Magyar szépségkirálynő pózolhat egy neves olasz divatmagazinban. A milánói lap egy magyar fotóst, Bati Dánielt kért fel próbafotózásra, akinek pedig a Miss Intercontinental Hungary 2009-es királynője, a Tücsinek becézett Aryee Claudia (25) állt modellt. Ha a képek jól sikerülnek, akár az olasz magazin oldalain is viszontláthatjuk a magyar csapat munkáját.
– A képeken a domináns nő szerepét kellett alakítanom, aki egy törékeny, magas, fehér lány felett uralkodik – magyarázta Tücsi, akit Csizmadia Grétával együtt látható a képeken.
– A magazintól teljesen szabad kezet kaptam, csak annyi volt az elvárás, hogy a nemzetközi divatvilág igényeinek is megfeleljenek a képek. Az ötlet már fél éve megfogalmazódott bennem, de még így is 3 hétig szerveztük a fotózást – árulta el az S1 studió fotósa, aki hozzátette: pár hét múlva derül ki milyen sikert arattak képei. Forrás: Blikk.hu
Archive for 2011, június
Egy Bond-lány, aki angol és munkáscsaládból származik. A 25 éves Gemma Artertonról ennyit mindenképp érdemes tudni. Egyébként ügyes és szép hölgyről van szó, aki 3 évvel ezelőtt nem csak Daniel Craig oldalán domborított, hanem a Three and Out-ban (magyar címet sajnos nem találtam) a melleit is megmutatta.
Nézzétek meg az egész jelenetet, hogy tudjátok, miként sikerült az ágyba jutnia a két fiatalnak. Igazán vad tekintetű ez az angol lány!
Vál – Büszkén mutogatja Ádám Éva (30) szexi fotóit címlaplányunk férje, ami nem is csoda, hiszen éppen ő biztatta feleségét, hogy jelentkezzen a Blikk szépe versenyre.
A szőke szépség, a képeket látva pedig , végre úgy érzi, megint visszatért az önbizalma!
Éva természetesen alig várja, hogy kiderüljön, ki nyerte a hónap szépe címet, hiszen aki elviszi a pálmát ebben a hónapban, további esélyt kap arra, hogy bezsebelhesse az egymillió forintos fődíjunkat és a CKM magazin fotózását.
– Mindenkinek nagyon tetszettek a képek, a férjemnek annyira, hogy külön vett magának egy Blikket, amelyhez senki sem nyúlhat! Azt mondta, azért vette, mert szeretne egy érintetlen példányt a lapból, amelyben a képeim vannak – mosolygott Éva, aki a szexi fotókkal máris nyert, hiszen amióta látta a képeket, bátrabban öltözködik és többet mutat meg magából, mint eddig.
– Nagyon jót tett nekem ez a fotózás! – lelkendezett a szőkeség. – Tényleg hálás vagyok mindenkinek, aki segített nekem abban, hogy megvalósítsam az egyik álmomat. A legnagyobb öröm számomra ezek után már csak az lenne, ha szerepelhetnék a magazinban is – magyarázta a lány. A férjem azt mondta, hogy ha ez sikerül, ő lesz a legboldogabb és legbüszkébb ember a világon. Természetesen az egymillió forintnak is lenne helye, de mindkettőnk számára a CKM lenne a nagyobb büszkeség – nyilatkozta címlaplányunk, akinek ebben a hónapban további négy szépséggel kell majd megküzdenie a hónap szépe címért, hogy bejuthasson a fináléba, és közelebb kerüljön az egymillió forintos fődíjunkhoz, valamint a CKM magazin fotózásához. Forrás: Blikk.hu
Van egy nővérem, Dettinek hívják. Elképesztő jól nézz ki, jó a feneke és elég nagyok a mellei és kb. 180 centi magas, hosszú fekete haja van. 24 éves én meg 17, de sose voltunk valami jó testvérek. Rengetegszer lestem meg masztizás közben, és közben jól kivertem rá. Sokszor a tangáira vertem ki, amit néhány perccel azelőtt vett le. Remek illata és íze volt mindig. Igazából bátorságom nem nagyon volt hozzá hogy ezt el is mondjam neki, mennyire tetszik nekem. A nyáron viszont a szüleink elmentek nyaralni egy hétre, mi pedig kettesben itthon maradtunk egy hétig. Az egyik nap épp a farkamat készültem verni, mikor szólt hogy ő kimegy most napozni egy kicsit, és felveszi az új bikinijét. Gondoltam magamba remek, mindjárt szagolgathatom a finom friss tangáját. Átöltözött és kiment az udvarra. Kezembe vettem bugyiját, nyaltam, szagolgattam és közbe persze vertem. Már épphogy elmentem ekkor rám nyitotta az ajtót.
Elképesztően megijedtem, azt hittem agyon fog verni. Ehelyett csak annyit kérdezett mit csinálok én itt. Nem tudtam semmit mondani persze. Ő néhány másodpercig csak állt aztán annyit mondott: Na akkor csináljuk együtt, úgyis masztizni készültem .Hát mondanom sem kell majd leesett az állam. Tudtam hogy a nővérkém elég perverz, na de ennyire! Persze örültem neki. Lefeküdt az ágyra, először csak bugyin keresztül izgatta magát, majd mikor az már teljesen átnedvesedett levette és odaadta nekem mondta, hogy nyalogassam kedvemre. Annyira felizgultam, hogy mondtam neki, hogy én inkább őt nyalnám ki közvetlenül. Mivel nem ellenkezett, így neki is láttam. Odaálltam elé, szétnyitottam a lábait és elém tárult a puncija. Csodálatos, teljesen borotvált puncija volt, s teljesen nedves. Elvettem onnan a matató kezét, és belevetettem magam a pinájába.
Elképesztő finom volt, soha nem gondoltam volna hogy egyszer csak így nyalom a nővérem punciját. Persze rengetegszer álmodoztam róla. Nyaltam már néhány perce, amikor éreztem, hogy mindjárt elmegy, ekkor bedugtam neki az ujjaimat is. Összerándult a teste és nagy nyögések között elélvezett, de én csak nyaltam tovább. Néhány orgazmussal később feltérdelt az ágyra és mondta, hogy tegyem a farkam a melle közé a többit majd ő elintézi. Az agyam majd el dobtam, olyan volt mintha megbasztam volna a melleit. Éreztem, hogy nem tudom már sokáig tartani magam és hatalmasat élveztem az arcába. Gondosan lenyalogatta magáról és a még mindig szépen álló farkamról a forró nedvet, majd hátradőlt, széttette és felhúzta a nyakába a lábait, és szinte könyörögve kért hogy dugjam meg lucskos punciját. Persze örömmel bele is vágtam, jól megkeféltem, majd pihentünk egy kicsit, mivel eléggé kimerültünk az utóbbi másfél óra történései miatt.
Fél óra elteltével viszont ismét nem tudtunk uralkodni magunkon, megfogta a faszomat és elkezdte verni, majd becsúsztatta magába. Óriási érzés volt a farkam a saját nővérem puncijában tudni! Tulajdonképpen a továbbiakban fogalmunk sincs mi történt, szinte elájultunk a kéjtől. Miután befejeztük a dolgokat, lefürödtünk felöltöztünk és dumáltunk egy kicsit. Elmondta hogy a barátnőjével sokszor fantáziáltak rólam, és sokszor erre annyira felizgultak hogy jó alaposan kinyalták egymást és megígérte hogy megismételjük a mai napot, de csatlakozik hozzánk a barátnője is. Természetesen belegyeztem, de sajnos ez csak egyszer történt meg, hogy ketten voltak, de azóta is rendszeresen nyalom ki a nővérem puncikáját, amikor csak kedvem van. Anyuék meg persze semmiről sem tudnak; azért mégiscsak jó testvértek vagyunk mi.
Három faszéhes csaj! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Újra kamera elé állt egy szál tangában a 27 éves Kustánczi Lia. A képekért kattints a fotóra. A CKM júliusi címlaplánya most egy időre felhagy a vetkőzéssel és a dj.-k éjszakai életét fogja élni.
– A modellkedés ezentúl háttérbe szorul, szeretnék csak a zenélésre koncentrálni, főleg a külföldi meghívásokra – mesélte Lia. A Balaton-parti fotózás igazi nyári hangulatot idéz.
– Elégedett vagyok a képekkel, nagyon jó hangulatú fotózás volt, jó stábbal, szép környezetben. A végeredmény is hasonló, egész nap csörgött a telefonom, rengetegen gratuláltak – mondta Kustánczi Lia.
A dj.-t először édesapja hívta fel, aki bár már hozzászokott lánya munkásságához, biztosította elégedettségéről. Lia hozzátette: külön öröm, hogy a címlap is rendhagyó, hiszen a megszokottal ellentétben nem szemből, hanem oldalról fotózták. Forrás: Blikk.hu, Imagevenue.com
Vitázhatunk a nemi szerepekről, a társadalmi és biológiai nemek kérdéseiről, a feminizmusról, az emancipációról és a nő helyéről a társadalomban, egyvalamit sose feledjünk: minden férfi hímsoviniszta, szexista és macsó. Még mielőtt lila fejjel a kommentdobozhoz pörgetnétek, tegyük hozzá, hogy ez természetes, sőt, nagy baj lenne, ha kiveszne belőlük az utolsó morzsa machizmo és az agyuk száz százalékát a fejükben hordanák. Elképesztően unalmas lenne ez a világ hárommilliárd töketlen férfival. Szóval maradjunk annyiban, hogy senki sem képes megszabadulni a teljesen szexizmustól, a kérdés legfeljebb az, ki hogy adja elő és mennyire tiszteli a nőket. A kettő ugyanis nem zárja ki egymást, de megtalálni az egyensúlyt kész művészet.

A közhelyet ugyebár minden férfi ismeri, siránkoznak is miatta eleget a sörük felett: „ha kemény vagyok vele, egy rohadt állat vagyok, ha gyengéd és figyelmes, akkor puhapöcs, és három hét múlva lelép valami vadbarommal”. Ez természetesen szintén hímsoviniszta attitűd, mégis minden olyan férfinak van legalább egy ilyen sztorija, akinek már legalább három nővel volt dolga. A nagy tanácstalanságban általában a nők sem könnyítik meg a férfiak dolgát, akik jellemzően akkor értik meg, hogy mit akar a másik, ha azt az illető elmondja nekik (méghozzá a szájával, nem testbeszéddel és egyéb, a férfiak radarképernyőjén messze kívül eső metakommunikációs eszközzel).
A férfiak elvárt, vagy legalább elfogadott hozzáállását a nőkhöz tehát még mindig rengeteg tévképzet és tabu övezi és szokás szerint általában a két véglettel találkozunk. Az egyik a gyávaság, amikor az illető hím annyira fél az ismeretlen területtől és a menetrendszerű lebőgéstől, hogy inkább rá sem néz a nőkre, a másik a nyílt násztánc, azaz a szexuális aktusra való folyamatos és nyilvánvaló buzdítás. A problémakör veleje mostanában került újra az újságok lapjaira, miután egy torontói rendőr teljesen őszintén és valószínűleg minden rossz szándék nélkül azt mondta: ha a nők nem akarják, hogy megerőszakolják őket, akkor esetleg nem kellene annyira ribancosan öltözködniük és akkor nem lesz baj.

Ezen persze ér felháborodni, de kezeljük most diagnosztikus tünetként a nyilatkozatot mint jelenséget. Ez az alapállás (ti. a férfi csak a természet parancsának engedelmeskedik, amikor ráveti magát egy kihívóan öltözködő nőre, ezért igazán nem lehet hibáztatni, sőt, tulajdonképpen a nő kereste a bajt) évtizedek óta újra és újra előbukkan, rendszeresen előfordul ugyanis, hogy egy-egy férfi nem bírja tartani a száját és a nagy nyilvánosság előtt ilyet mond. A reakció persze borítékolható volt: közfelháborodás világszerte, kész kis mozgalom indult, több nagyvárosban is úgynevezett „ribancmeneteket” szerveztek, amikor is nők ezrei vonultak az utcára, természetesen megfelelő öltözékben, hogy felhívják a figyelmet a férfiközpontú társadalom igazságtalanságaira.
A legfrappánsabb válasz a rendőr szavaira talán az volt, hogy ahelyett, hogy a nőknek mondanák meg, hogyan (ne) öltözködjenek, talán a férfiaknak kellene szólni, hogy ne erőszakoljanak. A végcél persze nem csak a megerőszakolások visszaszorítása, hanem úgy általában az, hogy a férfiak ne szóljanak be, a lengén öltözött nőknek – és úgy általában a nőknek, akik szeretik azt felvenni, amiben jól érzik magukat. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy kilóg mindenük. A rendőr, miközben látszólag megfeddte a nőket és megvédte a férfiakat, egyúttal (persze akaratlanul) kimondta azt is, hogy utóbbiak még mindig önmagukon uralkodni képtelen állatok, nem kell csodálkozni tehát, ha semmilyen civilizációs gát nem áll az erőszak útjába: ha fedetlen másodlagos nemi jellegeket látnak, magukévá teszik a gazdájukat és kész.
Természetesen vannak gátlástalan, gonosz, buta és beteg férfiak, akik nem riadnak vissza attól, hogy a nőket fizikai fölényükkel térítsék jobb belátásra. Méghozzá jóval többen vannak, mint az átlagos naiv kispolgár azt gondolná, legfeljebb félnek a következményektől és visszafogják magukat. Aki mégsem, annak valóban a börtönben a helye, ahol a cellatársa remélhetőleg bevezeti a szexualitás rejtelmeibe egy hosszú és intenzív tréning keretében. Az erőszaktevők azonban nem feltétlenül a „ribancosan” öltözött nőkre utaznak, az esetek döntő hányada ugyanis kapcsolatban (szakszóval: háztartásban) történik, így a rendőr szavai még inkább érvénytelenek.
A kérdés tehát az: mi baj van tulajdonképpen a kihívóan öltözködő nőkkel? Miért baj, ha valaki orbitális dekoltázzsal és a lényeget éppen csak hogy eltakaró miniszoknyában szambázik az utcán? Nyilvánvalóan semmi. A baj nem az ilyen nőkkel van, hanem a férfiak kollektív frusztrációjával: azzal, hogy egyszerűen képtelenek feldolgozni, ha megkívánnak egy nőt és nem kaphatják meg azonnal. Marad a beszólás, jobb esetben egymás között („nézd már, basszus, mekkora ordas kurva, mit képzel?”), rosszabb esetben az alanynak. Ehhez nem árt tudnunk, hogy a férfi, ha teheti, pornót néz, azaz alapjáraton semmi baja azzal, ha egy nő mutogatja magát, de a többség, ha ezzel élőben szembesül, leblokkol. Nézegetni nem illik, leteperni nem szabad, marad tehát a legegyszerűbb megoldás: a verbális vagy fizikai erőszak.
Magyarország ebből a szempontból különösen szerencsétlen hely, a magyar férfiak (látens) prüdériája és frusztrációja legendás. Kereshetnénk az okokat hosszan, felhozhatnánk azt, hogy a szocializmus aszexualitása még eleven, a szabad piac mellei, fenekei, csábos pillantásai és vastag, erotikusan csücsörítő ajkai pedig nagyon hirtelen, kész kulturális sokként borították el az országot; mindegy, a lényeg, hogy férfiaink többsége egyelőre képtelen feldolgozni, ha majdnem fedetlen melleket és lábakat lát. Talán ezért is irigyeljük annyira a mediterrán népek hím egyedeit, akik (legalábbis a hiedelmek szerint) bevett rituálék mentén nyilvánítanak tetszést, a nők pedig szintén rutinból szólnak vissza, fakszinznak, feleselnek, a kitartó férfiak azonban megkapják a jutalmukat.
Emlékezzünk a vonatkozó jelenetre a főbb szerepekben Igazi Férfiakat felsorakoztató Volt egyszer egy vadnyugatból. Arra, amikor Jason Robards a film végén kiküldi Claudia Cardinalét a munkások közé azzal, hogy vigyen nekik vizet, hiszen szomjasak és egyébként is rég láttak nőt. „Ha pedig valamelyik ráver a fenekedre, rá se ránts, hadd csinálják.” Akkor és ott, abban a közegben valamiért nem volt ezzel semmi baj. Forrás: Cotcot.hu
Ha tetszenek a Hula hop című pornófilm forgatáson készült rendezői képek, vagy a szereplő pornós lányok, a plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
Tovább mélyül a válság Ryan Giggs életében. A Manchester United futballistájának sógornője, Natasha elárulta, a focista adott neki 500 fontot a tőle származó magzat elvételére.

A manchesteriek 37 éves középpályásáról, Ryan Giggsről tudjuk, hogy egy időben három nőt is boldogított. Stacey, a mit sem sejtő felesége a sajtóból értesült arról, hogy a férje együtt hált testvére, Rhodri Giggs későbbi feleségével. Ugyanakkor hónapokon keresztül ágyba vitte Wales egykori szépségkirálynőjét, Imogen Thomast-t.
Nos, itt a legfrissebb leleplezés: Natasha Giggs – immáron Rhodri Giggs feleségeként – elárulta, hogy házasságkötése előtt két héttel vetette el a Ryantől való magzatát.
– A manchesteri Panacea klub bárjában randizgattam Raynnel, onnan vitt fel egy barátunk házába, ahol együtt háltunk, és tavaly várandós lettem tőle – vallotta be Natasha. – Amikor ez kiderült, értesítettem őt. Kerékpárral, sortban, napszemüvegben érkezett, majd udvariasan adott 500 fontot abortuszra. Sírtam, elkeseredtem, hiszen akkoriban már együtt jártam Rhodrival, de nem volt mit tenni.
Az abortuszt tavaly június másodikán végezték el, majd rá két hétre Rhodri Giggs Las Vegasban feleségül vette a testvére által teherbe ejtett nőt.
Egy igazi újdonsággal jelentkezünk. Februárban kerül csak a mozikba a Féktelen harag (Drive Angry 3D) című film, amelynek főszereplője Nicolas Cage. Ebből láthattok egy jelenetet, amely kicsit emlékeztet Monica Bellucci Golyózáporos mutatványára. Cool kis jelenet, azt hiszem, ha nem is a meztelenség miatt, de érdekes lehet. Természetesen akár Charlotte Ross mellei kapcsán!
Tartalom: Három nap múlva telihold lesz. Milton (Nicolas Cage) versenyt fut az idővel. Egy vérszomjas szekta vezetője az ő lányát akarja feláldozni, mert azt hiszi, hogy ezzel beteljesítheti őrült küldetését: a pokol földrehozatalát. Milton már meghalt egyszer, de a pokolból kitörve egy pincérnő (Amber Heard) és egy tűzvörös sportkocsi segítségével száguld a cél felé. De nem csak a rendőrség van a nyomában. A Sátán utána küldte egyik zsoldosát, akit senki nem állíthat meg abban, hogy visszavigye Miltont a pokolba.
Kritika: Nicolas Cage bemutatja, milyen lett volna a Halálbiztos, ha kevesebb benne a szöveg és több az akció, mindezt úgy, hogy egyetlen arcizma sem rendül. A mienk egyszer.
Pókerarc – Felületes néző hihetné, hogy Nicolas Cage minimalista arcjátéka már-már Steven Segaléval vetekszik és ezt azért írjuk feltétlen a javára, ahelyett hogy szitokszóként vetnénk rá, mert szerencsére tudható róla, igenis képes színjátszásra, ha nagyon muszáj. A Féktelen harag speciel nem ez az eset, sőt, ha most rápillantok az elmúlt három-négy évben készített filmjeire, egyik sem vetekszik mondjuk egy Ál/arccal, akár magát a művet, akár főhősünk mimikai képességének kiaknázását vizsgáljuk. Jelen esetben tehát ez is elég ahhoz, hogy egy sátánista szekta nyomába eredjen, mielőtt annak tagjai valamilyen homályos okból véráldozatot mutatnak be egy elrabolt csecsemőt tálalva fel Belzebúbnak. Mindeközben őt magát is üldözi egy magát hideg egyszerűséggel “könyvelőnek” nevező öltönyös figura, akin nemigen fog a golyó vagy a folyékony hidrogén. A ki-kivel van kirakósjáték szép lassan kirajzolódik, a képet egy jómellű szőke teszi teljessé, akinek, így visszagondolva, ebben ki is merül a jellemrajza.
Karikatúrák – Ha csak azt a finoman kieszelt jelenetet ragadom ki, amikor a szektavezér Cage halott lányának combcsontjával akarja őt agyonverni, miközben a szeme láttára épp elvágni készülnek csecsemő unokája torkát, nos, ettől ez lehetne akár egy hetyke kis Haneke-összegzés is a barbársorba süllyedt európai ember végtelen gonoszságáról, de nem az. Csak egy popcorn-akció 3D-ben, verekedő meztelen csajokkal és robbanó kocsikkal, torzított gitárriffekkel aláfestve, ami már eleve úgy hirdeti magát, mint amit nem kell túlzottan komolyan venni. Ez rendben is volna, csak egyre világosabb, hogy az ilyesmit leginkább a Robert Rodriguez Baráti Kör tudja megfelelően abszolválni, minden más másodosztály. A Féktelen harag vállaltan ezt a közeget lövi be magának és ha nem engedte volna időnként elkalandozni a gondolataimat a hétvégi bevásárlás felé, azt mondanám, maradéktalanul teljesíti is, ami tőle elvárható. Elvileg ebbe nem tartozik bele az aprólékosan kimunkált történetvezetés, mégis helyenként bántóan nagy lyukak tátonganak a dramaturgiában, ok-okozati viszonyok és motivációk maradnak a teljes homályban, de annyira hogy az már egy politikai évértékelő beszédet idéz. Valójában minket sem kellene mozgasson holmi összefüggések felfedése, elég ha hátradőlünk és hagyjuk, hadd szippantson be a 200 km/órás 3D-örvény. Néhány eleve szlogenként született beszólása azért így is akad Cage-nek, az élményt Józsa Imre már megszokott szinkronhangja teszi már-már feledhetetlenné.
Amerikai lista – Látható talán, hogy ahány rossz, annyi jó dolog is rögtön eszébe jut az embernek, ha összegeznie kell a látottakat, mintha csak egy listát kellene írni a párunk jó és rossz tulajdonságairól, ahogy Ross tette ezt az emlékezetes Jóbarátok-epizódban; jóllehet abból sem sült ki semmi jó végül. Azért is nehéz az értékítélet, mert a vállaltan eltúlzott és B-kategóriával kacérkodó filmeknél minden egyes hiányosságra rá lehet fogni, hogy koncepcionális, innentől kezdve pedig már csak és kizárólag az lehet mérvadó, élvezte-e a néző az előadást vagy sem. Ez alapján erős közepesre értékelem a Féktelen haragot, amely bár egyáltalán nem odahányt történettel dolgozik, mi több, még a karakterárnyalásba is fektettek energiát az alkotók, mégis hazugság lenne azt mondanom, hogy élveztem minden percét. Mondjuk minden másodikat, ha már szigorúan kapaszkodom a matematikába. De akkor már megint valami egzakt számítással akarnánk következtetéseket levonni, ami ugye ilyen esetben – szerencsére – lehetetlen.
Kinek ajánljuk? Akik számára a komolytalanság nem akadály. Akik Nicolas Cage-t egy újabb frizurával is meg akarják nézni. Akik bolondulnak a 3D-mozikért.
Kinek nem? Akiket nem lehet lekenyerezni mozinak hívott bűvésztrükkökkel. Akik gyomrát akkor is megviselik a fröccsenő belsőségek, ha azok valójában a poén funkcióját töltik be. Sátánistáknak.
