni bennem a fiú farka. Amikor élvezett még keményebb és vastagabb lett.
Ahogy leszálltam róla a másik fiú rögtön magára húzott. Szinte felnyársalt a kemény farkával, nagyon jó érzés volt. Szépen lassan mozogni kezdtem rajta, eközben Ő a melleimet masszírozta. A többiek eközben körbe álltak és biztatták a fiút. Engem nagyon felizgatott, hogy ennyien néznek szex közben. Láttam, ahogy ott állnak és néznek, közben simogatják magukat és a farkuk ágaskodni kezd. Ez a látvány nagyon felizgatott.
Az alattam levő fiú is kezdett egyre jobban begerjedni. Hevesen nyögdécselt és egyre gyorsabban mozgott alattam. Én sem bírtam már magammal, és vele egyszerre élveztem el. Éreztem, ahogy lüktető farka a pinámba pumpálja a forró gecit.
Remegő lábbakkal leszálltam róla, és a ruháimat keresve, fel akartam öltözni. De az a fiú, akit legelőször leszoptam, odalépet hozzám,és azt mondta, hogy ne siessek annyira, mert ő is kiszeretné próbálni a pinámat. A többiek is helyeseltek neki. Azt mondták, hogy helycsere következik, aki dugott most szopatni akar, aki szopatott, pedig a pinámat akarja kipróbálni. Én azt válaszoltam, hogy ami eddig volt az nagyon jó volt, de nekem elég volt és nem akarok folytatást. Erre azt mondta az egyik fiú, hogy ezt ők döntik el nem én. Megragadtak, és letepertek a fűbe. Hanyatt fektettek, és egy fiú leszorította, a kezem és ketten szétfeszítették a lábam. Hárman fölém álltak és azon vitáztak, hogy ki legyen az első.
Miután eldöntötték sorban álltak felettem, és a szerencsés srác rám mászott, és belém nyomta félig álló farkát. Én próbáltam ellenkezni, vonaglottam és sikoltoztam, de befogták a számat, így csak nyögdécselni tudtam. De ezzel csak azt értem el, hogy éreztem, hogy a rajtam fekvő fiú farka egyre keményebb lesz, és pár pillanat múlva el is élvezett bennem. Mikor leszállt rólam azt mondta a többieknek, hogy ilyen jót még nem dugott, mert nagyon jó, hogy a pina vonaglik a farok végén. Azt mondta a többieknek, hogy ne szopassanak hanem próbálják ki ők is, hogy milyen érzés, amikor a pina kapálódzik a farkuk végén.
Nem is kellet több biztatás már mászott rám a következő fiú. Én továbbra is kapálództam, de már csak azért, hogy hergeljem őket, ugyanis kezdtem élvezni a dolgot. Nagyon felizgatott, hogy lefognak és sorban állnak azért, hogy megdugjanak. Én így utólag azt mondom,,hogy akit még nem dugtak meg így, nem is dugott igazán jót. De szerintem a fiúk is osztják a véleményem, mert láttam és éreztem, hogy nagyon élvezik a dolgot. Ahogy belém dugták a farkukat a kapálózásom és nyögdécselésem hatására pillanatok alatt kőkemény lett a farkuk, és másodpercek alatt elélveztek bennem. De ahogy az egyik végzett már jött is a következő. Akik lefogtak, elengedtek, és ők is sorba álltak így kicsit hevesebben kapálóztam, és sikoltoztam. Ez felizgatta őket is és engem is. Volt köztük, aki már harmadszor állt sorba. Már én sem bírtam tovább, és újra hangosan sikoltozva és kapálózva elélveztem. Ez sokkal jobb volt, mint az előző kettő.
Mostanra már a fiúk is elfáradtak, és már ők se akartak többet. Felálltam és felöltöztem. Mondtam nekik, hogy én minden nap erre metrózom, és ezt bármikor megismételhetjük. Azt válaszolták, hogy ők benne vannak. Azóta sem láttam őket, pedig minden este figyelem hátha felbukkannak. Az is lehet, hogy soha többé nem találkozom velük, de ez az este maradandó élmény volt számomra. Ha valamelyik fiú elolvassa ezt a története ezúton tudatom, hogy még mindig arra metrózom és várom a találkozást.
Az Olimpiq.com úgy fogalmazott, hogy Lilla tinilány beleszaladt a faszba. A Szexpláza oldalon Plázacicának nevezzük azokat a fiatal lányokat, akik amatőr vagy profi szinten pornófotózást és pornóvideózást vállaltak. Plázamamának pedig azokat az érett nőket, akik szintén pornózásra adták a fejüket. A videómixekben a Szexpláza plázacicák privát orális szex befejezés, látható. A szexpláza amatőr modelljeinek a plázacicáknak privát castingán a lányok vetkőznek maszturbálnak, és szopás, pinán és seggbebaszás és egyéb perverzkedések után arcra, szájba élvezéssel fejeződik be a szex. Fotók és videófelvétel készült. Minden lány arcába, szájába, hajába kapta az ondót. Ki-ki lenyelte, kiköpte, szétkente. Van aki imádta az ondót és rögtön lenyelte, még fotózni sem lehetett, de a videón látható. Van akinek a torkára ment a spriccelés, és majd megfulladt.

Olyan is, akinek még soha nem volt a szájában spermium, és kis híján elhányta magát. Gecis arcú plázacica képek itt. A 18 éves Lilla pornófilm forgatás amatőr casting képek és videó. Ilyen castingon tulajdonképen pénzért szexuálisan alázva vannak a lányok, és eldől, hogy meddig mennek el a szexben. Persze igyekeznek minnél többet mutatni, hogy kapjanak minnél több pornós munkát. Bemutató képekért kattints a fotóra, bemutató videóért ide. Ha tetszik Lolla plázacica, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor válogass a teljes tagi tartalomból, vagy töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
