Kiverte a biztosítékot a szakmai körökben, hogy a válófélben levő Szentiványi Hajnalka, vagyis Dundika már nemcsak énekel, hanem lemezlovasként is próbálkozik, hogy meg tudjon élni – értesült a Velvet. Információink szerint a szintén zenészként dolgozó explaymate-eknél, Metzker Viktóriánál és Voksán Virágnál is Dundikával telt be a pohár, ezért úgy döntöttek, sajtótájékoztatót szerveznek a szakma felhígulása ellen. Azt, hogy Szentiványi Hajnalka verte ki náluk a biztosítékot, sem Voksán Virág, Niki Belucci, sem Metzker Viktória nem erősítette meg, azt azonban elmondták, valóban szerveznek egy beszélgetést, amit előreláthatólag pénteken fognak megtartani.
“Van, aki a szakma szeretete miatt lesz lemezlovas, van, aki azért, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Az utóbbi időben egyre többen választják a lemezlovasságot, mondhatni, hogy már divatszakma lett, pedig ezt csak úgy szabad csinálni, ha ez benne van az ember vérében” – mondta Metzker Viktória. “Sokan azért választják ezt a szakmát, mert azt remélik, hogy ezáltal könnyebb pénzhez juthatnak. Ezzel elveszik a munkát a kitűnő lemezlovasok elől, és azoknak a női DJ-knek is lejáratják a nevét, akik tényleg kitanulták ezt a szakmát, és sikereket értek el. Elgagyisítják, felhígítják a szakmát” – vélekedett Voksán.
További cikkek a témában: Dundika, Hornyák Hajni fénykorában - Hornyák Hajnalka képek - Dundika Hornyák Hajnalka - Dundika is nyomul a VB kapcsán - Dundika, Hornyák Hajnalka meztelen - Dundika pénzért szexelne - Dundika és a kéjlepedő - Dundika vajon elélvezett a lovon? - Dundika és huga a pinák retusálva - Benkő farka megmoccant Dundikára - Dundika pinájáj mikor látjuk újra
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.