Kevin Nolan, a Newcastle United játékosának privát mozitermében, barátainak társaságában három prostituálttal múlatta az időt, s eközben kokaint szívott. A rendőrség vizsgálja az ügyet.
Tessék, itt az újabb angol focistabotrány. A The Sun írása szerint ezúttal a Newcastle United játékosai, Kevin Nolan és Andy Carroll kerültek bajba. Az eset meglehetősen csavaros… Carroll a bíróság korábbi döntése értelmében januárig nem térhet vissza a saját lakásába, mert a közelmúltban véresre verte exbarátnőjét. Carroll ezért kénytelenkelletlen legjobb barátjához, Nolanhez költözött, ahol aztán a házban valóságos szexorgia részese volt. A két labdarúgó és egy ismerősük beszerzett három örömlányt, akik fekete macskának(!) öltözve elégítették ki szexuális vágyaikat, majd a Nolan-ház mozitermében kokaint fogyasztottak. Mindeközben kiderült, a kétgyermekes Nolan – akinek felesége, Hayley a szüleinél tartózkodott a drog- és szexorgia hajnalán – korábban kapcsolatban állt azzal a kéjnő Jenny Thompsonnal, aki nemrég csaknem szétrobbantotta Wayne Rooney házasságát. A kokainélvezet persze nem látszott a válogatottnál is számításba vett Carroll vasárnapi teljesítményén, idegenben ő fejelte az Arsenal elleni győztes gólt. Forrás Borsonline
További focista botrányok: Gianluigi Buffon is belépett a szexbotrányosok közé - Férfit tett magáévá Gera Zoli csapattársa – Becham tagadja Irma Nicit perre készül - Beckham és Fogarasy Mariannal modell flörtje - Beckhmam után Ronaldo - Dögösek az orosz futballisták cicái - A brazil világhírű focista kecskét dugott először - Platini ribanc feleségét csapattársa dugta - Fogarasy Mariann a focistákat szereti - A meztelen magyar modell Beckham után Ronaldóra hajt - Filmsztár lesz a Monacóban Bechammal összehozott magyar modell - Fogarasy Mariann kiválasztottja - Becham és Fogarasy Mariann modell flörtje - Ribéry kiskorú kurvás botránya ellenére is népszerű - A 19. labdarúgó VB-n prosti lesz tízezerszámra - Az anyósa tette hűtlenné a sztárfocistát - A legnagyobb focista szexbotrányok - Beckham egymilliót adott a bosnyák kurvának egy kúrásért - Lotyók miatt romokban Rooney karrierje - Lothar Matthäus neje félrekúrt - Varga és Merczel nőnek öltözött - A Chelsea focistája felkúrta csapattársa feleségét - Cselédlány kúrt a focista, elveszítettük az 54-es VB-t - A brazil focista kecskét dugott először - A legnagyobb focista szexbotrányok
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.