Archive for 2011, április

A 24 éves Louise arra ébred, hogy barátja, James könnyes arccal bámulja. A lány lüktetően fájó fejében cikáznak a gondolatok. „Vajon mi történt, miért sír? És egyáltalán hol vagyok?” A fiatal nőnek semmilyen emléke sincs az elmúlt napról, de nem ez az első eset, hogy ez előfordul.
Félelmetes sötétség: Louise első – ahogy ő hívja – „lekapcsolása” 2005-ben történt. „Épp nálam voltunk, tévéztünk összebújva. Hamar megkívántuk egymást, és szeretkezni kezdtünk. De pont mielőtt Louise-nak orgazmusa lett volna, egyszerűen elájult, és két percig nem is tudtam magához téríteni. Halálosan megijedtem. A legrémisztőbb az volt, hogy amikor feleszmélt, egyáltalán nem emlékezett semmire, még rám sem!” – mesélte James, a lány barátja.
Louise csak az ő elbeszélése alapján tudja felidézni a történteket. „James azt mondta, hirtelen felkiáltottam és összecsuklottam. Szegény nagyon aggódott értem.” Amikor a lány magához tért, semmire sem emlékezett. „Nem tudtam, hol vagyok, hogy kerültem oda, mit csináltam. Még arra sem emlékeztem, hogy hol lakom” – árulta el. Mivel úgy gondolta, hogy az ájulást és a memóriavesztést egyszerűen csak kiszáradás vagy stressz okozhatta, úgy döntött, nem megy be a kórházba. „James fehér volt, mint a fal és reszketett, de ragaszkodott ahhoz, hogy bevigyen. Én persze nagyon zavart voltam, nem igazán értettem a helyzetet, nem tudtam, mennyire súlyos az emlékezetkiesésem, de igyekeztem bátor arcot vágni, és akkor még nemet mondtam az ötletére.” – mesélte Louise.
Férfiaknál látható tünetek – Az eset azonban néhány nap múlva megismétlődött, és a lány ekkor már valóban megijedt. „Úgy gondoltam, ennek már a fele se tréfa, nem foghatom pusztán a fáradtságra. Ha így folytatódik, akár meg is sérülhetek szex közben, ezt pedig szeretném elkerülni. Meg akartam tudni, mi okozza az ájulásaimat.”
Miután Louise elszánta magát, és elment az orvoshoz, rengeteg vizsgálatot végeztek el rajta. A laboreredmények nem mutattak kóros elváltozást, miként a neurológus sem talált semmilyen agyi problémát. A tesztek során a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy Louise az igen ritka, orgazmus utáni betegség szindrómában, rövid nevén POIS-ban (post-orgasmic illness syndrome) szenved. E szindróma előfordulása igen ritka, férfiaknál viszont látható tünetekkel jelentkezik, ezek a: kipirosodott szem, orrfolyás, lázszerű tünetek, teljes kimerültség. Bőrtesztekkel megállapították, hogy a betegek tulajdonképpen saját spermájukra allergiásak. De hogy Louise-nál mi okozza a súlyos jelenséget, arra még az orvosok sem találtak magyarázatot.
Egyetlen jótanáccsal szolgálhattak a lánynak. „Ha nagyobb gondot nem okoz, és meg tudjuk szervezni, próbáljak biztonságos helyen szeretkezni, és ne foglalkozzam a dologgal túl sokat. Mivel agyi károsodást nem okoz, nagy bajom nem eshet.” – mondta Louise.
Magányra kárhoztatva
A diagnózis felállítása után három hónappal James elhagyta Louise-t. A fiú nem bírta a stresszt, amit a lány betegsége okozott számára. „Miután kiderült, hogy a szeretkezések miatt leszek rosszul, gyakorlatilag felhagytunk a szexszel. James félt, de engem is féltett. Nem tudom elítélni, amiért elhagyott, hiszen nagyon nagy nyomás alatt volt. Mikor elbúcsúztunk, rám tört a rettegés. Talán végleg elfelejthetem a szexet, hiszen hol találok olyan férfit, aki nem akad ki attól, ha egyszerűen elájulok, miközben együtt vagyunk, utána pedig fogalmam sincs, hogy ki mellett ébredek az ágyban?”. A lány az elmúlt két évben magányosan élt, képtelen volt kialakítani egy valamirevaló kapcsolatot. „Nagyon frusztrált vagyok, de azt hiszem, ez nem csoda. Fiatal nőként szükségem lenne a testi kapcsolatra, de még magamnak sem tudok örömet szerezni – még annak a tudatában sem, hogy lekapcsol az agyam – mert túl ideges és feszült vagyok.”
A lányt orvosi újra várják: meg szeretnék ismételni a szükséges vizsgálatokat. „A vérteszteket követően egy pszichológussal is találkozom majd, de eddig is mindenki azt mondta, hogy tulajdonképpen egészséges vagyok. Most heti háromszor sportolok, diétázom és próbálom gyakorolni a stresszoldási technikákat. Remélem, ez mind segít abban, hogy legyőzzem a POIS-t. Van ugyanis egy nagyon helyes srác, akivel szeretnék gyakran találkozni és nem szeretném, ha ez a betegség őt is elűzné majd mellőlem!”
Ellenszer – Az orvosok szerint Louise esetében a szex utáni betegség szindrómáért leginkább a túlzott mértékű stressz okolható. Ezt magyarázná az is, hogy a lánynak az első eset előtt már gyakran fájt a feje, ami szintén ennek egyik tünete. Ha más egészségügyi okot nem találnak a beteg állapotára, akkor a stresszoldó és relaxációs technikák megtanulása és alkalmazása, kímélő étrend és sport segíthet.

Magyar modell  és szépségkirálynő Sásdi Vivien külföldön vetkőzött, galériához kattints a fényképre. További Sásdi Vivien szex, erotika, bulvár: Sásdi Vivien vaginája - Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videó 4 - Az 1. rész itt , 2. rész itt, 3. rész itt - Sásdi Vivien Playboy – Sásdi Vivien Playboy márciusi címlaplányról képek – Szép szőke magyar modell – Sásdi Vivien Playboy fotózás werk videó – Sásdi Vivien excsajok művésznevei Stella Wood, Johanna, Lisa – Sásdi Vivient nem zavarja hogy kurvázzák – Sásdi Vivien vaginája premier plánban – Sásdi Vivien Playboy címlaplány külföndön készült meztelen képek

Bevallottan pornózott Halmai Dóra az R-Go gida. Dorka 16 éves korától volt gida (jó nagy kujon ez a Szikora), hogy aztán 17 évesen – szülői engedélyel – szerepeljen a Playboy-ban, újra visszahozva a csikidam életérzést a köztudatba. Legalábbis Szikora PR-ja szerint. Nu, a gida lányok címlapszereplése után 3 évig megint nem lehetett nagyon hallani az R-Go-ról, szerencsére. Egészen júniusig, mikor is Robi kikúrta Dórit az együttesből, mivel előkerültek pornóképek és felvételek a 19 éves lányról. Itt van még Nektek a csak tinik szexoldal és Mirian néven Dorka. A szemfüleseknek egy ráadás gombás fertőzés is a lábai között.
Pikáns fotói miatt került bajba az R-GO legutóbbi Gidája, Dóri. A képeken barátjával látható miközben szeretik egymást, ezeket nem mutathatjuk meg Önöknek. A felvételeket egyik ismerősük készítette róluk még két éve, azok most felkerültek a világhálóra. A botrányt ez okozta. Szikora Robi és menedzsere pornóképnek minősítik a fotókat. És bár nem kívántak a Fókusz kamerája elé állni, elmondták, Dórinak azért kellett távoznia a csapatból, mert az R-GO imidzsébe az ilyen fajta megnyilvánulás nem fér bele. Dóri és barátja, Ricsi viszont azt állítják a lány önszántából távozott az együttesből még áprilisban, két hónappal azelőtt, hogy a fotók napvilágot láttak. A 20 éves ex-gida azt mondja, semmi kivetnivalót nem talál a fotókon, mivel azzal a férfival szerepel rajtuk, akit szeret. Azt viszont, hogy ezek a nyilvánosság elé kerültek, nehezen viseli. Még a munkahelyét is otthagyta emiatt, és szinte az utcára sem mer kimenni. Dóri és Ricsi azért vállalták az interjút, mert szeretnék Dorka becsületét helyreállítani, de mindezt nem úgy, hogy Szikora Robinak ártsanak. Szikora Robi és menedzsere részükről lezártnak tekintik az ügyet.
Dóri helyét májustól egy lány már átmenetileg átvette, de az R-GO gőzerővel keresi a gidaságra legalkalmasabb hölgyet.”
Cikkek a témában: R-Go Dóri gida hátulról baszva, orálszex, és pinájából folyik a geci videók itt - R-Go Dóri gida pornózott - R-go Dóri gida megbaszva - R-GO gidák melyik pornózott? - R-Go gidák retró
Akikről még kiderült, hogy pornóztak: Pornós volt VV Laci barátnője - Gigi szerint a fétisfilm az nem pornó - Pornózott a mentős szóvivő - Modell lett Gjoni lánya Grigorescu Andrea, mégse anyja pornós nyomdokaiba lépett - Müller Niki pornózott - Melegpornózott Szabó Zsófi választottja - Zgut Éva (Eva Black) playmate a szexből él! - Cameron Diaz a vad, állatias szexet kedveli 

Deauxma pornóvideó. Kattints és nézd. A videó lejátszásának indulásakor ártalmatlan ablak nyílhat fel, a videómegosztó jóvoltából.

Előállították a 19 éves oklahomai Kevin Ferriert, miután egy gyorsétterem ablaka előtt elővette a péniszét és maszturbálni kezdett egy alkalmazott szeme láttára. A tuslai rendőrség beszámolója szerint a fiatalember tudta, hogy térfigyelő kamerák rögzítik az akcióját, de nem zavartatta magát.
- Éppen takarítottam, mikor egyszer csak éreztem, hogy valaki fixíroz a háta mögött. Megfordultam, és azt láttam, amint egy férfi mereven bámul, és közben maszturbál. Gusztustalan egy látvány volt – mesélte az gyorséttermi alkalmazott.

Jamie (Jake Gyllenhaal) sármos pasi, nincs nő, akit ne kapna meg, ha akar. És ő mindegyiket akarja – miközben a munkájában is örökké győzelemre tör: gyógyszerekkel kereskedik, és már nagyon várja a nagy fogást.
Azután találkozik Maggie-vel (Anne Hathaway), aki más, mint az addigi könnyű kalandjai. Meghódíthatatlan szabad szellem, aki nem hagyja, hogy bárki vagy bármi az útjába álljon. A páros vad, szenvedélyes, és kiszámíthatatlan viszonyba keveredik egymással.
Jamie, aki képtelen bármiféle elkötelezettségre, kisebb válságba kerül, mikor kapcsolatuk komolyra kezd fordulni. Maggie is egyre jobban vonzódik hozzá, bármennyire is küzd az érzései ellen, és az ellen, hogy ez a szerelem mindent megváltoztathat körülöttük.
Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway között izzik a levegő ebben a megszokottól eltérő, romantikus filmben, amiből a komolyabb felhangok sem hiányoznak. A mellékszerepekben olyan remek színészeket láthatunk, mint Hank Azaria, Oliver Platt, Gabriel Macht.
Íme egy film az orvoslátogatók életéről,amely egy szerelmi történeten keresztül bebizonyítja, vagy legalábbis próbálja, hogy az orvoslátogató is ember.
Jamie (Jake Gyllenhaal) egy felelőtlen sármos szívtipró. Miután kirúgják egy elektrotechnikai boltból, a nagy pénz reményében orvoslátogatónak megy. Módszere egyszerű, elcsavarja a recepciós lányok fejét, akiktől egyenesen a doktor úr rendelőjébe vezet az út. Az üzlet kezd beindulni, amikor az egyik rendelőben összefut egy lánnyal, Maggievel, aki testét igen, de a szívét nem adja könnyen. Maggie nehezen bonyolódik komolyabb kapcsolatba, mert betegségét a parkinson-kórt senkire nem akarja ráerőszakolni. Innentől kezdve már csak szerelmi huzavonájukról vagy inkább csak nyűglődésükről szól a film.
A film végén a srác kimondja, hogy egy ideális világban a lány nem lenne beteg a srác meg tökélete lenne, de ő mégis ezt a tökéletlen világot választja. Ezért nem tud nekem hiteles lenni ez az egész sztori. Mert a filmben minden tökéletes, minden ideális. A lány gyönyörű, a fiú szexi, aki szerelméért még harcolni is képes, és csak néha elmékeztetnek minket arra, hogy van egy kis difi a lány parkinson-kóros.
Jake Gyllenhall, aki az életben is sportot űz a hollywoodi színésznők felszedéséből, ideális választás a szerepre. Sármos, jóképű, el tudom hinni, hogy azt kap meg akit akar. Anne Hathaway habár gyönyörű színésznő és ebben a filmeben Liv Tylerre hasonlít leginkább nem győz meg. Talán mert a történet túl bugyuta és felszínes, nem korhű csak a film második felébenválik világossá, hogy nem a jelenben játszódik. (Jake csipogót használ, és a gyógyszercég bevezeti a Viagrát, hát ez nem ma volt.)
A filmben rengeteg az ágyjelenet, szóval, aki Anne Hathawayt vagy Jake Gyllenhallt szeretné látni meztelenül az máris indulhat a moziba. Viszont aki egy komolyabb témára vágyik, az ne várjon sokat, ugyanis a film nem vállalja fel azt az utat amit elkezdett. Sajnos ott áll meg, ahol épp elkezdődne a dolog lényegi része az, hogy mire képes a szerelem, ha egy olyan betegséggel állunk szembe, amely gyógyíthatatlan. Csak kapargatja a felszínét a problémának de nem mer belenyúlni igazán. Így nem marad más mint egy felejthető film, mert romantikus komédiának nem elég nevettető, drámának pedig gyenge.

Liptai érvényes parkolójegy helyett egy rokkantigazolványt biggyesztett ki autója szélvédője mögé. Ezzel megúszta, hogy parkolási díjat kelljen fizetnie a belvárosban.
A képek információink szerint a fővárosi, VI. kerületi Centrál Színház előtt, a Révay utcában készültek április 13-án este fél tízkor: nem sokkal azelőtt ért véget a színházban a Pletykafészek című darab, amelyben a műsorvezető-színésznő játssza az egyik főszerepet.
Az előadás végén – a lapunk birtokában lévő felvételek tanúsága szerint – egyedül hajtott el a helyszínről, ahol akkor már órák óta parkolnia kellett. Az előadás ugyanis este hétkor kezdődött, a színészeknek pedig már jóval a kezdés előtt meg kell érkezniük az öltözőbe.
Parkolódíjat a színház utcájában este nyolcig kell fizetni, óránként 400 forintot. Márpedig ha így történt, Claudia nemcsak spórolt, de szabályt is sérthetett, ha nem az ő nevére kiállított rokkantkártyával parkolt!
A mozgássérültparkolókártyát ugyanis csak akkor szabad használni, ha az autóban utasként vagy vezetőként benne ül az a személy, akinek a nevére szól az igazolvány – áll az ezt szabályozó kormányrendeletben.
Ebben az esetben a kártyával megjelölt autóval nemcsak a mozgássérültek számára kijelölt helyen, hanem azon kívül bármely közterületen lévő parkolóhelyen megállhat, méghozzá ingyenesen. Ebben az esetben azonban Liptai egyedül hajtott el a helyszínről.
– A kísérő nem használhatja a parkolóigazolványt, ha nincs vele annak tulajdonosa. Tehát például elviheti őt orvoshoz, de csak vele együtt mehet tovább az autóval – figyelmeztetett Szirmay Tamás, a Magyar Parkolási Szövetség parkolási bizottságának elnöke, aki maga is tagja a mozgáskorlátozottak egyesületének.
Aki jogtalanul használja az igazolványt, az akár rács mögé is kerülhet
– Ha valaki valótlan tartalmú hivatalos okmányt jogtalanul használ fel, az közokirat-hamisításnak minősül, és akár hároméves börtönbüntetést is vonhat maga után – magyarázta Kamarás Péter ügyvéd.
Mivel az okmányt a főváros XI. kerületében állították ki, a Blikk megkereste a színésznő ott lakó apját, övé-e a kártya. Liptai István azt válaszolta, nincs ilyen parkolóigazolványa, és arról sem tud, hogy a családban bárkinek lenne ilyen. Liptai Claudia a Blikknek azt üzente: nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Alekoszt félkegyelműnek, Jerzyt pedig buzinak állítja be a szövegében. De a lányokról is alaposan leszedi a keresztvizet. Szerinte a nézők azért várják izgatottan a műsort, mert azt lesik, mikor döfik Gigit , Évi pedig köcsögött csinált a barátjából, Ádámból.
– Ez becsületsértés. Tenni fogunk azért, hogy ez a dal rövid életű legyen. Ha kijön a párbajról Jerzy, akkor mindenképp megemlítem ezt neki – mondta érdeklődésünkre Zoltán, Jerzy sógora.
– Ha azt mondja Jerzy, hogy forduljunk ügyvédhez, akkor azonnal megtesszük. És a többieknek is azt tanácsolom, hogy ne hagyják annyiban a dolgot. Ha minden villalakó bíróságra viszi az ügyet, akkor nem valószínű, hogy jól jön ki ebből a rapper. Éva családjában megoszlanak a vélemények a nótáról. Amíg a villalakó édesanyja csalódottságának adott hangot, addig a testvére, Györgyi viccesre vette figurát.
– Jó lett, mindenképp megveszem – mondta Györgyi, majd édesanyja megrökönyödését látva elhallgatott.
– Eddig nagyon szerettem Dopemant. Tetszett, hogy imádja a családját, nem értem, mi szükség volt erre. Miért kell más családját bántani? Biztos ebből akar pénzt csinálni – sóhajtott Baukó Györgyné, hozzátéve: mindenkit a cselekedete minősít.
Hasonló véleményen volt Alekosz édesanyja is.
– Bánt a dolog, de nem folyok bele. Ha mindenen felkapnám a cukrot, bolondokházába kerülnék – mondta Vája asszony. – Alekosz fogja eldönteni, hogy bíróságra viszi-e a dolgot. Ha kijön, és szembesül a dolgokkal, lehet, hogy lépni fog.
Dopeman azonban nem fél a pertől.
– Csókoltatom a hozzátartozókat, ha nem tetszik nekik a dal, akkor kinyalhatják a s…met – mondta Dopeman. – Nem bíróságra kell járni, hanem gyereket kell nevelni, hogy ne úgy akarjanak érvényesülni, hogy mutogatják magukat. Az igazság ne fájjon! Örüljenek, hogy ebben a szép szatírában megemlítem őket. Inkább köszönőlevelet várok tőlük. De ha pert akarnak, legyen. Tényekkel fogom alátámasztani az igazamat.

A színésznő kikászálódik az ágyból és az asztalhoz sétál, és mindehhez csak egy punciparókát visel. Ez az a jelenet, ami Kate Winslet nélkül nem ment volna. A harmincas években játszódó Mildred Pierce című, ötrészes HBO produkció elérkezett Marilyn Manson exének meztelen jelenetéhez. A karcsú színésznő felkel az ágyból és az asztalhoz sétál, miközben jól látható intim szőrzetét egy korhű punciparóka alakítja. A színésznőt kolléganője, Kate Winslet vette rá a meztelenkedésre, aki szintén játszik a minisorozatban, kétgyerekes elvált nőt alakít. Evan Rachel Wood az ő lányát, a botrányosan viselkedő Vedát játssza.

Evan Rachel Wood 1987. szeptember 7-én született Raleigh városában, Észak-Karolina államban Sara Lynn Moore színésznő, rendező és színi oktató, valamint Ira David Wood III színész, énekes, színházigazgató és darabíró gyermekeként. 1996-ban szülei elváltak. Marilyn Manson csaja volt.

Férfiak milliói irigylik, és nők milliói imádják Lionel Messit. Az argentin sztár mégis kosarat kapott, amikor megpróbálta meghódítani a modell Sabrina Ravellit.
Lionel Messi mostanában nincs hozzászokva a vereségekhez, legalábbis ami a futballt illeti. A magánéletben ugyanakkor szembesülnie kellett azzal, hogy bizony nem mindig éri el az ember, amit akar. A szexi modell, Sabrina Ravelli elárulta a Viviana Canosa című műsorban, hogy nemrég ajánlatot tett neki a Barcelona támadója, de ő kikosarazta. A 24 éves hölgy elmesélte, hogy akkor találkozott először Messivel, amikor a barátjával, a szintén argentin labdarúgó Neri Cardozóval meglátogatta őt. Amikor a pár szakított, Lionel azonnal támadásba lendült, virágcsokrokat küldött a lánynak és az interneten felvette a kapcsolatot Sabrinával.
“Barátként tekintettem rá, de ő elkezdett udvarolni nekem” – mesélte a lány. Ravelli szerint már egy éve chatelgetnek Messivel, aki nem tudja elfogadni a nemleges választ, mert nem ehhez van hozzászokva. A kétszeres Aranylabdás állítólag azzal próbálta meg befűzni a modellt, hogy megrészegítette őt, és hogy a lánynak is jó reklámot jelentene, ha ők együtt járnának. Sabrina eddig állta az ostromot, és azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a beszélgetéseiket. Hamarosan kiderül, hogy ettől meghátrál-e a sztár?