Archive for 2010, november

 

“Egy igazi fasszopo perverz kurva! mig en dolgoztam addig o otthon palikat vitt fel es szopkodta oket a kedvence a szajba pisiles es ha jol kinyalatja magat! Tegyetek ki a perverz allatot! facebookon fent van. Imadja ha a labat lekopi es lanyalatja a pasijaval!”

A cím azt sugallná, hogy egy albummal van dolgunk, azonban az alcím már kissé pontosabban körülírja ennek a vaskos kötetnek a tárgyát: A szexualitás ábrázolása kétezer év művészetében. Igaz, sem egyik, sem másik nem fedi a valóságot. A cím azért nem, mert a könyv nem csupán az erotikával foglalkozik, ráadásul közel sem csak képekben, sőt! Az alcím pedig azért nem, mert bár „a szexualitás ábrázolása” sokkal közelebb áll kötet végeredményéhez, lévén, hogy rengeteg irodalmi idézet járja körül az erotika, a szexualitás témáját, a megjelölt kétezer évnél azonban jóval nagyobb időintervallumból válogat a mű.
Az erotika képes története egy igencsak bőséges és elképesztően változatos képanyaggal összeszerkesztett erotikus, pornográf irodalmi antológia, amely igyekszik tárgyát alaposan körüljárni. A három fő egységre tagolt kötet nagyon elvont logika alapján építkezik, amit már a fejezetcímek tökéletesen bemutatnak: A labirintus, A vágy lényege, Legmerészebb álmaink. A további alfejezetek címei is hasonlóan enigmatikusak és az átkötő szövegek hiába próbálják érvekkel alátámasztani a szerkezet létjogosultságát, könnyedén lehet olyan érzésünk, hogy tulajdonképpen esetleges, hogy egyes részek miért éppen a könyv egyik, vagy másik pontjára kerültek. Sem időrendi sorrendiségről, sem az egyes földrajzi területek különválasztásáról nincs szó. A mű egységei lazán kötődnek egymáshoz és nagyjából olyan témákat járnak körül, mint az ártatlanság elvesztése, a közösülés formái, a maszturbáció, a leskelődés (voyeurizmus), az orális szex, vagy éppen a szolid mazochizmus-szadizmus. Mivel azonban erotikus, pornográf alkotások, szövegek nem ilyen megfontolások alapján keletkeztek, ezért jobbára minden fejezetben van ez is, az is. Nagy a gyanú, hogy a kötet készítése közben ez a szerkesztőknek is egyértelművé vált, így a képanyagot már meg sem próbálták még ennyire sem tematizálni. Mindezek azonban mégsem eredményezik azt, hogy egy zavaróan csapongó, átgondolatlan könyv jött létre. Különös módon éppen ennek a furcsa szerkesztésnek köszönhető, hogy szerzőknek végül sikerül bizonyítaniuk alapfeltevésüket: a nemiség sokarcút.
Természetesen, nem hallgatható el, hogy erőteljesen érződik a köteten, hogy angol, angolszász területen keletkezett, hiszen a legtöbb idézetet a klasszikus angolszász erotikus irodalomból emelték át, így hosszabb passzusokat olvashatunk a Lady Chatterley szeretőjéből, a Fanny Hillből, és legfontosabb hivatkozott szerzők között Anais Nint, Henry Millert, Beardsleyt és természetesen Lawrence-t találjuk. No és persze a gyarmatosító múltnak hála a Közel- és Távol-Kelet e tárgyú klasszikusai is fontos szerepet kapnak Az illatos kerttől a Káma-szútráig a legismertebb művek érdekes szemelvényei között válogathatunk.
Amellett, hogy sok magyar nyelven csak nehezen, vagy éppen egyáltalán nem hozzáférhető szövegek között mazsolázgathatunk a könyv legnagyobb erénye talán mégis az elképesztő képi anyag. Lenyűgöző mennyiségű és minőségű festmény, rajz, rézkarc, szobor, századfordulós fotó gazdagítja a kötet. Amennyiben az irodalmi antológia talán néhány olvasóban hiányérzetet hagy (bár ehhez bizony nagyon alapos ismeretek van szükség), a képi anyag gazdagsága még őket is kárpótolni fogja. Egészen az ókori görög erotikus ábrázolástól a Közel- és Távol-Kelet különleges képanyagáig, az európai festészet legnagyobbjaitól a XX. század elejének virágzó erotikus rajzkultúrájáig hihetetlenül sokszínű anyag jött létre.
A szerkesztőket már csak azért sem érheti túlzott kritika, mivel a szövegek és a képek válogatásánál is ízléssel válogattak, semmiképpen nem akartak elriasztani senkit sem a könyvtől, így az igazán megbotránkoztató szerzőket (Sade), vagy képeket kihagyták, így egy olyan antológia jött létre, amely széles közönséghez juthat el. Bár a gátlásosabb, prűdebb olvasók így is sűrűn pironkodhatnak, de nagy megrázkódtatás azért őket sem éri és lehetőségük nyílik betekinteni Érosz csintalan, félhomályos világába. Mindenkit csak bíztathatunk, hogy ismerkedjen meg Az erotika képes történetével, elegáns és szép könyv, amiből kiderül, hogy nincs új a nap alatt és az is, hogy Érosz mindenható!

Interracial pornó, néger a tinicsajjal. Teen shagging with black man! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Sokkoló eset látott napvilágot a napokban Romániában. Egy Konstanca megyei, több gyermekes családban az apa sorra erőszakolta lányait. A legutolsó áldozat, egy 14 éves kamaszlány tanárainak mesélte el egy éve tartó kálváriáját.
A lány bevallása szerint azért nem fordult eddig senkihez segítségért, mert szégyellte a történteket – írta a manna.ro. Amikor azonban két nagyobbik lánytestvére is ugyanazt a megaláztatást osztotta meg vele, bátorságot kapott.
A férfi tagadja, hogy szexuálisan bántalmazta volna gyermekeit, szerinte a vádakat a lányok anyja találta ki, és vette rá a gyermekeket a hazugságokra, hogy megkaparintsa a házat a férfitól, akitől már több éve elvált.
A rendőrség a település polgármesteri hivatalának szociális munkásaival karöltve az eset kivizsgálása után úgy döntöttek, hogy öt gyermeket nevelőotthonba küldenek. Az apa felügyelete alatt csupán egy 16 éves fiú maradt.

“Emailben kaptam a képeket mikor szexhirdetésre válaszoltam, masszázst és orálszexet vállal. Engedi magát rendesen csókolni, simogatni, ujjazni. Elsőként őt kényeztettem, nyaltam faltam a punciját és közben ujjaztam, annyira édesen nyögdécselt és remegett, észre se vettem és letelt az időnk, szerencsére nem jött utánam senki és maradhattam még egy fél órát. Ezek után ő kényeztetett és csókolgatott, mélytorok nincs, de valami eszméletlen az orál technikája. Leköpi, benyálazza, és úgy nyalogatja ahogy a nagy könyvben megvan írva. A szájába élveztem, és lenyelte a gecit.”

Csak szórakozni akartam vele, kedves volt, egyszerű vidéki kis picsa. Nem volt nagy szám, kicsi cicije volt és a feneke is olyan volt mint egy tizenévesé. Szerettem nálunk lenni, egy kis ágya volt azon pettingeltünk. Nem szerette a szexet, szemérmes volt. Nem akart szopni, azt mondta még soha nem szopott faszt. Annyit sikerült elértem, hogy adjon rá egy puszit. Semmi többet. Nem is nagyon akart meztelenkedni. A pici bugyija mindig rajta volt, féltette a pináját, vagy nem tudom. Egyik nap elegem lett ebből a szarozásból és kijelentettem, hogy ha nem tolhatom be neki, akkor vége az egésznek köztünk.
Nehezen, de belement, végre levette a bugyiját. Isteni, szőrös pinácskája volt, akkor láttam először.
- Ki szeretném nyalni a puncid. – kedveskedtem neki.
Hátulról nyaltam ki, kíváncsi voltam a fenék lyukára is. Lafatyoltam, a kislányt. Nyögött és csukott szemmel élvezte a nyalit. Ujjazni kezdtem, és a puni nedvet rákentem óvatosan a másik lyukára. A popsilyuka is gyönyörű volt. Tudtam, hogy nem engedné, hogy berakjam oda a faszomat. Óvatosan bedugtam az ujjam és vártam mit szól.
- Ne csináld, gusztustalan. – tiltakozott.
Nagyon bántam, hogy nem akarta, de tovább léptem és masszíroztam tovább a kis szőrös puncikáját. Ujjaztam két ujjal, sokáig csináltam. Azt akartam, hogy élvezzenen el. Sziszegett párat és összerándult a kis teste amikor elment. Nem akart adós maradni, rányúlt a faszomra. Nem szopta meg, marokra fogta és verni kezdte. Finoman csinálta és sokáig. Az agyneműre élveztem. Ha visszamehetnék az időben biztos nagyon megfarkalnám. Nem kurnám szét csak finoman élvezésig pumpálnám.

Csak szórakozni akartam vele, kedves volt, egyszerű vidéki kis picsa. Nem volt nagy szám, kicsi cicije volt és a feneke is olyan volt mint egy tizenévesé. Szerettem nálunk lenni, egy kis ágya volt azon pettingeltünk. Nem szerette a szexet, szemérmes volt. Nem akart szopni, azt mondta még soha nem szopott faszt. Annyit sikerült elértem, hogy adjon rá egy puszit. Semmi többet. Nem is nagyon akart meztelenkedni. A pici bugyija mindig rajta volt, féltette a pináját, vagy nem tudom. Egyik nap elegem lett ebből a szarozásból és kijelentettem, hogy ha nem tolhatom be neki, akkor vége az egésznek köztünk.
Nehezen, de belement, végre levette a bugyiját. Isteni, szőrös pinácskája volt, akkor láttam először.
-Ki szeretném nyalni a puncid.-kedveskedtem neki.
Hátulról nyaltam ki, kíváncsi voltam a fenék lyukára is. Lafatyoltam, a kislányt. Nyögött és csukott szemmel élvezte a nyalit. Ujjazni kezdtem, és a puni nedvet rákentem óvatosan a másik lyukára. A popsilyuka is gyönyörű volt. Tudtam, hogy nem engedné, hogy berakjam oda a faszomat. Óvatosan bedugtam az ujjam és vártam mit szól.
-Ne csináld, gusztustalan.-tiltakozott.
Nagyon bántam, hogy nem akarta, de tovább léptem és masszíroztam tovább a kis szőrös puncikáját. Ujjaztam két ujjal, sokáig csináltam. Azt akartam, hogy élvezzenen el. Sziszegett párat és összerándult a kis teste amikor elment. Nem akart adós maradni, rányúlt a faszomra. Nem szopta meg, marokra fogta és verni kezdte. Finoman csinálta és sokáig. Az agyneműre élveztem. Ha visszamehetnék az időben biztos nagyon megfarkalnám. Nem kurnám szét csak finoman élvezésig pumpálnám.

Kevés szakmát fizetnek meg olyan jól, mint a celebkedést, hiszen ki más mondhatja el magáról, hogy három nap alatt közel egymillió forintot visz haza? Márpedig a ValóVilág sztárlakói ennyi pénzért vállalták, hogy tesztelik a luxusbörtönt, mielőtt a villalakók beköltöznek.
Egy, az RTL Klub berkeiben jártas informátor elárulta, hogy a Gáspár Győző, Gáspár Bea és Benkő Dániel kapta a legmagasabb gázsit, ők ugyanis közel egymillió forint ellenében vállalkoztak arra, hogy beköltöznek a villába. A többiek, Voksán Virág, Tóth Gabi, a jó Laci betyár és a Viva Tévé műsorvezetője, Iszak Eszter pár százezer forintért élvezhette a kényelmet. A koszt és kvártély igazi luxust rejtett magában, hiszen a három nap alatt a jakuzzi, a szauna és a medence is a celebek rendelkezésére állt. Igaz, minden lépésüket egy kamera kísérte, még a tusolóban sem bújhattak el a nézők szeme elől.
Talán Benkő Dániel volt az egyetlen, akit ez egy cseppet sem zavart, hiszen amikor csak alkalma volt rá, megmutatta a faszát a nézőknek.
Bevallom, nagyon élveztem a luxuskörülményeket. Az én otthonomban nincsen se szauna, se jakuzzi, persze hogy élvezkedtem egy kicsit! Emellett hatalmasakat ettünk, jól éreztük magunkat. De azért nem tértem el a mindennapi rutinomtól sem, hajnali ötkor keltem, jógáztam, amíg a többiek felkeltek, de kivettem a részem a közösségi feladatokból is – mondta a Blikknek Dániel, de pénzről nem beszélt.
Az RTL Klub programigazgatója, Kolosi Péter sem árulta el a konkrét összegeket. – A csatorna és a celebek szerződésének részletei csak a két félre tartoznak. Annyit azonban elmondhatok, hogy nagyságrendileg az ilyenkor szokásos mértékű gázsiról van szó.
További Való világ 4 erotika, bulvár, szex: Havas ágyából a ValóVilágba - Sztriptíz a Való világ villában - Voksán Virág fél Benkő faszverésétől - Voksán Virág vizes vetkőzése - ValóVilágban is villant Voksán Virág - Itt a pénzed a tét celeb - A Való világ női szereplői, Benkő már faszt villantott - ValóVilág 4 gátlástalan jelentkezők

Szexpláza backstage pornóképek: Ha tetszenek Fatime (Johanna) plázacica castingján készült képek, vagy a többi plázacica, akkor a teljes tagi tartalom mellett megnézheted Fatime (Johanna) castingján készült több száz fotót, seggbedugást és mélytorkos szopást, szájbaélvezős videóval. Privát castingról videók itt. Töltsd le a plázacicákkal készült a 25 DVD film összes jelenetét, ahol ő is és a többi lány is szerepel mindenféle pornó jelenetben! Jelszó kérése és Belépés

Tereskova szex, erotika, bulvár: Tereskova a pináját és a melleit is megmutatta a Szigeten - Nagy Krisztát, Tereskovát bassza Árpa Attila - Tereskova dala,  Illatos a pinám