Tizenéves kamasz lány holttestét találták meg a napokban Dunaújvárosban, ahol azt beszélik, hogy a tinit meggyilkolták. Bár a rendőrség még nem azonosította a tetemet, a helyiek tudni vélik, hogy a júniusban eltűnt Alexandra holttestére találtak rá.
A lány után kiadott körözés szerint az iskolás június 14-én negyed nyolckor lakásukból indult az iskolába, de oda már nem érkezett meg, azóta szülei hiába keresik. A környéken azt mondják, hogy a Duna-part mellett egy fás részen kikötözve találták meg a kamasz holttestét.
A megkínzott lányra állítólag egy nyolcéves kisfiú talált rá, mégpedig a helyiek szerint megszurkálva. A lányt – így a szóbeszéd – megverték és a fogait is kiütötték. Mindennek ellentmond azonban, hogy a rendőrség eddig nem talált bűncselekményre utaló nyomot.
– Valóban találtunk egy holttestet Dunaújvárosban. Azonban az elhunyt személyazonosságának megállapítása még folyamatban van. Az esetet közigazgatási eljárás keretében a rendkívüli halálesetek osztálya vizsgálja – mondták a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán.
A lány emlékére már napokkal ezelőtt többen gyertyát gyújtottak egy ismert honlapon.
További nemi erőszakos ügyek: A Facebookon elcsábította, majd kegyetlenül megerőszakolta és megölte a tinilányt - Megtámadták a szűz pináját áruló Lillát - Mindent elveszíthet a két focista mert tinikurvát dugtak - Orális szexre kényszerítették a diáklányt - Éveken át erőszakolta nevelt lányát - Jó, hogy Polanski megúszta örül az áldozat - Az egész család fajtalankodott 4 gyerekkel - Két különböző alkalommal erőszakolta meg ugyanazt a nőt - 12 éves unokahúgát kínozta aztán megölte - Kislányt kényszerített orális szexre egy öreg férfi - Perverz szexet kért az iskolás fiúktól akomlói pedofil - 12 évesre izgult a kisvárdai férfi - Megmentette a tinilányt az erőszaktól, ajándékot kapott - Brutális tinik: megerőszakolták, kínozták társukat - Kéjjel kínozta a kurvákat a magyar banda - Edith Vogelhut eszébe jutott, hogy őt is seggbe kúrta Polanski - Fiatalkorúak kólás üveggel és seprűnyéllel erőszakoltak - Nemi erőszakkal dugta a csajokat a svéd főrendőr - 10 év börtönt kapott a diákkal szexelő tanárnő - Pedofil férfit tartóztattak le Ausztriában - Verések és szexuális erőszak a kiskunhalasi pszichiátrián - Kórházi szexuális erőszak miatt nyomoznak Győrben

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.