Szexpláza

Ha már mind a baszásról volt szó, akkor tessék. S ez ráadásul egyben művészettörténeti lecke es, aki megfejti, hogy honnét vannak a képek, az kap ajándékba egy pakk filtru néküli kárpácit.

Körbekerültem a csupa-szöglet épületkolosszust. Mintha formákkal és színekkel ismerkedő gyerek építette volna: a formát a kocka és a téglatest, a színskálát a szürke jelenti.
Egy elpusztult lámpa tövében – éppen ott terveztem pisilni – rendőrségi autó áll lesben, utasai egymásután kipöccintenek egy-egy parázsló csikket.
Az óriáscsecsemő gigantikus középső kockáján ásít a bejárat rovarok által ostromlott üvegje, jobbra és balra wc térdig kopott ajtója. Egy szuvas csempe mértani közepére fejmagasságban, szabályos szögletes betűkkel kiírva: SZOPNÉK AZ UTOLSÓ FÜLKÉBEN 13 H-KOR.
Éjfél elmúlt. Holtidő a vonatok számára, csak a hátsó vágányokon nyikordul meg néha az élet értelmetlenül vakkantó, visszhangos, erősítő tölcsérek nyomán. Középen kezdődően, a kijárattól balra elnyúlva, teljesen sötétbe burkolózva, egy mozdonytalan kocsisor lapul, domború tetején megtorpannak és elvesznek az aláhulló, fakósárga fények. Talán ez lesz az én vonatom – majd négy-öt óra múlva.
Két alak a sötét sarkon, egyikük a rókaképével kötözködő pillantásokat lövellt felém kapucni alól, a másik prédára vadászó tekintetét körbesompolyogtatja a falak mentén.
Jellegzetes vasúti óra minden percben hangos zökkenéssel tovább tolja a lomha perceket.
Újabb körre indulnak lábaim a félhomályban. Ha vonatindulásig rónám, mint bekötött szemű lómalom, még legalább 48-szor látnám újabb fénylő röppályája ívét a rendőrségi autó ablaka és a töredezett beton között.
A koncert a várt adrenalin-mennyiséget szabadította fel – kéthetente-havonta kijár nekem egy ilyen kikapcsolódás még szorgalmi időszakban is, nemhogy nyáron – az élőzene húsbamarkoló élménye megéri ezt a kevés, utána következő várakozást. Kicsit unalmas egy éjszakai vasútállomás.
Megborzongtam. Átjárt a mozdulatlanul lebegő hajnal lehelete.
Az egymásmellé pakolt óriási kockák és téglatestek egyikének mélyén, egy nagyméretű várócsarnok szakadt padján alvó alak. Szinte hallom hangos lélegzetét, húsevésről álmodó horkantását, és a tescos-szatyor zizzenéseit minden zaklatott mozdulatánál. Még a kellemetlenül körbesűrűsödött, ragacsos szagot is érezni véltem a porcsíkos ablakos keresztül. Másik váróterem-rekeszben bennfentes vasutasok kipakolták a nappalról megmaradt elemózsiájukat, és – pótvacsora vagy előreggeli gyanánt – egymás adagjából csipegettek jóízűen.
Két lány érkezett duruzsolva-nevetgélve, talán ők is a koncertről tartanak hazafelé. Hosszan beszélgetnek a bejárat mellett, óvatosan szemrevételezve a kék-fehér autó mélyén megbújó egyenruhásokat. Még egy kis flört beleférne az éjszakába! – árulkodnak a pillantások.
A sötét beszögelés felől mohó rókatekintetek mérik fel a csajokat tetőtől talpig, talptól tetőig, amennyire ezt a távolság lehetővé teszi, s képzeletben félredobálják azt a néhány felesleges, didergősen összehúzott ruhadarabot.
Az elhanyagolt alvó felnyitja sűrű szemhéjait, és mint a tüsöksöprű, megvizsgálja az egyébként üres terem minden szegletét, megszámolja a cipőit és eligazítja a lecsúszófélben talált reklámszatyrot.
Egy tartályvagonokból álló szerelvény kocog át az állomáson, a hangszóró elégedett vakkantásokkal nyugtázza a sikeres műveletet.
Csikorgó kerekekkel, szinte milliméterekre a bejárattól megáll egy autó, és egy vidám család kászálódik ki az ülésekből. Mintha egy perce még a táncparketten ropták volna, üveggel a kézben, valami lagziban, úgy néztek körül, lassan dolgozták fel a helyszínváltozást. A sofőr is kiszáll, és halmozott beszédhibásként, érthetetlenül formálva a szavakat, kedélyesen búcsúzkodik. Talán ő tűnt a legjózanabbnak a bálban, ezért kérték meg alkalmi fuvarra.
A rendőrök irányába néztem kíváncsian: erre mit lépnek? Inkább pihennek még.
A két lány elhallgatott, ahogy közelebb értem, és – mint kiállítási tárgyat – érdeklődéssel szemléltek. Amint néhány lépést elhaladtam, egyikük a város felé indult – ezek szerint csak kikísérte a barátnőjét a hajnali vonathoz -, a másik belépett a csarnokba. Az előbb érkezett család hímje hirtelen felvette az összehúzódva formátlannak tűnő lány lépteit, s közvetlenül a nyomában, viccesen utánozva annak mozgását, a női wc felé tartanak. Akár egy kétszemélyes katonai díszszemle, melynek egyik szereplője fiatal lány, a másik egy fiatalos, de részeg koma. A csaj észrevehetett valamit a cselszövésből – talán a család másik 3 tagjának kuncogása tűnt fel -, mert megtorpant, mire a családfő beleütközött és göcögve hahotázott a visszhangzó csarnokban saját, határtalan humorán. A lány egyedül tűnt el a wc-ajtó mögött, a vidám família pedig hunyorogva tanulmányozni kezdte az előírásszerűen kifüggesztett menetrendet, néha olyan mozdulatokat téve, mintha vagy a falat, vagy a táblát megállásra kellene bírni, esetleg a viccesen hullámzó, szürke-mégszürkébb padozatot lerögzíteni, amíg sikerül megtalálni a hatalmas táblázaton a Föld nevű bolygót, s ezen belül csak egyetlen időpontot: a vonat indulását.
Nem telik az idő – állapítottam meg. A monstrum óra nagymutatója elsumákolja a haladást, amikor nem tartom szemmel.
A koncerten ismerőst is találtam, afféle havert, akivel máskor is megittunk egy sört. Segíteni szokott a zenekarnak ki- és bepakolni a hangfalakat, s cserében ingyen mehet be a műsorra, sőt ezért otthonosan mozog a kulisszák mögött. A csajok közül többeket megtévesztett ez a jövés-menése a színpad és az öltöző körül, könnyen a zenekar külsős tagjának tekintik.
Beültem az egyik váróterembe, és jót mosolyogtam azon a képen, ahogy pár órával ezelőtt a haverom felsegített egy lányt oldalt a dobogóra – vagy inkább színpadra -, egyik kezével a szép testű barna kezét fogva, másikkal a fellépő jobb láb és a hátul maradó bal találkozási pontjában keresgélve. Amikor mindkét lába felért, mosollyal nyugtázták egymás felé az akciót, és eltűntek a hátsó függöny mögött felhalmozott poros díszletelemek között. Haverom mindig tud olyan eldugott pontot mutatni a csajoknak, ahonnan szinte testközelből élvezhetik a koncertet, s ahol ő szorosan mögéjük állva, zavartalanul csöcsörészi a műélvezőt.
- Egy perc alatt kiderül, lehet-e továbbmenni, vagy megmaradunk a cickók és a segg markolászásánál… – oktatott ki már régebben.
Újabb tartálykocsik haladtak át kattogva rendeltetési helyük felé.
Belépett az egyedül maradt lány, nyomában a kívülről előkerült, felélénkült szakadttal. Az ablakon túlról felsejlett a két srác bámészkodása, ők sem érthették, mit akarhat a szépség a szörnyetegtől, vagy fordítva. Ezek leültek egymás mellé, és a csaj érdeklődéssel hallgatta az otthontalan koma – távolról nyúlósnak látszó – szövegét. Olyan élénken magyarázott, miközben lassan összeért a homlokuk, hogy minden nyomatékul szolgáló gesztussal megérintette valahol a női testet.
Nem akartam bámulni őket, ezért útra keltem a kiakasztott hirdetményeket tanulmányozni, s újra körbekerülni az állomás épületét.
A beton eddigre kisugározta és elfelejtette a nappal összegyűjtött valamennyi melegét, és hűvös hajnali szellő kezdett lengedezni. A rendőröknek lejárhatott a műszak, vagy csak teljesíteniük kellett a kilométer-tervet: eltűntek a környékről.
- Melyik lesz a…? – igyekeztem megtudakolni a táplálkozó bakteroktól.
Egyikük az egyetlen vonat irányába mutatott lekezelően. Tudhatnám, hogy csakis az mehet arra, emerre utazni akarok, még ha nem is tudtam befejezni a kérdést.
A gazdátlanul árválkodó szerelvényről nem kis erőfeszítéssel, mintha száguldó vonatról igyekezne hatalmas csomagokkal leszállni, a nemrég megismert családfő kászálódott le. Megcélozta a mozdulatlan kocsihoz képest eszeveszetten száguldó peronrészt, és görcsösen kapaszkodva a lépcsőbe, sikerült talpon maradnia. Elindult az orra után, kicsit vizsgálgatta a sötét büfé pultjait, majd farkasszemet nézett a mély beszélgetésbe elegyedett lány topis partnerével. Olyan testtartást vett fel, mintha a következő percben meg kellene küzdenie az egyetlen nőstényért a vasúti dzsungelben, majd inkább visszatért az utasokra és indulásra váró, sötét vonatra.
Mélypontjára zuhant a hajnali hőmérsékletindex. Milyen jólesne ebből a hűs fuvallatból napközben egy kis ízelítő!
A vasutasok beköszöntek egy, a peronról nyíló, kiszögellő, csupa-ablak helyiségbe. Valahol a háttérben egy tévé vibrált. Bizonyára nem invitálták be őket, mert kis tanakodás után a sötétlő vonat irányába baktattak a bakterok. Megálltak ott, ahol azt a mozdony hiánya tette szembetűnővé, majd egyikük elindult a legutolsó vagon felé, ketten pedig visszabattyogtak az épületbe. Kicsivel később abban a váróteremben láttam őket, ahol eddig a lány és a sokbeszédű koma tartózkodott.
Kattant az óra a fejem felett.
Elhatároztam, hogy felülök a vonatra, az sem baj, ha elalszom, hiszen jó irányba fog vinni majd… Mikor is? Inkább nem néztem az órára… Soká még!
A legelső kocsinak csukva volt az ajtaja, viszont több ablak is tenyérnyire nyitva; talán fel sem lehet húzni rendesen. A másodikon csak jól zárt ablakokat láttam, de a nyitott ajtó mellett valami folyt éppen a sínek közé. Éppen továbbléptem volna, amikor kocsi végében megpillantottam a család két tagját. Egyikük a nyitott wc-ajtón kívül, nevetgélve igazgatta a ruháját, a másik bentről csicseregve szóval tartotta. Érdekesnek bizonyult látni e humoros család fiatalabb felét, ahogy meglepődnek, amikor hangtalanul felléptem a lépcsőn. Az egyik lány még mindig a dereka körül és alatt rendezgette a ruházatát, a másikuk a wc-kagyló fölött kucorgott – hozzá nem érve ahhoz -, lehajtott fejjel figyelte, amint kifolyik az, ami mindjárt a sínek közé kerül.
Pillanatnyi döbbent csend után felcsattant a nevetésük.
- Nem akartalak megijeszteni benneteket – mondtam ártatlan képpel.
- Megijedtem, hogy valami vasutas jött megnézni, ki mer az állomás közepén pisilni… – válaszolt cseppet sem ijedten, aki bent guggolt.
- Körbehugyozod az egész pályaudvart! – zsörtölődött a másik, mintha nem ő is éppen ezt művelte volna az előbb.
- Csak nyugodtan, lányok… – Kezem már a belső ajtó kilincsén.
Leültem eggyel előbb, mint ahol a család idősebb felének alvós hangjait hallottam.
Jó választásnak bizonyult a helyfoglalás, mert a lányok kicsivel később velem átellenben foglaltak helyet, a szülőkkel párhuzamosan. Egyikük néhányszor lapos pillantásokkal felém nézett, miközben óvatosan kontrollálta, hogy a szülők ebből nem vesznek semmit észre. A másik lány végigfeküdt az ülésen, pozíciómból csak felhúzott, karcsú lábait láttam térdtől lefelé.
Néztem kifelé a sötétbe. Távol egy bevágott kocsiajtó puffant.
Nyeleseket pislogtam. Úgy éreztem, elnehezülnek a szemhéjaim, s menthetetlenül leterít az álom. Az éber csaj egyre virgoncabbá vált, ahányszor odanéztem, mindig egy újabb mosolyt küldött felém. Rámutatott a testvérére – talán a húgára -, s mivel értetlenül néztem, megértette, hogy ebből a szemszögből nem ugyanazt látom, amit ő. Fejmozdulattal és széles mosollyal jelezte, hogy hajoljak előre, megéri. Az alvó lány egyik karja a feje alatt, a másik keze a lábai között – ez a látvány fogadott -, s a ruhája felcsúszva éppen annyira, hogy zavartalanul megcsodálhassam hibátlan fenekét, vájatában egy begyűrődött bugyival.
Hüvelykujjammal jeleztem, hogy elégedett vagyok a panorámával, s ismét hátradőltem.
A lány nem nyugodott, mutogatott és hangtalanul súgott valamit.
Kérdőn tekintettem rá.
Megint jelezni próbált valamit – két ujját a saját teste előtt mozgatva, majd „nem”-et intve -, s végre sikerült megértenem, mit suttog:
- Nem masztizik…
Bólintottam: tudom. Csak melegíti a kezét.
Örült, hogy felfogtam a jelzéseket, és éppen további magyarázatba kezdett, amikor hirtelen lefagyott az arcáról a mosoly, és alvást színlelt.
Feltápászkodott a családfő, és egy diszkrét böfögés után a kijárathoz indult, majd hamarosan legyőzte az akadályokat, s az ablakon át megfigyelhettem, ahogy akrobatikus mozdulatokkal az állomás épülete felé tart.
A csajszi egy libbenéssel a velem szemközti ülésen termett:
- Nem masztizik – ismételte.
- Láttam.
- De anya igen – villantott a szemével.
- Ne mondd!
- Tényleg! Megnézheted…
Feltérdelve az ülésre, mutatta, hogy onnan jól látni. Tényleg, a harmincöt körülinek saccolt nő talpait feltette a szembelévő műbőrre, és jobb kezével a felhúzott ruhája mélyén matatott ütemesen. Alvás közben.
- Ne zavarjuk!… – mondtam.
- Én is szoktam álmomban… vagy az is lehet, hogy csak álmodom.
Nem válaszoltam.
- De szép segge van, nem? – kérdezte a másik lány felé mutatva.
Bólintottam.
- Anyának meg szép cickói…
Ismét egy bólintással válaszoltam.
- Rajtam mi a szép? – kérdezte ártatlannak álcázott naivsággal.
Úgy látszott, jót szórakozik alvás helyett. Gondoltam, felveszem a kesztyűt:
- Nem látok belőled semmit.
Erre a feleletre várhatott, mert abban a pillanatban felcsattant a kérdés:
- Mit szeretnél látni?
Tudtam, hogy akármit válaszolok, valamivel úgyis büszkélkedni szeretne, s talán mindent meg fog mutatni a következő percekben…
Csakhogy az ablakon túl felbukkant a családfő bizonytalan mozgású feje – a büfét még mindig zárva találhatta -, s a lány szélsebesen visszatért az eredeti helyére, s látszólag békés álomba merült. Ugyanolyan testhelyzetben, mint a testvérhúga, csak a lábai közül az ujjaival pajkosan búcsút integetett.
Bámultam a fakuló sötétséget. Unalom, fáradtság.
A koncertre gondoltam, majd a lányra a másik ülésen – aki mély szuszogással tényleg elaludt -, s a csendben én is közelebb kerültem a túlsó parthoz, mint az ébrenléthez. Az ablak alatt láttam elmenni a várótermi csajt, majd néhány lépéssel később egy másik alakot, aztán egy harmadikat… A fejem nehézzé vált. Mielőtt győzött volna felettem az álom, még a családfő mozgására figyeltem fel, aki megint útnak indult, miközben kinn a vasutasok is hátrafelé tartottak a vonat mellett…
Talán a mozdony rákapcsolására riadtam, vagy közeledő szirénavijjogásra, esetleg a kocsi többi utasának ébredésére. Az ablakkal egyvonalban kéklámpa villog, a mentő hátsó ajtaja kitárva…
A család három nőnemű tagja mellig az ablakokban, a teljes létszámhoz a családfő is előtűnt, a mentőtől távolabb leskelődött.
Meghozták egy hordágyon… azt a lányt, akit a barátnője kísért ki az állomásra, s aztán sokat várakozott! Fél arca duzzadt, szája és orra véres, testének többi része letakarva

A nagydumás showman a legutóbbi Esti showder felvételen képtelen volt megfékezni a nyelvét, és többször is olyan megjegyzést tett a naptárdívára és párjára, Károlyra, hogy az kiverte a biztosítékot bugyikirálynőnél.
Kiszel Tüncikes, habos-babos, kiwizöld nagyestélyiben érkezett Fábryhoz, így megjelenése már önmagában okot adott a csipkelődésre, a showman azonban leginkább a bugyikirálynő legújabb hódolóját, Károlyt pécézte ki magának, aminek Tündike egy cseppet sem örült.
- És hol csípett fel téged Károly? – kérdezte Fábry a naptárdívát, stílusa pedig ahogyan azt várni lehetett, azonnali sértődést eredményezett. Tünci kikérte magának, hogy ő bizony nem az a felcsíphető fajta, párja kőkeményen udvarolt neki, hogy meghódítsa a szívét. Fábrynak esze ágában se volt fékeznie önmagát, és tovább köszörülte nyelvét Károlyon. Kiszel Tünde pedig vérig sértődött.
- Én már sokszor voltam Sanyinál, az első alkalommal nagyon izgultam, mivel ismerjük a stílusát, de szerencsére az nagyon jól sikerült. Most is azért mentem be, mert úgy gondoltam, hogy vicces lesz Sanyival csinálni egy naptárfotózást, de egyszer-kétszer igencsak elvetette a sulykot – háborgott Tünci, aki úgy érzi, jogosan rohant ki Fábry ellen a forgatáson.
- Volt egy-két olyan csípős megjegyzése a páromra, amit nem hagyhattam szó nélkül, és még ott helyre tettem, mert kikérem magamnak, hogy úgy beszéljen velem. Lehet, hogy neki ilyen a stílusa, de mindennek van határa! – összegezte az Esti showder felvételét a naptárdíva. Forrás Blikk
Kiszel Tünde szex, erotika, bulvár: A Puruttya véleménye Kiszel Tündéről - Kiszel tünde baráti buliban mutatta be naptárát - Ganxsta pofán baszta Kiszel Tündét - Kiszel szőrös pináján gúnyolódott Hajdú - Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt - Kiszel Tünde dominaként pózol naptárán - Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar - Kiszel álszeretőkkel baszta át a népet és a médiát - Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával - Kiszel Tünde az Operabálon is kavar - Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja - Kiszel Tünde fiatalkori szexképei - Kiszel Tünde állatpornóval alázva - Kocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik a faszukat a diliházban.

A fogvatartottak nem sokra becsülik a börtönben dolgozó nőket – meséli a visszavonult börtönpszichológus, aki úgy fogalmazott, ez a szakma vágyai netovábbja volt. A pszichológus nem szereti a pörgést maga körül, ezért is érezte magát jól munkahelyén, kikapcsolódásképp pedig szakkört szervezett az elítélteknek.
Női börtönpszichológusként milyen kapcsolatban állt az elítéltekkel?
Az egyik legfőbb törekvésem az volt, hogy az elítéltek ne a nőt lássák bennem. A szakmai munkát kifejezetten akadályozta, ha valaki a női mivoltomat akarta hangsúlyozni, ha a segítő szakember helyett a tetszést/nem tetszést kiváltó nőt akarta látni. Hosszú út kellett ahhoz, hogy elfogadjanak annak, ami és aki vagyok, hogy problémáikkal, gondjaikkal őszintén merjenek hozzám fordulni, dacára annak, hogy a büntetés-végrehajtás alkalmazottja, és nő vagyok.
A fogvatartottak nem sokra becsülik a börtönben dolgozó nőket. Nagyon erős az előítélet, hogy az a nő, aki ilyen helyre megy dolgozni, nem lehet rendes nő, hanem van valami erkölcsi problémája, perverziója. Egy nőnek a börtönben nem csak a katonai szervezetből adódó hátrányokkal kell szembenéznie (vagyis hogy mindig csak másodrendű maradhat, és a munkája sosem ér annyit, mint egy férfié, legyen bármilyen végzettsége vagy képességei), hanem az elítéltek alapvető előítéleteivel is, mert hajlamosak azt hinni, hogy minden nő, aki ott dolgozik, kurva.
Csak sok-sok találkozással, folyamatosan fenntartott semleges attitűddel lehet ezen változtatni. Amikor túlestem ezen az időszakon, már sokkal jobb kapcsolatba kerültem a fogvatartottakkal. A börtönben nagy jelentősége van a szájról szájra terjedő információknak. Miután kivívtam magamnak azt, hogy rólam azt mondták az újonnan érkezőknek a régebben ott tartózkodók, hogy “fordulj bátran hozzá, segíteni fog, rendes nő az”, sokkal könnyebbé vált a munkám, és kevesebbet kellett egy-egy tanácsadási folyamatban azon dolgoznom, hogy elfogadjanak.
Egyszerre két fogvatartott volt nálam, mert ketten voltak újonnan érkezettek az intézetben (ilyenkor hivatalból szükséges vizsgálatot végezni). Amikor felkísérték őket, az egyik már az ajtóban kijelentette, hogy ő aztán nem fog velem beszélni, nem bolond, minek beszélgessen pszichológussal. Mivel az őket előállító felügyelő már elment, megkértem, hogy üljön le, nem kell beszélgetnünk, csak hagyja, hogy a vele érkezett másik fogvatartottal hadd beszélgessek. Ez ellen nem tudott mit tenni, azt ő is megértette, hogy meg kell várnia a felügyelő visszatértét, és akkor már kényelmesebb az irodámban ülnie, mint a folyosón álldogálnia. Ettől függetlenül nagyon mérges arccal ült le, kezét karba fonta, lábát keresztbe rakta, tehát minden módon igyekezett jelezni, hogy ő aztán itt sincs.
A másik fogvatartott szerette volna megtudni, hogy az intézetben milyen munkalehetőségek, tanulási lehetőségek vannak, milyen körülmények várják, így erről kezdtünk el beszélgetni. Nagyon szándékosan rá sem néztem az elzárkózó elítéltre, nem is szóltam hozzá, sőt, úgy tettem, mintha ott sem lenne. Ez természetesen sértette az önérzetét, mert míg ő saját magát menőnek tartotta, a másik fogvatartottat magában a csicskák közé sorolta be, és nem értette, hogy miért nézem őt levegőnek, amikor a csicskával olyan kedvesen elbeszélgetek.
Ráadásul az általam elmondottak egyébként őt is érdekelték volna. Így kb. öt perc után előbb a lábát tette le, majd a karját is maga mellé engedte, aztán előbb nagy hangon beszólt a másik elítéltnek, majd mikor erre sem reagáltam, már hozzám intézett kérdést. Így kezdtünk el beszélgetni, később pedig rendszeresen visszajáró vendég lett nálam.
Tulajdonképpen mi a börtönpszichológia célja?
A büntetés-végrehajtásban Magyarországon azért alkalmaznak pszichológusokat, hogy a totális intézmény sajátosságaiból adódó ártalmakat segítsenek csökkenteni. Azaz a börtönben dolgozó pszichológus munkájának hivatalos célja a fogvatartottak mentális-pszichés állapotának felmérése, az elítéltek rizikócsoportokba sorolása, illetve a velük való bánásmód alapvető elemeinek differenciálása. Ezen kívül javaslatot teszünk munkáltatásra, oktatásra, illetve vizsgálatot végzünk intézet-elhagyás esetén (vagyis ha az elítélt büntetés-félbeszakításra, eltávozásra megy). Kiemelt feladat az öngyilkosságok megelőzése is.
Azzal is foglalkoznak, hogy szabadulás után az elítélt vissza tudjon illeszkedni a társadalomba?
A reszocializáció, bár rendkívül fontos feladat lenne, és szükség is lenne rá, sajnos jelenleg még nem tartozik a börtönpszichológus feladatai közé. Ennek rendkívül egyszerű oka van: jelenleg átlagosan egy fő pszichológusra intézettől függően többszáz elítélt jut. Ekkora tömeg esetén még a szükséges szűrővizsgálatok elvégzése, kiértékelése, a javaslatok megfogalmazása is sokszor rendkívül nagy megterhelést jelent.
A reszocializációs munkához – mely egyébként külföldi tapasztalatok alapján egyébként is csak egy nagyon jól működő utógondozói-pártfogói hálózattal együtt működőképes – nagyjából 20-40 elítéltenként lenne szükség egy pszichológusra és egy szociális munkásra. Ekkora szakembertömeg alkalmazására nem állnak rendelkezésre források.
Hogyan emlékszik vissza az első munkanapjára?
Hú, az már nagyon régen volt. 1999. június elsején kezdtem el dolgozni a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Ahogy emlékszem, az első nap csak körbekísértek az egész épületen, hogy megmutassák a lehetőségeket, illetve bemutassanak a kollégáknak.
Fogvatartottal az első nap csak akkor találkoztam, mikor az intézet tisztán tartásán munkálkodó fogvatartott jött szembe a folyosón. Én már az egyetemen is arra készültem, hogy börtönben fogok dolgozni, így számomra vágyaim netovábbja volt, hogy ott lehetek, hogy hosszas hercehurcák után felvételt nyertem. A beteljesült álom hangulata annyira áthatotta az első napomat, hogy úgy éreztem, fél méterrel a föld felett lebegek. A régóta ott dolgozó kollégák nem is értették, minek örülök annyira.
A vágyai netovábbja volt? Miért?
Mindig érdekelt az igazságszolgáltatás, viszont túl empatikus és segítő szándékú vagyok ahhoz, hogy mondjuk bíróként dolgozhatnék benne. Így ahhoz jutottam, hogy nekem az felel meg a legjobban, ha pszichológus leszek, aki börtönben dolgozik.
Érdekelt (illetve a mai napig is érdekel), mi visz rá embereket, hogy megszegjék a törvényt, hogy erőszakos bűncselekményeket kövessenek el. És az is, hogyan tudják az általuk elkövetett cselekményeket feldolgozni, hogyan küzdenek meg a saját bűntudatukkal, ha van.
Az egyik legérdekesebb témának pedig azt tartom, hogyan lehet egy disszociális személyiségzavarral küzdő (köznyelvben pszichopata) embernek segíteni abban, hogy megváltozhasson, hogy képessé váljon szeretni másokat, együttérezni más emberekkel, és félni a saját tettei következményétől.
Mennyire lehet megszokni a munkát egy zárt intézetben? Hogyan zajlott egy ülés a fogvatartottakkal?
Szerintem személyiség kérdése (is), hogy ki mennyire tud börtönben dolgozni. Klausztrofóbiával például nyilvánvalóan nem érdemes próbálkozni. Én eléggé introvertált ember vagyok, így sosem zavart, hogy nincs körülöttem pezsgő élet, hogy a napok kiszámíthatóan egyformák (egyébként a fogva tartottak a börtönnel kapcsolatban két dolgot szoktak mondani, hogy mi a legrosszabb ott: az egyik, hogy minden nap egyforma, a másik a többi elítélt, akit el kell viselni).
Bármikor kérdezték tőlem, hogy nem rossz-e, hogy be vagyok zárva, mindig azt válaszoltam: az elítéltektől eltérően nekem van kulcsom. Persze, amikor már lett egy kis szabad kapacitásom, akkor szerveztem egy színjátszó kört és egy kamarakórust az elítéltekből, hogy legyen valami olyan tevékenység is a munkámban, ahol kicsit el tudok távolodni a totális intézmény sajátosságaitól.
Számomra kikapcsolódás volt a két szakkör vezetése, az oda járó elítéltek pedig azt mondták, ha ott vannak a szakkörön, olyan, mintha kicsit kimehetnének a börtönből. Ez volt számomra az igazi dicséret. A fogvatartottakkal általában négyszemközti helyzetben beszélgettem, általában egy-másfél órát.
Nem sokban különbözött attól, ahogy a civil életben beszélget a pszichológus a kliensével, legfeljebb annyiban, hogy a kliens nem a saját autóján jön, hanem egy felügyelő kíséri fel a pszichológus irodájához. Tartottam csoportos foglalkozásokat is, ahol 15-20 elítélt volt egyszerre jelen.

Az amerikai szülők azt szeretnék, ha ők lennének az elsők, akiktől szexuális felvilágosítást kapnak gyermekeik, de úgy tűnik, a média és a kortárscsoportok egyre inkább átveszik…
Az amerikai szülők azt szeretnék, ha ők lennének az elsők, akiktől szexuális felvilágosítást kapnak gyermekeik, de úgy tűnik, a média és a kortárscsoportok egyre inkább átveszik tőlük ezt a szerepet.
A kutatók ezerhatszázöt minnesotai szülővel beszélgettek, akiknek iskoláskorú gyerekeik vannak, és a megkérdezettek kilencennyolc százaléka szerint az ő feladatuk lenne gyermekükkel a szexről beszélgetni, mégis csak huszonnégy százalékuk vélte úgy, hogy ténylegesen ő az elsődleges ismeretforrás gyermeke számára.
Ehelyett – a szülők véleménye szerint – a gyerekek többsége a médiából vagy a barátoktól szerzi be a szükséges ismereteket. A tanulmány társszerzője, Debra Bernat, a Florida Állami Egyetem munkatársa elmondta, hogy korábbi tanulmányokból viszont épp az derült ki, hogy a gyerekek is a szüleiket tartják az elsődleges információforrásnak, és a szülők befolyásolják őket leginkább döntéseikben.
Nancy Irwin, Los Angeles-i klinikai pszichológus levonta a következtetést: „A fő kérdés tehát az, hogy a gyerekek miért nem kapják meg a szükséges információkat a szüleiktől, mikor elsősorban tőlük várják azokat. Ez egy figyelmeztető jel lehet a szülők számára, hogy ők és a gyerekeik ugyanazt akarják, már csak a megfelelő eszközöket kéne megtalálniuk, hogy a két érdek összetalálkozzon.”

Elfogása után adott ki a Fővárosi Bíróság elfogatóparancsot Keleti Györgyi ellen. Györgyi kiadatását ezek után kérte a magyar állam, a napokban édesapja meglátogatja az előzetesben. Ügyvédje Keleti Györgyi rokonai részére kérvényezte a láthatást, a Bors információi szerint az édesapa már a héten meglátogatja lányát. Keleti Györgyit Münchenben, egy munkaügyi központban tartóztatták le, az üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt Olaszországban kiadott európai elfogatóparancs alapján.
Hasonló eljárás itthon is folyik Györgyi ellen, egyelőre azonban nem biztos, hogy a vádlott megjelenhet majd a hazai tárgyaláson. A bíróság lapunknak küldött tájékoztatásából kiderül, itthon csak azután adták ki Györgyi ellen az elfogatóparancsot, hogy a németek lekapcsolták.
„K. Györgyi ellen üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyamatban van a büntetőper, amelyben a bíróság legutóbb 2011. február 15-re tűzte ki a következő tárgyalást. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal időközben arról értesítette a büntetőper bíráját, hogy K. Györgyi ellen kiadatási eljárás folyik Németországban, miután az olasz hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján kérték a kiadatását. A hivatal tájékoztatását követően a Fővárosi Bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki K. Györgyi ellen, amely alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal kezdeményezte a kiadatási eljárást.
Egyelőre nem tudni, hogy a bíróság február 15-én tart-e tárgyalást az ügyben, ez annak is függvénye, hogy K. Györgyit Olaszországnak vagy Magyarországnak adják-e ki. Amennyiben Olaszországnak, úgy Magyarországon vagy felfüggesztik a vele szemben indult büntetőeljárást, vagy a bíró kezdeményezi az ügyésznél az eljárás vádlott távollétében történő lefolytatását. A jelenleg Magyarországon folyamatban lévő büntetőperben nincs jogi következménye annak, hogy a vádlott külföldre távozott, így pusztán emiatt Magyarországon nem kerülhet előzetes letartóztatásba” – válaszolta kérdéseinkre a Főváros Bíróság sajtóosztálya.
Az elfogatóparancs kiadatására információnk szerint azért volt szükség, mert csak ezután lehet hivatalosan is kérni a kiadatást. Alexander Klein, Györgyi Németországban kirendelt ügyvédje szerint védence még a héten az ügyészség elé áll.
– Megérkezett az olasz elfogatóparancs e-mailben, de a bevett szokás szerint ezt postai úton is bekérik. Hamarosan ez is megérkezik a bíróhoz – magyarázta Klein. Forrás: Blikk

Vágyakozva nézett a szexi Tóth Melindára Vastag Csaba, az X-Faktor győztese. De félreértés ne essék, a barátnőjéhez hőséges fiú egy divatfotózáson került közelebb a nemzetközi modellhez.
Hiába ért végett az X-Faktor, Vastag Csaba egy perc pihenőt sem engedhet meg magának, felkérés felkérés után érkezik, sőt néhány hete egy olyan feladattal is megkeresték, ami igencsak messze áll az énekléstől. A Cosmopolitan magazin szerkesztőinek ugyanis megakadt a szeme Csaba kisportolt alakján és fotogén arcán, ezért úgy döntöttek, őt szeretnék látni a februári divatoldalakon. Az RTL Klub tehetségkutatójának győztese örömmel vállalta el a felkérést.
– Elsősorban énekes vagyok. Nem vágyom arra, hogy a divatfotózás a mindennapjaim részévé váljon, de érdekes kirándulás volt – számolt be a Borsnak a veszprémi idol, aki a képeken vágyakozóan tekint a fehérneműben pózoló világhírű modellre, Tóth Melindára.
A legidősebb Vastag fivér lapunknak elmondta: nagyra becsüli a modellek kitartását, hiszen most, hogy belekóstolt a munkájukba, rájött, mennyire nehéz kenyér ez.
– Minden tiszteletem a modelleké, hihetetlen nagy meló egy-egy fotózás. Azért azt tudni kell: ez nem csupán arról szól, hogy odaállunk a fényképezőgép elé, és mosolygunk egyet, aztán végeztünk is. Itt bizony a tökéletes végeredményért fárasztó, órák hosszat tartó fizikai megerőltetésnek voltunk kitéve – tette hozzá a szívtipró.

Ugye tudod, hogy a szex közbeni szövegelés izgató hatású lehet? És, hogy egyes pillanatokban a csúnya beszéd az, ami újra akcióba lendít? Ilyenkor ne habozz, bátran és szégyentelenül mondd el, mire gondolsz és mit szeretnél!
Az emberek többsége kellemetlenül érzi magát, ha erotikus fantáziáit, szexualitással kapcsolatos érzéseitszavakba kell öntenie. Pedig szeretkezés közben lehet, és bizonyos helyzetekben talán kell is beszélni. Hiszen milyen jó érzés – és nem kevésbé erotikus –, ha a kedveseddel összebújva nem csak azt ismételgeted, vagy hallod, hogy “szeretlek” vagy, hogy “milyen gyönyörű vagy meztelenül”. Valljuk be, olykor vágyhatsz te és partnered is másra. Többre.
Az elhangzott vágyak: Talán mindenkit ért már meglepetés, amikor új párjával először (vagy többedszer) bújt ágyba: ilyenkor nem csak a méretekre derül fény, hanem a szexuális-nyelvi szokásokra. Azaz hogy ő csendben vagy hangosan szereti-e. És ha hangosan, akkor milyen szavakat használ. Persze mindenki maga dönti el, hogy számára mi az elfogadható, ezért érdemes az első együttlét után leülni és megbeszélni, akár erotikus játék közben is, mi az, ami tetszik, és mi az, ami már zavar vagy sért.
Hogy miért fontos ez, elsősorban a nők számára? Mert alapjában véve szex közben a nők vannak kiszolgáltatottabb helyzetben, és többnyire átadják az irányítást a férfiaknak, így az erősebbik nem tagjának “beszédessége” vagy éppen “némasága” az, ami meghatározza mindkét fél szex közbeni viselkedését. És nem utolsó sorban élvezetét.
Szex-beszéd: Azonban a szexuális vágyak kimondása esetében, (sajnos) kevés nyelvi stílus közül választhatsz. Van, aki játékosan, a gyermeki nyelv szókincsére támaszkodva beszél a test dolgairól. Más az orvosi könyvekből ellesett szakkifejezéseket használja. És van olyan is, aki a közönséges, lényegre törő, vérbő szavakat kedveli – azokat, amelyek már önmagukban is érzéki izgalmakat kelthetnek.
A férfiak többnyire izgatónak találják az érzések által túlfűtött női hangot, a sóhajtásokat – ne adj isten – sikításokat. Gondolj csak a telefonszexre! Az erősebbik nem sokkal könnyebben átadja magát és veszi rá kedvesét, hogy az erotikus – piszkos – fantáziáit elmondhassa és meghallgassa, miközben a telefonját szorongatja. (Persze nem ritka, hogy a szeretkezés alatti beszélgetésnek csak a fantázia megosztását, vagy csak a gátlástalan “szaftos” kifejezések használatát tekintik. Pedig a repertoár ennél sokkal bővebb…)
Az erotikus beszélgetésben fontos a spontaneitás! Az ilyen beszélgetés a szeretkezés alatti élményeidre, saját érzékeidre, illetve a partner által átélt érzésekre fókuszál. Ne próbálj azon erőlködni, hogy valami “szexit” mondj.
Jobb, ha nem készülsz fel előre, barátnőid tanácsaival ellátva vagy kedvenc filmjeidből ellesve, milyen szavakat, óhajokat lehet közölni az ágyban. Az a fontos, hogy kifejezd az élvezeted és örömöd a partnered felé, miközben őt is erre bátorítod. Hiszen, ha arra koncentrálsz, hogy elmondd, amit előre bemagoltál, akkor pont a lényeg marad le, és nem tudod átadni magad az élménynek, az élvezetnek.
Stílusok és pofonok: Legyen szó kedves suttogásról, gügyögésről, humoros beszólásokról vagy durvább, vulgáris kifejezésekről és felszólításokról, mindegyik stílus tökéletes lehet a megfelelő partnerrel, a megfelelő pillanatban. De arra ajánlatos vigyáznod, hogy mindenki ízlése más és más. Ami számodra természetes, másokat könnyen visszariaszthat. És minthogy szexről van szó, ezek a riadalmak akár a kapcsolat végéhez, vagy a házasság tartós zavarához is vezethetnek.

Ariana Jolee and two stallions. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Pissing című pornófilm forgatáson készült backstage képek Angie plázacicával, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek privát castingon és többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés