Archive for 2011, január

Irina Shaykhlislamova, Irina Shayk képek!

A síkosítók használata nem csak élvezetesebbé teszi a szexuális együttléteket, hanem csökkenti a nemi irritációt is.
Síkosító: több öröm, nagyobb elégedettség. Azok a nők, akik síkosítót használnak a szexuális együttlétek közben, magasabb szexuális elégedettségi szintről és nagyobb örömről számoltak be – derült ki az Indiana Egyetem szexuális egészséggel foglalkozó kutatóinak legújabb tanulmányából.
„Annak ellenére, hogy milyen széles körben elérhetőek ezek a termékek, nagyon kevés kutatás foglalkozik azzal az alapvető kérdéssel, miszerint hogyan járulnak hozzá a síkosító krémek szexuális örömszerzéshez” – állapította meg Debby Herbenick, a Center for Sexual Health Promotion társigazgatója.
„Az adatok alapján egyértelmű, hogy a síkosítók használata – a tanulmányunk szerint – magasabb szexuális örömszerzést és kielégülést tesz lehetővé”.
A kutatók víz- és szilikonalapú síkosítókat egyaránt vizsgáltak. A kutatásban résztvevők beszámolói alapján kiderült, hogy a víz-alapú síkosítók használatával kevesebb esetben érzékeltek nemi fájdalmat vagy kellemetlen genitális tüneteket. A résztvevők több mint 70 százaléka számolt be élvezetesebb szexuális együttlétekről hüvelyi vagy anális közösülések alkalmával. A maszturbáció esetében pedig 60 százalékuk hasonló pozitív hatásokat tapasztalt. Sikosítókat vásárolhat az Intim Centerben, vagy megrendelheti itt.

Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a City of sluts című pornófilm forgatáson készült backstage képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok szerepelnek privát castingon és többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Pápai Gyöngyi szex, erotika, pornó: Pápai Gyöngyi a januári Playboyban meztelenül - Pápai Gyöngyi pinás fotók - Pápai Gyöngyi meztelen képek Ibizán - Fotózás werk videóPápai Gyöngyi sztriptíz pina premier plánban - Az alig 18 éves Pápai Gyöngyiről több internetes oldalon jelentek meg Natasha Portman néven aktképek és ennél egy kicsit erotikusabb nyitott lábas képek és vetkőzős szexvideók, amire ő nem adott engedélyt – Pápai Gyöngyit átverték a pinamutogató videókkal és a szexfotózással

Szinte nem telik nap Olaszországban, hogy ne jönnének elő újabb és újabb pletykák, illetve hölgyek Berlusconi magánéletéből: Putyinnal is kurvázott együtt. Maga a kormányfő már két ízben állt elő televíziós beszéddel a válság orvoslására, a megítélése egyelőre elég rossz: csak minden harmadik választópolgár gondolja, hogy Berlusconi ügyészségi intrikák áldozata. Az olasz miniszterelnök egyre inkább a frontális szembenállás taktikáját alkalmazza és alkotmánysértéssel vádolja az ügyészséget, amelynek milánói szerve hétvégén hallgatná meg Berlusconit. Valószínűleg nem fogadja el a meghívást, illetékesség hiányára hivatkozva.
Reformokra volna szükség, hiszen az adósságválságnak nincs vége – állapította meg az Európai Központi Bank (EKB) január havi elemzése. Az unalomig ismert görög-ír-spanyol hármas mellett az EKB “látható feszültségekről” beszélt az olasz államkötvények piacán is. “Alapvető és hosszútávú strukturális reformokat” javasol a frankfurti intézmény, és az olasz lapok máris országukra vették a figyelmezetést. Azonban jelenleg nemcsak a reformok, de bármilyen hatékony kormányzati intézkedés reménye a ködbe vész. Olaszországot gyakorlatilag a napi ügyvitelen túl nem kormányozzák, ám ez nem is csoda. A miniszterelnök egy hete küzd régi démonaival, a sajtóval és az igazságszolgáltatással, valamint a külfölddel és a baloldali államfővel.
Múlt héten került napvilágra a hír: a milánói ügyészség két bűncselekménnyel kapcsolatban is nyomozásokat folytat Berlusconival szemben. A vádirat egy része már nyilvános, miután az megjelent az Alsóház honlapján is – az ügyészek ugyanis hivatalos formában keresték meg a Képviselőházat annak engedélyezése érdekében, hogy “Berlusconi képviselő” több ingatlanjában (ahol a vádak szerint prostituáltak éltek) házkutatást tarthasson a nyomozás részeként. “Ezúttal túlmentek minden határon, de a sár azokra hull vissza, akik az igazságszolgáltatást politikai fegyverként használják” – mondta dühében a miniszterelnök, aki első televíziós beszédében elutasította a vádakat, arra hivatkozva, hogy az ügyészség által megjelölt időpontban éppen “stabil barátnőjével” töltötte az időt. A hölgy személyét azóta is sikertelenül találgatja az olasz sajtó.
Berlusconi egyelőre még nem mondta el, hogy részt vesz-e az ügyészségi meghallgatáson Milánóban, de célzott a távolmaradásra. Pártja, a Szabadság Népe összes vezetője összezárt Berlusconi mögött, és illegitimitással vádolták meg az ügyészséget. A kormányfő ellen benyújtott házkutatási kérelemről mindenesetre jövő héten fog dönteni az alsóház, ahol 2010 decemberében emlékezetes módon, mindössze három szavazattal nyert bizalmi szavazást a miniszterelnök. Az államfő, Giorgio Napolitano hivatalában fogadta nemrég a kormányfőt, és elég határozott üzenetet fogalmazott meg: “zavarban van az ország” – utalva Berlusconi botrányára. A kormányfő a lemondását firtató kérdésekre adott válasza mindössze ennyi volt:”Megőrültetek?”.
Később megjegyezte: “a prostitúcióellenes törvényt én fogadtattam el. Ha 24 lánnyal szerveznék bulikat, az azt jelentené, hogy jobb vagyok Supermannél”. Berlusconi azonban egyre kényelmetlenebb kritikákat kap a katolikus sajtótól is, a napokban nyilvánosságra került újabb és újabb lehallgatási iratok pedig szintén érzékenyen érintik. A lehallgatási jegyzőkönyvek már 400 oldalt tesznek ki, és bizonyosan pikáns részletekkel szolgálnak majd a külföldi média számára is. Az iratokban nemcsak a bulikon részvevő hölgyek, hanem az őket a vádak szerint “felhajtó” kormányfői bizalmasok telefonbeszélgetéseinek leiratai is szerepelnek.
Az Északi Liga eközben továbbra is kettős játékot játszik. Bossi pártelnök egyrészt folyamatosan a nyilvánosság előtt győzködi Berlusconit egy új választás tartásáról, közben a másik oldalon nagyon is tovább kormányozna: a párt föderalizmus-reformja az olasz politikai piac legkelendőbb áruja. A pénzügyi föderalizmust 2014-től vezetné be a szeparatista-föderalista mozgalom, azonban ahogy a pártelnök-reformügyi miniszter Bossi fogalmazott: “…megtaláltuk annak a lehetőségét, hogy adjunk egy kis pénzt az önkormányzatoknak már a jelen és a 2014-es hatályba lépés közötti interregnum idejére is. Megegyeztem Tremontival”. I
Ez utóbbi valóban jellemző mondat, Giulio Tremonti és az Északi Liga pragmatizmusai ugyanis gyakran találkoznak. Így amikor Berlusconi éppen az újabb botrányból való kilábaláson töri a fejét, a gazdasági miniszter és a kisebbik koalíciós partner dominálja a kormányzás irányvonalát, ami nagyjából így írható le: fiskális szigor, versenyképesség növelése és minél több pénz megtartása az északi kisvállalkozásoknál, a bankok szigorúbb ellenőrzése. Tremonti az eurókötvények bevezetéséről szóló javaslatával mostanában a hazai botrányok elől Európába “menekült”. Jövő héten a föderalizmus-reform megy tovább és szavazni fog róla a parlament illetékes bizottsága, egy felmérés szerint országosan 46 százalék támogatja és 38 százalék ellenzi a reformot.
“A parlamentben mindenki fél. De ahhoz, hogy elkapjuk Berlusconit, kérni kell a lemondását és meg kell szavazni” – mondta a radikális ellenzéki Értékek Olaszországa vezetője, Antonio di Pietro. A baloldali demokraták és a Gianfranco Fini vezette új “harmadik erő” pártjai ennél tovább mennek: Berlusconinak mennie kell, de ha lehet, el kell kerülni az előrehozott választásokat. Tudják ugyanis, hiába kerülnének kormányra, az újabb 3-4 hónap semmittevés után szinte bizonyosan fájdalmas megszorításokkal kellene nyitni. A demokraták vezetése ennek megfelelően megosztott a kérdésben, és ez a bizonytalanság sugárzik is a pártból. Január végén az eszkalálódó botrány mellett a Sandro Bondi kulturális miniszter személyéről szóló bizalmi szavazás határozhatja meg az olasz politikát, utóbbi jó indikátora lehet majd a pártok szándékainak és erejének. Forrás: Kitekintő

Mindenki ismerte a környéken az anyaszült meztelenül napozó fiatalembert is, aki az arra sétálótól azt szokta kérdezni: most szép az idő ehhez, nem? A dombocska emelkedőjén nemegyszer apróbb csoportok kuncognak azon, hogy alant párok szeretkeznek. Napközben a homoszexuálisok, alkonyatkor pedig a heterók. Egyszer Julie Perkins, látva a tisztáson szeretkező párt és az „előadást” nézőket, azt mondta: olyan lett ez a faluszéli tisztás, mint egy mozi, ahol állandóan tizenhat éven felülieknek ajánlott filmet vetítenek.
Perkins asszony később a bokroknál, ahová a kutyáját vitte, talált egy rózsaszín vibrátort is. Elvitte a rendőrségre, ahol ártatlan pofikával azt kérdezték tőle: mit csináljanak vele? „Tegyék az elveszett tárgyak listájára!” – bökte oda a rendőrnek az asszony.
Puttenhamben vagyunk, Londontól egyórányi járásra, Surrey grófságban. A település, amelynek határában – a tisztással vidámított csöndes, ligetes részen – nyílt színen zsinatolnak a pucérkodók és a szeretkezők, kétezer-ötszáz lelket számlál, híres a sörözője, amelynek cégtábláján a „Jó szándék” név fityeg, és különösen híres a kis ősi temploma.
De újabban a nyíltszíni „kupleráj” okán emlegetik Puttenhamet a leggyakrabban. S a helybéliek nagy bánatára oly’ ismert plen air-kupi lett, immár szerte Britanniában, hogy a rendőrség a minap a „nyilvános szex megfelelő környezetének” nyilvánította.
A nyilvános szex népszerű – s csaknem legális – tevékenység a prűdnek vélt Nagy-Britanniában. (Olyannyira, hogy több tucatnyi internetes honlap népszerűsíti is). Csak akkor számít bűncselekménynek, ha szemtanúja van, sért valakit, vagy valaki formális feljelentést akar tenni miatta. A rendőrség egyébként meglehetősen lanyhán foglalkozik a kérdéssel, részben talán éppen a keserű történelmi örökség miatt, amikor a homoszexualitás büntetendő volt, és a nyilvános illemhelyeken partnereket kereső homoszexuális férfiakat rutinszerűen letartóztatták és megalázták.
A valahai megaláztatások már a múlthoz tartoznak. Sőt. A nyíltszíni szeretkezést – beleértve az azonos neműek szerelmeskedését is – ma már internetes honlapok garmadája ajánlja az érdeklődők figyelmébe, nemegyszer gyakorlati tanácsokat is adva. A jelenséget – mármint a nyíltszíni szeretkezést „kutyázásnak” hívják, mert az érintettek azt mondják: kutyát sétáltatni mennek. Miközben valójában azért indulnak könnyed sétára, hogy mezítelen idegenekkel találkozhassanak a közismert terepeken.
A jelenség, szociológusok szerint, a hetvenes években kezdődött, s a britek nagyon elnézőek vele. Toleránsak, azt vallják, hogy nem érdekli őket, hogy ki néz, kit, és milyen pozitúrában, ha ezt megfelelő helyen, például egy település melletti erdős részen teszi.
Nos, akkor vajon Puttenham lakóit miért is aggasztja a falu határában kialakított – és most már hivatalosan is engedélyezett – „kutyázó hely”?
„Semmi bajunk sincs a homoszexuálisokkal, vagy bárki mással, egyszerűen csak elvi okokból morgunk, hogy mi az ördög folyik itt?” – fogalmaz Lydia Paterson, aki Puttenhamben él. Azt mondja, a falubéliek amiatt bosszankodnak, hogy a szeretkezők mindenfélét szanaszét hagynak, összevissza szemetelnek. Használt óvszerek, pornólapok kiszaggatott oldalai, papírpoharak, szendvicsmaradványok csúfítják a falu határát. A dühös lakók azt sürgetik a hatóságoknál, hogy zárják le és számolják fel a falu szélén lévő parkolót, autós pihenőhelyet, mert így az ide igyekvő szerelmeskedők nem tudnak majd hol megállni, és talán odébb söpörnek.
Az illetékes hatóságoknak azonban eszük ágában sincs lépni az ügyben. Ez az autósok diszkriminálása lenne – állítják – azoké, akik nem a szex miatt járnak erre, hanem egész egyszerűen errefelé autóznak és szeretnének megpihenni kicsit. S különben is, ha megszüntetnék a pihenőt, akkor megfosztanák megélhetésétől az ott felhúzott kicsiny kávézó tulajdonosát is – egészül ki az érvelés. Surrey grófság önkormányzati vezetői a minap még tanácskozást is összehívtak az ügyben, s a végén arra jutottak, hogy lovas járőröket küldenek a hely folyamatos ellenőrzésére. A puttenhamieknek pedig azt javasolták, hogy sétálgassanak csak nyugodtan igazi, nagy és harapós kutyával az inkriminált helyen, hogy így bátortalanítsák el a „kutyázókat”!
Közben a rendőrségen azért mégiscsak kialakult valamiféle vita arról, hogy mit is kellene tenni. A rend őrei arról tanácskoztak, hogy kitegyenek-e figyelmeztető táblákat, avagy sem, és ha igen, akkor mit írjanak rájuk? Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! – viccelődött az egyik elöljáró. Kérjük, ne itt szeretkezzenek! – javasolta a másik. Végül a következő figyelmeztetéssel tették ki az út mentén a táblákat: „kérjük, ne vegyenek részt elfogadhatatlan természetű cselekedetekben”!
Meglehet, persze, hogy a járőrözés és a figyelmeztető tábla már csak eső után köpönyeg. Egy internetes lap szerint ugyanis Puttenham Európa második „kutyázó” helye. Forrás: Heti válasz

Nice butt and horny vagina. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Sokszor kelt már szárnyra hír Silvio Berlusconi közelgő bukásáról, ám az olasz miniszterelnök minden botrányát, politikai összecsapását túlélte. Legutóbbi szexbotránya, – állítólag viszonya volt egy, a 18. életévét be nem töltött lánnyal – a milánói ügyészség vizsgálódása azonban rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta.
Ráadásul az észak-itáliai város bírái a jelek szerint még az esetleges diplomáciai konfliktusoktól sem riadnak vissza.A nyomozás szerint ugyanis a mintegy tíz prostituált vett részt április 25-én egy Berlusconi villájában tartott esti partin, amelyen Vlagyimir Putyin olasz miniszterelnök is részt vett. Megjelent az összejövetelen a marokkói származású fiatal lány, a Ruby néven ismertté vált Karima al-Mahroug, aki a Berluconi elleni legutóbbi eljárás középpontjába került.
A nyomozás szerint Ruby április 24-26 között végig a Milánó melletti arcorei villa vendége volt. Ez mobiltelefonjának adataiból derült ki. Jelenleg azt vizsgálja az ügyészség, hogy Putyin került-e testi kapcsolatba az ifjú hölgyekkel. Ruby egyébként azt állítja, hogy Berlusconi egy ujjal sem ért hozzá, egyben cáfolta azokat a médiahíreket, amelyek szerint ötmillió eurót követelt volna “jó hírnevének” megsértése miatt.
Berlusconira egyre nagyobb nyomás nehezedik. Jobboldali riválisa, a parlament elnöke, Gianfranco Fini ismét új választás kiírását követeli. “Olaszországnak parlamenti választást kell tartania, mert Berlusconi botrányai miatt az országnak nincs kormánya” – mondta.
A miniszterelnök sorsa bizonytalan, de egy biztos: magától aligha veszi a kalapját. “Teljesen nyugodt vagyok, sőt az egész ügyön jókat mulatok. Nem mondok le, elvégre nem őrültem meg” – jelentette ki a tőle megszokott magabiztossággal. Olasz lapok szerint azonban már a kormánypártnál is egyre több szó esik Berlusconi leváltásáról. A legtöbbször Giulio Tremonti gazdasági és Angelino Alfano igazságügy-miniszter nevét emlegetik lehetséges utódai között.