Archive for 2010, október

A Nyugat-magayarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara 2011. februárjában hallgatói jogviszonyban a hazai gyógymasszőr képzésben először felsőfokú szakképzést indít Budapesten.
A jelentkezési feltétel gimnáziumi érettségi, és az ETI által szervezett gyógymasszőri végzettség.
A jelentkezési határidőben ( 2010. 10. 30.) jelentkezettek számára a két éves képzés ingyenes, pótfelvételi hirdetése esetén térítéses. A gyakorlati oktató képesítéssel betölthető munkakör: 3419 – egyéb pedagógusok.

A Nyugat-magyarországi Egyetem kezdeményezésének egyik motorját Budapesten találjuk,
Podhorszki Tibor, a Masszőrök Egyesülete elnöke személyében.

-Miről szól ez a képzés?

-P. T.: Hosszú folyamat első lépését tettük meg, aminek célja, hogy a gyógyításban a gyógymasszőr az orvos gyógyító munkáját egyenrangú félként egészíthesse ki. Ehhez szükséges a felsőfokú képesítés megszerzésének lehetősége, s annak teljeskörű elismerése a gyógyító munkában. Hiánypótló első képzésként indul ez a tanfolyam, ezért finanszírozza most az állam, hasonló képzéseket többszázezer forintért hirdetnek. 80 fő képzésére nyújt lehetőséget, az elméleti képzés aránya 60%, a gyakorlatié 40, félévente 4×2 nap keretében. Az elméleti képzés tanárait az egyetem biztosítja, a tematikáját még nem ismerem, főleg pszichológiát, pedagógiát oktatnak. Aki felvételizik, annak először regisztrálnia kell magát a www.felvi.hu-n, mivel a képzés hallgatói jogviszony keretein belül folyik.
Felvételi ponthatárt állapítanak meg az érettségi két legjobb osztályzatának figyelembevételével.
A hallgatók a képzés végén diploma dolgozatot írnak, amit meg kell védeniük, s mint bármely egyéb főiskolán be kell számolniuk a két év alatt megszerzett tudásukról is.

-A diploma megszerzésén túl mi a képzés jelentősége?

-P.T.: Eurokomform végzettséget ad, tehát bárhol elismerik a diplomát. A valóságos súlya, hogy 60-80 fővel most alakul ki a szakma hazai krémje, akik a jövőben fejleszteni fogják a képzési anyagot.

-Ön milyen szerepet vállal az oktatásban?

-P.T.: Mivel első képzés indul, így én is hallgatónak jelentkezem, emellett a gyógymasszázs gyakorlati oktatásában segédkezem.

A felvételi tájékoztatót az érdeklődők az egyesület honlapján találják meg:

Hegedüs Ira

részletesebb tájékoztatás a masszázsajánlatok.hu oldalon

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

A 2010. Év Playmate győztese megkezdte a komolyabb szereplést. Egyre többen hasonlítják Daniludisz Nikit Demi Moore-hoz! Nemrégiban lett az Év Playmate-je a görög származású, igen dallamos nevű Daniludisz Niki, akinek Radnai Péter, a Playboy főszerkesztője tette a koronát a fejére a Symbolban egy exkluzív gála keretében.
Ezen a versenyen egyérelműen a természetes adottságú lányoké volt a főszerep. A plasztikázás most nem vált előnyére annak, aki igazi nyuszi lány akart lenni.
A nyilatkozatokból kiderült, hogy Daniludisz Niki nem álszerény, hiszen bevallotta azonnal, hogy esélyesnek tartotta magát a győzelemre már az elbírálás előtt is. Tehát tisztában van a külsejével, az értékeivel maximálisan. Nagyon tudatosnak tűnt Niki nem sokkal a győzelem után.
Tisztában van vele, mire vállalkozott, s azzal is, hogy ő egy aktmodell playmate, akinek a vetkőzés szinte természetes kell, hogy legyen. Életmódjával, s a szakmájával semmi gondja sem a családjának, sem a párjának, egyetértenek Daniludisz Niki vágyaival, támogatják benne.
Megtudtuk, tisztában van azzal teljesen, most már nem engedheti el magát, mindig fittnek és szépnek kell lennie, ezzel tudja megfelelően „szolgálni” azt a bizalmat, amit kapott a megválasztással.
Most is egy pikáns és gyönyörű, izgalmas fotósorozat készül róla, s egyre kifejezettebb az a vélemény, hogy egy második „Demi Moore” Daniludisz Niki, mint playmate. Igen hasonlít a híres színésznőre arcra és alakra is, ami hízelgő számára. Délies vonásai, fekete haja, sötétbarna szeme igen karakteres megjelenést ad Daniludisz Nikinek, s a pályája felfelé ívelése még csak most kezdődött! Mi jön még ezután? Várjuk a fotókat!
Daniludisz Niki Playboy fotózásának 3. verk videója. A 2. rész itt látható. Az 1. részt itt nézheted meg. Nikiről playmate képek és videó itt.

Nem lehetnek igazán válogatósak azok a lányok, akik Bukarest szélén lévő utakon, illetve a körgyűrűn árulják testüket. Ezt támasztja alá az az eset is, melynek főszereplője egy 72 éves férfi. Az idős férj éppen feleségét látogatta meg egy fővárosi kórházban, amikor kedve szottyant egy kis fizetett etyepetyére.
A férfi útban hazafele pillantotta meg a magukat rövid szoknyában áruló lányokat. Autójával lehúzódott az út szélére, maga mellé ültette az egyik prostituáltat, és akcióba léptek. Igazi pechére az orális szexparti kellős közepén megjelent néhány csendőr és megzavarta a légyottot.
Büntetőeljárás indult a lány ellen prostitucióért, a 72 éves férfit pedig mint tanút idézik be, hogy részletesen számoljon be arról, hogyan próbálta kielégíteni a fiatal lány.
Mint kiderült, a bácsi 20 lejt (kb.: 1300 forint) fizetett a prostituáltnak. Az ár azonban korántsem tűnik alacsonynak, ha figyelembe vesszük, hogy hányszor kell majd ezért a törvényszékre mennie, ráadásul felesége előtt is színt kell vallania. Forrás: Manna

pornos-picsa-megkapja-a-faszt-szexplaza

Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Sex Maniacs című pornófilm forgatáson készült backstage képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

Egy nyugdíjas izlandi tanár, Sigurdur Hjartarson több mint 30 éve gyűjti a különböző állatoktól származó hímvesszőket. A bizarr gyűjtemény Izlandon Husavik városában látható.
Hjartarson az Izlandi Fallosz Múzeum igazgatója és tulajdonosa 1974-ben kezdte el gyűjteni az Izlandon és a környező vizekben honos emlősök hímvesszőjét. A legelső darab egy bika nemi szerve volt, a gyűjtemény ma már 272 darabból áll, melyek 92 különböző állatfajt származnak. A szervek formalinba tartósítva vagy kiszárított állapotban láthatók.
A gyűjtemény legnagyobb darabja egy ámbrás cet 1,7 méter hosszú és 70 kilós fallosza, a legkisebb pedig egy hörcsögé, mely mindössze 2 milliméter hosszú. A múzeum 1997-ben nyitott meg kapuit és májustól-szeptemberig látogatható. Nem nagy meglepetésre a látogatók többsége hölgy. A világ hímjeinek legféltettebb kincsét bemutató múzeumból már csak egy emberi darab hiányzik, de már nem sokáig, mivel számos felajánlás érkezett.

Nyomozást rendel el az ügyészség ismeretlen tettes ellen a Pécsi Egyházmegyét érintő, kedden nyilvánosságra került feljelentéssel összefüggésben. „Az ügyészség szerint szükséges a feljelentésben foglaltak tisztázása” – indokolta a döntést Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője az MTI-nek szerdán. Az Index.hu. kedden azt írta, hogy bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát.
Petréteiné Malomsoki Csilla elmondta: az ismeretlen személytől származó feljelentés kedden érkezett a főügyészségre, és a pécsi püspökséget, illetve egyházmegyét érintő pénzügyi, gazdasági, s egyéb visszaélésekkel kapcsolatos. Ezek felvethetik a csalás, a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúját. „Szexuális indíttatású magatartásokról is szó van a feljelentésben, de azt, hogy ez bűncselekmény vagy sem, a nyomozás hivatott eldönteni, melyet várhatóan a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytat le” – tette hozzá.
Petréteiné Malomsoki Csilla megjegyezte, hogy a feljelentő konkrétumokat is említ, ezekre azonban nem kívánt kitérni. Ahogy arra sem, hogy a névtelen feljelentő a bűncselekmények lehetséges felelőseként említi-e Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyulát, az egyházmegye volt gazdasági igazgatóját.
Az Index.hu. kedden azt írta, hogy bűncselekményekkel, köztük pénzügyi, okirat-hamisítási és szexuális ügyekkel gyanúsította meg egy ismeretlen Mayer Mihály pécsi püspököt, valamint az egyházmegye tulajdonában lévő Fény Kft. ügyvezetőjét, Wolf Gyulát. Információi szerint a Nemzeti Nyomozó Irodához és a Baranya Megyei Főügyészséghez beadott feljelentésben tanúvallomásokkal és írásos bizonyítékokkal is alátámasztották a gyanúsításokat.
A püspökségen Mayer Mihály gyakorolja a munkáltatói jogokat, a gazdasági tevékenységet pedig a Fény Kft.-be szervezték ki, ennek vezetője Wolf Gyula. A cég milliárdos befektetéseket hajtott végre. Ilyen volt a Szent János Hotel kialakítása Mohácson, és a Pécs belvárosában működő ingatlanokra, így a pécsi püspöki palotára is sok pénzt költöttek. Szekszárd önkormányzatával 300 milliós ingatlan-adásvételi szerződést kötöttek – tette hozzá a hírportál.
Közlése szerint a mohácsi beruházással egyidejűleg zajlott a Szent Mór iskolaközpont vezetőjével és tantestületével az „összecsapás”. Bár – mint az Index írta – csak pár millió forinton vitatkoztak, Mayer püspök felmondott az iskolaközpont vezetőjének, majd megpróbálta felszámolni az iskola külön gazdálkodását. Ebben az ügyben a hírportál szerint azért is eljárás indulhat, mert a püspökség olyan könyvvizsgálói jelentést készíttetett, amelynek alapján a püspök felléphetett az igazgató ellen. Mint írták, a feljelentés szerint a püspöki megrendelésre készült szakértői vélemény nagy valószínűséggel hamisított jegyzőkönyvön alapul.
Az Index úgy tudja, ebben az ügyben magánokirat-hamisítással, állami támogatások elsikkasztásával, nagy összegű csalás bűntettével és valótlan tartalom hitelesítésére való rábírás bűncselekményével is megvádolták az egyházi vezetőt. Indítványozták annak kivizsgálását is, fenyegetésnek vagy zsarolásnak minősül-e az, hogy a püspök és Wolf Gyula többször, néha nyilvánosan is megfenyegette a tantestületet.
A Pécsi Egyházmegye kedden az Index cikkére reagálva tagadta, hogy vezetői bűncselekményt követtek volna el, az ezt állító feljelentőkkel szemben jogi lépéseket helyezett kilátásba. „A Pécsi Egyházmegye vezetése bűncselekményt nem követett el, ezért már most bejelentjük, hogy az esetleges büntetőeljárás természetszerű megszüntetése esetén a bejelentőkkel szemben – amennyiben végre ismertté válik személyük – a büntetőjog eszközeivel fel fogunk lépni”– írta az egyházmegye kommunikációs irodája az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Megjegyezték: a hatályos jogrend bárki számára lehetővé teszi, hogy feljelentéssel forduljon a hatóságokhoz. Szabályozza azonban azt is, hogy az alaptalan feljelentőkkel szemben hamis vád, hatóságok félrevezetése, továbbá hamis tanúzás miatt folytatódjék a bűnvádi eljárás. Mayer Mihály püspök és Wolf Gyula neve szeptemberben már szerepelt a hírekben; ekkor mentették fel az egyházmegye két dolgozóját, köztük a 20 éve ott dolgozó gazdasági vezetőt, Wolf Gyulát.
Wildmann János, az Egyházfórum főszerkesztője az Egyházfórum Alapítvány szeptemberben kiadott közleményében azt írta: hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a gazdasági igazgató és a püspöki iroda vezetőjének felmentése „minden bizonnyal” azon vizsgálat eredménye, amelyet a szentszék folytatott különböző visszaélések gyanújával a püspökség vezetése ellen. Az egyházmegyei hatóság akkor erre úgy reagált: a szentszék nem folytat és nem folytatott vizsgálatot az egyházmegye vezetése ellen, így a felmentés sem lehetett a vizsgálat következménye. Wildmann János az Új Dunántúli Naplónak azt nyilatkozta, hogy nincs köze a mostani ügyészségi feljelentéshez, annak tartalmát nem ismeri.
További papi botrányok: Buzibárokba járnak a papok - Pedó pornótól hangos a Vatikán - Oltár előtt fajtalankodott az idős pedofil pap videóval - Pedofilbotrány miatt házkutatás a bíborosoknál - Brazíliában pedofíliával gyanúsítanak egy lengyel papot - Pedofília miatt távozhat augsburgi püspök - Elnézést kért a gyerekmolesztálásokért a pápa - A pedofília nem csak a katolikusoké - Férfiprostikra költötte lopott millióit a buzi pap - Papi pedofília az olasz papokkal is - Homoszexuális papok - A pedofília nem csak a katolikusoké - Minden katolikus gyülekezetre jutott egy pedofil vagy buzi

Very cute Latin sandwich! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Még nincs harminc éves, két ikerfiú édesanyja, aki időközben békésen elvált férjétől. Ada korán sok minden rosszon túljutott, többen aggódtak érte, hiszen nem könnyű manapság két gyermekkel az elvált asszonyok életét élni. Ám a csinos műsorvezetőre ismét rátalált a szerelem, egy civil férfi oldalán találta meg a boldogságot.
“Valósággal vadásztak ránk a fotósok” – panaszkodott Ada, aki szerelmét eddig nem akarta bemutatni a nyilvánosságnak, de mivel egy rendezvényre kettesben érkeztek, a szemfüles fotósok lecsaptak rájuk.
“Nagyon boldogok vagyunk. Volt időszak, amikor azt mondtam: köszönöm szépen, nem kérek többet a házasságból, mert csak bonyodalmakat okoz, ha nem úgy sikerül, ahogyan előre eltervezték a felek. De ma már nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egyszer majd újra férjhez megyek” – nyilatkozta optimistán Ada.