Archive for 2011, május

Míg Alekosz a Való Világ című showban minden lánnyal le akart feküdni, aki megfordult a villában, addig a feleségkereső műsorában csak a csókig jutott el. Pedig itt egy csokorra való, érte mindenre kész lányt gyűjtöttek össze a műsor munkatársai. A lányokról meg egyre-másra derül ki, hogy profi csábítók, akik a testükből éltek.
Míg Alekosz a Való Világ című showban minden lánnyal le akart feküdni, aki megfordult a villában, addig a feleségkereső műsorában csak a csókig jutott el. Pedig itt egy csokorra való, érte mindenre kész lányt gyűjtöttek össze a műsor munkatársai. A lányokról meg egyre-másra derül ki, hogy profi csábítók, akik a testükből éltek.
Most a talán legártatlanabbnak tűnő, Alekoszért legjobban rajongó lányról tudtuk meg, hogy interneten hirdeti bájait. Barbara (Szamanta művésznéven) a szexhirdetése szerint szinte mindent elvállal. Barbarának – a Szerelem legfelsőbb szinteken című műsorában szereplő adatlapja legalább is erről vall – Alekoszban a szeme és a személyisége tetszik.
A még versenyben levő Brigittáról írtuk meg először, hogy luxusprotiként keresi a kenyerét. A nő őszintén mesélt nekünk, hogy mióta kéjhölgyként dolgozik, azóta sokat tud félretenni, de Alekosz kedvéért hajlandó lenne felhagyni az ősi mesterséggel. „De bevallom őszintén, ehhez hozzájárulna az is, hogy ő már a VV-s nyereménynek köszönhetően ki tudná elégíteni az én igényeimet. De egy olyan férfiért nem tenném meg, aki nem lenne képes annyi pénzt hazahozni, mint én. Sok nő nem meri kimondani, de a pénz, az igen is fontos” – vallotta a Maya néven dolgozó Brigitta.
Magdit az egyik olvasónk a Kismalac című újságban is látni vélte, amint hirdeti magát, de egy állítólagos ismerőse küldött olyan linket, ahol egyértelműen felismerhetőek a fényképei alapján. A hirdetése alapján nem nevezhető gátlásos lánynak.
Magdi testvéréről, Beatrixról pedig pár nappal ezelőtt árulta el egykori kedvese, hogy prostituáltként dolgozott akkor is, amikor együtt jártak. Cikkünket megmutatták Alekosznak, aki dobta is keddi szívceremónián.
Azt nem tudjuk, hogy a korábban már kiesett Tímea dolgozott-e szexmunkásként, azonban róla is kaptunk aktképeket, amelyekben minden megmutatott magáról.
Vajon, mit szólna ehhez a görög szexkiborg, hisz lassan kiderül, hogy nem a legfelsőbb, hanem a legalsóbb szinteken keresi a szerelmet.
Mit vállal a kurva? Együtt fürödhetünk, több órát is eltölthetek veled, együtt tölthetjük az éjszakát, sztriptízelhetek neked, felvehetek neked csipkés fehérneműt, fazonra borotválom a puncimat, szívesen fogadlak otthon, szívesen elmegyek hozzád, elmehetek veled utazni, felléphetek legénybúcsún és bulin, szeretem a vad szexet, szeretem az anális szexet, prosztatamasszázst adhatok, óvszer nélkül franciázok, óvszerrel franciázok, mélytorkos franciát adhatok, franciásan kényeztethetsz engem, kézzel kényeztethetlek téged, a testemre élvezel, beleélvezel a számba,  beleélvezel a számba és lenyelem, csókolózhatok veled, vibrátorral játszhatok, vibrátorral a puncimat kényeztetik, vibrátorral análisan kényeztetnek, vibrátorral kényeztethetlek téged, a cicim közé teszed, maszturbálhatok neked, együtt maszturbálhatunk, szeretem a gruppenszexet, szendvicsben szeretkezünk, szeretem a szexet lányokkal, szeretem a szexet párokkal, masszázst adhatok, erotikus masszázst adhatok, erotikus masszázst adhatok kellemes befejezéssel, fényképet készítesz rólam, lábfetisizmusodat kiéled nálam, szeretem a pisiszexet, szerepjátékot játszunk, szeretem, ha kikötöznek. Ilyen ócska minőségű fotókkal hirdeti magát Szamanta. Forrás: Blikk.hu, Szexvelem.hu.

Party girls – Partilányok, ribancok. Kiadó: Elegant Angel; szereplők: Jayden James, Jenna Presley, Katie St. Ives, Gracie Glam, Kristina Rose, Asa Akira és Jesse Andrews.

Egyesek megússzák, mások belebuknak, de a hírnév mindenképp csorbul – az országos szinten vezető politikusoknak legtöbb esetben lemoshatatlan bélyeget jelentenek a szexbotrányok.
Gyakorlatilag nem múlik el év ilyen eset nélkül, ami arra utal, hogy a politika és pénz jelentette hatalommal rendszeresen visszaélnek a politikusok, még a legszemélyesebb szférában is – ráadásul az ügyek egy része valószínűleg soha nem kerül nyilvánosságra.
Egyelőre csak találgatni lehet, teljes egészében kettétöri-e az IMF-vezérének, Dominique Strauss-Kahn nak a karrierjét múlt hétvégi szexbotránya. Az elmúlt évek példái azt mutatják, hogy mégha több hónapos után procedúra végül ártatlannak is bizonyulna a francia politikus, és esetleg meg is tarthatná tisztségét, már akkor is a pénzügyi világ egyik legnagyobb, kétes hírű nőpecéreként vonul majd be a történelemkönyvekbe.
Ezt jól példázza az egykori amerikai elnök, Bill Clinton esete is. Bár az USA-t 1993 és 2001 között irányító politikusnak mind a bel-, mind a külpolitikában számos olyan lépése volt, amelyekre – akár kritikával, akár szimpátiával – emlékezhetne a világ, ehelyett a közvélemény többségének valószínűleg egy név ugrik be automatikusan neve hallatán: Monica Lewinsky. Az elnök gyakornokkal folytatott viszonyára 1998-ban derült fény, és végigkísérte hátralévő elnöki éveit. Bár Clintont végül felmentették az ellene indított vizsgálat során, így kitölthette hivatali idejét, a köztudatban mégsem valamelyik politikai beszéde, hanem ez a személyes mondata ivódott be: „Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel”. Ennek valóságtartama ráadásul erősen megkérdőjelezhető, hiszen a későbbi ügyészi vizsgálat során kiderült, hogy az amerikai elnök meglehetősen szoros, a barátin mindenképp túlmutató fizikai kapcsolatot ápolt Lewinskyvel.
Más vezetők nem úszták meg ennyivel – igaz, esetükben a vizsgálatok bűncselekményekre is fényt derítettek. Mosche Katzav izraeli elnöknek például egy szexbotrány miatt kellett lemondania 2007 júniusában, és bíróság előtt is felelni kellett tetteiért. A 2010 decemberében kihirdetett ítélet szerint Katzav két alkalommal is megerőszakolta egykori munkatársát még turizmusért felelős miniszterként, elnökként pedig két alkalmazottját zaklatta szexuálisan. Emiatt a bíróság hét év börtönre ítélte, az ártatlanságát hangoztató politikus azonban fellebbezett, így egyelőre nem kell megkezdenie büntetésének letöltését.
Szintén bűnösnek találta a bíróság Canaan Bananát, Zimbabwe egykori elnökét, akit egy évi börtönbüntetésre ítéltek szodómia és más szexuális bűncselekmények miatt. Bananát, aki „regnálása” idején, 1980 és 1987 között „esett bűnbe”, végül idő előtt szabadult idén januárban.
Még ennél is olcsóbban megúszta Jacob Zuma dél-afrikai elnök, akit 2006-ban állították bíróság elé azzal a váddal, hogy megerőszakolt egy asszonyt. Zumát kéthónapos vizsgálat után felmentették, mivel az aktus állítólag a nő beleegyezésével történt. Az asszony Hollandiában kapott politikai menedékjogot, Zuma pedig maradt az elnöki székben, és tavaly a dél-afrikai vb-n már mosolyogva fényképeszkedett a FIFA vezető tisztségviselőivel.
A közelmúlt legnagyobb szexbotránya azonban kétségkívül az olasz miniszterelnök nevéhez fűződik. Silvio Berlusconi olasz kormányfőt azzal vádolják, hogy kiskorú prostituálttal létesített szexuális kapcsolatot, és ezért fizetett is, majd állítólag hatalmával visszaélve megakadályozta, hogy a lopással gyanúsított lány börtönbe kerüljön. A bírósági per április elején el is kezdődött, az első tárgyalást azonban május 31-re napolták el.
Helyi újságok szerint Berlusconinak az elmúlt években már számos afférja volt meglehetősen fiatal és csinos lányokkal, így ma már őt is az egyik legnagyobb nőfaló politikusként tartják számon. Népszerűsége a legújabb botrány nyomán csökkenni kezdett, jobbközép pártja, a Szabadság Népe pedig a legerősebb bázisának számító Milánóban maradt alul hétvégén a helyhatósági választások első fordulójában. Az olasz gazdasági fővárosnak tartott Milánóban közel 20 éve nem volt esélye a baloldalnak a győzelemre a második fordulóban.
Hogy pártja népszerűségvesztése mennyire köszönhető Berlusconi magánéleti botrányainak, azon természetesen lehet vitatkozni. A Corriere Della Sera című olasz napilap mindenesetre úgy véli, hogy „a milánói eredmény nem annyira a leköszönő polgármestert alázza meg, mint Silvio Berlusconit, akinek ez személyes és politikai szinten is arculcsapás.”

Botrányt csinált Alekosz kiejtett menyasszonyjelöltje. A 28 éves kurva, Beatrix nagyon csalódott, amiért távoznia kellett a villából, miután azonban szembesült azzal, hogy az okostojás miért hozott ilyen döntést, csalódottságát felváltotta a düh.

Ahogy arról a Blikk tegnap beszámolt, Beatrix egykori kedvese, Attila azt állította, hogy immár két éve támogatja anyagilag a szőkeséget, aki egyébként prostitúcióból tartja el magát. Attila bankszámlakivonatokkal igazolta, hogy az utóbbi pár hónapban már Beatrix albérletét is fizette. Állítása szerint a lány annak dacára se fürdött a pénzben, hogy előfordult, napi 16 kuncsaftja volt, és nem egyszer előfordult, hogy “haza kellett menekítenie” külföldről, mert elfogyott a pénze. A felháborodott gavallérá azért panaszolta el a dolgot a nyilvánosságnak, mert mint mondta, rájött, hogy Beatrix őt is megcsalja, több vasat tart a tűzben – ráadásul Alekosznak is hazudik. Attila megmutatta azokat a fotókat, amelyekkel állítólag a lány hirdette szolgáltatásait az interneten.
A róla szóló cikk pedig kiverte a biztosítékot a szőkeségnél, aki azonnal magyarázkodásba kezdett.
- Ez a férfi csak bosszút akar állni rajtam. Régóta ismerem, bevallom, pénzt is kaptam tőle nem egyszer, de azt mindig vissza is kellett fizetnem – mondta a Blikknek Beatrix, aki csak ezek után döbbent rá arra, Attila rágalmainak szerepe lehet abban, hogy Alekosz kiejtette őt a műsorból.
- Ezt egyszerűen nem hiszem el! Alekosz tényleg elhitte, hogy én prostituált vagyok? Ezek a képek nem bizonyítanak semmit, még csak nem is vagyok rajtuk meztelen – állította Beatrix, miközben a fotókon jól látható, hogy Beatrix gátlások nélkül mutatja meg bájait.
- Ráadásul ezek a képek egy amerikai magazinnak készültek, aminek a neve most hirtelen nem is jut az eszembe. Szerintem honlapja sincsen, de olyasmi, mint a Playboy. Nem azért fotóztak, hogy szexhirdetés legyen belőle – tette hozzá Beatrix, aki képtelen megemészteni, hogy lapátra került.. Találkozni semmi esetre sem akar Attilával, de az ügyvédjével felkeresteti, mert úgy érzi, a férfi felelős azért, hogy Alekosz ejtette őt.
- És én meg azt hittem, azért küld haza, mert nem vagyok az esete, talán mert túlságosan közönségesen viselkedtem. De én nem hazudtam neki, és be is fogom bizonyítani az igazamat – jelentette ki bosszút forralva Beatrix.

Öt diákjával is lefeküdt egy 27 éves, három gyerekes, angoltanárnő Texas államban. Brittni Nicole Colleps kezdetben külön-külön közösült a tinédzserekkel, majd csoportszexet rendezett, ahol ő volt a főszereplő. Az orgiákról az egyik kevésbé elfoglalt diák felvételeket is készített.
Brittni Nicole Colleps erotikus üzenetekkel és félreérthetetlen képekkel csábította el a fiatalokat. Szexéhségét azzal magyarázta, hogy férje kiküldetésben lévő katona, aki folyton távol van otthonától. Az orgiákra a nő lakásában került sor, miközben a gyermekei is otthon voltak. Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy a kicsik részt vettek volna a kiskorúak megrontásában, vagy látták volna az együttléteket.
A tanárnőt letartóztatták, és 125 ezer dollár óvadék fejében szabadlábra helyezték. Akár 20 év börtönt is kaphat tettéért.

Vanessa Hill double nailed! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Fárasztó napot hagytam a hátam mögött. Megérkezve Eszterhez nem sokára ágyba bújtunk, és az álomra nem sokat kellett várnom, legalábbis nekem. Úgy fizikailag, mint lelkileg megviselt az egész szituáció. Sajnáltam is, meg nem is a két tanárt. Reggel korán ébredtem, s láttam, hogy Eszter mélyen alszik, s szokásához híven télen-nyáron meztelen, a takaró lecsúszott róla és formás szép idomait láthatóvá tette. Nincs csodálatosabb, mint egy békésen alvó gyönyörű női testet megcsodálni, s rajta volt is mit.
A test a nyugalmat és biztonságot közvetítette, és most minden akadály nélkül megnézhettem magamnak az imádott nőt, aki először segített ahhoz az élvezethez, amit csak egy férfi kaphat egy nőtől. A kontyba kötött haja most kibontva egész a bal melléig leért, s azt takarta egy kissé. A hajszálak közül kibúvó bimbója izgató látvány, egészen a hasáig lecsúszott a takaró. Kísértést éreztem, hogy megemeljem, de nem akartam megzavarni nyugalmát, így óvatosan lecsúsztam az ágyról, és kimentem a toaletbe. Visszatérve ugyanabban a pozícióban találtam. Mellé feküdtem és lassan visszaaludtam. A redőny csak alig engedett be fényt, így a félhomály segített az elalvásban. Jól bealudtam, mert arra ébredtem, hogy kellemes borzongás futkos a bőrömön.
Szemem nem nyitottam ki teljesen, hogy megtudjam az okát ennek a jelenségnek. Első, ami szembe ötlött, az Eszter törökülésben ülő alakja volt. Mint egy csodás szobor. Mellei, mint mikor teljes izgalomba kerül, úgy meredtek a távolba vérpiros csúcsaikkal. Szemem résnyire nyitottam, s láttam, szemlélődése falloszom irányába vetül. Ő teljesen kitakart, innen eredt a borzongás.
Gondoltam a látvánnyra, amivel visszaaludtam, és ez keménnyé varázsolt. A perc varázsát az ébredő mozdulatom törte meg…, akkor hajolt hozzám és csókjával jó reggelt kívánt. Bal kezével ölem felé közeledve simogatta egyre jobban meredező szerszámom.
- Andriskám sóhajtotta, – ne haragudj már hosszú percek óta csodálom a tested, s látom egyre meredező férfiasságod. Nagyon kívánlak.
- Én is Eszterkém, mondtam. Guggolj fölém, és kínáld fel édenvölgyed nyelvemnek. Te pedig száddal síkosítsd meg az én szerszámom.
Úgy is tett. Akkor már vérbő cuncuskáját felkínálta, a megszokott finom nedvét éreztem nyelvemen. Nagyon kívánhatott, igaza volt, mert már teljesen ki volt tágulva. Úgy hogy nyelvem sokat betévedt a hüvelyébe. Ő először mélyen bekapta szerszámom, s csak lassan engedte vissza, de makkját fogva tartotta, és nyelvével izgatta körbe-körbe. Remegett, amikor a gáton végighaladva elértem a popsijához. Az első reggeli orgazmusa ekkor történt…, ami nem egyszerre, hanem hullámokban jött. A következőt már nem várta meg, hanem a tőle megszokott fürge mozdulattal ráült kőkeményen meredező szerszámomra.
Először tövig engedte magába, s percekig mozdulatlanul ült rajta, majd lassan, gyengéden mozogni kezdett, és ezzel a lassú mozgással hol emelkedett, hol süllyedt. Mintha nyújtani akarná, mint a nudlit. A guggoló helyzetből átváltott fekvőbe, és ahogy a jakuzziban végig feküdt rajtam, s összezárta combjait, így ajkunk forró csókban ért össze. Valami eszméletlen gyengédség áradt belőle. Nem sokáig váratott magára a miértje.
- Drága Andrisom, kezdte, ugye nem lesz több ilyen adok-kapok?
- Eszterem ez csak rajtad múlik, – mondtam…, nem történik meg, ha ketten nem kapunk rajta a konditeremben benneteket. Szent a béke?
- Igen, válaszoltam, és megcsókoltam.
A nyugalmi állapot csak látszólagos volt, amiben feküdt rajtam, mert hüvely izmai, mint egy szivattyú, úgy dolgoztak. Csak a test volt viszonylagos késleltető nyugiban. Ebben a pózban sokáig harci díszben tudta tartani falloszom, ami azt eredményezte, hogy sokáig elnyújtottuk a közös orgazmust. Időnként fellendült lovaglóülésbe, s vad vágtába kezdett. Nem hinném, hogy csak mert kibékültünk, azért látom így, de most mintha még dacosabb és keményebb lenne a melle. Élvezettel simogattam, dörzsöltem bimbóit.
Valami eszméletlen jó volt kézbe venni ezt a két csodás halmot, időnként lejjebb ereszkedett, hogy szopni tudjam a bimbókat. Csodás ízük volt. Ma reggel elemében volt. Egy mozdulattal a háta mögött támasztotta meg magát. Lábát nyakamba rakva, mozdított el bicska alakba úgy, hogy szerszámom majdnem heréstől eltűnt benne. Ezek csak átmeneti pózok voltak tőle, mert legjobban a lovaglást, s azt szerette, ha felül van. Most is hangos sikongatásokkal lovagolt, közben felülve a fenekét simogattam, mire bátorítólag suttogta:
- Szeretném, ha benne mennél el.
Így tehát, ahogy mozgott, ujjammal tágítottam a szűk nyílást. Egyre jobban közeledett a perc, amikor már nem bírom tovább. Finoman leemeltem magamról, s négykézlábra ereszkedett, s felkínálta popsiját. Nem kellett síkosító, mert tiszta csatakos voltam, ahogy bebújt a makkom. A többi szép lassan helyet kapott. Azt hiszem, csak egy néhány lökést bírt ki, és a teljes tárat bele ürítettem.
Kifáradva pihegtünk egymás mellett, és csak a menyezetet bámultuk, nem akart megszólalni egyikünk sem, mert ez talán az eddigi legcsodálatosabb reggel volt. Nagy sokára, mintha távolból jönne a hangom, egy kissé rekedtesen megszólaltam:
- csodás voltál Eszterem.
Ő, mint egy kedves kiscica mellém kuporodott, és csak annyit mondott:
- Soha nem engedlek át senkinek.
- Na és Anita? – kérdeztem.
- Ő más kategória.
Ma egyikünk se megy be az egyetemre, így döntöttünk. Ágyban maradunk, s ahányszor csak tudjuk, megvívjuk kedvenc csatánkat.
Epilógus: ettől a naptól a viszonyunk teljesen megváltozott Eszterrel. Odaköltöztem hozzá, idővel befejeztem tanulmányaimat, és munkatársak lettünk az egyetemen. Szintén matekot tanítottam.
Anita is elvégezte az egyetemet, ő pszihológia szakon, s közös döntésként, amit hárman hoztunk meg, eladta a lakását. Közösen vettünk egy nagyobbat, amiből kialakítottunk neki egy rendelőt, és mivel ő nem szándékozott férjhez menni, így hármasban éltünk. Mindannyian jól éreztük magunkat.

Ckm fotózáson Budai Zsuzsanna és Serdült Orsolya.

20 prostituáltat bérelt ki Budapesten tartott rendezvényére a világ egyik legnagyobb viszont-biztosítója, a Munich Re egyik leányvállalata, amivel a legjobban teljesítő ügynökeit “honorálta”. A Handelsblatt mai cikke szerint, melynek előzetesét tegnap este a Bloomberg hozta le, a pesti Gellértben tartott rendezvényre 100 vendég volt hivatalos. A lányok különböző színű karszalagot kaptak, a hoszteszek piros, a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgyek sárga, míg a kiemelt ügyfelek számára “elérhető” pillangók fehér színnel voltak megjelölve, idézte a cikk az egyik meg nem nevezett vendéget. A lányok minden egyes együttlét után pecsétet kaptak az alkarjukra. (Mfor.hu szerk: valószínűleg a pecsétek száma a lányok “honoráriumában” beépült.)
A Munich Re leányvállalata, az Ergo Versicherungsgruppe 2007-ben tartott “rendezvénye” teljes mértékben ellentétes a vállalati policy-vel, ismerte el a rendezvény tényét Alexander Becker, a leányvállalat szóvivője. Becker az “incentive” túra részleteit nem kommentálta.

A Munich Re 100 százalékban tulajdonos a Düsseldorfi székhelyű Ergo-ban, amelynek Hamburg-Mannheimer Versicherungs-AG egysége szervezte a partyt. Azok a menedzserek – köztük a Hamburg- Mannheimer igazgatóságának tagja -, akik felelősek voltak a rendezvényért, a botrány kirobbanása előtt már elhagyták a vállalatot.
Az Ergo-csoporthoz tartozó Hamburg-Mannheimer biztosító 2007-ben a budapesti Gellért fürdőben rendezett szexpartival jutalmazta legjobban teljesítő területi képviselőit. A rendezvényen legalább húsz prostituált is részt vett, írta a német Handelsblatt című újság. A fürdőt üzemeltető BGYH mai vezetése nem tudott a rendezvényről. A Gellért szálló igazgatója azt mondta: lehet, hogy náluk szálltak meg a vendégek, de ilyen rendezvényt a hotel biztos nem szervezett.
A német Handelsblatt mai cikke szerint a biztosítótársaság 2007. június 5-én száz értékesítőjének bérelt szobát a budapesti Gellért szállóban, és a történelmi épületben működő fürdőt luxusbordéllyá változtatták.
A gazdasági lap több olyan embert idéz, aki részt vett a rendhagyó vállalati bulin. “A bejáratnál engem és a többi résztvevőt is alaposan átvizsgáltak akárcsak egy reptéri beléptetésnél. Szigorúan megtiltották, hogy a rendezvényről fénykép-, videó- vagy hangfelvétel készüljön. Aztán jöttek a nők, akikről mindenki tudta, hogy kurvák.” – mondta a lapnak az egyik meghívott.
A nők vörös vagy sárga karszalagot viseltek. Voltak köztük hoszteszek, de olyanok is, akiknek a vendégek vágyainak kielégítése volt a feladatuk. Jöttek nők fehér karszalaggal is, ők kifejezetten a vezetőség és a legjobban teljesítő értékesítők szórakoztatására érkeztek.
A termálfürdőben lefüggönyözött ágyakat is felállítottak. Mindenki bebújhatott a függönyök mögé egy hölggyel, és azt tehetett, amit akart. A nők minden ilyen pásztoróra után kaptak egy pecsétet a karjukra. Ez alapján regisztrálták, ki hányszor foglalkozott a vendégekkel. Volt olyan nő, mondta egy résztvevő, akinek a végén egy tucat pecsét volt a karján.
Azoknak a vendégeknek sem kellett szomorkodniuk, akiknek nem jutott nő a lefüggönyözött ágyakon, ugyanis a hotelben is lehetett nőket kapni, mondta a Handelsblattnak az egyik egykori vendég. A fürdőben egy színpadot is felállítottak, amelyen két nő és egy török pasának öltözött férfi kölcsönösen elégítették ki egymást.
Alexandra Klemme az Ergo szóvivője elismerte: leányvállalatuk 2007 júniusában valóban tartott egy ilyen rendezvényt Budapesten. A vizsgálatok kiderítették, hogy az esti eseményen mintegy húsz prostituált vett részt. A Handelsblatt szerint ugyanakkor az egykori vendégek legalább száz nőre emlékeznek, akik különböző színű karszalagokat viseltek, de elképzelhető, hogy közülük csak valóban húsz volt olyan, akik közelebbi kapcsolatba kerültek a vendégekkel.
Az Ergo elfogadhatatlannak nevezte, hogy ilyen vállalati rendezvényeket tartsanak. Mint közölték, a 2007-es rendezvényért felelős személyek már nem dolgoznak a társaságnál. Több egykori résztvevő ugyanakkor azt mondta a lapnak, hogy az akkori vezetők egy része most is a biztosító alkalmazásában áll.
A Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jelenlegi vezetőségének nincs és nem volt tudomása arról, hogy a Gellért fürdőben orgiával egybekötött rendezvény lett volna, közölte a társaság. A BGYH fontos értékesítési csatornának tekinti a fürdők, mint rendezvényhelyszínek bérbeadását, de különös gonddal ellenőrzi, hogy ott ilyen események ne történjenek meg.
Az orgiát megelőző  szerződéskötés előtt részletes forgatókönyvet kérnek. A bérlők által aláírt szerződések kivétel nélkül mindig tartalmazzák, hogy a bérlő felelőséget vállal az esetleges károkért, a rendezvényen drogot nem fogyasztanak, illetve közerkölcsöt sértő (nyilvános szex stb.) tevékenységet nem folytatnak. A szerződésszegésből származó mindennemű anyagi és erkölcsi kár a bérlőt terheli, közölte a BGYH. A rendezvények idején a BGYH őrei ügyelnek a biztonságra. A buli több mint húsz millióba került.
Ilyen rendezvényt a hotel nem szervezett, mondta az Indexnek Bencze Gábor a hotel igazgatója. A Gellért szálló és a Gellért fürdő két különböző cég, ha mi a szomszédos fürdőben tartunk rendezvényt a vendégeinknek, nekünk is bérelni kell a helyet, hangsúlyozta. Az igazgató kérdésünkre azt mondta: nem kizárt, hogy négy évvel ezelőtt a német biztosítótársaság náluk bérelt szobát, de még ha így is lett volna, ezt akkor sem közölhetné. “Soha nem szoktuk közölni, ki szállt meg nálunk, ilyen adatot csak a rendőrség kérésére szoktunk kiadni. Nem követjük nyomon azt sem, hogy a nálunk megszált vendégek mit csinálnak a hotelen kívül, vagy akkor, ha átmennek a fürdőbe.”
Arra a kérdésre, hogy a Handelsblatt szerint az egyik résztvevő azt állította, hogy a hotelben is lehetett nőt kapni, az igazgató azt mondta: egyik hotelben sem lehet kizárni, hogy vannak olyan nők, akik sokmindenre kaphatók, de arról szó sincs, hogy ilyen a hotel által szervezett formában történne. Forrás: Mfor.hu, Index.hu


A fesztiválra látogató újságírók közül sokan feltették már a kérdést, hogy mivel válhatott Brillante Mendoza a szervezők egyik nagy kedvencévé. A nézhetetlen Serbis után egy évvel, 2009-ben újra a versenyprogram részeként büntette a közönséget a Fülöp-szigetek-i rendező, ráadásul egy nagyrészt sötétben, valós időben játszódó rémálommal, melynek csúcspontján feldarabolnak egy prostituáltat. Bár sokan snuff-film imitációt kiáltottak, a zsűrielnök Isabelle Huppertnek annyira bejött Mendoza stílusa, hogy nem csak a legjobb rendezői díjat adta neki, de le is szerződött egy következő filmjének főszerepére.