Archive for 2011, április
Hotties in heat and one dick! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Korábban sosem néztünk ilyen szemmel Katira, de most az alkohol követelte nemi vágy elhatalmasodásával vettük szemügyre franciabugyis, trikós alakját. Kívánatos volt. Minden bizonnyal ha nem iszunk, meg sem fordult volna a fejünkben ez a gondolat, sem az övében, sem a miénkben. A bizonytalankodás most is közénk feszülve húzott valami láthatatlan határvonalat, amelyet egyikünk sem akart átlépni, mégis vágytunk rá. Ilyesmit érezhetett Éva is az alatt a bizonyos almafa alatt.
- De… – bizonytalan volt Zsolti hangja. Nem a határozott, magabiztos, öntudatos, amilyen szokott. Azt hiszem, ez adta meg a végső lökést.
- Jajj mááár – Kati hangja bosszús volt, ahogy előrecsúsztatta a csípőjét. Karcsú ujjai a franciabugyi szélére fogtak, felemelte a lábait, és lehúzva magáról az intim ruhadarabot dobta a kanapé aljába. Várakozóan pillantott hol rám, hol Zsoltira, és ahogy átvette az irányítást, úgy emelkedtünk fel mi is a kanapéról. Kati összezárt lábakkal várakozott, kikapcsolva a tévét, így megszűntek a pornófilm háttérzajai. Kínosan feszengve egymásra néztünk Zsoltival, aztán Katira, majd szinte egyszerre nyúltunk a boxerért, és toltuk le, kilépve belőle.
Érezhetően felforrósodott a levegő, legalábbis én úgy éreztem. Nem néztem a bátyámra, Katit figyeltem, akinek a tekintete viszont kívánósan járt a két előkerülő, keményen álló, duzzadt buksijáról a csuklyákat levető falloszokon. Keresztezve kezeit lenyúlt, megragadta a trikója alját, és áthúzta a fején a fölöslegesnek ítélt ruhadarabot. Neki is melege lehetett, ami nem csoda, hiszen elég abszurd volt a helyzet, ahogy két “öccse” ott állt előtte, ruha nélkül, dagadó farokkal, bizonytalanul és vágyakozva, és őt bámultuk. Kati keze megrezdült, mintha megbánta volna tettét, és el akarná takarni melleit, de végül a kislányos, pillanatnyi zavar elmúlt, és felhúzott térdeit is leengedte, majd lassan széttárta, felfedve szemérmét.
Ott feküdt előttünk izgató teste, kitárulkozva. Talán a helyzet miatt, de arcát kislányos pír vonta izgató pirosságba; formás, önmagukat megtartó, hetyke mellei voltak, lapos hasa alatt nem burjánzott dzsungel, csak egy vékony, rövidre vágott csík futott függőlegesen, míg ingerlőbbé és szemet vonzóvá változtatva ártatlannak tetsző, rózsaszín bejáratát. Szeméremajkai nem nyújtogatták a nyelvüket, kislányosan ártatlannak tűnt Kati puncija.
Megfordult a fejemben, hogy ezt még sem kellene, de aztán három kéz mozdult egyszerre. Miközben azt figyeltem, ahogy Kati jobb keze lábai közé siklik, saját jobbommal magamhoz nyúltam én is, és hagytam, hogy az ismerős érzés eluralkodjon rajtam, ahogy ujjaim a duzzadó izmokra fognak. Éreztem az erekkel hálózott, vérrel telítődött érintést markomban, ahogy körbeöleltem ujjaimmal dagadó farkam, és ahogy oldalra sandítottam, leellenőrizvén a dolgot, láttam, hogy Zsolti is hasonlóképpen tesz, sőt neki már a csuklója is lassú játékba kezdett.
Kati elnyílt ajkakkal jártatta a két dorong között a tekintetét. Kezének középső ujja puncijának felső ékénél torpant meg, finom kis ujjkörözésekkel izgatva a csiklóját, és csak másodpercekkel később értettem meg, hogy azért csinálja, hogy lássuk izgató rejtekét teljes tökéletességben. Hátát a kanapé háttámlájának vetve, félig lecsúszva ült, biztosítva a tökéletes rálátást, ami azt szülte nálam, hogy markomból kiengedtem falloszom, alulról mutató- és középső ujjammal, míg felülről hüvelykujjammal fogtam rá, ezáltal nem takartam tenyeremmel a Kati számára izgató látványt. A feszélyezettség és a zavar egyre múlt, és immár minden figyelmünkkel egymásra koncentráltunk; Kati a csiklóját izgatta egyre sűrűbben emelkedő és süllyedő mellkassal, mi pedig Zsoltival lassan, akaratlanul felvéve az ő ujjainak a tempóját húzogattuk a bőrt dagadó farkunkon.
Percek múlva azt vettem észre, hogy elképzelem, ahogy Kati előtt térdelek, és szűknek tetsző rejteke magába fogad, a borzongató forróság körbeölel és elnyel. Ijedten kaptam a pillantásomat Kati arcára, vajon feltűnt-e neki gondolataim halma, amely bizonyosan kiült az arcomra, de nem úgy tűnt, hogy felfigyelt rá. Bal keze tétován a bal melle felé nyúlt, és ujjaival a vágyakozva ágaskodó mellbimbóját kezdte dörzsölni, míg jobb keze lejjebb csúszott immár nyilvánvalóan csillogó szeméremajkaihoz. Hallottam, ahogy Zsolti megakadó lélegzettel figyeli, ahogy Kati középső ujja szétfeszítve a kisajkak szirmait merül el saját magában. Oldalra pillantottam, de bátyám farka nem lövellte magából a fehér nedveket, csak a látvány ingerelte. Visszafordultam Kati felé, idomulva az ő tempójához, nagyokat nyelve.
Ez a három ujjas megoldás annyira nem volt eredményes. Kati hamarosan hevesen kapkodva a levegőt, immár két ujját járatta magában, amelyek csillogva jelezték, hogy nővérként igencsak beindult. Bal keze immár egész tenyerével a mellére tapadt, ujjai össze-összeszorultak, szeme kapkodva járt ide-oda kettőnk között, ujjai gyorsabb ütemre váltottak. A felismerés meglepett: azt gondolja, hogy a két szerszám közül mindig valamelyik benne jár, az ujjai helyére képzeli őket! A felismerés nyomán már minden további zavar nélkül engedtem a kísértéskent, és miközben tovább húzkodtam a bőrt fel-le a makkomon, azt gondoltam, hogy Kati ujjai helyén az én falloszom járja násztáncát.
- Ah! – rövid, elfojtott nyögés röppent az ajkairól Katinak. Felnéztem az arcára: ajkai elnyíltak, szemét lehunyta, aztán a gerince ívbe feszült, ujjait tövig lökte magába. Remegve szívta be magába a levegőt, fejét hátrahajtva, bal keze a mellébe markolt. Nyilvánvaló volt, hogy elélvezett. Lassuló mozgással álltam meg, gyönyörködve a látványban, ahogy Kati testét megfeszítette a robbanás, aztán oldalra pillantottam. Zsolti tanácstalanul viszonozta kérdő tekintetem, de vigyorogva.
Kati végül felnyitva a tekintetét nézett ránk kissé csalódottan.
- Ti nem…?
- Biztos a sör – mondta Zsolti.
Kati ajkait beharapva, emelkedő-süllyedő mellekkel pillantott ránk, aztán félénken elmosolyodott.
- Segítek.
Felállt, majd hátat fordítva feltérdelt a kanapéra, alkarjával megtámaszkodva a háttámlán, és bal felé hátrafordulva ránk mosolygott. Kihívóan hátratolta domborodó popsiját, és a látvány nyögésre késztetett mindkettőnket. Kemény, kegyetlenül izgató feneke, combjainak széttárt, formás vonala s a köztük csatakosan csillogó punci látványa elég volt, hogy megemelje a pulzusunkat.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog – mosolyodott el elégedetten Kati, bal kezével hátranyúlva a lábai között, ujjait csiklójára futtatva. – Rajta fiúk.
Ujjaink ismét mozgásba lendültek, fel-le húzogatva a bőrt kemény szerszámunkon. Ő is izgatta magát, eleinte csak a mi kedvünkért, de egy tíz perc elég volt ahhoz, hogy lássuk, kezd ismét tűzbe jönni. Hátrafelé fordultában figyelte, ahogy az ő ujjainak ütemét követve húzgáljuk a bőrt makkunkról, keze pedig ismét egyre hátrébb csúszott, és végül két ujját magába engedve sóhajtozott. Odaképzeltem magam a feneke mögé, arról ábrándozva, hogy kezeimmel kemény fenekébe markolok, és tövig hatolok csatakos rejtekébe, de akármilyen vadul képzeltem el az együttlétet, nem és nem sikerült eljutni a csúcsra. Zsolti is erősen lélegzett mellettem, sejtetni engedvén, hogy ő is a határon jár, de ő sem tud átlépni rajta, aztán… Kati megint behunyta a szemét, és szinte nyüszítve engedte lejjebb a csípőjét, mélyen magába tolva az ujjait, ahogy az orgazmus a felhők közé repítette.
Bosszúsan álltunk meg. Kati pihegett. Úgy tűnt, nem akarja kinyitni a szemét, hogy ne lássa a be nem teljesült vágyat, az üres markok látványát. Hosszú másodpercek után sóhajtva szólalt meg.
- Na jó.
Kinyitva a szemeit állt fel, és felénk indult. Ez elég volt arra, hogy úgy érezzem, zúgva lángol fel az ereimben a vér, és torkomban gombóc keletkezik. Az nem lehet, hogy AZT akarja. Kati azonban nem adott apellátát, hozzánk lépett, és elénk térdelt. Ahogy szemmagasságba került számára a két vágyott dorong, felülről láttam, ahogy nyakában fel-le csúszik egy nyelés következtében a hasonlónak vélt gombóc.
- Mit csinálsz? – kérdezte Zsolti.
- Segítek – válaszolta Kati, félretolva a kezét. Bal kezével Zsolti, jobb kezével utánam nyúlt. Én is dermedten figyeltem, ahogy Kati ujjai kemény falloszomhoz nyúlnak, és karcsú ujjaivla körbeölelik azokat. El akartam lökni a kezét, hogy ez már tényleg sok, ezt nem szabad, de nem tudtam. A képzelőerőm uralta a testemet, nem engedvén lépni. Kati pedig lassan, óvatosan pillantott fel, két kezét mozgatva, fel-le húzgálva a bőrt rajtunk. Behunytam a szemem.
Ott volt, a gerincem mentén. Ott zubogott, követelte magát, de nem lépett előre, nem robbant ki belőlem a kéj. Kati ujjai szelíd táncot jártak, nem csak húzgálta a bőrt, de meg-megszorította kemény farkamat, máskor pedig csak cirógatta. Amikor monoton módon húzogatta csak, sejtettem, hogy olyankor Zsolti részesül hasonló kiváltságokban. Lehunyt szemmel élveztem a dolgot, de aztán Zsolti nyögésére kénytelen voltam kinyitni a szememet. Lehet, hogy ő már beteljesült, csak én szenvedek? Lenéztem, kissé oldalra, és a képtelen látványtól elakadt a lélegzetem. Kati közelebb hajolva a bátyámhoz a farka tövét fogta, és elnyílt ajkai közé engedte Zsolti duzzadó makját. Láttam, ahogy Kati nyelve táncot jár az arca rejtekében, aztán nővérem lejjebb engedve buksiját engedte még mélyebben magába Zsolti farkát. Elhűlve bámultam. A művelet alatt Kati csak fogta az én farkam, nem húzogatta a bőrt. Kintebb engedte ajkai közül Zsolti farkát, majd vissza. Mindig csak pár centit nyelt el belőle, Zsolti pedig remegett. Nem tudtam, hogy a kéj vagy a tiltakozás miatt, ami benne égett.
Csak pár másodperc, ennyi adatott meg, aztán Kati cuppanva engedte ki ajkai közül a bátyó dorongját, és tudtam, hogy én következem. Így is történt. Kati felém fordult, és miközben lejjebb csúsztatta az ujjait egészen a fasztőre, ajkai maguk közé fogadtak. Felnyögtam, ahogy a telt, csókolni való száj rásímult makkomra, és a hihetetlen meleg körbeölelt. Kati nyelve követelődzően forgott, végigsímított a fitymafékek recés, érzékeny peremén, majd belesímult a kis nyílásba, és lehunyt szemmel kóstolta ki onnan az előváladékot, hogy aztán lejjebb csússzon, félig magába engedjen. Lehunytam a szemem, élvezve a gerincem mentén zsiborgó szokatlan vágyat.
Bűnbe estünk. És jó volt.
Pár másodperc után Kati elhúzodott. Zsolti volt soron. Aztán megint én. Felváltva szopott minket, fürgén járó nyelvvel, és sokszor éreztem, hogy közeledik az orgazmus, de mindig elhúzódott. Végül Kati is ingerülten csettintett a nyelvével.
- Mi van már veletek?
Láthatóan bosszantotta, hogy nem tud minket a csúcsra juttatni. Tanácstalanul vállat vontam, és mivel megtört a pillanatnyi helyzet, el akartam húzódni. Nem engedett el, figyelmeztetően megszorultak az ujjai. Zsolti állt elő egy javaslattal.
- Talán csak az egyikünkkel csináld.
Aha. Nyilvánvaló. Ha csak az egyikünkkel foglalkozik, akkor talán menni fog a dolog. Kati is rábólintott, elértve a dolgot, majd felállva maga után húzott.
- Gyere, szülinapos!
Új lendület égett a szemében. Nyilván kihívásnak vette most már az egész abszurd helyzetet. A kanapéra ült, és maga mellé térdeltetett, oldalra fordulva, majd felhúzva a combjait ismét széttárta a lábait, Zsolti felé. Nyilván azért, hogy közben ő se lankadjon le. Bal kezével közben ismét marokra fogott, és ajkaihoz irányította kemény dorongomat, majd nem habozva immár egészen félig elnyelte. Szinte dühödt vággyal ostromolta lüktető fejét hímtagomnak, jobb kezével maga közé nyúlva símultak ujjai csiklójára. De nem volt elég… belé vágytam, oda, ahol most ujjai jártak…
A szemem sarkából láttam, hogy Zsolti megmozdul. Én lefelé bámultam, azt néztem, ahogy Kati bájos arca újra és újra rábukik dorongomra, de amikor érzékeltem a bátyám robosztus testét magunk mellett, odapillantottam. Zsolti előre hajolt, félrehúzta Kati kezét, letérdelt a kanapé elé, és ellentmondást nem tűrve hajolt előre. Láthatóan Katinak se volt ellenére, talán várt is valami hasonlót, mert hagyta, hogy a bátyám ölébe temesse arcát. Forró, fojtott nyögés bizsergette végig dorongomat, de nem engedte el, csak szemeit lehunyva élvezte a műveletet, amit Zsolti alkotott odalenn. Szabad kezének ujjai a rövid tincsekbe túrtak, és közben próbált rám is koncentrálni, de már feleakkora intenzitással szopott, mint korábban. Csalódottan nyúltam előre, hajába túrva, jelezve, hogy én is itt vagyok; a mozdulat már természetesnek tűnt. Bal kezem előre vándorolt, és reszkető ujjakkal érintettem meg mostohanővérem duzzadó keblét. Hihetetlenül ruganyos volt, kemény és feszes, és szinte követelte az érintést, a tenyerembe símult. Kati teste remegett, nyelve akadozva érintette újra és újra a makkomat, feje egyre tétovábban billent lefelé, fojtott nyögések szakadtak fel belőle.
Aztán Zsolti kihúzta magát, és közelebb térdelt. Szólni sem bírtam, amikor azt láttam, hogy jobbja a farkára fog, és a széttárt combok felé irányítja. Kati azonnal elengedett.
- Mit csinálsz?
Rémület zihált a hangjában. Keze, amely eddig Zsolti haját gyűrte, most a bátyám izmos hasára futott, tenyérrel. Távol akarta tartani magától. Másik keze közben még mindig kemény dorongomra símult. Zsolti nem válaszolt, csak a szemében égett valami ijesztően kifejező vágy.
- Ne… – kérte Kati, én pedig nem szóltam közbe. Egyrészt én is annyira vágytam rá, mint Zsolti, másrészt Kati könyörgő hangjában ott lobbant valami furcsa tónus. Valami, ami azt ültette el a zsigereimben, hogy tudja, hogy ezt nem lenne szabad, hogy meg kellene állni, de ő is akarja. Zsolti rá bízta a döntést, csak finoman tolta magát közelebb; Kati ha akarta volna, eltolhatja, ellökheti, vagy arrébb húzódhat. De csak könyörgően nézett.
Aztán amikor Zsolti makkja puncijához ért, megadóan lehanyatlott a keze. Felnyögve hajtotta hátra a fejét, ujjai megszorultak a farkamon, én pedig figyeltem, ahogy a bátyám farka óvatosan elmerül Katiban. Tudtam, hogy ma este ő nem lesz a nővérünk, végérvényesen megváltozott valami, és átkonvertálódott a testvéri szeretet. Talán soha nem is létezett. Zsolti ujjai Kati térdhajlatára futottak, és nyögve tövig hatolt a lányba, aki képtelen volt rám koncentrálni.
Zihálva, aprókat sikkantva élvezte, ahogy Zsolti beléhatol, és közben belém kapaszkodott. Zsolti kéjesen, izzó szemmel felnyögött, amikor lüktető dorongja teljesen elmerült a nőben, és lassan hátrahúzta a csípőjét, majd ismét visszatolta. Farka kéjnedvektől csillogóan bukkant elő, egészen makkig kihúzta Katiból, majd visszatolta. A lány nyöszörögve élvezte a dolgot, előrenyúlt, meg akarta érinteni a combjai között mozgót, aztán felsóhajtott.
- Igen…
Szétrepedt a bizonytalanság máza. Égő tekintettel nyitotta ki a szemét, rám pillantott, majd felém fordult, és ajkai közé fogadott ismét.
Zsolti egyre lendületesebb mozdulatokkal dugta, fel-felnyögve a határozottság beteljesülésétől, amellyel mindig elnyerte, amit akart.
A Föld napja Szandikával. A fáról is a fasz jut eszébe
Egy pornóoldalt tulajdonló és egy állateledel cégéről és befektetéseiről ismert milliárdos finanszírozza az Andrássy út új luxusforradalmát.
Nem csinál pornót a Docler Holding a Livejasmin oldal, nem olyan, mint a Kovi, csupán a felületet adja – próbálja rögtön eloszlatni a félreértéseket Magyari Péter, a jövő szeptemberben nyíló világszínvonalúra tervezett Il Bacio di Stile luxusáruház leendő vezetője – olvasható az FN.hu-n. A lap szerint mindenesetre tény, hogy az Andrássy út 19. alatti mintegy 4000 négyzetméteres, több mint 5 milliárd forintból megvalósuló beruházás mögött a WebMindLicenses Kft. áll, ami a Docler Holding része.
A cégcsoport legfőbb bevételi forrása pedig a LiveJasmin nevű oldal, ahol némi pénz ellenében webkamera előtt teljesítik a lányok, fiúk és párok a látogatók kívánságait. Ez a világ egyik leglátogatottabb erotikus website-ja, és mivel a neten a közösségi és a keresőoldalak mellett egyébként is a felnőtt oldalak a legnépszerűbbek, a Livejasmin már évek óta a világ 50 leglátogatottabb internetes oldala között szerepel (az alexa.com szerint jelenleg a 48.).
A cégcsoport tulajdonosa az egyik legvagyonosabb magyar, a becslések szerint mintegy 30 milliárd forintos vagyonnal rendelkező, a médianyilvánosságot kerülő Gattyán György Zoltán.
Nem csoda, hogy Magyari igyekszik elkerülni a pornós asszociációt, hiszen komoly szakembernek számít: először egy Váci utcai boltot vezetett, majd az Andrássy úti Ermenegildo Zegna vezetője volt, azé az üzleté, ahol a fél magyar felső vezetői szféra vásárolja az öltönyét. A leendő áruháznak egyébként csak beruházója a WebMindLicenses Kft., az üzemeltetést a szintén a csoport érdekeltségi körébe tartozó Il Bacio di Stile Kft. végzi majd, ebben Magyari Péter is társtulajdonos.
Az Andrássy út 19. számú épület az FN információi szerint korábban a spanyol Mango márkáé volt, akik 5 éve, szisztematikusan vásárolták ki az az egyes lakókat és tulajdonosokat az épületből. Végül mégsem nyitottak üzletet, ehelyett eladták az immár egy kézben lévő Andrássy 19.-et Gattyánéknak. „Ezzel 5 év munkáját spóroltuk meg, persze ez az árban is tükröződött” – fejti ki az áruház leendő vezetője, aki saját bevallása szerint már 6-7 éve tervezi egy ilyen áruház megvalósítását. Forrás: Hír24.hu
Egy ukrán feminista csoport félmeztelen vetkőzéssel kíván küzdeni a nők szexuális kizsákmányolása ellen. Igazán levetkőzhettek volna pinára, mindjárt érdekesebb lenne a téma. Politológiai vaginát nem látott szakértők szerint ez nem más, mint “harc a békéért”.
A Femen elnevezésű ukrán feminista csoport 2008-ban alakult és eleinte a prostitúció és a szex turizmus ellen kampányolt, ami a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta egyre nagyobb méreteket öltött Ukrajnában, főként az olcsó repülőjáratok és a rossz gazdasági körülmények miatt. Ekkor még szó sem volt meztelenkedésről, a csoport egyszerűen csak a nők jogaiért szeretett volna küzdeni, csakhogy senki nem hallgatott rájuk, ezért radikális lépésre szánták el magukat: vetkőzni kezdtek.
Szakértők szerint ezzel gyakorlatilag azt a nézetet erősítették, ami ellen mindvégig küzdöttek, vagyis hogy a nőket ne szexuális tárgyként kezeljék, akik csak a kinézetükkel képesek elérni bármit is. Ukrajnában egyébként történtek már hasonló megkérdőjelezhető esetek: Mikola Azarov kormányfő arra kérdésre, miért csak férfiakból áll a kabinetje, azt válaszolta: azért, mert a reformok bevezetése nem a nők dolga…
Hát ezt Szexista kollegámmal mi is így gondoljuk, és nem fogalmazunk ilyen árnyaltan: a nők maradjanak a fakanálnál, és a fasznál.
Távollétében kezdődött Keleti Györgyi tárgyalása Olaszországban. A 36 éves volt playmate-et üzletszerű kéjelgéssel vádolják, azonban úgy tudjuk, a bíró beleegyezett abba, hogy Keleti Györgyi ne jelenjen meg a tárgyalásokon. Ez azért is történhetett így, mert külföldön módosították ellene a vádat, és nem kell már azokért felelnie, amelyekért Magyarországon márciusban elítélték.
Mint ismert, a Keleti lány botrányát a Blikk robbantotta ki, amikor három évvel ezelőtt egy titokban felvett légyottról közölt képeket, ahol az akkor még szőke lány Olaszországban pénzért bújt ágyba férfiakkal. Utána már a könnyebbik végét próbálta „megfogni a munkának”: a vád szerint más lányokat szervezett be a hálózatba, akiktől több száz euró jutalékot kapott. Három év próbaidővel és mindössze ötszázezer forintos büntetéssel megúszta a börtönt.
Keletit kevés eltéréssel szinte ugyanazzal vádolták Olaszországban, mint Magyarországon. Az ottani hatóság elfogatóparancsot is adott ki ellene, amelynek alapján le is tartóztatták Németországban. Kiadatása után pár napig ült olasz börtönben, azonban a jogi hiba miatt el kellett őt engedni.
Keleti Györgyi most megúszhatja az olaszországi börtön büntetést is, hiszen mivel módosították a vádat ellene, ott is csak felfüggesztett börtönbüntetést kaphat.
Bár úgy véli, jogtalanul zárták be két hónapra, hálás a sorsnak, hiszen így végre leszokott kilenc éve tartó kemény gyógyszerfüggőségéről.
Keleti Györgyi mára felszabadult, lenyugodott. Mint mondta, most, hogy megúszta a börtönt, új időszámítás kezdődik az életében. És bármily meglepő, egyáltalán nem törte meg a börtönélet. Sőt, úgy érzi, emelt fővel, pozitívan jött ki ebből a történetből.
- Györgyi az előzetes letartóztatásban töltött idő alatt alaposan átgondolta az életét, emberi kapcsolatait, és megtanulta helyén kezelni a dolgokat. Ráadásul végig bízott abban, hogy végül kiengedik, így lélekben sem tört meg – meséli barátja, Wandracsek Tamás.
A modellt egyedül az bántotta, hogy elzárták a külvilágtól. Az ügyvédjein kívül senkivel sem érintkezhetett, bár édesapja, a volt honvédelmi miniszter és édesanyja egyszer meglátogatták. Györgyit az sem érte váratlanul, hogy a németek kiadták az olaszoknak. Azt viszont határozottan tagadja, hogy édesapja óvadékot tett volna le érte.
- Nem volt erre semmi szükség! Persze aggódtak a szülei, de tisztában voltak azzal, hogy jogtalanul tartják fogva, hiszen ha valaki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki, arról tájékoztatni kell az érintettet, ami Györgyi esetében nem történt meg – vélekedik a jó barát.
Györgyi eszerint jogtalanul ült két hónapig? Lehet. Ő azonban azt mondja, ennek ellenére pozitívan jött ki a történetből. Ugyanis kilenc éven keresztül súlyos gyógyszerfüggőségben szenvedett, bármit is próbált, nem tudott ettől szabadulni. Ám a börtönben nem jutott a pirulákhoz, így a két hónap alatt Györgyinek sikerült az, ami eddig nem: megszabadult függőségétől.
- Az életemet köszönhetem ennek! – mondta tömören Keleti Györgyi, aki börtönélményeit most egy könyvben írja meg.
Kábítószer, alkohol, étkezési zavarok, a szexuális identitás keresése: a tinédzserek mindennapjainak sötét oldala, amelyet nem is sejtenek a szülők jól neveltnek hitt gyermekükről. A kultikussá vált sorozat, a Skins ezt a szőnyeg alá söpört, ugyanakkor nagyon is valóságos világot mutatja meg drámai őszinteséggel, amelynek amerikai adaptációja májustól az MTV képernyőjén is látható.

A Skins fiataljai egytől egyig családi, magánéleti és iskolai bonyodalmak közepette élik életüket, ahol a kábítószer, az alkohol, az étkezési zavarok, a szerelem és a szexuális identitás keresése körül forognak a mindennapok.
A magabiztosnak tűnő Tony, a társaság kirekesztése ellen küzd, miután kalandba keveredik meleg barátjával, Maxxie-vel; Sid a család megbecsülésért folytat harcot, míg az anorexiás Cassie az ő szívét próbálja meghódítani. Effy, Tony húga, csak az éjszakai buliknak él, az egész társaságot pedig Jal, a saját gondjait inkább háttérbe szorító lány próbálja összetartani.
A Skins karakterei és problémái az amerikai adaptációban sem változnak, amely, az eredeti koncepció sikerének megfelelően, amatőr színészekkel és kezdő forgatókönyvírókkal viszi tovább a pár év alatt kultikussá vált drámát.
Az önmaguk elfogadásáért és a társaság szeretetéért küzdő fiatalok május 15-én a magyar MTV csatornára teszik át székhelyüket, és vasárnap esténként lerántják a leplet a tinédzserkor árnyoldalairól. Skins május 15-től minden vasárnap 22.05-kor az MTV műsorán.
A brit Royal Society Biolgy Letter című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a nők egy csoportja, akinél magas az Östradiol koncentráció nagyobb gyakorisággal lép félre, mint azok, akiknél ez az érték alacsony.
Ezek a hölgyek csinosnak érzik magukat, és általában a férfiak is úgy találják, hogy valamiért vonzóak.
Az említett hormon szintje a peteérés végén a legmagasabb és ilyenkor a legnagyobb a veszélye a félrelépésnek.
A kutatók 52 nőt vizsgáltak meg, akiknél különböző Östradiol szintet mértek, és az adatok alapján bizonyítható a szexuális aktivitás, és a hormon szintje közötti összefüggés.
A tanulmány szerint a nők esetében az evolúció során sokkal szorosabb összefüggés jött létre a peteérés, illetve a hormonok hatása és a szexuális viselkedés, között. A termékeny napokban a hormonok hatására a nők aktivitása megsokszorozódik, és vonzerejük is megnő a férfiakra.
Pirner Alma análszex videó! Ingyenvideó, kattints és nézd! Pirner Alma már felhagyott a pornózással. Soha nem látott rekordot hajtott végre Pirner Alma showtáncos világbajnok. A celeblány nyolc órán keresztül volt a krómrúdon, tanítványai pedig – egymást váltva – egy teljes napon keresztül pörögtek, forogtak. A rekordot várhatóan a Guinness is bejegyzi. Izzadt női testek és szédelgő, bágyadt lányok – ez a látvány fogadta a mindazokat, akik ott voltak a 24 órás rúdtánc rekord zárásánál a Dollhouse táncstúdióban. A budapesti lányok lekörözték Las Vegas-i és londoni vetélytársaikat, pedig a rúdtánc fellegváraiban jóval népszerűbb a rúdba kapaszkodás, mint Magyarországon. – A rúdtánc rekordokkal az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a magyar nők is képesek komoly fizikai és szellemi teljesítményre, ennek ellenére a munkaerőpiacon a nők kevesebb fizetést kapnak, ráadásul az új országgyűlésbe is kevesebb nő került be – mondta Pirner Alma.