Archive for 2011, május

Hiába szólt a szobalány azonnal, az elegáns hotel vezetése csak egy órával később értesítette a rendőrséget. Hogy a bankvezért elcsíphessék, a rendőröknek Strauss-Kahn-t és a szállodásokat is át kellett verniük.
A New York-i rendőrség szeretné megtudni, hogy a Sofitel Hotel miért várt egy órát a rendőrség értesítésével, miután az IMF vezérigazgató Dominique Strauss-Kahn sietve elhagyta a szállót, ahol állítólag megerőszakolt egy szobalányt akinek Nafissatou Diallo a neve – írja a Guardian.
A Reuters rendőrségi forrásokra hivatkozva közli, hogy a nyomozók úgy tudják: a szobalány nemsokkal déli 12 után ment be Strauss-Kahn tetőtéri lakosztályába. A tanúk és a videófelvételek szerint a bankvezér fél 1-kor intett le egy taxit a szálloda előtt, anélkül hogy a recepciónál kicsekkolt volna. A szobalány a nyomozók információi szerint szinte azonnal szólt a munkatársainak, hogy mi történt vele.
A hivatalos jelentésekben az áll, hogy a rendőrséghez az első segélyhívás, melyben a hotel biztonsági szolgálata szexuális erőszak kísérletéről szóló állításról számolt be, fél 2 után futott be. Az első rendőri egység pontosan háromnegyed kettőkor érkezett a Times Square-i luxusszállóhoz..
A rendőrség szerint lehetséges, hogy a hotel azért várt ki, mert az állítólagos áldozat túlságosan ki volt borulva, a beszámolója is nagyon ijesztő volt, így a lesokkolt menedzsereknek eltartott egy ideig, mire rászánták magukat a telefonálásra.
A Sofitel New York egyelőre nem válaszolt a sajtó megkeresésére. A rendőrség most azt vizsgálja, merre járhatott Strauss-Kahn a Sofitel elhagyása és a JFK-reptéri letartóztatása között. Szerdai óvadékkérelmükben a bankvezér ügyvédjei azt írták, 12.28-kor hagyta el a hotelt, hogy “pár saroknyira” egy előre megbeszélt ebéden vegyen részt háromnegyed 1-kor.
A nyomozók szerint Strauss-Kahn fél 4-kor – vélhetően a reptérről – szólt vissza a Sofitelbe, hogy nem hagyott-e ott valamit. A szállodában lévő rendőrök megkérték a személyzetet, hogy kérdezzék meg, hol van, hogy utána küldhessék a mobilját. Ehelyett a kikötői hatóságot értesítették, hogy tartsák fel Strauss-Kahn gépét a kapunál a rendőrök érkezéséig.
A hatóság emberei fél ötkor kérték meg a bankvezért, hogy szálljon le az Air France párizsi gépéről. Amint leszállt, DSK-t átadták a nyomozóknak, akik megbilincselték és egy jelöletlen kocsival arra a manhattani rendőrkapitányságra vitték, ahol szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket vizsgálnak.
Miután Strauss-Kahn óvadék ellenében sem kerülhetett szabadlábra, különleges őrizetben van, többek között olyan szoros köpeny van rajta, amiben nem tudna öngyilkos lenni. Az IMF éléről lemondó Strauss-Kahn a képek alapján rendkívül meggyötörtnek látszik, de kitart ártatlansága mellett.
Meghallgatására pénteken kerül sor, a sértettet addigra már meghallgatják. A New York Daily News rendőrségi források alapján azt írja, a hatóságoknak nincs okuk kételkedni abban, amit a szobalány mond. Forrás: Index.hu

MILF-thing 7 előzetes, Los Angeles. Kiadó: Cruel Media. Szereplők: Lisa Ann, India Summer, Julia Ann, Diamond Foxx, Betty Cane, Dionne.
További pornófilm bemutatók: Hot Anal Injection előzetes - Anal Workout pornófilm előzetes - This Butts 4 You előzetes - Dirty Blondes előzetes - Massive Facials 3 előzetes - Black Listed pornófilm sorozat - This Ain’t Hawaii Five-O XXX - Psycho Parody - The Flintstones: A XXX Parody pornófilm előzetes - Lupe Fuentes is Super Pooosey pornófilm előzetes - Moziszex Dobó Kata és Árpa Attila The Kiss Goodnight - Új pornóparódia The Big Lebowski - Stella plázacica előzetes - Filmparódiával büntet a pornóipar Star Trix - A lány és a farkas Red Riding Hood film - Itt a brit hercegi pár nászának pornóváltozata - The Bombshells pornófilm trailer - POV Pervert 12 trailer - Bikini Warriors trailer - Eredendő bűn Angelina Jolie meztelen - Brutális seggbe tolások Alysa bemutatásában - Delhusa volt élettársa: Erős Melinda pornófilmjei 

Three dudes fucking a blonde! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Méretes segg fotóművész szemével. Erotikus fotók.

Kinyílt az ajtó, egyik társam jött ki, hüvelykujját magasra tartva vigyorgott rám, de a felügyelőtanár rögtön másik irányba terelte, hogy véletlenül se beszélgessünk. Az idő telt-múlt, az ölemben lévő jegyzet már aligha segített nekem, de egyszerűen képtelen voltam eltenni. Ez volt a félév legfontosabb vizsgája.
Ismét kinyílt az ajtó, én következtem, az utolsó. „Csak magabiztosan, és nyugodtan!” – mondtam magamban. Felszegett fejjel indultam be a terembe. Az első padra voltak téve a tételek, a mellette lévőre lap és íróeszköz. A professzor nem volt sehol, csak a tanársegéd. Értetlenkedve álltam a pad előtt, mire a tanár úr észrevett:
- Na, mire vár, húzzon tételt! – förmedt rám.
- De… professzor úr hol van?- kérdeztem.
- Azzal maga ne törődjön- mondta, azzal egy papírlapot adott a kezembe. Kihúztam a
tételt, megnéztem és elborzadtam. A legrosszabb téma volt, ami nincs is rendesen benne a könyvben. Kóválygó fejjel ültem le, és írtam a vázlatot. Közben néha odapislantottam az előttem felelőre és azt kívántam bárcsak én kaptam volna azt a témát.
A tanár úr nem adta jelét, hogy figyelne a felelőre, rendezgette a papírjait, néha felpillantott rám, hogy dolgozom-e. Ekkor gyorsan lehajtottam a fejemet és írást mímeltem. Közben azt vettem észre, hogy a tanár úr tulajdonképpen nem is azt nézi,hogy írok-e, hanem az ingem. Lenéztem, hátha van rajta valami folt, vagy esetleg kigombolódott egy gomb. De inden rendben volt vele. Kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy tanár úr a mellem fixírozta. Meglepődtem. „No jó – gondoltam- miért ne menjünk bele a játékba.”
Pont végeztek előttem, így helyet tudtam foglalni a tanári asztal előtt. Már csak ketten maradtunk. Még egy kicsit fészkelődtem, rendezgettem a vázlatomat, majd egy ártatlan mosolyt küldtem a tanár úr felé. Nem mosolygott vissza, szinte szoborszerű arccal nyújtotta a kezét a tételért. Belekezdtem a mondanivalómba. Közben kicsit köhögtem, éreztem, hogy kiszáradt a szám, de rendületlenül és egy kicsit magasabb hangon folytattam. Közben a tanársegéd engem nézett, ami egy kicsit zavart. Ismét köhintettem.
- Vizet?- kérdezte kicsit tartózkodóan.
- Öh, igen, kérnék- majd sóvárogva a tanári asztal mellett lévő kancsóra siklott a
tekintetem. A tanár úr felállt, töltött nekem egy kis vizet, majd a kezembe adta. A hűs folyadék jól esett, egy kis önbizalmat adott. Amint kortyolgattam, a tanár megint a mellem vonalát tanulmányozta. Kicsit kidomborítottam, de nem vette az adást. A poharat letettem és folytattam a beszámolóm, mely lassan a végéhez közeledett.
Az utolsó mondatokat kicsit lassabban, kevésbé összeszedetten mondtam el. Hallgattam. A tanár úr szemvillantással jelezte, hogy még többet várna. Az ajkamba haraptam és igyekeztem a leggyámoltalanabb arcom elővenni.
- Ennyi? – kérdezte mély hangon.
- Igen, végeztem – rebegtem.
- Nos, ugye tudja, hogy ez nem elég a ketteshez? – nézett rám kérdőn. Nyeltem ez nagyot, és pánikszerűen néztem magam elé.
- Tudja, ha ezen a vizsgán megbukik, nem számíthat semmi jóra a következő félévben. Sokkal több tanulást igényelnek az ezt követő tantárgyak. És gondolom, haza sem akar menni, mint bukott diák. De ha nem buktatom meg, mi a garancia arra, hogy következő szemeszterben jobban tanul?
- Én…én erre is nagyon sokat tanultam… csak hát pont ez a téma nincs benne normálisan a könyvben – mondtam lesütött szemmel.
- Mindig ezt mondják – mondta, és keményen a szemembe nézett, majd előrehajolt. – Meddig megy el a kettesért?
Hirtelen nem is tudtam mit mondani. Jeges rémület szorította össze a szívem. Nem akartam szégyenszemre hazamenni,de nem akartam ilyen módon hozzájutni a ketteshez. Másrészről, viszont a tanár úrban is volt valami izgató. Végülis…maximum 35 éves lehetett,zöldszemű, magas, jó állt neki az öltöny és kissé kreol bőrű volt. Teljesen össze voltam zavarodva, de végül elrebegtem egy kislányos igent.
Vizsgáztatóm erre ugyanolyan szobormerev, szinte eltökélt arccal odament az ajtóhoz, ráfordította a kulcsot és elém lépett. Felnéztem rá, ő pedig kezébe vette az arcom.
- Maga elég csinos. Lássuk, hogy csókolni is olyan jól tud-e, ahogy kifogást találni – ezzel lehajolt és megcsókolt. Először lassan, csak az ajkaimat, aztán nyelvével befurakodott a számba arra késztetve nyelvemet, hogy az válaszoljon. Éreztem, hogy elönt a forróság. Még életemben nem csókoltak meg így, bár lehet hogy csak ez az abszurd helyzet hozta így. Szívta, harapta a szám, és közben igen gyengéden közbeiktatott néhány puszit. Kicsit felemelte a fejét.
- Hmm… nem rossz… – simogatta égő arcomat, majd felállított, és elkezdte kigombolni az ingemet. Úgy remegett a térdem, hogy alig bírtam felállni, kissé megtántorogtam, és a tanáromnak estek. Az halkan felnevetett.
- Nem volt elég, kisasszony? Ne féljen, még fog tőlem egyebet is kapni- majd kibújtatott
az ingemből és a mellemet vette kezelésbe. Először csak kezébe vette és melltartón keresztül kezdte ingerelni mellbimbóim. Annyira jól esett, hogy egy kis nyögés hagyta el a szám. Hátranyúlt, kikapcsolta a melltartóm és aztán szájába vette a mellem és hosszan beszívta, nyelvével kis köröket írva a mellbimbóm körül. Amíg a mellem kényeztette, lenyúltam és kezemet ágyékára szorítottam. Erre ő végigcsókolta a nyakam, majd a számra tért ismét, hogy nyelvünk újra egymásra találjon. Egyre jobban simogattam nadrágon keresztül, míg éreztem, hogy mennyire kemény a férfiassága.
Hirtelen leültetett, kigombolta nadrágját és egy szó nélkül fejemet farkára irányította. Számat kinyitottam és elkezdetem bólogatni rúdján. Az élvezettől fölnyögött, majd egyre mélyebbre küldte a számba, alig bírtam levegőt venni. Végül elengedte a fejem és hagyta,hogy én írányítsak. Nyelvemet néhányszor körbetáncoltattam a makkján, majd a heréket vettem kezelésbe. Pénisze finom illatú volt, sós ízével alig tudtam betellni , majd ismét merevedésére koncentráltam.
Egyszer csak kirántotta magát számból és felráncigált, majd az asztalhoz vitt és felsőtestemet az asztalhoz nyomta. Szoknyám felráncigálta, harisnyámat ijedtemben széttépte, és bugyimat félrehúzta. Puncim látványától elégedett morgás hagyta el a száját, majd teljesen beletemetkezett. Már így is nedves voltam, de a nyelvmunkájától éreztem, combomra folyik a nedvesség. Lábaimat nem éreztem magaménak, amint nyelvével lennt szorgoskodott. Zihálni kezdtem, zúgott a fejem és alig bírtam az asztalon maradni. Egyszer csak azt éreztem, hogy egy, majd két ujj hatol belém, és már eéég hangosn adtam át magam vizsgáztatóm kényeztetésének. Tanár úr kihúzta belőlem az ujját, majd hagyta, hogy én lenyaljam a saját nedveimet. Ezután farkát puncimba nyomta, úgy hogy felsikoltottam. Ekkor hátrahúzta a hajam, és kezével megragadta a torkom, úgyhogy már csak hörögni tudtam. Ütemesen csapódott fenekem az ágyékához, miközben halkan nyögdécseltem. Ő addig a mellem markolta az egyik kezével, másik kezével még mindig a hajam fogta. Éreztem, hogy közeleg a csúcs, mintha tanár úr is megérezte volna, és megfordított anélkül, hogy péniszét kivette volna belőlem. Kissé feltámaszkodtam, körmömet fenekébe vájtam, gyorsabb tempóra ösztönözve őt. Fejem már zúgott, nyakam hátraengedtem, míg ő tartott engem, majd száját számra szorította, úgy gyorsított, míg végül elélvezett. Hosszan élvezett, számmal próbálta tompítani a fel-feltörő nyögéseket.
Majd kihúzta belőlem farkát, és adott egy zsebkendőt, amivel rendbe tehettem úgy-ahogy magam, és felhúzta a nadrágját. Amíg készülődtem, éreztem, hogy arcom egyre vörösebbé válik, égve a szégyentől. Vizsgáztatóm felémfordult és rámmosolygott, egy kicsit gúnyos, lenéző mosollyal.
- Tudja, a következő félévben is én fogom vizsgáztatni.

MyVip és iWiW közösségi portálon lévő magamutogató excsajok. A galériához kattints a fotóra.

A kan állat jelöl. Jelöli a tulajdonát. Sok férfi is szeret vizelettel tulajdont, uralkodást kifejezeni, kokrétan amikor lepisálja a nőt. Arcon, fejen, szájba, mellen, stb. A japán extrém pornóból terjedt amerikába és európába a pisi bukkake, azaz amikor több férfi lehugyoz egy nőt. Most ennek Lilu esett áldozatául.

Végbélnyílás és vagina művészfotós szemmel. Melyiket dugnád?

Ez aztán a nagy kanbuli 20 prostituáltat bérelt ki Budapesten tartott rendezvényére a világ egyik legnagyobb viszont-biztosítója, a Munich Re egyik leányvállalata, amivel a legjobban teljesítő ügynökeit “honorálta” – írja az mfor.hu.
Handelsblatt cikke szerint, melynek előzetesét a Bloomberg hozta le, a pesti Gellértben tartott rendezvényre 100 vendég volt hivatalos. Az mfor.hu azt írja, hogy a lányok különböző színű karszalagot kaptak, a hoszteszek piros, a szexuális szolgáltatást nyújtó hölgyek sárga, míg a kiemelt ügyfelek számára “elérhető” pillangók fehér színnel voltak megjelölve, idézte a cikk az egyik meg nem nevezett vendéget. A lányok minden egyes együttlét után pecsétet kaptak az alkarjukra – nyilván, hogy az elszámolás egyszerűbb legyen…

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, üzletszerű kéjelgés elősegítése, valamint rablás bűntettének megalapozott gyanújával folytat eljárást egy helyi férfi ellen – tájékoztatta a hír6.hu-t Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság szerdán őrizetbe vett egy 34 éves helybeli férfit, aki egy 16 éves lány feljelentése alapján őt erőszakkal prostitúcióra kényszerítette. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2009-ben ismerkedett meg vele, azóta az utcán, illetve egy lakásban saját hasznára dolgoztatta a lányt, akit többször is megerőszakolt és megvert. A szexuális szolgáltatást az interneten hirdette, amihez pornográf tartalmú fényképeket készített a fiatalkorúról. A lány nemrég megszökött, futtatója azonban május elején a fővárosban rátalált, erőszakkal magával vitte, lakásában fogva tartotta és újra prostitúcióra kényszerítette.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak, üzletszerű kéjelgés elősegítése, valamint rablás bűntettének megalapozott gyanújával folytatja az eljárást. Az őrizetbe vett gyanúsított büntetett előéletű, jelenleg is több eljárás van folyamatban ellene magánlaksértés, testi sértés, garázdaság és kitartottság miatt- a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.
A feljelentő lánnyal szemben tiltott kéjelgés szabálysértés miatt korábban többször intézkedett a Nyíregyházi Rendőrkapitányság, a futtatója ellen azonban ebben az ügyben még nem tudtak fellépni, mert a fiatalkorú eddig nem tett rá terhelő vallomást.