Archive for 2011, június
A felvidéki Kerekes Éva, aki Magyarországon Vicaként ismert (mert már van egy ilyen nevű színésznő) már nem egyszer bizonyította a filmekben, a legerotikusabb fiatal színésznők közé tartozik a tájainkon. A mellei gyönyörűek, bár egyes kommentelők szerint a gravitáció húzza le őket. Szerintem nincs azokkal semmi, baj, s az Időjós a pácban (Nestyda) című film két jelenete is eme állításomat tanúsítja. A cseh filmben egyébként Jiří Macháčekkel látható közös jelenetekben.
Az idén 30 éves színésznő a szerepet a Szlovákiában ugyancsak népszerű Táňa Pauhofová előtt szerezte meg. Az ismert cseh rendező Jan Hřebejk jól döntött, hiszen így jóval teltebb melleket csodálhatunk a két jelenetben, sőt még magyar szavakat is hallhatunk! Kerekes Vicának pedig biztosan nem ez az utolsó szereplése a blogunkban!
Oskar televíziós meteorológus. Úgy gondolja magáról, hogy sikeres ember: szerető férj, figyelmes családapa és vonzó tévés személyiség. A valóság azonban kicsit másként fest. A középkorú férfiak többségéhez hasonlóan számára is egyre nagyobb problémát okoz, hogy megbarátkozzon az öregedés gondolatával és a házassága körül sincs minden rendben. Amikor egy flört kapcsán manipulálni kezdi az időjárásjelentést, elveszíti a munkáját és az asszonyát. A gondtalan agglegény életmód, amely különböző korú szeretőkkel kapcsolódik össze, azonban nem éppen idillikus számára.
Felfuttatták a szex turizmust a fapados légitársaságok olcsó repülőjegyei, és az Európában szigorodott jogszabályok – állítja egy interjúban Max-Peter Ratzel az Interpol főnöke. Az európai főrendőr szerint azzal, hogy a távol-keleti országok gyorsan és olcsón elérhetővé váltak még tovább nőtt az ott szexuálisan kizsákmányolt kiskorúak, gyerekek száma.
Az Interpol hosszabb ideje figyeli a fejleményeket ezen az emberpiacon, és csak az alkalmat keresi, miként csaphatna le a gyerek szexet vásároló utazó apukákra. Természetesen a rendőrök is tisztában vannak, hogy a kínálat létrejöttében szerepe van az adott országok társadalmi és gazdasági helyzetének, a szegénységnek. Akkor is képmutatás Európa részéről idehaza szigorú törvényeket hozni, és szemet hunyni minden fölött, ami a határokon túl történik – vélik emberjogi szervezetek.
Gia Jordan nailed in both holes! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Már elmúlottunk 10 éves házasok, a szex nálunk mindennapi, de a feleségemnek ez sem elég, ezért megkért, hogy szerezzek valakit, aki a szeretkezésünket felveszi. Nos, napokig gondolkoztam, ki lenne erre alkalmas, pláne, hogy biztos voltam benne, hogy a feleségemet meg is fogja kefélni, amit ő nem fog visszautasítani. Találtam egy havert, és mindent elmondtam neki. Persze, ő rögtön benne volt, mivel már régóta nézegette a feleségem.
Eljőtt az alkalom, feljött hozzánk, a feleségemen csak egy kis “röpike” volt, megíttunk egy-egy felest, és hozzákezdtünk!
Az ágyra fektettem, nem sokat kellett vetkőztetni, mivel csak a kis röpike volt rajta, alatta semmi.
Szerettem volna róla minnél több meztelen felvételt készíttetni, ezért megkértem a havert, hogy ahogy csak lehet, készítsen a feleségem pinájáról minél közelibb képeket, ehhez segítségnyújtásként széthúztam a lábait és a pináját, minél látványosabbá téve.
Úgy vettem észre, a feleségem az egészet nagyon élvezi, olyannyira, hogy ő is igyekezett mindenét jól széttárni, miközben láthatóan élvezte, hogy mindkettőnk farka, szinte annyira áll, hogy majd eldurran.
Nem bírtam magam tovább tűrtőztetni, és beléhatoltam.
Valahogy, kéjes érzés tőltött el, hogy más is tanuja a szeretkezésünknek. A haver egyre csak fílmezett, és igyekezett minnél közelebbi felvételeket készíteni, ami kissé zavart. Hát még az, amit a feleségem kért.
Azt szeretné, ha a haverom beleélvezne, én ezt felvenném, és közeli felvételt csinálnák arról, amint a geci kifolyik belőle.
- Na, még ilyen perverz nőt – godoltam, de azért beleegyeztem. Persze, a srácnak nem kellett kétszer sem mondani, már is rámászott, én meg forgattam.
Nem sok idő kellett neki, nagyon fel lehetett izgúlva, mert hamar elélvezett, olyannyira televágva, hogy alig, hogy kihúzta, máris jött a”nedü”, amit persze én felvettem.
Azt mondja a feleségem erre:
- Nos, idáig, rendben van. Most keféljünk nyugodtan. Szeretnék egy Isten igazit élvezni!Persze, a kamera működhet, csak rögzítsétek le. Menni fog?
Na ná, hogy ment! A srác már is benne volt, nekem a szája jutott, amit később cseréltünk, elég az hozzá, hogy mindketten megkeféltük, megszopattuk, és ő is nagyokat élvezett.
Tegucigalpában a prostituáltként felvonuló nőké volt a hétvége. Tiltakoztak az öltözködés miatti szexuális zaklatások ellen.
A hondurasi nők legnagyobb gondja jelenleg az öltözködésük, s az abból eredő szexuális zaklatások. A hétvégén fogták magukat, és felvonultak a Prostik menete nevű tüntetésen. Láttatni engedték combjaikat, és mély dekoltázzsal vonultak a „Ne lássatok prostikat ott, ahol csak szabad nők vannak” feliratú molinók mögött.
A szervezők elmondása szerint a cél, hogy megtörjék a hallgatást, és elítéljék az öltözködés miatti zaklatásokat. Kijelentették, hogy a hondurasi nőknek joguk van tanulni, dolgozni, szórakozni és közlekedni anélkül, hogy félniük kellene.
A mozgalom Kanadából indult. Egy rendőr szavai szolgáltak okot, aki úgy véli, „a nőknek nem kellene úgy öltözni, mint egy prostituáltnak, ha nem akarják, hogy nemi erőszak áldozatai legyenek.” Forrás: Bombahír.hu
Ha tetszenek a Hula hop című pornófilm forgatáson készült rendezői képek, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
Portugál színésznő Soraia Chaves, aki először modellkedet, majd a filmszakmában kötött ki. A 1982-es születésű hölgy első filmszerepében Ameliat játszotta az O Crime do Padre Amaro-ban, s most ebből a műből láthattok részleteket.
Egy gyönyörű nő, szép test, kellemesen összerakott jelenetekben. Ennyi az egész, s kész a siker. Azt hiszem ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni – még több ilyet akarok látni!
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten – írta vasárnapi számában a The New York Times. Miközben Weiner egy meg nem nevezett pszichiátriai intézményben diagnosztizáltatja magát annak megállapítására, hogy pontosan milyen kezelésben is részesítsék, a demokrata párt kongresszusi vezetése egyre erősebb nyomást gyakorol rá, hogy mondjon le. A 46 éves képviselő távozását követelő hangok különösen azután erősödtek fel, hogy pénteken kiderült: egy 17 éves diáklánnyal is bizalmas levelezést kezdeményezett. Forrás: MTI
Két csaj nyalja egymás pináját! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!










