Archive for 2011, január

Az élet néha olyanonkat produkál, hogy csak néz az ember. Jó házasság. Jóképű férj. Édes kisgyerek. Szülés után visszanyert, lányos, sportos alak. Szuper állás. Ezeket rendszeresen tudatosítottam magamban, mert az embernek örülnie kell, amikor minden stimmel az életében. És akkor…


Nyolc éve voltunk együtt Kristóffal, szerelemben, szeretetben. Építettük a karrierünket, néha kevesebbet figyeltünk egymásra, de gondoskodtunk arról, hogy évente legalább háromszor elutazzunk valahová, ahol kettesben lehetünk. Erre a fiunk születése után is figyelni akartunk.
– Boldog szülinapot! – lépett be a hálószobába egyik reggel Kristóf, karján Marcival, és szépen becsomagolt ajándékot tett az ágyra. Alig voltam még magamnál. Odakint még csak akkor kezdett világosodni, az egyéves Marci édesen gőgicsélt Kristóf kezében, már túl volt a reggeli kakaóján. Kibújtam az ágyból, kibontottam a dobozt, és valósággal szíven ütött a gyönyörű gyűrű, amelynek közepén egy brill ragyogott.
Felálltam, Kristófhoz léptem, átöleltem őket. Az én két „pasimat”. Kristóf azután elvitte Marcit a bölcsibe, én pedig beköltöztem a fürdőszobába. Meglepődtem, amikor Kristóf visszajött. Belépett a fürdőbe, épp kiszálltam a kádból és a tükör előtt bekentem magamat testápolóval. Kristóf mögém állt, átölelt, és azt mondta:
– Gyönyörű vagy, Gabi. Szebb a tested, mint egy húszévesé. Csak ezt akartam mondani – csókolt a nyakamba. Nevettem, de közben a tükörbe néztem. Negyvenedik születésnap – és a tükörben egy fiatal nő állt velem szemben, ruganyos, izmos testtel, formás mellel, ránctalan arccal. Elégedett voltam mindennel, amit eddig elértem. Felhőtlenül boldog voltam a negyvenedik születésnapomon.
A családi ünneplést pénteken tartottuk, szombaton pedig a barátainkkal ünnepeltünk egy étteremben. Összesen hatan voltunk, két baráti házaspárral: Judittal és Zsolttal, valamint Ágival és Zsomborral. Judit a lánykori barátnőm volt, Ágiékat pár éve nyaraláson ismertük meg. A főételek után érkezett a torta, tűzijátékkal, és én eléggé zavarban voltam, ugyanis a környező asztaloktól mindenki minket figyelt, mivel még zenei kíséretet is kaptam a tortához. Vártuk, hogy elégjenek a tűzijáték gyertyái, és a villódzó fényen keresztül éppen a velem szemben ülő Zsombort láttam. Meleg barna tekintete lágy volt, ahogyan nézett rám.
Az volt az érzésem: ebben a tekintetben el lehet veszni… Aztán a gyertya elaludt, Kristóf megcsókolt, majd mindannyian puszival köszöntöttek. Az est további részében önkéntelenül újra és újra Zsombor felé kalandozott a tekintetem. Érdekes, hogy évek óta összejártunk több-kevesebb rendszerességgel, szerettük őket, de azon az estén, a tűzijáték fényénél történt valami, ami miatt másként kezdtem látni Zsombort.
Kétgyerekes, megbízható családapa, felelős beosztású férfi, hűséges férj – hasonlóan Kristófhoz. Addig nem tartottam különösebben jóképűnek, de ahogy a tűzijáték sárgás szikrái visszatükröződtek világosbarna íriszében, bennem is felszikrázott valami. Nyolc év után először fordult elő velem, hogy egyáltalán észrevettem egy férfit, hogy nőként néztem valakire.
Zavartan búcsúztam el a barátainktól, magam sem értettem, mi történt velem egyetlen másodperc alatt, mi változott, mi kavart fel annyira, hogy rám telepedhessen a zavar. Azt gondoltam, talán minden elmúlik majd, ahogyan jött, talán másnap arra ébredek, hogy elmúlt ez a hangulat, hogy tévedés volt ez a pillanat. De a zavartság megmaradt, és egyre jobban vágytam rá, hogy újra láthassam őt.
– Ez vágy. Sima szexuális vágy, vagyis ösztön – mondta pár hét múlva az egyik legjobb barátnőm, „párkapcsolati szakértőm”, Lilla. – Rád törhet egy pillanat alatt, és el is múlhat, ahogy jött. Valószínűleg ő is hasonlóan érez, mert ezek a pillanatok kölcsönösek.
– És ha nem? – kérdeztem aggodalmasan, bár nem is tudtam biztosan, miért aggódom: hogy elmúlik, vagy hogy nem múlik el belőlem a vágy.
– Ha nem, akkor döntés születik, gondolom én – vonta meg a vállát. – Csak Kristóf meg ne tudja, és persze Zsombor felesége sem. Reméljük, hogy egy alkalom, és kisül belőletek a feszültség. Mert ha nem, akkor ez már nem csupán vágy. De ne beszéljünk most erről, lehetséges, hogy egyik nap valóban arra ébredsz, hogy nevetsz ezen a vágyadon, és múlt időben beszélhetsz róla…
Hát ez a feszültség nem akaródzott múlni. A születésnapom után kétszer találkoztunk Zsomborékkal, egyszer ők jöttek hozzánk, egyszer mi mentünk hozzájuk. Mindkét alkalommal többször összekapcsolódott a tekintetünk, és beleborzongtam a pillantásába. Ugyanúgy beszélgettünk, mint régen, de a társalgásunk lassanként már két szinten zajlott: a társasági szint alatt a nő és a férfi adott óvatos, de félreérthetetlen jelzéseket egymásnak.
Minden este azzal aludtam el, hogy elképzeltem, milyen lenne, ha ő meg én szeretkeznénk, ha mindketten társat cserélnénk, és ő meg én együtt élnénk… Egyre durvább álmok tolakodtak elém, bizony, megfordult a fejemben, hogy esetleg Zsombor a végzetem, hogy nem véletlenül találkoztunk annak idején azon a nyaraláson. Közben szerettem, ugyanúgy szerettem a férjemet, de mégis Zsomborról ábrándoztam. Veszélytelen álmodozás volt, hiszen kettesben még sosem találkoztunk.
Aztán egyik nap felhívott azzal, hogy oda tudnám-e adni neki az egyik reprezentatív felmérésünk adatait, mert a cége szeretné használni az egyik projekthez. Attól kezdve naponta hívtuk egymást, persze csakis a felméréssel és a projekttel kapcsolatban, de érezhetően ellágyult a hangja, amikor velem beszélt, és éreztem, hogy az enyém is megváltozott, amikor ő volt a vonalban. Egyre izgalmasabb és egyre veszélyesebb játékot játszottunk. – Ez már nem csupán vágy – közölte Lilla. – Azt lerendeztétek volna ennyi idő alatt. Vigyázzatok, mert simán lebukhattok.
Amikor személyesen adtam át néhány iratot, Zsombor annyira zavarban volt, hogy teljesen idétlenül viselkedett. Azt gondoltam, meggondolta magát, és mégsem érdeklődik irántam. De másnap valami fura alibivel felhívott. Hétvégenként nem beszéltünk egymással, holott korábban ilyen gyakran előfordult – most valószínűleg mindketten attól tartottunk, hogy a hitvesünk észreveszi a hangunk változását, amikor vonalban vagyunk. A feszültség annyira nőtt bennem, olyan türelmetlenné váltam, hogy én erőltettem a következő találkozást. Érdekes volt, mert Zsombor többször igent mondott, aztán valamire hivatkozva mindig lemondta a találkozót.
– Fél. Vissza akar lépni. Mérlegel. Nem mer belemenni – sorolta Lilla.
– Mitől fél? Egy halom iratot kért, és egy kávézóban találkoznánk. Nincs oka félelemre, nem gondolod?
– Az érzelmeitől fél. Attól, hogy nem tud ellenállni neked, és hogy megtörténik az, ami eddig sosem, de amire mindketten vágytok.
Végül felhívtam, és azt mondtam neki, muszáj kérdeznem tőle valamit, személyesen. Vonakodva bár, de beleegyezett a találkozóba. Már ott állt a hotel előtt, ahová a randit megbeszéltük. Amikor meglátta, hogy kiszállok a kocsiból, önkéntelenül is elmosolyodott. Odaléptem hozzá egy puszira, majd ő kicsit elhátrált.
– Tettem valami rosszat, hogy ennyire furcsán viselkedsz velem? – vágtam rögtön a közepébe. – Ha igen, akkor mondd meg, mert tudd, hogy egyáltalán nem akartalak megbántani, még ha esetleg te úgy érezted is…
– Nem, nem bántottál meg, úristen, hogy jutott ez eszedbe? – nézett rám melegen, és magához ölelt. A torkomban dobogott a szívem. – Csakhogy ez, amit érzek, ezt nem lehet! Gabi, ezt tudjuk, hogy nem lehet… Nem tisztességes, nem lehet…
Csak álltunk ott, összeölelkezve, ki tudja, mennyi ideig. Közben csepergett az eső, és ő szorított magához, mint aki sosem akar elengedni, bennem pedig szomorúság és boldogság érzése kavargott. A nyakamba hajtotta a fejét, és lassan megéreztem, ahogy megcsókolja a nyakamat, majd az arcomat, és szép lassan a számhoz ért. Hónapok óta erre a forró, szenvedélyes csókra vágytam. Ott álltunk az utcán, a sötétben, csöpögött ránk az eső, és forrón csókoltuk egymást, percekig vagy akár órákig. Egészen ránk sötétedett, és egészen elzsibbadt a szám, amikor el tudtunk válni egymástól. Szó nélkül beültünk mindketten az autónkba és elhajtottunk.
Bűntudat, vágy, szerelem, szeretet – ezek az érzések kavarogtak bennem. Marcit már hazavitte az anyukám, és elég furcsán nézett rám, amikor megérkeztem (vagy csak én éreztem így). Attól kezdve vártam, hogy történjen valami, hogy legyen folytatás, majd megőrültem, hogy Zsombor hívjon fel végre, de nem hívott, és Zsombor külföldi útjára hivatkozva Ági lemondta a következő közös vacsoránkat. Tudtam, hogy nem hívhatom fel, de vajon lesz-e folytatás? Csakis erre gondoltam, és arra sokkal kevesebbet, hogy férjes asszony vagyok, hűséges, jóképű férjjel… Tudtam, hogy Zsombornak kell hívnia, és azt is tudtam, ha ő úgy dönt, hogy ne menjünk tovább, akkor nem teszek ez ellen. Szinte szétrobbantam a feszültségtől, de nem tehettem semmit. Nem küldhettem SMS-t, e-mailt, nem hívhattam. Hiszen már kiterítettük a kártyáinkat.
Azért folyamatosan a hívását vártam, és ez őrjítő volt. El is vállaltam egy kétnapos, vidéki előadást, amikor legalább hivatalból kikapcsolhattam a telefonomat. Sopronban szálltam meg, és délután, az első munkanap után jelentkeztem be a szállodába.
– Egy éjszaka lesz, igaz? – kérdezte a recepciós, amikor valaki megérintette a vállamat. Hátrafordultam, és az első csodálkozás után berobbant bennem a vágy. Zsombor volt az, öltönyben, elegánsan. Kongresszuson vett részt, éppen Sopronban. Teljesen véletlenül.
Egyikünk sem ejtett szót a vacsora alatt arról az átcsókolt estéről, de szinte vágni lehetett közöttünk a feszültséget. Aztán jött az éjszaka, és nem volt kérdés egyikünknek sem, hogy együtt töltjük. Mámorító volt, ahogyan hozzám ért, borzongató, ahogyan az ujjaival játszott a testemen, ahogyan csókolta a számat, a bőrömet. Erre vágytam hónapok óta, de álmaimban sem gondoltam arra, hogy ennyire csodás lesz. Másnap együtt reggeliztünk, szomorúan-boldogan, aztán ki-ki ment a dolgára.
Később megbeszéltük, hogy muszáj befejeznünk, mert ez nem csupán vágy, hanem szerelem. Mindketten sírtunk, de tudtuk, hogy vagy befejezzük, vagy nem tudjuk kontrollálni, mi történik velünk – és a családunkkal – a továbbiakban. Hetekig kiborulva jártam dolgozni, otthon próbáltam leplezni a szomorúságomat.
Aztán jött Zsombortól egy SMS. Válaszoltam. Aztán jött egy telefon. Szerelmes, kínlódó beszélgetés. Aztán még egy hívás. És most perceken belül mindketten indulunk a repülőtérre, külön-külön, hogy a váróban majd találkozzunk, és „szakmai útként” néhány napot Párizsban töltsünk. Hogy azután mi lesz? Ki tudja. Jó lenne, ha valaki tudná!

Február vége óta 200 fölé emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma, akik jelentkeztek a holland katolikus egyház által megadott telefonszámon. Az egyháznak meg kellett emelnie az alkalmazottak létszámát a folyamatosan érkező bejelentések kezelésére.
Jan Waaijer a holland katolikus egyház szóvivője arról beszélt, hogy megrendítette őt a panaszok, bejelentések áradata. A telefonvonalat azt követően bocsátották az egyház szexuális áldozatainak a rendelkezésére, hogy kipattant a szexuális molesztálási botrány a ‘s-Heerenberg fiúiskolában, ahol a 60-as, 70-es években a szerzetesek tömegesen szexuálisan kihasználták a fiúkat.
A szóvivő szerint a katolikus egyház mára már olyan érett, hogy képes önkritikát gyakorolni és megbirkózni a problémáival. A holland sajtó szerint, egy meg nem nevezett nagy biztosító társaság egymillió eurót különített el a katolikus egyház szexuális áldozatainak kártérítésére Hollandiában.
További egyházi szex: Feljelentések után lemondott a püspök - Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap - Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok - Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap - A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában - Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek - Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt - Az egyház és gyerekzaklató papok önvizsgálata

A női öltözőben készített titkos felvételek, táncosnők a titkosszolgálat irodáiban munkaidő után, szex a hivatalos forrásokkal, pornó a belső hálózaton – csak néhány azok közül az ügyek közül, amelyek a CNN birtokába került bizalmas belső aktákban szerepelnek, és amelyekért elkövetőjük mindössze néhány nap felfüggesztést kapott. Az FBI magyarázkodik, a közvélemény számonkérést akar.


A titkosszolgálat egy alkalmazottja barátnőjével osztott meg bizalmas információkat, aki történetesen riporter volt, és később egy közös szexvideó nyilvánosságra hozásával fenyegette meg barátját. Egy magasabb rendű beosztott pornót nézett az irodájában, miközben kielégítette magát, egy vezető beosztású alkalmazott pedig több táncosnőként dolgozó barátnője után is kémkedett a szolgálat forrásait használva, és munkaidő után beengedte őket az FBI egyik irodájába.
Ez csak néhány abból a hatalmas mennyiségű dokumentumból, amelyek a CNN amerikai hírügynökség birtokába kerültek. A jelentéseket az ügynökség belső ellenőrzéssel foglalkozó részlege állította össze, ám ezeket a szolgálat sohasem hozza nyilvánosságra.
A jelentések szerint a szigorú átvilágítási folyamat ellenére az FBI-nál minden évben 325-350 alkalmazott kap valamilyen büntetést hasonló esetek miatt, a fizetésmegvonástól a felfüggesztésig, és évente körülbelül 30 embert rúgnak ki.
Csak szex és más semmi: Több botrányos ügyben azonban az alkalmazottak megőrizhették munkájukat. Egy ügynök, aki hét hónapon keresztül “szexuális jellegű kapcsolatot” tartott fenn egy forrással, 40 nap felfüggesztést kapott, a vezető beosztású alkalmazott pedig, aki privát célokra, barátnői megfigyelésére használta az ügynököket és a szolgálat épületében fogadta őket, mindössze 23 napot.
Egy másik ügyben egy ügynök részegen FBI-os igazolványát használva jutott extra szolgáltatásokhoz egy sztriptíz-klubban, mialatt részeg volt. Egy irodai alkalmazott olyan hírességekről keresett bizalmas információkat az adatbázisban, akikről úgy gondolta, hogy “szexisek” – mindketten 30 nap felfüggesztést kaptak.
A szexkazettával megzsarolt alkalmazott még kirúgása előtt lemondott. Ugyanígy tett egy másik dolgozó, aki egy videokamera segítségével felvételt készített a női öltözőben ruhát váltó kollégáiról. Ő a lebukáskor tagadta tettét, és megpróbálta gyorsan letörölni a felvételt – sikertelenül.
Mennyi az a zéró tolerancia? Candice Will, az FBI helyettes igazgatója az ügyről nyilatkozva elmondta a CNN-nek, hogy az ügynökségnél zéró tolerancia van érvényben a kötelességszegéssel kapcsolatban, ami azonban nem azt jelenti, hogy minden vétkezőt azonnal kirúgnak. “Mi is tudjuk, hogy az alkalmazottaink emberek, és így hibáznak is. Ha úgy látjuk, hogy egy vétkes alkalmazottnak megadhatjuk a második esélyt, akkor megtesszük.”
Will elmondta azt is, hogy a szolgálatnak 34 300 alkalmazottja van, közöttük 13 700 terepen dolgozó ügynök, és “nagy részük betartja a szabályokat.” A helyettes igazgató szerint azok az esetek, amikor egy-egy alkalmazott csalást követ el, hazudik feletteseinek, lop vagy egyéb, a nyilvánosságra kerültek között található bűnt követ el, ritkaságszámba mennek, és a vétkeseket mindig felelősségre vonják.
Az igazgató azt visszautasította, hogy az egyes esetekről nyilatkozzon, mivel nem tudja megerősíteni az információk hitelességét. Elmondta, hogy a büntetések kiszabásakor az alkalmazott egész karrierjét áttekintik, nem csak az adott ügy részleteit. A büntetéseket többek között az alapján szabják ki, hogyan teljesítettek, illetve mennyire tartották be a belső szabályokat a múltban az adott emberek.
Ők is csak emberek: Konrad Motyka, az FBI-ügynökök Szövetségének elnöke elmondta, elfogadhatatlannak tartja a kötelességszegő, bűncselekményeket elkövető alkalmazottak viselkedését, de védelmébe vette az irodát, kijelentve, hogy a hasonló ügyek száma arányaiban jóval kevesebb, mint az más helyeken tapasztalható. “Egy ilyen méretű szervezetben elkerülhetetlen, hogy megtörténjen néhány hasonló ügy” – mondta el a CNN-nek.
Az ügy kapcsán több volt ügynök megdöbbenését és rosszallását fejezte ki. “El vagyunk szörnyedve, meg vagyunk alázva” – mondta el James Wedick, a szolgálat korábbi alkalmazottja. “Ez mindenkit zavar, aki az irodának dolgozik, és annak ellenére, hogy tudjuk, egyszerű nők és férfiak dolgoznak ott is, észre kell vennünk, hogy néhány ügy jóval felháborítóbb, mint a többi” – fogalmazott.

Televíziós szereplése után rengeteg levelet kap a Való Világ Asszonya, ezek java pedig a tisztességtelen ajánlatokról szól – írta a Bors.
- Volt olyan pasi, aki gyűjti a megvásárolható celeb lányokat, azt írta, még egymilliót is fizetne nekem, ha együtt lennék vele, és felsorolta, hogy kik voltak meg neki. Vicces, hogyan emelkedik egy nő tarifája attól, hogy szerepel a tévében vagy a lapokban – mesélte VV Gina. Az asszony hozzátette, ha házasságuk eljut arra a pontra, hogy Kristóf újítani akar, reméli, a férfi inkább egy kurvához fordul majd.
-Mert az – én már csak tudom – személytelen aktus, semmi köze az érzelmekhez vagy a másik lelkéhez. Ellenben, ha mondjuk, egy kolléganőjével fekszik le az már kapcsolat érzelmekkel.
VV Gina bevallotta, semmit nem bánt meg az életében, sőt, még azt is kijelentette, hogy ha a férje egyszer elhagyja, vagy valami baja lesz, és mondjuk neki kell eltartania a gyereket, visszamegy prostituáltnak.

Merevedési zavarként jelentkezik, majd egyre inkább gondot okoz az ágyban az a hormonváltozás, amit a férfiaknál is klimaxnak nevezünk. A szexről azonban idősebb korban sem kell lemondani.
A nőknél egy kicsit később, úgy 55 éves kor körül kezd csökkenni a férfiak szervezetében a tesztoszteron nevű hormon, és ez ingadozó hangulattal, változó közérzettel, a nemi vágy csökkenésével jár együtt. Mivel a hormonális eredetű potenciazavar nem jár betegségtudattal, az érintettek ezért nem is fordulnak orvoshoz. Pedig a hormonszint-vizsgálattal, a hiányzó hormon pótlásával vagy a hormont termelő szerv serkentésével a gond orvosolható.
– A férfiklimax gyakorlatilag tünetmentes állapot, sokan úgy mondják, ez a korral jár – fogalmazott Kovács Gergely főorvos. – Az öregedés során az erősebbik nem esetében szintén bekövetkezik a szexuálhormonok termelődésében egyfajta változás, annak ellenére, hogy a nemzőképesség gyakorlatilag életük végéig megmaradhat.
Az elsősorban a herék által előállított férfihormon termelődése ötvenen túl csökkenni kezd, de nem szűnik meg teljesen. Azonban velejárója, hogy apad a szexuális vágy, visszaesik a teljesítmény. Ilyenkor a férfiak ingerlékenyebbé válnak, kudarcélményként élik meg, hogy a dolgok már nem úgy működnek, ahogyan a húszas éveikben.
– Mivel a klimaxos panaszok oka a csökkent hormontermelődés, így a legkézenfekvőbb megoldás a tesztoszteron pótlása – mondta a doktor. – A férfihormon adagolásának azonban vannak veszélyei, ezért csak urológiai ellenőrzés mellett szabad alkalmazni, mivel elősegítheti a már esetleg meglévő prosztatarák növekedését.
A rostokban gazdag egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás, sportolás, a megfelelő testsúly beállítása sokat segít. Ezenkívül vannak olyan, a merevedést elősegítő, a potenciát fokozó természetes alapanyagú, gyógynövényekből álló szerek, amelyek segítenek a férfiúi önbizalom helyreállításában, a vágy fokozásában. Ezek közül azonban csakis megbízhatót válasszunk, olyat, amit megfelelő engedélyek birtokában legálisan forgalmaznak. Legelőnyösebb az, amelyik nemcsak alkalmilag, hanem hosszabb távon növeli a férfierőt.

Pornófilm forgatás és árak a pornósoknak, az USA-ban. Két fasz a vaginában 2.200,- USD, vagyis durván 440.000,- FT, seggbekúrás 1.700,- USD azaz cca. 340.000,- Forint.

Vannak nők, akik kénytelenek lemondani a szexről, mivel a húgyúti fertőzések okozta fájdalom olyannyira felerősödik.
A hólyaghurut és más húgyúti fertőzések intenzív gyulladást jelentenek, amely kellemetlen érzéssel társul a hólyag- és a hüvely területén. Ez egyes nőknél enyhe, másoknál súlyos fájdalommal és más tünetekkel – akár vérzéssel is – jelentkezik, amely a legtöbb esetben felerősödik közösülés közben. Így nem képesek élvezni a szexuális együttlétet, sőt fokozódik a fájdalom, mely miatt végül képesek lemondani a szexről. A felfázással küszködő nők tapasztalatainak és orvosi segítség igénybevételével, újra élvezhetővé válhat a szex.
Tünetek: A húgyúti fertőzést baktérium okozza, amely a húgycsőbe kerülve egy-két napon belül produkálja az aggasztó jeleket. A tünet lehet az égő, fájdalmas érzés vizelés közben, a gyakori vizelési inger és a zavaros vizelet egyaránt. Az ebből vett minta segítségével az orvos gyorsan meg tudja állapítani, hogy mennyire súlyos a betegség.
A felfázás kezelése: Gyógyszeres kezelés javallott. A fájdalomcsillapító megszünteti a kellemetlen, irritáló érzést. Emellett ajánlott a sok folyadék fogyasztása, például áfonyalé, amitől hamarabb jobban érezheti magát a beteg. A szappanos vízben való fürdőzést viszont kerülni kell.
Az első lépés: A legfontosabb, hogy oszd meg az érzéseidet a pároddal és részletesen magyarázd el, milyen tünetekkel jár a betegséged. Mindkettőtöknek elsődleges, hogy a szex örömmel párosuljon és egyik félnek se okozzon fájdalmat. Tehát a betegséged során változtatni kell az együttléteken, ami a pózokat és az intenzitást is befolyásolhatja.
Misszionárius póz: A húgyúti fertőzésben szenvedő nők számára a legfájdalmasabb pozitúrák egyike a misszionárius póz. Ekkor ugyanis a férfi testének súlya a nő hólyagját nyomhatja, illetve a lökésekkel a hüvely érzékeny területét irritálhatja.
Itt az ideje, hogy felhagyjatok a megszokott mozdulatokkal, és mindkettőtök számára élvezetes újításokkal kísérletezzetek. Így a betegség hozzájárul, hogy szorosabbá váljon köztetek az intimitással kialakítható kötelék, ahelyett hogy szakadékot képezne.
Mindig van B terv: Ha a gyulladás miatt más póz is fájdalmassá válik, még mindig van megoldás. Az orális szex, az önkielégítés és a szexuális segédeszközök bevetésével izgalmas együttléteket varázsolhattok egymásnak, és a legkevésbé sem kell lemondanotok a közös örömszerzésről.
Nem szabad elkeseredni: Mind neked, mind a párodnak nehéz időszakot jelenthet, ha a hólyaghurut súlyos, hosszan elhúzódó betegséggé válik. A felek hajlamosak saját magukat hibáztatni a szexben jelentkező problémák miatt. Ezzel viszont gyorsan le kell számolnotok és az energiátokat arra fordítani, hogy ilyenkor is éreztessétek egymás iránt érzett szereteteteket.

Samantha and Sabrina so horny. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Márki Zsuzsi hamar otthagyta a Való Világ villáját. Úgy felhúzta magát, hogy repültek a gyümölcsök és a vizespalack is. A szexi barna lány ezt azóta sem bánja.
Márki Zsuzsit nem kell bemutatni a Playboy hűséges olvasóinak. A természetes idomokkal bőven ellátott gyönyörűség második helyezést ért el 2007-ben a Playmate Of The Year versenyen. Zsuzsi most újra hallatott magáról: a való világ bombanőjeként színt vitt a műsorfolyam hétköznapjaiba.Például a kezébe eső tárgyakkal kicsit meghajigálta a villalakó Olivért. Zsuzsi tehát igencsak vérmes vadmacska – de ha nem bőszítik fel, képes gyönyörűen dorombolni is.
Mi is arra törekedtünk, hogy olyan környezetbe vigyük, ahol le tudja vezetni a felgyülemlett feszültséget. Elvittük tehát egy boxterembe. Fotók itt.

Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Pissing című pornófilm forgatáson készült backstage képek Angie plázacicával, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek privát castingon és többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés