Február vége óta 200 fölé emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik jelentkeztek a holland katolikus egyház által megadott telefonszámon. Az egyháznak meg kellett emelnie az alkalmazottak létszámát a folyamatosan érkező bejelentések kezelésére.
Jan Waaijer a holland katolikus egyház szóvivője arról beszélt, hogy megrendítette őt a panaszok, bejelentések áradata. A telefonvonalat azt követően bocsátották az egyház szexuális áldozatainak a rendelkezésére, hogy kipattant a szexuális molesztálási botrány a ‘s-Heerenberg fiúiskolában, ahol a 60-as, 70-es években a szerzetesek tömegesen szexuálisan kihasználták a fiúkat.
A szóvivő szerint a katolikus egyház mára már olyan érett, hogy képes önkritikát gyakorolni és megbirkózni a problémáival. A holland sajtó szerint, egy meg nem nevezett nagy biztosító társaság egymillió eurót különített el a katolikus egyház szexuális áldozatainak kártérítésére Hollandiában.
További egyházi szex: Feljelentések után lemondott a püspök - Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap - Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok - Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap - A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában - Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek - Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt - Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.