Sarka Katának már rangon aluli a pucérkodás: A férfiak legnagyobb sajnálatára Sarka Kata komoly döntést hozott. A kétgyermekes anyuka soha többet nem szeretné megmutatni bájait, a jövőben tévés karrierjére koncentrál.
A 24 éves Sarka Kata bomba alakját már csak archív felvételeken csodálhatják meg rajongói. Hajdú Péter csinos felesége ugyanis már nem kíván ledér ruhákban kamerák elé állni. A kétgyermekes anyuka úgy véli, megkomolyodott, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette: sem fürdőruhában, sem fehérneműben nem mutatja meg többet bájait.
– Öt éve kerültem a modellszakmába, sokféle fotózást elvállaltam annak idején, de soha nem éreztem magam hivatásos modellnek. Hobbiként éltem meg a munkám, de mára kinőttem ebből a szerepből. Kétszer voltam az egyik népszerű férfimagazin címlapján, és számomra ez elég is volt. Úgy érzem, harmadszorra már teljesen felesleges lenne ledobnom a ruháim – magyarázta Kata, akinek fejében néhány évvel ezelőtt még az anyaság halvány gondolta sem merült fel. Ám Hajdú Péterrel való megismerkedése sok mindent megváltoztatott. A tizenévesként szexi fotósorozatokkal büszkélkedő Kata ma már a hároméves Noémi és a kilenc hónapos Dávidka lelkiismeretes anyukája, aki a gyereknevelés mellett szorgalmasan tanul a TV2 Akadémiáján is.
– A suli mellett nem egyszerű dolog a kicsikre is maximális figyelmet fordítani, de igyekszem mindenhol helytállni. Tudatosan próbálom építeni a karrieremet a média világában, és úgy gondolom, hitelét vesztené a szakmai felkészültségem, ha vetkőzéssel próbálnám felhívni magamra a figyelmet – jelentette ki határozottan Kata, aki azért nem fordít teljesen hátat a modellkedésnek. A hazai tervezők csillogó estélyi ruháinak bemutatóján például bármikor szívesen hajlandó megjelenni, hisz az még összeegyeztethető televíziós karrierjével. Forrás: Borsonline.hu Tukacs Tekla
Archive for 2011, május
Latex bitch fucks two cocks ! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
A pénz nagy úr, mind tudjuk. Nemrég még mindenünk megvolt, aztán a válság egy csapásra elvett mindent. Kíra és én két éve vagyunk együtt. Munkahelyen ismerkedtünk meg, majd egyből szerelmesek lettünk. Azt tartják a szerelem mindent megold, ám nem mindent. A válság miatt leépítés volt a cégnél, és mindketten lapátra kerültünk. Próbáltunk elhelyezkedni, de nem sikerült. A segély pedig még arra sem volt elég, hogy a rezsit fizessük. Ekkor olvastunk egy hirdetést a neten, melyben párokat kerestek erotikus videókhoz. Egyfajta házi pornóhoz. Kíra mindig is az a kissé visszahúzódó lány volt, sosem rajongott azért, ha valaki kétértelmű megjegyzést tett rá…
A netes hirdetés után két napig töprengtünk, próbáltunk melót szerezni, de nem ment… majd végül beadtuk a derekunk, és rávettük magunk, hogy felhívjuk az ott megadott számot. Egy hölgy vette fel, időpontot egyeztettünk másnapra…
Délelőtt tízre kellett mennünk, egy családi házhoz a város szélére. Elit környéknek tűnt, nem is hittük volna előtte, hogy egy ilyen környéken pornót forgatnak. Az ajtóban a hölgy fogadott minket, majd egy irodába kísért, ahol egy ötven év körüli, kopasz, pocakos úr ült. Egyből végigmérte Kírát, majd bemutatkozott. Ő volt a tulaj, és a góré.
- Úgy hallom érdekelne titeket egy forgatás – lekezelően szólt hozzánk.
- Igen –bizonytalan hangon válaszoltam, kerülve a tekintetét.
- Mielőtt bármi konkrétumot is beszélnénk, tudnom kell, hogy biztosan akarjátok, és nem gondoljátok meg magatokat az utolsó pillanatban –tekintetével végigmérte Kírát, akin egy fehér top volt, és egy farmernadrág.
- Készen állunk, nem gondoljuk meg magunk –vágtam rá, kissé habozva.
- rendben, akkor lásam mitek van –előrébb hajolt, tekintete szúrós volt.
- Hogy érti?
- A ruha ápol és eltakar. Te nem vagy fontos –rám nézett- de a barátnőd igen. A filmet vele tudom eladni. Vetkőzz!
- Rendben –Kíra elcsukló hangon felelt, majd rám nézett. Én némán bólintottam, mire ő felállt, hosszú szőke haját kibontotta, a csatot a kezembe nyomta, majd levetette a topját, aztán a melltartót. Feszes kerek mellei egyből felkeltették a pasas figyelmét. Kíra kissé reszketett. Nem fázott, izgult.
- Állj –szólt határozottan- a többit odakint vedd le. Látni akarom, hogy mások előtt is meg mered mutatni magad. –felállt, és elindult az ajtó felé. Kíra a kezembe nyomta a levetett ruhadarabokat, és némán követte. A ház hátsó részébe vezetett minket, ahol egy nagyobb szobába mentünk. Odabent három kigyúrtabb pasas tartózkodott, középen egy asztal volt, kamerák, kamerák, világosítás… minden.
- Hello – köszöntem a srácoknak.
- Fiuk van egy kis extra meló. Plusz pénz, még sosem volt éles bevetésen a tiétek, ha ő is akarja –elmosolyodott.
- Hogy érti? –nem értettem mit akar.
- Úgy fiacskám, hogy a csajod megmutathatja mit tud. Mennyire bevállalós. Fizetős meló. Egy százast kap érte, ha jó neki, te pedig nézheted! Vagy ez, vagy semmi.
- Gyere, menjünk –megragadtam Kíra kezét. Nem akartam, hogy bármit is tegyen, a pénz nem ér ennyit.
- Nem –elrántotta a kezét- kell a pénz, megcsinálom.
- Ne tedd –értetlenül álltam ott, nem akartam elhinni, hogy bevállalja.
- Biztos kislány? –az öreg ránézett.
- Biztos –nem volt határozott, de kellett a pénz.
- Rendben – belenyúlt a zsebébe, elővett egy köteg pénzt, majd leszámolta a százezret, odaadta, majd a kamerához sétált- felvétel indul. Improvizáljatok, rátok bízom a kicsikét.
A három srác végigmérte, majd a legnagyobb darab odasétált hozzá, belemarkolt a seggébe és megcsókolta. Kírát váratlanul érte, a szemei tágra nyíltak, kellett neki pár másodperc mire reagált, aztán visszacsókolt. Iszonyú dühös, és féltékeny lettem. Nem erről volt szó, nem ezért jöttünk. Nem értettem miért csinálja, de csinálta. A srác láthatóan élvezte a dolgot. Amikor végre abbahagyta rám nézett, és vigyorgott. Tudtam, hogy gúnyolódik. élvezte, hogy azt tehet a barátnőmmel, amit csak akar, és nekem ezt végig kell néznem. A vigyor után az asztalhoz vezette, előbb megmarkolta a mellét, majd kigombolta a nadrágját és lehúzta róla. A másik két srác közben odalépett, már meztelenek voltak, a farkuk meredten ácsingózott. A szőke taréjú végigsimította Kíra hátát, majd megcsókolta, eközben a másik a melleit vette kezelésbe. Csókolta, szívta mindkettőt, miközben a nagydarab társuk a bugyitól is megszabadította Kírát. Most már anyaszült meztelenül ült az asztalon, miközben három kigyúrt meztelen állat kényeztette teste minden porcikáját. Szeme csukva volt, miközben a nagydarab a puncijához nyúlt, és három ujját felnyomta neki, majd amilyen gyorsan csak tudta, elkezdte baszni a punciját. Látható volt, hogy benedvesedett, a srác csuklójánál csöpögött le kéjes nedve. Én még mindig nem étértem magamhoz. Csak álltam ott, és néztem.
Ekkor a nagydarab kihúzta az ujját a puncijából, megragadta és az asztalra fektette. Ekkor a szőke srác a fejéhez lépett, és kérdés nélkül betette a farkát a szájába. Kíra szeme még csukva volt, a srác pedig egyre hevesebben kefélte a száját. Eközben a nagyarab szétnyitotta a lábait, és kőkemény farkát a puncijába nyomta. Előbb lassan, majd egyre gyorsabban kezdte baszni. Kíra fel-felnyögött, úgy tűnt élvezi a helyzetet. Miközben öt a két srác baszta, ő a harmadikat kezével kényeztette, amíg a nagydarab le nem állt. Ekkor pozíciót váltottak. Akit eddig a kezével kényeztetett, az asztalra feküdt, Kíra pedig beleült, majd előrehajolt. Ekkor a szőke srác ismét a szájába tette a farkát és egyre keményebben kezdte kefélni. A nagydarabnak sem kellett sok idő, Kíra mögé lépett, és farkát a seggébe dugta. Kíra láthatóan meglepődött, de nem tiltakozott. Nekem sosem engedte, hogy ezt tegyem, nagyon bántott a dolog, de nem tettem semmit.
Csak álltam és néztem, ahogy egyszerre három kigyúrt állat keféli a nőmet. Egyre hevesebbé váltak, Kíra pedig egyre szaporábban vette a levegőt, mígnem a nagydarab el nem élvezett. Egy nagyobb adagot lövellt a seggébe, ami pillanatokkal később kifolyt, ő pedig elégedetten lépett hátra, miközben a punciját kefélő társa is elélvezett. Még lökött párat Kírán, majd megemelte, és kimászott alóla. Kíra ekkor letérdelt, a megmaradt srác pedig visszatette a farkát a szájába, megragadta szőke haját és egyre gyorsabban kezdte kefélni a száját, míg egy-két perc leteltével ő is elélvezett. Az utolsó cseppig mind Kíra szájába élvezte meleg spermáját, amit ő nem köpött ki, hanem lenyelt, majd még pár másodperc erejéig rábukott a srác szerszámára…
A srácok ezután szó nélkül távoztak, Kíra kapott egy törölközőt, hogy meg tudjon törölközni. Az öreg azt mondta jó volt, átment felvételin, és ha érdekli a meló, akkor jelentkezzen. Nekem csak annyit mondott, hogy nem kellek, és kész.
Hazáig nem szóltunk egymáshoz. Hazaérve lezuhanyozott, majd lefeküdt aludni. Nem tudtam mit mondjak? Mit tegyek? Már volt pénzünk, de ez nem jelentett semmit. Láttam, hogy élvezte, nem tiltakozott, átadta magát a három srácnak, és ők szétbaszták. Kíra pedig élvezte, jobban, mint előtte bárkivel, beleértve engem is…
Magyar pornós Andrea szopatva és fenékbe kefélve.
Daniela Crudu, az román Antena 1 kereskedelmi televízió egyik dögös műsorvezetője élő adásban húzta le a bugyiját. A videót megnézheted itt. A fiatal hölgy eljátszotta, hogy hipnózisba esett Mircea Stoian színész erotikus fantáziálásától, s hullámzó mozdulatok közepette megvált alsóneműjétől.
Daniela a Bűnös Show műsorba éppen hogy szoknyának nevezhető ruhadarabban érkezett, s Stoian kérésére sztriptízmozdulatokkal lehúzta a bugyiját, majd Stoian fejére dobta. Később a kanapé háta mögött kevésbé elegáns mozdulatokkal magára kapta a hiányzó ruhaneműt.
Daniela Crudu bájait már nem egyszer láthatták a figyelmesebbek, némelykor csak mellbimbót villant, máskor a román Playboynak pózol a 22 éves celeb.
Élő adásban: Japán bemondónő élő adásban szopatva - Japán bemondónő élő adásban megdugva - A legsokkolóbb celebbotrányok - Horváth Éva tömi a pénzt a bugyijába
Szeretnéd kicsit feldobni a szexuális életeteket, de nem vagy elég bátor, hogy szexshopban keresgélj? Olvasd el cikkünket és meglátod, több szexjátékszered van otthon, mint gondolnád! Talán nem is hitted, hogy izgalmas szexuális segédeszköz van a fürdőkádad közvetlen közelében. A levehető zuhanyrózsa egy olyan játékszer, amelyet a legfélénkebb párok is bátran kipróbálhatnak. Tovább a teljes cikkre
Az Éden Hotel gyönyörű műsorvezetőjéről már régóta tudjuk, hogy ha úgy hozza a sors, akkor akár férfiakat megszégyenítő bátorsággal fog meg és fal fel óriási bogarakat vagy kígyókat, és fogdos méretes faszt. Horváth Éva most sem éppen kislányoknak való sportot talált magának. A műsorvezető a magyarországi pankrátorok edzéseire látogatott el, hogy eltanuljon tőlük néhány mozdulatot
- Először gyerekként kerültem kapcsolatba a pankrációval, akkor nem igazán értettem, hogy miről is szól az egész – elevenítette fel régebbi élményét Éva. – Most a véletlennek köszönhetően csöppentem vissza ebbe a világba és rájöttem, hogy egészen más, mint amilyennek a tévéből tűnik. Bár a mérkőzések koreografáltak, azért egy 100 kilós férfi felemelése és eldobása meccsenként akár többször is, elképesztően komoly sportolói erőnlétet és felkészültséget igényel – mondta a műsorvezető, aki két vállra fektette az egyik pankrátor hölgyet az edzésen.
- Nekem is lehetőségem volt, hogy részt vegyek az edzésükön és megmérkőzzek az egyik lánnyal, Jezzy-vel. Nyilván egy-két gyakorlattal nem sikerült elsajátítanom minden mozdulatot, úgyhogy kicsit jobban megszorítottam a nyakát, mint kellett volna, de szerencsére nem történt komolyabb sérülés és nem is haragudott meg rám – nevetett Horváth Éva.
A műsorvezető pankrátori próbálkozásának apropója a salzburgi Wrestlemania Revenge Gála volt, ahol találkozhatott a VIASAT6-on futó Nyers Erő szupersztárjaival. Ráadásul interjút készíthetett Eve Torres-szel és John Morrisonnal. A műsort hazánkban a nézők pedig vasárnap este láthatják a kereskedelmi csatornán. Forrás: Blikk.hu,Hírbank.com
Kedves blog! Nem gondoltam, hogy olvasáson túl is részt fogok venni a Praxis blog életében, most sajnos mégis kénytelen vagyok egy történetet elmesélni, ami április első hetében játszódott le Budapesten, a 14. kerületi nőgyógyászati rendelőben. Magamról annyit, hogy 19 éves vagyok, Budapesten tanulok az egyik egyetemen és másfél éve párkapcsolatban élek a barátommal. Mint a velem egykorú fiatalok többségének, nekem is rendszeres a szexuális életem, természetesen a párommal. Nem vagyunk felelőtlenek, minden alkalommal védekezünk. Korábban fogamzásgátló tablettát szedtem (mercilon), de abbahagytam és az óvszert választottuk a barátommal. Nem is volt gond, egészen márciusig. A menzeszem ekkor nem jött meg a várt időben, de mivel már máskor is előfordult pár nap késés, sőt, egyszer már egy egész hónap is kimaradt, nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Az óvszerrel egyébként nem vettük észre, hogy bármi probléma is történt volna, szóval meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg terhes lehetnék. Tévedtem…
Eltelt egy hét, majd még egy és ekkor már kezdtem aggódni, egy hónap után pedig már valóban izgultam és úgy döntöttem, hogy mindenképpen elmegyek egy nőgyógyászhoz. Így is történt, az egyik budapesti nőgyógyászati rendelőbe mentem, mert itt van az ideiglenes lakcímem, egyébként szegedi vagyok. A nőgyógyász egy 55-60 körüli férfi volt, aki miután bemutatkoztam és elmondtam neki, hogy mi a helyzet megvizsgált és megállapította, hogy teherbe estem és már 6 hetes a magzat.
Majdnem elájultam, nem igazán voltam felkészülve erre a hírre. A doktor úr időt sem hagyott, hogy felfogjam az egészet, megkérdezte, hogy mit szándékozok tenni, meg tartom-e a gyereket. Nem akartam hazudni, ezért azt válaszoltam, hogy sajnos ez egyszerűen lehetetlen, mert az még csak hagyján, hogy 19 évesen nem vagyok felkészülve a gyermekvállalásra, de anyagilag sem vagyok olyan helyzetben, hogy felneveljek egy gyereket, és mindent meg tudjak adni neki. Arról nem is beszélve, hogy a párom is csak 20 éves, szintén tanul még és ő sem tudta volna elképzelni magát máris a szülő szerepében. Ez volt az a pont, ahol a nőgyógyász úr teljesen elborult s kivetkőzött magából.
Elkezdett velem kiabálni, hogy mégis mit képzelek én magamról, ha elvetetem a gyereket, akkor nem vagyok jobb, mint egy egyszerű gyilkos, ő ebben semmilyen formában nem hajlandó asszisztálni. Azt is a fejemhez vágta, hogy ha felelőtlenül dugni ne voltam rest, akkor a következményeket vállalni se legyek az, innentől sajnos csak a gyilkos szó többszöri elismétlésére emlékszem, ugyanis szégyen, nem szégyen, elkezdtem bőgni, mint egy 5 éves kislány. Sajnos ez a doktor urat nem hatotta meg, tovább folytatta a kioktató stílusú kiabálást, biztos vagyok benne, hogy a rendelő előtt várakozók is tisztán hallották, mit mond. Életemben nem voltam még ennyire kiszolgáltatott, megalázó helyzetben. Végül abban „maradtunk”, pontosabban azt a kijelentést tette, hogy rá ne számítsak semmiben, keressek fel egy magán nőgyógyászt, őt pedig a büdös életben többé ne is lássam. Zokogva mentem ki a rendelőből.
Miután kisírtam magamat s hazamentem az albérletbe felhívtam a páromat és elmeséltem neki mi történ, illetve a helyzetet, amibe belekerültünk. Sokat beszélgettünk az egészről és végül ketten együtt arra az elhatározásra jutottunk, hogy a gyermeket nem tudjuk vállalni, elvetetjük. Remélem, most nem az jön le rólam, hogy család és gyermekellenes volnék, vagy karrierista hp, mert ez nem igaz. Sajnos a párom és én is szegény családból jövünk, anyagilag nem számíthatunk másokra, csak magunkra. Mindketten szeretnénk idővel majd gyermeket vállalni, sőt, mivel tényleg őszintén szeretjük egymást és együtt képzeljük el a jövőnket, ezért az is nagyon valószínű, majd pár év múlva, ha újra teherbe esek, már másként döntünk majd. Most azonban még mindkettőnknek tanulnia kell, lediplomázni, egzisztenciát kialakítani és olyan körülményeket, hogy az a gyerek tényleg megkaphasson majd mindent, amire csak szüksége lesz.
Megtörtént a terhesség megszakítás, bár a beavatkozás előtt a nagy szilárd elhatározásom megingott egy rövid időre, végül nem bántam meg. Igaz, átértékelődtek bennem a dolgok. Azt azonban szeretném leszögezni, gyilkosnak nem tartom magamat, de a doktor úr szavai még mindig a fülembe csengenek és látom dühös arcát is, mély nyomokat sikerült hagynia bennem. Nem tehettünk arról, hogy teherbe estem, mert használtunk óvszert, mégis megtörtént a „baj”. Claudia. Forrás: Praxis.blog.hu
- Érdekes, hogy egy 19 éves, rendszeresen szexuális életet élő, óvszerrel védekező nőnek eszébe sem jut az, hogy terhes lehet, ha késik a menstruációja.
Nem tudom, hogy mit és hogyan mondta az orvos, de gondolom maga a hír elég sokkoló volt, és emiatt kicsit érzékenyebben reagált a hölgyemény mindenre. Szóval lehet, hogy nem is volt olyan brutál a doki, csak szubjektíven élte így meg a dolgokat.
- Azért kell semlegesen viselkednie, mert az orvosi etika szerint ezt kell tennie. Az etika, és a jog elismeri, hogy(bizonyos feltételek mellett) egy nőnek joga van döntenie a magzatáról. Ez az anya önrendelkezésének része, lehet nem egyet érteni, de nem tiszteletben kell tartani.
- Egy ilyen helyzet egy normális fiatal lányt alapból megvisel. Az orvosnak nem kell a barátnő szerepét vállalni, vigasztalni, de a minimum, hogy semlegesen, tárgyilagosan viselkedik (és tagadja meg az ellátást, ha úgy diktálja a lelkiismerete)
Amúgy meg furcsa, hogy nőgyógyász létére még nem szokott hozzá a hasonló helyzetekhez, 2 szülésre jut 1 abortusz, szóval gondolom nem a posztoló volt az első ilyen betege.
Black In My Ass előzetes. Kiadó: Jules Jordan Video. Szereplők: Courtney Cummz, Kristina Rose, Amy Brooke, Jada Stevens.
