Archive for 2011, január

A női könnynek a látványa és a szaga is vágylohasztó! Ha a nő sír, aznap este már nem lesz szex – ezt a mély igazságot ezúttal a mértékadó Science magazin támasztotta alá egy bizarr kísérlettel, amelyben két nő könnyeit huszonnégy férfi szagolgatta. Azzal már foglalkoztak korábbi kutatások is, hogy a sírás látványa milyen hatással van az emberre, de most azt vizsgálták, hogy a látványon kívül a könnyeknek egyéb tulajdonsága is lehet-e hatással a síró személy környezetére. A kísérlethez két nőnek mutattak egy szomorú filmjelenetet, és az elpityeredő alanyok egy-egy fiolába gyűjtötték könnyeiket. Erről egy videó is megtekinthető itt.
Az összegyűlt folyadékot frissiben férfiak orra alá dugták a kísérlet hátralevő részére, de persze volt egy kontrollcsoport is, akikkel tudtukon kívül sima sóoldatot szagoltattak. Így felkészülve a 23 és 32 év közötti férfiaknak női arcokat kellett értékelniük, hogy melyiket mennyire találják vonzónak. Amint arra a bevezetőből lehet következtetni, az jött ki, hogy a könnyből felszálló gőzök hatása alatt állóknak következetesen kevésbé tetszettek a női portrék, holott ugyanazokat a képeket mutatták neki, mint azoknak, akikkel sima sóoldatot szagoltattak.
De ennél egzaktabb hatása is volt a könnyszaglászásnak: egyrészt az ennek kitett férfiaknak lelassult a szívverése és a lélegzése, csökkent bőrük hőmérséklete, és a tesztoszteron-szintjük is leesett. Másrészt a könnyszag hatása alatt állóknál kevesebb aktivitást mutatott az agy megfelelő területe erotikus képek láttán. Ebből az következik, hogy a női könnyben olyan anyagok vannak, amik kipárolgásukkal csökkentik a vágyat a férfiakban. Azaz ha egy nő éppen nincs a szexnek kedvező lelkiállapotban, könnyeivel kémiai úton is jelzi azt a férfiak felé, amit szóban úgy szokás megfogalmazni, hogy “fáj a fejem”. Hogy a férfiak könnye is tartalmaz-e ilyen, a viagrával ellentétes hatást kifejtő anyagokat, azt egyelőre nem vizsgálták.

Tiffany Rayne so hot and so nasty. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Tavaly történt, kora ősz volt, s akkor még jó meleg volt az időjárás. Hetente kétszer járt hozzánk egy bejárónő, aki a délelőtti Órákban dolgozott. Egy nap valamikor 1 óra körül haza mentem, azzal a tervvel, hogy lezuhanyozom, mivel mint írtam aznap nagyon meleg volt, s teljesen átizzadtam a ruhámat. Klári a bejárónő, mivel aznap későn jött, még nálunk volt.
Néhány szót beszéltünk, s mivel nem volt túl bizalmas köztünk a viszony, megkínáltam egy pohár konyakkal, hogy ne legyünk olyan kimértek egymással.
Akkor még nem kapcsoltam, hogy miközben vasalta az alsónadrágjaimat eléggé kétértelmű kijelentéseket tett arra vonatkozóan, hogy jó keményre vasalja Őket.
Közben én mondtam, hogy most elmegyek zuhanyozni, Ő pedig hogy befejezi a munkáját és már megy is.
Miközben már levetkőztem, rövid idő múlva kopogott a fürdőszoba ajtón:
- László, nincs benn törölköző, adok be egyet- mondta s a résnyire nyitott ajtón beadta a törölközőt- de aztán alaposan lezuhanyozni ám.
Úgy próbáltam állni, hogy a törölközőt a lehető legdiszkrétebben vegyem át, azonban azt egy pillanatra észrevettem, hogy a tükörre látva pont engem néz.
- Köszönöm- mondtam, majd becsuktam az ajtót.
Zuhanyozás közben elgondolkodtam a vasalás közbeni kétértelmű megjegyzéseken, majd a törölköző beadáson, s azt vettem észre, hogy a farkam vörösen izzva elkezdett ágaskodni.
Hosszan zuhanyoztam, arra számítva, hogy majd csak elmúlik.
- László, talán lefolyt- hallottam- segítsek megmosni a hátát ? Na erre ismét elkezdett merevedni.
- Nem köszönöm, már végeztem is.
Mivel a felhajtott konyak kis bátorságot adott, úgy jöttem ki a fürdőből, hogy a felálló farkam teljesen kinyomta a fürdőköpeny elejét.
A nappaliban ott várt még egy konyak.
- Gondoltam jól fog esni még egy – mondta a bejárónő.
Felhajtottuk a konyakot, majd elvonultam a hálóba, hogy felöltözzem, hiszen az igazat megvallva Klári nem volt az esetem, nem is mai csirke.
A hálóban vettem észre hogy a szekrényemben nincs alsónadrág, ezért nem volt mit tenni át kellet mennem a másik szobába, ahol Klári vasalt és ott voltak az összehajtott, keményített alsónadrágok. Úgy vasalt, hogy a vasalódeszka az ajtónyílásba volt beállítva, mivel fél szemmel a TV-t is szokta nézni.
- Egy alsógatyára van szükségem, mivel a szekrényemben nincs- mondtam, mire Ő nem félreállt, hanem csak a vasalódeszkához állt közelebb, hogy mögötte szorosan tudtam csak belépni a másik szobába. miközben elhaladtam mögötte, a fenekét kicsit hátra tolta, de éppen csak leheletnyire, hogy a még mindig álló farkam súrolta a köpenyen és a szoknyáján keresztül. Visszafelé ugyanez megtörtént.
Visszamentem a hálóba, hogy majd felöltözöm, de közben a farkam már tüzesen lüktetett, mivel a helyzet kissé felizgatott.
Alig telt el egy kevés idő nyílt az ajtó , s Klári hozta a kivasalt ruhákat. Én még mindig köntösben, álló farokkal, a bátorságomat gyűjtögetve álltam. Miközben a ruhákat pakolta be a szekrénybe leengedtem magamról a köntöst , s ott áltam vörösen izzó, álló farokkal.
Mikor megfordult megdöbbent.
- Mit szól Klári- mondtam- mit csinált velem.
- Nem érek én rá ilyen dolgokra, láttam én már elég faszt – (kb 4 férjtől vált el)
- Elnézést már azt sem tudom mit csinálok- mondtam csodálkozva, hiszen úgy éreztem Ő provokált.
- Talán csak nem akar megbaszni ? – kérdezte, s kiviharzott a szobából.
Én leforrázva álltam ott , még mindig álló fasszal, s elkezdtem a szekrényemben keresgélni, hogy mit vegyek fel.
- Engem mindenki csak megbaszni akar, meg hogy állítsam fel a faszát (fászát : ezt így mondta)- jött vissza, közben engem nézett.
- Klári elnézést, nem tudtam mit csinálok.
- Biztosan valaki felizgatta, hogy feláll a fasza.
- Klári ez magától áll fel.
- Most feküdjek le magával? – kérdezte .
- Nem, – habogtam, mivel a helyzetet nem tudtam már mire vélni. Közben csak felvettem egy alsógatyát, ami elől jócskán kidudorodott. Erre kiment, s folytatta a vasalást. én ledőltem az ágyra, mivel kissé forgott velem a világ. Klári rövidesen visszatért:
- Milyen sokáig feláll magának a fasza, ilyenkor Örömet kell magának szereznie.
- Dehogyis- mondtam, csak nem fogom előtte kiverni.
- Magának jó vastag fasza van, s az hogy felfelé görbül, az jó a nőknek.
- Biztosan
- Tényleg milyen sokáig feláll, ilyet még nem láttam.
- Milyet látott.
- Volt olyan férjem, akinek abszolut nem állt fel hiába símogattam.
Közben visszament vasalni, s onnan szólt vissza:
- Biztosan azért csinál ilyen butaságot, mert kiment a vér a fejéből, s a faszába vándorolt.
Felkeltem, s utána mentem.
- Klári és hogyan szokott kefélni.
- Ahogy mindenki- mondta- szoktam nézegetni szexújságot- s abban láttam, hogy a nőnek a fenekébe dugta a pasi a faszát, azt nem tudom, hogyan viselte el. A maga faszába szerintem bele is lehetne halni (!!!)
- Ebbe?- mondtam, s letoltam a nadrágom, s ismét ott álltam előtte meztelenül, álló fasszal.
- Jó nagy, s milyen veres- lihegte Klári
- Nem akarja megfogni? – kérdeztem. Mire félszeg mosollyal előre lépett s először megsímogatta a combom- milyen forró- modta, majd a zacskómat fogta meg- ebben a zacskóban bőven termelődhet gyermekáldás- majd a farkam megfogva a fitymát lepattintotta a makkról. Miközben a farkamat fogta, én megfogtam a mellét.
- Jó kis löttyedt csöcsöm van- mondta.
- Én szeretem a löttyedt csöcsöket, vegye le a pólóját.
Erre levetette a pólóját, én pedig a melltaróját kapcsoltam ki. Tényleg nem valami feszes labdák álltak előttem, hanem jó nagy , kissé lógó, hatalmas bimbójú mellek.
Számba vettem a bimbóját, miközben keze a farkamon pihent, azonban különösebb mozdulatokat nem tett.
- Ez nem helyes, mi most vétünk.- mondta, s eltolt magától, majd visszavette a pólóját, s folytatta a vasalást-Majd legközelebb még beszélgetünk, most megyek, mert kikapunk.
Összeszedte a cuccait, majd elment.
Én is lassan felöltöztem, visszamentem dolgozni. Farkam még mindig lüktetve merevedett a nadrágomban, de arra gondoltam majd csak lelankad.
Mikor beléptem az irodámba, a titkárnőm egy kb 100 kg-s nő így szólt.
- Főnök , neked feláll a faszod – mondta (soha, semmilyen kapcsolat, utalás nem volt köztünk)
- Hozd csak ide, régóta furdal a kiváncsiság, milyen faszod van.
Közelebb léptem, erre lehúzta a sliccemet, kihalászta a farkam,- majdnem kiverte a szemem- mondta- hát téged ki izgatott fel ennyire, Most leszoplak- mondta majd szájába vette.
Kb 3 perc múlva éreztem, hogy már nem bírom tovább az egész napos feszültséget, s a farkam hatalmas rándulással kiadta magából tartalmát.
Szinte ugyanabban az időben nyílt az ajtó, s belépett rajta az egyik adminisztrátor nő, akinek földbe gyökerezett a lába a csodálkozástól. A titkárnőm a száján csorgó ondóval odalépett hozzá, s lesmárolta a nőt, a szájában lévő ondót átpréselve annak szájába. Miközben smároltak elkezdték egymás ruháit észveszejtő gyorsasággal lehámozni egymásról, s néhány másodperc múlva már egymás cuppogó pinájában matattak.
- Főnök basszál meg- mondta az adminisztrátor nő- s felfeküdt az asztalra, lábait pedig felhúzta.
- Megbaszunk, de közben szárazra nyalod a bulámat- mondta a titkárnőm.
- Várjatok bezárom az ajtót, mert elég lesz nekem két nő is.
- Főnök te se láttál még ekkora csöcsöt, meglengetem neked- mondta Éva (a titkárnő) s elkezdte az orrom előtt rázni hatalmas emlőit.
- Anikó most ráülök a szádra- mondta Éva s felmászott az asztalra.
Én odatérdeltem Anikó pinájához, s elkezdtem nyalni. Néhány perc múlva Éva egy hatalmas fingással élvezett el.
- Folyasd a számba a lucskodta- nyögte Anikó, majd a nyalástól ( a szám már begörcsölt) rövidesen Ő is vísítva élvezett el.
- Most dugd belém a faszodat, de óvatosan.
- Óvatosan bedugtam faszomat a pinájába, a s amikor a makkom átpattant a pinája záróizmán, már éreztem, hogy hatalmas élvezés fog eljönni.
- Miközben csumiszoltam, Éva elkezdett a seggem körül matatni, maj szép lassan, először a kisujját, majd a végbelemet tágítva két újjal nyúlt a seggembe.
- Nyugodtan szarjál, ha úgy érzed ha kell.
Erre bátran elengedtem magam, s olyan érzéssel, mintha egy hatalmasat szarnék elélveztem, forró gecipatakot lövellve Anikó pinájába.
- Mekkora baszás, minden csupa lucsok, pina és fasz szag- mondta Anikó – Most kinyalom belőled a főnök gecijét- mondta Éva félrelökve Anikó pinájától.
- Ha kinyaltad adj belőle nekem is – nyögte Anikó, s Éva ismét lesmárta Anikót, átadva neki a geciből.
- Ez valami szuper volt, eddig csak hírét hallottam a főnök faszának, de most ki is tudtuk próbálni.
Két nap múlva, amikor ismét jött a bejárónőnk éppen indulóban voltam.
- László, már megy is – kérdezte (aznap egy mini ruhát vett fel, a az látszott, hogy nincs rajta melltartó.
- Igen- hebegtem, mivel nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá az előző alkalom óta.
- Akkor jó munkát- mondta, s valamiért lehajolt, mire a szoknyája teljesen felcsúszott, s akkor láttam, hogy nincs rajta bugyi. (Ezt biztos szándékosan csinálta)
Ekkor még nem kapcsoltam, nem akartam ismét leégni.
- Múltkor sikerült Örömet szerezni magának ?- kérdezte.
- Dehogy, megvártam míg lelenkad – nem akartam elárulni neki kis kalandomat.
- Az pedig egészségtelen, fezsülséget hagyni.
Erre a beszélgetésre farkam már ismét állt, kiszáradt torokkal mondtam:
- Klári láttam a pináját, nincs magán bugyi.
Erre leült a kanapéra, lábait felhúzta, kitárult fekete, sűrű szőrrel borított pinája.
- Mielőtt ide jöttem, megittam két fél konyakot, bátorságot gyűjteni- mondta.
- Nekem még soha nem puszilták meg a pinámat, puszilja meg.
Erre odahajoltam, s elkezdtem csókolgatni, először csak úgy kívülről.
Igazi bulaszaga volt, azt hittem már attól elélvezetk.
- Most már elég- mondta, s ekkor már láttam, hogy fogalma sincs a nyalásról.
A feneke alá nyúltam, majd a bozont közé nyúlva a nyelvemmel először a csiklóját, majd a hüvelyét kezdtem nyalogatni.
- Mit csinál, hagyja abba, ez olyan gusztustalan.
- Már miért lenne gusztustalan
- Mert eddig minden férjem azt mondta, hogy nem puszil meg ott , mert ott pisilek.
- Én már nem is puszilom, kinyalom, s ki fogom elégíteni.
- Nekem még soha nem volt orgazmusom.
Na bumm, gondoltam, de mivel már volt olyan nő az életemben, akinek frigiditása az én nyelvemtől múlt el, ezért bizakodtam magamban
- Nyugi – mondtam, majd folytattam a minkát.
- Kis idő múlva elkezdett nedvesedni, majd lucska kezdte elönteni a pináját.
- Jaj, valami folyik belőlem, biztos valami gusztustalan- nyögte- hagyjon békén, hagy töröljem meg.
- Nyugi, majd én felnyalom, modntam, s elkezdtem símogatni a hüvelyét, majd a kellően benedvesített ujjamat a végbélynílásához illesztettem, s szép lassan betoltam.
- Mindjárt beszarok, a farkát nem teheti be a seggembe.
Közben a szőre már összevissza vagdosta a nyelvemet, a farkam többször volt abban az állapotban, hogy magától eldurran a nadrágombam, mire elkezdett zihálni, s aprókat nyögdécselni.
- Mindjárt bepisálok- mondta.
- El fog élvezni- mondtam, s mélyebben dugtam nyelvem a hüvelyébe, majd a csiklóját nyalogattam, ami akkora volt mint egy gyerekpöcs.
- Jaj behugyozok, istenem, bocsánat, szétdurran a pinám- sikoltotta, s akkorát élvezett, hogy azt hittem kitöri a nyakamat a combjaival.
Néhány másodperces lihegés után azt mondta- azt hittem le fogom pisálni.
- Csak hasonló az orgazmus kezdete a vizelési ingerhez. Amikor először kivertem a faszom, azt hittem be fogok pisálni, de már nem voltmegállás, s rájöttem, hogy ez mégis más.
- László, baszni majd később basszunk, most elsőre nem bírom tovább.

Az explaymate Kelemen Anna úgy néz ki komolyaan gondolja, hogy pornós díva lesz. Az explaymate Choky Ice-ék után sem tétlenkedik a pornóiparban, egy újabb filmben Kelemen szólóban szerepel egy vibrátor társaságában. Magyarul egy vibrátorral igyekszik kielégíteni önmagát. Elég mélyrehatóan vezeti be vaginájába a gagyi segédeszközt.A videó mindemellett bizonyíték arra, hogy Kelemen nem terhes, csak nagy a hasa.
Úgy tűnik, Kelemen Anna egy időre telítődött a Kid Jamaica és Choky Ice okozta élménytől, legújabb pornóvideojában ugyanis már szólóban nyomja, megkímélve így arcát az ejakulátumtól. A legújabb produkcióra a Velvet egyik olvasója hívta fel a figyelmet, vagyis, hogy – szavaival élve – a Kelly Lenox művésznévvel tevékenykedő egykori playmate mostanság sem tétlenkedik.

A videóból mindemellett az is kiderül, hogy Kelemen Anna a korábbi nézői feltételezésekkel szemben nem terhes, egyszerűen csak nagy a hasa (ami az előző filmhez képest nem nőtt), vagy ahogyan Choky Ice fogalmazott: Kelemen nem dagadt, csak túlsúlyos. Az explaimate-ről egyébként az a hír járja, hogy az interneten is hirdeti testét: a Blikk információi szerint ő az, aki a hirdetésben megadott telefonszám megcsörgetése után bejelentkezett a vonal túlsó végén. Ezzel szemben a Stop.hu úgy informálódott, hogy nem Kelemen Anna szólt a telefonba, ráadásul a szexoldalon jelzettekhez képest a nő csupán escort szolgáltatást vállal, vagyis elkísér úriembereket rendezvényekre.
Kelemen Anna bulvár, szex, erotika, pornó: Kelemen Annával egy kúrás negyvenezer - Kelemen Anna, már érett asszony kategóriában pózol - Kelemen Anna backstage videó - Kelemen Anna nem szereti az arcán a a gecit - Kelemen Anna újra seggbe kúrva 2010 pornó - Kelemen Anna újra pornózik videó - Kelemen Anna Kelly Lenox néven újra pornózik - Kelemen Anna végbélnyílása – Kelemen Anna átbaszta Hajdú Pétert – Kelemen Anna jó híre megsérült – Rendőrök keresik Kelemen Annát – Kelemen Anna és Erős Melinda gruppenszex videó – Kelemen Anna seggbe dugva – Kannácska szex – Kelemen Anna pornóvideók letöltése

Charlie Sheen pornósztárokkal és más hölgyekkel mulatozott egy Las Vegas-i hotelben, ahol a bárban arról is panaszkodott, hogy már megint elvonóra szeretnék küldeni főnökei a CBS-nél. A csatorna illetékesei aggódtak, hogy a színész elfelejt kedden visszatérni a Két pasi meg egy kicsi forgatására. Szerencséjére sikerült időben visszatérnie Los Angelesbe.
Az állítólag kissé sovány és borostás Charlie Sheen három pornósztárral mulatott Las Vegasban. Szombaton itt tartották meg a pornóvilág egyik legnagyobb rendezvényét, az AVN díjkiadó gálát és pornós össznépi bulit. Egy, a RadarOnline hírportálnak nyilatkozó bennfentes szerint a színész is kifejezetten ezen esemény, pontosabban azon pornószínésznők miatt utazott a városba, akikkel egyébként is tartja a kapcsolatot.

Szemtanúk szerint a színész a három nő közül egy 23 éves pornószínésznőnek, Bree Olsonnak szentelt sok figyelmet. Olson, akit 2008-ban a Legjobb Anál Jelenetért díjaztak, több lábon áll. A Kardashian család valóságshowjában például dadát alakított, sőt, főiskolára is járt, mégpedig biológia szakra, igaz, diplomát nem kapott. Ja, honlapja tanúsága szerint a kedvenc zenekara a Carpenters, és az idősebb férfiakra bukik.
Két emeletnyi buli: A botrányairól híres színész állítólag a Palms hotelben ki is vett egy szobát, amiért napi több mint 40 ezer amerikai dollárt (közel 8,5 millió forintot) kérnek. A Hugh Hefner Sky Villa jelentése körülbelül: Hugh Hefner Égi Villája fantázianevű kétszintes lakosztály egyébként a hotel tornyában található. Falait Hugh Hefner által személyesen válogatott művészeti alkotások díszítik. A lakosztályhoz egy óriási terasz is tartozik egy, a város fölé nyúló medencével, masszázs szoba, szauna, és természetesen a tükrözött plafonú hálószoba egy kerek, forgó ággyal.
Pornósok mindenhol: Mint kiderült, nemcsak a három pornós szórakoztatta Sheent a hétvégén: a szálloda egyik dolgozója szerint egymásnak adták a kilincset a további pornószínésznők, más gyönyörű nők, és a Las Vegas-i elit. A szobaszerviz egyfolytában szállította az alkoholt a soha véget nem érő buliba. Kész szerencse, hogy a lakosztályban 250 ember is elfér.
Charlie Sheen el sem hagyta a szobáját, kivéve azt a néhány alkalmat mikor lement a hotel bárjába. “Miután elmentek, a lakosztály úgy nézett ki mintha bombatámadás érte volna. Üres üvegek és szexhez szükséges kellékek hevertek szerteszét, különösen a masszázs- és a hálószobában” – nyilatkozta egy szemtanú.
“Amikor házas volt, megpróbálta visszafogni magát, de most már nincs akadálya annak, hogy újra szabadjára engedje a vadabbik énjét” – tette hozzá a bennfentes, aki szerint a női vendégek nem fogták vissza magukat, megérkezésük után pár perccel már le is vetkőztek, és a jacuzziban szórakoztak.
Újabb elvonó? Félő volt, hogy Sheen a nagy mulatozás miatt kedden nem tér vissza a Két pasi meg egy kicsi forgatására, és a felettesei aggódtak az állpota miatt. A híresség a Las Vegas-i bárban egyébként elpanaszolta nagy bánatát a mellette ülő férfinak, miszerint a CBS vezetősége megint elvonóra akarja küldeni – írja a msnbc.com.
Mint kiderült, felesleges volt aggódnia a főnökségnek, a színész visszatért a forgatásra, és keményen dolgozik – adta hírül a New York Daily News. “Mindenhol azt olvastam, hogy nem jelent meg időben dolgozni. Két órával azelőtt láttam ezeket a híreszteléseket, hogy meg kellett volna érkeznie” – nyilatkozta Stan Rosenfield, Sheen sajtósa.
Nem akar józan életet élni: A színész egyébként úgy véli, nincsenek alkoholproblémái, de valószínűleg ő az egyetlen, aki ezt így gondolja. Sheen karácsony óta egyfolytában bulizik, ami nála kokainozást és kurvázást jelent. Egy, a US Magazine-nak nyilatkozó bennfentes szerint a piáért, kábítószerekért és a nőkért is rajongó híresség nemrég megszabadult a szakembertől, aki segített volna neki józan életet élni. A tanácsadó segítségét azután vette igénybe, miután október 25-én darabokra zúzott egy New York-i hotelszobát.

Nemrég külföldi szexoldalon fedezte fel egy napilap VV Ginát: az oldal képeinek tanúsága szerint a Való Világ házaspárjának női tagja még most is prostitúcióval keresi kenyerét. VV Gina és férje, Kristóf cáfolja a híreket, állításuk szerint csak egy korábbi nézeteltérés miatt akarja valaki így lejáratni a sötét múltú feleséget.
A házaspár a Fókusz stábjával közösen kinyomozta, ki terjesztette Gináról a fotókat, melyek saját használatra készültek, naptár lett volna belőlük karácsonyra. A képek a fotóstól szivárogtak ki, állítólag míg ő külföldön dolgozó prostituáltakat fényképezett, valaki ellopta tőle a cd-t, melyen Gina és barátnője képei voltak.
- A fotósnál kezdtük azt, hogy kik férhettek hozzá ezekhez a képekhez, ő felsorolta azt, hogy kint dolgozó örömlányok is voltak nála, volt olyan, hogy többen egyszerre. Mivel ő egyedül dolgozik, nincs neki segítsége, semmi, így ha egy lányt fotóz, másik kettőre nem tud odafigyelni, hogy mit csinálnak. Ők meglátták az egyik cd-re ráírva az én nevemet és a barátnőmét, és ilyen régi sérelmek miatt ők azt gondolták, hogy ezt mindenképp elhozzák – mondta Gina a Fókusz riporterének.
A házaspár telefonon érte utol az egyik elkövetőt, aki igyekezett kimagyarázni a dolgot: „Volt ott egy cd, rá volt írva, hogy Gina meg Timi, azt onnan az egyik lány elhozott, hogy megnézzük, hogy mi van rajta. És akkor, amikor láttuk, akkor mondta ez a lány, előre, hogy ő ezt meg fogja csinálni, hogy ő felrakja ezt a képet, mert hogy ebből milyen nagy botrány lesz. De tök részeg volt a csaj is, én ezt nem hittem komolyan…” – mentegetőzött Gina ismerőse. Hiába, a házaspár valószínűleg peres úton rendezi a becsületsértést.

Mandingo a nagyfaszú néger és Ursula, ingyenes pornóvideó, kattints és nézd.

Egy új kutatás szerint az emberek nagyjából ugyanazért szeretik a zenét, amiért a szexet, a drogokat, a szerencsejátékot és az ízletes ételeket. Ha olyan zenét hallgatunk, ami megmozgat, sőt még bele is borzongunk az élvezetébe, az agy dopamint szabadít fel.
Mint kiderült már az is megindítja a motivációban és függőségben is szerepet játszó szórakoztató vegyület áramlását, ha pusztán a számunkra oly kedves zenei élményre várakozunk. A tanulmány elsőként von szilárd párhuzamot a dopamin kibocsátás és a zene élvezete között, biológiai magyarázatot adva arra, hogy a különböző kultúrákban miért játszik az emberi történelem kezdetétől fogva olyan nagy szerepet a zene. A zenén keresztül a tanulmány új betekintést nyújt az emberi élvezetrendszer működésébe.
- Ahogy hallgatjuk ezeket a dallamokat már előre tudjuk, várjuk, mi következik, és ezek az apró kognitív nüanszok adják ezt az elképesztő élvezetet – magyarázta a kutatás vezetője, Valorie Sakimpoor, a kanadai McGill Egyetem idegtudósa, “A megerősítés vagy a jutalom szinte teljes egészében a dopamin miatt következik be. Ez alapvetően megmagyarázza, miért van velünk ilyen régóta a zene. A belőle nyert intenzív élvezet valójában egy biológiai megerősítés, és most már bizonyítottuk is”
A zene által keltett élvezetet intenzív érzelmi hullámzáshoz vezet, ami többek közt magába foglalja a szívverés felgyorsulását és a légzés mélységének fokozódását. A fizikai változások mellett az emberek gyakorta éreznek borzongást, vagy a hideg végig futását a testükön, Salimpoor csoportja és más kutatók is bizonyítékokat találtak, hogy amikor ez végbemegy, a vér az agy olyan területeire áramlik, ami dopamin kibocsátást eredményez.
A dopamin kapcsolat megerősítésére a kutatók nyolc zenerajongót kértek fel egy kísérletre, akik magukkal hozták a laboratóriumba kedvenc instrumentális zeneszámaikat is, elsősorban klasszikusokat, de akadt jazz, rock és popzene is. 15 percnyi zenehallgatás után a kutatók egy, a dopamin-receptorokhoz kötődő radioaktív anyagot fecskendeztek az alanyokba. Egy PET letapogatóval a kutatók nyomon követték az anyagot, aminek a vérben való körforgása azt jelezte, hogy az agy rengeteg dopamint szabadított fel, megkötve minden rendelkezésre álló receptort. Másnap már nem a kedvenceket hallgatták, ekkor a dopamin-receptorok teljesen nyitva maradtak.
A kísérletek második szakaszában az alanyokat egy fMRI gépbe fektették és újra elkezdték játszani az őket megindító zenéket. A vizsgálatok kimutatták, hogy az agy a zenére való várakozás és a borzongás időtartama alatt egyaránt dopamint pumpál. A két dopamin termelő hullám az agy különböző területein ment végbe. “Elképesztő, hogy képesek vagyunk dopamint kibocsátani valami absztrakt, összetett és nem anyagi dologra való várakozás közben” – mondta Salimpoor. “Ez az első tanulmány, ami bebizonyítja, hogy egy művészi stimulus hatására dopamint tudunk kibocsátani”
A felfedezés arra utal, hogy akárcsak a szex és a drogok, a zene is lehet enyhén addiktív, mondta David Huron, az Ohio Állami Egyetem zeneészlelés kutatója. A dopamin egy olyan adaptív jutalom indukáló molekula, ami az állatokat már az éhségérzet kialakulása előtt élelem keresésére ösztönözni. Ugyanez okoz mámort pusztán a tűbe beáramló vér látványától, még mielőtt a kábítószer bejutna az erekbe a heroinfüggőknél.