Archive for 2011, április

Irina Shaykhlislamova 1986-ban született Oroszországban, egy tatár szénbányász és egy zongoratanárnő gyermekeként. Egyszer azt nyilatkozta, hogy latinos-brazilos külséejét apukájától, igéző szemeit pedig anyukájától örökölte. Gyerekkorától a gimnáziumig elvégzéséig tanult zongorázni, és az iskolai kórusnak is tagja volt, de végül az élet nem azt hozta, hogy híres zongorista vagy énekes legyen (ennek azért egy kicsit örülünk).


A főiskolán marketinget kezdett tanulni, de halálosan unta, így jelentkezett egy modelliskolába. Nővére unszolására benevezett a Miss Cseljabinszk 2004 versenyre, melyet meg is nyert. Itt szúrta ki magának egy nemzetközi modellügynök, és le iscsapott rá. De elmondhatjuk, hogy relatíve későn, 19 évesen érkezett meg Párizsba, hogy meghódítsa a divatvilágot, de rá két évre két olyan megbízást is kapott, ami egyből a csúcsra repítette: az Intimissimi modellje lett és a Sport Illustrated Swimsuit Issue-jába is bekerült, ahol azóta minden évben szerepel, sőt a 2011-es kiadásnak ő volt a címlapján.
A magán élete is nyitott könyv hiszen köztudott, hogy tavaly május óta a világ legdrágább labdarúgójának, Cristiano Ronaldónak, a Real Madrid sztárjának barátnője.

A Sports Illustrated fürdőruha kiadásának címlaplánya formás idomaival hamar felhívta magára a figyelmet. Az orosz származású modell azonban láthatóan nem volt elégedett testével. A Las Vegas-i TAO Beach-en egy aranyos együttesben félig kigombolt felsővel egyértelművé tette, hogy bizony a mellei közel se természetesek.
Úgy látszik Irina-t is megfertőzte a sort divat, amit régen kizárólag nyaraláshoz, strandon, homokos parton húztunk, de azóta nagyot fordult a világ. Egy dögös rövid ma már kiválóan megállja a helyét estélyi viseletként is vagy egy sikeres koktélpartiban. A dögös short mellett döntött Irina is és a külsejét elnézve, láthatóan jól választott.

Nemrég jelent meg a nácizmust kutató Anna Maria Sigmund osztrák történésznő újabb könyve, amely igényes részletességgel mutatja be, hogyan „jutott be” a Führer a németek hálószobájába, pusztán fajpolitikai okokból.
Adolf Hitler kancellár 1933-as hatalomra kerülését követően rögtön az ezeréves birodalom képét látta maga előtt, többgyerekes családokkal, „fajtiszta”, szép és dolgos árja németekkel. Az álmok szerencsére szertefoszlottak a háborús valóságban. Anna Maria Sigmund osztrák történésznő pedig kíméletlenül rántja le a leplet a diktatórikus intimszféráról A szexuális élet nem magánügy – Szexualitás a Harmadik Birodalomban című könyvében. A szerző jól ismeri ezt a korszakot, A nácik asszonyai címmel már három kötete is megjelent, amelyekben a korszak jelentős nőalakjairól készít aprólékos, érdekfeszítő portrékat, amelyek között természetesen ott van Hitler első kedvese is, aki a Führerrel hiába vágyott frigyre lépni.
“A szexuális élet nem magánügy” – jelentette ki a kancellár-diktátor, és mint kiderült, semmi túlzás nem volt kinyilatkozatatásában, elkövettek mindent, hogy ők diktálhassanak még a hálószobákban is. Elrendelték a bordélyházak bezárását, betiltották az óvszer árusítását, és azt is megmondták, hogy hetente kétszer kell szeretkezniük a házasságban élőknek, tartózkodva a mértéktelen nemi élettől. Ahogy a szerző írja, általános elvárás volt, hogy minden lány menjen férjhez, lehetőleg minél korábban, mert kiszámolták, hogy így akár húsz gyermeket is világra hozhat. Ekkor terjedt el az a vicc, hogy a Führer parancsára a terhesség időtartamát kilenc hónapról hétre csökkentették. De az sem volt szégyen, ha egy nő férj híján egyedül vállalt gyermeket, Hitlerék ezzel egy hatalmas tabut döntöttek meg. Az európai történelemben először fogattaták el az egyedülálló anyákat a társadalommal, majd a nők egységes megszólítását – Frau, azaz asszony – vezették be, megszabadítva az akkori szingliket a nem túl hízelgő vénkisasszony jelzőtől. Az új rendelkezés túlélte a nácikat, a női egyenjogúság részévé válva.
„A legprimitívebb dolog a zabálás és a szaporodás: ezek az ösztönök minden lényben megvannak” – vélekedett bizalmas körökben a kancellár, hát akkor szaporodjon az árja nép. A háborús veszteségeket pótolni kellett, a nyomor és a munkanélküliség pedig nem kedvezett a gyermekvállalási kedvnek, központilag kellett hát elősegíteni. Így tiltották az abortuszt – igaz, a szigorú szabályok ellenére sem csökkent a számuk –, de anyagi támogatásban részesítették a sokgyerekes családokat, és megadóztatták az utódnélküli egyedülállókat.
A nácik ugyanakkor szakítani akartak az addigi nyárspolgári prüdériával is, ez is ugyanúgy szálka volt a szemükben, mint a kommunista “feslettség”. Noha “népi szentséggé” nyilvánították a házasságot, a “végső győzelem” utáni időre egészen más tervek voltak, például az, hogy bevezetik a többnejűséget. A válás nem volt elfogadott, de voltak kivételes helyzetek: egyenesen támogatták azt, ha a házasság gyermektelen volt, hiszen az új kapcsolat tartogathatott gyermekáldást. Eközben támadták mindazokat, akik nem tudtak hozzájárulni a fajpolitikai törekvésekhez, gyűlölték például a homoszexuálisokat – akik önként kérhették kasztrálásukat – mert kivonták magukat az uralkodó faj reprodukciós kötelességei alól. De drákói intézkedésekkel torolták meg a német nők “vérfertőző” kapcsolatát is, a “fajukról megfeledkezett” lányok zsidókkal való viszonyát.
A prüdéria elleni harcban pedig jól megfért a mezítelenség, és az oly divatos nudizmus is – írja a történésznő. A diktatúra szívesen fogadta az aktábrázolásokat, amelyekkel tele voltak a különféle kiadványok. A náci Éva természetesen szőke volt, hosszú combokkal, feszes mellekkel. A náci Ádám szintén szőke, egészségtől és erőtől duzzadó, széles vállú, karcsú csípőjű férfi volt, tekintélyes nemi szervvel. Forrás Life-style.hu

Négy nő tett erőszakot Alekoszon. Lekötözték és addig izgatták a lányok Alekoszt, amíg a görög szexkiborg üldözőbe vette Évát. A kergetőzés a medence partján ért véget, ahol Alekosz pechére éppen a heréire esett – írja a Bors. Forró játékba kezdett Alekosszal Anikó, Zsófika, Éva és Gigi, akik éjszaka közösen bosszút esküdtek az okostojás ellen, aki hónapok óta zaklatja őket. Először egy szál alsónadrágra vetkőztették Alekoszt, majd megkötözték a kezét és a lábát, végül pedig simogatással és csókolgatással izgatni kezdték. Évának olyannyira tetszett a móka, hogy lehúzta Alek alsógatyáját, így a lányok hónapok után végre megleshették a szexkiborg mindig csőre töltött fegyverét, amitől oly nagyon féltek addig. Alek nem bírta sokáig a tétlenséget, és támadásba lendült. Miután kiszabadult, Évát kergette. A törtető végül az udvari medence fal felőli partjára futott, de Alekosz oda is követte. A kócos lány egy határozott mozdulattal meglökte a fiút, aki nem akart a hideg vízbe esni, ezért megkísérelte átugrani keresztbe a medencét. Ám ez nem jött össze: megcsúszott, és lovaglóülésben csattant a medence szélén. A döbbenettől Éva megszólalni sem tudott, Alekosz zavartan felpattant és ment tovább. Altesti fájdalmáról csak az árulkodott, hogy befejezte Éva üldözését. Információink szerint a fiú nagyon megütötte a heréjét. Amikor mindenki nyugovóra tért, akkor osont ki a fürdőszobába, ahol hideg vizes borogatással igyekezett enyhíteni szenvedését. Alekosz legjobb barátja szerint nem áll távol az okostojástól a kikötözős szexuális játék, sőt állítólag ennél extrémebb dolgokat is bátran bevállal az ágyban.
Tízmilliókat tesznek Alekoszra. ValóVilág-őrületben ég az egyik legnagyobb online fogadóiroda. A Blikk információi szerint csak arra, hogy Alekosz nyeri a valóságshow negyedik szériáját, már most több ezer ember tett fel pénzt, ezáltal tízmilliós összegről beszélünk. A fogadóiroda szakemberei és a fogadók egyaránt úgy gondolják, a görög származású villalakó lesz a befutó, így azonban aki rá fogad, csak minimális összegű haszonhoz juthat. Nem úgy, mint Éva esetében, aki diadala esetén a legjobban fizet. Az oldal által felállított sorrend szerint Alekosz után Jerzynek van a legnagyobb esélye megnyerni a milliókat, így ha valaki rá fogad, a feltett pénz háromszorosát kapja vissza. A szorzó Anikó esetében 4,5, Évánál pedig 6. Ebben az esetben, ha meg akar valaki gazdagodni a villalakókon, érdemes Évára tennie a pénzt, rajta lehet a legtöbbet keresni. De meg lehet-e őrizni a játék tisztaságát ezek után, hogy súlyos tízmilliókban fogadnak a játékosokra? Elvégre megtehetné azt bárki, hogy 100 millió forintért fogad Évára, majd a döntőben 50 millió forint értékben küldet a baráti körével szavazatokat a szőke lányra, aki így tuti befutó lesz, a fogadó pedig 600 millió forintot kaszál – Éva oddsa ugyanis hatszoros. A Blikk jogi szakértője, dr. Kamarás Péter elmondta: az RTL Klub csak akkor léphet fel a cég ellen, ha a játék le van védve. – Amennyiben a játék, annak menete és mechanizmusa le van védve, akkor a hozzájárulásuk nélkül nem lehet ilyet csinálni.
Meddig bírja Jerzy? Jerzy meglehetősen nagy személyiség változáson megy át az utóbbi időben. Néhány nappal ezelőtt még sírt Gigi miatt, aztán meg bekeményített, és úgy tűnik még a szakítás sem áll távol tőle. A StoryOnline által megkérdezett pszichológus szerint ez egy tipikus reakció a bezárt embereknél. Ilyen esetekben gyakori az érzelmi hullámzás: egyszer nagyon mélyen van az ember, máskor pedig szinte indokolatlanul boldog. Ez egyébként akár depresszióvá is fajulhat, ami Jerzynél remélhetően nem fog megtörténni. Mindenesetre a fiúnak most nagy szüksége lenne arra, hogy barátai mellette álljanak és biztosítsák őt szeretetükről és támogatásukról.
Jerzy csalódott Gigiben? A Villa Szépfiújának nehéz azonosulnia azzal a Gigivel, akit a múltkori Párbajon látott és aki visszajött a Villába. A két szerelmes nemcsak, hogy külön aludt, de külön is ébredt, majd egész reggel látványosan kerülték egymást. A gondok közöttük még a múltkori Párbajon kezdődtek, ahol Gigi tudomást sem vett Jerzyről, a fiú pedig emiatt nagyon nagyot csalódott a lányban, és hirtelen elmúlt a szerelme. Ettől viszont Gigi lett csalódott, és elkezdett jobban ragaszkodni Jerzyhez, mint valaha.
Olivér bulit tarthatott. A bulira azonban csak három Villalakót hívhatott meg. Ő természetesen Alekoszt, Évát és Jerzyt választotta. A többiek csak kívülről nézhették a partyt. Gigi kiborult, hogy Jerzy nélküle is jól érzi magát. Később azonban összekeveredett a két társaság, ami Alekosz számára volt a legfájdalmasabb. A lányok, akik nem buliztak Olivérékkel, behívták a szobába Alekoszt és alsógatyára vetkőztették, összekötözték, kicsit játszadoztak vele, bekötötték a szemét, és elfenekelték. Éva később kapcsolódott be az Alekosz elleni “összeesküvésbe”, de ő járta meg legjobban, amikor az Okostojás kezei és lábai kiszabadultak a kötél rabságából. Alekosz megkergette a lányokat, de Gigi, Zsófi és Anikó bemenekült a hálóba, Évát kizárták, így neki folyamatosan futnia kellett a Terminátor karakterébe átszellemült Okostojás elől.

Az Amnesty International (AI) “mélyen aggasztónak” tartja, hogy az új alkotmány nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért; a nemzetközi jogvédő szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben arra szólítja fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt. Közleményükben kifejtették, hogy az alkotmány egyik cikke sértheti azt az elvet, hogy a magzat védelmére hozott intézkedéseknek nem szabad aláásniuk a nők jogait, többek között az élethez, a fizikai és szellemi egészség legmagasabb szintjének eléréséhez, a magánélethez, az önrendelkezéshez és az esélyegyenlőséghez, illetve a diszkrimináció tilalmát. Ezeket a jogokat több olyan nemzetközi egyezményben is rögzítették, amelyeket Magyarország ratifikált – közölték.
Kitértek arra is, hogy az új alkotmány előkészítheti egy, az azonos neműek közötti házasságot egyértelműen tiltó törvény meghozatalát, amely ellentétes lenne a nemzetközi és európai diszkriminációellenes normákkal, különös tekintettel a házasodáshoz és a családalapításhoz való joggal. Hangsúlyozták, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította: az azonos nemű párokat is megilleti a házasodáshoz és családalapításhoz való jog. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés az AI szerint sértheti a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal kapcsolatos nemzetközi tilalmat, és az Emberi Jogok Európai Bírósága is nyilvánvalóvá tette, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés ellentétes a kegyetlen és embertelen bánásmód tilalmával.
A szexuális irányultság kihagyása a diszkriminációmentesség alapjai közül leszűkítheti a magyar esélyegyenlőségi és egyenlő bánásmód törvény hatályát, amely egyébként tiltja a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló megkülönböztetést a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás, az egészségügy, valamint a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés területén – olvasható az AI közleményében. Az Amnesty International ezért felszólítja a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt, és kérje fel az Országgyűlést a kifogásolt rendelkezések módosítására az európai emberi jogi normákkal összhangban. Az Amnesty International az Európai Uniót arra kéri: sürgősen tegyen meg minden szükséges lépést annak biztosítására, hogy Magyarország ne sérthesse meg az európai diszkriminációellenes normákat.

Leveszi a kimonót és szőrös a puncija az ázsiai lánynak. 100 erotikus fotó.

A Való Világ szereplőinek mindennapjait érthetően alapvetően meghatározza a szex, vagy annak hiánya. VV Anikó ezt egészen plasztikusan fogalmazta meg Zsófinak.
Anikó a kínzó hiányról minden elmondva ennyit beszélt Zsófinak: „Szerintem nekem visszanőtt a szűzhártyám.” Ehhez nem lehet sokat hozzátenni, pusztán annyit jegyeznénk meg: Anikó figyelmét igencsak megragadták VV Zsófi újonnan szabatott keblei…

Sindee loves to squirt! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Meglepő szexuális történetek keringenek a nagyvilágban, melyekről gyakran nem is szerzünk tudomást. Nagy az Isten állatkertje – legyinthetnénk erre, de ugyanakkor a legtöbben kíváncsian elolvassuk ezeket a szaftos történeteket.
Bolti erőszak – A törökországi Antalyában 2006. januárban letartóztattak egy ruházati bolt alkalmazottját, mert hajnali három órakor meztelenül fetrengett saját munkahelye kirakatában. A harmincéves férfira egy pékség korán kezdő dolgozói figyeltek fel, amikor leteperte és éppen magáévá akarta tenni áldozatát, egy kopasz próbababát. A sikoltozó sütőipari dolgozók elől a tettes az üzlet vécéjébe menekült. A kiérkező rendőrök előtt tagadott, ám a nyomok magukért beszéltek: a baba nyakán, egyik fülén és mindkét lecsupaszított mellén harapások nyomait azonosították a szakértők. Tüzetesebb vizsgálat után a nyomozók további áldozatokra bukkantak a raktárban. Kiderült, hogy a szexmániás férfi az áruház összes próbababáján kipróbálta már a fogát.
Kollégiumi szex – Együtthálásra buzdította kollégista hallgatóit 2005 nyarán a romániai Alexandru Ioan Cuza Egyetem, majd szexadóval sújtotta az engedelmes párokat. Az együtt töltött éjszaka ára mindössze 4 euró volt. A kollégium igazgatója beismerte, a szobáztatás nem tartozik az intézmény szolgáltatásai közé. Mint mondta, éppen ez az oka annak, hogy mindazoknak fizetni kell, akik mégis ilyen célra használják a helyiségeket. A kollégium gazdasági vezetője szerint az ár igen méltányos. Különben is, mondta, a bevételt az utolsó fillérig az épület felújítására fordítják.
Meztelen ügyész – 2005 márciusában egy floridai ügyész a barátaival italozva fogadást kötött arra, hogy anyaszült meztelen elvágtázik az autójáig. Ki is rohant a bárból, keresztülvágott az úttesten, feltépte a kocsi ajtaját, és villámgyorsan becsusszant az ülésre. De egy vadidegen, sikoltozó fiatal nőt talált ott. Az ügyész szerencsétlenségére a nő egy ugyanolyan autóban ült barátját várva, mint ami a vakmerő férfinak volt, ez volt a tévedés oka. A halálra vált hölgy felbőszült kedvese azonnal értesítette a rendőrséget, az ügyészt őrizetbe is vettek.
Szex röptében – 2005 januárjában Újdelhi Indira Gandhi repülőterének utasai sokkoló élmény részesei lehettek. A gépükre várakozó utazók először az egész terminált elárasztó sóhajtozásra lettek figyelmesek, később szapora nyögdécselés, visszhangos zihálás, majd sikoltozás és vinnyogás áradt a hangszórókból. Miután megvilágosodtak a képernyők, mintegy húsz percen át pornófilmekkel szórakoztatták a várakozókat: egyelőre még tisztázatlan okokból. Nem hivatalos vélemény szerint a felvétel egy AIDS-szel kapcsolatos felvilágosító kampány része lehetett.
Papírfütykös – Nick Robinson, az origami és a pornogami világhírű szaktekintélye, hajtogató- és csomagolóművész négyméteres falloszt készített csomagolópapírból. Gigantikus péniszét félórás magányos kézimunkával állította fel 2004 októberében London belvárosában. Az újságírók kérdésére azt válaszolta, hogy már csak a járókelők és a rendőrök reakciói miatt is megérte a felhajtás.

Fumina Suzuki japán tiniribanc 40 erotikus fotó és 4 videó!

A mai világban egy szexshopban is annyi minden van, hogy tátva marad az ember szája. A dizájn szerepe is egyre nagyobb teret kap. Andy Kurovets ukrán formatervező nem éppen a visszafogottságáról híres. Különleges formavilága valahol a tökéletes használhatóság és a szó szerint arcpirító megbotránkoztatás határán egyensúlyoz. Egyedi egér-koncepciója elé nem kell túl sok bevezető duma: a kézhez simuló, kellemes tapintású kis szerkezet önmagáért beszél. Mindenkinek bízvást ajánlható, aki fontosnak érzi az állandó gyakorlást, illetve a finom, célirányos mozdulatok készségszinten tartását. Az állandó tréning persze fontos, de a munkahelyi számítógépünkhöz azért talán ne vigyük be az irodába, ha pedig otthon vannak a gyerekek, akkor a dildó és a síkosítós tubus mellett a helye!

További Szexshop kellékek az Intim Centerből: Szexshop dilemma a szextől félünk? - Miley Cyrus, mint szexbaba - Szexshop, Intim Center Budapest - Szexpanoptikum Keszthelyen - Szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek - Jó a három ponton izgató vibrátor – Igazi végbélnyílás és cyber popó Intim Center Sexshop – Rihanna két zacskónyi cuccot vett egy szexshopban – Intim Center Szexshop a Facebookon – Te mit dugtál már a nődbe? – Szexbaba vállalat elnök és a szukái – Megverte a szexbolt eladóját, mert rossz volt a pornófilm – A legtöbb nő szégyell bemenni egy szexshopba – A prosztata masszírozó használata – A sikosítók Intim Center Szexshop – Erotika számokban: kik járnak szexshopokba – Olcsóbbak lesznek a vágyfokozók – Szexi fehérneműk Valentin napra – Intim Center Sexshop ajándékok Valnetin napra – Pornósztárokra mintázott művaginaSikosítóval élvezetesebb a maszturbálás és a szex – Anális szex tanácsok – Szexshop férfi kényeztetők, péniszgyűrűk és potenciapumpák – Férfi kényeztetők maszturbátorok – Női kényeztetők vibrátorok és dildók – Sikosítók és masszázsolajak - Epernek látszó gésagolyó – Hüvely és análgolyó füzér videó – Szexshop választék, csiklóizgatós péniszköpeny – Szexhop választék, pillangóbugyi videó – Fétisvonalas fehérneműk videóriport – Vegyél a nődnek egy felcsatolható vibrátort, ha bátor vagy vagy – Análtágító a Szexshopból videóval – Kell egy barátnő gumiból? – Maszturbálógép Japánból – Láttál már ilyen szexterméket hogy Dildóáll – Kerüljenek le a bugyik! – Szexshop mustra videó – Dildó művészet, fasz performasz – Csajok a Szexshpban videó – Szexshoppingolás az Intim Center vásárlói szemszögből – Itt az új generációs guminő szexrobot – Szexshop vásárlási ötletek az Intim Center minden nap nyitva – Fedezzük fel a G-pontot! – Művagina önkielégítéshez, zsebpuncitól a cyber punciig – Tuti szexkütyük az orgazmus biztos! – Faszhoz álló fürdőruha a fétish piacon – Feromon parfümmel tudatalatti izgalmak – Mire jó a vibrátor? – Szexuális vágyat ébreszt a feromonos parfüm – BDSM szex próbáltad már? – A Gésa golyó használatat igazi japán művészet – Blue Dragon potencia növelő – Melltámasz és puncikupak – Felcsatolható dildó – Négy segédeszköz ma éjszakára! – Szex társasjáték szív a szívnek - Ashley Greene szexshopokban vásárolt - További szexbaba bejegyzések, szexbaba gyűjteménye a nős fanatikus gyűjtőnek - Szexbaba vállalat elnök és a szukái - Szexbabákkal indult nyaralni - Summer Glau színésznő szexbaba másolata - Japán szexbabák - Szexshop dolgok az Intim Center választékában - Szexbabát csináltatott halott barátnője mintájára - Szexbabával úszás - Kell egy barátnő gumiból? - Szexshop, Intim Center Budapest - Kell egy barátnő gumiból? - Guminő szerelem - Egyre többen vásárolnak guminőt, és más segédeszközöket - Itt az új generációs guminő szexrobot - Ha kíváncsi vagy miféle szexuális segédeszközöket, vágyfokozó ketyeréket, érdekességet kínál egy fővárosi szexshop olvass tovább - Az Intim Center domain nevei: Intimcenter.com, Szexpláza.com, Szexbolt.com, Szexáruház.com, Szexüzlet.com