Archive for 2011, július

A nő szerette, ha ő irányíthat. Minden tekintetben eléggé túlsúlyosnak számított, és a szexuális étvágya is legalább akkora volt, mint a méretei. Annak ellenére, hogy több szeretője is volt már korábban, valahogy egyikük sem felelt meg speciális elvárásainak. Nem igazán elégítette ki a hagyományos szexuális együttlét, ő inkább a saját, különleges módján élvezte a szexet. Imádta, ha a punciját és a seggét nyalathatta hosszú ideig egy fickó arcán üldögélve. Korábban egy-két szeretője már bepánikolt, mikor a vágytól kissé agresszívebben nyomta a fejüket a két lába közé, és ült a fejük fölé.
Ez volt az a pillanat, amikor Helen eldöntötte, hogy ő mostantól egy szolgalelkű férfit fog keresni magának, aki csak azért létezik, hogy az ő élvezetét és egyéb szükségleteit kiszolgálja. Ez elsősorban órákig tartó orális szolgálatot jelent, ahogy ő könyörtelenül meglovagolja szolgája arcát, míg többször el nem élvez.
Az interneten regisztrált is néhány bizarr társkereső portálon, hogy megtalálja azt a férfit, aki kielégítheti egyéni vágyait. Hamar rájött, hogy sok-sok férfi jelentkezik, aki szívesen szolgálná őt, pont úgy, ahogy ő akarja, de a legtöbbjük, akikkel felvette a kapcsolatot, hamisnak bizonyult, vagy pedig nem épp olyanok voltak, amilyen férfit ő szeretett volna.
Helen már kezdte azt hinni, hogy sosem találja meg a megfelelő szolgát, egészen Ed feltűnéséig. Ed vette fel vele a kapcsolatot, az egyik hirdetésére hivatkozva. Ezt írta: „Kedves Helen. Én egy teljesen szolgalelkű férfi vagyok, aki imádja, ha egy nagy, agresszív hölgy az arcára ül. Semmit nem kérek cserébe, egyetlen vágyam, hogy az Ön személyes punci és seggnyaló szolgája lehessek. Szeretem továbbá, ha ki vagyok kötözve és úgy kényszerítenek arra, hogy kinyaljak valakit, akár órákon át. Őszinte embernek tartom magam és közel lakom Önhöz.
Kérem vegye fel velem a kapcsolatot, ha én lennék az, akit keres magának.” Helennek tetszett a bemutatkozás, így válaszolt a megkeresésre: „Helló Ed. A leveledből arra következtetek, hogy a vágyaink talán egyezhetnek, de szeretnék kérdezni még tőled pár dolgot, és ha tetszenek a válaszaid, akkor megegyezhetünk egy időpontban, amikor találkozhatunk és megbeszélhetünk mindent, hogy eldönthessem lehetsz-e a szolgám.”
A kérdések:
1.Szolgáltál-e már valaha korábban egy nőt, mint az ő orális szolgája.
Ha igen, akkor részletezd az ezzel kapcsolatos élményeidet.
2.Megértetted-e, hogy csak a nyelved, ajkaid, szád és az arcod akarom használni szexuális vágyaim kiélésére? A kielégülésed és a kényelmed egyáltalán nem érdekel. Az egyetlen vágyam, hogy a személyes nyalógépemmé tegyelek.
3.Ült már valaha egy kövérebb nő a fejeden? Előre bocsátom, hogy én egy magas, nagy mellű nő vagyok és egyáltalán nem fogom vissza magam, ha a szolgám arcán lovagolok.
4.Le fogod-e nyelni és inni az összes puncinedvemet és pisimet, ha a szolgám leszel?
5.Nyalnád-e imádattal a testem többi részét is, mint a lábaim, a hónaljaim vagy épp a melleim.
6.Megengeded-e, hogy a lábaid és a kezeid lekötözzem, mialatt orálisan szolgálsz engem?
7.Használt-e már valaha egy nő, mint az ő mindenes „wc-szolgája”?
Helen alig várta, hogy Ed válaszoljon a kérdéseire. Nem akart túlságosan lelkesnek tűnni, hisz szerette volna fenntartani a teljes irányítást. Mégis, a puncija nedvezni kezdett, mikor megnyitotta Ed válasz levelét.
„Kedves Helen, Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy válaszolhatok a kérdéseire. Én tényleg őszintén vállalom, hogy odaadóan szolgálnám Önt.”
Válaszok:
1.Igen, már szolgáltam egy hölgyet, mint az ő orális szolgája több évvel ezelőtt. Nehéz erről írnom, mert hogy őszinte legyek, akit szolgáltam, az én nagynéném volt, Marge néni. Ő szó szerint megtanította nekem hogyan kell tökéletesen szolgálni egy nőt orálisan minden elképzelhető módon. Ő is testes nő volt, körülbelül 130 kiló és minden nap használt engem, 6 hónapig folyamatosan, míg nála laktam.
Ennél több részletet is mesélhetek később, ha óhajtja.
2.Igen, tökéletesen megértettem kit keres és mire, azaz, hogy csak és kizárólag egy nyalógépet. Akar, aki minden parancsát teljesíti.
3.Ahogy korábban említettem, Marge néni kedvenc nyalató póza épp az volt, hogy az arcomra ült, és úgy kellett szolgálnom őt, így készen állok rá, hogy ugyanígy szolgáljam Önt is Helen. Egyáltalán nem számítok semmi kegyelemre e vonatkozásban.
4.Igen, imádom a női punci és pisi ízét a számban.
Mindent megiszok és lenyelek, amit a számba juttat.
5.Igen, ahogy korábban említettem, Marge néni megtanított, hogy értékeljem a szagát és ízét a női test minden egyes részének. Nyaltam és szoptam a lábait, seggét, punciját, harisnyáit, melleit és persze a hónaljait is.
6.Marge néni egy irányító típusú domináns nő volt, gyakran megfosztott a mozgás szabadságomtól, miközben szolgáltam őt. El kell ismernem, olykor kissé ijesztő volt, mikor tehetetlenül feküdtem alatta és ő ráült az arcomra, majd kénye-kedve szerint játszadozott velem.
De végül megtanultam élvezni az ehhez hasonló szituációkat és vágytam rá, hogy ily módon uralkodjék felettem.
7.Azon túl, hogy megtanultam meginni Marge néni minden csepp pisijét, szinte minden nap, még nem szolgáltam egy nőt sem, mint az ő teljes, mindenre kiterjedő „wc-szolgája”. Ugyanakkor egyszerre ijesztő és izgalmas belegondolnom ebbe az eshetőségbe is.
Helen a punciját izgatva olvasta Ed e-mailjét. Arra élvezett el, ahogy arról fantáziált miként fogja használni őt, ha végre összejönnek.
Küldött Ed-nek egy e-mailt, hogy szombat reggel üljenek be reggelizni egy helyi palacsintázóba, hogy jobban megismerhessék egymást. Helen ugyanis tovább szerette volna tesztelni Ed elhivatottságát, hogy csakugyan annyira szolgalelkű-e, mint amire számított. Helen mosolygott és csak úgy magának jegyezte meg: „nagyon mókás dolgok fognak történni hamarosan…”
Helen előre izgult, hogy milyen lesz Ed-el találkozni, remélte, hogy nem fog csalódni benne. Annak ellenére, hogy figyelmeztette őt, hogy csak arra keres magának szolgát, hogy mint a személyes nyalógépeként használja, tudta, hogy sok kétszínű, tettetős, csaló férfi van, akik megígérnek bármit, de végül mégis hamisnak bizonyulnak.
Végre elérkezett a szombat reggel. Helen az a típus volt, aki egy megbeszélt találkozóra inkább mindig előbb érkezett, mint később és nem szerette azokat az embereket, akik mindig elkésnek. Abban egyeztek meg, hogy reggel 8-kor találkoznak és most épp 7.50 volt. Ahogy Helen belépett a Napfény Palacsintázó ajtaján, egy férfit látott az egyik asztalnál, aki körülbelül 70 kiló lehetett és legalább 20-25 centivel alacsonyabb mint ő. Ha ehhez vesszük, hogy Helen legalább 30 kilóval volt nehezebb nála nyilvánvaló volt a méretbeli különbség. A férfiben Helen persze azonnal felismerte a férfit, akit a küldött fotón is látott már.
Ő azonnal felpattant és elé sietett, hogy bemutatkozzék: „Helló, a nevem Ed, Ön pedig biztosan Helen.”
Helen mosolygott és a kezét nyújtotta: „Igen, én vagyok Helen, örülök, hogy találkoztunk.” Helen már számtalan alkalommal volt itt a Napfény Palacsintázóban, mivel az csak pár kilométernyire volt a házától. A pincér megkérdezte, hogy egy asztalt szeretnének, vagy inkább egy bokszot.
Helen irányító természete azonnal megmutatkozott, hisz ő válaszolt Ed helyett: „Egy bokszot kérnénk, valahol hátul.”
Egy nagy bokszban ültek le végül az étterem hátsó részében, ami így sokkal privátabbnak hatott és valamelyest távolabb kerülhettek az étterem többi vendégétől. Ed kissé félénknek tűnt, de nem tudta elrejteni az izgalmát, hogy láthatja Helent teljes életnagyságában. A rózsaszín, rojtos nyári ruha nem tudta elrejteni Helen csodás, formás popóját és vastag, erős lábait.
Magasabb és nagyobb is volt, mint ahogy elképzelte, de a gondolat, hogy egy ilyen szexi nőt szolgálhat, egyszerre borzongatta és ijesztette is meg. Annak ellenére, hogy lapos, nyitott orrú szandál volt rajta, jóval fölé magasodott. Önkéntelenül is végignyalta az ajkait, ahogy felmérte a nagy, széles lábfejeit és a hosszú, pirosra festett lábujjait.
Mikor végre leültek, Helen közelebbről is megnézhette Ed arcát. Erős állkapcsa volt, széles szája telt ajkakkal és nagy orra. Arra gondolt, pontosan ilyen típusú arcot keresett saját kényeztetése céljából és már előre azon fantáziált, miként is fogja használni ezt a fickót a saját személyes élvezetére, kielégülésére és mindenfajta erotikus szükségleteire.
Már előre örült, hogy használhatja őt, mint személyes szolgáját, de arra összpontosított, hogy megőrizze nyugalmát és ne tűnjék túlságosan buzgónak.
Kávét és reggelit rendeltek, majd szokványos beszélgetésbe kezdtek, hogy kissé megismerhessék egymást. „Szóval miféle munkát végzel Ed?”
„Könyvelő vagyok és van egy kis saját irodám az otthonomban. Így eléggé rugalmas az időbeosztásom, számomra ez nagyon kényelmes, hisz így valóban élvezni tudom az életet.
Helen mosolygott és felvonta a szemöldökét: „És pontosan mik azok a dolgok, amiket szeretsz csinálni?”
Ed azonnal válaszolt: „Nos, szeretek festeni, tornászni, úszni, verseket olvasni, és persze domináns hölgyeket kielégíteni.” Mindketten nevettek, megtörve a kezdeti feszültséget.
Helen végre megkapta azt a kiindulópontot, amire várt, innentől kezdve már nem volt szükség a további udvariassági beszélgetésre. „Mint ahogy már úgyis tudod a korábbi levelezéseinkből, én alapvetően nagyon agresszív és követelőző nőnek tartom magam, és csak a szádat, nyelved, ajkaid és az arcodat akarom használni a saját kényeztetésemre.
Azt is tudod, hogy imádom a teljes irányítás érzését is a szeánszok során, ami azt jelenti, hogy esetleg teljesen lekötözöm a kezeid, lábaid mialatt orálisan szolgálsz engem. Ha számodra is tényleg ez az, amire vágynál, akkor folytathatjuk, ha nem, akkor ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Ahogy írtam neked, csak arra kellesz nekem, hogy nyalógépemként használjalak néhány órára egy héten, legtöbbször péntek reggelente.
Ed ekkor már tudta, hogy Helen pontosan az a fajta domináns nő, akit keresett, mégis, minden izgalma ellenére, kissé félt Helen nyilvánvaló kielégíthetetlen szexuális étvágyától és erős vágyától a teljes irányítás kiélvezésére.
Tartott tőle, hogy Helen esetleg megfojtja őt a hatalmas popója, vagy puncija szorításában, de mint ahogy a hím pók a nőstény Fekete özvegy varázslata alatt, a vágy, hogy alá vesse magát a nő irányításának felülemelkedett rajta. Bizonyos fokig már a nő bűvöletének csapdájába esett.
Megalázkodó, szolgához méltó hangon válaszolt Helen-nek: „Mindenáron szeretnék az Ön privát nyalógépe lenni, de azt is el kell ismernem, hogy az Ön totális irányításának átadnom magam egy kissé megrémiszt engem.
Helen felnevetett, majd azonnal visszakomolyodva hajolt közel Ed arcához, hogy jobban kihangsúlyozza amit mondani készült neki. „Megértem, ha nyugtalan vagy egy picit, de szeretnék nagyon őszinte lenni veled. Ahogy már korábban többször megírtam, egy nyalógépet keresek, és ha elfogadod a szabályaimat, használni és kínozni foglak a puncimmal, a seggemmel és a lábaimmal egyaránt. Elismerem, hogy rettenetesen felizgat, ha hallom, ahogy a szolgám levegőért küzd, miközben az arcán lovagolok, és imádom az érzést, amikor a szolgám arcát mélyen a gyönyörű seggembe temethetem.

Felizgulok ha a szolgám szájába dughatom a lábam, jó mélyen, egészen a torkáig lenyomva. Jobb ha előre szólok, hogy szeretek többször elélvezni, és sosem hagyom abba a játékot, míg legalább 4-szer el nem élvezek. Azt is jobb ha tudod, hogy gyorsan újratöltődöm, így számíthatsz rá, hogy eléggé elfoglalt leszel, amikor játszadozni hívlak. Van még egy dolog, amit jobb, ha felfogsz, mielőtt szolgámmá tennélek. Elvárom, hogy megidd és lenyeld minden punci-nedvem és pisim, végig, amíg együtt vagyunk. Készen állsz rá, hogy eljöjj hozzám ma reggel és a szolgámmá tegyelek, vagy nem?
Helen szemei mélyen Ed-éibe fúródva várták az azonnali választ. Ed pontosan tisztában volt vele, hogy egy rendkívül domináns hölggyel hozta össze az élet, aki pontosan tudja mit akar és abból semmit nem engedne. A korábbi félelem ellenére Ed szolgalelkű énje teljes erővel tört a felszínre: „Igen, elfogadom minden szükségletét és igényét. Ígérem, hogy mindent az Ön óhajai szerint fogok csinálni. Még sosem találkoztam olyan hölggyel, mint Ön, és mindennél jobban szeretnék a szolgájává válni.
Helen mosolygott: „Boldog vagyok, hogy ezt hallom, de óvatosabbnak kellene lenned az olyan kijelentésekkel, mint „mindent megteszel, amit csak kívánok”, hisz fogalmad sincs, miket fogok megkövetelni Tőled! Azt javaslom, igyuk meg a kávéinkat és menjünk el a lakásomra. Mindössze egy mérföldnyire van innen. Mostantól, úgy hívlak téged, ahogy én akarom, ami legyen mondjuk nyalógép, te pedig Úrnődnek szólítasz.”
Helen egy kis kertes házban lakott, melyhez nagyjából két holdas terület tartozott.
A közelben nem voltak más házak, csak a nagy, nyitott földek, mezők, de Helen kifejezetten élvezte a csendes egyedüllétet. Amint beléptek a házba, Helen máris megragadta Ed karját és behúzta a fürdőszobába. Ednek azonnal feltűnt, hogy a wc sokkal nagyobb és magasabb, mint egy átlagos fürdőszobában. Helen lehajtotta a csésze tetejét. „Vedd le a pólód és térdelj le a vécé elé nyalógép!”
„Igenis Úrnőm!” válaszolta.
Helen szinte letépte a ruháját, majd leült.
Élvezettel nézett le az előtte térdeplő férfira, miközben mindkét kezét használva erőszakolta be a fejét a két lába közé. „Nyisd ki a szád nyalógép és tartsd a kezeid szorosan magad mellett. A kávé épp most ért keresztül rajtam, úgyhogy jobb ha gyorsan nyelsz!” Ed kinyitotta száját, ahogy Helen hozzányomta a száját a nedves, szőrős puncijához. Ed majdnem fuldokolni kezdett, ahogy a pisifolyam első hulláma a torkába ömlött. Nem volt más választása, mint nyelni a pisit, amilyen gyorsan csak tudta, különben belefulladt volna az erős sugárba.
Ed folyamatos nyeléseinek hangja mosolygásra késztette Helent, hisz végre talált magának egy olyan férfit, aki alkalmas rá, hogy igazi nyalógéppé tegye. Tetszett neki, ahogy nagyon megalázkodó módon a kezeit szorosan maga mellé szorította, ahogy parancsolta neki, miközben erősen szorította újdonsült szolgája száját a puncijára, és folyamatosan pisilt a szájába, minden egyes cseppet kipréselve magából.
Ed nehezen hitte el milyen erővel és mennyiségben tud Helen egy alkalommal pisilni, és csak nyelt és nyelt, egészen addig, míg végül csak az utolsó cseppek maradtak hátra.
Ed jól tudta mi a dolga, és alázatosan elkezdte kinyalni Helen puncijából a maradék pisit.
„Ilyen egy rendes szolga, nyald tisztára a puncim!” Helen a pisitől csöpögő puncija előtt tartotta Ed fejét, egészen addig, míg az utolsó csepp pisit is ki nem nyalta és le nem nyelte. Helen hátrahajtotta Ed fejét és kéjesen nézett le rá. „Jól csináltad szolga. Míg hallgattam, ahogy a pisim nyeled, teljesen beindultam. Kövess, térden csúszva nyalógép!” Ed Helen széles, formás popója mögött kúszva követte őt a hálószobába, ami közvetlenül a fürdőszoba mellett volt.
Ed meglepődött a hálószoba méretein. Leszámítva a hatalmas méretű ágyat, elég hely volt még egy különálló, párnázott padnak és egy kanapénak is.
„Állj fel nyalógép!” parancsolta. Ed látta, hogy Helen hosszú selyemsálakat tart a kezében. A férfi mögé lépett: „Tedd a kezeid a hátad mögé szolga!” Azonnal Ed csuklói köré kötözte az egyik selyemsálat, biztosítván, hogy semmiképp se tudja kiszabadítani magát a kötelékből. Helen ekkor hátranyomta Ed-et a nagy agyra, úgy, hogy a hátán feküdjék.
Ezután a másik sállal a bokáit is erősen összekötözte. Az ágy közepére húzta szolgáját, majd egy magas párnát tett a feje alá. Felállt az ágyon, pontosan Ed feje fölött, és egy a plafonon nyilvánvalóan erre a célra odaszerelt rúd segítségével egyensúlyozva nézett le megkötözött szolgájára, miközben egyik lábát az arcára emelte.
Félelmet látott a szemiben, ami még jobban felizgatta őt. Hatalmas lába szinte teljesen eltakarta az arcát. „Told ki a nyelved szolga!” Amint szolgája teljesítette parancsát, nagyobb súllyal nehezedett rá a fejére, fel-alá dörzsölve hozzá izzadt talpát a nyelvéhez, arcához.
„Oh, mennyire imádom, ha a lábam nyalják és szopják, szolga! Teljesen nedvessé teszi a puncim, amit hamarosan magad is megtapasztalhatsz nyalógép!” Helen előbb minden lábujja közül kinyalatta szolgájával az izzadságot, majd megparancsolta, hogy minden lábujját külön-külön szopogassa, végül megpróbálta minden lábujját, és az egész lábfejét beleerőszakolni a nyitott szájába, a végsőkig szétfeszítve az ajkait. Miután mindkét lábát nyalatta és szopatta végtelen elégedettséggel, lassan elkezdett leguggolni Ed arca fölé.
Helen szorosan tartotta Ed fejét a homlokánál fogva, miközben lassan ráillesztette a nedves punciját egyenesen Ed szájára. Ed azonnal elkezdte nyalni a puncit, miközben érezte a nő súlyát ránehezedni az arcára. A félelem, hogy esetleg megfulladhat arra késztette, hogy még intenzívebben nyalja a szája elé tapasztott puncit. Ez nyilvánvalóan örömmel töltette el Úrnőjét, aki kis idő múlva előre-hátra mozogva dörzsölte hozzá a punciját és seggét Ed csapdába ejtett arcához!
Helen érezte a heves klimax első hullámait, és ennek hatására szó szerint piciket ugrálva dörzsölte hozzá a punciját és a seggét szolgája arcához.
Ed nem tehetett mást, mint nyelt és nyalt klimaxtól klimaxig. Arra kényszerült, hogy gyorsan vegyen lélegzetet egy-egy kicsi ugrás között, hisz Helen mindig teljes súlyával ránehezedett az arcára. „Nyalj tovább szolga! Szopd a clitorisom és abba ne merd hagyni!” – sikította Helen.
Ed már szolgált korábban több nő alatt, de nem tudott volna visszaemlékezni még egy olyan esetre, mikor valaki ennyire brutálisan nyalatta volna ki magát. Megpróbált nyugodt maradni, de Helen szinte már fojtogatta az arcához dörzsölt puncijával és seggével.
Az járt a fejében, hogy végül is mindegy, hogy megengedi-e vagy sem Helennek, hogy megkötözze, miközben nyalatja magát, hisz a feje így is, úgy is szó szerint csapdába esett a két lába között és minden egyes lélegzetvételért meg kellett küzdenie.
Ekkor hirtelen kissé előbbre csusszant Ed arcán, így most Helen segglyuka került Ed szája fölé, míg az orra mélyen belefúródott Úrnője nedves puncijába. „Toldd fel a nyelved a segglyukamba nyalógép!” – sikította.
Végső soron így legalább kissé könnyebbé vált lélegzethez jutnia, miközben mélyen Helen segglyukába vezette a nyelvét.
Helen erősen dörzsölni kezdte a segglyukát Ed szájához így próbálván még mélyebbre feltolni magának azt, miközben szolgája orrával izgatta nedves punciját. Valóban elég elszánt volt, hogy szolgája egész arcát a saját élvezetére használja.
Helen újra ugrándozva, egyre gyorsuló tempóban kezdte hozzádörzsölni punciját és seggét Ed arcához, teljes súlyát beleadva a mozdulatokba, így Ednek megint harcolnia kellett a levegőért. A puncija úszott a nedvességben ahogy könyörtelenül használta védtelen szolgája arcát, egyáltalán nem törődve azzal, hogy közben szinte fojtogatja őt.
Mint ahogy egy jó szolgától elvárható, Ed egy pillanatra sem hagyta abban a nyalást, szopást és nyelését Úrnője nedveinek. Helen a punciját ismét Ed szája fölé illesztve pisilni kezdett.
„Nyeld le minden egyes kibaszott cseppjét, szolga!” – kiáltotta hangosan. Ed kénytelen volt folyamatosan nyelni Úrnője bőséges puncinedveinek és pisijének keverékét. Körülbelül egy negyed gallonnyit kellett lenyelnie a pisiből, mire Helen végre befejezte a pisilést és elélvezést.
Miután Ed teljesen tisztára nyalta Helen punciját és segglyukát, Helen leszállt a nedvektől átitatott arcáról és a mellkasára ült, élvezettél nézve, ahogy meggyötört szolgája ismét próbál normálisan lélegezni.
„Ez csodálatos volt, szolga! Remélem az én kis nyalógépem is legalább annyira élvezte, mint Úrnője.”
Ed teljesen kimerült, de mégis boldog volt, hogy képes volt úgy kielégítenie őt, ahogy Úrnője szerette volna. „Boldog vagyok, hogy a nyalógépe lehetek!”
Helen mosolygott, ahogy lenézett Ed meggyötört arcára: „Azt tervezem, hogy mindenben ki fogom használni a szád, a nyelved, az ajkaid és az arcod! Én is boldog vagyok, hogy végre megtaláltam a saját személyes nyalógépemet!

 

Wayne Rooney szexbotrányát követően visszaesett a futballban, de végül a szezon második felében magára talált. Mégsem elégedett a teljesítményével, olyan szeretne lenni, mint Lionel Messi.
Wayne Rooney lendületes tavaszi idényében már 15 gólt szerzett, amivel visszaállította renoméját a futballban, de azt persze sosem feledteti, hogy amíg terhes volt a neje, több prostituálttal is megcsalta. Ő maga is nehezen dolgozta fel a magánéleti válságot és a körülötte lévő felhajtást, de az idény második felében mutatott jó játéka azért azt mutatja, kezd kikászálódni a gödörből. A Manchester United csatára azonban még többre vágyik.
– Boldoggá tett, hogy megnyertük a 19. bajnoki címünket – mondta Rooney –, és nagy dolognak tartom, hogy bejutottunk a BL-döntőbe, kikapni persze nagyon rossz volt a Barcelonától. Azon a meccsen is megtapasztalhattam, hogy milyen Lionel Messi ellen játszani. Tényleg elképesztő futballista, abszolút megérdemli, hogy őt választották a világ legjobb labdarúgójának. Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha elmondom, hogy akárcsak a többi játékos, én is olyan szeretnék lenni, mint ő. Elképesztően sokat dolgozom, hogy még tovább fejlődjek, de nem tudom, hogy Messit valaha is utol lehet-e érni.

- Ha a barátom nemi szervét a számba veszem és az előváladékot és ondót lenyelem, attól lehetek terhes? Soha senkitől nem kaptam választ és nem akarok felelőtlen lenni…
Nyugodj meg, ettől nem lehetsz terhes. Ahhoz, hogy valaki teherbe essen, a spermiumoknak a hüvelybe, onnan a méhbe és a petevezetőbe kell jutniuk. Többnyire itt találkoznak az érett petesejttel, itt történik a megtermékenyítés.
Az utóbbi napok, úgy tűnik, a furcsa terhességekről szólnak. Hónapokkal ezelőtt röppent fel a hír a 9 éves kínai kislányról, aki egészséges babának adott életet, s máris itt volt az újabb eset, a Discovery Magazin blogjából, mely az ABC News-ra is kikerült, illetve már magyar oldalakon is olvasható. Noha az eset még 1988-ban, az afrikai Leshotoban történt, mindenképpen érdekesnek tűnik.
Eszerint egy 15 éves lányt, akinek egy ritka születési rendellenesség (mülleri agenezis) miatt nem volt vaginája, csak egy szűk bemélyedés a lábai között, régi barátja hasba szúrta, miután rajtakapta a lányt, amint egy másik fiút kényeztetett orálisan. A kórházban sóoldattal mosták át a lány hasát, majd összevarták. 278 nappal később ugyanez a lány szülni jött a kórházba. Az orvosok szerint valószínűleg a szúrt seb ellátásakor a béltraktuson keresztül juthatott el a spermium a reprodukciós szervhez.
Miért nem lehetséges a teherbeesés?
Noha az esetről a British Journal of Obstetrics and Gynaecology is beszámolt, sok neves szakember mégis kétkedve fogadja a történetet.
Ennek pedig több oka is van:
1. A spermiumoknak magas pH értékű, inkább lúgos közegre van szükségük a túléléshez, így a gyomorsavak által nyújtott alacsony pH-jú környezetben rövid időn belül elpusztulnak .
2. A gyomor és a petevezeték egymáshoz való viszonya anatómiailag szinte teljesen lehetetlenné teszik az ilyen jellegű megtermékenyülést.
3. Ha esetlegesen mégis létrejönne a megtermékenyülés, az nagy valószínűséggel méhen kívüli terhességet okozna.
4. Mivel azonban a lánynak nem volt vaginája, amin át a menstruációs vér távozzon, az a hasüregben keringve szinte teljes bizonyossággal kizárja a terhesség létrejöttét. Nem is beszélve arról a fájdalomról, amit az eltávozásra váró menstruációs folyadék okoz ilyen esetekben. Nem véletlen, hogy az ezzel a rendellenességgel született lányoknál műtéti eljárás szükséges ennek eltávolítására, különben meghalnának.
5. Ha azonban az esetben említett lánynak nem voltak ilyen jellegű panaszai, az csak arra utalhat, hogy valószínűleg még nem menstruált. Ez a tény azonban ismét kizárja a terhesség lehetőségét, mivel az csak ivaréretten következhet be.
6. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy noha az egészséges spermium akár 72 óráig is életképes a számára megfelelő környezetben, a petesejt 12 órával az ovuláció után terméketlen.
Noha az eset mindenképpen izgalmas olvasmánynak és szóbeszéd témának ígérkezik, a legfontosabb, amire az orális szexszel kapcsolatban fel kell hívni a figyelmet, a HPV fertőzés veszélye.
Aggodalomra semmi ok, orális szexszel továbbra sem lehet teherbe esni!

A még kislány Éva egy autóbaleset során elveszíti szüleit. Egy baráti család, Tibor és Klára fogadja örökbe a gyereket, hogy két nagyobb fiuk mellett felneveljék. Néhány évvel később – Éva ekkor tizenhárom éves – Tibor elcsábítja és magáévá teszi a kamaszodó lányt. Éva beleszeret nevelőapjába, testi – lelki rabjává válik. Klára, a nevelőanya, miután felfedezi kettejük viszonyát, a lányt nevelőintézetbe adja. De Tibor nem hajlandó feladni Évával titokban folytatott kapcsolatát. Ígéretekkel, és személyiségének erejével egyre inkább magához láncolja a felnövekvő lányt. Az intézetből elkerülve Éva a városba költözik, ahol Tibor támogatásával és rajzolói állásából önmagát fenntartva éveken keresztül hétről hétről mindig ugyanarra a két napra vár: a szerdákra és a szombatokra, amelyeket együtt tölthet a férfival, aki időközben teljesen berendezkedett titkos kettős életükre. Tizenegy év telik el így. Éva életében Tiboron kívül nincs helye más szereplőnek, a férfi iránt érzett szenvedélyén kívül más érzésnek. Hiába szaporodnak a jelek, hogy Tibor csak áltatja. Hogy siettesse az eseményeket, Éva elhatározza, ő maga közli évek óta nem látott nevelőanyjával, hogy Tibor válni készül, mondjon le róla. Klárával való találkozása egy csapásra minden reményét romba dönti: a még mindig fiatalos Klára előrehaladott terhes. Évának egyetlen választása marad, hogy visszanyerje méltóságát. A film rendezője, Sas Tamás kissé alaptalanul fennhéjázva lenyúlja Jarmusch-tól a “Down by Law” címének nagyobbik felét s annyi kliptől lüktető sikerfilm (“Rosszfiúk”, “Kalózok”) után megpihenve művészi egyszerűségre hajaz.
Próbálkozott már effélével első filmjében is, a mindvégig egy beállításból felvett, nagysikerű “Presszó”-ban. Meglepő, hogy egy ilyen népszerű rendező negyedik filmjét állami támogatás híján minimál költségvetésből és ingyen operatőrrel, kölcsönkért kamerával, kölcsönlakásban forgatta. Bár az előző kormány minimál-filmes támogatására gondolva nyilván nem ő volt mostanság az egyetlen.

Mellesleg a lelkes önkéntes operatőr neve ismerősen csenghet, Ragályi Elemérnek hívják s Hollywoodból hazaköltözve elég merész és érdekes kihívásnak találta a “Szerelemtől sújtva” ötletét ahhoz, hogy beszálljon. Nyilatkozata szerint – elege lett a klisékre épülő amerikai filmekből s tegyük hozzá, kinél találhatta volna meg a várva várt remek forgatókönyvet, ha nem egy másik magyar operatőrnél, saját tanítványánál, Sas Tamásnál.
A film egy Szív utcai garzonban évek óta egyedül élő huszonegy éves lány életének utolsó hetét pergeti le előttünk. Éva jól felszerelt babaháza tele van csengőkkel. Cseng a telefon, a rádiótelefon, a bejárati csengő, a kaputelefon és rajta keresztül hangok érkeznek mindenfelől. Beszól a szomszéd, üzenetet hagy a rögzítőn munkaadója vagy felcsenget a barátnő és leggyakrabban Tibor telefonál, aki Éva mostohaapja, szeretője, élete értelme, s mint végül kiderül, ártatlansága korai megrontója.
Mindannyiukban közös – amit majd nyilván minden mozinéző sajnos már előre tudni fog -, hogy egészen a film végéig, szinte egyáltalán nem jelennek meg a vásznon, csupán hangok és árnyak, akár hallucinációk is lehetnének. Az egyetlen hús-vér szereplő Éva, akit a kamera teljes intimitásában, szuszogásában és érzelmi világában közvetíteni igyekszik. Minden pillanata és gondolata gyerekkorának egyetlen, felülírhatatlan gócpontja körül forog.
A “Szerelemtől sújtva” nőfilmként a kevésbé népszerű, de azért szokványos nő- és férfiképet formázza. Hősnője nem dekoratív szexbomba, de emancipált életmódja csak látszólagos, s valójában az alárendelt, kiszolgáltatott, passzív nőtípust képviseli.
A férfiben elsősorban apát kereső, függő nőt, aki mániákusan kapaszkodik az ártatlanságát elrabló férfiba. A birtokvágyó, bosszúálló nőt, aki ha a várva várt anyaszerepet nem kaphatja meg, veszélyes démonná válik. A férfi pedig a perverz csalót, az extrovertált kalandort, aki számára a nő csupán kedvenc játékszereinek egyike.
A főszerepet alakító harmadéves főiskolás Kovács Patrícia feltehetően nem tesz mást, mint mindent beleadva, kiválóan hozza a rendező és a forgatókönyv által tőle elvárt szerepet, lelke mindvégig mélységélesen illeg-billeg a drámai kifutón. Két csengőszó közt magában beszél, sakkozik korán megszakadt gyerekkorának figuráival, ceruzát rág vagy bájosan gügyög a mackójával. Karaktere akkor válik érdekessé, mikor vízió és önszuggesztió közelébe ér, de sajnos nem sokáig marad ott.
Pereg a filmidő, közeleg a vég, az alkotók sürgős szükségét látják egy tragikus végkifejlet felmutatásának s hősnőnk feketére festett hajjal egy könyvespolc által önleszúrva találja magát a gyertyafényben. Adam’s Family és szexpír ad itt egymásnak nem túl emlékezetes találkozót. A történet saját dugájába dől, a precízen elrendezett drámai kibontakozás színpadias krimi-effektbe torkollik.
Sas filmje valahol középtájt helyezkedik el két szintén 2002-ben készült hazai magánpokol-film között. Lakásfilmként sokkal kevésbé hiteles, mint Dettre Gábor esetlegességektől és öniróniától sem tartó “Felhő a Gangesz felett”-je, s zárt térben, szívszaggató telefonok közt őrlődő hősének története földközelibb, mint Gárdos Péter “Utolsó blues”-ának túlkreált sztorija.
S ebben benne foglaltatik, ami ellene és mellette felhozható: túl szépen felszerelt babaházi formalizmusa és szigorúan végigvitt elbeszélésbeli következetessége.

Sok levelet kapok, melyben munkát kérnek az emberek az xnews.hu-tól, sok pénzt akarnak és semmi bizonyítékot nem adnak, hogy köztünk a helyük. Enci és Marcsi nem így gondolkodnak. Időt fektetnek a munkába, és az utolsó forintjaikat egy valósággal átitatott fikciós videócskába ölték. Elküldték az xnews.hu-nak, mi pedig bemutatjuk. A szösszenetben elénk tárul Linda és Balázs mesébe illő romantikus egybeolvadása. Enciék ezzel az anyaggal csapattagok lettek, azt ígérik időnként meglepnek minket egy-egy ilyen közérzeti anyagocskával. Sőt aki szeretne rendelhet tőlük privát hülye videót is, vagy vírusvideót, olyat ami serkenti egy tetszőleges termék értékesítését. A rendeléseket az xnewshu@gmail.com címre várjuk. Igen, az anyagért nem kellett fizetnünk, nem is igazán tudtunk volna, mert a templom egere hozzánk képest Rockefeller. Az xnews.hu-is várja a megrendeléseket és az adományokat, hogy minél több szórakoztató videóval lephessünk meg benneteket. Forrás: Xnews.hu

Vadállatias szeretkezésként jellemezte Dominique Strauss-Kahnnal 2000-ben létesített viszonyát Anne Mansouret, az IMF volt vezérét nemi erőszak kísérletével gyanúsító Tristane Banon anyja. Állítja, hogy Strauss-Kahn egy pohár bor mellett bocsánatot is kért, amiért megpróbálta megerőszakolni a lányát.
Tristane Banon, a Dominique Strauss-Kahnt nemi erőszakkal vádló francia írónő édesanyja rendőrségi vallomása szerint beleegyezésen alapuló szexuális viszonyt létesített pár éve az IMF volt vezérével annak párizsi irodájában, írja a Daily Mail. A botrányok miatt lemondott DSK a 65 éves Anne Mansouret vallomása szerint “egy katonatiszt vulgaritásával tette magáévá” még 2000-ben, egy munkaesemény után.
Mansouret a francia szocialista párt tagja, akárcsak DSK. A légyottra az OECD párizsi központjában került sor, ahol Strauss-Kahn főtanácsadó volt.
A vád szerint DSK három évvel később megpróbálta megerőszakolni Mansouret lányát, Banont, aki első felesége keresztlánya, első házasságából származó lánya legjobb barátnője volt. Banon csak azután állt a nyilvánosság elé vádjaival, hogy Strauss-Kahnt New York-ban nemi erőszak vádjával őrizetbe vették. A perben most az anya és DSK egyetértésen alapuló viszonyával indokolták, miért hallgatott nyolc évig Banon.
Strauss-Kahn ellen New Yorkban ejthetik a vádakat, az ügy az áldozat megbízhatatlansága miatt összeomlani látszik. Az eljárás során kiderült, hogy a szobalány vallomása lényegi részeit megváltoztatta, korábban pedig hazudott bevándorlási papírjain és kapcsolatban állt egy drogkereskedővel is. A New York-i ügyészség a hírek szerint ejtheti a vádakat, ezt viszont leghamarabb Strauss-Kahn augusztus 1-re halasztott meghallgatásán teheti meg. Franciaországban ugyanakkor hazatérésekor rögtön nyomozás indulhat ellene Banon megerőszakolása ügyében.
A keddi meghallgatáson Mansouret, aki radikális feminista és három házassága mellett sok más kapcsolata is volt, azt mondta, hogy lányával ellentétben ő boldogan engedett a “nagy hódítóként” is emlegetett Strauss-Kahn csábításának. Az affér idején Mansouret és Strauss-Kahn exneje, Banon keresztanyja, Brigette Guillemette a legjobb barátnők voltak, írja a Daily Mail. Erre tekintettel Mansouret titokban is tartotta a történteket, de 2003-ban, amikor Strauss-Kahn a gyanú szerint megerőszakolta lányát, mindent bevallott Guillemette-nek és Strauss-Kahnnal is konfrontálódott. Állítása szerint Strauss-Kahn egy bisztróban egy pohár bor felett bocsánatot is kért, amiért megpróbálta megerőszakolni a lányt. Banon állítása szerint annak idején anyja győzte meg róla, hogy ne emeljen vádat. A nemi erőszak kísérletéért Franciaországban 15 év börtönt is kiszabhatnak – írja az Index.hu

Sexy raven with hot boots nailed, ingyenes videó kattints és nézd!

A férfi zsarolással kényszerítette a lányt, hogy fajtalankodjon vele. Magát megnevezni nem kívánó férfi telefonált március 31-én a félegyházi rendőrkapitányságra. Szűkszavúan annyit mondott: egy ismerősének a vádlott eldicsekedett, hogy már két éve fajtalankodik nevelt lányával, írja a baon.hu. A nyomozók még aznap meglátogatták, és osztályfőnöke jelenlétében meghallgatták a most 13 éves kislányt az iskolában. A gyermek eleinte némán ült, aztán viszont tőmondatokkal válaszolva megerősítette: nevelőapja valóban szexuálisan zaklatja. A 29 éves férfit nem sokkal később őrizetbe is vették, majd a bíróság április 1-jén előzetes letartóztatásba helyezte.
Az ügyészségi vádiratban megfogalmazott tényállás szerint a vádlott 2008 októberétől kezdett el fajtalankodni akkor még csak 11 éves nevelt lányával. Gyakorlatilag zsarolással vette rá arra, hogy kézzel kielégítse: ha a gyermek nem engedelmeskedett, akkor nem engedte el az iskolai rendezvényekre, és nem találkozhatott, játszhatott barátaival, osztálytársaival sem. A vád szerint a nevelőapa 2010 tavaszától azt is kérte a serdülő lánytól, hogy vetkőzzön le, amit gyermek szintén teljesített, ám a férfi más követeléseinek már ellenállt. A szexuális zaklatás egészen a nevelőapa őrizetbe vételéig tartott, heti-havi rendszerességgel.
Az ügyészség szerint már csak azért is hihető a gyermek vallomása, mert nem ő jelentette fel nevelőapját. Sőt ő soha nem beszélt volna az elviselt molesztálásokról, annyira szégyellte a dolgot. Édesanyjának is csak áttételesen utalt a problémákra, időnként megkérdezve tőle, mikor küldi már el a férfit, mert utálja. Az anya viszont ebből nem sejtette meg, mi zajlik otthon a távollétében. Arra gyanakodott, hogy lánya csak nagy szigora miatt nem szereti nevelőapját – mondta az ügyészség vezetője. Baon.hu

Lipcsei Betta, a 2011-es Miss Universe Hungary nyolc éve modellkedik, ez alatt szinte szinte mindenféle modellmunkát kipróbált már, de a legjobban a reklámfilm forgatások jöttek be neki, mert akkor nem érzi bábunak magát. Azt is megtudtuk, hogy a görcsmentes érvényesülésre esküszik, és szüksége van a motivációra. Büszke arra, hogy a Sport2-n műsort vezethet, és arra is, hogy két éve őt választották a Gilette világkampányához.
Lipcsei Betta több mint nyolc éve modellkedik, úgyhogy nem véletlenül vonult végig gyakorlottan a kifutón, miután csütörtökök este, a TV2 Szépségkirálynő című műsorában a fejére illesztették a Miss Universe Hungarynek járó koronát. Kolléganőivel, Szunai Lindával és Szabó Dórával ellentétben nemcsak elhelyezkedne a médiában, hanem ott is dolgozik: sportműsort vezet.
Gyerekkorod óta modellkedsz, mik voltak a kedvenc munkáid?
Szinte mindent kipróbáltam már, de legjobban a reklámfilm forgatásokat szeretem, mert ott úgy érzem, ez egy kicsit rólam is szól, nem csak bábunak érzem magam. Több mint fél éve vezetek élő futballshow-t a Sport2-n, mert imádom a focit. Akkor is büszke voltam, amikor a Gilette világkampányához több ezer lány közül engem választottak, körülbelül két éve.
Mindezek, és egy korona után milyen terveid vannak még?
Mindig kell új kihívás, új motiváció. Ezért is vágtam bele a versenybe, és hál’Istennek ezen keresztül is nyílnak előttem új lehetőségek, új kapuk. És persze szeretném befejezni az egyetemet is. Most a Szent István Egyetemen tanulok kommunikációt, előtte a Külkerre jártam, de rájöttem, hogy nem érdekel a közgazdaságtan.
Lipcsei Betta, a 2011-es Miss Universe Hungary nyolc éve modellkedik, ez alatt szinte szinte mindenféle modellmunkát kipróbált már, de a legjobban a reklámfilm forgatások jöttek be neki, mert akkor nem érzi bábunak magát. Azt is megtudtuk, hogy a görcsmentes érvényesülésre esküszik, és szüksége van a motivációra. Büszke arra, hogy a Sport2-n műsort vezethet, és arra is, hogy két éve őt választották a Gilette világkampányához.
Lipcsei Betta több mint nyolc éve modellkedik, úgyhogy nem véletlenül vonult végig gyakorlottan a kifutón, miután csütörtökök este, a TV2 Szépségkirálynő című műsorában a fejére illesztették  a Miss Universe Hungarynek járó koronát. Kolléganőivel, Szunai Lindával és Szabó Dórával ellentétben nemcsak elhelyezkedne a médiában, hanem ott is dolgozik: sportműsort vezet.
Gyerekkorod óta modellkedsz, mik voltak a kedvenc munkáid?
Szinte mindent kipróbáltam már, de legjobban a reklámfilm forgatásokat szeretem, mert ott úgy érzem, ez egy kicsit rólam is szól, nem csak bábunak érzem magam. Több mint fél éve vezetek élő futballshow-t a Sport2-n, mert imádom a focit. Akkor is büszke voltam, amikor a Gilette világkampányához több ezer lány közül engem választottak, körülbelül két éve.
Mindezek, és egy korona után milyen terveid vannak még?
Mindig kell új kihívás, új motiváció. Ezért is vágtam bele a versenybe, és hál’Istennek ezen keresztül is nyílnak előttem új lehetőségek, új kapuk. És persze szeretném befejezni az egyetemet is. Most a Szent István Egyetemen tanulok kommunikációt, előtte a Külkerre jártam, de rájöttem, hogy nem érdekel a közgazdaságtan.
Milyen ügyhöz adnád a neved, arcod?
Hozzám a sport áll legközelebb. Fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetű, vagy állami gondozott gyerekeknek biztosítsanak sportolási lehetőségeket, ez is egy kitörési lehetőség volna számukra. Felelősségtudatuk alakulna ki, megértenék, milyen egy közösség, nem a számítógép és a tévé előtt ülnének. Olyan emberekkel ismerkedhetnének meg, akik a hőseik lehetnek, akik követendő példaként állhatnak eléjük, akik tényleg letettek valamit az asztalra. Az is jó lenne, ha közel tudnám hozni a labdarúgást a családokhoz és a nőkhöz – például úgy, hogy sok programot szervezünk a pályákra, amelyeken a gyerekek élményt szerezhetnek. Ha egy kisgyerek találkozik válogatott játékossal, kap egy mezt, akkor biztos, hogy ő is focista szeretne majd lenni. Forrás Velvet.hu