Archive for 2011, június

Beckham rendmániás, Jessca Alba a fertőtlenítő rabja, Katy Perry pedig nem bírja az ujjlenyomatokat! A kényszerbetegek értelmetlen vagy gyötrő gondolatok és cselekvések állandó ismétlésének rabjaivá válnak.
David Becham – Egy televízió műsorban adott interjút 2006-ban kényszeres dolgairól a focista világsztár. Órákat tölt azzal, hogy igazgatja a bútorokat a lakásában. Mindennek pontosan párhuzamosan vagy merőlegesen kell elhelyezkednie, vagy ha több van egy adott dologból, akkor a számnak párosnak kell lennie. Feleségével, Victoria Beckhammel, három hűtőt is tartanak, külön az ételnek, külön a salátáknak és külön egy az innivalóknak. „Ha 3 dobozos kóla van a hűtőben, képes egyet kidobni, csak azért, hogy párban legyenek.” – tette hozzá Victoria.
Megan Fox -Tavaly az Allure magazinnak nyilatkozta, hogy ő is beteg. Megan elárulta, hogy nagyon nehezére esik használni a nyilvános toaletteket. Mindig, mindenhova hord magával ülőke takarót, hogy ne kelljen érintkeznie a felülettel. „Valahányszor valaki használja az illem helységet és lehúzza maga után, a bacik csak úgy repülnek szét a levegőben. Ettől a falra tudok mászni, pont mint attól amikor étteremben azzal a villával kell ennem, amit már millió másik ember tett a szájába. Fúj!” – undorodva mesélte Megan Fox az Allurenak.
Katy Perry – A híres énekesnő is bevallotta, van kapcsolata a betegséggel. „Amikor turnézom, azonnal kijön rajtam az összes tünet. Hogy mik ezek? Például ha törött make-up van a táskámban, azonnal kiborulok! Vagy ha háziállatok vannak a környezetemben és a ruhámra kerül a szőrük, egyből a plafonra tudnék mászni. De a legrosszabb az összes közül, ha egy napszemüvegen ujjlenyomatot látok, nem bírok levegőt se venni, amíg le nem töröli a gazdája!.”
Billy Bob Thorton – Úgy gondolja, a kényszerbetegsége vetett véget kapcsolatának Angelina Jolieval 2004-ben. A Dateline című amerikai műsorban azt nyilatkozta, hogy folyton matek példákat old meg fejben, a kórnak köszönhetően.
Charlize Theron – A Hancock sztárjának attól áll az égnek a haja, ha az embereknek rendetlen a szekrényük. A kényszeres rendrakása annyira zavarja, hogy elaludni sem bír ha látott valamit ami nem volt élére rakva. Vajon ezt hogy bírja a jelenlegi párja?
Jennifer Love Hewitt – Úgy gondolja édesanyjától örökölte kényszeres hajlamait. „Olyan erős vagyok mint ő, ha olyasmiről van szó amiben hiszek, pont olyan makacs is. Hasonló a kényszerbetegségünk is, csak két különböző dolog zökkent ki minket. Anyu a lépcsőket számolja, én pedig nem tudok elaludni, ha nyitva van akár egy szekrényajtó is a lakásban. Elég különös és fura érzés.”
Jessica Alba – A színésznő egyfolytában attól fél, hogy valaki aludt az ágyában. Ez eléggé megnehezíti az életét, mivel elég sokat utazik és gyakran kell hotelekben aludnia. Amikor erre kerül a sor, általában eláztatja az ágyat antibakteriális szerekkel. „Lehet, hogy kényszerbeteg vagyok, de ez csak azt jelenti, ha csinálok valamit, akkor azt a legjobb tudásom szerint teszem. Sok színésznek van hasonló hajlama, de szerintem ez csak része annak, hogy jó legyél abban amit csinálsz.”
Cameron Diaz – Magára sosem mondta, hogy beteg lenne, pedig a dolog nagyon úgy fest. Makulátlan tisztaságban tartja a házát és arról értesültünk, hogy kezet is gyakran mos. Ami még nem is akkora baj, viszont képtelen megfogni a kilincseket és ajtó nyitó gombokat, túlságosan fél a baciktól amik ellepik őket.
Justin Timberlake – Az exe egyszer azt mondta: „Kényszerbeteg és figyelemzavaros, na ezzel próbálj meg élni!” Valóban, ez nagyon nehéz lehet.
Howard Stern – A Miss America című könyvében, beszél a kórról ami különös rituálékra kényszeríti, például: többször megforgatja az autórádiója gombját mielőtt bekapcsolja. „Amikor még egyetemista voltam folyton azon aggódtam, vajon majd hogyan illeszkedek be a média világába és vajon hogy keresek majd pénzt? Elég nagy volt a nyomás. A helyzet könnyítésére az agyam furcsa rituálékból labirintust épített, ami megakadályoz abban, hogy szembe kelljen néznem a félelmeimmel.”

Ex barátnők kompromitáló pózokban. A képgalériához kattints a fotóra.

Szeretem a munkámat, az asszonyomat, a szexet, a piát. Sokan vagyunk így vele, igaz? Rendben a munka nem mindenkinek a kedvence, azért is vágtam saját vállalkozásba, mert így a magam ura vagyok.
Nos, egy hétvégén történt az a dolog, amit most elmesélek nektek. A feleségem Liza nagyon jó bőr. Hosszú szőke haj, nagy cicik, karcsú alak, szóval farok állítós a csaj. Hogyha az utcán megyek vele, tekeregnek is a fejek utána, fiataltól öregig mindenki megbámulja az én kis szépségemet. Fiatal, de nem üres az agya, azt nem mondom, hogy házi tündér, de tizenöt év korkülönbség ellenére egészen jól kijövünk.
Szeretem, megadok neki amit tudok. Jó vele a szex, a fiatal idomai hamar lázba hoznak, én pedig nemcsak biztonságot nyújtok neki, könnyű megélhetést, szép ruhákat, hanem a pártfogásomat az élet minden területén. Ráadásul az izmos és karban tartott testemet és a farkamat is, ami nagyon ott van a szeren. Jó vastag, megfelelően hosszú és sokat bír.
Szóval azon a hétvégén eljött hozzánk a haverom és a jobb kezem a vállalkozásban Gábor. Elvált, harmincnyolc éves, hasonlóan macsó stílusú pasi, mint én. Kicsit olaszos típusú fazon, sötéten göndörödő haj, szabályos ovális arc, a nőknek nagyon bejön szintén.
- Szevasz Gáborkám, akkor ha gondolod ebéd után neki állunk a terveknek, mit mondasz?-kérdeztem tőle, miközben jólesően nyeldekeltük lefelé a hideg sört.
- Nem bánom főnök, de komolyan mondom nagyon éhes vagyok.
- Már jöhettek is – villantotta ki a mosolyát Liz, a karjával invitálva az étkező irányába.
Az ebéd jól sikerült, mi be is vackoltuk magunkat a dolgozószobába utána, de Liz minduntalan bejött valamilyen ürüggyel. Harmadszorra már csak egy kimonó volt rajta!
- Unatkozom – állt meg a helyiség közepén a köntöse övét csavargatva.
Kicsit dühös voltam rá, de nem akartam kimutatni a barátom előtt, aki le sem bírta venni a szemét az asszonyom hosszú, arany barnára szoláriumozott combjairól, és a nyaka alatt lévő bőrről, ami bársonyosan villant ki az őt körülölelő fekete selyem alól.
Felálltam a karosszékből és Lizhez sétáltam, hogy kedveskedve megcsókoljam. Líz viszont vágyakozva tapadt hozzám, a csókot elmélyítette, a csípőjét nekem nyomta. Egyből felállt a faszom. Viszont zavart, hogy Gábor előtt ilyen intim jelenetet vágunk le.
-Ne zavartassátok magatokat, jó rátok nézni- mondata a haver, amitől Liz még odaadóbban csókolt, sőt betolta azt az édes kis kezét kettőnk teste közé, és elkezdte masszírozni a farkamat a nadrágon keresztül. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de Liz nem zavartatta magát, nemsokára a cipzárt is lehúzta és benyúlt az alsómba, mint egy éhes szuka.
Amikor próbáltam eltolni magamtól, mivel nem akartam, hogy Gábor zavarba jöjjön Liz heves kitörésétől, akkor vettem észre, hogy Gábor nagyon is élvezi a helyzetet, mert már ott áll mellettünk mosolyogva, az egyik keze meg a nadrágjában matat.
Hú. Levert a víz.
- Miért hagynánk kínlódni egy ilyen édes kis nőt, megdughatnánk mindketten, ha benne vagy, és Líz sem bánja.
- Akarom mindkettőtök nagy farkát!- jelentette ki a feleségem mielőtt még bármit is szólhattam volna.
Végül is még sosem csináltam hármasban, gondoltam egy próbát megér. Líz ekkor kinyúlt és oda rántotta kettőnk mellé Gábort. Mit mondjak? Nem is volt rossz hármasban összesimulni.
Liz sikkantott az örömtől, amikor én elölről, Gabi hátulról simult hozzá. Négy kéz játszott a testén, fogdostuk, simogattuk.
Én kioldottam az övet a kimonón, és jól gondoltam a bestia meztelen volt alatta. Egyből a borotvált kis puncijához nyúltam, az ujjaim matattak, majd besiklottak a forró lyukba, míg a szám a melleire csapott. Szívogattam a nagy bimbókat, majd belefulladtam a két halom közé.
Addig Gáborunk térdre ereszkedett hátul és elkezdte Liza popsiját csókolgatni.
- Áááá de finoman nyalsz-kiáltott fel a feleségem, mert Gábor kezelésbe vette a fenekét. Öt percen belül én a pináját ujjaztam a Gabi meg a fenekét. Sikoltás koncertet adott az asszony annyira élvezte, amit csinálunk vele.
- Amikor először elélvezett megrogytak a térdei, majd az kérte álljunk egymás mellé a Gabival, de előtte vetkőzzünk le.
Vetkőzés közben a haverral egymásra kacsintottunk, és lehúztunk egy-egy pohár whiskyt.
Az asszony térdre ereszkedett és mindkét kezét megtömte a farokkal. Gábornak is szép méretes fasza van, szemmel láthatóan örült neki Liz. Kis faszverés után elkezdte szopogatni is őket, hol az egyiken bólogatott a feje, hol a másikon. A Gábor mogyorózta magát, elkívántam tőle, így én is.
Egy idő után már mindketten vertük a farkunkat, aminek a hegyét az asszony felváltva nyalogatta. Hörögtünk, nyögtünk, szállt a fasz illat a levegőben, a női kéjvággyal együtt.
Gábor hirtelen megfogta a feleségem kezét, felrántotta magához és szájon csókolta, majd szépen fokozatosan lenyomta a földre finoman, és kutyapózba igazította.
Mögé térdelt és betette neki a farkát én pedig sétálgattam körülöttük, élvezettel néztem, ahogy kúrnak, miközben lassú tempóban vertem a faszomat, nehogy idő előtt elsüljek.
- De jó a te farkad is, imádom – kiabálta az asszony, amitől Gábornak megjelent az elégedett mosoly az arcán. Figyeltem hátulról a havert, a lógós golyói csak úgy himbálóztak, nagyokat csattantak az asszony seggén.
Gondoltam vidámkodok egy kicsit, ezért letérdeltem Gábor mögé és elkezdtem ütni a seggét. Nem lepődött meg, tetszett neki a fenekelés. Jó pirosra paskoltam, majd helyet cseréltünk és én kezdem el dugni az asszony. Most Gábor mászkált körülöttünk és figyelte hogyan kefélünk. Egy idő után nem bírtam tovább nagyot hörögve élveztem bele Lizába, aki szintén elélvezett sikongatva, ahogy szokott. Liza háton fekve pihegett, amikor Gábor a szája fölé térdelt, és odatartotta a dákóját.
Liza megemelkedett bekapta a duzzadt, eres faszt és addig szopta, amíg nagy löketekben Gábor a szájába nem élvezett.
Így hármasban mentünk zuhanyozni, hogy továbbiakban felfrissülve folytathassuk a hármas játékunkat.
Igaz nem igaz, felelj – kérdésest játszottunk. Azt, hogy milyen következményei lettek a játékunknak legközelebb mesélem el! De már most szólok, hogy megérkezett a takarítócsaj, az Andi, aki elég jó bőr szintén és persze őt is bevettük a játékba!

Tetovált német ribanc megbaszva, pornóvideó kattints és nézd!

Jessica Drake meztelen Twitter képei.

Kirsten Dunst, úgy gondolom nem kell nagyon bemutatnom. 28 éves a színésznő, aki zenei karrierre is vágyik. Tavaly végre első igazi meztelen jelenetét is megtekinthette a nagyközönség. Most ezt láthatjátok az All Good Things című filmből, ahol Ryan Gosling volt a partnere.
A jelenet inkább romantikus, mint erotikus, de a film hangulatához illő, így elfogadható. Legalább a Dunst rajongók megkapták azt amire vártak, s többé nem kell a Pókemberben vizes pólón át kidudorodó mellbimbóknál maradniuk!

Ha tetszenek a Hula hop című pornófilm forgatáson készült rendezői képek, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Újabb szexbotrányba keveredett a Real Madrid csatára, Karim Benzama, mert egy kislánynak meztelen képeket küldözgetett magáról.

Tavaly azért nyomoztak a rendőrök Karim Benzema után, mert több francia focistával egyetemben, szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorú prostituálttal. De felmentették, mert a testéből élő hölgy hazudott a koráról. Most viszont még nagyobb bajban lehet, ugyanis egy tizennégy éves kislánnyal flörtölt interneten és telefonon. A Real Madrid sztárja több erotikus tartalmú üzenetet is küldött a csinos gimnazistának Facebookon, illetve a mobiljára eljuttatott egy fotót, amin a meztelen férfiassága látható. Amikor erről a lány szülei tudomást szereztek, azonnal feljelentést tettek.
A huszonhárom éves csatár persze azt állítja, hogy a Karim Benze nevű facsé felhasználó nem ő, valaki csak visszaél az adataival. Viszont a telefon, amiről a pornográf képet elküldték, a Real Madrid mobilflottájába tartozik, amikből csak a csapat szakmai stábja és játékosai kapnak készülékeket. Vagyis sokasodnak Karim gondjai, amiket nehéz lesz kimagyarázni.

Megmutatták bájaikat a német Playboyban a világbajnokságra készülő német női futballválogatott tagjai. Annika Doppler (Bayern München), Kristina Gessat (FSV Gutersloh), Ivana Rudelic (Bayern), Julia Simic (Bayern) és Selina Wagner (Wolfsburg) közül nem mindenki lesz ott a világbajnokságon: a hölgyek 19 és 22 év közöttiek, néhányuk még csak az U20-as csapatban szerepelt.

Abban azonban egyetértenek, hogy rendkívül bosszantó az a sztereotípia, mely szerint a női futballisták kizárólag előnytelen külsejűek lehetnek – ezt a mítoszt szeretnék eloszlatni azzal, hogy több figyelmet fordítanak külső megjelenésükre. Nos, a német Playboyban megjelent képek alapján nyugodtan mondhatjuk: ezek után egy percig sem hisszük majd, hogy csupa csúnya lány kergetné a labdát a női futballban…

Váratlan, de nem túl meglepő titokról lebbentette fel a fátylat Cameron Diaz, akit hamarosan a Rossz tanárnő című moziban láthatunk viszont. Mindig készen áll egy kis hancúrra…
Miközben továbbra is ellentmondásos hírek keringenek Cameron Diaz és baseball-játékos (ex?)kedvese, Alex Rodriguez kapcsolatáról, a bájos szőke színésznő megosztott egy nagy titkot a közönséggel. Ennek ismeretében mégiscsak inkább afelé hajlik a gyanúnk, hogy nem kapkodták el annyira azt a szakítást A-Roddal, sőt!
Cameron Diaz bevallotta, nemcsak hogy imád szexelni, de egyenesen “a szex a kedvenc sportja”. Sőt, a kérdésre, hogy hogyan jön hangulatba, csak annyit felelt: “Miféle módszerrel jövök hangulatba a leggyorsabban? Én mindig hangulatban vagyok!”
A 38 éves színésznőt korábban azzal vádolták, hogy képtelen 5 évnél hosszabb ideig megmaradni egyetlen pasi mellett, aminek van is némi igazságtartalma, de az biztos, hogy azt az 5 évet igen tartalmasan töltik ki. Cameron Diaz egyébként korábban olyan pasikkal áldozott a szerelem oltárán, mint Justin Timberlake, Jared Leto és Matt Dillon.
“A szex a legszexisebb szó az angol nyelvben. Már maga a szó is izgató számomra. Van benne valami, nem gondolod?” – morfondírozott a minap. Így persze még inkább érthető, miért ő játssza a Rossz tanárnő című film címszerepét, és elhihetik: a jelző nem a pedagógusi képességeire vonatkozik, sőt!
A sztárt a házassági terveiről is faggatták, amire ő azt válaszolta, hogy esze ágában sincs férjhez menni, inkább a saját szabályai szerint él. “Nem hinném, hogy az életünket egy hagyományokon alapuló kapcsolatban kell leélnünk, ami nem engedi, hogy szabadon legyünk a világban. Szerintem egy csomó ember úgy él a házasságában, hogy megszűnik számukra a romantika.”
“Saját szabályaim vannak. Soha nem fogok feleségül menni senkihez pusztán azért, hogy aztán elváljak. Én csak szakítok, aztán mindenki megy tovább a maga útján.” – tette hozzá. És hogy egy pillanatra még visszatérjünk a szexre: Cameron Diazról évekkez ezelőtt kerültek fel az internetre olyan videók, amelyekben bőrszerkós dominaként utasítja “alattvalóját” a behódolásra, majd szeretkezést imitál, de nem volt egyértelmű, vajon tényleg ő van-e a felvételeken, vagy csak egy kísérteties hasonmás.
Azt viszont már akkor beismerte, hogy pályája kezdetén – még a Maszk előtt – a megélhetés érdekében aktfotózást is vállalt. A mostani nyilatkozata fényében még ez a múltbéli történet is egészen új színezetet kap – írja a Napidoktor. Cameron Diaz a vad, állatias szexet kedveli – Cameron Diaz tizenhárom évesen már drogozott aztán pornózott – Sztárok akik pornóval kezdték – Gyereklányokkal szexelt, drogokkal bulizott - Cameron Diaz a szexről - Tanárnő ribancként feszít Cameron Diaz