Sok éve történt, még középiskolás voltam. Volt az osztályomban egy fiú, (itt nevezzük Alexnek), akiben a középsuli első évében belezúgtam, amolyan kamaszosan:D Nem láttam a hibáit sem azt hogy nem illik hozzám. El tudtam Vele beszélgetni mindenről, sok mindent elmondott nekem, amit a barátainak nem… Nem léptem felé, hogy legyen köztünk“ valami.”Ő neki meg nem tetszettem. Legalább is azt hittem…
A második-harmadik évfolyamban nagyon megváltoztunk.Komolyodtunk, én pasiztam teljes gőzzel, elvesztettem a szüzességemet stb…Ő be került a „nagyok“közé, diák diri lett, stb.Ez még nem változtatott volna semmin. Csak az a tény borított fel mindent:meghazutolta önmagát, ezzel elárulva engem… Nagyképű kis „raj“lett, behízelgő modorú stb.Megbántotta a barátaimat/barátainkat. Ezzel kivívta maga ellen azt, hogy kimondjam neki:”Hányingerem van tőled te kis genny láda… Gyűlöllek Alex..“..Láttam rajta a fájdalmat és dühöt.Összevesztünk, nagyon csúnyán a tanárok szedtek szét minket…
Az elkövetkező két évben nem tudtak minket egy padba, vagy egymás mellé ültetni mert inkább álltam és, vagy kimentem óráról, de nem ültem le mellé.Probállt kedves lenni eleinte majd , miután egyre hidegebb voltam Vele, beltörödőtt… Aztán eljött a negyedik s vele az:érettségi…
Együtt mentünk be éretségizní, nem tudom miért vagy hogyan jött nekem: megöleltem.Jó volt hozzá bújni egy pillanatra, érezni az erejét, a nyugodtságát…Meglepődött, de nem tollt el sőt, szorosan magához ölelt, és a fülembe súgta:- Semmi baj jégkirálynő, minden rendben lesz…
Sikerült az érettségink…Rá egy hetére:
A túra tanár – kolesz vezető, szervezett egy túrát: 3 nap, 2 éjszaka fent a hegyekben.Barátnőm(Liza) kapva kapott az alkallmon, tudta , hogy szeretek hegyet mászni:Felírt engem is.Nem nézte meg, hogy Alex is jön…(Szerintem direkt)
Az úton nagyon jól viselkedtem, nem veszekedtünk.Sőt!Elkezdtünk beszéllgetni, bár tartottam a 3 lépés távot.Este a tábornál, volt egy kicsi tó, gondoltam ha elaludtak a többiek és egy picit lefürdöm benne…Amint mindenki elaludt , fogtam a cuccaimat és kiosontam a sátorból, megsimogatva Liza arcát( akit mai napig a testvéremként szeretek ).
Levetkőztem a tó partont. Szerencsémre úgy világított a Hold, hogy tisztán láttam mindent, erre még ma is sok év után emlékszem… Felvettem a fekete bikinimet, és belegázoltam tóba.Isteni érzés volt az egész napos menetelés után kicsit felfrissülni a hüvős vízben. Felálltam, víz pont a mellemig ért.Élveztem ahogy a hideg víz csiklandozza a melleimet.Hátra hajtottam a fejem, a hajam belelógott a vízbe, hosszú hajam volt a fenekemig ért… Nem voltak soha nagy melleim, se pedig túl kicsi. “Se nem kicsi se nem nagy“…Tenyérbe illő…Mindig is molettebb voltam, főleg a lábaim, (volt – van) rajta minden, husi is meg izom, Így tehát esélyem se volt az áhított őzike lábakra..Viszont derekam szép íves volt , sehol egy hurka.A vállaim is szép gömbölyűek, csak azok a fránya lábak… Ehhez párosul a világos barna hajam, természetes szőke tincsekkel, és szürkés- kék szemeim.- Hát az álomnőt nem rólam mintázták – fakadt ki belöllem halkan.
- Még mindig ezen rágódsz Jégkirálynő? – hallottam Alex mély hangját a hátam mögött.Megpördültem, és ott állt Ő derékig vízben, nem hallottam mikor belegázolt.
- Mit keresel itt?Nem hallottalak… – kérdezem, miközben a kezemet a melleimre fonom, valahogy mindig is takartam magam előtte…
- Annyira elgondolkodtál , hogy nem hallottál.Amúgy ez az „álomnő“ dolog…- kezdte volna de félbeszakítottam
- Jaj Alex, nem kell , hogy sértegess elég fáradt vagyok anélkül is.Csak úszni akartam egy kicsit, de már itt se vagyok…Tiéd a pálya Elnök Úr- mosolyogtam Rá , így szoktam szekálni, ezzel mindig felhúztam, akkor is láttam rajta, hogy legszívesebben megfojtana…Emelt fővel elakartam mellette menni, de nem jött össze.Hirtelen magához rántott és lefogott úgy nem bírtam megmozdulni.
- Most pedig meghallgatsz! Elegem van abból, hogy nem hallgatsz végig, abból , hogy mindenkivel egy angyal vagy, kedves, megértő… De velem olyan vagy mint egy hárpia!Miért Lily?!Mivel érdemeltem ki?! – mondta dühtől reszkető hangon, és szorosabban tartott.Bennem is fortyogott a düh… Hogy mer csak így lefogni, ENGEM! felelősségre vonni..És magamra is dühös voltam, mert az érintésétől, a közelségétől teljesen lebénultam.Akkor ott úgy éreztem ehhez nincs joga.Ránéztem, belefúrtam tekintetem a sötétkék szempárban, ami tele volt sértetségel, és valami mással..
- Mert elárultad a régi éned, azt akibe beleszeretem! Megölted azt aki voltál és ezzel megölted azt akibe igazán szerelmes voltam! Gyűlöllek Alex, ez már gyűlölet nem szeretet…Igazából hálásnak kéne Neked lennem , mert megmutattad azt:ostobaság szeretni valakit, mert úgy is csak te szívod meg.A régi énedet szerettem, nem pedig azt ki most vagy.Nem… A mostaninak csak egyet tudok mondani: Gyűlöllek!!… – szinte már kiabálva mondtam ki az utolsó szavakat.Kitéptem magam a karjai közül, és kiakartam menni a vízből.Nem hagyta, visszahúzott s megint lefogott, hiába ellenkeztem.Ütöttem ahol értem …De Ő könnyedén lefogott, és szorosan magához szorított.
- Nem mész sehova, Jégkirálynő.És tudod miért nem?Mert szeretlek, és nagyon kívánlak.És igazad van tényleg volt egy hülye kamasz korom.De nem tudtam , hogy ezzel elveszítelek…- suttogta bele a fülembe.Majd belecsókolt a nyakamba.Megborzongtam ahogy a ajkával a nyakamhoz ért.Probálltam eltolni, mielőtt valami olyasmit tennék amit megbánnék…
- .Annyiszor elképzeltem azt , hogy Téged ölellek, csókollak, ahogy a nevemet kíáltod amikor az enyém vagy…Ellképzeltem azt, ahogy átfonsz a lábaiddal, vagy egyszerűen csak azt:mosolyogsz rám és a nevemet suttogod, vagy csak hozzám simulsz…- suttogta bele a fülembe…Megremegtem a szavaitól, hiszen számtalanszor elképzeltem én is azt ahogyan megcsókol, ahogy szeretkezünk, ahogy belémhatól, …Egyre erősebben szorított magához, tudtam :ha megcsókol végem…Gyorsan eltoltam magamtól.
- Nem most jöttem a zárdából, tudom mire megy ki a játék Alex.Ez mind nagyon szépen hangzott de csak addig gondolod komolyan amíg a Durex kitart…Nem leszek trófea, amúgy is megnyugodhatsz.Amit az előbb mondtam az már elmúlt- mondtam bele a szemébe.Felmorrant és megint magához húzott .
- Fogadjunk, hogy Te is kívánsz, ugyan úgy ahogy én, Jégkirálynő.- dörmögte és lecsapott a számra…Vadul csókolni kezdett, ostromolva az ajkaimat.Szorosan magához húzott és érztem , hogy kezd keményedni, és azt ahogy meztelen felsőtestéhez feszül a mellem.”Rúgd ágyékon….Rúgd ágyékon…”zakatolt a fejembe, de nem tettem semmit…Teljesen lebénított a csókja.Felsóhajtottam, s kábultan viszonoztam.
…Nyelveink vad táncba kezdtek, egymás száját haraptuk… Ezzel is büntetve az elmúlt három év sértéseit…Kiszabadítottam a karom és végígsimitottam az arcát, majd beletúrtam rövid gesztenyeszín hajába…Átfogta a derekam, és megemelt egy kicsit.Szorosan tartott, miközben a nyakamat harapdálta vadul s mégis érzékien.Teljesen elvesztettem a fejem, teljesen megrészegülve sóhajtottam fel a karjaiban… De mégis bennem volt a tudat:”gyülölnőd kell“….Mintha érezte volna , hogy elbizonytalanodtam s ezért újból megcsókolt, fogai közé vette az alsó ajkaim és szívogatni kezdte… Végighúztam a körmeim izmos hátán, amitől felnyögött. Megcsókoltam én is, beleharapva a sz ajkaiba.Éreztem a vére ízét, de nem bántam azt akartam, hogy szenvedjen annyira amennyire én szenvedtem a három év alatt titkon, mikor láttam, hogy más lányt csókol…Felszíszent de nem tolt el , sőt beletúrt a hajamba, ezzel összekócolta azt. A csípőmet hozzányomta a saját ágyékához. A hideg vízben érzetem ahogyan áll már a férfiassága. Felnyögtem és hozzá simultam. Eljött az a pont, mikor már a szenvedély átveszi a józan ész helyét s nem érdekel semmi.Nem érdekelt , még az sem , hogy a legnagyobb ellenségemet kívánom úgy , hogy még senkit se… Akartam , hogy bennem legyen… Közben a kezemmel a hátát és a mellkasát simogattam , karmolgattam… Éreztem, ahogy megremeg közben.
- Kívánlak Lilyen… – mormogta bele a fülembe- Minden egyes érintésed olyan mintha tűzet gyújtottak volna bőrömön.- mondta és beleharapott a nyakamba.Mély hangjától megbizsergett a gerincem, és elöntött a forróság..És miért is ne, megtalálta az erogén zónámat ami a nyakam és a kulcscsontom találkozásánál van. Halkan felkíáltottam, és hátra vetettem a fejem, éreztem ahogy a kéj megrázza a testem.Ő csak tovább csókolt- harapott, szinte mint aki tudja , hogy hol vannak az erogén zónáim, majd a combomat a derekára húzta, és én egy könnyed mozdulattal átkulcsoltam a derekát, és a nyakába kapaszkodtam, levegő után kapkodva.Őrjitö érzés volt ahogy férfiassága a puncimhoz feszült, és az a tudat, hogy két ruhadarab választ el attól, hogy az Övé legyek.Kicsit megmozgattam a csípöm a szerszámán.Alex levegő után kapkodott, és a melleimet kezdte el hevesen maszírozní mind két kezével, miközben nyelveink vad táncba kezdtek.Azt hittem nem bírom tovább, hogy ezt nem lehet fokozni, ezt az kéjes mámort amit Alexal élek át egy hűvös vizű tóban miközben megvilágít minket a Hold..
- Alex én… – sóhajtoztam bele a fülébe. – Kívánlak….
- Mondtam Jégkirálynő, hogy Te is úgy ahogy én Téged….De nem én jobban- mosolygott rám.Kigázolt a vízből és megindult (karjaiban velem) a fák közé.Közben én folyamatosan izmos mellkasát cirógatam, harapdáltam, nem bírtam magammal.Közben éreztem , hogy egyre jobban keményedik az érintéseim hatására.Végül letett egy pokrócra.Kérdőn meredtem Rá.
- Rajzoltam- vont vállat- És reméltem, hogy kijösz sétálni , mint mindig ha új helyen táborozunk…
- De jó megfigyelő vagy- mosolyogtam miliméterekre a szájától.- Tudsz még mást is Rólam?
- Igen, örjítő vagy – mosolygott vissza, és megcsókolt megint, átkaroltam a nyakát.miközben a keze a bikini felsőmet kapcsolta ki.Egy mozdulattal levette rólam a fekete felsőt, kezei rá siklottak a melleimre, és simogatni, maszirozní kezdték őket.
- Ahhh, Alex- szakadt k belöllem a sóhaj akaratom ellenére.Alex elmosolyodott és csokóllgatni kezdte a melleimet…
Ezzel mintha bomba robbanások sorozatát szakította fel volna bennem, megvonaglottam, azzal együtt ágyékomat az övéhez nyomtam.Alexből egy erőteljes sóhaj tőrt fel, miközben a mellbimbómat kényeztette nyelvével.Ütemesen szívogatni kezdte , hol egyiket – hol pedig a másikat.Éreztem ahogy elönti a kéj az eddig is nedves puncimat.Bódultan az ágyékához nyúltam, és megsimogattam, nadrágon keresztül majd belecsúsztattam a kezem.Csodálom, hogy nem repedt szét a nadrág, hiszen hatalmasra duzzadt farokkal találtam magam szembe.Alex felnézett a melleimből, felállt és levette a nadrágját.Igy már teljesen meztelenül láthattam Őt.A látvány még jobban felizgatott, fel akartam állni hozzá, hogy kényeztessem egy kicsit, de Alex vissza nyomott, és vadul megcsókolt.
- Érezni akarom, ahogy benned vagyok, ahogy elélvezel amikor az enyém vagy….- suttogta bele a nyakamba, majd a keze lejjebb siklott egészen le a puncimra.Én már nem tudtam magamról semmit, …csak azt, örülten kívánom Őt.Egy mozdulattal lehúzta a bikinin alsómat, és a Vénusz dombomat kezdte simogatni.Éreztem ahogy a nedvem elönti az egész puncimat…Majd a csiklómat kezdte el simogatni, egyre gyorsabban és gyorsabban jártatta rajta az ujját.Egyre hangosabban szedtem a levegőt, a hüvelyem lüktetéséből éreztem hogy nem sok kell és eljön az első orgazmusom.
- Alex… Nem… bírom… tovább… – ziláltam hangosan – ne….- kiáltottam fel, mikor elöntött az utolsó nedv hullám, és érzetem, ahogy a testem megfeszül, s mintha ezernyi szikra érte volna el legnagyobb lángját, majd hirtelen kihunyt.
- Olyan szép vagy mikor elélvezel Szerelmem.- suttogta bele Alex a fülembe- Ezt akartam látni…- mondta s megcsokóllt.Most nem vadul hanem gyengéden, érzékien.Milliméteröl milimétere birtokba véve a számat.A csók közben felültem, és a hátára forditotam, és lovagló ülésben helyezkedtem el rajta, előre döltem, s végismitotam az arcát.
- Most én jövők Kedvesem.- haraptam bele a nyakába…Majd lassú kínzó harapásokkal és puszikkal haladtam egyre lejjebb és lejjebb.Közeben a meztelen csupasz puncim, az ágaskodó farkához ért.Tudtam, hogy megörjitem , láttam rajta azt hoyg alig várja mikor érek a farkához, de én gondosan kikerültem azt, és csak tovább mozogtam rajtaa csipömmel ., Engem is kínzott az ahogy a puncimhoz ért a hatalmas szerszámja, de nem ültem még bele.Nem, még szenvedjen..A csípömet fel s le mozgatva, kínoztam tovább…
- Abbahagyjuk?- kacérkodtam miközben kezem a makkját simogatta
- Nee… Lily kicsim , ne kínozz – mondta zilálva miközben, a kezem lesiklott a farkára, és ütemesen húzogatni kezdtem rajta a bőrt, .- Áhh gyere Szerelmem érzeni akarom a puncidat.- ült fel Ő is, és a hátamra döntött
- Teljesen felhúztál- harapott bele melleimbe gyengéden- ezért most kapsz Kicsim- mosolygott rám
- Gyere, várlak- emeltem meg a csípömet.Erre ő lehajtotta a fejét a puncimhoz
- Nem még nem… – mormogta bele a puncimba, és tövig belenyalt.Feskitotam, annyira váratlanul ért.
- Milyen nedves vagy…Muszáj megkóstolnom….- és megint nyalogatni kezdte a puncimat.Előzsőr a hüvelyem bejáratát, és a kisajkakat kezdte el a nyelve hegyével simogatni, majd széthúzta és beledugta a hüvelyembe a nyelvét.Egy mély kiáltás tört fel a torkomból, ahoyg a nyelvét ütemesen kezdte ki- be jártatni a lucskos puncimban.
- Most már kívánsz Kicsim – hajolt ismételten fölém Alex, és megcsokólt. Száján éreztem az én nedvem édes-sós izét, majd hirtelen belémhatolt, s teljesen tövig belém nyomta a farkát. A meglepetségtől és a kéjtől, felkiáltottam.
- Annyira szűk kis puncid van… Isteni benne lenni… – sóhajtotta, majd lassan visszahúzodott.
- Annyira nagy vagy, teljesen kitöltesz- suttogtam bele a fülébe…Amint teljesen kint volt, újból belémhatolt de most lassabban mint előzöleg.Mozogni kezdett, s testem felvette az Ő ritmusát…
Ahogy gyorsitott átkulcsoltam a csípöjét a lábammal…Csattogott farka a nedves puncimban ahogy egyre vadabbul és gyorsabban dugott.Közbe – közbe rá szoraítottam a hüvelyemmel amitől csak még jobban bevadult.
- A nem bírom , Aleeeeeeeex – sikitottam fel ahogy egyre vadabbul dugtunk, testem átvéve az Ő ritmusát.
- Én se… Őrjitöen szűk vagy… Megörülők Érted – zilált bele a fülembe. – Gyere velem Kicsim… mondta hangosan, és a csípömet átkarolva , még gyorsított a tempón, Nem hittem volna hoyg ezt lehet fokozni…A puncim szabályosan elnyelte a farkát, ahogy vadul tövig merült bennem újra és újra- Míg végül éreztem, hogy közeledik
- Alex, végem van…. – sikitottam fel.
- Gyere én se birom- zilállt vissza Alex, zöld szeme csak úgy lángolt.
Szinte egyszerre öntött minket el a kéj.Együtt vibráltunk bele az éjszakába boldogan és kielégülten.Mellém feküdt és szorosan magához ölelt, s gyengéden megcsokóllt, és én boldogan simultam bele a karjaiba.Nem akartam arra gondolni, hogy perceken belül megint mi leszünk Lily és Alex a két esküdt ellenség akik ki nem állják egymást…Nem akartam arra gondolni, hogy azzal az emberrel szeretkeztem az előbb akit megvetek és aki engem is megvet….Nem akartam , de még is valahogy oda szemtelenkedtek ezek
- Legyél itt mikor felébredek Jégkirálynő, sok mindent kell megbeszélnünk… – mondta miközben beszívta a hajam illatát- sok mindneről kell beszélnünk.- s azzal elaludt.Legszívesebben én is elaludtam volna ott a karjaiban.DE amint láttam, hogy mélyen alszik, felkeltem melőlle összeszedtem a ruháimat, betakartam a pokrócal, és könnyekkel a szememben ott hagytam Őt, elmenekülve számtalan kínos kérdés és visszakozó mondat elöl..
Archive for 2011, február
A rendszeres edzés hatására emelkedik a paraszimpatikus tónus, amely jó hatással van az erekcióra és a hölgyek izgalmi állapotára is. Amíg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető, addig sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás jót tesz a szexuális életnek is.
A rendszeres edzés hatására emelkedik a paraszimpatikus tónus, amely jó hatással van az erekcióra és a hölgyek izgalmi állapotára is.
Amíg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető, addig sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás jót tesz a szexuális életnek is. Ez utóbbi kielégítő volta pedig magabiztosabbá tesz, javítja az énképet és még az immunrendszert is erősíti. A folyamatokról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt.
Jobb kondícióval könnyebb: Egyértelmű, hogy a szexualitás gyakorlásához szükséges a megfelelő kondíció, ennek hiányában ugyanis csökken a teljesítőképesség, az aktus hossza, intenzitása és maga a libidó is.
Ha ugyanis az aktussal együtt járó élettani hatások (emelkedő vérnyomás és pulzus, élénkülő vérkeringés, az izmok fokozódó vérellátása) egy fizikailag gyengébb szervezetben játszódnak le, sokkal erősebben kimerítik azt. És ezt még a központi idegrendszerben felszabaduló, boldogságérzést generáló kémiai anyagok sem feledtetik.
A szexualitás egyik fő alapja az egészséges érrendszer. Eredetileg a „kék tablettát” is koszorúér-szűkületre fejlesztették ki, hiszen nitrogén-monoxid tartalma tágítja az artériákat és a kisereket. Tulajdonképpen mellékhatásként fedezték fel, hogy erekciót is képes okozni azoknál, akikben megvan a vágy, de az erek már nem tudnak megfelelő mennyiségű vért pumpálni. A mozgás azzal, hogy fokozza a vérkeringést, növeli az úgynevezett shear-stresszt (áramlási stresszt), ez pedig megnöveli az erek tágulékonyságát azáltal, hogy az ér belhártyáját képező sejtek több nitrogén-monoxidot termelnek.
Vagyis a rendszeres kardioedzés jó minden olyan állapotra, amely az érrendszer károsodásával jár, így akár természetes Viagraként is hat. Ráadásul a mozgás a hormonális- és az idegrendszerhez kapcsolódó szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszert is befolyásolja. A rendszeres edzés hatására ugyanis emelkedik a paraszimpatikus tónus, amely jó hatással van az erekcióra és a hölgyek izgalmi állapotára is.
Milyen tényezők csökkentik a vágyat? Jónéhány olyan tényező ismert, amely negatívan befolyásolja a libidót és/vagy az ágyban nyújtott teljesítményt. – mondja dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője.
Tehát aki igazán jól szeretné megélni a szexualitását, jobban teszi, ha végiggondolja az életmódját, és felhagy azokkal, amelyek csak rajta múlnak. A vágycsökkentő faktorok:
- dohányzás (hazánkban közel 5 millió fő dohányzik)
- alkohol (Magyarországon 1 millióan küzdenek alkoholfüggőséggel)
- a stresszel való megküzdés nem kielégítő volta
- kémiai szerek, egyes gyógyszerek, kábítószerek
- húgy- és ivarszervi betegségek
- akut vagy krónikus betegségek (egy influenza éppúgy elveheti a kedvet, mint a degeneratív kórképek)
- lelki problémák, pszichés betegségek
Jóga vagy kardioedzés? Egy német kutatásban azt vizsgálták, hogyan hat a fizikai aktivitás és a jóga a közérzetre, a hangulatra, a stresszel való megküzdésre, a testképre, a szociális kompetenciákra és a szexuális életre.
A kutatások során 18 egészséges személlyel végeztettek egy 20 alkalmas gimnasztikai programot és 21-en vettek részt jógatréningen. A résztvevők a kísérlet előtt és után is kitöltöttek egy kérdőívet, amelyből az alábbiak derültek ki:
- Mindkét program növelte a szociális kompetenciák mértékét, vagyis mindenki úgy érezte, a rendszeres mozgásnak hála, jobban boldogul a környezetével.
- A jógázók elmondták, hogy kevésbé érezték magukat feszültnek, fizikálisan és közérzetben is fittebbnek érezték magukat.
- A kardiomozgást végzők közül azok, akik korábban szexuális problémákról számoltak be, a mozgás hatására ezek javulását érzékelték.
Az egyik legjobb hatású sporttevékenység ebből a szempontból a futás.
Ráadásul ez az egyszerűen megvalósítható mozgásforma (amelynek szinte egyetlen fontos kelléke egy jó futócipő) jótékonyan hat a légző- és keringési rendszerre, erősíti az izmokat, fogyaszt és növeli az állóképességet. Ez utóbbi tulajdonság nyilvánvalóan hozzájárul a jó szexhez is, hiszen egy minimum fél órás aktus, ami tartalmaz előjátékot, orgazmust és befejezést, felérhet akár 5 kilométer futással.
Egyéb pozitív hatásai közé tartozik, hogy a futáshoz hasonlóan zsírt éget, és jó hatással van a bőr állapotára is.
Aki pedig a futásnál megtapasztalta, milyen remek érzés, amikor átlendülünk a holtponton, a szerelmével is újra és újra kívánja majd átélni az orgazmust – hiszen a két érzet hasonló kémiai folyamatoknak köszönhetően alakul ki.
A szex mégsem sport: Bár a szexuális tevékenység felérhet egy kiadós testedzéssel, természetesen azt nem lehet állítani, hogy a szex átveheti a sportolás szerepét, ám a kondíció megőrzése szempontjából mindenképpen jó hatású.
Bizonyos felmérések szerint a rendszeresen sportolók többször is kívánják a szexet vagy gyakrabban élnek át orgazmust és intenzívebben élik meg saját és partnerük szexuális élményeit. Ez természetesen nem egyenlő azzal, hogy csak a sportolók lennének jó szeretők.
Ugyanakkor nem szabad átesni a ló túloldalára, ne tekintsük csupán kalóriafaló gimnasztikának a szexet, hiszen így kizárólag a teljesítményre koncentrálnánk, ami a dolog lényegét veszi el. A testi és lelki harmónia ebben a kérdésben is döntő jelentőségű.
Meztelenkedés, szexvideók: semmi sem szabhat gátat a sztár szereplési vágyának! Sokan hangoztatják, hogy bármire képesek pár perc hírnévért, mások be is vállalnak számos meredeknek tűnő dolgot. A legelszántabbak a meztelenkedéstől és kamerák előtti szextől sem riadnak vissza, ahogyan például Kim Kardashian sem.

A valóságshow sztár tulajdonképpen az egész életét kamerák előtt éli: családjával a Keeping Up With The Kardashians valóságshow-ban szerepel. Testvérével nemrég forgatta a Kourtney And Kim Take New York című új műsorát, melyben ausztrál ismerősével, Shengo Deane-nel kerül igencsak közeli kapcsolatba.
Ennek viszont vélhetően új barátja, Kris Humphries nem örül majd annyira, bár Kim mentségére legyen mondva, a forgatás idején még szingli volt. Új pasija pedig igazán tudhatta, mit vállal, ha összejön Kimmel, ugyanis a szépség a Playboyban és az FHM-ben is megmutatta már magát, 2007-ben pedig szexvideója került fel az internetre…
Manapság a férfiak és nők előszeretettel használják az internetet, illetve az internet adta lehetőségeket arra, hogy megtalálják a számukra legideálisabb partnert. Azok a párok, akik ilyetén módon ismerkednek meg, a szexkutatás eredménye szerint hamarabb eljutnak ahhoz a felvonáshoz, ahol a szex kapja a főszerepet.
Az Egyesült Államokban a Shape és a Men’s Fitness magazinok által indított felmérés szerint ötből négy nő, és ötből három férfi véli úgy, hogy a digitális közelség sietteti az első szexuális együttlétet. A kutatásból kiderül az is, hogy az interneten ismerkedő párok közötti virtuális beszélgetésben hamarabb esik szó szexualitásról, mint az a hagyományos, személyes ismerkedések alkalmával történne. A magazinok tesztjeit kitöltők ugyanis elárulták, hogy valóban bátrabban kérdeznek és válaszolnak a szexszel kapcsolatban monitorjaik elől, mint személyesen.
Azok, akik közösségi portálokon ismerkednek, általában 10-20 napot töltenek virtuális beszélgetéssel mielőtt találkoznának, ez idő alatt pedig akarva-akaratlan szó esik a szexualitásról. A tesztet kitöltők arról számoltak be, hogy kevésbe visszafogottan csetelnek a közösségi portálok segítségével az éppen aktuális partnerjelölttel, mint ahogyan azt tennék személyesen.
„Az internetes beszélgetésekben az a jó, hogy könnyebben elkerülhetőek az arcpirító szituációk, hiszen itt, írásban, több időm van átgondolni azt, hogy hogyan is akarok reagálni a feltett kérdésekre, és valóban, hamarabb szó esik a szexről is. Az, hogy fizikailag távolság van a partnerem és köztem, feljogosít arra, hogy szabadabban kérdezzek és válaszoljak.” – árulta el egyik olvasónk a véleményét a szexkutatással kapcsolatban, amelyben öt nőből négy nyilatkozott úgy, hogy valóban a digitális közelség miatt feküdt le hamarabb partnerével; hamarabb, mint azt személyes ismerkedés alkalmával tette volna.
Az SMS a nyerő
Az okos telefonok és a laptopok is nagyban hozzájárulnak a kapcsolatok elmélyüléséhez, de a felmérés alapján a kapcsolattartáshoz használt legnépszerűbb eszköz még ma is az SMS. A férfiak harminckilenc százalékkal, a nők pedig százötven százalékkal többet SMS-eznek a felmérés alapján, mint amennyit telefonálnak. A megkérdezettek hatvanöt százalékát SMS-ben hívták el az első randira, negyvenkilenc százalékukat pedig Facebook üzenetben invitálták romantikus találkára.
Rákeresnek az exre
A kutatás további eredményei alapján a kémkedésben a nők vezetnek: a megkérdezettek hetvenkét százaléka nézett utána reménybeli partnere volt barátnőinek valamely közösségi portál segítségével. A remény az interneten is utoljára hal meg: a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka ugyanis szakítás után sem törölné Facebookos kapcsolatát exével, sőt, hetvenöt százalékuk rendszeresen leellenőrzi a volt kedves profilját.
Cumswapping című pornófilm forgatásán készültek, vagy tetszenek a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek privát castingon és többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés
A német rendőrség értetlenül áll a szennyvízaknába dobva talált 9 éves kislány esete előtt. A gyerek súlyos koponya és hasüregi sérülésekkel, mesterséges kómában fekszik az esseni kórházban, és kihallgatni még nem tudták.
Egyelőre úgy tűnik a szexuális indíttatású bűncselekmény kizárt, mivel a lányra teljesen felöltözve találtak az aknában. Igaz szorosan megkötözték, és a száját is betömték, és így dobták a mélybe, majd a nehéz aknatetőt gondosan a helyre rakta a tettes.
A rendőrség ezeknek a részleteknek az alapján gyilkossági kísérlet ügyében nyomoz ismeretlen tettes ellen, akiről egyelőre semmit nem tudnak, mint ahogy az indítékáról sem.
A kislány hétfőn éjszaka éjfél után találta meg egy rendőrkutya az aknában, amikor már több órája nagy erőkkel kutattak utána, helikopterek és hőérzékelő kamerák bevetésével. A lány egy iskolai foglalkozás után hazafelé tűnt el.
Több orvosi szaktanulmány állítja, hogy a szenvedélyes kerékpározás hosszú távon rossz hatással lehet a férfiak szexuális teljesítményére, és akár terméketlenséghez is vezethet.
Egy spanyolországi vizsgálat szerint a triatlonisták között azoknak volt a legrosszabb a spermium minősége, akik a legtöbbet edzett kerékpárral. A cordobai egyetemen készült tanulmány szerint nem is kellett sok ahhoz, hogy látványosan romoljanak a statisztikai eredmények. Azoknál, akik hetente 100-110 kilométernél többet kerékpároztak 4 százalék körülire jött ki a normál, egészséges spermák aránya, ami a boston.com egészségügyi tanácsadója szerint már nemzőképességi problémákkal járhat.
Statisztikailag igazolt kapcsolatot talált a kerékpározás és az alacsony spermiumszám között egy bostoni kutatás is. A bostoni egyetem 2200 olyan férfit kérdezett testedzési szokásairól, akik mesterséges megtermékenyítési klinikán jártak.
A Termékenység és sterilitás címen publikált tanulmány azt állítja, hogy a rendszeres sportolást kerülők 23 százalékát érintette ez a probléma, a heti rendszerességgel, legalább öt alkalommal biciklizőknél viszont 31 százalékot. A kutatók megvizsgálták az ivarsejtek motilitási mutatóját is, azaz, hogy a spermiumok között milyen arányban vannak a jó mozgás képesek. Ez a szám a kevés edzéssel beérők között 27 százalékban bizonyult alacsonynak, a rendszeresen kerékpározók között viszont 40 százalékban.
Az orvosok egyelőre csak találgatnak, a tanulmányszerzők szerint is több vizsgálatot kell elvégezni ahhoz, hogy egyértelmű összefüggésként értékeljék az eredményeket.
Milyen jó a Blikknek vetkőzni, folytatódik a Blikk szépe 2011 verseny, a harmadik casting lányait láthatjátok.
Two babes getting a face mask. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
Minap egy érdekes sztori történt velem. Egy kis cégnél dolgozok mindenes ként, de leginkább a számítógépeket babrálom. Van egy főnököm, aki kimondottan normális. Már a rokonságának a gépeit is megcsináltam mind, szóval ismerem az egész családját. Feleségét ez idáig nem sokszor láttam, talán egyszer kétszer. Mindig a nőket hajtja, ez tény, gondoltam az asszony nem kívánja a szexet. De tévedtem, de erről majd később.
Történt, hogy elromlott az asszony gépe, és behozta karbantartásra. Mint mindig adat mentéssel kezdtem. Ekkor figyeltem fel egy érdekes mappára. Egyik társkereső oldal neve. Természetesen nem piszkáltam bele. Jöttek a levelek mentései. Hát ugyanazon társkereső végződéssel az egyik kiszolgáló. Ekkor esett le, hogy asszonyka bizony egy internetes oldal tulajdonosa. Meglepett, de nem foglalkoztam vele különösebben. Gép újra telepít, minden visszarak. Főnök megkért ,hogy vigyem vissza nekik, mert ő azt sem tudja hol kell bekötni. Erre ugye az ember nem mond nemet.
Olyan dél tájt érkeztem, a felesége volt csak otthon. Csengettem. Kisvártatva megjelent az asszonyka. Egy rövidnadrág és egy fehér top volt rajta. Korához képest nagyon is jól nézett ki. De ugye én a gépet jöttem szerelni. Bemutatkoztam, bementem. Beraktam a gépet és láttam rajta azt a fajta kíváncsiságot, hogy vajon minden megvan-e.
- Megvan minden levél és dokumentum – mondtam megnyugtatva
- Akkor jó – válaszolt teljes nyugalommal. – Sok bizalmas adat volt rajta, féltem elveszik.
- Szerintem minden megvan, de üljön ide és nézze meg.
Leült és izgatottan keresgélt.
- Minden megvan. Szeretnék kérni még pár dolgot. Megcsinálnád nekem?
- Persze. Bármit a főnök feleségének.
- Bármit? Ezzel azért vigyázz.
- Miben segíthetek. – ültem le a gép elé.
- Két-három programot kellene nekem megkeresned.
Elmondta őket én meg megkerestem. Közben hozott egy kávét, és oda állt mögém. Ez kicsit izgatóan hatott rám, de nem tudom miért. Majd megértettem. Éreztem egy finom parfümöt rajta. Az a farok állító típus. Erre elkezdte masszírozni a hátamat ilyen finoman. Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy de jó lenne…
- Mi jár a fejedbe? – kérdezte.
- Őszintén? Nem mondanám el. – válaszoltam. És ebbe a pillanatba álltam is fel, hogy elindulok.
- Hova sietsz?
- Szerintem ez nem jó ötlet, amit csinálunk.
- A nem jó ötlet az, hogy te félre értesz.
- Mire gondolsz?
- Te azt hiszed, hogy én ki akarok kezdeni veled?
- Igen.
- Akkor tévedsz. Nem akarok veled kikezdeni.
Szégyenemben majdnem elsüllyedtem, hogy is képzelhettem.
- Elnézést kérek.
- Semmi baj. Mutasd, még meg hol vannak a leveleim.
- Oké. – Közben őrlődtem, hogy lehetek ilyen hülye.
Mögé álltam és láttam, hogy a Képek mappát vizslatja. Majd azon belül a Saját képeim mappát.
- Erre hányszor verted ki? Tette fel a kérdést.
- Én meg se néztem őket.
- Kár. Akkor most megfogod.
Szemem-szám tátva maradt. Kláriról készült erotikus képek voltak benne. Egy pillanat alatt állt a farkam. Az egyik képen ketten dugták, egy embert meg szopott.
- Most meglepődtél, mi? – kérdezte, majd nyúlt a sliccem után. Kigombolta. Én se köpni se nyelni nem tudtam.
- De Te az elébb azt mondtad nem akarsz velem kikezdeni.
- Az már nem a kezdet volt édesem, akkor már tudtam ma… – elővette a farkamat és egy pillanatra elakadt a szava-… de hogy ekkora szerencsém lesz. Mit szeretnél velem csinálni? –kérdeztem majd levette a topját.
- Én parancsolok?
- Te. – mosolyodott el.
- Játssz magaddal.
- Rendben.
Levette a maradék rövid nacit, leült a forgó székbe. És simogatni kezdte magát.
- Várj, hagyd abba – szóltam.
- Nem.
- De azt akarom, hogy teljesen vetkőzz le.
- Most már én diktálok – mondta, majd oda gurult a székkel kivette a kezemből a farkam. – Ez most az enyém.
Tövig tolta a torkára a farkam. Közben letépkedtem a maradék bugyit róla. Keményen neki állt szopni.
- Állj mindjárt elmegyek.
Nem szólt semmit csak szopott. Meg fogtam a haját és egyre keményebben húztam rá a fejét. Éreztem, hogy nem bírom tovább. Akartam jelezni, hogy nem bírom tovább, de ezt ő is érezte. Kivette a farkamat a szájából. Betette a mellei közé. Pár húzás után, mikor már majdnem a végén voltam, felállt és kiment a szobából. Nem tudtam mire vélni a dolgot, egy pillanatra a gyönyörtől ott hagyott. Két perc után visszajött.
- Befejezted egyedül? – kérdezte
- Nem. Te fogod. – majd elkaptam a és oda rántottam magamhoz. – Velem ne szórakozz, fejezd be amit elkezdtél.
Letérdelt, és még nagyobb vehemenciával szívta a farkamat. És közben ujjazta magát. Majd mikor tényleg ott voltam elkaptam a haját és a torkig toltam a farkam. Ő nyelte, és közben a seggemet simogatta. Majd szépen fényesre nyalta.
- Köszönöm.
- Tedd meg. Most te jössz.
Tudtam mi a dolgom. Felültettem egy kanapéra és letérdeltem elé. Óvatosan elkezdtem nyalni a punciját. Finom borotvált punci volt az. Elkapott a hév, egyre inkább nyaltam, majd feltoltam neki egy majd két ujjamat is.
- Basszál meg. Könyörgöm.
- Nem. – Majd folytattam a nyalást.
Fél órája nyaltam már, és közben az én farkam ismét merev lett. Hangos nyökögésből tudtam, hogy nem sokára elmegy. Így viszonozván az előzőt, abba hagytam.
- Könyörgök ne hagyd abba.
- Nem is hagyom. – Felállítottam a kanapéról, az asztalra ültettem, és betoltam neki a kemény farkamat.
- Köszönöm. – mosolyodott el.
Eszméletlen jó segge, és melle volt. Csak markolásztam. És közben a mutató ujjammal megcéloztam a felderítetlen gyönyörnyílását.
- Még ne.
- Rendben.
Folytattam. Ordítozva sikított. Én persze élveztem a helyzetet. Kefélés közben arra gondoltam, hogy én a főnököm feleségét kefélem. Ettől egyre inkább állt a farkam, és jobban szorítottam rá. Ezt ő is érezte és és egy vulkán ként kilövellő ordítás hagyta e a száját. Elment.
- Most te jössz. Mi szeretnél, hogy fejezel be?
- Hajolj le.
Engedelmeskedve lehajolt. És hozzátette:
- Oda teszed ahova akarod.
Ez ugye felhívás egy keringőre. Oda tettem a popojához, és finoman megnyálaztam mielőtt betoltam, nem kellett sok és már bent is voltam a szűk kis barlangba.
- Ez fáj. De csináld, kérlek. Túl nagy a farkad.
Ettől még jobban begerjedtem és ütemesebben toltam a popsiját.
- A számba élvezz, kérlek.
- Rendben. – És ezzel a lendülettel kivettem a popsijából és betoltam a két melle közé.
Még láttam a fájdalmat az arcán viszont a következő pillanatban, megremegtem, és éreztem, hogy a forró száj körülöleli a farkam. Fél holtan a hajába kapaszkodtam, és toltam a farkamat a szájába. Körülbelül egy percig szinte az eszméletvesztés határáig élveztem, és a végén telelőttem a száját ismét.
