Archive for 2010, október

sasha-greyA Just Dance 2 megjelenését ünnepelte a kiadó, ahol egy szokatlan arc is feltűnt a hírességek közt. Külföldön megszokott dolog, hogy a sikeresebb játékok megjelenését ünneplő zártkörű partikon neves celebritások is feltűnnek – ha valaki emlékszik a neonzöld szatyrot cipelő Paris Hiltonra az Xbox 360 premierjének idejéből, akkor ezzel nyilván tisztában van. A Ubisoft azonban legutóbb a Just Dance 2 megjelenésének kapcsán vonultatott fel egy szokatlan hírességet, aki nem más volt, mint Sasha Grey, a többszörös díjnyertes pornósztár, aki szintén tiszteletét tette a hollywoodi partin.
Vajon csak dekorációként volt jelen, vagy lelkes játékos a művésznő is? És ha a Ubisoft meghívott vendége volt, miért nem jutott a szerencsétlen PR-os eszébe, hogy „Dirty Dancing” néven futtassa az eseményt?
Huszonegy éves, de már közel 200 pornófilmet tudhat a háta mögött a szexipar egyik nagy kedvence, Sasha Grey. A csajra nemcsak a felnőtt filmesek figyeltek fel, tavaly valódi mozifilm-szerepet is kapott Steven Soderbergh The Girlfriend Experience című művében, és a zöldek is zabálják: év elején a PETA egyik plakátjához állt modellt meztelenül. A szlogen mondjuk meglehetősen vicces volt az ő testével fémjelezve: „a túlzásba vitt szex nem vezet jóra”.
Grey legutóbbi interjújából kiderült, annak ellenére, hogy nem kevés férfival volt már együtt a kamerák előtt, nem érzi úgy, hogy erre ráment volna a magánélete, sőt. „Azt kell, hogy mondjam, a pornóipar nekem lehetőséget adott arra, hogy megvalósítsam a fantáziámat” – mesélte. Hozzátette, annak ellenére, hogy gyakran mondják, ebben a szakmában kiég az ember, nála pont az ellenkezője történt, és miután megkapta, amit akart, ma már tudja élvezni a gyengéd szexet is.
A pornószínésznő arról is beszámolt, hogy viszonylag korán került kapcsolatba a pornóval: „Tizenegy évesen láttam először pornót, de ahelyett, hogy maszturbáltam volna rá, nevetnem kellett” – vallotta be, és kiderült, mostanság azok a pornófilmek indítják be, amik némi meglepetéssel is szolgálnak számára, vagyis nem tudja kapásból, hogy mi fog történni a következő jelenetben. „Ezen kívül szeretem, ha a pornó és a művészet között elkenődnek a határok.”
Sasha Grey egyébként három éve van együtt férjével, Ian Cinnamon fényképésszel, akinek állítólag semmi gondja nincs azzal, hogy asszonykáját munkaidőben egyszerre akár hatan is megdugják. „A féltékenység haszontalan érzelem. Időt és energiát pazarol, amiket az ember értelmesebb dolgokra is fel tud használni. A férjem egyáltalán nem féltékeny típus” – magyarázta, és azt is elárulta, élete legjobb szexuális élményéhez nem volt szüksége orgazmusra.
További Sasha Grey, szex, erotrika, pornó: Sasha Grey 2010 legjobban szopó nője - AVN 2010 Adult Entertainment Expo Las Vegas - Sasha Grey pornósztár - Sasha Grey pornósztár az állatok védelméért

amator-exhibicionista-pinak

Amatőr szexképek exhibicionista lányok, asszonyok! 100 privát fotó!

Szexpláza backstage szexképek: Ha tetszenek a Sex Maniacs című pornófilm forgatáson készült backstage képek, vagy a szereplő plázacicák, akkor a teljes tagi tartalom mellett, töltsd le a 25 DVD film összes jelenetét, ahol a lányok is szerepelnek többféle pornóban! Jelszó kérése és Belépés

KépKép 

A TV2 Mokkájában a minap azt a kérdést járták körül a műsorvezetők és vendégeik, hogy hanyadik randin ildomos egymással ágyba bújni. Kiderült, hogy a bevállalósnak tűnő Voksán Virág e témában nagyon is konzervatív véleményen van. Virág elmondta, hogy szerinte nem túlságosan imponáló, ha egy lány rögtön az első vagy második randevún ágyba bújik, érzeni kell, mikor jön el a testi intimitás ideje, kicsit meg kell ismerni egymást, mielőtt szeretkezésre kerül a sor. A lemezlovas szerint egy férfi sokkal jobban értékeli azt, akit nehezebben kap meg, de természetesen nem lehet a végtelenségig húzni az első együttlét idejét.
A DJ azt is megosztotta a nézőkkel, hogy akkor, amikor úgy érzi, készen áll a testi kapcsolatra, finoman a férfi tudtára hozza – természetesen a testbeszéd nyelvén. Ugyanakkor azt vallja, ha egy férfi nem vár egy nőre, akkor nem is érdemli meg.

Stairs Black Cock Saddling! Ingyenes pornóvideó, kattints és nézd!

Három csajnál vendégségben 5-6. rész. 1-2. rész itt, 3-4. rész itt, 5-6. rész itt! Ingyenes pornófilm, kattints és nézd!

Lementem a házunk előtt lévő parkba, hogy tanuljak a közeledő vizsgáimra. Kellemes meleg volt, szépen sütött a nap, minden feltétel adott volt a tanuláshoz. Belemerültem hát az olvasásba. Néha pihenésképpen abbahagytam a tanulást és nézelődtem kicsit. Az egyik ilyen alkalomnál kiszúrtam néhány iskolás kiscsajt, akik nem messze tőlem egy árnyékos részen, a fűben ülve viháncoltak. Különösebben nem érdekelt volna a dolog, mert még nagyon zsengék voltak, idétlenül röhécseltek és nem igazán volt bennük semmi szexis, viszont volt köztük egy sötétebb bőrű – szerintem cigány – csajszi, aki már jobban felkeltette az érdeklődésemet. Rövid, fehér szoknyácska volt rajta, ami alatt messziről is jól láthatóan fekete bugyit viselt. Felülre egy merész topot vett fel, amelyben hetykén domborodtak egész korrekt méretű mellei. Sokkal fejlettebb volt a többieknél, formás fenekével, kerek combjaival, szép vádlijaival lényegesen idősebbnek tűnt társainál. Az arca nem volt valami szép, de testének látványa feledtette velem ezt a hiányosságát.
Miután így megméregettem magamnak, folytattam a tanulást. Mikor legközelebb felnéztem, már csak ketten maradtak a lányok közül, a sötétebb bőrű és az egyik barátnője. Ott sétálgattak fel-alá egy jó fél órán keresztül, közben végig trécseltek és nagyokat nevetgéltek. Később biztosan elfáradtak, mert leültek egy majdnem velem szemben lévő padra. Ebből a távolságból már tisztán láttam, hogy valóban roma a lány: szexi barna bőr, sötét haj, barna szemek, széles, húsos ajkak, dús mellek, kerek popsi. Úgy tettem, mintha olvasnék, de persze már egyáltalán nem tudtam a könyvre koncentrálni. Néha lopva odasandítottam feléjük, de miután láttam, hogy nem foglalkoznak velem, bátrabban is figyelni kezdtem a kislányt. Ahogy ott fészkelődtek, mocorogtak a nagy pletykálkodás közben, többször is előfordult, hogy kicsit szétterpesztették lábaikat, és ilyenkor pont beláttam kis szoknyájuk alá, egészen a bugyijukig. Teljesen megbabonázott a látvány. Ekkorra már nemcsak a cigánylány, de a kis barátnője is izgatóan hatott rám, combjai közül kivillanó fehér bugyija mágnesként vonzotta a tekintetemet. Álló farokkal ültem ott és csak élveztem az ingyen peepshow-t.
Aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen: én éppen a szőke csajszi szétcsúszott lábait stíröltem, majd feljebb pillantottam, hogy felmérjem, vajon milyen mellben, de ekkor megéreztem, hogy engem néznek és felemeltem a fejem. Pillantásom egy pillanatra összetalálkozott mindkettőjükével. Gyorsan vissza akartam bújni a könyvembe, de már későn. Lebuktam.
- Mi van, mit néze’? – kiáltott át a cigánylány. Szó nélkül olvasást színleltem. Szerencsére nem foglalkoztak tovább a dologgal, talán nem is tudták, hogy mit bámultam rajtuk. A szemem sarkából odalestem, de már nem engem néztek, hanem bizalmasan susmorogtak valamit egymáshoz hajolva. Jó 20 perc is eltelt, mikor a csaj váratlanul ismét megszólított.
- Figyelj mán! Van cigid?
- Nincsen. – hazudtam.
- Nem tucc szerezni? – kötötte az ebet a karóhoz.
- Nem vagytok kicsit fiatalok még a dohányzáshoz? – kérdeztem.
- Azza’ te ne foglalkozzá’! Na szerze’ vagy nem? – jött a válasz. – Aljas kis terv érlelődött a fejemben, ezért így folytattam:
- Otthon van pár dobozzal.
- Hozó nekünk egy-két szálat? – kérdezte reménykedve.
- Gyertek fel érte. – válaszoltam és szinte már remegtem az izgatottságtól. Sokáig nem válaszoltak, csak tanakodtak egymással.
- Hol lakol, messze? – kérdezte a szószóló.
- Ebben a házban. – mondtam és a hátam mögötti lépcsőházra mutattam. Kis kupaktanács után felálltak és odajöttek hozzám.
- Na jóvan, gyerünk. – érkezett a válasz, amit vártam.
Felmentünk a liften, aztán kinyitottam a bejárati ajtót és behívtam őket. Bementünk a nappaliba, leültettem a lányokat és üdítőt adtam nekik.
- Mindketten dohányoztok? – kérdeztem.
- Á, én nem, csak izé, ki akarom próbálni. – vágta rá a szöszi.
- Ne hazuggyá! A múltkor is szívtá! – árulkodott a másik.
- Hülye, az meg se volt gyújtva! Te szoktál úgy szívni, hogy füstöl is. – vitatkozott a szőke.
- Na szóval te vagy a nagy dohányos. Akkor gyere velem, válassz magadnak cigit. – mondtam a roma lánynak és intettem neki. Mindketten felálltak, de szóltam a másiknak, hogy maradjon csak, mindjárt jövünk. A cigány csajszival bementünk a másik szobába. Elővettem neki pár doboz cigit.
- Na melyikből kell? – kérdeztem.
- Fú bazmeg, mennyid van! – ámuldozott kerek szemmel a márkás cigik láttán. Legtöbbjüket szerintem nem is ismerte. Aztán kiválasztott egy dobozt és csak annyit mondott:
- Ebből aggyá! – Már nyúlt is volna a dobozba, de én gyorsan félrerántottam előle.
- Hohó, nem úgy van az! Nem adom ingyen.
- Ne mán, hát nincsen pénzem! Ha lenne, akkor mán vettem vóna magamnak. – kelt ki magából a kislány.
- Nyugi, nem pénzért adom.
- Hát?
Mögé léptem, kezemet lassan a derekára tettem és szép óvatosan elkezdtem simogatni formás kis testét. Füléhez hajoltam és miközben egy pillanatra sem hagytam abba a simogatást, halkan a következőket duruzsoltam neki.
- Valami másra gondoltam. Tudod, egy ilyen csinos kislány, mint te máshogyan is megkaphatja, amit akar.
- Ne mán! Most mit izélsz? – tiltakozott, de akárhogy is próbált, nem tudott szabadulni az ölelésemből. Én meg egyre jobban beindultam, kőkeményen álló farkamat hozzányomtam a fenekéhez, kezeimmel pedig egyre bátrabban birtokba vettem a testét. Úgy éreztem, mintha gyengülne az ellenállása, így hát nem törődve a tiltakozással markolászni kezdtem a melleit.
- Csak engedd, hogy simogassalak és neked adom az összes cigimet. – mondtam suttogva és közben tovább gyömöszöltem kerek kis testét.
- Haggyá má’! Áauú, ne fogdossá! – tiltakozott, de ez a tiltakozás már egyre kevésbé volt meggyőző. Egyik kezem eközben felfelé kúszott forró combján, be a szoknya alá, egyre feljebb és feljebb, mígnem elértem tenyérnyi bugyijáig. Ujjaim szőrös puncit tapintottak a falatnyi ruhadarab alatt, ahogy szépen becsusszantak alája.
- Ahh, ne tapizzá mán, hallod? – tiltakozott most már egészen halk, elcsukló hangon.
Középső ujjamat szépen lassan becsusszantottam egyre nedvesebbé és forróbbá váló puncijába, és ütemesen elkezdtem ki-be mozgatni benne. Éreztem, ahogyan a kislány megadja magát és a testével ütemesen követni kezdi kezem ritmusát. Már nem tiltakozott többé, csak halk nyögdécselésre és sóhajtozásra futotta erejéből. Megelégedéssel tapasztaltam, hogy valószínűleg már nem szűz, mert nyoma sem volt vérzésnek, vagy fájdalomnak akkor sem, amikor már két, majd három ujjammal izgattam a pináját. Még mindig a háta mögött állva, egy kézzel izgatva tovább a punciját, nagy nehezen lehámoztam magamról a nadrágot és kiszabadítottam álló faszomat az alsógatya szorításából. Egy ideig még két kézzel gyömöszöltem kerek seggét, majd megragadtam a derekánál fogva és lassan bedöntöttem a testét, hogy szépen kipucsitsa szőrös kis pináját. Heves mozdulatokkal ujjaztam még egy kicsit hátulról a picsáját, majd félrehúzva seggén a kis fekete bugyogót, becéloztam a lyukát és óvatosan betoltam neki a keményen merevedő péniszemet. A behatolást egy erősebb nyögés kísérte, de innentől fogva csak nagyon halk sóhajtozás hagyta el a száját, nem sikoltozott és nem kiabált, aminek azért – megvallom őszintén – örültem. Seggébe kapaszkodva gyors ütemben döngölni kezdtem a cigánylányt, teljesen megfeledkezvén a másik kislányról, akit a szomszéd szobában hagytunk. Már-már kezdett jó lenni a dolog, amikor az ajtóban váratlanul felbukkant a szőke csajszi és gyanútlanul belépett a „tetthelyre”. Elkerekedett szemekkel bámult az elé táruló jelenetre. Riadt tekintetéből kiolvasható volt, hogy nincs egészen tisztában a szeme előtt zajló eseményekkel. Először nagyon megijedtem, mert azt hittem, hogy őrült sikoltozásba kezd és vége szakad mindennek.
Hatalmas ciki volt, meglepetésemben abbahagytam a kúrást és úgy éreztem, hogy valamit mondani kéne, de végül a cigány csaj mentette meg a helyzetet.
- Nóra, ne leskelődjé’, hanem menjé’ innen kifelé! Mingyán jövünk mink is. – mondta vágyaktól és kéjes érzésektől remegő, halk hangon. A lelepleződéstől kissé megzavarodtam és a farkam lassan lankadni kezdett, de ekkor a roma csaj hátrafordult és ellentmondást nem tűrő hangsúllyal megszólalt.
- Te meg mire vársz? Basszá’ tovább, ne foglalkozzá’ ezzel a kis hülyével! – intett a barátnője felé. Az ijedtség kezdett elpárologni belőlem, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan, perverz érzés váltotta fel. A gondolattól, hogy szemmel láthatóan ártatlan barátnője előtt keféljem tovább a kis cigust, újra teljesen felizgultam. Faszom lüktetni, merevedni kezdett a csatakos punciban, és amikor már megfelelő méretűre dagadt, mindent onnan folytattam, ahol abbahagytam. Miközben hevesen toltam a csajt, végig a szöszi arcát figyeltem. Döbbenettel vegyes érdeklődést láttam rajta, ahogyan mozdulatlanná dermedve bámulta tovább a jelenetet.
- Ti meg mi a jóistent csináltok? – nyögte ki végre. Ez volt az első értelmes mondat, amit sikerült kipréselnie magából.
- Gyere ide és rögtön megtudod. – válaszoltam zihálva. Intettem neki, hogy jöjjön közelebb és ő tétován engedelmeskedett is a szavamnak.
- Ülj fel ide! – mutattam az íróasztalra és miután így tett, a seggénél fogva lassan közelebb taszigáltam hozzá a partneremet, miközben egy pillanatra sem hagytam abba a baszását.
- Nyaljad ki neki, had örüljön! – utasítottam a cigánylányt. Szegény szó nélkül engedelmeskedett, mert a kéjes érzések valószínűleg már teljesen elvették az eszét, ahogyan nekem is.
Barátnőcskéje combjain felhajtva a ruhát, előbb a bugyin keresztül, majd mellette, és végül a bugyit lehúzva nyaldosni kezdte fürge nyelvecskéjével a rózsaszín, ártatlan kis puncikát. A szőke lány fészkelődött egy keveset, láthatóan feszült volt a sohasem tapasztalt érzések hatására, de aztán egyre jobban elengedett és átadta magát az élvezeteknek. A gyorsan csapdosó nyelvecske útját a roma csajszi ujjai követték, amik először csak lassan és gyengéden masszírozták a pelyhedző dombocskát, majd elindultak az egyre inkább kitárulkozó kis barlangocska belseje felé. A pici kezecske játékosan matatott a nedvességtől csillogó punciban és a mozdulatokat a szőke csaj elfojtott nyögésekkel díjazta. A lány szemmel láthatóan egyre jobban élvezte a törődést. Két kezével kitámasztott az asztal peremén és csípőjét emelgetve, gyorsuló mozdulatokkal körözve irányította magába egyre merészebben a másik lány ujjacskáit. Mialatt barátnőjével foglalatoskodott, kis partnerem kétszer is elélvezett, hiszen én sem tétlenkedtem eközben. Elérkezettnek láttam hát az időt a partnerváltáshoz.
- Cseréljetek lányok! – mondtam, de mivel nem reagáltak, rá kellett segítenem egy kicsit. Eltolva magamtól a formás feneket az asztalhoz léptem, és dárdaként merevedő farkamat óvatosan a szőke kislány puncijának bejáratához érintettem. Előbb finoman csak izgattam, cirógattam makkommal a nedves husikát, aztán egyre beljebb és beljebb próbáltam nyomni a nagy faszt a hívogatóan szűk nyílásba. Elég nehezen sikerült, de a tágítgatással látható élvezetet okoztam újdonsült partneremnek. A másik eközben a látványtól teljesen felizgult és a közeli bőrfotelbe rogyva magához nyúlt. Két ujjal ujjazta lucskos pináját, ami semmi mással össze nem téveszthető, nedvesen csattogó hangot hallatott. A csaj erotikus nyögdécseléssel kísérte a produkciót, ami sokkal hangosabbnak tűnt, mint kúrás közben.
A jelenet láttán – és főleg hallatán – vérszemet kaptam és egy határozott mozdulattal bevágtam farkamat a szegény kis diáklány pinácskájába. A hírtelen, durva mozdulat nem maradt hatás nélkül. A lány hangosan felnyögött (inkább talán sikított) és a farkam bizony véres lett, ahogy kissé kijjebb húztam a szűk nyílásból. Éreztem, hogy valamit mondanom kell a lánynak, hogy megnyugtassam.
- Ne félj, nincs semmi baj, csak most vesztetted el a szüzességedet. Nagyon fáj?
- Neem. – jött a határozatlan válasz, de a hanghordozás az ellenkezőjére utalt.
- Mindjárt jobb lesz. – válaszoltam és óvatos mozdulattal elkezdtem pumpálni a kiscsajt. Szétterpesztett lábait az ég felé emelte, ahogy kissé hátradöntöttem az asztalon, hogy gyorsabb tempót diktálva, jól megbaszhassam az imént beavatott pináját. Sokkal hangosabban – és ettől izgatóbban – nyögött és sóhajtozott, mint a cigány kislány, amitől én is jobban élveztem a dolgot. A dugás nem tartott pár percnél tovább, mert már közel voltam a csúcshoz, de pont elég volt a teljesen kezdő kislánynak ahhoz, hogy belépjen a csodák birodalmába. Amint megéreztem, hogy nincs már sok hátra, kivettem a farkamat és arra utasítottam őket, hogy elém guggolva várják a fejleményeket. A cigány bébi láthatóan képben volt, mert rögtön bekapta a faszomat és úgy szopott, mint egy profi kurva. Bár nagyon nehezemre esett a dolog, elvettem tőle a szerszámomat és most a szöszke gondjaira bíztam magam. Alig fért el szájában a nagy, eres fasz, de hősiesen küzdött vele, ami egy idő után elviselhetetlen kéjérzést váltott ki belőlem. Nagy adagokban lövellni kezdtem magamból az anyagot, úgy, hogy az első löketeket egyenesen a kis szopógép torkába fecskendeztem. A lány a meglepetéstől félrenyelte a gecit és heves köhécselésbe kezdett. Gyorsan átraktam hát a pöcsömet a roma lány szájába, aki úgy leoboázott, hogy utána alig tértem magamhoz. Nyelte az anyagot, mint kacsa a nokedlit, és szemmel láthatóan nagy élvezetet okozott számára a dolog. Óriásit élveztem és a kis dög úgy kifacsarta a farkamat, mint a citromot. Még a taknyot is kiszívta belőlem igazi faszszopó szájával, amely – úgy látszik – nem először találkozott életében farokkal.
Mondanom sem kell, hogy a két lány az összes cigarettámat megkapta. Mit ne mondjak, alaposan meg is dolgoztak érte! Aznap már nem ment a tanulás, mert folyton a lányok jártak az eszemben. Az egyik legcsodálatosabb szexélményem volt ez a délelőtt. Sohasem fogom elfelejteni a kis cigánylányt és a barátnőjét. Örökké áldani fogom az eszemet, hogy éltem a lehetőséggel, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy anyám igen furcsállotta, hogy hová tűnt az a rengeteg cigaretta a szekrényéből, mivel tudta, hogy nem dohányzom…

Feldobja-e a pár szexuális életét mások aktusának látványa? Mi az a voyerizmus? Inspirál vagy visszafog, ösztönöz vagy megöli a vágyat a kukkolás? Állítólag a nők nem szeretnek pornót nézni, mert megalázónak érzik. Pedig Kovács istván, Kovi – az ismert pornó producer – szerint rengeteget lehet tanulni a pornófilmekből, de csak akkor, ha mindkét fél szívesen nézi.

A voyeurizmus az exhibicionizmus ellentéte. Nem megmutatni, hanem meglesni szeret. Míg az előbbi színre lép, az utóbbi elbújik, les, szemlélődik, megfigyel, kívül marad. Közösülő párokat, vetkőző nőket figyel rejtekhelyéről, ebben leli kizárólagos szexuális kielégülését.
Normál esetben is okozhat nemi izgalmat ezen helyzetek észlelése, szemlélése, pornográf filmek, képek útján, de ezeket kizárólag előjátékként használják, nem ez vezet az orgazmusig. A perverzió perverz jellegét az biztosítja, hogy kizárólagosság jellemzi, vagyis a személy csak ilyen módon jut el a szexuális kielégülésig.
A gyermeki fejlődésben ennek a tulajdonságnak van létjogosultsága, ebben a szakaszban elfogadott, a gyermeki kíváncsiság része. Felnőtt korban ez a tulajdonság már betegségnek, szexuális regressziónak, perverziónak tekinthető. Az életútelemzéssel, pszichológiai anamnézissel, személyiség vizsgálatokkal deríthető ki az, hogy kinél miért ez a fajta szexuális aberráció alakult ki és ez milyen személyiségbe ágyazottan működik.
A voyeurnek (leskelődőnek) a közösüléshez nincs bátorsága. A távolból történő leselkedés nemcsak ingerlő a számára, hanem pontosan ez vezeti el a kéjérzés legmagasabb fokára.
Ha észreveszik, igen gyakran az élete is veszélybe kerülhet, de ezt a veszélyt felvállalja, vagy eszébe se jut. Ez a szexuális perverzió kizárólag férfiaknál fordul elő.
Mindannyian szeretünk kukkolni: hétköznapi értelemben voyeur-ök vagyunk akkor, ha a televízió előtt, vagy bármely esemény külső szemlélésekor részletekbe menően, szinte kéjesen figyeljük mások fájdalmát, kínlódását, vagy exhibicionizmusát. Az emberi személyiségnek ezt a titkolt énjét aknázzák ki a nagy nézettségű valóságshow-k, amelyeket jóval többen élveznek, mint amennyien ezt bevallják.

sasha-greyA Just Dance 2 megjelenését ünnepelte a kiadó, ahol egy szokatlan arc is feltűnt a hírességek közt. Külföldön megszokott dolog, hogy a sikeresebb játékok megjelenését ünneplő zártkörű partikon neves celebritások is feltűnnek – ha valaki emlékszik a neonzöld szatyrot cipelő Paris Hiltonra az Xbox 360 premierjének idejéből, akkor ezzel nyilván tisztában van. A Ubisoft azonban legutóbb a Just Dance 2 megjelenésének kapcsán vonultatott fel egy szokatlan hírességet, aki nem más volt, mint Sasha Grey, a többszörös díjnyertes pornósztár, aki szintén tiszteletét tette a hollywoodi partin.
Vajon csak dekorációként volt jelen, vagy lelkes játékos a művésznő is? És ha a Ubisoft meghívott vendége volt, miért nem jutott a szerencsétlen PR-os eszébe, hogy „Dirty Dancing” néven futtassa az eseményt?
Huszonegy éves, de már közel 200 pornófilmet tudhat a háta mögött a szexipar egyik nagy kedvence, Sasha Grey. A csajra nemcsak a felnőtt filmesek figyeltek fel, tavaly valódi mozifilm-szerepet is kapott Steven Soderbergh The Girlfriend Experience című művében, és a zöldek is zabálják: év elején a PETA egyik plakátjához állt modellt meztelenül. A szlogen mondjuk meglehetősen vicces volt az ő testével fémjelezve: „a túlzásba vitt szex nem vezet jóra”.
Grey legutóbbi interjújából kiderült, annak ellenére, hogy nem kevés férfival volt már együtt a kamerák előtt, nem érzi úgy, hogy erre ráment volna a magánélete, sőt. „Azt kell, hogy mondjam, a pornóipar nekem lehetőséget adott arra, hogy megvalósítsam a fantáziámat” – mesélte. Hozzátette, annak ellenére, hogy gyakran mondják, ebben a szakmában kiég az ember, nála pont az ellenkezője történt, és miután megkapta, amit akart, ma már tudja élvezni a gyengéd szexet is.
A pornószínésznő arról is beszámolt, hogy viszonylag korán került kapcsolatba a pornóval: „Tizenegy évesen láttam először pornót, de ahelyett, hogy maszturbáltam volna rá, nevetnem kellett” – vallotta be, és kiderült, mostanság azok a pornófilmek indítják be, amik némi meglepetéssel is szolgálnak számára, vagyis nem tudja kapásból, hogy mi fog történni a következő jelenetben. „Ezen kívül szeretem, ha a pornó és a művészet között elkenődnek a határok.”
Sasha Grey egyébként három éve van együtt férjével, Ian Cinnamon fényképésszel, akinek állítólag semmi gondja nincs azzal, hogy asszonykáját munkaidőben egyszerre akár hatan is megdugják. „A féltékenység haszontalan érzelem. Időt és energiát pazarol, amiket az ember értelmesebb dolgokra is fel tud használni. A férjem egyáltalán nem féltékeny típus” – magyarázta, és azt is elárulta, élete legjobb szexuális élményéhez nem volt szüksége orgazmusra.
További Sasha Grey, szex, erotrika, pornó: Sasha Grey 2010 legjobban szopó nője - AVN 2010 Adult Entertainment Expo Las Vegas - Sasha Grey pornósztár - Sasha Grey pornósztár az állatok védelméért