A lány kiengedte a szájából a lüktető hímtagot, nagyokat sóhajtott, aztán kezével a zacskót simogatva, gyötörgetve gyengéden, végigcsókolta a fiú farkát, teljes hosszában alul, ahol a legérzékenyebbek az idegvégződések. Mellei közé szorította a vesszőt, két kezével gyűrögetve körülötte jobb és bal keblét, aztán mikor már nagyon közelinek érezte saját orgazmusát, újra szájába vette, és most már gyors ütemben mozogni kezdett rajta amilyen hosszan csak el tudta nyelni a vastag dorongot. Bár nem jelzésnek szánta, ütemesen felemelkedő popsijának rezgései tudatták Robival, hogy Julika a gyönyör kapujába jutott. A lány szakadozottan, hol mélyeket lélegzett, hol csak felületesen kapkodta a levegőt. Jobbra-balra hengeredett derekával a matracon, hasfala lüktetett, és szinte lökte a fiú ajkai közé a csiklóját.
Robi egyik kezével a lány combjába kapaszkodva, másikkal a punciban serénykedve, ajkait rátapasztotta a szeméremdombra, és nyelvéve ide-oda görgette, forgatta az érzékeny kis peckecskét. Innen már nem volt visszaút. Magukba fogadták a rájuk törő kéjt, gyönyört és az egymásnak adott örömöket. Tovább a teljes történetre
Archive for 2010, december
Pikáns éjszakát töltött együtt szenteste előtt Szandika (20) és Alekosz (32). A két villalakó olyannyira összegabalyodott, hogy forró szexjelenetüket látva képtelenség eldönteni, hogy valóban szexeltek-e vagy csak egy heves előjáték szemtanúi lehettük.
A nézők egy korábbi szavazáson döntötték el, hogy a csődört, Alekoszt és a plasztikcica Szandikát bújtatják egy ágyba elzárva a többiektől a nyugiszobában. A villa okostojása nem is tétovázott sokat, azonnal kihasználta az alkalmat, hogy összegabalyodjon a szőke szilikoncsodával.
– Csak egy picit! – könyörgött Szandikának a csődör, miközben csókolgatta, nyalogatta, simogatta és aktust imitálva mozgott az egy szál tangában hempergő lányon. A plasztikcica azonban úgy tűnik, nem egészen úgy gondolta az éjszakát, mint Alekosz, ugyanis amint az a bugyijában akart turkálni, heves tiltakozásba kezdett.
Így kényeztette Szandika Alekoszt Kis petting, a plasztikcica rátérdelt Alekosz férfiasságára, a bökkenőt több réteg ruha jelentette. Néhány csókon és cicifogdosáson kívül ez jelentette a csúcspontot, de inkább beszéljen a videó a történtekről.
– Istenem, a kisujjamat nyújtom és a vállamig rágja a kezem! – sikította Szandika. A pikáns videót nézve eldönthetetlen, hogy pontosan mi történt köztük, az azonban biztos, ez volt az eddigi legmerészebb szexjelenet a villában. – Én adtam neki egy lehetőséget, és az még mindig jobb, hogy adsz, és nem élnek a lehetőséggel, mint hogy nem adsz, és lehet, hogy ő meg pont örülne annak a kicsinek is, ami van – magyarázkodott Szandika.
– Én most csináltam a lányok között egy olyan áttörést, amire senki nem lett volna képes. De nem kellett neki. Ez már tényleg a telhetetlenség netovábbja – mondta kissé zavarosan másnap a szőke szilikoncsoda. Alekosz a forró éjszaka után teljesen kiborult, ugyanis nem érti, hogy miért utasította viszsza Szandika, ha már idáig elmentek.
– Én úgy vagyok vele, hogyha valamit teszünk, akkor tegyük rendesen. Nem én jöttem zavarba, hanem ő, kőkeményen – jelentette ki határozottan Alekosz.
Az 1960-as Hitchcock klasszikus is megkapja a pornó-paródiáját Gary Orona rendező és a Zero Tolerance Entertainment által. Sara Sloane aka Sarah Vandella játsza Marion Crane-t, de mellette az alábbi hölgyek is szerepelnek majd: Breanne Benson, Francesca Le, Kagney Linn Karter, Katie Jordan. Előzetes:
Akkor elkezdtem nézni, amikor a szomszéd irodába jött dolgozni. Akkor még nem volt ilyen elképesztően kövér, de már akkor is szándékosan kihangsúlyozta a bitang nagy seggét és a vastag derekát. Agyonmelírozott szőke haja szinte sosem volt frissen mosva, viszont állandóan ott volt a pofájában a cigi, amit gyűlölök egy nőben – meg mindenkiben. Normális ember nem bagózik. Inkább basszon. Igaz, mégis jobb a cigi, mintha lopna.
Késő délután volt, mikor átmentem, átvettem egy nekik szóló küldeményt. Teljesen kihalt volt az iroda, egy hátsó szobából jöhetett elő, vele a kőművescigik összetéveszthetetlen bűze és némi testszag. Igazi kurvaszag, de a lágyabb fajtából. Szemmel láthatóan piás volt egy kicsit, nagyon mosolygott. – A többiek hol vannak? – kérdeztem. – Mindenki elment, nekem kell megcsinálni a zárást – mondta. Jó sokáig benn leszek, jólesne egy kis pihenő. – Benn is lehet cigizni? – kérdeztem magam elé nézve, nem nagyon akarózott a nikotinszagú pofájába belenyomni a semmimet. – Attól függ, mit – válaszolta, és megfogta a faszom farmernadrágon keresztül, erősen, határozottan, ahogy szeretem, ha bánnak vele. Egyből megfordítottam, ráfogtam a mellére, jó durván, és az éledező farkam nadrágon keresztül a seggéhez nyomtam. – Mondjuk ezt. – Jó lesz – mondta a maga nem tájszólásos, de igazi primitív, harsány, magát mindenek felett baszatni kívánó picsa hangján. – Vetkőzz le – feleltem foghegyről, mintha pozícióból tárgyalnék. – Szopáshoz nem szoktam – kezdte az őszinte mellébeszélést, miközbn leguggolt és kiszabadította a faszom, de egyből kontráztam: – Ki a fasz kérdezett? Elhájasodott, lógó csöcseit csapkodtam, undorodtam tőle, soha a számba nem venném semmilyen testrészét.
Sok kezezéssel szopott, határozott, céltudatos fejőmozdulatokkal. Látszott, hogy a szopás nem top3-as kategória nála, ő baszni szeret, úgy a jó, ha használja egy matróz vagy biztonsági őr, beleköpeti a faszát, lefordul róla, aztán nézi tovább a tévét. Én meg nem baszom, pláne nem gumi nélkül. Lassan kezdett gyönygyözni a homloka; fárasztó meló, pláne, ha nem lelkes és nem érzi át, hogy itt bizony ez a maximum, amit várhat. – Ne reménykedj, nem foglak megkúrni, vedd ezt is kitüntetésnek – tájékoztattam, hogy nehogy azt gondolja, hogy ma húzták ki a számait a lottón. – Nem gond, majd megbaszol máskor, úgyis sietek haza, csak élvezz már el, baszd meg, nem foglak órákig szopni. – Most pofázol, vagy csinálod, amit kell? – érdeklődtem, amire bepöccent, és mostanra gyakorlatilag erőteljesen fejni kezdett.
Úgy döntöttem, hogy meg fogom jelölni, engem ne kérdezzen fel senki, miközben szopja a faszom. Koncentráltam, és igyekeztem nem elárulni magam, az utolsó ütem előtt kivettem a szájából, hátrarántottam a fitymám és egy nagy adagot pumpáltam a felsőjére.
- Te geci állat! – rikoltotta, és elrohant. Kényelmesen kisétáltam, hallottam, ahogy az ajtó kattan utánam, beültem a kocsiba és hazamentem.
Másfél év után vége lett Zimány Linda és Kaló Dénes kapcsolatának – tudtuk meg az Aktívból. “Így hozta az élet, ennek így kellett történnie”, “Ami nem öl meg, az erősít” – bombázta a modell ilyen és ehhez hasonló közhelyekkel a nézőket. Zimány mindemellett elmondta, másfelé mentek mindketten, és eltávolodtak egymástól. “Én az a fajta ember vagyok, aki úgy gondolja, hogy le kell zárni egy kapcsolatot olyankor még időben, pontosan azért, ha szereted a másikat, akkor el tudod engedni, hogyha belátod azt kívülállóként, hogy rá tudsz nézni a kapcsolatotokra, hogy nem működnek már úgy a dolgok, ahogy az elején kellett volna, hogy működjenek” – fogalmazott szó szerint így Zimány. Hozzátette, a szakítás közös döntés volt, sokat dolgoztak azon, hogy újra fellobbanjon a láng kettőjük között, de nem jött össze a dolog.

További Zimány Linda szex, erotika, bulvár: Zimány Linda pinás fotó – Zimány Linda ha nem pucsít, akkor segít - Zimány Linda nem pucérkodós munkát kapott - Zimány Linda vaginája itt – Kibékültek Kedves Feri ágyasai, Bódi Sylvi és Debreczeni Zita - Zimány és Karafiáth a Szigeten - Zimány Linda FHM vetkőzős retró képek – Zimány Linda alapítványnak adta a segélyt – Zimány Linda nem szarozik felveszi a segélyt – Zimány Linda gátlástalanul mutogatja meztelen testét – Zimány Linda meztelen fotózás verk videó – Zimány Linda meztelenül pucsít – Zimány Linda meztelenül pucsít – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi – Debreczeni Zita, Dukai Regina és Zimány Linda meztelenül – Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót – Zimány Linda pucérkodás után műsort vezetne – Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Éva és Bódi Sylvi modellek – Zimány Lindának semmi sem elég, még segélyt is kell neki - Zimány Linda, Dukai Regina, Debreczeni Zita együtt meztelenkednek – Zimány Linda pucérkodás verk videó – Zimány Linda órát vett Pirner Almától a rúdon - Zimány Linda kihagyta volna a pornóvideót
A pornósok szerint ők nem kurvák. Az Aletta Ocean névre hallgató lotyó lassan úgy néz ki mint egy guminő. Közösségi portálon meg is magyarázta miért. Persze azonnal hozzászólt a szintén agyilag zokni Aleska Diamond is, aki nemrég nagyon felháborodott hogy a Napiszaron lehordták mindenféle kurvának. A téma itt
A Szexpláza erotika és pornóoldal plázacicái privát baszáson: Brigitta – Tünde – Beatrix – Mónika – Kira – Fatime – Andrea – Dorottya – Bernadett – Brigitta – Annamari – Barbara – Annamária – Niki – Edit – Viktória – Eszter – Borbála – Kata - Júlia – Titanilla – Lilla – Barbara – Melinda – Annamária – Réka – Adrienn – Kinga – Mónika – Angelika – Adrienn – Evila – Rita – Mariann – Adrienn – Tina – Krisztina – Angelika – Zsuzsanna – Kinga – Annamária – Rita – Ágnes – Anett – Ivett – Ágnes – Ildikó – Edit – Orsolya
Szexpláza backstage pornóképek: Ha tetszenek plázacicák privát castingján készült bemutató képek, akkor ha tagságot váltasz a teljes tagi tartalom mellett láthatod a lányokról készült több ezer fotót, seggbedugást és mélytorkos szopást, szájbaélvezős videóval. A videókból bemutató itt. Töltsd le a plázacicákkal készült a 25 DVD film összes jelenetét, ahol szerepelnek mindenféle pornó jelenetben! Jelszó kérése és Belépés
Pornófilm forgatási képek baszás, szopás, gecinyalás, gecinyelés, orális és anális szex az alap: Plázacicák nyelik a gecit cumshot videó mix 01 02 – Casting amatőr és profi csajokkal pornófilm válogatáson 01 02 – Plázacica dugás szopatás pornózáson, backstage képek – Paris Hill backstage képek pornózpornózáson – Mya Diamond spermát eszik a pornózáson – Nyelni kell a gecit a Szexpláza pornófilm forgatásán – Csajok arcon és szájba gecizve a Szexpláza filmezésen – Plázacicák megszopatva pornófilm forgatáson Szexpláza backstage – Plázacica megbaszva pornófilm forgatáson – Pornóforgatáson készült rendezői képek Szexpláza – Szexpláza pornófilm forgatáson folyik az ondó a plázacica szájába – Estella plázacica seggbebaszás után pisál egyet – Plázacica faszban lovagol – Baszás plázacicával – Plázacica amatőr szopatása a háztetőn – Bögyös plázacica backstage képek pornófilmezésen – Pornóképek filmforgatáson gecizős képsor – Leszbiző plázacicák pornófilm forgatáson – Öreg picsa baszás után pofán gecizve – Milf plázamama megkapja a spermát – Hugyozik egyet a Szexpláza pornós picsája – Pornófilm forgatáson készült gruppenszex képek – Folyik a geci és tejszín a plázacicák fejére és szájába – Szexpláza pornózáson backstage képek – Szexpláza backstage szexképek, Paris Hill plázacica – Arcára kapja az ondót, a Szexpláza pornófilm forgatáson – Arcra élvezés a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica seggbe és pinán baszva, szopatva ahogy kell – Victoria Swinger a Szexpláza pornófilm forgatásán – Plázacica gruppenszex Pornófilm forgatáson – Niki Miller megbaszva a Szexpláza pornófilmezésen – Szexpláza pornófilmben Niki Miller – Érett asszony szájba spermázva filmforgatáson – Folyik a s
permium a Szexpláza pornófilm rendezői felvételein – Öregasszony is szereti a faszt, Szexpláza backstage képek – Szexpláza backstage képek pornófilm forgatásról – MILF picsa gecizve a Szepláza pornófilm forgatásán – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – MILF plázamamák pornófilm forgatáson Szexpláza – Nyelni kell a gecit kislány mese nincs – MILF picsa, érett asszony imádata, forgatási képek – Análszex képek pornófilm forgatásról – Pornófilm forgatáson folyik az ondó, rendezői képek – Baszás rendezői képek a Szexpláza pornófilm forgatásán – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson Szexpláza – Pornóforgatáson plázacica pinán és szájba baszva – Vivien plázacica szereti a répát – Heni plázacica bemutatkozó fotók – Niki Miller plázacica pornóforgatás előtt fotózva – Baszás rendezői képek a pornófilm forgatáson – Folyik az ondó a pornófilm forgatáson – Plázacica pinán és szájba baszva – Vivien szereti a répát – Paris Hilton pornó casting képek – Szexpláza pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Pornófilm forgatáson perverz plázapicsák disznólkodnak – Hanna plázacica amatőr baszás, szopatás képek és videó – Folyik a sperma a plázacicák arcára szájába, pornó forgatáson – Folyik az ondó a plázacicák arcára szájába, pornófilm forgatáson – Plázacicák nyelik a gecit – Csoportszex pornófilm jelenet, rendezői képek – Rendezői képek a Szexpláza pornó forgatásáról – Plázacicák filmezésen, arcon és szájba ondózva – Stella plázacica megdugva szopatva – Ondó perverzkedések plázacicákkal filmforgatáson – Mészáros Dórával leszbikus pornóforgatás – Sperma és bor a Szexpláza plázacicák arcába szájába – Szexpláza pornó forgatás közbe
n készült képek – Pornófilm forgatáson hardcore fotósorozat – Plázacica arcába kapja az ondót pornófilm forgatáson – Arcra, szájba spermázás pornófilm forgatáson – Pornófilm forgatáson készült rendezői képek – Szexpláza pornófilm forgatás közben készült képek – Müller Niki, Niki Miller ex grádistalány szájába kivernéd a faszod? Főleg ha így imádja az ondót, na… – Zuzi nem csak gecit kért a szájába, hanem pisit is, szájba lett hugyozva! – Tinka tinicica szereti a spermát – Estella plázacica pinája megbaszva, aztán a szájában habzik az ondó – Leszopja a faszt a Plázacica, aztán játszik a gecivel és a vibrátorral. A gecit nyelni kell, mese nincs! – Mya Diamond egzotikus pornós is imádja a spermát az igazi és műfaszt is. – Szexpláza pornófilm forgatás rendezői képek, a lányok szájból szájba engedik az ejakulátumot, mielőtt lenyelik. Ez a cum swapping, ez a film címe is. – Engedd a spermádat a lány bugyijára és szájába, nyalja és nyelje a ribanc. – Spermás perverziók a Panties filmforgatáson. – Amatőr csaj megkapja az arcába a spermát. Lenyalni kötelező! – Plázacicák nyelik az ondót, van aki kanálból szereti, van aki előtte nagy műfaszt akar a seggébe! – Az öreg MILF picsák se maradhatnak ki az arcra, szájba spermázásból. Imádják a gecit, na! – Geciz, perverzkedj, kell nekik a fehérje! – Nilla plázacica épp hogy 18 múlt, de már tövig nyelte a faszt a castingon, és úgy nyeli az ondót, mintha az élete múlna rajta. – A sporthoz kell az energia, főleg ha faszból kell kiszopni! – Pisiszex előtt is jól jön az ondófolyadék amit arcról szájba kell fogyasztani! – Vivyen szájából folynak a hímivarsejtek! – Perverz picsa belecsorgatja a szájából a leszbi kurva szájába a spermiumot – Müller Niki megbaszva és szájon gecizve – Tini plázacicákról spermázós képek válogatás – A csaj arcán jól mutat a ondó – Bor és ondó a pornóforgatáson – Sperma és tejszínhab: így milyen íze lehet a gecinek? – Kend az arcodra és nyeld le! – Szép lány csúnya állagú ondóval az arcán – Tejszínhabos ejakulátum, nyald és nyeld! – Fiatal Niki plázacica torkára spriccelve kiderül, hogy utálja ezt! – Dugás, szopatás élvezés ki hova szereti, főleg arcba vagy szájba vagy üveglapra hogy nyalogathassa a tinipina – Ne köpd ki baszdmeg! – De állat gecis fejjel a pina! – Szeretni, vagy nem szereti, mindegy. Pénzért szopni, nyelni kell, és úgy kell csináni mintha nagyon finom lenne! – Paris Hill plázacica is fejbe lett lőve – Annamari először maszkban űzi a pénzes baszást, hátha nem ismerik fel, de felismerték aztán nem számított, egy kis privát is belefért. – Erika orrba, szájba, seggbe hagy szóljon a pornó – A szőke Niki fehér gecivel , és Ha
nna lenyelés előtti állapota jól mutat, feláll rá a farkad? – Caludia kiveri a szájába a faszt – Emma plázamama doktornő, MILF picsa gecivel és fasszal – Titanilla ért a fasz masszírozáshoz, és tolja a deeptrpoatot! – Ery cica segglyukán keresztül izgatható a fasz! Kesztyű kell, nehogy szar menjen a körmöd alá! – Juliet tapasztalatlan 18 éves, de nyeli a gecit mint kacsa a nokedlit. – Stella plázacica divatmodell akart lenni, de a fasz mellett kötött ki. – Geci, geci, geci de a lányok győzik – Gyerünk tovább geci, gecizés, ondó, spermium, ejakulátum, hím ivarsejtek, gecizés, szopatás, faszverés, facial, orálszex, backstage, nyeletés, faszmester, faszszopó, gecinyelő faszszopó perverz picsák.
Nyilván csak a véletlennek köszönhető, hogy a ValóVilág-villa egyetlen férjes asszonya sem az a tipikus átlag magyar házitündér: öt évig prostituáltként dolgozott egy kaposvári éjszakai klubban. Gyakorló prostiból háziasszony, na!
Még mielőtt ez is kipattant volna, mert előbb-utóbb ebben a kis országban minden kiderül, a festett szőke hajú Gina mindent elmondott a roppant sztárbarát magazinnak, fedősztorival együtt, hogy szem ne maradjon szárazon.
Itt ugye az a sírós történet állt elő, hogy volt egyszer a nagyon sanyarú családi hattér, ami erős kényszerítő erővel hatott a fiatal lányra, hogy tudniillik teljesen extrém módon az anyja kórházban dolgozott, az apja meg víz-, gáz- és fűtésszerelőként, és a négytagú család (Ginának van egy húga) egy panellakásban élt, szerény körülmények között.
A papa egyébként – szakmájában szintén teljesen kivételes módon – még alkesz is volt, gyakran a fizetését is elitta, bár amikor józan volt, nem volt vele semmi baj, úgyhogy végül is jobbára a béke és szeretet légköre lengte körül a család mindennapjait.
De itt van az a bizonyos véletlen szál, hogy (figyelj!) a Gina apja egy építkezésen dolgozott, és a főnöke pont őrá bízta az anyagokra szánt összes pénzt, amit aztán a papa nem lopott, nem kártyázott, de még csak nem is ivott el, mégis lába kélt: mert hogy őt bizony kirabolták.
És mivel ezt a pénzt, amit rábíztak, vissza kellett fizetniük a család tényleg ellehetetlenült anyagilag, úgyhogy a Gina mégsem a jogi egyetem, hanem egy éjszakai klub felé vette az irányt kényszerűségből.
Itt előbb táncikált az ott állomásozó taszári katonáknak, aztán, megirigyelve a többi, más irányú szolgálatokból jelentős bevételekre szert tett lányokat, a Gina is elkezdett kurválkodni, és innen már nem is volt visszaút.
Öt éven át űzte az ipart, ivott, drogozott, bulizott, bár közben egyetlen pillanatra sem feledkezett meg a családjáról, még a húga egyetemi tanulmányait is ő fizette, ha már neki ez nem adatott meg.
De most már a Gina régen nem prosti, jó útra tért, hozzáment a Kristófhoz, aki a múltja ellenére is elvette és azóta is szereti őt.
Állítólag annyi maradt abból az öt évből, hogy a szexet most valahogy nem annyira kívánja, többre tart egy romantikus vacsorát vagy egy jó filmet annál, de ez meg már legyen a férje baja. Forrás: Borsdaráló
Szexpláza backstage pornóképek: Ha tetszenek Rita (Kita néven) plázacica privát dugásán készült képek, vagy a többi plázacica, akkor a teljes tagi tartalom mellett megnézheted Rita castingján készült több száz fotót, seggbedugást és mélytorkos szopást, szájbaélvezős videóval. Privát castingról videók itt. Töltsd le a plázacicákkal készült a 25 DVD film összes jelenetét, ahol ő is és a többi lány is szerepel mindenféle pornó jelenetben! Jelszó kérése és Belépés
A Having a bad dream. Pornográf piszkos álmok. Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

