A nagydumás showman a legutóbbi Esti showder felvételen képtelen volt megfékezni a nyelvét, és többször is olyan megjegyzést tett a naptárdívára és párjára, Károlyra, hogy az kiverte a biztosítékot bugyikirálynőnél.
Kiszel Tüncikes, habos-babos, kiwizöld nagyestélyiben érkezett Fábryhoz, így megjelenése már önmagában okot adott a csipkelődésre, a showman azonban leginkább a bugyikirálynő legújabb hódolóját, Károlyt pécézte ki magának, aminek Tündike egy cseppet sem örült.
- És hol csípett fel téged Károly? – kérdezte Fábry a naptárdívát, stílusa pedig ahogyan azt várni lehetett, azonnali sértődést eredményezett. Tünci kikérte magának, hogy ő bizony nem az a felcsíphető fajta, párja kőkeményen udvarolt neki, hogy meghódítsa a szívét. Fábrynak esze ágában se volt fékeznie önmagát, és tovább köszörülte nyelvét Károlyon. Kiszel Tünde pedig vérig sértődött.
- Én már sokszor voltam Sanyinál, az első alkalommal nagyon izgultam, mivel ismerjük a stílusát, de szerencsére az nagyon jól sikerült. Most is azért mentem be, mert úgy gondoltam, hogy vicces lesz Sanyival csinálni egy naptárfotózást, de egyszer-kétszer igencsak elvetette a sulykot – háborgott Tünci, aki úgy érzi, jogosan rohant ki Fábry ellen a forgatáson.
- Volt egy-két olyan csípős megjegyzése a páromra, amit nem hagyhattam szó nélkül, és még ott helyre tettem, mert kikérem magamnak, hogy úgy beszéljen velem. Lehet, hogy neki ilyen a stílusa, de mindennek van határa! – összegezte az Esti showder felvételét a naptárdíva. Forrás Blikk
Kiszel Tünde szex, erotika, bulvár: A Puruttya véleménye Kiszel Tündéről - Kiszel tünde baráti buliban mutatta be naptárát - Ganxsta pofán baszta Kiszel Tündét - Kiszel szőrös pináján gúnyolódott Hajdú - Pucér képeit mutogatta Kiszel, míg a lánya kórházban volt - Kiszel Tünde dominaként pózol naptárán - Kiszel Tünde szőrös pináját imádja a Napiszar - Kiszel álszeretőkkel baszta át a népet és a médiát - Kiszel Tünde csak nem bír a pinájával - Kiszel Tünde az Operabálon is kavar - Kiszel Tünde ápolatlan pinája és haja - Kiszel Tünde fiatalkori szexképei - Kiszel Tünde állatpornóval alázva - Kocsis Orsi és Kiszel Tünde képeire verik a faszukat a diliházban.
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.