Blikk.hu: Dobó Kata (37) anya lesz! A gyönyörű, karcsú, vörös hajú színésznő úgy tűnik, egy időre hanyagolja majd színészi karrierjét, és születendő gyermekének szenteli az életét. Kata ragyog a boldogságtól, olvasó-riporterünk – akinek természetesen jár a 10 ezer forint az információért – beszámolója szerint az amúgy is szép színésznőt egyenesen ragyogóvá varázsolta terhessége.
– Egy budai kórház nőgyógyászati osztályán láttam kedden délelőtt. Mellettem ült egyébként, és csakúgy mint én, ultrahangvizsgálatra várt – magyarázta a szemfüles kismama. Dobó Katával kedden beszéltünk telefonon, de tagadta a terhességet, ami érthető is, hiszen a színésznő soha sem beszélt szívesen a magánéletéről, így boldogságát vélhetően ezúttal is szeretné megtartani magának és családjának.
A szemtanú azonban pontosan elmesélte, mi történt a kórházban: – Előttem ment be, majd amikor kijött, boldogan újságolta a kísérőjének, egy ötven körüli, rövid hajú hölgynek, hogy minden rendben van, és a vizsgálat szerint kisfia lesz. Valószínűleg az anyukája jött vele, látszott, hogy nagyon közel állnak egymáshoz, és a hölgy is nagyon boldog lett a hír hallatán. Kata remekül nézett ki, farmer volt rajta, rövid ujjú felső, a haja feltűzve. Ugyanolyan karcsú, mint korábban, a pociján még nem nagyon látszott semmi, úgyhogy csak néhány hónapos lehet a terhesség – részletezte olvasó-riporterünk, aki azt is elmondta, Katával nem volt más kísérő, tehát a gyermek édesapja nem volt jelen.
– Telefonált is valakinek, de ha jól hallottam, egy barátnőjét hívta fel, hogy elújságolja neki az örömhírt. Azt kérdezte tőle, mikor jön haza a cannes-i filmfesztiválról, mert szeretne vele minél hamarabb találkozni. Egyszóval Kata fantasztikus hangulatban volt, látszott rajta, hogy nagyon boldog, és alig várja már, hogy a karjában tarthassa a kisfiát.
Dobó Kata 2006-ban, hétévnyi együttélés után szakított Andy Vajna producerrel, majd 2008-ban ismerte meg az akkor nős Gulyás Leventét. A színésznő akkoriban szegődött a békéscsabai színház társulatához. Kapcsolatukat azonban igyekeztek titokban tartani, hiszen a férfinak családja volt. Sokáig azonban nem bujkáltak a nyilvánosság elől, hamar összeköltöztek, és egy-egy partin már együtt jelentek meg, de kapcsolatukról soha nem beszéltek szívesen. Forrás: Blikk.hu
Archive for 2011, május
Vádat emelt az ügyészség Damu Roland ellen erőszakos közösülés miatt. A Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség vádat emelt erőszakos közösülés bűntette és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt Damu Roland ellen – írta közleményben a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat lényege szerint a színész 2008. év szeptemberétől 2010. év októberéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – élettársi közösségben élt P. Tímeával. Viszonyuk során rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Damu Roland és Tímea 2009 nyarán egy szállodai szobában vitatkozni, majd veszekedni kezdett, és a szóváltást követően a vádlott ököllel arcul ütötte a sértettet, aminek következményeként a nőt bal szeme belső szemzuga és az alatta lévő terület bevérzett.
Tavaly novemberben Damu Roland korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott volt barátnőjével a XIII. kerületi lakásában, azonban vitatkozni kezdtek egymással, majd az elfajult vita során a színész folyamatosan ütlegelte és rugdosta volt élettársát. A sértett megpróbált ugyan ellenállni, de Damu – továbbra is bántalmazva a sértettet – közösült vele. P. Tímea a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és az eseményeket követően csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból.
A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán, hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket – írta az ügyészség.
A kerületi ügyészség a bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetés kiszabását indítványozta Damu Rolanddal szemben. Az eset után Damu Rolandot 11 napig bent tartották előzetes letartóztatásban, miközben munkaadója, a TV2 kirúgta.
Szabadulása után a színész feljelentette volt barátnőjét hamis tanúzás és hamis vád miatt. Forrás: Blikk.hu, Hírbank.com
Átvágja a testvérpár Alekoszt, a villa két szőke menyasszonyjelöltjének esze ágában sincs hozzámenni az okostojáshoz, csupán a hírnév kedvéért vállalkoztak arra, hogy beköltöznek a luxusbörtönbe. Ráadásul Beatrix még szingliségével kapcsolatban is hazudott hercegének, mint kiderült, a villán kívül több vasat is tart a tűzben.
- Arculcsapásként ért, amikor szembesültem azzal, hogy a testvérpár modellnek adja ki magát. Pontosan tudom, hogyan keresik a kenyerüket, már csak azért is, mert két éve párkapcsolatban élek Beatrixszel. Ő itthon, Magyarországon, a húga pedig külföldön dolgozik prostituáltként – mondta a Blikknek Attila, aki egyszerűen nem tér magához, mióta szembesült Beatrix hazugságaival.
- Két évvel ezelőtt a kuncsaftja voltam. Összemelegedtünk, egyre gyakrabban találkoztunk, reménykedtem abban, hogy egyszer sikerül jó útra térítenem, és normálisan működhet majd a kapcsolatunk – tette hozzá reménykedve Attila.
- Az elmúlt két hétben rájöttem arra, hogy nem csupán én támogatom így, hanem rajtam kívül három férfi, vagyis egyszerre több vasat tart a tűzben. Felkerestem a legjobb barátnőjét, mert nem akartam elhinni, de a lány sajnos megerősítette a híreket. Nem elég, hogy a szemébe hazudik Alekosznak, még engem is megcsal – tette hozzá a férfi, aki az elmúlt két évben közel négymillió forintot áldozott arra, hogy Beatrixnek segítsen egyenesbe hozni az életét.
- Hónapok óta én fizetem a lakásbérletét, de nem egyszer haza kellett menekíteni külföldről, mert állítólag ellopták az összes pénzét munka közben. Ez a munka pedig nem aktmodellkedés, ahogy ő mondja, Bea külföldön is prostituált. Állítólag előfordult, hogy egy nap 16 ügyfele is volt. Ennek ellenére nincs annyi pénze, hogy fürödhetne benne, sőt leginkább az én támogatásomra szorult. De ennek már vége! Kíváncsi lennék rá, Alekosz mit szólna, ha megtudná, egy prostituált akarja elcsábítani – tette hozzá Attila.
A Szerelem a legfölsőbb szinteken szóvivője, Dobsi Adrienn kommentálta értesülésünket.
- Elképzelhető, hogy csak egy volt szerető bosszújáról van szó, így megkérdőjelezhető az igazságtartalma az elmondottaknak. Eljuttatjuk Alekoszhoz az információt, és ő majd eldönti, hogy mihez kezd vele. Forrás: Blikk.hu

Miyu Uehara képtelen volt feldolgozni édesanyja elvesztését és saját lakásában végzett magával. Miyu Uehara saját lakásában egy ajtóra akasztotta fel magát sáljának és övének segítségével. A fiatal lány nagyon sikeres és keresett modell volt. Még 18 éves korában egy tokiói bárban fedezte fel egy fotós. Ez után zöld út vezetett több férfimagazin címlapjára és számos divatshow-ba is.
Az öngyilkosság után nem hagyott hátra búcsúlevelet, de az ismerősei szerint édesanyja halálát képtelen volt feldolgozni és ez vezethetett a tragédiához. Mások szerint az igaz szerelem hiánya kergette a másvilágra, mindezt arra alapozzák, hogy utolsó blogbejegyzésében azt írta; nem találta meg még az igazit – olvasható a japantoday.com oldalon.
Britney Spears angol hasonmása, Lorna Bliss (29) a Britain’s Got Talent című tehetségkutatóban hangja mellett formás idomaival is igyekezett felhívni magára a figyelmet. A zsűri végül nem, de a pornóipar annál inkább felfigyelt a fiatal művésznőre, és megtette ajánlatát.
Lorna Nagy-Britannia kedvenc tehetségkutató műsorában szombat esti produkciójával alaposan felborzolta a kedélyeket. Britney hasonmása, az amerikai popcsillag Toxic című számát adta elő, és hogy még hitelesebb legyen a fellépés, az énekesnő mindössze a melleit eltakaró néhány csillogó flittert és egy falatnyi tangát viselt csak a színpadon. A konzervatív angoloknak azonban ez sem tetszett, ezért a nemzeti zászlóval gyorsan kitakarták a szemérmetlen énekesnő bizonyos testrészeit.
- Megpróbáltam hűen felidézni a Britney-videót, ezért, ahogy ő is a klipben, én is eltakartam a melleimet strasszkövekkel. A különbség csak az, hogy az ő esetében biztosan igazi gyémántokat használtak – mesélte Lorna a brit Sunnak, miután a zsűri kiejtette a műsorból.
A tökéletes hasonmás pornózni fog? Tekintettel arra, hogy Lorna tökéletes alteregója Britney Spears-nek, emellett nagyon erotikusan domborított a szombati show-n, a szexipar rögtön lecsapott a fiatal énekesnőre, és egy cég 50 ezer fontot (15,4 millió forint) kínált, hogy rávegye Lornát egy igazi hardcore film főszerepére.
Lorna eddig 52 millió forintnak megfelelő angol fontot költött arra, hogy úgy nézzen ki, mint bálványa, Britney, így az énekesnőt különösebben nem lepte meg, hogy a pornóipar tárt karokkal várja. A felkérésre egyelőre nem válaszolt, és egy kis gondolkodási időt kért, de bevallotta, hogy van az a pénz, amiért kísértésbe esne. Beszédes és biztató azonban az a tény, hogy arra a kérdésre, hogy lenne-e Britney cicidublőre, Lorna gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen.
Ikerlányok pornóznak. Ingyenes videó, kattints és nézd.
Kivégeztek kedden egy férfit Mississippiben, akit egy 79 éves nő 1994-es megerőszakolása és meggyilkolása miatt ítélt halálra a bíróság. A most 38 éves Rodney Gray halálba küldése volt az Egyesült Államok déli részén fekvő államban egy hét alatt a második kivégzés. Múlt kedden a négy ember meggyilkolásával vádolt, 52 éves Benny Joe Stevenst végezték ki Mississippiben.
Az államban most másodszor használtak a halálos ítélet végrehajtásához állatorvosok által használt pentobarbital altatószert, mivel az Egyesült Államokban kimerültek a kivégzésekhez használt nátrium-tiopental altatóinjekciós készletek. Az országban egyre több államban használják az “alternatív” szert: Mississippin kívül Dél-Karolina, Texas, Ohio és Oklahoma államokban is ezzel hajtják végre a halálos ítéleteket.
Vanessa Hill double nailed! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Nincs semmi probléma András mondta, – végül is szabad ember vagy. Még ezek a szavak visszhangzottak a fülembe, mikor délután a tusolás után öltözködtem. Másrészről meg kellemes borzongással töltött el a tudat, hogy egy-két órán belül a legkívánatosabb nővel szeretkezhetek. Viki nem csupán egy szép női test volt, hanem egy tartalmas lélek is, aki nemcsak a testi élvezetet tartotta a legfontosabbnak.
Az egymás lelkében való fürdőzés valósággal megrészegítette, és oly odaadással adta át magát a gyönyörnek, amelyet másnál sosem tapasztaltam.
Még sosem írtam le, hogy a szemem mit lát, mikor ruháitól megszabadul. Legelőször is aranyszőke hajzuhataga semmihez nem hasonlítható, mint egy aranyló folyam gördül le a hátán, egészen gömbölyű popsija kezdetéig. Apropó, ha már itt tartok, a popókat gyönyörű, kerek csípő tartja foglalatban, míg az elülső részen foglalat, a gyönyör legszebb ösvényét rejti. Formás combok lábak a tartópillérei. Felfelé haladva a szép ívű hason át jut szemem a feszes mellekhez, amelyek dacosan mutatnak előre virágjaikkal. Szemei csillogó gyémántok. Hol villámokat szórnak, hol pedig hamis huncutsággal hívnak harcba, amelyben csak győztes van. Elkalandoztam egy kissé, de jól esett – miközben rá gondoltam, – s hónom alá csaptam jegyzeteimet.
Teljesen gondolataimba mélyedve mentem a buszmegálló felé, s azt hiszem úgy lépkedtem, mintha nem is a földön járnék. A kertvárosi busz most, mintha lassabban haladt volna, vagy csak nekem tűnt annak. A buszmegállótól már rövid volt az út. A megbeszéltek szerint volt a kapukulcs elrejtve, így pillanatok alatt a házban voltam. Egyenesen a jakuzzi felé vettem az irányt, de legnagyobb meglepetésemre nem volt ott. Na most mit talált ki ugyan? Szólongattam, de nem felelt. Körbe jártam a házat, de sehol. Az nem lehet, hogy nincs itthon, okoskodtam, mert akkor nincs ott a kulcs. Hmm,…talán a télikert?
Arra vettem az utam nagy léptekkel. Hát az én istennőm, ott feküdt egy pamlagon, s azt hiszem, elnyomta a buzgóság, mert a tankönyv kicsúszott a kezéből, és a földön hevert mellette. Ahogy az álom érte, úgy feküdt. Szőke haja kibontva mellette pihent…,- a köntös amit viselt, a dekoltázsban kinyílva, s láttatni engedte egyik gyönyörű mellét, amely huncutul kibújt a ruha alól. Jobb lába lecsúszva a pamlag mellé, így alul is kinyílva a köntös és feszes combja kiviláglott. Szeméremdombja sejtette magát. A kísértésnek nem tudtam ellen állni.
Sebtében ledobáltam ruhámat, amennyi volt, annyi irányba repült. Lehajoltam hozzá, és először a félig nyitott ajkára tapadtam, mintha csak ezt várta volna még mindig szunnyadva, teste reagált rá. Megrándult majd kisimult. Kezem a köntös laza csomójával könnyen elbánt, s szétnyílt rajta. Szájáról a gyönyörű melleire vettem utam a csókkal, s kényeztetőn vettem számba kis tűzvirágait. Most sóhajtott fel először.
- Andriskám csináld, már alig vártalak.
- Ez az a dolog, amihez nem kell biztatás nekem..,- mosolyodtam el, és megindultam lentebb, hogy nyelvemmel nyissam a gyönyörök dombján az éden ösvényét. Ekkor már a barangolás nálam sem maradt hatás nélkül, mert éreztem, hogy falloszom igencsak feszül….- nem fér a bőrébe, de ehhez gyengéd segítséget nyújtott Viki keze is. Le, s fel húzogatta a bőrt rajta, s időnként a heréimmel játszottak ujjai. Viki kis dombocskáján a frissen igazított aranyszőke, pihés szőrzet csodásan mutatott az alatta megnyíló éden vérbő pirosságával.
Míg ujjam a bejáratot tágította, addig nyelvem csiklóját varázsolta ki ajkai közül. Mint egy parázs, úgy izzott. Vonaglott, amint a számba vettem. Ekkor már két ujjam hevesen járta útját a hüvelyben. Viki egy nagy sikollyal elélvezett, mint egy vad amazon pattant fel, és lökött a pamlagra, ahol eddig ő volt. Kézbe fogva falloszom, szájába illesztette. Éreztem, amint rácuppant. Abban a pillanatban hevesen szívta, majd elengedve a szorítást. Gyengéden nyalogatta a karimát. Ez akkora hatással volt rám, hogy a kis nyíláson megjelent az első gyöngyszem.
- Lassíts Vikikém, mert még nem akarok elmenni.
Azt én sem,- mondta….,- és fölém guggolva lassan beengedte a makkom, és kis körözésbe kezdett vele.
Tudta, hogy ez mennyire izgat, s még délcegebb lesz falloszom. Időnként tövig merült belé, de gyorsan visszajött, s kezével maga mögé nyúlva elkapta, mintha ütközőt állított volna neki. Ezt a pozitúrát szerettem legjobban vele, mert mellei a számmal kerültek egy magasságba, és élvezhettem hol egyik, hol másik eprecske társaságát.
Ahogy haladt előre az idő, mindjobban éreztem, hogy nincs sok hátra nekem, de Viki testének sűrűsödő vibrálásából is tudatom, ami még ilyen esetben dolgozott, azt jelezte: közel az orgazmus. Elengedte a falloszom, és átfogta nyakam. Csodálatos forró csókkal merült el ölemben, tövig engedve magába…,egy pillanatra megállt. Csak ült, nem mozdult ,majd vad köröket leírva őrjöngve élvezett. Itt értem a csúcsra én is. Hosszú percekig élveztem, mindent kiürítve magamból.
Mindketten verejtékben úszva maradtunk az előbbi pozitúrában, s csókoltuk egymást önfeledten.
Csodálatos volt…, – a mába egy rekedtes hang térített vissza….,- hát ez az a híres tanulás, ahova siettél?
Először a döbbenettől nem hittem a fülemnek, és Viki mellett a hang tulajdonosát kerestem. Eszter állt az ajtóban Leventével, jó volt a sejtésem…, ezért követtelek, és hívtam magammal Leventét is.
Tehát ti ketten?
Akkor láttam Vikin, aki lenézett rám még mindig az ölembe ülve, s nem tágítva a falloszomról, ami, mintha tudta volna, hogy főszereplővé lépett elő, nem akart lankadni, s magán tartotta Vikit, aki csak fészkelődött rajta, s nem akart leszállni.
Eszter sírásban tört ki, s magával rántva Leventét a kijárat felé indult volna, ha Vikim nem parancsol rá határozottan:
- mindez nem történik meg, ha Ti nem csaltok meg bennünket a konditeremben.
Eszter visszafordult, s elfehéredett. Még sírni is elfelejtett.
- Ti láttátok: te jó ég…, közben suttogva mondta nekem, – én láttam őket a télikert üvegfalán, mikor a csúcson voltunk. Te jó ég!
Akkor villant rajtam át, ezek mióta lehetnek itt? Kezdett bennem összeállni a kép. Viki ezért jutott a csúcsok csúcsra…, mintegy elégtételt kapva, mert látta az arcokat, amint ott álltak. Bennem is a gonosz futott végig…, – elégtételt vettem.
Vikim uralta a helyzetet. Újból elkezdett lassan mozogni, s falloszom mintha erre várt volna, úgy lüktetett, mintha csak egy nagy verőér lenne. Fejét hátra fordítva szólt a két megilletődött tanárnak,
csak szolgáljátok ki magatokat. Itt velünk, vagy menjetek át a jakuzziba, ha ott jobb. Majd követünk benneteket.
- Nem haragszol meg Andris?
Hallottam Eszter hangját, de ez már nekem távolról jött, mert Vikivel voltam elfoglalva. Gondolom, valami olyat válaszolhattam, ami kedvére való volt, mert mindketten neki vetkőzve simultak egymáshoz a másik pamlagon.
Vikit magamhoz akartam húzni egy forró csókra, mikor gyengéden elhárított, s mondta:
- várj kedves, élvezem a helyzetet, látom őket az üvegből, s engem ez magasságokba emel. Valósággal külön élvezem Andrisom a helyzetet.
A második akciónk talán még csodásabb, mint az előző…, mert tudatában voltunk, hogy a másik fél is látja gyönyörünk. Ez még fokozta a vágyat, s soha nem látott méreteket öltött falloszom. Viki is kitett magáért, csodálatos volt. Gyönyörünk egyszerre ért a csúcsra, mindketten extázisban élveztünk el. Forró lávám keveredve Viki gyönyör patakjával csorgott, vissza le a herémig. Lassan kezdett lankadni, és csusszant ki.
A másik pamlagon is lassan a csúcsra értek. Mindketten odaálltunk melléjük. Viki elkapta Levente heréit, s elkezdte morzsolni, amitől oly vad lökésekbe fogott, hogy azt hittem, Esztert ketté nyársalja. Hogy tereljem a figyelmét Eszternek, farkam a szájába tettem, és ő kedvére szopogatta. Mindketten, mintha a szakadékba zuhantak volna élvezésük után, úgy hulltak alá ernyedten.
Mikor a társaság magához tért, Viki a bárpulthoz invitált mindenkit. Elégtételt vett, láttam. Levente, mint egy pulikutya úgy követte, minden mozdulatát.
Eszter engem ölelt át, és kérdezte: Andrisom, visszatérsz hozzám?
Könyörgőn nézett rám. Egy szót se szóltam, csak megcsókoltam.
- Szent a béke?
- Igen. mondta s oly jól esett, ahogy a forró meztelen asszonyi teste hozzám símúlt.
Levente karjaiban vitte Vikit, s ültette fel a bárszékre. Válla fölött huncutul kacsintottunk össze. Benne volt az üzenet:
sikerült Andris!
Nem szoktam inni, de most jól esett az ital, s a felajánlott jakuzzit elfogadva magammal vittem Esztert. Nem sokára követtek Vikiék is, akit megint csak karjaiban hozott Levi.
A pezsgő víz vagyon jól esett…, felfrissített mindenkit, s ha jól láttam, Levi harcba szeretett volna már szállni. Eszterem is kalandozott a víz alatt, ami nagyon jól esett. Soha nem tapasztalt gyengédsége csodát művelt velem. Harci díszbe öltöztette falloszom. Alám nyúlva, s megemelve a testem, rácsusszant és visszamerülve a vízbe összeszorított combokkal, csak belső izmaival hol szorított, hol engedett. Csodálatos volt, most teljesen átvette az irányítást, és ebből nem is engedett az est hátralévő részében.
Késő este mentünk haza, még Levit ott hagyva. Eszternél aludtam, nem tudtam megtagadni tőle…
Egyre több férfi gondolja úgy, hogy ciki a szőrös mellkas. Hogy tényleg az-e, és hogy vannak-e veszélyei a szőrtelenítésnek, arról egy esztétikai szakértő beszélt a Fél Kettőben.
Az egyiptomiak cukor és citromlé keverékéből készült sziruppal, nagyanyáink meggyújtott újságpapírral pörkölték le a nemkívánatos szőrszálakat. Ma már ez utóbbinál kevésbé fájdalmas módszerek is léteznek. Nemcsak a módszer változott, a trend is.
Sok férfi úgy érzi, meg kell szabadulnia a mellkasszőrétől, melyet cikisnek tart. Ezért ma már egyre többen szőrtelenítenek, és így egyre többféle módszert is hirdetnek. Az olcsóbbtól a méregdrágáig. Hogyan válasszunk, mi alapján, hogy tényleg a leghatékonyabbért fizessünk? Szabó Judit Anna, esztétikai tanácsadó válaszolt kérdéseinkre.