Ratzinger – még pápává válása előtt – futni hagyott egy az egyházon belül pedofíliával gyanúsított papot, a visszaélésekkel vádolt katolikus egyház bűnlajstroma csak egyre nőtt. Ahogy a pápa nemrég nyilatkozta, a legtöbb pap jó, becsületes munkát végez, ugyanakkor korábban elképzelhetetlennek hitt számban derültek ki 2010-ben gyermekmolesztálások. Remélhetőleg csak a magyar katolikus papság tisztességének köszönhető, hogy hazai eset nem volt köztük.
Önvizsgálatra szólította fel hétfőn a katolikus egyházat annak vezetője, XVI. Benedek pápa, valamint annak átgondolására, hogy mi az, ami lehetővé teszi, hogy papok gyerekeket molesztáljanak.
Önvizsgálatra szólította fel a katolikus egyházat a pápa a gyermekek szexuális zaklatása miatt. Bíborosok és püspökök előtt elmondott hagyományos karácsonyi beszédében a római katolikus egyház feje azt mondta: “fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi az a rossz az üzenetünkben, abban, ahogy a keresztényi létet alakítjuk, ami lehetővé teszi, hogy ilyen dolgok előforduljanak”.
A pápa már korábban is elítélte a gyermekek szexuális zaklatását, de most először szólt arról, hogy komoly probléma lehet azzal, ahogy a kereszténységet és üzenetét értelmezik a modern világban. Mint mondta, a legtöbb pap jó, becsületes munkát végez, ugyanakkor korábban elképzelhetetlennek hitt számban derültek ki 2010-ben gyermekmolesztálások.
“Tudjuk, milyen különösen komoly a papok által elkövetett bűn és tisztában vagyunk a felelősségünkkel” – jelentette ki XVI. Benedek, hozzátéve, hogy a papok bűncselekményeit szélesebb társadalmi összefüggésbe kell helyezni. Olyan világban fordulnak ugyanis elő, ahol virágzik, s bizonyos mértékig normálisnak számít a gyermekpornográfia és a szexuális turizmus. Az, hogy emberi lényeket piaci áruként kezeljenek, az idők borzalmas jele – fogalmazott a pápa.
Egyház és papok szex, erotika: Oltáron szexelt a 12 éves kislánnyal a pap - Vak gyerekeket erőszakoltak meg katolikus papok - Az banán volt, nem a péniszem, mondja a pedofil pap - A papi pedofília áldozatai tüntettek Rómában - Szexbotrány és sikkasztás ügye van a pécsi püspöknek - Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi - Buzi papok, terhes apáca sokkolja Vatikánt

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.