Polgár Kriszta nem szeretne minden ruhadarabtól megszabadulni, egyelőre ennyi amit most láthatunk. Pikáns képeken pózolt a CKM címlapján Polgár Kriszta. A csinos pókeres lány – akit pár éve szépségkirálynőként ismert meg az ország – zsetonok és kártyalapok között dobta le magáról a ruhát a Miami Poker Clubban, ami nem is meglepő, hiszen Kriszta évek óta a játék szerelmese, így adott volt, hogy a fotózáson a szerencse városát, Las Vegast fogják megidézni.
- Két és fél éve tanultam meg a szabályokat, pont Vegasban. Amíg a csapat versenyzett, én unatkoztam, ezért gondoltam, ideje hasznosan tölteni a magányos órákat. Bár nem akarom a saját tudásomat kicsinyíteni, hozzá kell tenni, nem vagyok profi, van még mit fejlődnöm. Az pedig, hogy szép összegeket nyerek, a tudás mellett a női mivoltomon is múlik, hiszen a férfiak szeretik a női társaságot, kevésbé akarnak kiejteni. Az utóbbi másfél évben talán túlzásba is viszem. Előfordul, hogy heti három-négyszer játszom élőben – árulta el a szőkeség, aki rendkívül büszke az újabb címlapra. – Még sose szerepeltem ebben a magazinban, viszont szerintem pont ezek a képek lettek a legmerészebbek. Igaz, hogy most se mutattam meg mindent, mivel egyelőre nem is szeretnék levetkőzni. Forrás: Pokermánia
Archive for 2010, december
További fehérneműs csajok pózolnak - Pinamutogató privát lányok és profi modellek - Dressed and undressed vetkőző csajok - Mi van a ruha alatt? Milyen pinát rejtegetnek a nők? Sztriptíz profi csajokkal és vetkőző feleségekkel, barátnőkkel 01 02 03 04 05 06, Olimpiq.com 01 02 03, Hírbank.com 01 02, Szüzek.com 01 02, Szex.be 01 02, Asian.naplo.net 01 02, Lolita.naplo.net 01 02 - Pucsítások – Terhes ribancok
Plasztik cicák magyar pornófilm, az Üvegtigris című magyar mozifilm pornó változata. Szereplők: Mya Diamond, Boroka Bolls, Janet Joy, Cony Ferrara, Lauro Giotto és a plázacicák közül Evila és Hajni. Töltsd le a teljes filmet egyben, vagy nézd meg a videómegosztó videói között. Tagi tartalom – Jelszó kérése – Belépés tagoknak
További szép tinilányok a Kindgirls oldalról itt – Michal Chelbin fotók – Russian Lolita videó – Így erőszakolta meg Polanski a kislányt – Tinipina parádé – Boroka Balls tinipornós maszturbál – Katrina 18 tiniképei – Fiatal lányok néger faszokkal - Tinilány szüzességének elvétele videó - Magyar tinipornós seggbe kúrva
Az elit kurvák nem az utcán állnak. Általában nem szenvednek agresszív futtatóktól, nincs mindennapi anyagi gondjuk, és a rendőrök sem tartóztatják le őket, ha tetten érik. De ami a legfontosabb: nem csak a testüket árulják, sokkal többet annál.
Ők a luxusprostituáltak szűk körébe tartoznak, akik gazdag üzletemberekkel, politikusokkal, külföldi dúsgazdag turistákkal találkoznak, nem csak a szex kedvéért. A férfiak velük jelennek meg fontos vacsorákon, színházba, operába, éttermekbe járnak velük, de persze nem marad el a testi közeledés sem.
A luxusprostituáltak legtöbbje főiskolát vagy egyetemet végezett, és több nyelvet beszél tökéletesen, hiszen ez a minimálisan kell ahhoz, hogy külföldi üzletemberekkel tudjon kommunikálni. És természetesen nem keresnek rosszul, sőt! Ugyan saját tarifáját egyikük sem szívesen árulja el, azt mondják, nagy összeg. És persze nagysága attól függ, mit is kíván a vendég.
A kéjnőként majd futtatóként dolgozó Jodi Gibson, “művésznevén” Babydoll könyvet is írt tapasztalatairól. Azt állítja, azért van szüksége a legtöbb hírességnek és gazdag embernek prostiltuáltra, mert nem akarják megkockáztatni azt, hogy az illető egy szerelmes éjszaka után elmenjen az első bulvárlaphoz, és másnap az egész világ erről beszéljen.
Ezzel szemben ezeknek a hölgyeknek természetes a diszkréció, arról nem beszélve, amit Gibson is kiemelt: “a fizetett szex egyszerűen kényelmesebb”. A madám évente ezer ügyfelet szolgált ki háromszáz lánnyal: egy nyári bevétel az egymillió dollárt is elérte. Egy-egy jobb hírű nő akár ötszáz-ezer dollárt, vagyis százötven-háromszázezer forintot is megkeres egy este.
További cikkek a témában: A kurvákhoz járók nagy része értelmiségi - A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta - A nő csak baszni és kiszolgálni való sovinizmus – A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás - Kurválkodik a politikus felesége - Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát - Szexmunkások szervezete 48 millió forint támogatást kap. További cikkek a témában: A galaci faszszopó kurvák olcsóbban szopnak - Kamionos gyilkolja az útszéli pár meurós prostikat - Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak - Az orosz cári balett tinilányainak és madamjainak titkaiból - Baszdmeg az Olimpiq szex innováció oldalon - Magyar lány szüzessége eladó - Tinikurvák úgy öltöznek, hogy szellőzzön a picsájuk - TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A prostitúció egy mély gödör - Sztárok és luxusmadámok - Nem tetszik a celebkurváknak ha alázzák őket - Luxusprostik az egyetemen, a tandíjat összebasszák - Utcalányt csinált belőlem - Dubaiban ribanckodnak a magyar lányok 1.rész 2. rész 3.rész 4.rész - Lecsukták a 17 éves borsodi prostituáltat - Hármat szeretnék: a szádat, pinádat, seggedet - A kurvák a legjobb pszichológusok - Keleti Györyi kurválkodott - Megbaszom az összes kurvát – Mit tett Molnár Anikó a hercegségben kétmillióért? - Kurva vagyok üss kedvedre, szopass meg, bassz szét - Virtuális húspiac: partner, szexpartner, masszázs, domina - TBC-s beteg kurva szopta a faszokat Miskolcon - A legdurvább orgiák a sztárvilágban! - Kurva drága a kurva - Film a prostitúcióról: K1 - Lady Jenny domina testileg lelkileg megkínoz - Intim Center szexshop, Bp. Károly krt. 14. - Dughat egyet a győztes hacker - Ribancok masszázst hazudnak - Több tízezer magyar kurva külföldön - Kitálal Brunei szultán egyik háremhölgye - Kurvák hirdetőoldala a Szex-partner.hu – Stricik és megkéselt, eltört karú, letépett körmű örömlányok - A kiskorú kurvázós botrány után megbocsájt Ribéry neje – Dominák szolgái többnyire diplomások - Szexmunkásnő a mobilcég reklámarca - Szeretek baszni, szopni, ribanc vagyok - A férfiak szerint nem megcsalás a kurvázás
Erotika a lányszobában, kattints a képre a sorozatért. További tinipina erotikus képek - A lakótelepi lány nem szégyenlős – Gátlástalan tinik közösségi oldalakon - Plázacica arcába kapja a spermát - Rocco Siffredi orosz tinicsajokat aláz dvd film
“Excsajommal együtt éltem 4 hónapig azt hitette el velem, hogy egy közértben dolgozik délutános műszakban. Kettőtől tízig majdnem minden nap elment. Aztán kiderült, hogy átvert a 19 éves kis mocsok, a télikabájának belső zsebében egy rakás pénzt találtam. Nem szóltam neki, hanem amikor a szokásos játékunkat játszottuk: kikötöztem az ágyhoz, és úgy szexeltem vele, akkor erősebben kötöztem ki. A korbáccsal most nem simogattam, hanem keményen ütöttem, és faggattam, hogy honnan a pénz. Közben a farkam is felállt, és úgy basztam meg, mint még soha. A seggébe egy slunggal toltam tövig a faszom, ekkor üvöltözni és sírni kezdett. Állatias kéjvágyaimat kezdtem kiélni vele, mikor megtört. Wekamera stúdióba járt, és egy fiúval ott szexcsetet nyomtak, párban mindenféle perverz szexdolgokat csináltak a nézőknek. Na erre még lepisáltam a fejét, és a szájába is engedtem, mint ahogy a pornófilmekben is láttam, és kirúgtam a csajt…”
2 évvel ezelőtt az egyik ismerősöm megpályázott egy babysitter-res programot, miszerint fél, illetve 1 évig lehetőséget kap arra, hogy Amerikába költözzön egy családhoz és gondozza azok gyermekeit. Először kicsit szkeptikusan gondoltam a dologra, mert mégis át kell repülni egy óceánt és mi történik, ha honvágya lesz, stb., de később, ahogy Kriszta mesélt, én is ráharaptam a dologra. Miután hazajött, nagyon elégedett volt, sőt szinte áradozott, hogy milyen szép és jó volt odakint. 20 éves fejjel én is elhatároztam, hogy megpróbálkozom egy ilyen kihívással. A szüleim előbb nem engedtek, a távolság és néhány előitélet miatt. Nem értettem őket igazán, ugyanis még a 16. életévemet sem töltöttem be, amikor elküldtek teljesen egyedül 1 évre Németországba egy idegen családhoz, hogy ott tanuljak. A mái napig a 2. otthonomnak tekintem Németországot. Krisztának köszönhetően megtaláltam az agenció főnökét, és megbeszéltem vele egy időpontot.
Egy nagyon kedves hölgy faggatott ki és megígérte, hogy 1 héten belül jelentkezni fog, ha megtalálja a hozzám passzoló családot. 2 nap után jött is a telefonhívás, hogy még aznap keressem fel az irodán, hogy megtárgyaljuk a dolgokat. Nagyon megörültem és ez csak fokozódott, amikor megtudtam, hogy Los Angeles-ben lakik a család. Egy fénykép és az illetők adatai vártak rám a főnökasszony íróasztalán. Amikor megnéztem a képet, azt hittem, hogy leesik az állam. Doug, a férj egy izmos, barna hajú, barna szemű, meglehetősen jóképű férfi, Alice, a feleség pedig szőke hajú, kék szemű, gyönyörű nő. Eszméletlen, hogy szülés után is ennyire szexis valaki, minden elismerésem. Ha Amerikában az év legszebb házaspárját választanák, biztosan ők nyernének, gondoltam. Mindketten 28 évesek, a kislányuk, Lynn pedig 2 éves, gyönyörű gyerek. Alice befektetési tanácsadó és tolmács, Doug pedig elvégezte a jogi egyetemet, de még az amerikai focival keresi a pénzét. A főnökasszony elmondta, hogy a családtól minden szabadságot megkapok, csak annyit kötöttek ki, hogy hüllőket ne tartsak háziállatként.
Az egész nagyon gyorsan történt. Azt szerették volna, hogyha azonnal, vagy legalábbis minél előbb odarepülnék és “munkába állnék”. Nagyon örültem az egésznek és a szüleim is elégedettek voltak, hogy első benyomásra normális családhoz kerültem. 2 nap múlva indultam Ferihegyről. A barátom nagyon is szenvedett, hogy elhagyom, de megmondtam neki, hogy szeretem és gyorsan elfog repülni az a 6 hónap. Valóban őszintén szeretem a barátomat még mindig, de van néhány dolog, amit nem tud elfogadni. Eléggé zavarja, hogy biszexuális vagyok. Furán is nézett, amikor megmutattam a családi fényképet, mert tudja, hogy a szőkékre bukom. Mondtam neki, hogy igen, Alice gyönyörű nő, de biztos nem fogok vele kikezdeni. Sokkal inkább attól félt, hogy valaki mással összeszűröm a levet, mert bizony nagyon éhes puncim van. Búcsúzásképp még jól megdöngetett, de nem igértem neki semmit, csak azt, hogy igyekszem nem megdugatni magam mással. Ő sajnos azt nem értette meg, hogyha dugnák is valakivel, semmi jelentősége sem lenne, mert őt szeretem.
Fáradtan szálltam le a gépemről a Los Angeles-i repülőtéren. Mindössze 1 koffernyi csomagot vittem, gondolván, hogy majd veszek magamnak itt ruhákat, amikre szükségem lesz. Amikor megvolt a csomagellenőrzés, kimentem a váróba. Azonnal megismertük egymást, nagyon megörültek nekem és én is nekik. Ölelés, puszi, a kis Lynn is mosolygott és édesen köszönt, hogy Hi Maria. Azonnal megszerettem a kis sunyit. Ezután a parkolóba mentünk az autóhoz és egy fekete Cadillac Escalade-del távoztunk. Egész úton faggattak, nagyon közvetlenek és nyitottak voltak, pont, mint én. Úgy vettem ki, hogy náluk is mindenki nyitottan beszélhet mindenről, és ennek nagyon örültem, mert nálunk otthon nincsenek tabuk. Végül kiderült, hogy Beverly Hills-ben laknak, a legelitebb részen. Nagyon tetszett az a környék, pazar házak, kedves szomszédok. Az ő házuk is hatalmas és gyönyörű, egy 25 m hosszú medencével, saját teniszpályával, jakuzzi, szauna, egyszóval minden, ami jó. Rögtön családtagként kezeltek, mindent használhattam korlátlan mennyiségben, csak annyi dolgom volt, hogy foglalkozzak Lynn-nel. Lynn nagyon intelligens és könnyű kislány, nem volt elkényeztetve, nem volt nehéz vele foglalkozni. Lehet, hogy azért, mert ő is balkezes, mint én és mi balkezesek legtöbbször nagyon is megértjük egymást.
Nagyon jól éreztem magam náluk, Alice-szel szinte a legjobb barátnők lettünk, semmi jele nem volt olyasminek, hogy én csak egy babysitter vagyok. Szombat esténként együtt mentünk bulizni, miután Lynn elaludt, Doug legtöbbször otthon volt vele, mert a meccsei után fáradtan zuhant az ágyba. Többször előfordult, hogy Ali rácsapott a fenekemre, nyíltan kimondta, hogy tenyérbemászó és szexi a hátsóm. Őszintén szólva semmi kifogásom sem volt ez ellen, tetszett ez a nyitottság. Rengeteg pasi próbálkozott nálam az első hónapban, de leráztam őket. Ali meg csak nevetett, hogy előbb-utóbb úgyis a pinám fog győzni.
Egyik reggel a fürdőben voltunk mindketten, külön mosdója volt persze mindenkinek. Bugyiban és egy topban álltunk a tükör előtt, amikoris Ali-be belebújt a kisördög, megnyitotta a hideg vizet és elkezdett csapkodni. Nekem sem kellett több, visszacsapkodtam. Az egész fürdőszoba csupa víz lett, mi meg csak röhögtünk. Egyik pillanatban megcsúsztam és előre estem, Ali megfogott. Megálltunk és egymás szemébe néztünk, ismét röhögni kezdtünk, de újra találkozott a tekintetünk. Ali végigsimított az arcomon, a szívem gyorsabban kezdett verni. Megcsókolt, először csak félénken, én azonnal visszacsókoltam, mintha ez valami felszabadító művelet lett volna a részéről, hisz a feszültség végig ott volt közöttünk. Vadul falni kezdtük egymást, lecibáltuk egymásról a vizes ruhadarabokat.
- Gyerünk a zuhany alá! – nyögte Ali. 2 pillanat alatt bent voltunk. Megengedtük a meleg vizet, és ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Megőrjített ez a nő. A mellei nagyok, érzéki, közepes nagyságú bimbókkal, először csak simogattam őket, aztán már markolásztam. Éreztem, hogy a puncim nagyon nedves, alig bírtam magammal. Mindketten sóhajtoztunk, nálam az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Ali szopogatni kezdte a mellbimbóm. Felhúztam, újra megcsókoltam és átvettem az irányítást. A hideg csempékhez nyomtam, fogdostam, ahol csak értem, ő pedig sóhajtozott. Nem bírtam tovább, muszáj volt a puncijára térnem. Letérdeltem elé, ő szétnyitotta álltában a lábát. Odanyúltam, csupa nedv volt, felnyögött. Húsos, vérbő, csupaszra borotvált, gyönyörű puncusa elvette az eszem. Enyhén szétnyílt előttem, de a legizgatóbb az volt, ahogy a kisajkai kikandikáltak. Láttam rajta, hogy türelmetlen, ezért egy apró puszit leheltem a gyönyörűségére. Megremegett.
- Ahhh, nyalj! – sóhajtotta Ali. Az illatát nem tudom semmihez sem hasonlítani, de nagyon jó volt. Nyelvemmel szétválasztottam az ajkait, és jó mélyen belenyaltam a puncijába. Ilyen finom puncit még nem nyaltam sosem előzőleg. Szinte faltam a követelőző pinát, nem tudtam betelni vele és Ali sem engedte volna, hogy abbahagyjam. Először egy, majd két ujjamat toltam be az éhes nyílásba, de láttam, hogy nem elég, így a harmadikat is alkalmaztam. Ali alig tudta visszafojtani sikolyait, pár pillanat múlva el is élvezett. Felhúzott magához és megcsókolt.
- Ahogy megláttalak a fényképen, az első pillanattól kezdve kívántalak – nyögte.
- Mit gondolsz, hogy nálam mi volt a helyzet? Alig tudtam kordában tartani a fantáziámat! Nem hittem volna, hogy valóra válik a dolog – ekkor megszakadt a beszélgetésünk, ugyanis Ali a dolgok közepébe vágva azonnal letérdelt elém, és nyalni kezdte a puncim. Köpni, nyelni nem tudtam, olyan jól nyalt. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne élvezzek el néhány nyelvcsapás után.
- Nagyon finom vagy, szívem! – búgta. Két ujját belémdöfte, és mozgatta bennem, pár perc után már nem bírtam visszafogni magam, és egy őrült orgazmus söpört végig a testemen. Pihegtem, muszáj volt nekidőlnöm a csempéknek, mert különben nem tudtam volna megállni a lábamon.
- Látod, mondtam, hogy a pinád legyőz téged. Olyan vagy, mint én. Egy ideig tudsz magadnak parancsolni, de aztán az ösztöneid irányítanak – nevetett Ali. Csókolóztunk még pár pillanatig, aztán megtöröltük egymást és szép csöndben kimentünk a fürdőből. Egyikünk arcáról sem lehetett letörölni a vigyort. Lynn-t felébresztettük, megetettük és elvittük az oviba, aztán pedig vásárolni mentünk. Végül beültünk egy kávézóba és beszélgettünk. Ali az asztal alatt végig a combom simogatta.
- Nem volt elég mára? – kérdeztem nevetve.
- Belőled sosem elég, szívem, nagyon finom a puncid – két férfi ült a másik asztalnál, hirtelen ránk néztek.
- Ne olyan hangosan! Egyébként estére megint kinyallak, ha így viselkedsz – nevettünk.
- Tudod, hogy mennyire fogom én azt bánni?
- El tudom képzelni. Doug tudja, hogy szereted a lányokat?
- Tudja, és neki is beindult a fantáziája, amikor meglátta a képed. Tegnap este azt mondta, hogy amikor látja, hogy egymás fenekét csapkodjuk, legszívesebben mindkettőnket térdre kényszerítene és megszopatna – nagyot nyeltem. Nem hittem volna, hogy ennyire nyitott a házasságuk, Doug-on nem vettem eddig észre, hogy érdeklődött volna utánam, valószínűleg azért, mert mindig Ali-vel voltam elkeveredve.
- Ahogy elnéztelek, hiányzik egy fasz abba a szűk, éhes, kis pinádba – ezt olyan gonosz, buja sóhajtással súgta a fülembe, hogy éreztem, megint nedvesedek.
- Mire gondolsz?- provokáltam.
- Arra, hogy ma este megdugatjuk magunkat Doug-gal. Nyugi, úgy meg fog döngetni, hogy életed végéig emlékezni fogsz rá.-
- Hányszor csináltatok már ilyet? És Lynn-nel mi lesz?
- Ez az első alkalom, de már nagyon vártuk a dolgot. Az előző babysitterek nem izgattak ennyire fel és teljesen érdektelenek voltak! Lynn-t lefektetjük, békésen fog aludni a szobájában, mi pedig elleszünk a fenti hálóban – kacsintott.
Leszbikus csajok kielégítik egymást. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!
További excsajok kompromittáló fotók: Szopják a faszt az exbarátnők – Fasszal pózoló exhibicionista csajok





